Pest Megyi Hírlap, 1979. június (23. évfolyam, 126-151. szám)

1979-06-13 / 136. szám

1979. JttNIUS 13., SZERDA KÖNYVHÉTI MÉRLEG • • Ünnep után — hétköznapok Elkészültek a könyvterjesztő vállalatok könyvheti gyors­mérlegei. Az idén kevesebb mű jelent meg mint tavaly, de az 1978-asnál több példányban. Így a forgalmi eredmények meghaladják a tavalyit. A Mű­velt Nép Könyvterjesztő Vál­lalat Pest megyei forgalma az első, még tájékozódó jellegű felmérések szerint, mintegy 1 millió-egyszázezer forint, 100 ezerrel több, mint 1978-ban. Az Áfész-könyvesboltokban 300 ezer forinttal többre be­csülik az idei forgalmát, ezek az üzletek 2 millió 600 ezer fo­rintért adtak el könyveket. Különösen Nagykőrösön és környékén nőtt a vásárlási kedv. Szépek a számok és szép volt a könyvhét is. Már jól kezdődött: a korábbi évek nem túl szerencsés - műszámát erő­sen redukálták. Tavaly majd­nem 140 mű jeleit meg a könyvhétre — legalábbis elv­ben. Közülük sokat nem ké­szítettek el idejében a nyom­dák. Az idei könyvheti listán szereplő valamennyi könyv megjelent, mind a százöt. (Hogy ezek mikor jutottak el egyes boltokba, az más kérdés, erről később.) Könyvsikerek 1 Százöt mű és kétharmaduk — a könyvhetek eredeti cél­jainak megfelelően — magyar szépirodalom. Ezt a tényt azért kell kiemelnünk, mert koráb­ban sajnos egyáltalán nem volt természetes könyvheti jelen­ség. Mint az sem, hogy renge­teg új művel, mai szerzők al­kotásaival találkozhattunk. Nem árasztották el a pultokat a másod- és sokadkiadások. Nagy László, Zelk Zoltán és Weöres Sándor köteteit elkap­kodták. Nagy és megérdemelt sikert aratott a Balassa—Ortu- tay-féle csodálatos Magyar Néprajz. Hajnóczy Péter és Esterházy Péter regényei a fel­fedezés örömeit adták, és nyu­godtan mondhatjuk: korszakos művel jelentkezett Cseres Ti­bor. Időben megjelent, jó művek — a könyvhét alapvető kellé­kei. De hogy valóban ünnepi legyen, az ötvenéves jubileum­hoz méltó eseményekre is szükség volt. Közvetlen, kel­lemes, kedves, vidám, ízlése­sen harsány kis ünnepségekre. író—olvasó találkozókra és ze­nére, előadásokra és táncra, ankétokra és irodalmi műso­rokra. Elmondhatjuk: me­gyénkben bőven volt mind­egyikből. Elég, ha csak a re­mek váci könyvtérre utalunk, ahol a sátrak között minden­napra jutott valami kellemes, a könyvekhez kapcsolódó szó­rakozás. Furcsaságok Ám az ünnepnek vége, a könyv hétköznapjai korántsem ilyen derűsek. A gondok egy részét a könyvhéten is érez­hették azok, akik közelebbi-tá­volabbi községekben hiába várták az újdonságokat. A pos­ta és a vasút jóvoltából olyan furcsaságok is előfordultak idén, hogy a május nyolcadi­kén feladott könyvkonténer már tizennegyedikén a távoli Szigetváron volt, de az ugyan­akkor indított szolnoki — te­hát fővonalon fekvő városba irányított — szállítmány még június elsején sem érkezett meg. Ilyen és hasonló anomáliák állandóan keserítik a könyv- terjesztők, a könyvtárosok és természetesen a könyvbarátok életét. A szállítás fogyatékos­sága mellett késleltetik egy- egy könyv megjelenését más okok is. A nyomdaipar re­konstrukciója során néhány valóban korszerű nyomógépet helyeztek üzembe. Nem sike­rült azonban még megfelelő szedőkapacitást biztosítani, és a könyvek kötése sem megol­dott. RADIOFIGYELO AZT BESZÉLIK .. 1 címmel aktuális riportműsor hangzott el (vasárnap, Kossuth, 17.10). Az adást Bolgár György és Szalai Zsolt szerkesztette. A műsor — mint ahogy ezt már a címe is sejteti — a vá­rosban keringő szóbeszédekre, mendemondákra keres a lehe­tőségekhez képiest megnyugta­tó választ. Az adás munkatár­sai fölkeresik az érdekelt in­tézményeket, személyeket, és hol megértő szívélyességgel, hol a jólértesültek agresszivi­tásával fölteszik a kínes kér­déseket. A válaszokból aztán ki kéne derülnie, hogy mi az igazság ebben vagy abban az ügyben. E riportok nyomán azonban aligha elégül ki természetes emberi kíváncsiságunk. Nem tudom, hol a hiba; a riporttémákban, a riporterek­ben, avagy a riportalanyok­ban? Mindenesetre általában a ri­porterek által fölvetett problé­mák, gondok konkrétabb vagy mélyebb okairól, e nehézségek megoldási módjairól nem sok szó esik á válaszokban. Ehe­lyett gyakran hallhatunk az obiektív körülményekről, okul­hatunk a szakszerűség ködébe burkolt magyarázatokból, me­lyek talán nem mindig magya­rázó erejűek, s épülhetünk az elvont fogalmazás fátyla mö­gé rejtőző őszinte vallomáso­kon. Ezek után persze valóban alaposabb megfontolást érde­mel, hogy vajon egyáltalában van-e értelme az ilyen és ha­sonló riportműsoroknak. Az adásban elhangzott in­terjúkat többé-kevésbé az em­lített választípusok jellemez­ték. Az első riportban Avar Ist­ván színművész, aki egyéb­ként parlamenti képviselő is, az egy éve átszervezett Nem­zeti Színház gondjairól beszélt. Szólt a vidékről, Kaposvár­ról és Szolnokról fölkerült fiatal színészek és a pesti törzsgárda közti bérfeszültség­ről, az egy éve kinevezett Nagy Péter igazgató lemon­dásának okairól, s az évek óta zárva tartó Katona József Színház végre beindult átépí­téséről — minderről persze kelli mértéktartással. Szabó Miklós, a Fővárosi Gázművek igazgatóhelyettese a Budapesten az utóbbi időben többször előforduló gázszivár­gások okait elemezte. Mint elmondta, a korábban használatos, magasabb nedves­ségtartalmú városi gáz szállí­tását szolgáló vezetékek szige­telése az újonnan bevezetett, szárazabb földigáztól hamarabb tönkremegy. A földgáz szállí­tására lényegesen alkalmasabb műanyag vezetékekből viszont a hazai ipiar csak korlátozott mennyiséget képes előállítani. Az ideális megoldás piersze a földgázvezetékek importja len­ne, ám ez a jelenlegi körül­mények között szintén korlá­tokba ütközik. Amit a Gázmű­vek tehet, s meg is tesz, hogy a baleseteket megelőzendő, minél nagyobb számban mű­ködtet olyan speciális cirká­ló autókat, amelyek a legki­sebb gázszivárgást is érzékelő műszerekkel vannak ellátva. Végezetül még egy megjegy­zés a műsorhoz, amelyben egyébként még szó esett a forgalomba kerülő készpiénz növekedéséről, s az építőipar­ban dolgozó lengyel munkások helyzetéről is. Szinte mindegyik ripiort- alanyból hiányzott bármiféle indulat. Gondolok itt az eset­leg igaztalan váddal szemben érzett jogos felháborodásra, vagy akár a megoldhatatlan­nak látszó problémák nyomán támadó elégedetlenségre. Péter Lászlő Válasszunk egy szélsőséges esetet. A könyv a nyomdából háromhónapos késéssel érke­zik a Könyvértékesítő Válla­lathoz. Ez a cég látja el a könyvtárakat is. Ehhez azon­ban további munka kell: könyvtártechnikai besorolás, előkészítés, kötés. (Ez utóbbit a kosdi tsz melléküzemága végzi egy ideje. A Könyvérté­kesítő által vásárolt gépeken évente két-háromszázezer könyvet kötnek, még nem ép­pen tökéletesen.) Ezután kö­vetkezik a postázás — és a könyvet, mely márciusban már Budapesten a boltokban kapható volt, a fővároshoz pár tucat kilométerre fekvő köz­ség könyvtára esetleg csak szeptemberben jut hozzá. Feladatok Szólnunk kell a könyvesbol­tokról is. Pest megyében a ko­rábbiakhoz képest jelentősen növekedett számuk, forgal­muk. Csak a Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalatnak már mintegy húsz kisebb-na- gyobb boltja működik. Ám mindez kevés. Budapest V. ke­rületében minden kétezer la­kosra jut egy könyvesbolt. Akad kerület, ahol minden százezerre. A helyes arány fő­városban és vidéken valahol a középen lenne: a könyvkeres­kedelem vezetői szerint az op' timális megoldás: tízezer la­kosra egy bolt. Addig és az­után is rengeteget segítenek a munkahelyi könyvterjesztők. A teljes könyvforgalom 40 százaléka az ő munkájuk. A szám, a forgalom még több is lehetne, ha minden munka­helyen megfelelő támogatást kapnának, és ha rátermett, művelt, könyvszerető dolgozó végezné’ezt a fontos piolitikai munkát. A személyi feltételek sajnos, a boltokban sem ideá­lisak: a szakma elvileg érett ségit kívánna, a fizetés igen szerény, és a könyvek súlya iszonyú — mindezt kevés fia­tal vállalja. Jobb, gyorsabb nyomdai munka, korszerű raktározás, szállítás, naprakész adatnyil­vántartás, sok új üzlet — csak egy része annak, ami a szó szoros értelmében hamarabb kézbe adhatja a könyvet. Mindez természetesen nem ol cső mulatság. Megvalósítása hoz pénz is, idő is kell. Kell, mert a könyv kultúrahordozó. Kulturált, művelt emberek nevelése pedig társadalmunk egyik alapvető célja. A. Gy. RATOTI HUMORFESZTIVAL Komikum és demokratizmus DR. TÓTH DEZSŐ MINISZTERHELYETTES ELŐADÁSA VÁCOTT Színvona­las, kelle­mes szóra­kozást ho­zott már az eddig eltelt két nap alatt is a Rátóti Humorfesz­tivál a kö­zönségnek. Hétfőn, a nyitónapion a váci mű­velődési központ színházter­mében tartott két Mikroszkóp színpadi előadás vonzotta a legnagyobb közönséget, s ara­tott méltó sikert. Kevéssé méltó a humorfesztivál szín­vonalához Kaján Tibor kari­katúra-kiállítása a veresegy­házi művelődési központban. A méltán közkedvelt rajzoló ezúttal nem fordított elég gon­dot tárlatára. Valamennyi művét fotómásolatban helyez­ték el a művelődési ház galé­riáján, s szinte semmi újat nem mutat a Ludas Matyiből, illetve más lapokból ismert alkotásaihoz képest. Konferencia és vita A tegnap délelőtt a szak­embereké volt. Vácott a mű­velődési központ kis előadó­termében a humor legjobb művelői találkoztak: Konfe­rencia a politikai humorról címmel megkezdődött a há­romnapos tanácskozás. Az eseményen megjelent Barinkai Oszkárné, a Pest megyei párt- bizottság titkára, valamint dr. Csicsay Iván, a megyei tanács elnökhelyettese. Első hallásra akár ellentmondásosnak is tűnhet, hogy komoly, tudomá­nyos igényű társalgás folyjon a humorról. De a konferencia résztvevői rácáfoltak e lát­szólagos ellentmondásra. Dr. Tóth Dezső kulturális minisz­terhelyettes vitaindító elő­adásából akár megszerkeszt­hetnénk a humor alapképle­tét: önkritikusan indult, majd a kritikát kiterjesztette a hu­mor kritikájává, s ezzel együtt gondolkodásra késztetett min­den résztvevőt. Többek között elmondta, hogy a konferencia címében szereplő politikai humor meg­határozásnál sokkal szemléle­tesebb a komikum — mint tá- gabb esztétikai kategória — és a szocialista demokrácia ösz- sze kapcsolása. — Mert a politikai humor melegágya az olyan társada­lom, amelyben különböző pio­litikai pártok és személyisé­gek közötti harcban fejeződik ki a piolitika. Nincs ebben sem­mi irigylésre méltó, hiszen a piolgári szabadságban azért lehet mindent, mert semmit sem lehet. Mi nem mérhetjük ehhez magunkat, mert más társadalmi feltételek között funkcionál a politika és a hu­mor kapcsolata. Sokan hajla­mosak túlértékelni, hogy ott lehet. Csakhogy ott manipulált társadalmi feltételek között a politikai humor éppen elfedi az alapvető problémákat, in­kább garantálja, mint dönge­ti a fennálló társadalmi ren­det. Nálunk a szűkebb érte­lemben vett politikai életet és a mindennapi életet, a közélet sem választja el olyan éles határokkal, mint a burzsoá társadalmakban. Ezért a poli­tikai humor sokkal természe­tesebben és közvetlenebbül megy át a közélet kategóriái­ba. Példákat sorolt a kulturális miniszterhelyettes, hogy egy- egy vicc hogyan tételeződik át politikává, így a műveltséget, a kulturális igényeket érintő vicc akár közvetlenül kultúr­politikai szférába sorolható, hasonló a helyzet a szociális, az életfeltételek síkján jelent­kező humorral is. Épp ezért megállapítható, hogy szocialis­ta társadalmunkban a humor nem egyéb, mint közvetlen rea­gálás a politikára, olyan tár­sadalmi feltételek között, ami­kor a politika hivatása: össz­népi törekvéseket kifejezni, és ezzel együtt a közvélemény ön­magát hivatott felfedezni a megvalósulásban. A nevetés ítéletei nem vihetők át közvet­lenül a társadalmi gyakorlat­ba, de mindig előlegek, zálo­gok, hogy az önmagán nevető ember és az önmagán nevetni tudó társadalom szüntelenül képes csökkenteni az ellent­mondásra okot adó tényezőket, hogy holnap már másért ne­vessen ugyancsak saját ma­gán. A komikumban tehát a nevetés közösségi fogantatású, alapjában az ember önmaga fölött gyakorolt történelmi kri­tikájának rendkívül sajátos formája. Konkrét jelenségeket sorol­va bizonyt tolta dr. Tóth De­zső, hogy erősödött, nyíltabb és egyben felelősségteljesebb lett komikai publicisztikánk. Majd hangsúlyozta, hogy a szocialista demokratizmusban helye van a komikumnak, amelynek eredeti hivatása és szerepe minden élettől elütő, minden automatikus és me­chanikus, minden j ózan éssizel ellentmondó jelenség kinevet- tetése — még ha politikánk bármely síkján jelenik is még s ezzel gyengeségeink ki­küszöbölésének megkönnyíté­se. Lőj vissza haraggal A kulturális miniszterhe­lyettes vitaindító előadását követően Fekete Sándor, az Űj Tükör főszerkesztő-helyet­tese foglalta össze a Rádió Kabaré és a Karinthy Színpad műsorában jelentke» politi­kai humor új, mindenki szá­mára méltán közkedvelt je­lenségeit E. Fehér Pál, a Népszabadság rovatvezetője a színházi életünkben jelenlevő politikai humorról beszélt A vitában felszólalt Abody Béla, a Négy Évszak című fo­lyóirat főszerkesztője, aki a hu- morfesztivál legjelentősebb, s a távlatokra is kiható ese­ménysorozatának a piolitikai humorral foglalkozó konfe­renciát nevezte, ezt követően Erős László pszichológus kért szót Majd Hofi Géza, a Mikroszkóp Színpad tagja nyílt kihívást intézett — el kell ismerni, végtelenül szellemesen — azok ellen, akik a közművelődés irányí­tói és végrehajtói, illetve a sajtó munkatársaiként befo­lyásolják a piolitikai humor, s művelőinek helyzetét Mint színészi produkció emlékeze­tes marad a felszólalás, de ön­magával ellentmondásba ke­rülve — tudniillik, hogy az általánosítások ellen emelt szót, közben önmaga is általá­nosított — bizony nehezen el­fogadható álláspont A tegnap esti programban Vácott ismét bemutatta műso­rát Sándor György humora- lista, s a késő éjszakába nyúlott a vácrátóti művelő­dési házban a Trufa című hu­moros néprajzi rádióműsor felvétele. Ma délelőtt folyta­tódik a konferencia a pioliti­kai humorról, a váci művelő­dési házban, este piedig Veres- egyházán a rádió Karinthy Színpadának nyilvános felvé­telét rendezik meg. S Ácsa ad otthont egész héten az Üj Tükör klubok seregszemléjé­nek. Kriszt György SOLYMÁRI ZENEI HETEK Siker a népzene jegyében Amikor egy évszázados faóriásban gyönyörködünk, gazdag lombkoronája alatt árnyékot keresünk, talán eszünkbe sem jut, bogy Jó talaj és mély gyökérzet nélkül nem növekedhetett, te­rebélyesedhetett volna olyanná amilyen. Hagyományaink, az elődök életének ismerete nélkül, nem lehet igazán megérteni mai világunkat. A harmadik Solymári zenei hetek megrende­zéséhez is szükség volt egy fogékony, zenét szerető közegre és arra az örökségre, amit apáról fiúra, anyáról leányra adtak és adnak át dalaikban. Az elmúlt szombaton Népzene tiszta for­rásból címmel hallhattunk igen érdekes összeállítást az Apá­czai Csere János Művelődési Házban. Juhász Előd zenetörténész először az Eredics Gábor ve­zette Vujicsics együttest mu­tatta be, akik 5 éve muzsikál­nak együtt, s névadójukhoz méltóan elsősorban a megyé­ben élő szerb és horvát népiek zenéjéből merítenek. A hat fiatalember igen tempieramen- tumosan, szép intőn álásban adta elő Uíiéko kolo, Petru- Senko, Cerlama és Kukun- jesée című számait. A solymá­ri asszonyok népdalköre hiva­talosan még csak három éve működik, mint országosan ki­váló együttes, de a jókedvű, eredeti solymári táj nyelven daloló asszonyok kora ifjúsá­guk óta énekelik együtt mind­azt, amit nekünk is bemutat­tak. Kelemen Istvánné nem­csak vezetőjük, hanem lanka­datlan gyűjtője is népdalaik­nak, biztosítva ezzel a dalok fennmaradását, közkinccsé vá­lását. Faragó Laura ének­művész gyerekdalokat adott elő, a Tavaszhívogató, a Gó­lyanóta. a Sípkészítő, a Kiol­vasó és a Gyermektánc vala­mennyiünk kedves emléke és élménye még gyermekkorából. Milyen jó volt ilyen tisztán csengve, a gyermeklélek vá­gyaival, élményeivel áthatott előadásban hallgatni őket Az érdi Benta-völgye Tsz és a művelődési központ népdal­köre következett Káka Rozá­lia irányításával. Az országo­san kiváló címmel büszkélke­dő bukovinai székely együttes műsorán Bukovinai karikázó. Keserves és Lakodalmas sze­repelt Már több alkalommal hallottam őket, s most mintha egy kicsit bizonytalanabbak, fáradtabbak lettek volna a szokásosnál. Ami külön fel­tűnt hogy az eredeti szép népviseletük helyett valami népviseletet utánzó öltözékben jöttek, túl sok arannyal, pánt­likával és a székelyeknél szo­katlan „bőgatyában”. Kár len­ne. ha ez a népdalkor akár kellő anyagiak vagy egyéb tá­mogatás hiánya miatt vissza­fejlődne, mert még így halvá­nyabban is meg tudtak győzni bennünket hagyományaik szépségéről, tiszta csillogásá­ról. Az ÉLTE Bartók Béla Ének­kara műsorában azt kívánta megmutatni, hogy a népzenére építve milyen csodálatos dal­lamvilágot tudnak a zene gé­niuszai teremteni. Baross Gá­bor vezényletével Kodály: Székely keserves és Molnár Anna című művek megszólal­tatásában a nép fájdalmának és életének olyan hangjait hallhattuk — igen magas ní­vójú előadásban —, amelyek évszázadokon át meghatározó élményként hatottak. Faragó Laura olyan népszokásokhoz kapcsolódó dalokat énekelt ezután, amelyek a születéstől a halálig ívelő utat kísérik vé­gig. A Bölcsődal, a Katonabú­csúztató, a Lakodalmas és a Sirató más-más érzelmi szá­lat pendít meg. Valamennyi megszólaltatása mélyen átélt volt, a befejező Ha én folyó volnék című dal után a kö­zönség alig akarta leengedni a színpadról a művésznőt. A solymári asszonyok népdalkö­re következett ismét két nép­dalcsokorral. Énekük hol csű- folódó, hol szomorú, hol szinte kacagó hangjait még az is megértette, aki a német nyel­vű tájszőlásban előadott szöve­geket nem érti. Az ELTE Bar­tók Béla Kórusa műsorán ez­után egy Bach-korál szerepelt. Juhász Előd felhívta a figyel­met, hogy a korabeli gyüleke­zet éneke számos Bach-mű alapja. Bartók: Négy magyar népdalából a Bujdosó és a Dal hangzott el, majd a kórus be­fejezésül Vujicstcs-népdalfel- dolgozást mutatott be, remek előadásban. A tamburettán, tamburán, bőgőn és egyik számnál hegedűn és tangóhar­monikán is játszó Vujicsics együttes Káláski svatovac, Veliko kolo, Tanáriak és Drmavica előadásával pxxmpás záróhangulatot teremtett, s amikor szűnni nem akaró taps mellett kivonultak, még ked­ves ötletként a művelődési ház udvarán is látszottak egy kis „talpialávalót”. A solymári zenei hetek im­már hagyományos vendége a Debreceni Kodály Kórus Gu­lyás György karnaggyal az élén. Vasárnapi hangverse­nyükön is rangjukhoz és az értő közönséghez méltó elő­adást nyújtottak. Műsorukban: Bartók-, Bárdos-, Bruckner-, Kodály-, Liszt-, Maros-, Pet- rovics-, Schütz-, Szokolay-, Vdvardi- és Weismann-művek szerepeltek. Konferált László Zsuzsa. Az előadáson jelenlevő Szokolay Sándor véleménye szerint a kórus úgy szólaltatta meg műveit, ahogy azt a ze­neszerző mindig szeretné hal­lani. Pintér Emőke

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom