Pest Megyi Hírlap, 1979. szeptember (23. évfolyam, 204-229. szám)

1979-09-30 / 229. szám

1979. SZEPTEMBER 30., VASÁRNAP Együtt élnek, pedig külön lakhatnának Egyébként minden szabályos Az emberek beszélnek. Né­ha felelőtlenül alkotnak véle­ményt, mert olykor a tényeket csak részben vagy felületesen ismerik. Sokszor önmaguknak okoznak kellemetlenségeket azzal, hogy idő előtt, elhamar­kodottan ítélkeznek. Így tör­tént ez B. Attiláné esetében is, akit bántani nem akarok, de védeni sem tudom. A ténye­ket, rendeleteket, szabályokat — ügy tűnik — mindenki be­tartotta. Mégis ebben az ügy­ben van valami furcsa, amiért érdemes róla beszélni... Érd épülő új lakótelepe a Béke téren egyre több család­nak ad otthont. A boldog la­kástulajdonosok az első he­tekben, hónapokban ízlelgetik az üj fészek megteremtésének varázsos ízét. Berendezked­nek. Lassan megismerik szom­szédaikat, a ház lakóit. Hóna­pokkal ezelőtt így volt ez a Ill/a lépcsőházban is. A bejá­ratnál minden levélládára fel­került egy-egy név. Innen is követni lehetett, hogy mikor költöztek be minden lakásba. Teltek a hónapok. B. Attilá- nét mégsem ismerte senki, hi­szen a szomszédok még nem látták. Amikor kiderült, hogy a lakóközösség által megsza­vazott közös alap fizetéséről — ami havi kettőszázötven forint volt — a tulajdonos már több mint fél éve megfeledke­zett, azt sem lehetett tovább titkolni, hogy ők az új ottho­nukat még beköltözés előtt .bérbe adták. Lakbér a bérlőhöz — Amikor megkerestek bennünket itt a Pest megyei Idegenforgalmi Hivatalban, a bérbeadó és a bérlő együtt volt. Mint férj és feleség mu­tatkoztak be a bérbeadók, el­mondták, hogy miért jöttek. Azt is közölték — és ő volt a harmadik vendég —, hggy ki­nek akarják kiadni az 'érdi la­kásukat. Több éves szerződést kötöttek ezzel a külföldi ál­lampolgárral ... — halljuk a tájékoztatást. — Miért emlékszik ennyire pontosan a történtekre! — Talán a meglepően ala­csony összeg miatt, hiszen a szerződés értelmében a bérlő havonta csak 1500 forintot fi­zet a másfél szoba összkom­fortos lakásért. Ennyiért szin­te nem érdemes kiadni. Ez ugyanolyan szokatlan volt. mint az, hogy ők hozták ma­gukkal a bérlőt is. — ön hisz a jótékonykodó íőbérlőben, lakástulajdonos­ban? —■ Nem. Azt sem értem, hogy azt a pénzt, amit a bér­lőtől közvetve megkapunk, miért kell ismét a bérlő címé­re, de B. Attiláné nevére visz- szaküldenünk. De ez csak ma­gánvéleményem, ezért arra kérem, hogy ne írja meg a nevemet. Tudjuk, hogy kevés a szál­loda. Szükség van az ilyen és hasonló megoldásokra, de az nem lehet mindegy, hogy mi­lyen áron. Vannak árfolya­mok, amelyeket nem lehet fo­rintokban mérni. Természetes folyamat volt az is, hogy fu­tótűzként terjedt el a lakóte­lepen és a városban egyaránt a hír és ezzel együtt a meg­válaszolatlan kérdés: B. At- tiláéknak szükségük volt la­kásra? Az emberek beszélnek, következtetnek, általánosíta­nak. Ez az eset így, vagy úgy, de mindenkit felháborított. Sokan szidni kezdték a taná­csot, kétségbe vonták a lakás­elosztásoknál már közismert irányelvek komolyságát, an­nak betartását. A kritika min­den látszólagos érintettel szemben kegyetlen volt. Ért­hető — megérthető —, hiszen köztudott, hogy ebben a vá­rosban több mint hatezer al­bérlő él. és több száz a jogo­sult lakásigénylő. Nem tehetünk semmif A Dunatours illetékes elő­adójától értesültem, hogy a megállapodás megkötéséről • tudott az érdi városi tanács egyik osztálya is. Ezt egy alá­irt igazolás és egy pecsét bi­zonyította a formanyomtat­vány egyik példányán. — Ebben az esetben mi sem tehettünk semmit — állapí­totta meg ár. Kara Pál, az ér­di városi tanács vb-ti tikára. — Az igazolást a lakás tulajdo­nosának megadtuk, hiszen az OTP-től ő azt megvásárolta. Az OTP-lakások esetében meg kell különböztetnünk egymás­tól a tanácsi kijelölésüt és a szabadforgalmút. Az OTP ál­tal épített lakások 60—70 szá­zalékát a lakásügyi társadal­mi bizottság körültekintő vizsgálata és javaslata alap­ján a végrehajtó bizottság jó­váhagyásával utaljuk ki az igénylőknek. Ezek a tanácsi kijelölósű lakások. Ezért vál­lalni tudjuk a felelősséget. A szabadforgalom keretein be­lül az OTP-től közvetlenül azok kapnak lakást, akik töb­bet — pontosabban —, a leg­többet fizetik. B. Attiláék így vásárolták lakásukat. Ellene még akkor sem tehetünk sem­mit, ha maga a jelenség de­moralizál, hiszen a tulajdo­nuk. Tudja, az igazi baj ott van, hogy ezt nem lehet meg­magyarázni, elmondani min­den embernek. Ezt a cikket sem fogja elolvasni mindenki azok közül, akik tudnak a la­kótelepi fizetővendégszolgá- latról. Ilyenkor kezdenek ke­ringeni a különböző rémhí­rek... Tudom, hogy egyikük sem lakik valójában ebben a városban, de valahol nekik is lakniuk kell. A mi nyilván- tartólaprunkon egy budapesti lakás szerepel. Mi a valóság? Szeretnék objektív képet alkotni a történtekről. Talán ezért is határoztam el, hogy megkeresem B. Attilánét. A megadott cím már elavultnak bizonyult, hiszen 1979. január 1. bejegyzéssel innen is elköl­töztek. Nem Érdre, hanem a budap>esti kilencedik kerület­be. És ettől a ponttól válik érthetetlenné — vagy túlságo­san is érthetővé mindaz, amit megtudtam. — A férjemtől elváltam. Két gyerek nála, egy nálam van. A válás ellenére mégis egy fedél alatt élünk az anyó­som lakásában. Én mint csa­ládtag vagyok Ide bejelentve. Diósdon volt egy öröklaká­sunk. A válás miatt azt elad­tuk. Az én részem 100 000 fo­rint volt. Ezt a pénzt befizet­tem az érdi OTP-nek. így kaptam meg a lakást. — Nem lenne kényelmesebb a válás után külön lakni, ki­vált, hogy meg is van erre a lehetőség? — A gyereket — a legki­sebbet — nem tudom bölcső­débe adni, mivel az Érden nincsen. Jelenleg gyermek- gondozási segélyen vagyok. Az OTP-részletet, a rezsit és ön­magunk eltartását ebből nem lehet megoldani. Nem értem meg, hogy miért bántja az embereket az, hogy a mi vá­lásunk normális volt. A józan emberi kapcsolat még most is megvan a férjem családja és köztem. Ez olyan nagy bűn? Csak így tudom megoldani ideiglenesen a gondjaimat. A lakást különben is ismerősnek adtuk ki... Vannak szabályok, rendele­ték, törvények. Adakta. Nem történt semmi szabálytalan, rendeletellenes, törvénysértő. Bennem mégis sok minden motoszkál, mert tudom, hogy Érden is emelkednek az al­bérleteit árfolyamai, nem nő olyan ütemben a kínálat, mint amilyen nagy a keres­let. A közhangulat Az MSZMP Érd Városi Bi­zottságának titkárát. Mérői Tibort kérdezem: — Apró, látszólag jelenték­telen dolgok befolyásolhatják a közhangulatot. — Igen. Egy olyan eset Is, mint B. Attiláék története, hi­hetetlenül sokat árthat még akkor is, ha semmiféle sza­bálytalanság nem történt. Lát­szólag ez is egyszerű, hétköz­napi eset. Ide is gyakran be­kopogtatnak a lakásigénylők ügyes-bajos problémáikkal. Nekik egy-egy ilyen ügy azért sokkal több annál, mint való­jában ... — Mit lehet tenni akkor, ha a lakosság egy része a dolgok természeténél fogva rosszul informált? — Az emberekkel minden­napossá kell tennünk a kap­csolatot, nem szabad eltitkolni azt sem, hogy olykor gondja­ink és bajaink vannak, amit a lehetőségek keretein belül így vagy úgy, de valahogy meg kell oldanunk. A sok embert érintő döntés okát meg kell magyarázni, de éz nem lehet azonos a magyarázgatással. Vannak azonban olyan ese­tek, mint például B. Attilánéé is, amikor nem tehetünk sem­mit, még akkor sem, ha tud­juk, hogy a legfőbb mozgató­rugó jelen esetben megfogha­tatlan. Az emberek egyszerű és hét­köznapi dolgokról beszélget­nek. Ezt tettük mi is. Nem húztuk meg a vészharangokat, hiszen szerencsére egyre ke­vesebben vannak , azok, akik olykor visszaélnek jogos vagy jogtalan lehetőségeikkel. Még­is : vannak emberi dolgok, ame­lyeket nem szabhatnak meg törvények, nem irányíthatnak rendeletek vagy szabályok. Most csak annyi szabálytalan­ság történt, hogy B. Attiláné elfeledkezett fél éven át ha­vonta kettőszázötven forintot befizetni a közös alap csekk­számlájára. Ezt a riport el­készítésének ideje alatt rész­ben már pótolta. Minden egyéb teljesen szabályos ... Ambrus Sándor Száz ember helyett Az NSZK gyárt­mányú mérő és válogató automata naponta csaknem 20 ezer elektrolit­kondenzátort — amelyet a híradás- technika szinte minden területén felhasználnak — ellenőriz és vizs­gál a Mechanikai Művek törökbálin­ti üzemében. A berendezés mint- > egy 100 ember munkáját látja el. Barcza Zsolt felvétele Gyermekrendelő — orvos nélkül A kérés nem teljesíthető... Űröm, Doktor Sándor utca 21. Vajsárga-terrakotta épület, körötte rendezett udvar, már sarjad a nemrégen ültetett fű. Rendelő. Itt fogadja a betege­ket a körzeti orvos, a fogorvos. Mindkettő tágas, világos, szé­pen csempézett, kényelmes. Új bútorok, színes függönyök. Odaadással építették, látszik rájta... A történet kezdete Visontai János, az ürömi községi közös tanács elnöke mondja: — Először 1977 már­ciusában kértük a budai járá­si hivatalt, s általa a Pest megyei Tanácsot, hogy Üröm és Pilisborosjenő kapjon kör­zeti gyermekorvosi státuszt. Azóta minden évben megismé­teltük a kérést a tanácsülése­ken, a végrehajtó bizottsági ülésen, s a falugyűléseken. A rendelő gazdára vár, s nem különben a körzeti gyermekor­vos lakása. — Hogyan is kezdődött? 1978. december 20-án készült el az ürömi egészségház, na­gyon hamar, hisz az alapozást csak március közepén kezdték a Solymári Nagyközségi Ta­nács Költségvetési Üzemének dolgozói. Kétmillió forintos tá­mogatást adott a munkákhoz a Pest megyei Tanács. De ezen felül 800 ezer forintot ér a társadalmi munka, amellyel a helybeliek, a kisiparosok, s az üzemek, szövetkezetek dolgozói segítettek. — Az épületet a budai járá­si hivatal dolgozója, Németh Attila társadalmi munkában tervezte. Eltértünk az eredeti tervtől — ez két munkahelyes rendelőről szólt —, s úgy mó­dosítottuk, hogy a fogorvos, aki korábban Pildsborosjenőn egy alig nyolc négyzetméteres szobácskábán dolgozott, itt jobb körülmények között ren­delhessen. Ürömön és Pilisborosjenőn 6 ezer 500-an laknak. Közöttük 1200-nál több gyermek. Most két körzeti orvos és egy fog­orvos gondoskodik mindany- nyiuk gyógyításáról. Az új egészségház elkészülte után le­hetővé vált a pilisborosjenői rendelő átépítése, úgy, hogy ott is helyet teremtenek az anya- és csecsemővédelmi ta­nácsadásnak. A két község la­kói immár két esztendeje re­ménykednek: körzeti gyermek- orvos fog majd itt rendelni. A tanácselnök indokokat sorol: — Mindkét település eléggé elszigetelt, a gyermekorvosi szakellátásra csak úgy kerül­het sor, ha a beteg gyerekeltet utaztatják, Volán-buszon, az óbudai szakorvosi rendelőig. Ott pedig köztudottan nagy a zsúfoltság. Ráadásul növekszik a népesség, az iskoláskorúak száma például az elmúlt tan­évben 380 volt, a mostaniban 420, jövőre p>edig 479 gyerme­ket várnak az iskolába. A helyzet változatlan — Hiába próbáltunk min­dent — így Visontai János —, még az országgyűlési képvise­lőnket, Tausz Jánost is segít­ségül hívtuk, de nem kaptunk körzeti gyermekorvosi státuszt. A legutóbbi kérelmünket ez év január 30-án küldtük be a budai járási hivatalhoz. A helyzet azóta sem változott, s a válasz mindig ugyanaz: tíz­ezernél kevesebb lakosú tele­pülésen nem létesíthető kör­zeti gyermekorvosi állás. Így pedig kihasználatlan a rendelő. Az ajtaján cédula hirdeti: ta­nácsadás minden szerdán dél­után 2-től fél ötig, terhes szak- rendelés és csecsemő-szak­rendelés havonta egy-egy al­kalommal. Vajon hiábavalő-e az ürö­miek és pilisborosjenőiek erő­feszítése? Teljesíthető-e kéré­sük? S ha nem, vajon miért nem? Ezekkel a kérdésekkel kerestük dr. Császár Márta Pest megyei gyermekgyógyász főorvost. — A legnagyobb sajnála­tomra nem mondhatok mást: a közeljövőben < Pilisborosjenő és Üröm körzeti gyermekorvos nélkül marad, kérésüknek nem tudunk eleget tenni — fog a szóba a főorvosnő. — Még az (VT egnyugvással olvasom idő- ről időre a lapok hasáb­jain, hogy valahol, valakire is­mét lesújtott az igazságszol­gáltatás, méltó szigorral szab­ta meg, melyik vétkes milyen cselekedetéért miféle bünte­tésben részesüljön. A dolgok egyértelműek: aki rászolgált, bűnhődjék. Bár az egyértel­műség se mindig olyan egy­értelmű. Találkoztam mosta­nában olyan — tanulmány­számba menő — cikkel is, amelynek szerzője azt boncol­gatta, gyakorta vétkes vala­melyest egy-egy bűncselek­mény áldozata maga is, leg­alább annyiban, hogy felelőt­lenül lehetőséget adott a tett elkövetésére. Semmi közöm a kriminoló­giához, tehát mélyenszántó gondolatokba nem is bocsát­kozom. Ám a napokban két bírósági hír kapcsán eszembe jutott valami. {’'klvastam az újságban, hogy egy feddhetetlen múltú boltvezetőről kiderült, röpke egy-két év alatt huszonhá­rom ezer forintnyi bért szám­fejtett nem létező nevekre, so­hasem volt munkáért, s a Eszembe jutott... p>énzt föl is vette. HmEz igen. Micsoda disznóság — mondtam magamban az ele­jén, majd hümmögtem to­vább, jó okkal, a végéig. Az történt ugyanis, hogy a kis bolt vezetője az ily módon szerzett forintokat csúszó­pénzként használta föl, saját keresetéből nem győzve to­vább a kenést, az általunk joggal elvárt jobb áruellátás érdekében. A bíróság előtt bebizonyoso­dott: a boltvezető soha egyet­len fillért sem használt föl a maga céljaira a szóban forgó pénzből. Ezért ítélték csupán nyolcezer forint pénzbírságra. Hogy erre az igazságra ho­gyan jöttek rá, nem volt ben­ne a hírben, de nem is hiá­nyoltam. Sokkal inkább sze­rettem volna választ kapni ar­ra, ami közben eszembe ju­tott: mi lett azokkal, akik a csúszópénzt magatartásukkal kikövetelték, nyugodtan zseb­re is tették, olyan munkáért, ami egyébként kutyaköteles­ségük, s amiért tisztességes fi­zetést kapnak? Ez bizonyára kimaradt a hírből. Azt ugyan­is nem vagyok hajlandó felté­telezni, hogy a bíróság ne lát­ta volna, amit én: ez utóbbiak éppen olyan károsak — ha nem károsabbak — a társada­lomra, mint aki miattuk sik­kasztásra kényszerült. Nem védem a boltvezetőt. Azt nem állíthatja senki, hogy az áru­ellátásért — ami lakossági ér­dek — minden áron tenni kell, akár törvényellenesen is. A boltvezető megkapta bünte­tését. De a vétkesek közt — úgy tűnik — egyedül lett vesz­tes. A többiek vígan marad­tak a kereskedelem jogtalan vámszedői. Az igazi veszte­sek p>edig mi leszünk, ha fut­ni hagyjuk őket. De vétkesek is... \ másik hír arról szólt, 1 * hogy egy — ha jól em­lékszem tizenhét tagú — ban­da turistákat rabolt ki, segít­ségadás ürügyén. Kinek az autóját siettek megjavítani, kinek más, apró, de az idegen számára sokat jelentő szolgá­latot ajánlottak fel . nyüzsgő, ide-oda utazókkal teli főváro­sunk legforgalmasabb része­in. Felháborodtam. Bármelyi­künkkel megtörténhet, hogy határainkon túl barátságos, tá­mogatni kész ismeretlenhez fordulunk, ha bajba jutunk. S a bajba jutott embert megra­bolni — hallatlan gonoszság. Amint tovább olvastam, ki­derült, hogy eme gyanútlan idegenektől összesen több mint háromszázezer forintot zsebeltek be a fondorlatos bűnözők. Ám amikor az is ki­derült, hogy csupán néhány turista esett rablásuk áldoza­tául, eszembe jutott, hogy ... Honnan volt a hírben meg nem nevezett külföldiek zse­bében, nyolcvan-, száz-, meg ennél is több ezer magyar fo­rint? Mintegy véletlenül? Szó­rakozottságból? Nem valószí­nű. Miként az is valószínűt­len, hogy az esetben igazságot tevő bíróságnak ez a motívum elkerülte a figyelmét. Bizo­nyára csak kimaradt a hír­ből! Bálint Ibolya építkezés kezdete előtt, egé­szen pontosan, 1978. február 6-án magam jártam Ürömön, felügyeleti vizsgálaton. Akkor született a jegyzőkönyv, ame­lyet idézek: „Ürömben az Egészségügyi Minisztérium irányelveinek megfelelően — mivel a lakosok száma tízezer­nél kevesebb — nem indokolt az önálló körzeti gyermekorvo­si állás szervezése. Ennek ér­telmében a tanács végrehajtó bizottságának titkárával való megbeszélésünk során javasol­tuk, hogy az építendő új gyermekrendelő-váró funkció­ja tanácsadó legyen, a meg­levő rendkívül korszerűtlen épület helyett. A gyermekor­vosnak szánt lakást védőnői lakásnak lehet adni." — Hogy miért vélekedtünk így? Ennek oka összetett. Elő­ször is egy 1970-ben kelt egészségügyi minisztériumi rendelet kimondja, hogy kör­zeti gyermekorvosi állást vá­rosokban és kórházzal vagy rendelőintézettel rendelkező nagyközségekben lehet szer­vezni. Az a cél, hogy lehető­leg ne szétszórtan, hanem leg­alább ketten vagy még többen dolgozzanak a gyermekorvosok egy-egy településen. Épp ezért tízezer lakosnál kisebb lélek­számú falvakban nem létesít­hetünk ilyen állást. Volt pél­da az ellenkezőjére — még a 70-es évek elején — például Solymáron vagy Diósdon. A minisztérium egy vizsgálat kapcsán kifogásolta ezt. Ez­után adta ki a megyei tanács saját állásfoglalását — az Egészségügyi Minisztérium rendeleté szellemében. Az ál­lásfoglalás pontosan leírta a feltételeket, amelyek a gyer­mekorvosi körzet létrehozásá-r hoz szükségesek, s Üröm ezekr nék nem felel meg. Kevés az orvos Köztudott az is, hogy az or­vostudományi egyetemeken kevesebb gyermekorvost ké­peznek, mint amenyire szükség lenne, hogy minden községben dolgozhasson gyermekgyó­gyász. Példákat mondok: az ürömihez hasonló a helyzet Kartalon, Tahitótfalun, s az ő gondjukon sem segíthetünk. Erden, ahol több mint 45 ez­ren laknak, négy gyermekor­vos dolgozik, de csak szakren­delésre elegendő ennyi gyer­mekgyógyász, kétszer többen kellene hogy legyenek, ha kör- zetesítend szeretnék a gyer- mekreiidelést. — A célunk épp>en az, hogy ahol már dolgozik gyermek- orvos, oda kerüljön újabb is. így csökkenhet a túlterhelt­ség, s teljesebb lehet a gyer­mekgyógyászati ellátás, a gyermekkörzeti hálózat. — Pest megyében 19 olya» település van, ahol a gyer­mekorvosi körzet létesítésének lakossági feltételei adottak. S évente csak két-három körzeti gyermekorvosi státuszt kap Pest megye. Kétszázezer a 14 évesnél fiatalabbak száma me­gyénkben, s csupán 85 a kör­zeti gyermekorvosoké. Ha sze­retnénk megoldani az összes Pest megyei gyermek körzeti ellátását — ez irreális igény! —, p>ontosan kétszer ennyi gyermekorvosra lenne szüksé­günk... V. G. P.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom