Pest Megyi Hírlap, 1979. október (23. évfolyam, 230-255. szám)

1979-10-23 / 248. szám

A röntgen helyén Rendeden - rendelő Cegléden, a Rákóczi úti or­vosi rendelőintézet épületében, a volt röntgen szakrendelő helyén átalakítás folyik. A he­lyiségekből két, általános kör­zeti orvosi rendelőt alakíta­nak ki. A munkálatok a terv szerint legkésőbb a jövő év el­ső negyedében befejeződnek. Az új létesítmény lehetővé te­szi, hogy két, eddig magán- rendelőben dolgozó orvos valóban megfelelő, hivatali munkahelyet kaphasson és el­láthassa a körzet lakóit. Elmarad Nagy Attila estje A ceglédi Kossuth Művelő­dési Központ igazgatósága közli, hogy az október 25-re, csütörtökre meghirdetett elő­adás, Nagy Attila Jászai-díjas színművész önálló estje elma­rad. Az előadást későbbi idő­pontban, november 3-án, szombaton 18 órai kezdettel tartják meg a művelődési központ emeleti termében. Az előadásra a Pódium-bérlet ér­vényes. Á PEST NEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA A CEGLÉDI JAPAS ES XXIII. ÉVFOLYAM, 248. SZÁM BŐS RÉSZ 1979. OKTOBER 23., KEDD A fórumon kérdezték Bővül a város üzlethálózata Utat, kutat ígérnek a tervek Seregnyi kérdés bizonyította nemrég Cegléden, a párt-szék­házban megtartott várospoli­tikai fórumon, hogy a város lakói magukénak érzik szű- kebb pátriájuk fejlődésének gondjait. Környezetük érté­keit védve aktívan érdeklőd­nek a város jövője felől. Áz idő szűke miatt válasz nélkül maradt fölvetésekre — a főbb témakörök szerint cso­portosítva azokat — Vincze „Szerencse fel!" — köszön­nek mostanában kicsit bá- nyászosam, kicsit bizjató han­gon egymásnak azoi?‘ ‘az is­merősök, akik hajnalonta a vasútállomás melletti tüzelő­árusító telepre igyekeznek, Cegléden. Szerencsésnek ak­kor éreznék magukat igazán, ha megkaphatnák azt a fűtő­anyagot, amire szükségük van, és olyan mennyiségben, mint ahogyan azt szeretnék. Ez bizony legtöbbször nem sikerül. Az utóbbi években sokat változtak a fűtési szo­kások. Főként a jó minőségű, kevés égésterméket hagyó és sok meleget adó -szeneket ve­szik, viszik. Ezekkel tömik meg hajnalonta a kiskazá­nok svómrát, hogy azután estig semmi gondjuk ne le­gyen vele. A város számos épületében — régiben és új­ban — alakították ki az etázsfűtést. Az üzemek, gyá­rak, hivatalok, boltok és más intézmények legtöbbje áttért a gáz-, illetve az olajtüzelés­re, de akad még számos is­kola, iroda, lakóház, ahol szénnel fűtenek. Az említett jó minőségű, kevés salakot hagyó szénből viszont csekély mennyiség érkezik a ceglédi TÜZÉP-telepre. A szabadban porlad Az első negyedév óta nem kaptak lengyel szenet és so­kan várnának német brikett­re. A telepen látni szénhe­gyeket: ezek hazai bányák­ból érkeztek, de a vásárlókö­zönség nem elégedett a mi­nőségükkel. Hatásfokuk ki­sebb, ráadásul hosszú ideje porladnak a szabadban, s ez a minőségnek nem kedvez. Tavasszal, a kedvezményes tüzelővásárlási akció idején, sokan jelentkeztek vevőként a telepen, hiszen 11 forinttal olcsóbban kaphatták a hazai szén, és 9 forinttal keveseb­bért a hazai brikett mázsá­ját. A készlet, bár sokan ki­fizették a szállítmány árát, nem fogyott úgy, ahogy kel­lett volna. A vevők frissebb portékára tartottak igényt. Most sokan belátják, a fűtési idényre biztonságosabban fel­készülhettek volna, ha meg­felelően kialakított tároló­helyre, házhoz szállíttatják még a nyár elején a tüzelőt. Jusson mindenkinek A tüzelőanyag-telepen el­mondták: borsodi;.szén .