Pest Megyi Hírlap, 1979. október (23. évfolyam, 230-255. szám)
1979-10-19 / 245. szám
Perőcsény határában Az idén 600 hektáron vetik el a búzát a perőcsényi Vörös Csillag Termelőszövetkezetben. A képen: Perőcsény határában dolgozik a Lajta vetőgép. Bareza Zsolt felvétele Hétfőtől szombatig Kiállítás a munkavédelemről A szeptemberi munkavédelmi és egészségügyi hónap keretében a KPVDSZ Pest megyei bizottsága megyei munkavédelmi vetélkedőt rendezett a megye állami és szövetkezeti kiskereskedelmi vállalatai között. A megyei vetélkedőt — melyről a Televízió híradójában is láthatunk riportot — szeptember 23-án, Tápiósze- lén tartották, a Pest megyében működő 21 kiskereskedelmi vállalat részvételével. A kereskedelmi csapatok között a Vác és Környéke Élelmiszer- kiskereskedelmi Vállalat háromtagú együttese bizonyult a legjobbnak. A szóbeli versengéssel vegyidében, munka- és egészségvédelmi vándorkiállítást is rendeztek, a versenyre benevezett vállalatok és szövetkezetek által készített 'tablókból. A kiállításon a kereskedelemben előforduló baleseti források elleni védekezést, a helyes módszereket népszerűsítették a szép kivitelű munkák. Tizenhárom állami vállalat és az ÁFÉSZ egy-egy tablóval demonstrálta munkavédelmi 'tevékenységét, a kereskedelemben még ma is megtalálható nehéz fizikai munka könnyítését szolgáló in- tézk<y»yJeit. Ä vándorkiállításra beküldött munkákat zsűri értékelte. Az első három helyezést elért tablók alkotóit értékes tárgyjutalmakkal díjazták. Első díjat — egy szép kivitelű porcelán vázát — és egy tá- piószelei festőművész által kü- löndíjként felajánlott olajfestményt, a Budapes't-kömyéki TÜZÉP Vállalat nyerte. A vándorkiállítás Vácott október 22-től 26-ig tekinthető meg a Madách Imre Művelődési Központ földszinti előcsarnokában. A Vác és Környéke Élelmiszer-kiskereskedelmi Vállalat szakszervezeti bizottsága, a kiállítás házigazdája, szeretettel várja a látogatókat. B. A. A gyermekév tiszteletére ünnepi hangverseny A Madách Imre Művelődési Központ pedagógusklubja a nemzetközi gyermekév tiszteletére október 24-én, szerdán este hét órakor hangversenyt rendez az állami zeneiskola nagytermében. Közreműködik: a Musica Humana Kamarazenekar (hangverseny- mester: Erdélyi Sándor), a Vox Humana Vegyeskor (vezényel: Makiári József), s orgonán játszik Gergely Ferenc. Műsorközlő: Czigány György. * I. * * * 5 * I. * * * 5 VÁCI APRÓHIRDETÉSEK Eladnám Vác belterületén levő 3 szobás családi házamat. Egy szoba üres. Leveleket: „Sarokház” jeligére hirdetőbe Vác, Jókai u. 9. * V. A Vác városi Tanács V. B. Pénzügyi, Terv- és Munkaügyi Osztálya a megüresedett tervcsoportvezetői munkakör betöltésére közg^zdaságtudom á- nyi egyetemen végzett szakembert keres. Bérezés a 15 1977. (XII. 1.) MüM. számú rendelet alapján, megállapodás szerint. Jelentkezni lehet személyesen, önéletrajz, benyújtásával a pénzügyi osztály vezetőjénél vagy a személyzeti főelőadónál. 'Z&L.. Vác-AIsóvárosban fél házrész egy szoba, konyhás lakással, azonnal beköltözhetően eladó. Érdeklődni lehet: Vác, Vörös Hadsereg út 12. alatt (volt Kosdi út) 16—20 óra között. ________ Fé lig kész, de beköltözhető 100 m2 lakterületű 3 szobás családi ház eladó. Sződ, József Attila u. 35. 