Pest Megyi Hírlap, 1979. június (23. évfolyam, 126-151. szám)
1979-06-20 / 142. szám
1979. JÜNIUS 20., SZERDA Wimbledoni előzetes Elkészült a világ egyik legnagyobb teniszversenyének, a június 25-én kezdődő wimbledoni „gálának” a kiemelése. A férfi egyesben és a nőknél is a címet védő versenyző került a ranglista élére, tehát Björn Borg, illetve Martina Navratilova. Kellemes meglepetés, hogy a férfi párosoknál a legjobb tizenhatot felvonultató listára került a magyar Ta- róczy Balázs, oldalán a paraguayi Victor Peccivel, a 14. helyre sorolták őket. Innen—onnan Dicséretes kezdeményezésként két évvel ezelőtt először rendezte meg a BVSC és a Siótour Idegenforgalmi Hivatal a „Sióíour Kupa” nemzetközi vízilabda tornát. Ez az esemény folytatásra is talált, s akárctsak tavaly, idén is lebonyolítják Kaposvárott (pénteken) és a siófoki vitorlás kikötőben létesített „medencében” (szombat, vasárnap). A kubai női kosárlabda tornát Kuba nyerte Mexikó és Magyar- ország előtt, a vendéglátók ,,B” csapata lett a negyedik, Puerto Rico az ötödik. A magyar válogatott szerdán újabb külföldi vendégszereplésre indul, Olaszországba utazik, ahol egymást követően két tornán vesz részt. A csehszlovákiai Pöstyénben nagyszabású nemzetközi regattát rendeztek veterán evezősök részére, s a viadalon kitűnően szerepeltek a magyarok: öt győzelmet arattak. A pilisi finálén: bajnokok egymás ellen A sorsolás szeszélye folytán az 1978—79. évi megyei küzdelemsorozat fináléján, a Pilis —Dunai Kőolaj mérkőzésen két bajnok találkozott. S nemcsak abban hasonlítottak egymásra, hogy mindketten arany, érmet szereztek — a Pilis tavaly, a Kőolaj most —. hanem abban is, hogy egyikük sem vállalta az NB Il-es osztályo- zót, illetve a feljutással járó megnövekedett anyagi terheket. A megyei szövetségben azt is megtudtuk: a százhalombattai csapat nem rendelkezik még olyan pályával, mely NB-s találkozók lejátszására alkalmas. A tervek szerint 1981-re készül el új létesítményük. A megyei labdarúgó bajnokok találkozóját kedves kis ünnepség vezette be. Most búcsúztatták a játékvezetői pályafutástól visz- szavonuló Szórádi Tibort és Józsa Sándort. A pilisi mérkőzés legszebb gólja: Csomány 18 méteres lövése védhetetlenül vágódott a jobb alsó sarokba. Györik János felvétele Úszásról és kispályákról — Sportvezetők melegítőben. — Az utóbbi időben egyre gyakoribb ez a látvány, hiszen a testedzés jelentőségét legjobban saját példamutatásunkkal hangsúlyozhatjuk. — Erről beszélt a rádióriporternek a váci kocogónapon Turóczi Béla, a megyei sporthivatal elnökhelyettese. Hozzátéve: Vác igen jó tömegsport „terepekkel” rendelkezik, mint például a liget, a mostani viadal színhelye, ahol már több ezren is randevúztak. Ott volt a mezőnyben Pálmai László, a váci városi pártbizottság titkára is. Ö a futás mellett a labdarúgást kedveli, hetente egyszer teremfoci szólítja pályára. — A kispályás labdarúgás az egyik legnépszerűbb tömegsportszám. Ennek érdekében gyarapítani kell a kispályák számát a városban — vélekedett. — A sportfelügyelőség és a KISZ elképzelései sorában egyaránt szerepel a pályaterv. Az új létesítményeket társadalmi összefogással' készítik el. Az úszás jelentősége, fontossága köztudott. A város kinőtte a jelenlegi strandot, a fiatalok oktatására kicsi és kevés a mostani medence. A következő ötéves tervben új strandot szeretnének építeni. Az úszás nemcsak a fiatalok, de az idősebbek számára