Pest Megyi Hírlap, 1979. szeptember (23. évfolyam, 204-229. szám)

1979-09-30 / 229. szám

II M A G A ZI .....'**"' 1979. SZEPTEMBER 30., VASÁRNAP x/áírtapi MM kalmazotti létszámról, amely felada­ta, a nyilvántartás, a forgalom szer­vezése és ellenőrzése volt. Tudomá­som szerint a kőolajipari tröszt fog­lalkozik valamiféle rendelet kidolgo­zásának lehetőségével. A fáradtolaj- regenerálás nagyüzemi megszervezé­se egyébként megoldaná a jelenlegi problémákat. Tudomásom szerint er­re is lesznek kezdeményezések, elő­re láthatólag a VI. ötéves tervben. Zárt rendszerben Pöfögő, zötyögő autók gördülne! az utakon, nagy füstfelhőt kavar nak, volánjuk mögött század elej ruhába öltözött emberek ülnek, é mai nagyváros zsúfoltságát méj semmi sem jelzi, s ki gondol ak­kor a fél évszázaddal későbbi egy­mást érő kocsisorokra, az ország­utakon kígyózó teherautó áradatra a földeket szántó-művelő, mindent tudó masinákra. A belső égésű mo­torok terjedése a század elején meg­növelte a keresletet az olaj iránt. A felhasználás ugrásszerű növeke­dése azonba , az elmúlt évtizedeket jellemzi. A krónika szerint az első ©lajmezőt fúrással, issükben az Amerikai Egyesült Államokban, Pennsylvaniában tárták fel. A fej­lődést igazolja: a világ kőolaj ter­melése 1937-ban 279,5 millió, 1960- ban pedig már 1052 millió tonna volt. A közelmúltban Bukarestiben tartott X. olajipari világkongresszu­son — az 1978-as adatok alapjain — a világ, legnagyobb vállalatainak, a Royal Dutch elnöke becslése sze­rint: a világ kőolajtermelése a 80-es évek végére eléri a napi 70 mil­lió barrelt. Kidobni luxus lenne Magyarországon a kőolajat s a belőle származó termékeket az élet, a termelés szinte minden te­rületén hasznosítják. A gyárak, az üzemek többsége keresi és meg is találja a módját a takarékosságnak e javarészt import nyersanyag jel­használásában. Ennek az erőfeszí­tésnek egy részét alkotja a taka­rékosság a kenő- és motorolajakkal. A fáradtolaj kérdés nem először került az érdeklődés középpontjá­ba. Az 50-es és a 60-as években például élt egy rendelet, a fáradt­olaj begyűjtéséről, illetve beszol­gáltatásáról. Ez alkalommal — nem elsőként, s nem utolsóként — arra kerestük a választ: hol tart most a fáradtolaj hasznosításának ügyé, * milyen akadályok- ftellycLközzcl szemléletbeli gondok hátráltatják az előrelépést. — A fáradtolaj ügye nem vélet­lenül került ismét előtérbe — mondja a Nagynyomású Kutató In­tézet -..úzhalombaítai központjában Simor László tudományos főmun- katárs. — A mostani energiabely- zetben luxus lenne olyan hasznosít­ható anyagot a szemétbe dobni, amelyet súlyos összegekért külföld­ről importálunk, amelynek szinte hónapról hónapra emelkedik az éra, s végül, amelyből amúgy is kevés van. A gazdaságosság mellett azonban, fontos tényező környeze­tünk védelme is. A Duna egyes szakaszain például — ismert üdülő- területeken — olyannyira szennye­zett a víz, hogy a KÖJÁL sorba záratja be a strandokat, pusztul az élővilág. — A kenőolajak értékes anyagok.' Becsléseink szerint a friss olajnak a 30—50 százalékát lehetne vissza­nyerni. Feltéve, ha lennének meg­felelő begyűjtési és regenerálási feltételek. A fáradtolaj regenerálása ugyanis függ a szennyeződés, az el­használódás minőségétől, jellegétől. A