Pest Megyi Hírlap, 1979. október (23. évfolyam, 230-255. szám)
1979-10-14 / 241. szám
Örömökkel teli küszködésben Beszélgetés Szentendrén, Barát Endrével, a városi pártbizottság első titkárával Ismerősek a városmag ódon utcái. Hangulatuk — régmúlt századok szellemét idézve — rabul ejtik az idegent, de egy-egy kapualj, keskeny ablakrés látványa nem marad hatástalanul arra sem, aki évek, évtizedek óta otthonosan mozog e falak között. A régi házak köré újak épülnek. Az öreg város peremén a lakótelepek messzire fehérlenek. A HÉV- állomásnál modern bevásárlóközpont, széles körút, aluljáróval. Ez már a ma. A város, Szentendre, történelmi korok emlékének és mindennapjainknak szerencsés ötvözete, művészetével, iparával, idegen- forgalmával, örömökkel teli küszködéseivel. Lakóinak életéről beszélgetünk Barát Endrével, az MSZMP városi bizottságának első titkárával. • Szentendrét úgy emlegetjük, mint a megyei művelődési centrumok egyikét, a művészetek országosan is elismert központjai között. Azzá teszik tradíciói, s a szerep, amit a megye ruházott rá, hagyományosan adott világához illően. E markáns vonások mellett azonban egyre in- kább rajzolódik egy másik, hasonlóan határozott jelleg a város arculatán: — A város, örökségéhez híven, vállalja azt a feladatot, ami reá hárul, s nem felejti azt a sok segítséget, amit a megye vezető szerveitől kapott éppen azért, hogy ezt a szerepet méltán tölthesse be. Mégis, ha a város arculatáról beszélünk, meghatározónak kell 'tekintenünk a lakosságnak több mint felét kitevő ipari munkásságot, melynek aktív jelenléte irányt ad politikai, városfejlesztési feladatainknak is. Kemény fizikai munkában keresik kenyerüket például a BVM szentendrei gyárában, a PEFÉM kovácsműhelyé- ben, egyéb részlegeiben. Ugyanakkor itt az Építéstudományi Intézet helyi telepe, ahol a tudomány a mindennapok gyakorlatában válik tényleges termelő erővé, alaposan próbára teszi az ott dolgozó munkások képességeit. Vagy a PEVDI Írószer- gyárának finom, precíziós gépei, amelyeknek kezelése ugyancsak kvalifikált munkásgárdát feltételez. Műnké",generációk élnek itt, melyek egyre gyarapodnak a felnövekvő nemzedékkel, vagy azokkal, akiket ide vonzott a város, akik itt telepednek le. S számolnunk kell azzal is, hogy a helyben lakó szövetkezeti parasztság előtt — akiket főleg az Óbuda Tsz foglalkoztat — tág horizontot nyitott a mezőgazdaság nagyüzemi technológiája, igényeiket, életmódjukat erősen közelítve ahhoz, ami nemrég még csak a munkásságot jellemezte. S e nagy tömeggel, széles társadalmi bázissal szoros kötelékben élő és alkotó művészek, g több mint kétezer általános és középiskolást nevelő pedagógusok, az orvosok, muzeológusok s az értelmiség más képviselői alkotnak olyan egységet, ami a településnek állandó forrongást, folytonos megújhodást jelent, egyként támasztva szellemi és gazdasági követelményeket. • Szentendrére csábítja nyaranta a Dunakanyar a kirándulók, külföldi turisták özönét, a múzeumok télen is közkedveltek, állandóan nagy tehát a forgalom. Ugyanakkor jogos észrevételeket, is hallunk a közlekedésre, kereskedeimre, vendéglátásra vonatkozóan. — Az idegenfórgalom és Szentendre valóban elválaszthatatlanok. Büszkék vagyunk erre, örömmel, szívesen fogadunk mindenkit, aki ide látogat. Azt is meg kell azonban mondanunk, hogy az utóbbi évek alatt többszörösére emelkedett idegenforgalom — tavaly például mintegy másfél millió ember — valóban gondokat okoz. Az új körút megépítésével nagyrészt mentesült a városmag az átmenő forgalom okozta nyomasztó problémáktól. Ugyanakkor egyre több olyan . turista érkezik, aki az egész napot itt kívánja tölteni. Fokozatosan növelnünk kell tehát az úgynevezett sétálóutcák számát a város belsejében, több helyen végképp megszüntetve a gépkocsiforgalmat. Ennek egyik feltétele az, hogy a pe- rem'terület-eken s a belső körút mentén autóparkolók rendszerét alakítsuk ki. A városi tanáccsal közös célunk az is, hogy a múzeumokat, a vendéglátást, a kereskedelmi és szolgáltató hálózatot, a pihenést szolgáló létesítményeket ésszerűbben telepítsük a belső körút, a Duna, a HÉV- és az autóbuszállomás, az új hajóállomás, illetve a Papsziget közötti belső városrészben. Űjabb feszültséget jelent, hogy az annak idején nagy megkönnyebbüléssel fogadott bevásárlóközpontot kinőttük. Már nem képes azt nyújtani az ellátásban, ami jogos követelmény. Ma már az újabb bevásárlóközpont szükségességét senki sem vitatja. • Ennek oka csupán az idegenforgalom? — Nem. Rendkívül dinamikusan emelkedik a lakosság lélekszáma. Korábban az nem volt lényeges kérdés, hogy van-e bútorbolt Szentendrén. Most azonban az egyre gyorsabb ütemben épülő új lakásokba helyben kívánják beszerezni a berendezést — és joggal. A kereskedelem fejlesztése egy harmadik szempont szerint is indokolt: a kis boltok nyitvatartási rendje régen idejét múlta. Délutánra bezárnak — főleg munkaerő-problémák miatt — s százak kénytelenek a fővárosba utazni, hogy bevásároljanak. És nem beszéltünk még a bejárókról! Ezrek ingáznak naponta. Nekik is könnyebb volna munka után itthon beszerezni mindent, mint _ tömött szatyrokkal cipekedni a HÉV-en. A továbblépés tehát sürgető feladatunk. Mivel jelenleg szinte egyetlen eszközünk a belső tartalékok maximális kihasználása, a tanács dolgozói a kereskedelmi, vendéglátóipari vállalatok területi felügyelőivel kéthetente értékelik a város ellátását, konkrét intézkedésekkel igyekeznek megszüntetni a hiányosságokat, szükség esetén meghívják a megbeszélésekre a megyei tanács szakigazgatási szerveit is. • A megyére széles körű összefogás jellemző. Elmondhatjuk-e ezt itt is, ahol a társadalom oly szembetűnően rétegezett? — Ha a mai ember magatartás- formáit viizsgáljuk, meg kell álla“- pítanunk, hogy aktív részesei a gyár, a mezőgazdasági nagyüzem, a szövetkezeti ipar, a művésztelep, az iskola és egyéb munkahely közösségének, egyénileg, életmódjukban sem tartják távol magukat a város egészétől. És ez egyként érvényes a magyar ajkú és a nemzetiségi -lakosságra, azokra, akik régóta itt laknak — s az újonnan 'települtekre is. Az oly sok szociológiai tanulmányban feltérképezett lakótelepi elidegenedésről sem beszélhetünk itt, s ez jórészt a körzeti népfrontbizottságok és a lakók között kialakult jó kapcsolatnak köszönhető. A F elszabadulás lakótelep új iskoláján például 16 ezer óra társadalmi munka nyomán kívül- belül látható jelei vannak annak, hogy ez nem akármilyen iskola, hanem szentendrei. S az összefogásban valóban tömegek vettek részt, tekintet nélkül a foglalkozásukra, nemzetiségi hovatartozásukra, az sem számított, kinek a gyermeke jár oda, s kié nem. • Valóban minden ilyen szép len- ne? — Nem szabad elhallgatnunk, hogy nálunk is élnek befelé forduló emberek. Nem jellemző réteg. Mindig akad jól megfizetett munka a hétvégi házaknál, a szolgáltatásban. S van erre vállalkozó is, elsősorban a fiatalok körében, akik az otthonteremtés, családalapítás gondjain enyhítenek a jövedelemkiegészítéssel. Olyanok is vannak azonban, akik az ilyen munkákat nemcsak ezért vállalják, hanem magáért a pénzért, föláldozva magánéletet, közösséget. Negatív jelenség. Teszünk ellene, elsősorban — amint azt a városi pártbizottság idei cselekvési programja is meghatározza — a szolgáltatások mennyiségének növelésével, minőségi színvonalának emelésével, választékának bővítésével, például a PEFÉM szolgáltató gyáregységében, a Szolgáltató Szövetkezetben. Egyrészt az ellátás javításának, másrészt a konjunktúra csökkentésének érdekében. • Vannak bizonyos ellentmondások a szentendrei közművelődési intézmények munkájában. Ezt hogyan értékeli a városi pártbizottság? ____ — A Szentendrére települt művelődési intézmények rendkívül sok lehetőséget adnak a város lakosságának a közművelődésre. A közművelődési központ és könyvtár otthont ad színházi előadásoknak, kiállításoknak, segíti a lakótelepi klubok élénk kulturális életét. Egészen kimagaslónak tartjuk azt a tevékenységet, amit a gyermekkönyvtár folytat a tanulóifjúság körében. A múzeumi hálózat szívesen és eredményesen szervezi a különböző programokat, a Szabadtéri Néprajzi Múzeum is vonzza a város lakóit Tapasztalataink szerint ezek az intézmények élő, mindennapos kapcsolatot alakítottak ki a szentendrei iskolákkal (a három általános iskolával, a gimnáziummal, a szakmunkásképzővel és a zeneiskolával). Az ellentmondás abból adódik, hogy egyes termelő üzemek' fogadókészsége, érdeklődése nem ilyen egyértelmű. Kezdeti lépéseknek tekinthetők a szocialista brigádok szervezett közművelődési akciói, a helyi papírgyár kultúrtermében kihelyezett kiállítások rendezése, újabb kezdeményezésekre van szükség, kölcsönösen, Gondunk az is, hogy az üzemi közművelődési bizottságok. munkája többségében formális. A városi párt-végrehajtóbizottság napirendre tűzte a koordináció javításának programját. Ennek részeként megteremtjük a köz- művelődési intézmények közös fenntartását, amellyel az üzemek anyagi és szellemi energiáit az eddigieknél jobban orientálhatjuk az igények felkeltésére, a lehetőségek tervszerű kihasználására, s a jövőben a város dolgozóinak aktívabb részvételére számíthatunk. • Szentendre politikai életében melyek most a legfontosabb tennivalók? — Mindenek előtt saját erőnkből s a megyei szervektől kapott segítséggel meg kell valósítanunk az ötéves terv idei célkitűzéseit Egységes politikai és állami vezetéssel, a párthatározatok maradéktalan végrehajtásával, a Szentendrén dolgozó munkások, értelmiségiek cselekvési egységének tovább alakításával megteremtjük azt a közhangulatot, amely tükrözi az azonosulást, s azt, hogy az egyetértés tettekben nyilvánul meg. Ebben a városi pártbizottságnak, a tanácsnak és a társadalmi szervezeteknek kiemelkedő irányítási és mozgósítási feladatai vannak. Ezeket teljesítve — meggyőződésem — nagyon pozitív összegzéssel készülhetünk az alapszervezeti beszámoló- és vezetőségválasztó taggyűlésekre, a városi küldöttértekezletre, majd pártunk XII. kongresszusára. BÁLINT IBOLYA Szabady Béla metszete Akváriumrészlet Kora-bronzkor Verseden Ötezer éve élnek ezen a tájon Ä játék kedvéért megpróbálom elfelejteni a Versegen átkígyózó aszfaltszőnyeget, a Vanyarc patak fölött ívelő kőhidat, az ájjolt házsorokat színes vakolatukkal, a termelő- szövetkezt püffögő 'traktorait, s a kukoricást a Körteszői völgyháton. Marad a táj: nőiesen hajlékony lankák, fagycsípte erdők őszi színekkel, s a földszagú párafoltok. Embert csalogató szépség... s közben már tudom, hogy délkelet felé elaraszolt a falu. A Kötényesi utca az utolsó és a 16-os házában lakik Pest megye jelenleg egyetlen temetőtulajdonosa, a 78 éves Kurucz Sándor. Beszédes cserepek Három öreg ember a gödörben,' kapákkal. Óvatos, papírvékony szeletekben szedik a földet, szótlan komorsággal. Akár hántolhatnának is, pedig bontanak: három és fél ezer éves temetkezési helyeket. A túloldalon embernagyságú homokkő: kora-bronzkori fejfa, s közelében égetett agyagurna bontakozik ki a homoktakaróból, mellette egymásra rakott edények halmaza, a legföl- sőn füles fedő. Mindez alig másfél méter mélyen, Kurucz Sándor kertjében. Merő anakronizmusnak tűnik a fiatal nő az urna mellett: Kővári Katalin, a váci múzeum régésze apró spaklival pergeti a homokot az őskori lelet oldaláról és ecsettel tisztítja a mintázatot. Lassan kirajzolódik, hogy az urnába még egy edényt süllyesztettek, így valószínű: a néhai homo sapiens hamvait nem a „koporsó-kehelybe” tették, hanem elszórták a mellé helyezett edények között. Akadt már hasonló a Versagen feltárt, s eddig 15 korabronzkori sírból álló temetőben. — Kát . éve múlt, hogy megtudtuk: ebből a kertből egy teljesen ép edény került elő — kísér a lugas végébe a régésznő. — Akkor leletmentő jelleggel egy sírt tártunk fel, amelyben további nyolc tárgyat találtunk. Tavaly már tervszerűen kutattunk, s a kert túlsó szelvényében további hét sírt tártunk fel, az egyikben 19 edény volt. Az idén újabb hét sír anyagával lettünk gazdagabbak. — Hogyan állapítják meg a lelet korát az első cserepekből ? — Nagyon beszédes minden darab, elég ránézni, s elárulja az adott kor anyagi műveltségét. Ezeken például nyoma sincs a korongolásra utaló kör-körös hullámoknak, tehát primitívebb technikával, kézzel formázták. Árulkodó jel a mintázás: textil- és seprűdíszss a felület, tehát olyan hatású, mintha égetés előtt egy rongydarabot nyomtak volna rá, a másik fajtán pedig sűrű, függőleges rovátkák találhatók. Legjellegzetesebb azonban a plasztikus, rárakott bajuszfűi, a két-két irányban felkunkoro- dó minta az urnák oldalán. Határozott támpontot ad az anyag po- rózussága, égetettségi foka, s az is, hogy mit kevertek az agyaghoz. Mindebből bizonyosra vehető, hogy ezek a tárgyak időszámításunk előtt ezerötszáz évvel készültek, s az úgynevezett hatvani kultúrához tartoznak. A hajdan itt élő népcsoport arról kapta a nevét, hogy a század húszas éveiben a Hatvan melletti Strázsa-hegyen bukkan először a nyomukra. Nem sokat tudunk róluk, mert az írást nem ismerték, tehát ilyen dokumentumokat nem is találhatunk. Milyen emberek? Néhány percre magamra maradok. Kővári Katalin visszamegy az ás-ást végző munkásokhoz. Mínusz háromezerötszáz esztendő? Hol tartott akkor a világ? Egyiptomban hadiszekerek elé lovakat fogtak, a babilóniai irodalom fénykorát élte, a föníciaiak is írni tanultak, s csatorna épült a Nílus és a Vörös-tenger között. Két évszázados volt Hammurabi törvénytára, Mükénében és Tirüszben palotákat emeltek, s Krétán színes festmény díszítette a falakat. S mi több, ezeknél ezerötszáz évvel korábban, tehát időszámításunk előtt háromezer körül született a Gilgames-eposz (az újkőkor végén), amely 12 kőtáblán, 5 ezer ékírásos sorban, asszír nyelven örökíti meg az élet titkának keresését. A Kárpát-medencében élő népek pedig a Gilgames-eposz után másfél ezer évvel a fennmaradás lehetőségeiért küszködtek. — Elértük a sötétebb talajfoltot, amit vártam: átlépünk az új-kőkor végére. Ott a föld alatt minden bizonnyal egy kőkori tárológödör van' — telepszik vissza a Kuruczék konyhájából kihozott sámlira a régész. — Alaptörvény a szakmánkban, hogy a bolygatatlan talajrétegig kell leásni, mert a különböző korok emlékei egymásra rakódtak. Itt most nem várhatunk meglepetést, legföljebb cserepeket, csiszolt köveket fogunk találni. Ennél izgalmasabb a kora-bronzkori lelet. — Hoz-e tudományos újdonságot a vérségi feltárás? — Valószínűleg igen. Mert az országban ebből az időszakból kevés sírt 'találtunk eddig. Éppen ezért az anyag restaurálása és feldolgozása után publikálni akarjuk az eredményt. Ebből a temetőből azt a következtetést is levonhatjuk, hogy a község körzetében élő kora-bronzkori nép már társadalmi tagozódásban élt, hiszen találunk gazdag és kevésbé gazdag sirokat Akad olyan, amit csak egy-két kővel jeleztek, s olyan is, amelyiket félkör alakban körülraktak. Általában öt-hat edény van egy sírban, de találtunk tizenkilencet is az egyikben. Arra korai volna következtetni, hogy mekkora lehetett az itt élő népcsoport nagysága, mert biztosra veszem, hogy a kert túlsó szelvényében további sírok vannak. A természeti adottságok, például a patak, a biztonságot nyújtó domb, arra utal: telepszerű formában laktak ezek az emberek és már földműveléssel is foglalkoztak. — Alakra milyenek lehettek? — Tőlünk valószínűleg nem sokban különböztek. De ezt egy antropológustól kellene megkérdezni. A vizsgálatokhoz akad kiindulópont: az urnákba — a halottak tökéletlen elégetése következtében — emberi csontdarabkák is kerültek. Ezekből ma már csaknem pontosan lehet következtetni, nemcsak a testalkatra, hanem a vércsoportra és a hajdani ember nemére is. A következő hónapok választ adhatnak erre a kérdésre. Arasznyi homok Dél van. Elcsöndesedik a kert Odalent sötétlik az egy méter átmérőjű gödör az újkőkori üzenettel, s fölötte alig néhány centivel kora-bronzkori tárgyak. Az ezerötszáz év távolság mindössze arasznyi homok. Ha most nem is látható az idő további lenyomata, de tudjuk: éltek e tájon késő-vaskoriak, kelták, majd a római szarmata nép és végül Árpád fiai. Ki tudja mi marad meg évezredek múlva a magát duzzadó önbizalommal atomkorinak nevező ember nyomából? Kurucz néni illatos szőlővel érkezik. — Nem tudtunk mi semmit arról, hogy ez itt érték. Pedig már akkor is találtunk cserepeket, amikor a házhoz vályogot vetettünk — mondja és a kötényébe törli a kezét. — Aztán úgy két éve a Laci unokám meszesgödröt ásott, ő találta az első ép edényt, olyan volt, mint a sirán... Sirán? Az olyan nagyobbacska bögre, amilyennel régen az embereknek vittük az ebédet a mezőre. A Lacink késsel faragta ki a földből, valahogyan úgy, ahogy most a Kővári Katika. Na, aztán a fiú elvitte Sütő Marika tanítónőnek, most már Füziné, 6 szólt a múzeumnak. Hát így lett itt ásás. Most már mindenki tud róla Versegen. A tavalyi, már restaurált leletekből Kővári Katalin régész egy kis kiállítást rendezett a községi művelődési házban. Az október fián nyílt bemutatónak egyetlen célja van: ismerjék meg az emberek, hogy mit rejt a földjük. A most folyó múzeumi és műemléki hónap után megkezdődik a vérségi leletek tudományos feldolgozása. De a régész nem szeretne véglegesen pontot tenni a tanulmánya utolsó sorában. Folytatni akarja a munkát az idős házaspár kertjében; a föld még kincseket ígér. KRISZT GYÖRGY
