Pest Megyi Hírlap, 1979. szeptember (23. évfolyam, 204-229. szám)
1979-09-02 / 205. szám
1979. SZEPTEMBER 2., VASÁRNAP Számtantanár egyenruhában Iskolaépítő munkásörok Az asztalon díszes veretű ;mlékplakett, mellette oklevél, hagyomány már, hogy a motort járásban e kitüntetést ninden esztendőben azoknak a toliaktíváknak nyújtják át, ímelyek a legtöbbet tették a erület fejlesztéséért, gazdago- iásáért. Kétségkívül jogosan tüszke az elismerésre Rá- jyánszky Pál, a monori járá- ;i Bata Ferenc munkásőr egység parancsnoka, hiszen az innepélyes pillanatokat köve. ő gratulációkból egyértelműin kiderült: méltó helyre ke- ■ült az emlékplakett. Példák órával igazolhatjuk állításuntat. De menjünk sorjában. Ingázó szakmunkások A monori járási munkásőr ígység tagjainak döntő több- égé fizikai dolgozó, szak- nunkás, s csaknem mindegyi- tük szocialista brigádtag. Am, t dolog lényege mégsem ilyen igyszerű, hiszen ha ránézünk t térképre, egyértelmű a cövetkeztetés: a monori iárás a főváros vonzás- cörzetében fekszik, s e vidé- ten pedig nincs nagyobb, az igész terület arculatát megha- ,árózó ipari üzem. Ilyen kö- •ülmények között az acélszürke egyenruhások egy része is ingázó: naponta vonatra szállnak, indulnak fővárosi nunkahelyükre. Az utazás számukra is fárasztó, sok időt elvesz szabad idejükből, ám, innék ellenére nemcsak a munkahelyükön, hanem a ki- tépzésen is becsülettel helyt- illnak. Ráadásul még arra is futja erejükből, hogy — amint ezt az emlékplakett bizonyítja — lakóhelyük fejlesztéséből is kivegyék részüket. Miként lehetséges mindez? — kérdeztük Rágyánszki Páltól. — Valóban minden tiszteletet és elismerést megérdemelnek munkásőreink. A bejáróknál maradva: közülük nagyon sokan éppen a társadalmi munkaakciók által kötődnek lakóhelyükhöz. S úgy hiszem, az sem lényegtelen szempont: egységünkben régi hagyománya van az effajta önzetlen segítőkészségnek. Önzetlenül segítenek A parancsnok példákat sorol. Az egység pilisi munkás- őrei tavaly például alaposan kivették részüket a 2. számú helyi iskola új szárnyának építéséből: a tereprendezés javarészét — nem volt könnyű munka! — magukra vállalták. Igaz, rendszeresen patronálják ezt az iskolát. A pedagógusok jól tudják: karbantartási gondjaikkal bízvást fordulhatnak a pilisi munkásőrökhöz. Monoron, a Dózsa úti óvodában is szívesen látott vendégek az acélszürke egyenruhásak. Az intézménnyel szocialista szerződést kötöttek, amelynek értelmében az apróbb hibákat mindig kijavítják, de ha alkalmi munka akad, attól sem riadnak visz- sza. Hasonló a helyzet Maglódon és Üllőn. Az előbbi településen a FORFA-iskola belső szerelésénél segédkeztek közösen az ISG helyi gyáregységének szocialista brigádjaival. Üllőn az új iskola, valamint a rövidesen átadásra kerülő óvoda kivitelezését gyorsították — társadalmi munkában. Amikor pedig elkészült Monoron a járási egészségház, az épület körül parkosítottak, a berendezésnél segítettek. A monori járási Bata Ferenc munkásőregység tagjai nem maradtak ki a nemzetközi gyermekév alkalmából széles körű társadalmi összefogással felújított káptalanfüredi úttörőtábor korszerűsítéséből. A munka kezdetekor pontos ütemtervet készítettek, s nem múlt el szombat, vasárnap anélkül, hogy a munkásőrök népes csoportja ne dolgozott volna a Balaton partján. Lapátoltak, csákányoztak, rengeteget betonoztak; 157 társadalmi munkanapot teljesítettek. Kétségkívül elismerésre méltó teljesítmény! Honnan az erő a tenniaka- ráshoz? A parancsnok tömören válaszolt: — Érezzük, hogy számítanak ránk. Mi pedig szívesen segítünk... Képietek és példák A teljes képhez persze hozzátartozik: a 36 esztendős Rágyánszki Pál civilben matematika—fizika szakos pedagó. gus, három esztendeje munkásőr parancsnok. Korábban 12 évig a monori József Attila Gimnáziumban tanította a diákokat. Vajon nincs-e nosztalgiája a katedra iránt? — A kiképzés során ugyanazokat a pedagógiai ismereteket hasznosítom, mint korábban: ha nem így lenne, aligha tudnék hasznos és érdekes foglalkozásokat tartan; — mondta. — Azonkívül az egység munkásőrei közül nagyon sokan járnak esti középiskolába, s én mindig szívesen segítek nekik a képletek levezetésében. Különösen a félévi vizsgák előtt oldunk meg közösen sok matematikapéldát ... így már érthető a dolog. F. G. Bezárták kapuikat az egyetemi előkészítők Bezárta kapuit a fizikai dolgossók gyermekeinek szervezett utolsó nyári főiskolai és egyetemi előkészítő tábor is. A nagyrészt egyetemi városokban — így Gödöllőn is — létrehozott mintegy 60 oktatótáborban az idén több mint 6500 — a középiskola harmadik osztályát végzett — Hátait fogadtak az ország különböző területeiről. A fizikai dolgozók gyermekeinek továbbtanulását már a középiskola második osztályától segítik az egyetemeken és a főiskolákon működő előkészítő bizottságok. Mintegy 500 középiskolából évente több mint 30 ezer másod-, harmad- és negyedéves gimnazista és szakközépiskolás fiatal levelezik — két évig — tantárgyi ismereteinek bővítése érdekében egyetemista és főiskolás hallgatókkal, illetve tanul a nyári és a tavaszi táborokban, A négyéves múlttal rendelkező mozgalom sokat nyújt a fiataloknak, a táblázatok és az adatok ugyanis azt bizonyítják, hogy a tanfolyamot becsülettel végigdolgozó diákok egyetemre vagy főiskolára való bekerülési esélyei lényegesen javulnak. Az ily módon felkészített tanulók pontszámai átlag 1—1,5 ponttal magasabbak társaikénál. Könyvet a kézbe! December 3—8. között rendezik meg a II. országos gyermekkönyvhetet — határozták el az országos gyermekkönyv- hét szervező bizottságának alakuló ülésén. A könyvaukció — a nagysikerű tavalyihoz hasonlóan — változatlanul a legfiatalabb olvasók megnyerését célozza, a könyvek iránti érdeklődést kívánja felkelteni. Változatlanok a jelszavak is: Olvassatok Mindennap! Könyvet a kézbe! A bányában egy életen át A 29. magyar bányásznap központi ünnepségét szombaton tartották Gyöngyösön. A Mátra Művelődési Központ színháztermében rendezett országos bányászgyűlésen Borbély Sándor, az MSZMP Központi Bizottságának titkára mondott ünnepi beszédet. Hangsúlyozta: dolgozó népünk megkülönböztetett tisztelettel és nagyrabecsüléssel köszönti a bányászat ágazataiban a szén-, az érc- és ásvány- az urán- és az olajbányászatban — dolgozó több mint százezer bányászt, mindazokat, akik a szakma munkáshagyományaihoz híven, most is mindent megtesznek azért, hogy a népgazdaság szénnel, szénhidrogénnel és ércekkel való ellátását erőikhez képest biztosítsák. Az ünnepi beszéd után dr. Simon Pál nehézipart miniszter kitüntetéseket adott át a bányászat élenjáró dolgozóinak. Ezt követően koszorúzást ünnepséget tar- tottak a bányászhősöknek, a Mátraaljai Szénbányák központi épületének falán elhelyezett emléktáblájánál. A sziklafal koszorúként veszi körül a kőbányát. A fal peremén — lentről játékszernek tűnő — markológép jár. Robusztus dömperek viszik a sziklát a válogató berendezéshez, melyből szünet nélkül, dübörögve hullik a kő. Már a századforduló előtt is működött Dunabogdányban a kőbánya, dinasztiáknak adott megélhetést: legtöbbször apa, testvér, fiú, unoka nőtt itt fel, nehéz, fárasztó munkában Télen a hideg gémberítette, nyáron a verejtékkel keveredett kőpor marta a munkások tagjait. Mint kezén a ráncokat — Nem könnyű a kőbányászok élete — mondja Knáb Mihály, a Középdunavölgyi Vízügyi Igazgatóság dunabog- dányi kőbányájának üzemvezetője. — Mégis azt mondom, aki belekóstol ebbe az életbe, eltölt itt egy-két évet, legtöbbször végleg ittragad. Mint a kővágásban, a kőfaragásban megedződött kezén a ráncokat, úgy ismeri a kőbá- nyászat valamennyi fortélyát Knáb Mihály. Cseperedő gyerekként, tizenegy évesen kezdte itt a munkát. Később 1937-ben munkakönyvét ka-’ pott, 1950. március l. óta ve-! A megyei NEB megvizsgálta Mécs nem késő kamatoztatni HOLNAP megszólalnak a tanítás kezdetét jelző csengők, benépesülnek az iskolák. Azt hihetnénk, minden család számára természetes, hogy gyermekeik legfontosabb tennivalója a tanulás, az ismeretszerzés, a felnőtt életre való alapos felkészülés. A Pest megyei Népi Ellenőrzési Bizottság vizsgálata — amelyet a eö- döllői, a monori, a váci és a ráckevei járás, valamint Szentendre, Gödöllő, Vác, Dunakeszi iskoláiban folytattak — bebizonyította. sajnos, nem így van. A tankötelezettségi törvény végrehajtásáért — bár történt előrelépés — jócskán akad még tennivaló a megyehatárokon belül. Pedig a tanácstagok, a Hazafias Népfront helyi aktivistái, a védőnők, az óvónők, az iskolai szülői munkaközösségek tagjai is segítenek a pedagógusoknak, hogy valameny- nyi hatéves gyermek bekerüljön az iskolába. Ennél is jóval több gondot okoz, hogy az első osztályosok nem egyenlő eséllyel kezdik a tanulást. Az idén is előnyben vannak azok az apróságok — a hatévesek 85 százaléka —, akik óvodába jártak, vagy azok. akik részt vettek az iskolaelőkészítő tanfolyamokon. A népi ellenőrök tapasztalatai szerint azonban ezek az előkészítők sem töltik be azt a szerepet, amelyet joggá elvárhatnak tőlük. Már az is gondot okoz, hogy a gyermekek foglalkoztatásához szükséges játékkészletek, anyagok nem mindenütt vannak meg elegendő meny- nyiságben. KEDVEZŐTLENEBB, hogy a szülők sem értik meg ezeknek a tanfolyamoknak a jelentőségét, nem mérik fel. mekkora hátrányba kerülnek gyermekeik azokkal szemben, akik óvodai közösségből indulnak az iskoláséveknek. Különösen a távoli tanyákon, a cigánytelepeken élő családok gyermekei morzsolódnak le nagyon hamar vagy el sem jutnak az előkészítőre. A ráckevei járásban például az előkészítő tanfolyamot a gyerekek egyötöde nem fejezte be. Gyakran azonban érthető, hí; nem is elfogadható a szülők álláspontja. A ceglédi vagy a nagykőrösi tanyavilágból csak több órás