{kap­ható, néha dorogi és felső- gallai is. Dorogi és tatai bri­kett is előfordul. A diszpozí­ciók havi bontásban érkez­nek. Októberre Cegléd 25 vagon tatai brikettet kapott, a pótkeretből. A központ, a Budapest-környéki Tüzelő­szer- és Épitőanyagkereske- delmi Vállalat Pest, Fejér és Komárom megyét látja el, s vagy hetven tüzelőanyag-te­lepről kell ily módon gon­doskodnia. Az ellátási irány­terv az előző évek gyakorla­ta, tapasztalata alapján ké­szült, 1,6 százalékos növeke­désre számítottak. Mindezt a vállalat központja még ta­valy november 20. előtt meg­tudta a felküldött tervből. Lehetőség, volt ebben az évben arra is, hogy ki-ki előre megrendelje, kifizesse a szükséges tüzelőt, kiválassza a megfelelő szénfajtát. Eze­ket a megrendeléseket igye­keznek kielégíteni, s termé­szetesen ezek után, sorrend­ben a következőket is. A ka­pós, népszerű tüzelőanyagot igyekeznek úgy árusítani, hogy minél több vevőnek jus­son belőle. Sehol se marad­janak hidegek a kályhák. CEGLÉDI APRÓHIRDETÉSEK Eladó gumikerekű ké­zikocsi, olajoshordó szállítására is alkalmas. Cegléd, Puskin utca 45. sz. ________________ Sü rgősen eladó ház. 224 négyszögöl telek­kel. Pesti úthoz közel, Téglagyár dűlő 77. szám. Érdeklődni egész nao: Ságiéknál. Fa- és műanyag re­dőny, mindenféle ár­nyékoló berendezés készítését. javítását vállalom. Sik Viktor. Cegléd X.,. Túzok köz lPa.___________________ El adó naz 250 négy­szögöl portával. Ér­deklődni Cegléd II kerület Külső Kátai út 6 szám._______• El adók: nyúlketrecek, nyulak és széna. Ceg- léd. Fátyol utca 10. Cegléd ii. kerület Vi­lág utca 17. számú ház beköltözhetően eladó. Eladó 2 db 120 kg-os sertés és trágya. Ceg­léd IV. kér. Bástya utca 12. Eladó egy családi ház, egy Skoda személy­gépkocsi UE rendszá­mú és egy kályha. Cegléd, Dorottya ut­ca 5. szám. ______' Ta karítást vállal má­sodállásban két meg­bízható asszony. Vá­laszlevelet kérjük ..Rendszerető 109 912” jeligére a Hírlapkiadó Vállalat kirendeltsé­gére Cegléd, Teleki utca 30.________________ El adó 3 darab ká- nosztáshordó. Ceg’éd, Sugár utca 53. szám. Használt épületfa­anyag 5—6 méteres, fűrészelt eladó. Ceg­léd, Damjanich utca 59. szám. Szolnoki másfél szo­bás fél házrészemet elcserélném ceglédi hasonlóért vagy taná­csi lakásért. Megke­resést, kérem levélben „Gyógyfürdő mellett 109 928” jeligére a Hírlapkiadó Vállalat kirendeltségére Ceg­léd, Teleki utca 30. Fiatal házaspár 1 gyermekkel eltartási szerződést kötne laká­sért. Választ kérjük: „November 109 906” jeligére a Hírlapkiadó Váll. kirendeltségére, Postafiók 29. (Cegléd). Eladó hálószobabú­tor, konyhabútor és szekszárdi olajkályha. Érdeklődni lehet: Ceg- léd, Széchenyi út 27. Eladó 2 részes gyer­mekkocsi. Cegléd, So­mogyi Óéla utca 11. szám. Külön bejáratú búto­rozott szoba kiadó. Cegléd, Buzogány ut­ca 2. szám. Kiadó 3 szoba válla­lat részére raktározási célra, (lakásnak nem) Cegléden a Teleki ut­ca központi részén. Megbeszélhető: Vá­róczy Lászlóné, Bu­dapest, József Attila utca 27. 