Pest Megyi Hírlap, 1979. április (23. évfolyam, 77-100. szám)
1979-04-30 / 100. szám
PEST NEGYEI S-SSRLAÍ* KÜLÖNKIADÁSA B-ss m >.A-CEeL£Dl JAQAS es Cegléd város r fesz ere xxm. Évfolyam, 100. szám 1979. Április 30., hétfő Péiw ^ phi I m A gyár mellé épített házat Ha valaki a KÖZGÉP ceglédi, 2. számú gyárában József Attilának, a költőnek a nevét hallja, általában nem a költészet, hanem a munka és a munkával együtt egy nevezetes kollektíva, a József Attila ifjúsági szocialista brigád jut az eszébe. Ezen a helyen ez teljesen érthető, hiszen a kiválók között is az élvonalhoz tartozik ez a munkáscsoport. Törzstagjainak igaz, már itt— ott kicsit deresedik a haja szála: ők voltak az elsők, alapítók a szocialista brigádmozgalom kibontakozása kezdetén, idestova két évtizede. Zakar Imre, a brigádvezető például 1952-ben lépett be a gyárba. Dóczi Miklós, Fekete István, Magyar István, Kassai István, akik szintén a brigád tagjai, abban az esztendőben, vagy nnég később születtek. Ök kezdték •— Amikor kialakulóban volt a szocialista brigádmozgalom, mi régiek már akkor is jó- ban.rosszban, különösen a munkában összetartottunk. Ügy határoztunk, mi is brigádot alakítunk, célokat tűzünk magunk elé, és ezeket teljesítjük. „Már megint valamiben spekuláltok?” — kérdezték akkor tőlünk, igaz, kicsit évődve. de megértették, hogy amit akarunk, az igen komoly. A brigád azóta is szilárdan áll a posztján, a „régi mag” ma is itt dolgozik. A tagság viszont fiatalodik, s átveszik azt a bizonyos stafétabotot azoktól, akiknek a helyére lépnek. Szinte velem egy időben kezdett itt Jakab Albert, Határ Gyula, Fülöp Lajos, Anka I. János, aki szakoktató lett. Van, aki közben más beosztásba került, de nem szakadt el a József At- tilá-soktól — mondja Zakar Imre, a brigádvezető. — És a fiatalok is! Érthető, hogy vonzódnak hozzánk, mert mi is azon vagyunk, hogy a munka fortélyait mielőbb megtanulják. Itt mindig, mindig valamit tanulni kell, ezt tudja és vállalja, aki közénk karül. Mondták már néhányan: mi, alapítók, idősebbek miért nem hagyjuk, hogy életkor szerint is teljesen ifjúsági brigád legyen ez a kollektíva? Hát, azért nem, mert a fiúk is úgy gondolkoznak, mint mi: a mi gyakorlatunkkal, rutinunkkal, az ő ifjú erejükkel, közös ésszel jutunk előbbre, többre! Tevékeny emberek A József Attila ifjúsági szocialista brigádról szóló dokumentumok már kötetre rúgnak. Például 1975-ig 15ször nyerték el a szocialista címet, van három jutalomzászlójuk a hatvanas évekből, két bronz fokozatú, három ezüst és öt aranyérmük, a versenyekben elért eredményekért kapták. Sok a kiváló dolgozó kitüntetésük, oklevelük, politikai és más oktatásokon való részvételüket igazoló okmányuk. Kétszer lettek a vállalat kiváló brigádja, egy ízben a tröszt kiváló brigádja nevet érdemelték ki és legutóbb, tavalyelőtt, a vállalat kiváló ifjúsági brigádja címet- nyerték el. — Ügy két évtizede az voLt a célunk, hogy a műhelybeli ifjú szakmunkások nálunk összefogjanak, szakmailag, politikailag és emberi kapcsolatokban is erősek, teljesek legyenek. Hát íme, kollektívánk fejlődik, alakul, előbbre jut. Nem könnyű' róluk dióhéjban írni. Hát még régi ismeretség, többszöri találkozás után! Tudom: Zakar Imre brigádvezető a városi párt-vb tagja, marxizmus—leninizmus esti egyetemet végzett. Határ Gyula esztergályos a Munka Érdemrend bronz fokozatának tulajdonosa. Anka I. János szakoktató sokszoros kiváló dolgozó, Anka II. János esztergályos, aktív társadalmi munkás és KISZ-tag. A brigádban tizennégy KISZ- és több párttag van. Csendes György marós a CVSE női kézilabda csapatának az edzője, Fülöp Lajos technikus a pártszervezet könyvtárosa, 15 éve munkásőr, igen jól ösz- szefogja a párttagokat és a pártonkívülieket a brigádban. Jakab Albert a munka mellett végezte el a technikumot, pártvezetőségi tag és több más társadalmi funkciója is van. Jurászik Attila öltönyén városi ünnepségeken ott díszlik az aranykoszorús KISZ-jelvény. És a többiek is! Ha a városban kommunista szombat, vagy más társadalmi munka van, elsőként jelentkeznek. — Én ide, a gyár mellé építettem a házamat, akárki elmegy, én maradok. Még majd nyugdíjasként is itt, a közelben — említi mosolyogva a brigád vezetője. Szabad óráiban kertészkedik. Szíves elnézést kér: most pedig sietnie kell, mart az egyik brigádtag, Juhász Károly nősül, őt akarják együttesen megköszönteni, megajándékozni. Ismét kitüntetve No, és készülnek május elsejére, a munka ünnepére. Számukra ez ismét emlékezetesen nagy ünnep lesz: ceglédi munkahelyük a kiváló gyáregység címet nyerte el, ők pedig a tröszt kiváló ifjúsági brigádja kitüntetés tulajdonosai lettek, újból. Idei felajánlásaikat — mint Zakar Imre említette — nem kötötték feltételekhez. Az ország és a vállalat gazdasági helyzetét figyelembe véve, a párthatározat szellemében akarják segíteni az előbbre jutást. Jellemző rájuk: négyöt éve itt ismeretlen a selejt és néhány éve bevezették az önmeózást is. Eszes Katalin A KÖZGÉP ceglédi gyárában, a József Attila szocialista ifjúsági brigád munkahelyén készült a felvétel. A képen: Kaczur Ferenc és Magyar István, a brigád tagjai, a kísérleti üzem számára készítenek alkatrészeket. Apáti-Tóth Sándor felvétele Gépek, szerek, tanácsok — gazdáknak \ Amit s bolt forgalma mutat Zsong az élet a zártkertekben. A gazdák örömmel vizsgálják virágzó fáikat, figyelik hogyan hajt a szőlő, a zöldség, a borsó. A jó idő beköszöntővel megnőtt a forgalom a ceglédi Magyar—Szovjet Barátság Termelőszövetkezet gazdaboltjában. A sokféle szerszám, növénymag, vegyszer és gép használatához s az időszerű munkák szakszerű elvégzéséhez, vásárlás nélkül is szívesen ad jó tanácsot az üzlet vezetője, Kósik István. Mint megtudtuk, már kora tavasz- szal megkezdődött a fóliaházak felállítása. Bőséggel kínáltak ehhez vázakat, műanyag csöveket és fóliáit. A háztáji fóliák alatt már javában terem a primőr paprika, paradicsom, zöldség és hajt a szamóca. Vannak, akik csak családjukat látják el, mások az ÁFÉSZ-szel kötöttek szerződést, néhányan pedig a piacra viszik friss termékeiket. A telkeken már a tél végén kezdték a tápanyagutánpótlást szerves- és műtrágyával. I Mintegy kétszázezer forint értékű műtrágyát forgalmazott a bolt eddig. Most is kapható szuperfoszfát, kálisó és keresettek a különböző kombinált műtrágyák. A megfelelő növényvédelemhez elengedhetetlen a jó permetezőgép; sok fogy belőlük. A közeljövőben érkezik a régóta várt D 2M típusú, műanyagból készült, háti-permetező. Japán