Pest Megyi Hírlap, 1979. június (23. évfolyam, 126-151. szám)
1979-06-24 / 146. szám
A naiv író Tusciilánuma Móricz Zsigmond Pest megyében Eletelve volt: „gyalogolni jó”. Mindez nem puszta elmélet, hanem gyakorlat Móricz Zsigmond írói munkásságában, ahogy Németh László írja: „így engedte magára telepedni az életet”. Nagy gyaloglóként járta az országot, ismerkedett frissen a valósággal, mint előtte Csokonai és Petőfi Két vonat között leszállt Nagyikőrösön, hogy megtekintse Arany János egykori hajlékát, megnézte a gimnáziumot is, a „kisded múzeumot”, ahogy leánya, Móricz Virág emlékszik erre a nevezetes napra, amikor „Egész délután Arany Jánosról” beszélgettek. Kert a diófával tetőbe. Igaz, ez nagyobb közigazgatási egység, mint a jelenlegi, de ez az első ismerkedése a mi szűkebb pátriánkkal. Bármennyire is kenyérkeresetnek szánta ezt a többlet- munkát. az írónak is tanulságos volt az, amit a falusi lakodalomról, keresztelőről. a „romlott magyar nyelvről” gyűjtött. Mindezért háromezer koronát kapott, ezen utazott a Móricz család Pozsonyba, Bécsbe, Abbáziába. .. Móricz Zsigmond országjárása nem egyenletes. Tény az, hogy élményeit, tapasztalatait írássá főleg Leányfalun, igazi tuskulanumában végezte, s a közvetlen környezet kimaradt útjaiból. Az Alföld érdekelte főleg, az ország keleti része, de egy-egy villanásra megállt Cegléden 1913-ban, és ugyanebben az évben riportot írt gödöllői sétájáról. Felesége, Janka Gödön is járt Beck ö. Fülöpéknél, a kitűnő szobrász később meg is mintázta, melyet Móricz levélben köszönt meg. Nagykőrösön Móricz Miklós gazdag adattárban számol be a nagy író életéről, s ebből megtudhatjuk, hogy rendszeresen járt hajóval Visegrádija, Szentendrére, Esztergomba — s ezek megújuló, ismétlődő kirándulások voltak. Az utazás lassú ritmusa, a különböző emberek beszélgetése számára anyagot is, forrást is jelentett, így a gőzös fedélzete írószoba- ja volt — egyik munkahelye. Olyannyira az, hogy Sziráky Judit feljegyzése szerint büszkélkedett is ve le. Az történt ugyanis, hogy a hajó már elindult a szentendrei kikötőből, amikor Móricz odaérkezett. A kapitány a járművet visszafordította, s az író örömében megjegyezte: „Tudja-e, hogy kiért fordult vissza utoljára dunai hajó? Deák Ferencért, amikor lekéste! Ügy látszik ez a hajósnép ismer engem, szeret engem, hisz akkor ez jobban ért az irodalomhoz, mint a Tudományos Akadémia”. 1911. május 16-án Rózsahegyi Kálmán. az ismert színész hívta meg Móricz Zsigmondot Leányfalura. Úgy megtetszett e fákba burkolózott hely, hogy hónap se telt, és június 11-én 7600 koronáért telket vásárolt Móricz Zsigmond e már akkor is nevezetes üdülőhelyen. Talán az is vonzotta, hogy Gyulai Pál, szintén kedvelte ezt a víz, hegy között bú- jócskázó települést, mely csöndet terített a gondolatra, így érlelte. Erről még Kisújszálláson hallott. Móricz Virág abban látja a vásárló szándék lényegét, hogy édesapja egy nagy diófát látott meg, s a dió Szatmáriján szent fának számított, ifjúságát idézte. így „Három nap alatt megvette a nagydiófát kertestül”. Itt többször is járt. Először csak átutazóban, később 19.30 november nyolcadikén érkezett. Erről így írt: „Holnap utazom Nagykőrösre, ahol este az Arany János Társaságban olvasok fel”. Ez az utazás 1940 novemberében ismétlődött meg, amikor Deseö Kázmér meghívására érkezett és Bethlen Gáborról tartott előadást. Szolgálatát ekkor is összekötötte írói teendőivel. Ezúttal Tolnai Lajos-adatok után érdeklődött — aki mint író rendkívül érdekelte és munkásságát Kemény Zsigmond értékeihez emelte. Deseő Kázmér, aki Nagykőrös polgármestere volt. az adatokat készséggel bocsátotta Móricz Zsigmond rendelkezésére. A nagykőrösi epizód hozzájárult ahhoz, hogy Móricz egyik nagy elődjét felfedezze, és életművét folytassa; átírásokkal és saját műveiben, is Tragédia Pécelen 1919-ben meghalt az író édesapja, Móricz Bálint. A történetet úgy idéMóricz Bálint fiát, Móricz Zsigmon- dot? Rá is dobta a kor az értetlenség gerendáit, s az elismerés vonatai rendre elhúztak előtte. Utolsó éveiben egyre magányosabb lett Móricz Zsigmond, de sérülten is ment egyedül; novellák, regények szépséges terhével, amíg bírta. Ű is gyalogolt — képletesen is, ténylegesen. Fennmaradt a bolognai emlék, a firenzei töredék: Móricz rossz, dagadt lábával, beteg szívével ment, ment fáradhatatlanul. Nem csoda, ahogy leánya írta: ,Michelar:gelóhoz jártunk látogatóba”. Ezért ekkor, mindig, még a halál előtt is „gyalogolni jó”. Móricz édesanyja akkor toppant be Leányfalura, amikor fia és Janka kapcsolata elromlott. Nem fogadta el az új asszonyt, az ünnepelt színésznőt — Holies Janka oldalára állt — a két nő ekkor szerette meg egymást igazán. Hirtelen távozott mindkettő az életből. Móricz Zsigmond édesanyját „Pócsmegyeren temették el, a szigeten, a homokdomb oldalán a kis református temetőbe, öt szép akácfa alatt’. . Az író utókora A kérdés már hozzánk szól és sürgetően tudakolja, vajon méltó módon gazdálkodunk-e örökségével? Ha Kovács Ferenc leányfalui Mó- ricz-szobrát tekintem, a tekintetéRajki László műve a szentendrei gimn:' ziumban. ből áradó szilaj erőt és szelídséget, akkor a válasz nem késhet; korunk érti, érzi, gondozza azt a kincset, amelyet ö teremtett művészetének gömbölyű méltóságával, annak „izmos és derűs” sugallataival, ahogy e portré Juhász Gyula szavainak költői ösvényén tárja fel titkait, törvényét. Gondozzuk örökségét, hiszen váci üzemekben rendeztek elsőként az országban az idén pompás fotókiállításokat életművéről, melyet Móricz Virág és Czine Mihály előadásai vezettek be. Terjed hatása Szentendrén, a róla elnevezett Móricz Zsigmond Gimnáziumban is. Itt avatták fel áprilisban Rajki László Móricz-szobrát, mely a telt formák izgalmas elcsúszásaival jelzi benne a jó, nemes energiák bőségét, életjavító szándékát Érdekes az a Móricz Zsigmond könyveinek címlapjait tervező pályázat is, melyet Somodi László rajz-- tanár festőművész és a szentendrei gimnázium hirdetett meg középiskolások számára. Nemrégen bírálták el a pályaműveket. Kilencven értékelhető mű érkezett Pest megye gimnáziumaiból és szakmunkásképző in. tézeteiből. Igen szép munkákat küldtek be Szigetszentmiklósról Kosch Péter szakkörének tagjai, akik közül Joó Magda első, Viczkó Tamás második díjat nyert. Szép eredményt értek el Antal Ildikó dunakeszi, Bugáién Sándor gödöllői és Somodi László szentendrei tanítványai is, akik kollázsokkal, monotypiákkal, linómetszetekkel szerkesztették meg Móricz Zsigmond könyveire szánt terveiket. Mindez látható júniusban, júliusban a szentendrei gimnázum- ban. A szobra körül elhelyezett sok virág, koszorú is, melyet méltó főhajtásként a szentendrei ifjúság és a Hazafias Népfront Országos Tanácsa tett a talapzatra Nem magányos többé Móricz Zsigmond életműve; bennünk él tovább. Halhatatlan. LOSONCI MIKLÓS S Új írói műhely Mindig ide tért vissza utazásairól, melyet az országban tett. Itt dolgozta fel írógépe állandó zakatolásával azt a hatalmas anyagot, melyet meghódított Velencétől, Firenzétől a Hortobágyig. Itt írta a Jószerencsét, a Nem élhetek muzsikaszó nélkül. a Légy jó mindhalálig című regényeit, szinte az összes novelláját, drámáját. Mivel 1918-ban bevezették a leányfalui házba a telefont, kontaktust tarthatott az irodalmi élettel, mint író, mint szerkesztő. Édesapja, Móricz Bálint építette a leányfalui kert első „sufniját”. Ezt később kifosztották. Mindent elvittek: első felesége, Holies Janka szép podolini damasztjait, az ékszereket. Móricz Zsigmondot ez nem törte le. Kernstok Károly segítségével Nyergesújfaluból szállították a téglákat hajóval az épülő leányfalui Móricz- házhoz, melyet Fejérkuti Bálint tervezett. Az ő műve az 1914-ben készült pesti ebédlőbútor is. Sokan fordultak meg Móricz portáján Leányfalun; Medgyessy Ferenc, Beck ö. Fűlőp, Németh László, Hippi Rónai József, a kor irodalmi, képzőművészeti kiválóságai. Megcsodálhatták a kert szegfűit, az öreg eperfát, a kellemes környezet hosz- szabb tartózkodásra invitálta a látogatókat, így Gellért Oszkárt is, aki miután lemaradt az esti hajóról, paprikáskrumplit vacsorázott a Móricz családdal. Kereken megmondta, hogy nem ízlett. A gazda kedvesen vágott vissza, felolvasta a Tündérkert részletét, Báthory Gábor asztalát . az ecetes bárányhússal, vaddisznó ór- jával. borjú gyümölcsös lével, zöld káposzta májassal. Ezt az irodalmi tálat szervírozta a humorában kifogyhatatlan Móricz Zsigmond a paprikáskrumpli mellé pesti barátjának. Köztudott, hogy Móricz Zsigmond több néprajzi gyűjtőúton vett részt — így készülődött benne az író. Ezen tapasztalatait kamatoztatta 1908-ban. amikor harminchat oldalt írt népszokásokról, népéletről a Pest —Pilis—Solt—Kiskun vármegye köMóricz Zsigmond: Magyar költő dicsősége Evek óta az a szokásom, hogy a két nagyobb kislányommal nyáron hármasban utazunk. Három évet szenteltünk kis Magyarországunknak, s kimondhatatlan sok kedves és szép élménnyel gazdagodtunk. Ezek közül akarok egyet elmesélni, mert nagyon jellemző a magyar életre. — Itt kiszállunk — mondtam a gyerekeknek egy vasárnap délben —, pár óránk van a következő vonatig. Itt ismerőst találunk. Nem is tudták, hol vagyunk, s a két gyerek csodálkozva nézett a nádíedeles házsorra. — Kihez megyünk, apuka? ■— kérdezte egyikük. — Arany János bácsiékhoz. — Nagykőrös!! — kiáltottak fél újjongva a gyerekek. Nagykőrös volt, én magam sem jártam még ott soha. Lassan lépegettünk a poros utcasoron. Egyforma, primitív házikók, leegyszerűsített fehér falkockák, rátéve a barna nádlaptető. Mily példátlanul egyszerű s fantázimentes házakat tud fészkelni a magyar a sima Alföldön! Csak egyetlen lépéssel van tovább az ősi sátornál: azzal, hogy falakat emelt... Magas, zárt deszkakerítések, oly magasak, hogy a lovasember se lásson be az udvarba s ne lássa meg, hogy ott semmi sincs. Csak némi paraj a kút körül, egy- egy árva fa, s alatta néhány kapar- gáló tyúk. S ez az egész elzárva a világ elől, mint valami vár; mily különös ez a komor jellemvonás az alföldi magyarnál, mindenki a maga várát lakja, nagy, láncos komondorokkal védi s csak az Isten nézhet be hozzá, az is csak felülről. Vala- menyien urak, maguk urai; cselédeik, ebeik s állataik királyai. Egyetlen szál virág nem enyhíti ezt a világot s az egész fölött finom rezgő porfelhő, mint a számum. És mégis, édes és tiszta érzést éreztem. Arany tiszta kútforrású szavai édessé tették a hangulatot. Ügy éreztük mindhárman, mintha most léptünk volna be a magyar mély költészet tiszta világába. Az én pátriám más. Szatmár megye már Erdély partiuma, a mi falvaink picik, a mi házaink rajzosabbak, kerítéseink vesszőből font garádja; festői táj, meglibbenő Tisza- part; gyönyörű lombos füzesek; vidám, piros arcú földiek; fehér gubás, apró őslények, nagyotmondók s nagyot kacagok, s magukat agyondol- gozók... Nagykőrös más a véglhetetlen utcáival, egymintájú házacskáinak szabályos, naívul pötyögtetett sorával a porba borult, alacsony, beláthatatlan utcasorokon ..., mintha a talaj mélyebb volna s egyre mélyebb, mintha lesüllyedne a mély porban ... amott a szekér zötyög hallatlan por. fellegben, három prüszkölő, porra- mérges ló, s a könnyű szél a fekete port vastagon ömleszti tova, az ember elfordítja a fejét, de ellenállhatatlanul belevész, belefúl: tüdejének fodrain megülepszik, köhög s köp. Borzasztóan porszagú por. Hát itt lakott Arany egy évtizedig, itt írta legszebbjeit, itt gondolta ki leggondosabbjait, itt rótta egyenletes, ásóhantos betűivel leggyön- gyebbjeit Este van, este van, kiki nyugalomba, Feketén bólogat az eperfa lombja.,, 0 Terebélyes, igen jó arcú, értelmes megjelenésű parasztasszony jő szembe a keskeny járón. Megállítom, megszólítom; — Nem tudja, kérem, hol lakott itt Arany János? Az asszony telt, húsos arca kicsit összezárul, szempillája árnyas lesz, az egész arcban valami kis zárkózott, ság, visszahúzódás. — Nem. Megütődésemre, mert meglátja rajtam az elámulást. kissé enyhébben, gondolkozva néz rám: — Üriembör vót, kérem? Csönd. Elmosolyodom. — Igen. Ez egy híres ember volt, nem hallotta a nevét? ,.. író. Költő. Hatvan-hetven évvel ezelőtt itt lakott Nagykőrösön ... Sokszor ünne. Ijedték is... A neVét sem ismeri? ... Arany János .. — Nem Gondolkozva néz rám Az arca ko. mody emberséges, a lelke nehéz hullámzásé, egyetlen szóval sem mond többet, mint amit gondol s nagyon józanul így oldja meg a csomót: — A városházán mög fogják mondani. S a bennszülött ember rendkívüli önérzetével, nyugalmával magyarázza meg, merre menjünk a városház felé... No, Arany János, kend is készön van Nagykőrösön!... A gyerekek bámulnak. — Hát ők nem ismerik — magyarázom —, elég, hogy Arany ismeri őket... Látod, olyan, ahogy ő megteremtette: ,a jó háziasszony, illő, hogy urának ennivalót hozzon...” Ez az asszony volt az!... Egyebet nem hoz az életnek, csak ennivalót és jó házibékét... Nem néz kívül a házon ... Hol fért volna be az ő leltébe Arany János ... 0 A főutcára kanyarodunk, ahol egyszerre megszűnnek a nádíedeles hajlékok s egy új városba érünk A városba, végig az egész úton, a kivé- gezhetetden hosszú úton kétfelől kisvárosi reneszánsz-stílusú, vályogból követ imitáló, tükörablakos házak. Cseréptetős, rideg kisúr-házak. Épp olyan iszonyú unalmasak, mint a mellékutcák nádas, szalmás házikói, csak még sokkal inkább fantázia nélkül, sőt egyéniség megrezzenése nélkül épített, pöffeszkedő, dagadthasú, hirtelen civilizált, olyan iskolavégzett parasztházak. Millió és millió ilyen házat épített a magyar, pallérész szerint. Valami olyan képtelen szörnyűség ez, hogy nincs rá szó: egy nép, amely lakni tud ilyen városokban, hogy érdemli meg, hogy embernek s országnak hagyja az Isten? Csak egy villanását lehetne meglátni az egyéniségnek .... még a nádfedelesek végtelen sora imponálóbb: mint százezer sátor; de ezek a kis előkertes malterházak!... Három ember áll a sarkon. Egy mesterember s két gazda. Ezek már fogják tudni. — Mondja, kérem, hol lakott Arany János Nagykőrösön? Hallgatás. — Hát hogy itt lakott vóna? — Itt. Tán a nevét sem ismerik? — Dehogynem ismerjük. De hát itt egyebe nincs, csak a szoborja. Ott van a református nagytemplom, a mellett van a Kossutih-szobor, ott van az Aranyé is; ott vannak azok együtt. Hát egy nagy lépéssel mégis közelebb jutottunk. Ha Arany Jánost nem is, de a szoborját már ismerik. Bontakozik a dicsőség. 0 Jó fél óráig gyalogoltunk a széles porúton. Előkertek, benézünk: a virágok feljsmerhetetlenül fehérek a rájuk hulló, vastag porköpenyben, de illatuk, úgy látszik, kiszökken, mert itt értette meg Arany, hogy: Mint a kis ibolya, hiába nem látni, Messze tudja édes illatát bocsátni,. Sarkon dinnyesátor, poros dinnyegolyókból rakott, óriási gúla... Boltküszöbön guggol Sári néni... — No, mindjárt otthon leszünk — biztatom a kicsiket —, majd a rendőr mögmondja. A rendőr ott áll a Nagyvendéglő előtt, úgyis gyanúsan nézeget, hát inkább megszólítom: — Mondja, biztos úr, meg tudná-e mondani, hol lakott itt, Nagykőrösön Arany János? A rendőr, fiatal, értelmes ember, lassan megnéz. — Miféle ember lehetett az illető? — Tanár volt itt, a kollégiumban, híres ember volt, szobra is van. De azt szeretném tudni, hol lakott? A rendőr hallgat, megemelt sapkája alól izzadság csordul. — Hogy hun lakott, azt nem tu- , dom, de az Arany János utcát tudom, hol van. Tessék visszafelé menni, ott a borbély mellett befordulni, jobbra első utca az Arany János utca. Az elején van egy nagy ház, a Farkas úré. 0 Hátha már a házát nem leljük, nézzük meg a szobrát. Előttünk a Nagytemplom, torony, s tetejében k zi Móricz Virág, hogy ebből az erőből, elszántságból Móricz Zsigmond halálig tartó energiáit is érzékeljük: „Nagyapa kint építkezett Pécelen. Az épületen járva a munkások fejére ejtettek egy nagy gerendát. Lezuhant, de káromkodott egyet és felállt. Olyan düh tört ki rajta, hátat fordított az egész bandának és indult a vonathoz. A vonat pont az orra előtt ment el. Erre még cifrábbat káromkodott és elindult gyalog. Gyalog, végig, végig a világ másik végére, begyalogolt a Budafoki útra. Otthon ágybaesett. Agyrázkódás. Apám behozta a szomszédunkba, a klinikára. Meghalt,” Vajon ez a hősies helytállás a végsőkig — nem jellemzi-e szintón