1165. címen. Beköltözhető ház el­adó. Cegléd, Üj utca 16. szám. János tanácselnök-helyettes és az illetékes szakigazgatási szervek vezetői adtak választ. Számos észrevétel érkezett a kereskedelem, vendéglátás és szolgáltatás témakörével kapcsolatban. A tanács is szükségesnek tartja a vas­műszaki áruk választékbőví­tését szolgáló áruház létreho­zását. Tárgyalnak a megvaló­sítás lehetőségéről. Még ez valóra nem válik, addig is a termelés-ellátásfelügyeleti osztály a folyamatos áruellá­tásra és sokrétű kínálatra igyekszik ösztönözni a ke­reskedelmet. A gépkocsitulaj­donosok beszerzési gondjait enyhíti a november 5-én meg­nyíló autó-alkatrész szaküz­let, a Rákóczi úton, az áfész élelmiszerboltja mellett. A városközpontban a VI. ötéves tervben szeretnének egy 1400—1600 négyzetmé­teres élelmiszer áruházat építeni. Elkészültével lehetőség nyílna a további kereskedelmi ágaza­tok fejlesztésére is, A város- rendezési terv szerint kiala­kuló települési alközpontok el­látását 4—5000 négyzetméter alapterületű, központosán te­lepített kisáruházak oldják meg. Ezek közül az első va­lószínűleg jövőre el is ké­szül a Malom téren. A Ká- rt%i.„Íak:őtelep hasonlót, de rikg^b^at"v 'Rápi,’*'vai&afóáff 1981-ben. A piaci bevásárló- központot szintén a követke­ző tervidőszakban szeretnék kialakítani. Régi igény, több fórumon elhangzott már a kérelem: nyissanak bizományi boltot Cegléden. Ehhez a város ve­zetősége minden lehetőséget megad. Hasonló jogos kérés teljesül a tanácsháza tömbjé­nek átalakításával: itt tága­sabb, jobb helyet kap az óra­ékszer bolt. A Szabadság tér környékének rendezésekor új­ra kialakítják az evangélikus templom melletti hajdani ba­zársort, természetesen kultu­rált, igényes formában. Aján­dék- és emléktárgyakat, di­vatárukat, népművészeti al­kotásokat, kisipari remekeket árusítanak majd itt — elsősor­ban a városra és környékére jellemzőeket. Látszólag apró, de bosszan­tó jelenség a városközpont­ban a lángoasütő bódé. A műemléki környezetbe nem il­lik a csúnyácska építmény. Megszüntetését, bontását köve­tően természetesen megfele­lő helyet ad a tanács egy árusítóhelynek, hiszen a jó falat azért kell az embernek. A vendéglátóhelyek kultu­rált kialakítását a meglé­vő anyagiak központi fel- használásával igyekszik el­érni a vendéglátóipari vál­lalat. Ennek egyik eredménye már­is a Kossuth Szálló és étté- rém felújítása és átalakítá­sa. A gyermekétkeztetés javu­lását szolgálja a 203. Bem Jó­zsef Ipari Szakmunkásképző Intézet fejlesztése, melynek során korszerű, sokadagos konyhát is építenek. A Károlyi Mihály lakótele­pen minden bizonnyal öröm­mel fogadják a 2. számú szol­gáltató házat, amelynek mű­szaki átadását 1981-re tervez­ték. A közművesítés, útépítés iránt sokan érdeklődtek. Ceg­léden a vízellátás gondjain enyhít a közelmúltban fúrt három újabb kút üzembeállí­tása. A felhasználható víz mennyisége ötven százalékkal, azaz napi 3000 köbméterrel nő. Az ellátást javítja, hogy az összekötő vezetékeket na­gyobb átmérőjűre cserélik Épül a vízmű is, amelyhez to­vábbi kutakat fúrnak. Elké­szült az 1500 köbméter be­fogadóképességű víztároló me­dence. A jövő tervciklusban a vízhálózatot kizárólag indokolt esetben bővítik. Az utak felújításánál is fej­lődés várható. A KPM igére