Pest Megyi Hírlap, 1979. augusztus (23. évfolyam, 178-203. szám)
1979-08-09 / 185. szám
%Mitav 1979. AUGUSZTUS 9., CSÜTÖRTÖK PENCI FALUMÚZEUM Szőlőprés, szuszék — és pihenés — Amióta a férjem nyugdíjban van, nincs egyetlen szabad perce sem. Már kora reggel buszozik a levéltárba, ahonnan késő estére ér haza... Jut rá idő Nem könnyű találkozni Periben, a váci járás alig ezernégyszáz lakosú településén Jakus Lajos nyugdíjas iskolaigazgatóval Amint felesége szavai is bizonyítanak, hiába érkezik, aki jöttéről nem értesíti előre Jakus Lajost. Miért ez a szün- telen_ tennivágyás, a rengeteg elfoglaltság? — kérdeztük, amikor többszöri kísérletezés után sikerült találkoznunk. — Három éve mentem nyugdíjba. Mint penci iskolaigazgató, két óvoda ügyes-bajos dolgait is nekem kellett intéznem- az oktatás mellett. Akkoriban, a nyári szüneten kívül legfeljebb havonta egyszer vagy ünnepnapokon élhettem helytörténeti kutatásaimnak. Most viszont minden szabad percemet ezzel töltöm ... S mint a penci falumúzeum igazgatója, több mint három évtizede szorgalmas gyűjtője a környék — nemcsak Penc, hanem Csővár, Kösd és Rád — tárgyi emlékekben rendkívül gazdag kincseinek. Aki belép manapság az Osztroluczky család egykori barokk kúriájának épületébe, annak ritkaság- számba menő irodalmi, régészeti és népművészeti dokumentumok mesélnek a múltról. Kevesen tudják például, hogy Madách Imre többször is járt a faluban: itt élt egyik unokája; Mikszáth Kálmán nagyanyja a csővári Dévényi családból származott, s a penci jó bor hírét öregbíti A vén gazember című kisregényében: ennek a könyvnek korabeli példánya látható a múzeum vitrinében. S érthető okokból különösen büszke Jakus Lajos azokra a dokumentumokra, amelyek Petőfi Sándor életének egyik részletéhez kapcsolódnak: azon túlmenően, hogy nagynénje, Hruz Éva, penci lakos volt, az Aszódon diákos- kodó költő vakációjának egy részét szívesen töltötte e kis településen lakó osztálytársainál, Csörfőly Lajosnál és Dol- hányi Zsigmondnál. S persze, a híres-látványos penci szüret az itteni szőlőhegyeket idézi vissza Sovány ősz című versében. Minden bizonnyal e vidéken keletkezett a Hűtlenhez is. A múlt vallatása Vallanak a régmúlt korok, a termekben megannyi múltidéző emlék: olykor egy XIX. századi köcsög, amelyet a földet mindig szorgalmasan megművelő penciek használtak odahaza főzéshez, máskor pedig megsárgult újságlap idézi a történelmet. Ez utóbbi például poros bányászlámpa kíséretében látható, s az 1931. szeptember 28-i tragikus kosdi szerencsétlenség hat áldozatának — Toman Ferencnek, ifjú Kovács Jánosnak, Farkas Jenőnek, Dóczi Istvánnak, Nerpl Mihálynak és Fehér Pálnak — állít emléket. S mellette egy levél, amely Várpalotáról, az Unió bánya dolgozóitól érkezett: a Jószerencse olvasókör vezetője tudatja, hogy a várpalotai bányászok postautalványon 100 pengőt küldenek a gyászoló családoknak. Crisza Ágost naplója S a múzeum mellett nyeregtetős házban — ezt szanálásra ítélt . váci épületek bontott anyagából emelték — múlt századi szőlőprések, kézi hajtású cséplő- és darálógépek várják az érdeklődőket. Az egyik A vitrinekben ritka irodalmi dokumentumok: Petőfi, Mikszáth és Madách penci vonatkozású emlékei legrégebbi az 1836-ból származó csővári szőlőprés. Melyik a legféltettebb kincs? Jakus Lajos azon nyomban válaszol: — Számomra mindig a legújabb. Az