is az egyik legalkalmasabb testmozgás, hasznos és egészséges időtöltés. Sőt, mondhatni szórakozás, mint a tömegsportprogramban szereplő sok más játék. R. L. A csömöriek Csepelen eddig nem nagyon tudtak pontot szerezni. Most a kézilabda férfi NB I B tavaszi utolsó előtti fordulójában megtört a jég, döntetlent harcolt ki a Pest megyei gárda. Csepel—Szilasmenti SK 22-22 (16-14) Csepel. V.: Bodó, Dorkó. Szilasmenti SK: öry — Trnka (2), Bátovszky (3), Tóth-Fekete (7), Paulinusz (3), Mihályi (4), Fábián P. (2). Csere: Fábián F., Bagyánszki (1), Krizsán. Fej-fej melletti nagy küzdelem jellemezte az első félidőt. A csepeli Macsók, szinte ellenállhatatlan volt. Mindkét együttes gyengén védekezett, ez magyarázza a harminc gólt. Szünet után a csúszós talaj, a vizes labda, a rutinosabb vendégeknek kedvezett. Bátovszky az utolsó percekben három gólt szerzett, de előnyszabály miatt valamennvit érvénytelenítette Dorkó játékvezető. A Csepel az utolsó percben egyenlített. Valamennyi csömöri jól játszott, kiemelkedő teljesítmény nem volt. ★ Az NB n-ben az utolsó fordulót vívták. Az Iklad férfi gárdája alulmaradt Egerben, ennek ellenére az élmezőnyben zárta az első féilévet. Egri Finommechanika—Iklad 25-23 (10-9) Iklad: Márta — Makai (1), Ur- bán (6), Sima (3), Fehér (2). Gólya (6), Raffai (1). Csere: Kassai, Tóth István (4). A Demjént nélkülöző Pest megyei gárda nagyon jól játszott. Fej-fej melletti küzdelemben maradt alul. Vereségéhez az egyoldalú bíráskodás is hozzájárult. Járási labdarúgás Dabas Hernád I.—Gyál 7-3, Kakucs— Bugyi KSK 1-1, Dabas A.—Alsóné- medi 1-2, Örkény—Tatárszent- györgy 4-3, Ócsa—Inárcs 2-2, Fel- sőpakony—Dabas B. 0-3, Üjhar- tyán—Táborfalva 4-j. Az élmezőny: 1. Dabas B. 47, 2. Kakucs 44, 3. Tatárszentgyörgy 42 ponttal. Totótippjeink 1. Bari—Cesena 2. Brescia—Cagliari 3. Foggia—Pescara 4. Lecce—Varese 5. Palermo—Taranto 6. Pistoiese—Monza 7. Rimini—Udinese 8. Sambenedet.—Nocerina 9. Sampdoria—Ternana 10. Spal—Genoa 11. MOTIMTE—Kapuvár 12. Nagybalászi—Kisvárda 13. Április 4. Vasas—Auras SE Pótmérkőzések 14. Z. Dózsa—Kőszeg 15. Köteles SE—Bp. Spartacus 10. Nagyigmánd—MÁV DAC 1 x x 2 2 x 1 1 x x 2 2 x 1 1 X 2 x 1 x 2 1 2 x 2 2 Bende József, a megyei labdarúgó JT vezetője, a helyiek nevében pedig Csikós Pál, köszöntötte a búcsúzó bírókat. Az idei bajnok 3-1-re verte a tavalyi győztest. A negyedik fordulótól a Kar. tali MEDOSZ. állt a második helyen, az ezüstéremtől az utolsó fordulóban fosztották meg. Az otthonában veretlen Vácszentlászló az utolsó akadályt is sikerrel vette, így egy ponttal megelőzte a finálén csupán döntetlent elérő kar- taliakat. A harmadik helyre visszacsúszott csapat vezetősége, szurkolói elégedetlenkedve jogadták a döntetlen eredményt, márcsak azért is, mert csapatuk 2-0-ás vezetés után végzett 2-2-re. A hajrában egyébként gyengén ment a MEDOSZ-nak, öt meccsen csupán három pontot gyűjtött. Akárcsak a legutóbbi fordulóban, most is kapus vállalkozott #az ítéletvégreha j tó szerepére, pontosabban a 11-es rúgás elvégzésére. Az 50. percben a sülysá- piak, kapusuk, Szvitek révén szépítettek a Kartal __ ellenében, majd Merczel lőtte az egy pontot jelentő gólt. Néhány kiemelkedő csatárteljesítményt is feljegyeztünk. _______ ______ ___________ Pé ldául Gödöllőn, a ceglédi I tábláját Mosonmagyaróváron, a Zágon három védőt is kicselezve juttatta előnyhöz a vendégeket. A Gödi TK 3-2-re nyert Ceglédbercelen, s bár Mészáros csupán egyszer vette be a hazai hálót, a másik két gól is közreműködésével szüle.- tettj Az óbudai együttesben Tóth Mihály nemcsak egy góllal vette ki részét a hazaiak hármasából, hanem a másik kettő is az ő segítségével, az ő beadásából esett. A Perbál—Albertirsa ifimérkőzés csak ötven percig tartott. Ugyanis a vendégek késése miatt „időn túl” kezdték a játékot, s hogy a felnőtt-találkozó pontosan sorra kerülhessen azért fújta le korábban a bíró a meccset, 1-0-ás irsai vezetésnél. Az első csapatok találkozóján nagy volt a tét, a bennmaradás biztosítása. Ez, mint ismeretes 1-0-ás győzelemmel a hazaiaknak sikerült. Nagyobb arányú sikerüket a kitűnően védő vendégkapus Balázs akadályozta meg. Balázs a mezőny legjobbjának bizonyult, s kívüle a kerepes- tarcsai Nagy László érdemelte ki ezt a címet. A forduló válogatottja tudósítóink jelentése alapján a következő: Balázs (Albertirsa) — Maiina (KSC), Szabadi 1. (Gödöllő), Perjési (Albertirsa), Hegedűs (Göd). Faragó (Perbál), Mészáros (Göd), Csomány (D. Kőolaj), Tóth M. (Óbuda), Enzsöl (Ceglédi VSE), Galambos (Vácszentlászló). (Reitter) Felavatták Bauer Rudolf diszkoszvető olimpiai bajnok emlék' róla elnevezett egyetemi sport- csarnok homlokzatán. A neves sportoló 1889 őszétől a Mosonmagyaróvári Gazdasági Akadémián tanult, és az akadémiai sportélet telkes szervezője lett. Walnutban az Egyesült Államok atlétikai bajnokságán a női 100 m gáton a 17 esztendős Candy Young 12.95 másodperces teljesítménnyel megjavította egy nappal korábban felállított saját junior világrekordját. A régi csúcs 13.13 mp volt. Röplabda férfi NB II A MAFC jobban hejrázott A röplabda férfi NB II-ben kettős forduló várt a Kossuth KFSE együttesére, amely mindkét találkozón alulmaradt. Debreceni ASE—KKFSE 3-0 (12. 9, 4). Kossuth KFSE: Milosevits, Kuti, Podani, Agócs. Pálfalvi, Dancsó. Csere: Gerstmayer, Bendes, Horváth Zs., Kordái L. Edző: Podani István. Debrecenben, a szabadtéren, tűző napon rendezett találkozón a szentendreiek alárendelt szerepet játszottak, kivéve az első játszmát, amikor egészen 12-11-ig vezettek. MAFC—KKFSE 3-1 (6, —9, 12, 8). Kossuth KFSE: Milosevits, Agócs, Dancsó, Podani, Thurzó L., Kuti. Csere; Bendes, Gerstmayer, Pálfalvi, Németh J. A szentendrei mérkőzésen a KKFSE hálónál egyenrangú ellenfélnek bizonyult, ám az ejtett és ívelt labdák hárítása sok gondot okozott számukra. A közepesnél magasabb színvonalú meccsen a szentendrei együttes a harmadik játszmát 11-9-es, a negyediket 5-0-ás (!), majd 7-2-es vezetésről ügyet- lenkedte el. A hajrában a MAFC nagyobb rutinja érvényesült a több fiatallal játszó Pest megyeiek ellen. A csapatból Kuti és Milosevits mindent megtett a győzelem érdekében, kiemelkedően játszottak, ám ez kevésnek bizonyult. Az NB / utolsó mérkőzése MNK-elődöntők Ä labdarúgó NB I-ben tegnap játszották le a szombati utolsó fordulóban a vihar miatt félbeszakadt Székesfehérvári MÁV Előre—MTK-VM mérkőzést: 1-1-es döntetlent hozott az 1978/79. évi bajnokság utolsó találkozója. ★ Ugyancsak tegnap délután került sor a Magyar Népköz- társasági Kupa elődöntőjének első felvonására. Tatabánya— Ferencváros 3-1, Rába ETO— Csepel 7-2. A visszavágót csütörtökön játsszák, s az elődöntő két győztese szombaton a Népstadionban mérkőzik az elsőségért. Az NB X végeredménye 1. Ü. Dózsa 34 21 10 3 84-38 52 2. Ferencváros 34 18 11 5 75-44 47 3. Diósgyőr 34 19 6 9 60-37 44 4. Vasas 34 16 10 8 62-49 42 5. Bp. Honvéd 34 16 9 9 57-39 41 6. Rába ETO 34 12 11 11 40-33 35 7. Tatabánya 34 12 11 11 50-47 35 8. Pécs 34 10 15 9 38-42 35 9. Videoton 34 12 10 12 46-49 34 10. ZTE 34 10 12 12 46-46 32 11. Dunaújváros 34 10 12 12 50-54 32 12. Békéscsaba 34 11 9 14 49-52 31 13. Salgótarján 34 9 13 12 43-50 31 14. MTK-VM 34 11 8 15 42-50 30 15. MÁV Előre 34 10 9 15 31-54 29 16. Csepel 34 5 15 14 35-48 25 17. Haladás 34 9 5 20 40-74 23 18. Bp. V. Izzó 34 4 6 24 35-77 14 Menotti és Bearzot csapata Az AFP hírügynökség Buenos Aires-i jelentése szerint Cesar Menotti, a világbajnok Argentína labdarúgó válogatottjának szövetségi kapitánya kijelölte keretét a június 25-i világválogatott elleni mérkőzésre, amelyet abból az alkalomból rendeznek meg, hogy éppen egy évvel ezelőtt nyert a VB házigazdája Mondial aranyat. Menotti „legénysége” a következő: Fillol, Baley, Olguin, Luis Galvan, Passarella, Tarantini, Gallego, Ardiles, Maradona, Houseman, Luque, Valencia, Barbas, Trossero, Villaverde, Outes és Oviedo. Hiányzik tehát a VB gólkirálya: Kempes. Ami a „világ- válogatottat” illeti, június 22- én érkezik Enzo Bearzot olasz szövetségi kapitány vezetésével Buenos Airesbe, 16 játékossal, sajnos, Törőcsik nélkül. Az interkontinentális együttes a következő játékosok közül kerül ki: Leao, Toninho, Cerezzo és Zico (brazilok), Cabrini, Tar- delli, Causio, Bettega és P. Rossi (olaszok), Koncilia és Pezzey (osztrákok), Krol és Neeskens (hollandok), Piatini, Bonhof és Kaltz (nyugatnémetek). APROHIRDETESEK ÁLLAS A Pest megyei Üt és Hídépítő Vállalat szentendrei Javítóüzemében alkalmazna autőmotorszerelő, autóvillamossági szerelő, építőipari gépszerelő és lakatos szakmunkásokat. Dolgozóink munkahelyre történő szállításáról gondoskodunk. Jelentkezés a vállalat központjában a gépészeti osztályvezetőnél, Budapest XII.. Városmajor u. 12. Telefon: 158—260. HIRDESSEN A PEST MEGYEI HÍRLAPBAN I A Szőnyi Tibor Kórház és Intézményei Vác, munka melletti általános ápolónői és általános asszisztensi szakon 1979. szeptemberében új évfolyamot indít. Jelentkezni lehet: 17 és 30 év közötti nőknek és férfiaknak a kórház oktató nővérénél. Jelentkezési határidő: 1979. augusztus 16. adásvétel Kisebb házat keresek Budapest 30 km-es körzetében — lehetőleg üresen állót — készpénzért, azonnal. Értesítés: Deák József, Bolhó, 7586. 51 m2 hasznos területű hétvégi kőház 15 m2-es terasszal, 80%- 03 készültségi fokban, Dunavarsányban, partközeiben igényesnek eladó. Válaszokat „Du- na-sor PmH 64 673” jeligére a kiadóba. Váci két szoba összkomfortos tanácsi lakást két egyszobásra cserélek. Telefon: 830— 300/180-es mellék. _____ Mé sz 5 kilótól állandóan és egyéb építőanyag kapható. Burkolóanyag bő választékban. Várhidi Róbert. 832—022. XIV.. Gyarmat utca 57. Nyitva: 6—16 óráig. Értesítjük tisztelt vevőinket, hogy kiskereskedelmi fémtelepünkön (Budapest XIII., Jász u. 5., telefon: 201-283.) június 25-tól pilis 6-ig LELTÁROZUNK A LELTÁROZÁS IDEJÉN SZÜNETEL A KERESKEDELMI FORGALOM. A TÖBBI TELEPÜNKÖN A KISZOLGÁLÁS ZAVARTALAN. Fémipari és Termelőeszköz Kereskedelmi Vállalat Vevőszolgálat: Budapest XIII., Dózsa György út 57. Telefon: 401-321. értesítjük kedves vásárlóinkat, hogy KORSZERŰ ÖNKISZOLGÁLÓ VEGYÉSIPARCIKK-BOLTUNKAT JÚNIUS 22-ÉN, 10 ÓRAKOR NYITJUK MEG SZAZHALOMBATTAN, a Pataki sétány 10-12. szám alatt. * Pest megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat Csömöri jégtörés Csepelen