tét tett, hogy a hatodik öt­éves terv idején a Déli és Körösi út csomópontjában forgalomirányító jelzőlámpá­kat szerelnek fel. A Kossuth Ferenc utca átépítését 1980—81-re irá­nyozták elő a Széchenyi út és Mozdony utca közötti szakaszon. Tárgyalnak a Széchenyi út kezelői jogának átadásáról a KPM illetékeseivel, s ennek eredményes lezárásával dön­tenek a felújítás időpontjá­ról. A fásítás és parkosítás sok ceglédi embert érdekel. Öröm, hogy elkészültek a Malomtó- szél ifjúsági játszó- és pi­henőparkjának tervei, amely­nek munkálatait egy éven be­lül megkezdik. A , terveknek megfelelően még tavaly hoz­zákezdtek a zöldövezet kiala­kításához. Ennek első lépcső­iéként harmincöt hektár te­rületet fásították a régi ho mokbánya területén. Ez a munkálat folytatódik. A tele­pítésekhez szorosan kapcsoló­dik a városi utcák tervszerű fásítása. Várható a gázcsere- telep mögötti térség fásítása is. A városfejlesztés megvalósí­tásához a tanács és a Haza­fias Népfront városi bizott­sága, az eddigiekhez ha­sonlóan, sok segítséget vár a ceglédi munkahelyektől és a lakosságtól egyaránt. A SZEMÉLYAZONOSSÁGIBAN Fénykép, fehér sarok nélkül NEM KELL MINDET KICSERÉLTETNI Sokan keresik fel mostaná­ban a ceglédi városi-járási rendőrkapitányság illetékes osztályát, személyesen vagy telefonon érdeklődve: hogyan is lesz ezután a már tulajdo­nukban levő személyazonossá­gi igazolvánnyal? A Belügymi­nisztérium rendeletet hozott, ezt közölte a rádió, közzétet­ték az újságok: új fénykép kerül november 15-től ezekbe a bordó kötésű szamályi ok­mányokba. Eszerint minden meglevőt ki kell cseréltetni? A rendőrkapitányság illetékes igazgatásrendészeti osztályán a következő választ kaptuk: erről nincsen szó. A rendelet kimondta: azok, akik 1979. november 15-e után váltanak ki személyazonossági igazolványt, vagy akkor válik esedékesisá igazolványuk érvé- nyasíttetése, már új formá­tumú fényképet kell hogy ma­gukkal vigyenek. Akiknek mostanában, november 15-ig kell fekeressék igazolványuk ügyében az osztályt, azokra az eddig szokásos eljárás érvényes. Akiknél az igazol­vány érvényességi ideje más, későbbi dátumot jelöl, azok­nak természetesen akkor kell az ügyintézést elkezdeniük, amikor azemélyazonossági ok­mányuk érvényességének ideje lejár. Akiknél ez 1979. novem­ber 15-e után esedékes, azok­nak 2 darab 4X4 centiméteres fényképet kell magúikkal vin­niük — olyan igazolványképet, amely két hónapnál nem ré­gebbi, retusálatlan, szembe néző, felismerésre alkalmas. A fénykép alsó sarkában ezután nem kell a három­szögletű fehér jelzés. Ha az illető állandóan szemüveget visel, akkor a fényképet is szemüveges portréként kell készíttetni. Csak fedetlen fe­jű — sapka, kalap nélküli — arcképet fogad el a hatáság. Az igazolványt készíttetőknek no­vember 15-től nem 10 forintos, hanem 20 forintos okmánybé­lyeget kell mellékelniük. Tízek bajnokságai Helyet cserélnek-e a nők? Asztalitenisz Különböző szinten egyszer­re három helyen játszottak a Ceglédi VSE meghívott asz­taliteniszezői a „tízek” baj­nokságokon. Százhalombattán Pest me­gye legjobb újonc és serdülő korú versenyzői találkoztak. A viadal a ceglédiek nagy fölényével végződött, vala­mennyien a legjobbak között végeztek. A legeredményeseb­ben Harczi szerepelt, aki mindkét korosztályban a leg­jobbnak bizonyult. E duplá­záshoz tizennyolc mérkőzést kellett sikeresen megvívnia. Az újoncok között: 1. Har­czi Zsolt, 3. Nagy Miklós. A serdülőknél: 1. Harczi, 2. Szily György, 3. Mester György, 4. Pintér Nándor. Harczi ezután részt vehe­tett a vidéki serdülő tízek versenyén, ahol a nyolcadik helyen végzett, nála jóval idősebb vetélytársak között. Budapesten óriási küzdel­met hozott az ifjúsági „B” tí­zek versenye. A versenyki­írás értelmében az első há­rom helyezett indulhat majd az országos ifjúsági tízek baj­nokságon. A CVSE-t hárman képviselhették, s közülük csak Horváthnak sikerült továbbju­Sószóró, hóeke — autókhoz Csepel 750 típusú tehergépkocsikhoz téli útkarbantartó eszközök, sószóró, hóeke és billenő puítyony készül a KÖZGÉP ceglédi gyárának kísérleti műhelyében. Rózsa István és Halmi Ferenc — a képen — az alvázat ala­kítja át. Apáti-Tótit Sándor (elvétel* I tó helyen végeznie. Az élen I állók végig kiélezett harcot vívtak egymással, s az első három személye csak az utol­só fordulóban dőlt el. így Jancsa (BVSC) ellen Kottlár, ha nyer, harmadik. A ver­seny nagy részében jól játszó Kottlárnak most nem sikerült győznie. Gyura gyengén raj­tolt, az első nap csak klub­társa, Horváth ellen diadal­maskodott. A hajrára viszont belelendült, felzárkózott a legjobbakhoz. A ceglédiek az alábbi he­lyezéseket érték el: 2. Hor­váth László, 5. Kottlár György, 6. Gyura István. Veszprémben tíz vidéki fel­nőtt játékos adott egymásnak randevút. A meghívottak kö­zül Karsai betegsége miatt hiányzott, helyette a tartalék szerepelt. A Vasutast képvi­selők létszáma az első játék­napon tovább fogyott: Péter egyre jobban belázasodott, ezért fel kellett adnia a to­vábbi küzdelmet, pedig addig nem állt rosszul. Maradt Ku- delich és Németh, akik egy­aránt négy ellenfelüket győz­ték le, így a rendkívül ki­egyenlített mezőnyben az ötö­dik és a hetedik helyen vé­geztek. Ennél iobb eredmény­re számítottunk. Kézilabda A megyei női bajnokság utolsó előtti fordulójában két pontot szerzett a negyedik helyen álló lkiad otthoná­ban, így a táblázaton megkö­zelítette mostani ellenfelét. Az utolsó mérkőzésük ered­ményétől függ, hogy helyet cserélnek-e majd. Ceglédi VSE—IM Iklad 10:8 (5:5) CVSE: Steffner — Bencsik (1), Gyöngyösi (2), Törőcsikné (7), Bíró, Türei, Lázár. Csere: Szenczi. Szoros első félidő után — amikor egyik gárda sem tu­dott előnyt szerezni — a tartalékos ceglédiek hajrája j jobban sikerült, s végül meg­lepő, de megérdemelt győzel­met arattak a helyosztón. A sikert elsősorban a kiegyen­súlyozott csapatmunka hozta meg, persze sokat számított Törőcsikné gólerőssége is. Ifjúsági eredmény: Iklad—CVSE 10:4. Góldobó: Sárik (4). Tömegsport Már csak kilenc csapat ma­radt állva a November 7. Kupa kispályás labdarúgó tor­nán. Közülük az egyik erő- nyerő, a másik nyolc pedig egy mérkőzést vív a tovább­jutás eldöntéséért. Az újabb kieséses forduló sorsolására hamarosan sor kerül. A Bem SE pályáján 20-án, szomba­ton egy (14 órától) 22-én, hétfőn három találkozóra ke­rül sor (13.30 órától). II. I* Küldik Borsodból, Dorogról Hazai szén a TÜZÉP-telepen Jó fűtőanyagra éhesek a kiskazánok

Next

/
Oldalképek
Tartalom