gyártmányú motoros permetezőre egyelőre még csak előrendeléseket vesznek fel. Az AGROKER Vállalat ígérte, hogy előreláthatólag májusban megfelelő mennyiségűt szállítanak belőle. A hobbikert-tulajdonosok kérésének megfelelően vásárolhatók kútfúráshoz és kerí- téskészítéshez szükséges anyagok is. Az a tapasztalat, hogy a kiskerttulajdonosok igyekeztek előre megvásárolni egész éves szükségletüket növényvédő szerekből. Igaz, kisebb fennakadásokkal, de maradéktalanul sikerült kielégíteni az Az utakon több a jármű, ám mégsem törvényszerű, hogy emelkedjen a balesetek száma. A városban és a járásban az év első három hónapjában főleg a súlyos sérüléssel járó balesetek száma csökkent, bár a halálos kimenetelűek száma 5-ről 7-re emelkedett. Cegléden 30 százalékos csökkenést mutat a statisztika. A 4-es számú főútvonalon kevesebb volt a rendellenesség, ezzel szemben a 441-esen, amely Ceglédet és Kecskemétet köiti össze, több munkájuk volt a rendőröknek és a mentőknek. Ebben az is közrejátszott, hogy a környező szőlőskertek művelői közül sok biciklis és segédmotoros ittasan közlekedik. Ezt látva még az eddiginél is gyakoribbak lesznek ezen az útvonalon a rendőri ellenőrzések. Általános tapasztalat, hogy több a kerékpárosok és segéd- motorosok által elkövetett, balesettel járó szabálysértés. Nem csökkent az ittasságból származó esetek száma sem. A jövőben még több kismotorral, traktorral közlekedőt, munkagéovezetőt szomdáztat- nak majd. A statisztika arról is képet ad, hogy amíg tavaly a reggeli órákban, az idén délután hangzik fel gyakrabban a kék és a fehér autók szírénája. Kevesebb volt a gyorshajtás és a szabálytalan előzés, ezzel szemben emelkedett az elsőbbség meg nem adásából származó koccanások, ütközések száma. A közlekedési rendőr járőrök a jövőben még többet lesznek az utakon, és ez sok járművezetőt a szabályok betartására, nagyobb körültekintésre int. Jól is teszik, ha betartják a KRESZ előírásait, mert a szabálytalankodók példás büntetésben részesülnek, s ezt nemcsak a pénztárcájuk bánja, mind gyakrabban vonják be — rövidebb, hosszabb időre — a vezetői engedélyeket is. igényeket neopollal, novendá- val és növényolajjal. Pillanatnyilag elsősorban a legkülönbözőbb gombaölő szerek fogynak. Nagy az érdeklődés a bolt által forgalmazott olasz rotációs kapa iránt. Az ellátás, sajnos, nem egyen, i , letes. Ezekre a gépekre egyelőre előjegyzéseket vesznek fel. A masinák várhatóan nyár elejére, a gyomirtás kezdetére megérkeznek. Az előrejelzés szerint többségében MTM 10 típusú kistraktorokból a megrendelés szerinti mennyiségben kapnak. A kertészkedő kedvűek már februárban vásárolták a különböző vetőmagvakat. Sokat vittek zöldségből, sárgarépából, majd borsóból, napjainkban pedig lassan véget ér a burgonyaültetés. Ezekből az árukból zökkenőmentes volt az ellátás. Szívesen vitték a kiskertek díszítéséhez a szövetkezet által termelt cserjéket és fenyőket is. Május közepére — ha az időjárás is megengedi — megkezdik a gazdaság kertészetében termelt palánták árusítását. A palántákra előjegyzést vesznek fel, hogy azokat a napi igényeknek megfelelően tudják szállítani, valamennyi igénylő friss áruhoz jusson. A kistermelők március végén megkezdték a termelőszövetkezetnél a naposcsibe vásárlást, s ez érezhető volt a bolt forgalmán is. Megnőtt a kereslet a kisebb s nagyobb fajta baromfietetők, valamint -itatok, továbbá az indító- és nevelqtápok iránt. A széles választékot kínáló gazdabolt forgalma már februárban jelentősen megnövekedett, első negyedéves tervét százötven százalékra teljesítette. Remélik, hogy változatlanul gazdag árukínálattal, a nyárra elérik a havi félmillió forintos bevételt. Kőhalmi Dezső Az albertirsai Dimitrov Tsz szőlőjét a múlt évben súlyos jégkár érte. Ezért termésük is jóval elmaradt a várttól. Németh Pétertől, a szőlészeti ágazat vezetőjétől kérdeztük, az idén hogy haladnak a munkákkal? — A tsz termő szőlője 116 Előkerült az első újság mutatványszáma készüléket, és a Széchényi Könyvtártól megrendelték azoknak a ceglédi újságoknak a mikrofilmmásolatát, amelyeket már filmszalagra vettek. Jelenleg két tucatnyi filmtekercs van a birtokukban, ezeken a korabeli lapok több évfolyama olvasható. Tenyérnyi tekercseken őrzik a Czegléd 1884—1888 közötti számait, a Czegléd és Vidékét 1891-től, a Ceglédi Friss Újságot, a Ceglédi Függetlenséget, a Ceglédi Naplót, a Ceglédi Keresztény Újságot, a Ceglédi Kisgazdát, a Ceglédi Közlönyt, a Czeglédi Szemlélőt, az Iparosok, Gazdáikét- dók Lapját és 1933-tól a Cég lédi Hírlapot. A Széchényi Könyvtár mikrofilmeket ajánló jegyzékét állandóan figyelemmel kísérik, s amint gyűjtőkörükbe illő új filmszalagokat találnak, megrendelik. Az a szándékuk, hogy idővel megvásárolják azokat a filmeket is, amelyek a birtokukban levő eredeti lapszámokról készültek, ugyanis a tapasztalat azt mutatja, hogy a sok forgatástól sérülnek, kopnak, romlanak a sárgult papírlapok, éppen ezért kíméletre szorulnak. A könyvtár gyűjti a hely- történeti jelentőségű dokumentumokat is. A városi tanács művelődésügyi osztálya nemrég körlevéllel fordult az üzemekhez, vállalatokhoz, amelyben azt kérte, hogy a sokszorosító eljárással készült irományokból, röplapokból, reklámcédulákból, híradókból, egyéb kiadványaikból 1—3 példányt küldjenek a könyvtárba, ahol mindezeket megőrzik. Várják a kiadványokat Már most a polcokon sorakozik egy sereg Ceglédet érintő szakdolgozat, ott vannak a községek krónikái, a többi közt Abonyból és Jász- karajenőről. Megvan a Kossuth Gimnázium jubileumi évkönyve, a Mészáros iskola Neveljünk együtt! című kiadványa,, a Lenin Tsz híradója évekre visszamenően. Sikerült szerezni egy példányt az ÉVIG történetét feldolgozó füzetből, ám ez csupán töredéke annak a sokféle’ anyagnak, amely napvilágot lát, de nem jut el a könyvtárba. Jó lenne, ha ezekkel is teljesebbé válhatna a gyűjtemény. A könyvtárosok rendezik és katalogizálják a gyarapodó gyűjteményt. Várják a régi ceglédi, illetve a várossal foglalkozó egykori kiadványokat, a mai híradókat, tájékoztató füzeteket. Tudják, hogy ezekre is szükségük lesz azoknak, akik majd a későbbiekben vizsgálják a település mostani életét. Y Tamasi Tamás hektár. Korszerű művelése érdekében úgy alakítottuk a sorokat, hogy ettől az évtől munkagépek permetezhessék és gondozhassák a tőkéket. Ezzel nem csak munkaerőt takarítunk meg, hanem előbb végzünk a gondozással is. A múlt esztendőben 20 hektár szőlőt telepítettünk. Ezt az idén is ugyanennyivel folytattuk, s terveink szeript az elkövetkező két évben még 41 hektárt telepítünk be. Nagy szükségünk van erre, hiszen a múlt évi fagyok jelentős, kárt tettek szőlőkultúránkban. Eddig 10 hektár Irsai Olivért, 20 hektár Chasselast és 10 hektár Muskát Ottonelt ültettünk. Minden tőke fölé megfelelő magasságban drótot feszítünk ki, hogy erre fusson a szőlővessző. Így köny- íf/ebb a szüretelés. ’Nem feledkezünk meg arról sem, hogy megfelelő meny- nyiségű tápanyagra van szükségük. Ezt úgy érjük el. hogy a gyökerekhez egy-egy tabletta fertilinzt juttatunk, ez három évre elegendő. Már befejeztük a metszéseket és a szálvesszőkötözéseket is, s reméljük. az idei jó felkészülés meglátszik majd a terméseredményeinken. Udvari Gábor MÁJUS 10-EN Autósok találkozója, fényszóró-beállítás Autóstalálkozót rendez május 10-én, csütörtökön Cegléden, a Kossuth Művelődési Központ előtt az Állami Biztosító ceglédi fiókja és a Magyar Autóklub ceglédi kirendeltsége. A találkozón ügyességi versenyt tartanak és a programban — a biztonságos közlekedés érdekében — ingyenes fényszóró-beállítás is szerepel. P \ > nos, ez a gyűjtemény meglehetősen foghíjas, hiszen a könyvtár csupán 1957 óta őrzi meg és kötteti be a lapokat. Napjainkban sok főiskolás, egyetemista forgatja a régi hírlapokat. Szakdolgozatuk megírásához merítenek belőlük ismereteket. Az olvasóterem gyakori vendégei a hely- történeti kutatók, akik ugyancsak nagy érdeklődéssel forgatják, jegyzetelik az évszázados tudósításokat. Az általuk feltárt ismeretek pálya- művekké, lapunkban is közölt rövid esszékké, honismereti cikkekké kerekednek, amelyeket forrásértéküknél fogva számontartanak. Tenyérnyi tekercsek A kutatók eddig csak az általuk keresett anyag töredékét találhatták meg a ceglédi könyvtárban, ezért sokat kellett a fővárosi Országos Széchényi Könyvtárba járniuk, ahol — bár megvannak a keresett kiadványok — körülményesen juthatnak hozzá az érdeklődők. Ezt látva, a városi-járási könyvtár tavaly megalapította mikrofilmtárát. A közművelődési alapból kapott pénzt felhasználva vásároltak egy mikrofilmleolvasó Több mint száz esztendeje, 1878. december 25-i keltezéssel jelent meg a Czegléd című vegyestartalmú hetilap mutatványszáma. Ekkor állította fel a város első nyomdáját Lesska Nándor, aki az első. ceglédi újság kiadója is volt. Nemcsak lapját ajánlotta a nagybecsű közönség figyelmébe, hanem könyvnyomdáját is, amelynek különféle betűtípusait a mutatványszám utolsó oldalán ismertette. Foghíjas gyűjtemény A sárgult papírlap most a városi-járási könyvtár féltett kincse, a ceglédi könyvnyomtatás és a hírlapírás első dokumentuma. Kányi Andrásné, a könyvtár igazgatója az irodájában őrzi, ám a kölcsönzőterem polcain karnyújtásnyi magasságban sorakoznak más régi újságok súlyos kötetei is. A többi között megvan a Kossuth által szerkesztett Pesti Hírlap néhány évfolyama, a Magyar Hírlap, a Budapesti Hírlap és a Jelenkor az 1800-as évék derekáról. A sajtótörténetben számontar- tott országos jelentőségű orgánumok mellett kaptak helyet a Lesska Nándor lapját követő helybeli újságok. SajBEFEJEZŐDÖTT A SZŐLŐTELEPÍTÉS ^ Uareban a tsruészetteü TÁPANYAGTABLETTA MINDEN TŐHÖZ KÖZÚTI ELLENŐRZÉSEK Éleíimket, épségünket védik