utóbbi évtizedben minden vágyam az volt, hogy hozzájussak egy olyan kelengyeládához — ahogy mifelénk is nevezik: szuszékhoz —, amely mindeddig hiányzott a gyűjteményből. Két esztendeje az egyik csővári porta padlásán akadtam rá, 1700-ban készült pompás példányára. De közel áll hozzám az 1848—49-es szabadságharc századosának, Gri- sza Ágostnak az alakja, akinek az unokája Pencen él. Magyar történelemszakos tanár vagyok, s amikor a gyerekeknek a szabadságharcot tanítottam, részleteket olvastam fel Grlsza meglevő naplójából: a korabeli helyzetről, a sorsdöntő csatákról. így telnek — tevékenyen, munkával —• Jakus Lajos nyugdíjas hétköznapjai. Mikor pihen tulajdonképpen? Értetlenül néz, rám: — Számomra a kutatás a pihenés. Amikor a levéltárban ülök. s régmúlt korok dokumentumait böngészhetem... Most hatvanhárom éves. Falus Gábor Dramatihus nevelés Elkészült az iskolai drama- tikus nevelés programtervezete. Részleteit, a tanterv- és óravázlatokat a gyakorló pedagógusokkal együtt alakítja ki az Országos Pedagógiai Intézet és a Népművelési Intézet. Szeptemberben az ország 15 általános iskolájában — kísérletként — megkezdik a dra- matikus nevelést. Az általános iskolai nevelés és oktatás terve szerint a VII. és VIII. osztályban, hetenként két órán dramat.ikus alkotó játékokat rendezhetnek fakultatív tárgyként vagy szakmai tevékeny, sásként. A történelem, az irodalom. a nyelv és más tantárgyak oktatásában csakúgy, mint az ifjúsági szervezetek, a szabadidőbeli tevékenységben hasznosíthatják a dramatikus módszereket. Amint a Népművelési In főzetben elmondták, a drama, tikus játékoknak, a dramatikus nevelésnek nem az a cél ja. hogy a tanulók művészi készségeit fejlessze, még kevésbé, hogy előkészítse a színházművészeti főiskolára pályázókat, hanem az, hogy megkönnyítse az ismeretszerzést, a tanulást, a történelmi események, földrajzi, fizikai jelenségek közötti összefüggések megértését, a sokoldalúan fejlett személyiség kialakítását. VUJICSICS EGYÜTTES Nemzetiségi dallamok A „Szentendrei Nyár ’79” rendezvénysorozat véget ért, de a város zenei eseményei tovább folytatódnak. A Barcsay- gyűjtemény épületének udvarán került sor a Vujicsics- együttes koncertjére. A Vujicsics-együttest megalakulásának helye és a név, amelyet felvett, egyaránt a délszláv népzene felé orientálja. Bár régebbi műsoraikban hallottunk tőlük magyar, német, szlovák dallamokat is, új programjukat teljes egészében a délszláv: szerb, horvát és macedón népzenéből állították össze. A hattagú zenekar szerb népzenével kezdte műsorát. A pomáziak és a környékbeliek kedvelt dalai hangzottak el, kólók, táncdallamok, teli humorral, kedvességgel. Budakalászi lakodalmas táncokat, éjfél előtti párválasztó táncot, majd az egyszerűségében Is igen érdekes szkocsikólót játszották. Az együttes bemutatta hangszereit, amelyek erre a zenére és etnikumra jellemzők. A délszláv népzene korai szakaszának nélkülözhetetlen szólóhangszerét, a tamburát, a belőle kifejlesztett kísérőhangszereket, a brácsatamburát, a csellótamburát. A temperamentumos felső- szentmártoni dalok után tam- bura szamica, azaz szóló tam- burajáték következett. A horvát blokk számai közül kitűnt Radics Ljubica balladai hangvételű énekével, valamint nagy tapsot arattak a három- szólamú bosnyák lakodalmas ének előadói. Az idegen szöveg ellenére is tökéletesen értettük a dalok hangulatát, a belőlük áradó tiszta érzéseket. A macedón zene újabb hanghatásokkal, újabb hangszerekkel ismertette meg a közönséget. Itt nagy szerepet kapott a dob, a furulya s az ének is. Greges Marica egyszerű, de nagyon hatásos előadásában a Jovano című dal képviselte a macedón népdalokat. A vastaps, a ráadásszámok kérése, a jól sikerült est egész hangulata azt bizonyítja: az együttes a délszláv nemzetiségi kultúra ápolását nemcsak szívügyének tekinti, hanem kitűnően szolgálja ezt a célt. Hajós Anna MŰVELŐDÉSI BIZOTTSÁGOK A kulturális élet élesztői Érdekes témát, a tanácsok mellett működő művelődési bizottságok munkáját tárgyalta nemrégiben az MSZMP Budai Járási Bizottsága. Tanácstörvényünk lehetőségként rendelkezik e bizottságok megalakításáról, az MSZMP KB közművelődési határozata, valamint oktatás és művelődésügyünk napi formálódása e szervezetekre is nagyobb feladatot ró. Ezekről a feladatokról beszélgettünk Rózsa Kálmánnéval, a Budai Járási Hivatal művelődési osztályénak vezetőjével. Mi a szerepük? — Hogyan éltek a községi tanácsok a tanácstörvényben biztosított lehetőséggel? — A törvény rendelkezése alapján tizenhárom községben alakult meg művelődési bizottság, s mindössze öt község — Diósd, Nagykovácsi, páty, Pilisszentiván és Zsám- bék — nem hozott létre ilyen Szervezetet. Sajnos, ahol létrejött, ott sem tisztázott a leiadatköre, gyakran keverik bssze maguk a tanácsi emberek is például a mű -e’ "dési házak mellett do1"o-<s t-' dalmi szervezettel. Maga a tanácstörvény nem ad útmutatást, így a bizottságok igyekeznek megtalálni saját útjukat. Ehhez az útkereséshez nagy segítséget adott a pártvizsgálat. — Végül is: mi lehet a szerepük? — Egyetlen mondattal: a község kulturális életének összefogása, mozgatása. Értve ezalatt a könyvtártól kezdve az iskolai gondnokig mindent. És éppen ez a sokféleség adhat bizonytalanságot, sok helyütt közösen hoztak létre bizottságokat az egészségügy, a szociális kérdések és a kulturális ügyek intézésére. Az is igaz azonban, hogy elmosódnak a határok és nem lehet pontosan elhatárolni az egyes területeket. A legszerencsésebb talán az, ha a megalakult bizottság olyan munkatervet dolgoz ki magának, amely a község kulturális életének legfontosabb kérdéseivel érinti. Elsősorban pedagógusok — A budai járásban melyek a legfontosabb kérdések? — Községenként mondhatok néldát: Budajenön az ifjúság- politikai határozat végrehajtásának eredményeivel foglalkoztak; Budaörsön az oktatási és kulturális intézmények helyzetét tárgyalták; Piliscsa- bán a cigánylakosság és a bejárók kulturális helyzete volt a téma; Pilisvörösváron a nemzetiségi politika érvényesülését vizsgálták; Ürömön pedig a szocialista brigádok művelődésének eredményeit mérték fel. Ez a felsorolás is mutatja, hogy milyen sokrétű lehet ez a munka és hogy ezeknek a bizottságoknak milyen szerepük lehet egy-egy közösség életében. — Mit mutat a járási tapasztalat: kikből állnak ösz- sze a bizottságok? — Elsősorban pedagógusokból. Adódik ez helyzetükből is: ők a munkájukban is művelődéssel, oktatással foglalkoznak és jelen vannak a községben. Ez egyébként a legnagyobb gond: sok az eljáró értelmiségi, így nehéz őket bevonni a munkába. Kevésnek tartjuk elsősorban a műszaki értelmiség, az agrárértelmiség szerepét ezekben a szervezetekben: részvételük, munkájuk színesítené a község kulturális életét, ugyanakkor nagy mozgató is lehetne. — Mi a kapcsolat más szervekkel szemben, például a népfronttal? — A bizottság a tanács mellett működő, a VB-nek beszámolásra kötelezett szervezet, de ez a függőség nem zárja ki, hogy szükségszerűen ne dolgozzon együtt a kultúra területén munkálkodó minden szervezettel. A tapasztalat azt mutatja, hogy ott jó a művelődési bizottságok munkája, ahol megtalálják egymást a népfronttal, a művelődési házzal, a könyvtárral, vagy éppen az iskolák vezetőivel. A tapasztalat azt mutatja, hogy ezen a területen mindkét részről nagyobb aktivitásra van szükség. Iránymutatás — A most lezajlott járási szintű vizsgálatnak milyen hatása lehet e bizottságok munkájában? — Az iránymutatást hangsúlyoznám: a vizsgálat során sikerült feltérképezni az akadályokat, tisztázni vitatott kérdéseket, s ezeket a tapasztalatokat megosztottuk a községi tanácsokkal is. Már volt is eredménye: több helyen is megkezdődött e területek újraszervezése vagy új szervezetek alakítása. Ügy véljük, ez a felmérés sokat segíthet abban, hogy a tanács mellett működő kulturális bizottságok a községi kulturális életnek élesztői legyenek M. A. HETI FILMJEGYZET Allonsanfan Marcello Mastroianni, az Allonsanfan című olasz film főszereplője Először a címét kell kissé megmagyarázni a Taviani fivérek most bemutatásra kerülő, nagyszerű filmjének. A szó tulajdonképpen a Marseillaise — a francia forradalomnak a mai Franciaország himnuszává lett dala — első sorának („Allons enfants de la patrie” — előre, hazának gyermekei), illetve az első sor első két szavának kiejtés szerinti, fonetikus alakja. A filmben viszont ennél többet jelent: egyszerre utal a film idealista forradalmár hőseire, magára a forradalmi eszmére és cselekvésre, s a nevét jelenti egy fiatal forradalmárnak, akit így nevezett el ugyancsak forradalmár apja, aki ugyan reményt vesztve öngyilkos lesz, de ifjú korában, mikor a fia született, oly lelkes híve volt a francia forradalomnak, hogy a gyerekének a nevében is kifejezésre akarta ezt juttatni. Talán furcsának tűnik, hogy egy filmről, szólva, az érdemi véleménymondás előtt ilyen magyarázkodással szolgálunk. De a film megértéséhez ennyi okvetlenül szükséges. S még az is, hogy rámutassunk: a cselekmény ugyan valamikor 1815 körül — közelebbről: a bécsi kongresszus után — játszódik, de a film nagyon is mai kérdéseket tesz fel, s válaszol meg. A Taviani testvéreknek nemrég mutatták be nálunk az Apámuram című filmjét. Ez az alkotás jóval későbbi, mint az Allonsanfan; a most műsorra kerülő film 1974-ből való, az Apámuram 1977-ből. Azért kell ezt megemlíteni, mert kicsit zavaró lehet a keletkezéshez képest épp fordított sorrendű bemutató. Holott Tavianiék igen tudatosan építik munkásságukat, s filmjeik — ha nem is szorosan, vagy valami időrend szerint, de gondolatilag feltétlenül — kapcsolódnak egymáshoz. Az Apámuram problematikája annyiba kötődik például az Allonsanfanhoz, hogy mindkét filmben a szabadság, az emberi függetlenség, az egyén és a tömegek felemelésének módja a központi kérdés, bár kétségtelen, hogy e kérdés feltevésének és megválaszolásának formái eltérnek a két filmben. Az Allonsanfan lényegében egy forradalmi magatartásforma, illetve egy ilyen magatartás átfordulásának vizsgálata. A film hőse, Fulvio, börtönt szenved eszméiért, de amikor kiengedik, már belefárad a harcba. Nem is nagyon fiatal: negyvenes éveiben jár, s már csak ezért is nyugalmat szeretne. De nyugalmat szeretne azért is, mert nem tud többé hinni a fellegekben járó, utópisztikus forradalmár társak, a „Nemeslelkű Fivérek” ügyének győzelmében. Kilépne a körből, de a ravasz rendőrség elhíreszteli róla, hogy áruló lett, társai viszont ezt nem hiszik, s továbbra is egyik vezetőjüknek tekintik. De Ful- vióban lassan megérik az árulás gondolata, s először csak a nővére révén ejti csapdába társait, majd a közös pénzzel megszökik, aztán mégis — bár nem akarja — a Fivérekkel tart délre, hogy fellázítsa a kolerajárvány miatt amúgy is pattanásig feszül helyzetben a parasztokat, s a kis községben aztán ténylegesen árulóvá lesz, mert feladja társait a helyi papnál, aki katonákat hív, s azok — meg a felizgatott tömeg — megölik a Fivéreket. Csak Fulvio menekül meg, s Allonsanfan, aki egy lázas vízióban azt mondja: győztek a parasztok és a Fivérek. Fulvio elindul, hogy visz- szacsinálja az árulását — de a katonák őt is lelövik. A film, talán ennyiből is kitűnik, a forradalmi, illetve nem forradalmi helyzet, s a forradalmár, illetve az ügyet eláruló gyenge ember erővonalai között játszódik. A Taviani fivérek jól tucíják: minden forradalmi harcban sok az idealizmus, vagy inkább: az eszmékben való eszményített hit. S azt is tudják, hogy a forradalmak ügye ellentmondásokon át jut előre. Hitükben megrendültek és fanatikusak együtt vehetnek részt ugyanabban a harcban. Előfordulhatnak árulások, lehetnek árulók. De maga a küzdelem — ha a jelenben nem is, a jövőben feltétlenül —: diadalt arat, a forradalom perspektivikusan győzni fog. Ezt húzza alá a film talán legnagyszerűbb jelenete, a parasztok és a katonák vérengzéséből épphogy megmenekült Allonsanfan megrendítő erővel elmondott látomása a Fivérekkel összefogott nép győzelméről. Tudjuk, hogy nem ez történt, s mégis, akárcsak Fulvio, elhisszük ezt á látomást, mert nem a jelen pillanatnyi kudarca, hanem a jövő elementáris erejű győzelme szólal meg benne. A film — melynek főszerepét Marcello Mastroianni játssza nagyszerűen — a stúdióhálózatban kerül bemutatásra. Értékei indokolttá tették volna szélesebb körű terjesztését is; gyakran kerülnek az Allonsanfannál sokkal problematikusabb mondanivaló jú — és művészileg is jó« val értéktelenebb — filmek a „nagy” mozihálózatba. Az utolsó valcer Kiválóan megcsinált rock- dokumentumíilm egy híres együttes, a The Band utolsó koncertjéről, melyet 1976-ban a San Francisco-i Winterland- ben adott. Mellettük tucatnyi rocknagyság látható a filmben, többek között Eric Clapton, Bob Dylan, Ringó Starr. Az eredetileg hét-nyolc órás koncertből — melyet hét operatőr hét kamerával fényképszett végig — két óra időtartamú film lett; kicsit az amerikai jazz és rock antológiája is egyben. A hangtechnika, bár lehengerlő hangerejű, csodálatos. A filmet bizonyára nagyon kedvelik majd a fiatal nézők. A veréb is madár látni, mennyivel fiatalabbak voltak 1969-ben a film főszereplői (természetesen a férfiak, mert a nők ugye nem korosodnak ...). Takács István Szinte hihetetlen, hogy tíz éve készült ez a magyar film. Bizonyos csipkelődései sajnos, még ma is elevenbe találnak. A mostani felújítás ebben a vígjátékszegény nyári szezonban jó ötlet volt; s azt is jólesik