46 éves, 170 cm magas, elvált, józan gon- dolkozású, szeretetre vágyó asszony, társaság hiányában ezúton keres korban hozzáillő férfit élettársul. Kalandorok kíméljenek! Választ: „Hulló levelek” jeligére hirdetőbe Vác, Jókai u. 9. sz. Diplomás lány külön bejáratú albérletet keres. Leveleket: „November 1.” jeligére hirdetőbe Vác, Jókai u. 9. Elcserélném Nagykőrös város központjában levő 3 szobás, gázfűtéses tanácsi lakásomat váci másfél, 2 szobás tanácsi lakásért. Érdeklődni lehet egész nap: Vác- Deákvár, Sirály u. 1. I. em, 2. ___________ Ol ajkályha, térelválasztó elem és egy alig használt női kerékpár eladó. Vác, Quell Rudolf u. 3. 28 éves fiatalember ülőmunkát vállal. Vác, Vám utca 14. IX. em.’ 5. sz. XXIII. ÉVFOLYAM, 245. SZÁM 1979. OKTOBER 19., PÉNTEK Szombati iiziet rcyitvatartások Október 20-án kommunista műszakot tartanaik Vác üzemeiben, gyáraiban. A bölcsődék, óvodák nyitva tartással, a Volán köznapi járatokkal segíti az önkéntes munkát végzők tevékenységét. Az élelmiszerüzletek meghosszabbított nyitva tartással kapcsolódnak a müszaikvállaláshoz. Erősíteni a párt- és átlami irányítást Fejlődő közművelődés a járásban Három évvel ezelőtt, az MSZMP megyei és járási végrehajtó bizottságának határozata alapján, a váci járás hat nagyközségében kísérlet indult a művelődési intézmények újszerű, komplex irányításának kidolgozására. A községek oktatási és közművelődési intézeteinek vezetőiből — a tanácsok végrehajtó bizottsági titkárainak irányításával — vezető testületek jöttek létre, amelyek feladata, hogy az intézmények munkáját összehangolja, s igy hatékonyabbá váljék az állami irányítás. A tapasztalatok azt bizonyítják, hogy a községekben, élő értelmiségiek megértették az együttműködés lényegét, s a közművelődésben érdekelt szervekkel együtt a korábbinál aktívabban kancsolódtak bele a munkába. Ezeknek a tapasztalatoknak az alánján a járási párt-végrehajtóbizot't- ság úgy határozott, hogy a komplex irányítás gyakorlatát ki kell terjeszteni valamennyi nagyközségre és községi közös tanácsra. Országos viszonylatban Az 1976-ban létrejött testületek mellett, a járási pártvégrehajtóbizottság határozatát követően folyamatosan megalakultak a járás községeiben a bizottságok. Hogy az eddig eltelt időszakban a köz- művelődési koordinációs testületek hogyan végezték a munkájukat, s mik a tapasztalatok az intézmények közös fenntartása terén, arról a községek tanácselnökei és végrehajtó bizottsági titkárai tárgyaltak a héten, a járási hivatalban. Szabó Tjijos, a járási hivatal művelődési osztályvezetője az írásos anyag szóbeli kiegészítéseként egyebek között elmondta, hogy az eddig végzett munka alapján a váci járás országos viszonylatban is rangos helyet foglal el a köz- művelődésben. A szocialista műveltség lényege, hogy az intézmények csak úgy láthatják el jól a feladataikat, ha egymást segítve, támogatva dolgoznak. A kezdeti problémák, gondok fokozatosan megszűntek, s ma már célszerű munkaformák alakultak ki. A végrehajtó bizottságok titkárai értekezleten számoltatják be az intézményvezetőket a végzett feladatokról, s gyakran napirendi pontként szerepel a működési feltételek javítása, a felújítás és a karbantartás kialakítása is. Ennek ellenére a szükségesnél kevesebb szó esik a tartalmi munkáról. A bizottságok bár meghatározzák a kölcsönösség követelményét, a szá- monkáKás azonban mégsem mindenütt valósul meg, s így az intézmények munkaterve e tekintetben hiányos. Az iskolai munkatervek többsége csak általános feladatokat taglal. Konkrét feladatokat csak a fóti, a gödi, kosdi, nagybörzsönyi, verőcemarosi, kemencei, szobi, ze- begényi, sződligeti iskolák munkatervei tartalmaznak. A közművelődési intézmények munkatervei is általánosak, amely alól a szobi, ipolydamásdi, nagymarosi, gödi, zebegényi, verőcemarosi, penci intézmények kivételek. A jövőben fontos feladat, hogy a munkaterveket a bizottságok ilyen szempontból is ellenőrizzék. Tény, hogy a járás legkisebb községeinek óvodái is kiveszik részüket a munkából. A könyvtárak irodalmi foglalkozásokat szerveznek. Az sem ritka dolog, hogy a művelődési házak mozi-, színház- vagy bábszínház-előadásokat szerveznek a legkisebbeknek. Szobon, Nagymaroson, Verőcemaroson, Váchartyán- ban, Zebegényben, Szokolyán és Kemencén ez immár rendszeressé vált, sőt szervezett formában a gyerekek kiállításokra is rendszeresen eljárnak. Gyarapodtak — elsősorban a fiatalok körében — a kiscsoportos foglalkozások. Az elmúlt évben nyolc gyermekklub, nyolc nyelvi, 18 egyéb gyermektanfolyam, s 23 ifjúsági művelődési csoport működött a járásban. Ezen a területen elsősorban az a probléma, hogy a járás művelődési intézményeinek harmadrészében még nem szerveződött semmiféle kiscsoportos foglalkozás. Társadalmi összefogás Ma már tény, hogy színvonalas közművelődési munkát csak társadalmi összefogással lehet megvalósítani. A járás községeinek gazdasági egységei a vállalásaikon felül is jelentős támogatást nyújtanak a közművelődéshez. Fontos a társadalmi erőforrások tanácsi koncentrálása, hogy a pénzt annál a művelődési intézménynél használhassák fel, ahol arra leginkább szükség van. Ezzel a céllal újították meg az elmúlt év decemberéig a járásban valamennyi szerződést a patronáló üzemekkel. Az új szerződések a korábbinál jobban kifejezik a művelődés üzemi igényeit is, sőt közös rendezvények szervezése is szerepel a legtöbben. A közös fenntartás rendszere a község lakosságát is közelebb hozta a művelődési házakhoz, s egyre többen igénylik a művészeti, politikai és tudományos rendezvényeket is. Kezdeményező kedv A napirendi ponthoz fűződő kérdések megválaszolása után Tóth Albert, a járási pártbizottság első titkára ként szót. Felszólalásában egyebek között hangsúlyozta, hogy a váci járást a megyében az eddigiekben úgy tartották számon, mint kezdeményező, jó meg- oldásolcat kereső járást. Így a komplex irányítás terve megyei viszonylatban is visszhangra talált. Az egyik legfontosabb feladat a párt- és állami irányítás erősítése volt a közművelődésben, s ezzel együtt a közös cél a közművelődési munka javítása. A művelődés terén ma már magasabbak a követelmények, mint néhány évvel ezelőtt. Manapság már az iskolás gyerekeknél el kell indítani azt a folyamatot, amely aztán végigkíséri az életüket. Pontosabban, úgy kell irányítani a gyermekek nevelését, hogy megértsék és szeressék a különféle művészeteket. A pedagógusok feladata megnőtt, hiszen munkaköri kötelezettségük lett, hogy az iskolán kívül is részt vállaljanak a köz- művelődés terén. Igaz ugyan, hogy minden községnek különbözőek az adottságaik, sok még a képesítés nélküli népművelő. Ennek ellenére a párt- és állami támogatás megszervezésével, a gazdasági szervek segítségével a jelenlegi közművelődési rendszer képes arra, hogy kialakítson egy tömegbázist minden községben. Együtt kell működni a váci művelődési intézményekkel is, hiszen a közös munka az eddigieknél is jobb eredményeket hozhat létre. Csitári János 16 óráig nyitva tart: a 7-es számú bolt (Széchenyi utca), a 10-es ABC élelmiszeráruház (Széchenyi utca), a 63-as bolt (Mártírok útja), a 73-as bolt (Haraszti Emő utca), a 20-as számú bolt (Földvári tér), a 25-ös bolt (Népek barátságának útja), a 200-as ABC (Deákvár), valamint a Naszály Áruház élelmiszerosztálya. 18 óráig nyitva tart: a 34-es tanbolt (Lenin út) és a 122-es üzlet (Rádi út.) Vasárnap: vásár A Tanácsok Közlönyében megjelent értesítés szerint október 21-én, vasárnap országos állat- és kirakodóvásár lesz a Rádi úti nagytéren s egyidejűleg tartják a használt autók vásárát az alsóvárosi sportstadion előtt. Áramszünet Az ÉDASZ értesíti a nagymarosi, verőcemarosi, szoko- lyai, magyarkúti, királyréti és nagyhideghegyi fogyasztókat, hogy ma (19-én) reggel 6 órától 4 óráig hálózatépítési munkák miatt az áramszolgáltatás szünetel. Felhívás A tiszta szövetkezetekért A fóti Béke Mezőgazdasági Termelőszövetkezet Vöröskereszt-szervezete felszabadulásunk 35. évfordulója és a XII. pártkongresszus tiszteletére versenyt kezdeményez a Tiszta szövetkezet cím elnyeréséért. Felhívják a járás valamennyi közös gazdaságát, csatlakozzanak a versenyhez, melynek első díja egy vándorzászló, melyet a fóti gazdaság adományoz a járás legtisztább szövetkezetének. A cím elnyerésének feltételei között környezet-egészségAnyakönyvi hírek Született: Cselőtei József és Bagyánszki Jolán: Csilla, Marsi István és Laukó Mária: Zsolt, Babinszki Kornél és Tamás Éva: Bernadett, Hor- chi Sándor és Zemen Zsuzsanna: Zsuzsa, Madar László és Horváth Dorottya: Balázs, Szerencsés János és Kovács Julianna: János, Döme János és Botos Ilona: Sándor, Kura- li Ferenc és Kabarc Erzsébet: Krisztina, Laszik József és Klement Katalin: Éva, Kanalas János és Török Katalin: Katalin, Rausenbach Wolfgang és Kovács Erzsébet: Ferenc, Szalai Lajos és Laczkó Margit: Tamás, Antal László és Sztrehánszki Magdolna: Zsolt, Boross Zoltán és Hegedűs Irma: Zoltán, Galambosi Sándor és Vágvölgyi Annamária: Bálint, Szászik János és Ma- ruszki Mária: Adrienn, Zaho- rán Ferenc és Miskovics Anna: Annamária, Czeba László és Sreisták Irén: Cecília, Her- czeg Béla és Babanyecz Erika: Béla, Karászi András és Mózes Katalin: Katalin, Kovács István és Sipos Judit: Judit, Szőcs Tamás és Pázmándi Teréz: Judit, Tölgyesi György és ügyi és munkaegészségügy! kivánalmaknak kell eleget tenni, értékelik a szövetkezetek vezetősége és a Vöröskereszt-szervezet közötti kapcsolatot, valamint a gazdaságban dolgozók munkahelyeinek higiéniáját is. A Magyar Vöröskereszt já-: rási vezetősége bizottságot szervez, melynek tagjai jövő év március végén sorra látó-, gatják a benevezett gazdaságokat és döntenek a vándor- zászló odaítéléséről. Borbíró Ágota: Andrea nevű gyermeke. Házasságot kötött: Papp Jó-; zsef Girgász Máriával, Pállanék Vince Ország Máriával, Erdei József Németh Erzsébettel, Lénárt József Czinóder Máriával, Papp László Petro- vics Ilonával, Kozma Béla Ke- menczei Edittel, Kollár Károly Takács Ildikóval. Vácott hunyt el: László Gergelyné Mátéfi Julianna (Veresegyház), Szilágyi Lajos (Vác, Rákóczi u. 25.) Lutte- roly Ferenc (Vác, Tavasz u. 28.), Kök Árpádné Zemplényi Erzsébet (Göd), Barvicz István (Penc), Ványi Ferenc (Budapest XV.), Szógner József né Kazy Mária (Vác; Haraszti E. u. 47.), Besenbacher An.tal (Nagymaros) Köszönetnyilvánítás. Ezúton mondunk köszönetét rokonainknak, ismerőseinknek, a salgótarjáni 2. sz. Volán dolgozóinak, a volt katonatársaknak és mindazoknak, akik felejthetetlen férjem, illetve édesapánk temetésén megjelentek és virágaikkal is mély fájdalmunkban osztoztak. Ö7.v. Mikes Mihályné és gyermekei, valamint a gyászoló család. CSEHSZLOVÁKIÁBÓL IMPORTÁLT FÉRFI- ÉS GYERMEKCIPlK, GUMICSIZMÁK VASÁBA A VÁCI KASZÁLT ÁRUHÁZBAN OKTOBER 28-IG. MOST VÁSÁROLJON! MOST ÉRDEMES! ]