fárasztó utazással érhető el a városban megszervezett tanfolyam. Egyébként Cegléden megtalálták annak a módját, ipiként segíthetnének ezen az áldatlan helyzeten. A cigány származású gyermekeket a lakóhelyükön levő munkásszálláson készítették fel az iskolára. MINDEN ÉVBEN a tanköteles korú gyermekek néhány százaléka felmentést kap tanulmányainak megkezdése alól. Oka nem más. mint hogy az iskolaorvos, a védőnő és gyakran az óvónő jelenlétében elvégzett iskolaérettségi vizsgálaton nem feleltek meg a korosztályukra jellemző általános fejlettségnek. Nagy részük visszakerül az óvodákba, vagy egyéves iskolaelőkészítőn vesz részt. Az iskolák zsúfoltsága, a tanteremhiány — a dabasi járásban például a gyermekek 70 százaléka még két műszakban jár iskolába — gátolja a differenciált beiskolázást, azaz a gyógypedagógiai és korrekciós osztályok alakítását. A szentendrei járás északi, a ceglédi, a monori járás egyes községeiben kiváltképp rossz a helyzet. A nevelők tapaszta latai szerint a fejlődésben visz- szamaradt gyermekek egyrészt gátolják az osztály egyenletes fejlődését, másrészt ők is elmaradnak társaiktól, s ez sze mélyiségük kialakulására hat károsan. A tankötelezettség maradéktalan érvényrejuttatását gátolja az is. hogy továbbra sem megoldott a megyében a testi fogyatékos gyermekek intézeti elhelyezése. A fővárosi intézményekben kellene őket befogadni, de a férőhelyhiány miatt öt-hat évet is várniuk kell a felvételre. Az értelmi fogyatékos gyermekek számára Gödön 90 személyes intézet nyílt, amelyet várhatóan 1,5—2 esztendő alatt 220 gyermek nevelésére tesznek alkalmassá. Természetesen nemcsak az elsősök beiskolázásával van gond. Az iskolát különböző okokból jó néhány gyermek a felsőbb osztályokban is elkerüli. A szabálysértési eljárásoknál gyakran késedelmesen intézkednek az előadók, a kevés jövedelemmel bíró szülőknél az általában alacsony ösz- szegű bírság hatástalan, főként akkor, ha a gyermeket munkába állították, s egy-két nap alatt megkeresik a büntetést. Elsősorban a monori járásban fordult elő, hogy a bírság kifizetéséhez gyámügyi segélyt utaltak ki. Az általános iskola befejezésében nem kis szerep hárul azokra a vállalatokra, amelyek fiatalkorúakat alkalmaznak. A megyében jó néhány helyen találunk szép példát arra, hogy kihelyezett tanfolyamokkal igyekszenek rávenni a fiatalokat a tanulásra, az ismeret- szerzésre. MEGKEZDŐDIK a tanítás. A népi ellenőrök által is feltárt tapasztalatokat talán még nem késő kamatoztatni. Jóllehet, az iskoláknak kevés pénzből sok mindent meg kell ol- daniok, de nemcsak az anyagiakon múlik! Gáspár Mária zeti a^ üzemet, kishíján harminc esztendeje. _ Valahogyan megmaradtunk a bányászat perifériáján — fűzi tovább a szavakat. Hivatalosan a vízügyi igazgatósághoz tartozunk, ellenőrzésünket azonban a Budapesti Kerületi Bányászati Felügyelőség látja el. Nem illet meg bennünket számos, bányászoknak járó juttatás, mégsem panaszkodunk: néhány éve rendezték a béreket az iparágban, s a fizetések most már összhangban vannak a munkával. Elég magasak a követelmények. Évente mintegy 280 ezer tonna követ termelünk ki, melyet a partner vállalatok folyami mederszabályozáshoz, útépítésekhez használnak. A p a, fiú, unoka A hegy gyomrában is mozgalmas az élet. Rakodógépek gyűrik, tolják maguk előtt a követ. Láng Ferenc kotrómester, a Bánki Donát rakodóbrigád vezetője mondja munkájukról: — A kitermelés minden folyamatában részt veszünk. Összehangolt, pontos munkára van szükség, hiszen nemegyszer teherautók tucatjai, a Duna-parton pedig uszályok várnak az anyagra. Szerencsére összeforrott a kollektívánk. Majdnem mindannyian dunabogdányiak vagyunk, hosszú évek óta dolgozunk egymás mellett. Tomik István főbányames- ter is 1935 óta dolgozik az üzemben. Nincsen olyan munka, amelyet ne csinált volna már a bányában. Szorgalmát, kitartását és hűségét tízszer ismerték el, Kiváló dolgozó kitüntetéssel. — Gyökeresen megváltoztak a munkafeltételeink — mondja. — Amikor gyerekként a riccerek mellett dolgoztam, 50—60 fillért kerestünk naponta, s ha azt veszem, hogy a tej 20 fillérbe került akkortájt... Ma 4000 forint körüli az átlagbér a bányában. Kézi munkát is csak azok látnak el, akiknek a mozdulataik nem helyettesíthetők géppel. Hosszú sínpárok kígyóznak a sziklafalig. Reggelente itt kezdi a munkáját Fodor Vilmos robbantómester, akire valóban illik a titulus: kőbányász dinasztia tagja. á vállas, megtermett férfi már sorolja is a családot: — Itt dolgozott az apám, a Jóska, a Géza, a János, a Pista és a Karcsi. Magam is itt kezdtem a munkát, 1953- ban. A napjaim kora reggel' azzal kezdődnek, hogy robbantószereket vételezek, taxi- tot vagy fekete anyagot. A* lőszerek elhelyezése, a lyukak fúrása nehéz feladat. A sziklafalon kötélen függeszkednek a munkások, s ez különösen télen nagy figyelmet, erőt ki-; van. A sziklafal tövében maroknyi csoport dolgozik. Válogatják a követ, pillanat alatt felmérik, melyik hasítható könnyen. A bunkózó pakolok tompa, hosszú nyelű kalapácsukkal egy-két ütéssel lehasítják a megfelelő nagyságú darabokat, majd csillékbe rakják. Beidegződött a mozdulatuk, biztos a kezük. Utolsó mohikánok A kővágók egymás mellett sorakozó barakkok előtt ülnek. Szerszámaik mellettük hevernek, ök villantják fel előttünk a múltat, a hagyományos termelést. Hegyes vésőjükkel lyukat vájnak a kemény kőbe. Rövid ékeket helyeznek bele, aztán egyetlen, szinte puha ütés az ékre, s máris kettéreped a szilárd anyag. A délelőttös műszakban Graff Róbert, Alvincz János és Knáb András dolgozik. Mindannyian dunabogdányiak, a harmincas évek elején, gyerekfejjel kezdték itt a munkát, A bányában öregedtek meg, néhány évük van csak a nyugdíjig. Kezük alól kerülnek ki az utak macskakövei, a járdák pereme, a villamossíneket elhatároló kövek. Mint a puha fát, úgy formálják egy-egy biztos ütéssel a követ. — Olyanok vagyunk, mint az utolsó mohikánok — szólal mag Gräff Róbert. — Valamikor, nem is olyan régen, még vagy egy tucat barakk sorakozott a mostaniak mellett Egymás után mentek nyugdíjba a társaink, nekünk is már csak két-három évünk van addig hátra. Helyünkbe nem jön senki. A kőbányába újabb teherautók gördülnek be, a szállítószalagok szünet nélkül tömik a válogatott kövekkel. A riccerek most is ott ülnek a csillék sínjei mentén barakkjuk előtt, s kimért, pontos mozdulatokkal hasítják a követ Virág Ferenc Szünet nélkül hullik a kő a válogatóberendezésből Munkában a riccerek Bozsán Péter felvételei te