mechanikus szennyeződéstől vi­szonylag egyszerű és olcsó eljárá­sokkal megtisztítható az olaj. Bo­nyolultabb a helyzet az öregedés, az oxidáció, a levegő hatásainak kitett motorolajak esetében. A Nagynyomású Kutató Intézet egy hidrogénezéses technológiát kísérle­tezett ki, amely jól bevált. Az olaj regenerálására tehát van lehetőség. Mégis azt kell mondanom: a fá­radtolajnak csak kis részét hasz­nosítják Magyarországon. Ez egy­részt a begyűjtés megszervezésének: bonyodalmaival, másrészt gazdasá­gossági kérdésekkel függ össze. Ma Magyarországon rendkívül sokfajta olajat használnak, melyeknek fel- használása különböző eljárást kí­ván. Már itt szinte megoldhatat­lan gond elé kerülnek a begyűjtést szervezők. Százból alig tíz A tudományos főmunkatárs szavai szerint tehát a kenőolajak viszony­lag egyszerű eljárással megtisztítha­tók a mechanikus szennyeződéstől. Ezt tartotta szem előtt a Csepel Autógyár három dolgozója, Bánki Jenő üzemvezető, Bata László gé­pészmérnök és Beliczai Pál gépész­technikus, amikor hosszas kísérlete­zés után elkészítette olajszűrő ko­csiját. — Még 1973-ban bemutattuk ko­csinkat a vállalatunknál — magya­rázza Bánki Jenő. — Korábban az volt a helyzet, hogy a munkánk so­rán felhasznált olajat hagytuk ve­szendőbe menni. A gyár vezetése el­fogadta az újításunkat, melynek lé­nyege az, hogy például a szervokor­mány gyártásánál használt olajat, melyet számos mechanikus szennye­zés ér, átáramoltatjuk szűrőkocsin­kon, megtisztítjuk, s újból felhasz­náljuk. A szervókormányüzemben már az első évben 1 millió 430 ezer forint megtakarítást jelenteit újí­tásunk alkalmazása. — Érdekesebb azonban olajszűrő kocsink további sorsa. Arra gondoi- 'feüik, hogy hasonló üzemekben is . hasznosíthatnánk azt. Elküldtük hát dokumentációját legalább száz üzemnek, s jó, ha tíz reagált. Egye- ; dűl a Szerszám-ipáid Művek kivétel. Ók is saját kárukból tanultak. Meg­vásároltak korábban egy tőkésor- '• szagban gyártott, a mienkhez ha- / sonló berendezést. A masina meg- ' hibásodott, alkatrészt azonban nem kaptak hozzá. Felfigyeltek olajszűrő kocsinkra, s hosszas ellenőrzések után megvásárolták a dokumentá­cióját. Tudomásom szerint 10 olaj­szűrő kocsi dolgozik jelenleg a SZlM-nél, s elégedettek vele a szak­emberek. Berendezésünk egyébként niam túl költséges, a kereskedelemben 60 ezer forintért -kapható széria-ele­mekből, egy közepesen képzett lakatos is összeszerelheti. Érthetetlen az ér­deklődés hiánya, hiszen kis befekte­tésekkel milliókat spórolhatna meg egy-egy gyár vagy üzem. Eredményesebb volt régen Az ország legnagyobb olajértékesí­tője, az Ásványolajforgalmi -Válla hosszú, idő óta foglalkozik a fá- radtotej hasznosításával'. -'Törekvései­ről, eddigi eredményeiről tapasztalt olajipari szakember, Frank Károly, az Áfor kenőanyagosztályának ve­zetője adott tájékoztatást. — Már az 1940-es évek végén, az 50-es évek elején látszott, hogy a fá­radtolaj összegyűjtése népgazdasági érdek — mondta. — Az 50-es évek elején miniszteri rendelet szabályoz­ta a begyűjtést. Meghatározták eb­ben, hogy a frissért a vásárlóknak mennyi fáradtolajat kell leadniuk. Transzformátoroknál a friss olaj 70 százalékát, gépjárműveknél — em­lékezetem szarint — a 30 százalékát kellett leadni. Aki ennek nem tett eleget, az kötbért fizetett. Ebben az időszakban volt olyan év, hogy 22 ezer 700 tonna fáradtolajat is begyűj­töttünk. — Hogyan feist most a helyzet? — Évente csaknem 130—135 ezer tonna kenőolajat értékesítünk. Ebből 1978-ban 12 ezer 900 tonna fáradt­olajat nyertünk vissza, az idei év­ben pedig a tervek szerint elérjük a 16 ezer tonnát. Rendkívül nagy propagandát fejtünk ki, de egyes ágazatokban, így például a mezőgaz­daságban teljességgel megoldatlan a helyzet. Harmincnyolc telepünk mindegyikén s az éjjel-nappal nyitva tartó benzinikútjainkon átvesszük a fáradtolajat, melynek kilójáért 40 fillért fizetünk. — A tavaly még exportálták a fá­radtolajat, mi a helyzet az idén? — A népgazdaság energiahelyzete úgy kívánta, hogy ezt a válóban drága import nyersanyagot — a je­lenlegi állandóan dráguló árviszo­nyok között — ne juttassuk ki kül­földre, hanem itthon hasznosítsuk. A fáradtolaj tőlünk tartálykocsik­ban a volt nyírbogdányi kőolajfino­mítóba kerül, ahol ipari fűtőanyag­gá alakítják. A kenőolaj regenerálá­sára természetesen nincsen módunk. — A számokat összevetve kiderül: az 50-es években és a 60-as évek ele­jén — azaz a hajdani fáradtolaj ren­delet idején — eredményesebb volt a begyűjtés, mint ma. Véleménye sze­rint a mostani helyzetben használ­na-e egy hasonló rendelet? — Még ma is vannak a világon fáradtolaj-rendeletek. Így például a Német Demokratikus Köztársaság­ban is. Világos, hogy a kényszer nagyobb ösztönző erő, mint a jó szándék. A félelem a kötbér tői' azon­ban már akkor is többször okozott visszaélést, nem beszélve a nagy al­Áddig azonban az értékes elörege­dett kenőolaj ezer és ezer tonnáját alakítják jóval értéktelenebb fűtő­olajjá. Nem is szólva arról az ennél sokkal nagyobb mennyiségről, amely beszivárog a földekbe, szótáriad a folyókba, a tavakba, szennyezi, pusz­títja környezetünket. A fáradtolaj azonban értékes anyag. Van is példa, friss olajjá ala­kításának, regenerálásának nagyüze­mi megszervezésére. Erről értesül­tünk a Volán Tröszt illetékeseitől, ahol Kisházi József, az ipari osztály csoportvezetője adott lapunknak tá­jékoztatást. —A 60-as évek elejétől rendszere­sen foglalkozunk ezzel a kérdéssel — kezdte. — Megvásároltunk egy sza­badalmat, amely jól bevált a gyakor­latban. Fő szempontunk az önköltség csökkentése volt. Ehhez jött hozzá a takarékosság az alapanyaggal és a környezetvédelmi feladatok. Motor- kísérletekkel bizonyítottuk, hogy a regenerált olaj semmivel sem rosz- szabb minőségű a frissnél. Először egy zárt rendszert kellett kidolgoz­nunk. Viszonylag homogén jármű­parkunk lehetővé tette, hogy fajtán­ként gyűjtsük össze a fáradtolajat, s megóvjuk a további szennyeződé­sektől, a fajták keveredésétől. Hu­szonnégy vállalatunknál, ahol rege­neráló üzemek működnek, meghatá­roztuk, mennyi friss olajat kell visszanyerni. A Volán gépparkja je­lenleg csaknem 30 ezer járműből áll, évente 8500—9000 tonna kenőolajat használunk el. A regenerálás során ennek mintegy 35 százalékát alakít­juk vissza friss olajjá — Nagy megtakarítást jelent ez a Volánná!-:, vállalatonként 10—12 mil­lió forintot. A Pest megyében műkö­dő 1. számú Volán is jó eredménnyel használ egy több száz tonna kapaci-' tású üzemet Budapesten. Az igaz­sághoz azonban hozzátartozik, hogy a regenerálás csak nagy méretekben éri meg, egyébként rendkívül költ­séges. Tudomásom szerint azonban készülőfélben van a kőolajipari tröszt javaslata, amely esetleg orszá­gosan is megoldhatja e kérdést. Fogyatkozó készletek Ma már nem futurológia, hanem valóság, hogy idővel számolni kell a föld kőolajkészletének fogyatko­zásával és kimerülésével. A roham­léptekkel fejlődő nagyipar, a mező- gazdaság, az urbanizáció energiaigé­nye állandóan megsokszorozódik. E szempontok mellett a magyar nép­gazdaság jelenlegi helyzetében a fá­radtolaj hasznosításának és regene­rálásának eredményes megszervezé­se érthetően közügy. VIRÁG FERENC ' Alkotó ember Díjnyertes iizeiíiszervező mérnöknő Bánlaki Aranka 1964 óta dolgozik a Nagykőrösi Konzervgyárban. A kertészeti főiskolát a gyár társadal­mi ösztöndíjasaként végezte el. Elő­ször csak a szerződés kötötte ide, később már az alkotó munka lehe­tősége is. Itt tölti a hetet, s csupán a hét végén utazik haza, Budapest­re. Találhatna ott is munkáit, ked­vére valót, de azt mondja: ritka az olyan gyár, mint a nagykőrösi, ahol a fiatalok teljes egészében kibonta­koztathatják képességeiket. Ezért nem akar munkahelyet vátloztatni. Nemzetközi konferencia Eleinte technológusként dolgozott, aztán elvégezte a kétéves szakmér­nökit. Diplomamunkáját a különfé­le üveg zárási módszerek összeha­sonlításáról írta. Nem mindegy, me­lyik mennyibe kerül, milyen gazda­ságos — ezért izgatta a téma. Jelen­legi 'beosztása: üzemszervező. Neve nemrégiben megjelent az újságokban; a híradás arról szólt, kik nyerték meg a Magyar Szab­ványügyi Hivatal pályázatát. Bánla­ki Aranka pályamunkája kapta az ötezer forintos első díjat. De lássuk az előzményeket. Az Európai Minőségügyi Szervezet — az EOQC —■ szeptember közepén Budapesten tartotta konferenciáját. Ennek témája a minőség, a gazdasá­gosság és érdekeltség volt. E tárgy­körökben 23 ország szakemberei 120 előadást tartottak. A konf erencia al­kalmából — vagy inkább tiszteletére — a Szabványügyi Hivatal pályáza­tot hirdetett a minőség fejlesztésével kapcsolatos cikkek, tanulmányok írá­sára. Ez még áprilisban volt, a ta­nulmányokat augusztus közepéig kellett beküldeni. > Műszeres átvétel Bánlaki Aranfet,. ,%ét., páíjranjűvet küldött be; az egyiket dr. Kóifrád Zoltánnal, a gyár termeltetési főosz­tályának vezetőjével közösen írták. Ebben összefoglalták mindazt, amit a vállalat 1967 óta a nyersanyag mir nőség szerinti átvételéért tett. Tudvalevő, hegy a vásárló mind a hazai, mind a külföldi piacokon a jó minőségű árut keresi, s inkább azt Működés közben a Csepel Autógyár olajszűrő kocsija Havonu mintegy 20 ezer liter fáradtolajat regenerálnak az 1. sz. Volán Vállalatnál Barcza Zsolt felvételei veszi meg. A jó minőségű konaerv- nek ’ azonban előfeltétele, hogy a nyersanyag — paradicsom, borsé — megfelelő legyen. Könnyen megért­hetjük ennek jelentőségét, ha arra gondolunk, hogy az ország legna­gyobb konzervgyára, a nagykőrösi, termékeinek kétharmadát a tőkés piacokon értékesíti — egyre élesedő verseny közepette. Hogyan lehat megállapítani, hogy jó-e a paradicsom? Azt láthatjuk, hogy szép piros-e, a nagysága meg­felel-e az előírásoknak, az átvétel mégis szubjektív, ha csak a sze­münkben bízunk. Sóikkal jobb, ha azt vizsgáljuk: mennyi a paradi- csomzuzalék szárazanyag-tartalma? Ezt a módszert 1967-ben alkalmaz­ták először a nagykőrösi gyárban. Később átvette a többi konzervgyár is. Könnyű belátni: ha több a para­dicsomban a szárazanyag, a feldol­gozás során kevesebb vizet kell el­párologtatni, s így sok energia meg­takarítható. Csupán a nagykőrösi gyárban évente 1,5 millió forint többleteredmény született a módszer bevezetése révén. Az objektív átvé­tel egyúttal ösztönözte a gazdaságo­kat, a termelőket arra, hogy nagyobb szárazanyag-tartalmú paradicsom- fajtákat termesszenek. Ezekért ugyanis több pénzt kaptak, illetve kapnak. Igenám, csakhogy a magyar kon­zervipar évente egymillió tonna zöld­séget és gyümölcsöt vásárol fel, s nem csupán paradicsomot. Ezért ki­dolgozták a borsó és a vöröshagyma objektív, műszeres átvételének fel­tételeit is. 1977-ben már 2500 tonna vöröshagymát vett át a gyár a szá­razanyag-tartalom szerint. Ennek révén mintegy hárommillió forintot takarítottak meg. Annak érzékelte­tésére, hogy a termelő sem jár rosz- szul, a rákóczifalvi Rákóczi Tsz-1 említhetjük példaként. Elkezdték á nagy szárazanyag-tartalmú Aroma fajtát termeszteni, s egyetlen évben 561 ezer forinttal többet kapott a tsz a vöröshagymáért, mintha más faj­tát adott volna át Negyven pályamű Az előny tehát többszörös. Egy­részt: könnyebb a szóban forgó faj­tát termeszteni. Másrészt: jelentős az energiamegtakarítás. S végül, igen fontos szempont, hogy ezt a szárított hagymát könnyebben, s jobban lehet értékesíteni a tőkés piacon. Ezt foglalták össze a pályázatra beküldött műben, amelynek címe: A jobb nyersanyagminőség, mint anyag- és enengiamegtakarítási té­nyező a mezőgazdaság és konzerv­ipar kapcsolatában. A másik mun­ka, amelyet Bánlaki Aranka önálló­an készített, ezt a címet viseli: A munkavégzés minőségének javítása érdekében alkalmazott érdekeltségi rendszer tapasztalatai a Nagykőrö­si Konzervgyárban. Aid nem szakember, ebből ugyan nem sokat tud meg. Ám a zsűri tet­szését megnyerte, minthogy a negy­ven pályamű közül ezt tette meg el­sőnek. Miről szói a tanulmány? A lényege az, hogy a paradicsom­sűrítő kezelőinél, és a dzsemfőzők- nél bevezették a minőségi bérezést. Ez eleinte a dolgozók nem kis ellen­állásába ütközött, később megszok­ták és megszerették, mert nőtt a ke­resetük. Annak megértéséhez, hogy miképpen zajlik egy ilyen átszerve­zés, üzemgazdászoknak kellene len­nünk. Minthogy nem vagyunk azok, mellőzhetjük a részletezést. Tudjuk, mindenütt a minőségi bérezést kel­lene bevezetni, alkalmazni, ahol a teljesítmény, a minőség valóban mér­hető, és a szubjektivitást ki lehet küszöbölni. rendszer Sajnos, a Nagykőrösi Konzerv­gyárban sincs sok olyan munkahely, ahol pontosan mérhető a munka mi­nősége, s bevezethetnék az új bére­zési formát. Bánlaki Aranka szerint talán a készételgyártóknál sikerül kidolgozni ilyen rendszert a ponto­zás helyett. Ám a rendszer kidolgo­zása korántsem egyszerű feladat, sok idő, mérés, számítás kell hozzá. S mindig számításba keld venni az úgynevezett emberi tényezőket is. PALÁDI JÓZSEF Nem futurológia — valóság Regenerálódó szemléletiéi fáradtolaj ügyben

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom