Pest Megyi Hírlap, 1979. április (23. évfolyam, 77-100. szám)

1979-04-04 / 79. szám

Milyen az ágyíidiirgés? Rég elcsendesedett a Nagy Honvédő Háború zaja, A háború­nak szentelt és minden ember számára elérhető művekben már korábban feltárták azt, ami titok volt a háború idején, hogy mi­lyen egységek, ezredek, hadosztályok, hadtestek védelmezték eze­ket vagy azokat a vonalakat és városokat, vagy vették be és szaba­dították fel azokat. Vajon valóban minden titkot feltártak-e már a művek? Lehe­tetlen. Az idegrendszerben, mélyen a lelkekben elrejtve élnek az emlékek. Néha egy-egy felszínre kívánkozik, megakasztva a békés hétköznapok folyását. De csak egy pillanatra, Azután szégyenlősen takargatva újra lakat zárja le az ajkakat. Szakács István a minap focizás közben megrúgta tanárát úgy, hogy az nem tudott talpra állni. A buda­örsi gimnázium idén érettségiző diákja, a nagy darab, .göndörhajú gyerek talán még a tanárnál is rosz- szabbul érezte magát. Komolyabb baj nem történt, a pedagógust, fele­sége segítségével, személygépkocsin hazavitték. Játék közben előfordul­hat ilyesmi... De akiben, mint Sza­kács Istvánban is, nagy a felelősség- érzet, ilyen múló baj is nyomot hagy. Most két nagyleány és két fiatal­ember ül mellettem a budaörsi gim­názium igazgatói irodájában: a sö­tétbarna hajú, csinos Farkas And­rea, aki, mint Szakács Pista is, idén mond búcsút a gimnáziumnak, Tö­rök Zsuzsanna, a nyílt, kedves har­madikos lány és osztálytársa, Mozga Zoltán, a gátlásos, kevés szavú, ér­telmes fiú. Milyen pályára készültök? — kez­dem a beszélgetést. A válasz, akár a kérdés, sablonos: mind tovább ta­nul. Andrea a szegedi József Attila Egyetemre pályázik, angol fordítói szakra. Zsuzsa az ELTE bölcsészka­rára megy, magyart és történelmet tanul. Ha nem veszik fel? Könyvtá­ros szakot választ a tanárképző fő­iskolán. Mozga Zolit a műszaki pá­lya vonzza, vágyálma a Kandó, és Szakács Pistiből egyszer biztosan orvos lesz, bár a fizika miatt, lehet, hogy egy-két éves kitérővel. Előttük a pálya, nyitva az út. «««««« «« «« «« «« Nyikolaj Joszipovics Zsivodkevics alakját keresem a gimnazisták ké­pében. Nem a meglett, derék, szép szál embert, az omszki Misi Hajó­zási Vállalat mai igazgatóját. Egy régmúlt Nyikolaj Zsivodkevipset fürkészek, próbálom elképzelni azt, aki 1942-ben töltötte be a 17. évét. Éppen 17 éves és 7 hónapos volt, amikor 1943 januárjában bevonult. Pontosan kell jegyezni a hónapok számát is, mert akkor az életet sok­szor csak napokkal, órákkal lehe­tett mérni. Keresem a hajdanvolt szőke, kisportolt, vidám gyereket, aki szintén tanulni szeretett volna, de hiába várta az egyetem. 1943-at, háborús éveket írtak. A légi de- szanthoz került. Kijevben, Kariná­ban és Leningrádban szolgált. Az­után a lengyel frontra küldték, San- domierzbe, majd Budapest felszaba­dítói közé vezényelték, járt Székes- fehérváron és végül Várpalota kö­vetkezett. Gárdaőrmester volt a 9-es hadtestnél. «« «««« «« «« «« «« Mit csináltok a szabad időtökben ■— kérdem a budaörsi diákoktól. Andrea felel: aki érettségire készül, annak nem sok perce marad szaba­don. Legfeljebb a zenére, Beetho­vent hallgatok... de szeretem a beat-et is. Én olvasok, mondja Zsu­zsa. Most épp Dosztojevszkijt. Vala­ha — úgy mondja, mintha tapasz­talt évek állnának mögötte —, kor­csolyáztam, atletizáltam. Most ke­rékpározom és úszom. Amikor a ta­nulásról volt szó, Szakács István he­lyett társai feleltek: legjobb a bio­lógiában, mindenki közül kimagas­lik. Tákolt laboratóriuma is van ott­hon. Most, amikor a szabad idő el­töltéséről kellene szólnia, ismét má­sok beszélnek helyette: kiváló spor­toló, kétszer országos bajnokságot is nyert. Atlétikában. «««««« «« «« «« «« Nyikolaj Joszipovics Zsivodkevics diákkorában futballozott és atleti- zált. Kisportolt gyerek voltam — emlékezik ifjú magára. Most nézem merev lábát, nehezen mozduló tes­tét. Egyik lábát azért kicsit tudja hajlítani, de a másik ... «««««««« «« «« ««-Jr Gyerekek, mi jut eszetekbe arról a szóról, hogy ágyúdörgés? Mozga Zoli válaszol először: fil­mek, csomó sebesült katona. Olya­nok is, akiket ottfelejtenek a csata­téren. Török Zsuzsa: háború, kegyetlen­VARPALOTA, AHOL MÁSODSZOR SZÜLETETT kedés. Eric Knight könyve, a Légy hű önmagadhoz — jut eszembe. Vagy a televízió műsora: . Heming­way; Búcsú a fegyveréktől. Szakács Istvánból megered a szó: Kína támadására gondolok Vietnam ellen. Az afrikai háborúkra, a je­meni helyzetre. A Közel-Keletre. Hát nem szörnyű, hogy sok ország­ban alig jut ennivaló az emberek­nek és ugyanakkor mennyi pénzt pocsékolnak fegyverekre? A maoiz- must is el kellene már törölni. Ismét kérdezek: a szüléitek be- szélnek-e néha a háború borzalmai­ról? Naiv kérdés; az ő szüleik kis­gyermekek voltak a felszabadulás előtt. És a nagyszülők? Farkas Andreának a nagyapja be­szél néha azokról az időkről. De rit­kán. A háborút mindenki el akarja felejteni. «« «««« «« «««««« Nyikolaj Joszipovics Zsivodkevics a Tanácsköztársaság 60. évforduló­ján az MSZMP Pest megyei Bizott­ságának volt a vendége, Omszk testvérmegyéből. Kérésére 1979. március 21-én Várpalotára utaztunk, kerék évfordulón, ahol 1945. március 21-én sebesült meg. Odafelé élén­ken beszélgettünk, csak Székesfehér­várt elhagyva lett nyugtalan, ami­kor kezdett ismerőssé válni a táj. Valamilyen patakról beszélt, annak itt kellene folynia, de nem leltük. Két vasútvonalat kutattunk, de csak egyet találtunk. Pedig ő tudja, erősködött, ott jobbról is kell lenni vasútnak. Csalódottan huppant visz- sza az autó ülésére. Nem mertem elárulni kétségeimet: 34 év alatt annyi minden változhatott, hiába utazunk. A várpalotai városi pártbizottsá­gon Horváth László első titkár tér­képet terít elénk: hátha! Ez sem segít. Nem igazodunk ki a kusza vo­nalakon. Kíséreljük meg, menjünk a legmagasabb dombra, onnan majd körülnézünk... Előttünk, távolabb a Baglyas-hegy, s ott fut a vasút és jobbra tőlünk valamerre szaladnak a sínek a má­sik oldalon is. Alant a szurdokban senkitől nem háborgatva csergede- zik az Inota (Galya) patak. Itt vol­nánk hát. A szovjet vendég számára már feleslegesek vagyunk, mindenkinél jobban kiismeri magát. Indul .a ko­pasz fák közé, meg-megbotlik a hepe-hupákon. Ahelyett, hogy lassí­taná lépteit, szaporázza: sürgőssé, sietőssé vált minden zsombék, bokor felkutatása. Nézi a kemény, csupa kő talajt, ez sem változott: a kato­sik embertársára mondani, hogy fe­lesleges? — vagy ismét kiirtanának mindenkit, aki nem kedvükre való? A gyerekek visszakérdeznek en­gem: miért nem tiltakozunk job­ban, hangosabban az emberi jogok megsértői ellen, miért nem szervez­zük sürgetőbben az új életet. Min­denkit meg kellene mozgatni, hogy ne lehessen így nyilatkozni, ne mer­jen senki más kárára élni. Vigyázni kell arra, ne legyen újra háború. Észerétéríteni az uszítókat, észreté- ríteni azokat, akik támogatják a chilei fasizmust, tűrik a faji meg­különböztetéseket Rhodesiában. A felnőttek felelősek azért, mi törté­nik a világban. Újra szóba jön Vietnam, hogyan támadhatta meg Kína? Mozga Zoli azt is bevallja: ő fél a háborútól. Figyelem a négy diák érettségét, hallgatom okos szavaikat, s egyet­értek velük, amikor azt mondják, sok múlik a nevelésen. Lám, ők jó kezekben vannak. <«< ««<<« «« «« «« ««-fo Nyikolaj Joszipovics Zsivodkevics- csel, mielőtt hazautazott Omszkba, a Duna budai partján álltunk. Szem­ben a Parlamenttel. Valaha, a fel­szabadító harcok idején itt kelt át pontonhídon, amelynek helyén ké­sőbb a Kóssuth-híd épült.' Ma e helyt emléktábla hirdeti: dicsőség a felszabadítóknak, dicsőség az új élet építőinek. Akkor mocskos, nyomasztó, félel­metesen fekete volt a Duna, emlé­kezik Nyikolaj Zsivodkevics. Tele volt felpuffadt holttestekkel. Ma milyen szép, barátságos a folyó. Bevallja: ilyen sokat még a csa­ládjának sem árult el háborús szen­vedéseiről, a sebesüléséről, a kínlódó huszonnégy órákról, az egy évig tartó moccanatlan fekvés kínjairól, érzéseiről. Most más: ez a kerek év­forduló a bajtársak sírjánál beszédre kényszerítette. Más években március 21-én vásárol egy üveg vodkát, be­húzódik a szoba mélyébe és csen­desein, egyedül ünnepli második szü­letése napját. :««<<«««<«<«««« «« Beköszöntött 1979 áprilisa. 1945 óta harmincnegyedszer bontotta ki az aranyeső sárga virágait. Nyílik a tulipán, a jácint és rügyeznek a fák. Ma Budapesten, Várpalotán, Buda­örsön és az egész országban, de Moszkvában és Omszkban, Ogorck- ban is a tavaszt, a magyar felsza­badulást, az élet megújulását üd­vözli minden. SÁGI ÁGNES ITT KELT AT A PO.NTONHIDON MEMENTO ES TISZTELGÉS Rozsán Peter felvételei nák nem tudták belevájni ásójukat, hogy biztonságos lövészárkot ássa­nak. 1945. március 21. hajnalán úgy öt és hat óra között támadtak. Nyiko- laj Zsivodkevicsnek nem sikerült: az első között terítették le az ellen­ség golyói. Összekötője az arcán se­besült, megvakult.' Géppuskásának a lábát lőtték szét. Közeli baj társai közül legalább húszán zuhantak egyszerre a földre. Azon a napon több százan fejezték be itt oly ko­rán életüket. Nyikolaj Zsivodkevics évek óta várt arra, hogy megnézhesse, hol feküdt 24 órán át a csatamezőn, a holtak, a sebesültek között, ahol majdnem hiába várt megmentőire. Aztán újabb 24 óra telt el, és műtő­asztalra fektették. Két és fél órán át operálták. Az orvos káromko­dott: hogy lyukaszthatták így agyonra, és még így is él! — te­nyérnyi hely sem maradt rajta épen, 4,5 liter vért kapott. Az alatt az esztendő alatt hétszer operálták. «« «««« «« «« «« ««-jlf Milyen az ágyúdörgés? — ismét­lem most már magamnak a kérdést. Hogyan lehet erre felelni? Ki tud­ja híven lefesteni az igazi poklot? Füst, fülsiketítő, félelmetes robaj és nem akar szűnni. Történjen bármi, csak legyen már vége, így érzi a katona... De nem szakad vége, dong, dübörög, minden belereszket... kibírhatatlan ... elviselhetetlen. Csak az tudja, aki már közelről hal­lotta, aki már szembenézett a tor- kolattűzzel és már megbújt a lö­vészárokban remegve. De másmilyen is lehet az ágyú­dörgés. Olyan, amit vár az ember: csak hallatszana már mielőbb köze­lebb, olyan közel, hogy remélni le­hessen: lesz felszabadulás! Lehet az ágyúdörgés dicsőséges, felemelő is: az emlékezés, a tiszte­letadás ágyútüze. Ilyenkor is össze­szorul azonban a torok és kétszer olyan erősen ver a szív.- ««<<<«<<«<« <«r<«<«« Várpalotán, á domb tetején barát­ságtalan, goromba' szél fújt, A szo­morú ifjúságát kereső Nyikolaj Zsi- vodkeyics azonban nem törődött ve­le. Mégfogott minden bokrot. Ügy kellett szólítani, jöjjön már. A város középpontjában negyven kicsi sír, időkoptatta sírkövekkel, amelyekre a neveket pontatlanul írták, de ezek a feliratok is nehezen olvashatók, igazítani kellene rajtuk. Novoszilov Valentin Pavlovot ismer­te Nyikolaj Zsivodkevics —, bár más csapattestnél szolgált. Azon a már­cius 21-én ölték meg a fasiszták, Rosinszkij Vladimir Szergejevics 21 éves volt, amikor kioltották életét. Ott nyugszik Koserev Ivanov, Tiba Viktor, Filippov A. N. ..., s ki tud­ja, hányán, a közös, névtelen sírban is?! Nyikolaj Zsivodkevics most egye­dül szeretne lenni emlékeivel, végig­élni gondolatban, milyen véletlenen múlt az élete. Végiggondolni' hogyan bírja ki az ember a lehetetlent? Vé­giggondolni egész életét, azt, aho­gyan összefoltozva 1946 januárjában hazautazott Ogorckba, Gorkij me­gyébe, a mamához. Ahogy újra éledt benne a kedv, elvégezte 1951-ben a vízügyi főiskolát: mérnök lett. Dol­gozott Kujbisevben, áthelyezték a tyumeni gázmezők feltárásához, most hajózási vállalatigazgató. Más­fél évtizede tősgyökeres szibériai. A fia is mérnök. Felesége és menye orvosok. Időnként elvtársai szanató­riumba küldik, óvják, vigyázzák egészségét. A feladatok tömegében azonban nincs sok idő magával tö­rődni: tagja az Omszk megyei párt- bizottságnak, képviselő is. Ki szá­molja, hány tisztséget tölt be? Ott a szélfútta dombon magába- roskad, mérleget készít a múltról. De nem hagyjuk sokáig • gondolkod­ni, körülvesszük. Ki tudja, melyik az együttérzőbb tapintat? «««««« «« «« «« «« A budaörsi gimnáziumban tovább faggatom a diákokat: látták-e a te­levízióban azt a dokumentumfilmet, amelyet az NSZK-ban újraéledő fa­sizmusról forgattak? A két fiú lát­ta: árad belőlük a tiltakozás. Nem lehetnek józanok, mondják, akik így nevelik az ifjúságot, akik ki mer­nek olyat mondani, hogy az öregek­re nincs szükség, meg kell ölni őket és megölni a. gyógyíthatatlan' bete­geket ... hol a határa az idős kor­nak, hol a betegségnek? Ki meri má-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom