Pest Megyi Hírlap, 1979. április (23. évfolyam, 77-100. szám)
1979-04-30 / 100. szám
Egy nap a Csepel Autógyárban Harmincmillió forint a tét Tankönyvek Bahasról Érdekli Önöket, hogyan jön össze ekkora summa? Ha igen, tartsanak velem! 6 ÖRA 25 PERC Eredeti elképzelésem — miszerint az őrök éberségét kijátszva besurranok — megva- lósíthatatlannak tűnik. Mindenki felmutatja igazolványát, így kénytelen vagyok az el- igazítóba menni. Rövid csodálkozás után — ilyen korán? — beléphetek a Csepel Autógyár kapuján. Irány: Lukácsi Gábor termelési igazgató szobája. Megállapodásunk szerint ott töltöm a napot, .illetve mindenhová árnyékként követem. A tét: harmincmillió forint. Ennyi ugyanis az autógyár egy napi termelési értéke. # ÓRA 30 PERC Lukácsi Gábor Bandi bádsi, azaz Hoffer Endre társaságában a „komputer” előtt áll. Ez egy nagy falitábla, dátu- mozott rekeszekkel ellátva. Cédulák, feljegyzések tömege van a maiban is. — Ilyenkor reggel sorra vesszük a teendőket. Hol van szükség intézkedésre, mit kell ellenőrizni, kift kell sürgetni. Harminc éves üzemi tapasztalatával Hoffer Endre utánajár a dolgoknak. % ÓRA 45 PERC Tóth János, a termeléselőkészítési osztály vezetője érkezik. A főosztály május 1. tiszteletére elnyerte a „Kiváló” címet, s a jutalomkeret felosztását szeretné megbeszélni. Lukácsi Gábor: — Tessék a szakszervezettel együtt javaslatot készíteni, délelőtt jöjjenek vele vissza, 1 ÓRA H. Kovács József termelési igazgatóho’yettes hozza a májusi termelési programot. Holnap egyeztető megbeszélés lesz az Ikarusszal, mikor, milyen típusú alvázat szállítson a Csepel Autó. Szóba kerül a Kubába szállítandó buszok alvázának korrózióvédelme. 7 ÓRA 25 PERC Megkezdődött a hivatalos munkaidő. A tempó egyre gyorsul, már nehezen tudom követni. Bejön Hargitai Walter termelési osztályvezető. Miért állt tegnap délután 2 órát a sűrített levegő hálózat, beárkezett-e a három hete várt kapcsos tömlő, a kad- miumozásra kiadott alkatrészeket azonnal be kell hozni — a témák percenként változnak. Kérdezősködés, tétovázás nincs. 8 ÓRA 30 PERC A dugattyúd zembe megyünk. A Polski Fiatokba, a Nysákba készülnek itt dugattyúk — sok gond közepette. Egy időben leállították a gyártást, az emberek elmentek. Mikor újra beindultak, már alig volt szakember, munkáskéz. Pedig a begyakorlottság fontos: 2 ezredes tűréssel is dolgoznak. Dobrotka Oszkár gyáregy- eégvezstővel is a munkaerőgondokat beszéli meg Lukácsi Gábor. Hány emberre lenne még szükség, hogy újra együtt legyen a csapat, mennyi túlóra kell a terv teljesítéséhez. Még körbejárjuk az üzemet, benézünk a légkondicionált MEO-helyiségbe — a fémek hőtágulása miatt kell állandó 20 fokon ellenőrizni a méreteket —, majd megyünk vissza az irodába. 10 ÓRA Czapek József, a programosztály vezetője jön, s hozza az Ikarus harmadik negyedévi igényeit tartalmazó levelet. Ahogy mondani szokták, a hangulat emelkedik. — Nézze meg, jogászi remekmű — mondja Lukácsi Gábor. — Minden úgy van megfogalmazva, hogy így is lehet érteni, meg úgy is. Saját felelősség, meg rizikóvállalás, minimális, a másik meg törje a fejét. Elismerem, hogy a piacon vannak bizonytalanságok, mikor, hol lehet jól eladni a buszt, de végül is csak tudnom keli, hány darab alvázat csináljak. Közben percenként csörög a telefon. Előbb Dobrotka Oszkár mondja be a dugattyú- üzem tűlóraszükségletét, majd a járműgyár igazgatója, Kopácsi István jelentkezik. Kevés az embere, így más gyáregységekből kell átirányítani hozzájuk dolgozókat. Ez egy csomó emberi problémát okoz. Akit küldenek, az az első kérdése: miért pont engem? A régi dolgozók féltik a túlórázás adta többletjövedelmet. 11 ÓRA Megbeszélés a munkaügyi főosztály vezetőjével és a vállalati mun leavers en y - iroda vezetőjével a Csepel Autógyár harmincadik évfordulójára meghirdetendő versenyniozga- lomról — természetesen ez is telefonokkal tarkítva. 11 ÓRA 50 PERC Ebédelni megyünk. Nem cifrázzuk. 12.10-kormár újra a termelési igazgató-helyettesnél vagyunk,, majd futunk egy kört, A D 750 szerelőcsarnoka, présüzem, járműgyár, TMK, az állomások. Félszavas megbeszélések, gyors kérdések, katonás válaszok. 13 ÓRA 30 PERC A nap legfontosabb megbeszélése következik. Csaknem teljes a stáb. Lukácsi, H. Kovács, Czapek, Hargitai. A téma: a holnapi Ikarus-tárgya- lás előkészületei. Bár néha az újságok szépet írnak az együttműködésről, -mégsem mindig teljes az összhang. A helyzet komoly: az Ikarus májusi igényel csak akkor teljesíthetők, ha az egész szalag folyamatosan túlórázik, a harmadik negyedévről még nem mondtak határozott számot a mátyásföldiek, így is alakulhat, meg úgy is, de előfordulhat a harmadik, a negyedik variáció is... 15 ÓRA Még egy rövid megbeszélés a beszerzési igazgatóhelyettessel. Svéd partnerek is jönnek holnap, délután ott lesz szükség a termelési igazgatóra. Beugrik az egri gyáregység vezetője is — közben ugyanolyan észrevétlenül, mint reggel és elérkezik 15 ÖRA 55 PERC vége a munkaidőnek, de a Csepel Autógyár termelési igazgatója csak egy óra múlva csukja be a szobáját. Weyer Béla A férjek nyomdokain \ y Szegkovács asszonyok öt és fél,'. , hatmiili.m<5téres vásakat megfelelő formára meghajlítani — férfinak való munka. S mégis . nemrég példás szorgalommal, ezt az erőt szipolyozó munkát végezték a Poinázi Vas- és Lakatosipari Szövetkezet piliscsabai részlegének lányai-asszonyai. Néhány hónapja csak, hogy új hangokkal, a 15, 25, 40 tonnás présgépek dübörgő zajával ismerkednek, s a vasból egyszerűbb, apróbb termékeket készítenek: csőbilincseket, az építőiparnak ablakrögzítőket. A családért Az irodában Horváth László' né azzal a hozzáértéssel beszél a műhelyben dolgozók munkájáról, mint aki maga is hosszú ideig ezt csinálta. — fgy is volt, csupán két hete, hogy itt vagyok az irodában. A nyugdíjba készülő raktáros teendőit látom majd el — mondja. Tudja, nagyon nehéz és piszkos a fémmel bánni, óraszám hajlítgatmi a vasakat, egy-egy műszakban kilencvenet is, nem volt köny_ nyű. Miért vállaltuk? Elsősorban a családért, meg aztán hagyomány is itt a faluban a vasas mesterség. A férfiak szegkovácsként ugyancsak itt a szövetkezetben dolgoznak. Munka, második műszak? Vajon, mi a titka, hogy bírják. s jó kedvvel, vidáman teszik dolgukat a piliscsabai asz. szonyok? — Nem titok — kapcsolódik a beszélgetésbe Horváth Jó- zsefné, akit nemrég a szövetkezet vezetőségébe is beválasztottak. A könnyebbség számunkra az, hogy itt nem kell blokkolni, percnyi pontossággal megjelenni. Reggel' általában nyolckor kezdünk. így marad idő ellátni a családot, útnak indítani a gyerekeket óvodába, iskolába. A meghatározott normát olyan tempóban teljesítjük, amilyen nekünk. a brigádnak megfelelő. Ha öt óra alatt elvégezzük, akkor utána mehetünk haza. Összetartással Tehát a családért, a több szabad időért, meg hagyomány- tiszteletből is vállalták a nehéz munkát, s olyan összetartással,. egymás iránti megértéssel dolgoznak a piliscsabai asszonyok, amely átsegítette őket az átállás nehézségein. Hisz a jót, a könnyebb munkát is meg kell szokni! — Eddig mi dolgoztunk — mondja Dárfiné, most már sok múlik a gépeken is. Még nem teljes az átállás. Várunk még egy 65 tonnás présgépet, a tokrögzítőkhöz 'kellene egy koptatógép, hogy többet és jobban termelhessünk. — Nem titok, a férfiak, a Szegkovácsok nem fogadják szívesen a gépeket — fejtegeti Horváth Józsefné. Többre képesek — Nemcsak nálunk, az egész Szövetkezetben fontos változások történtek. Üj elnökünk van, nemrég alakult nálunk a nőbizottság — mondja Horváth Lászlóné. A vezetőségben is van képviselőnk, s ez is azt igazolja, számít ránk a szövetkezet. Bár a falu szálén, rangrejtve húzódik meg a szövetkezet telephelye, mégis ismertté és híressé vált az egész országban ősi mesterséget űző sziegkovácsai révén. Asszonyaik naponta a présgépek mellett bizonyítják, ők sem adják alább! Nem szégyelljük, hogy olajos a kezünk, a munkától lett az! — mondja búcsúzóul Horváth Józsefné. Gáspár Mária Már az új iskolaév tankönyveit készítik a Dabasi Nyomdában. Ebben az üzemben állítják elő az általános és középiskolás tankönyvek, valamint a főiskolai és egyetemi jegyzetek egyharma- dát. Kétszázhetven kiadványuk között található sok mesekönyv és ifjúsági regény. Évente 12 millió kötet hagyja el a nyomdát, összsúlyuk 3600 tonna. Kilátás az ablakból ^i/ Gátőrház Szentlőrinckátán Szentlőrinckátát — noha még nem jártam ott — mégis jól ismerem. Ismerem a Fény utcai piacról, ahol vásárolhatok a fehérhúsú retekből, ismerem történelmünk viharos évszázadaiból, egy-egy szívet melengető, vagy éppen szívet szorongató emlékéből, és ismerem a térképről. Milyen lehet ott az élet? A három folyó, a Zagyva, a Mérges- és az Érpatak ölelésében? És milyen lehet a gátőrház, amit még a térkép is föltüntet, s milyen a gátőr? Mindig szolgálatban Szabó Kálmán gátőrnek néha homályos, máskor villanó a szeme tüze. Gondolom, az állandó figyeléstől lehet. — Itt kérem — mondja —, nincs meghatározott munkaidő. Mindig szolgálatban vagyok. Kiballagunk a Zagyva partjára. A folyó most békésen csobog medrében, a zöldellő gátakon messze siklik a tekintet. Szabó Kálmáné is, aki az ország összes vizét ismeri. Ott volt mindig, és mindenütt, ahol a víz zavarossá, haragostarajossá és őrjöngve pusztítóvá változott. — Melyik a legveszélyesebb víz? — kérdem. — A Körösök. Kiismerhetetlenek. Visszasétálunk a házba. Ablakából a falura látni. A száraz adatok szerint Szenüőa-inckátia részben homokos, szikes területen fekszik. Az ősi Káta-nemzetség birtoka volt hajdanán. Jelenlegi nevével 1473-ban találkozhatunk először. Ma 750 ház, 200 személyautó és 12 ló van a községben. Múltidéző Az első, ami föltűnik: a sok fóliasátor. Minden ház, pontosabban 630 ház kertjében feszülnek az ívekre rakott áttetsző lapok. Azt már Boroznaki Sándor vb-titkártól megtudtam, hogy évente 40— Vezérlőszekrény exportra 50 millió értékű primőrárut termel a falu. — Bizony más ez a falu, mint régen volt. Nézze csak a házakat — mutat ki az ablakon a gátőr. Mind szépek, rendezettek. Vagy ott, látja, az a betonvázas épületrész. Ott most épül az új 8 tantermes iskola. Mondják, a falu apraja- nagyja részt vesz a társadalmi munkában. Az ablakból azt kutatom, hogy vajon melyik ház helyén állhatott az az ősi kúria, amelynek ódon falai között született Laczkovics János úr. Ki tudja azt ma nuár? De az biztos, hogy valahol iít szökkent szárba az a virág, amelynek feje 1795. május 20- án, 'a Vérmezőn hullott porba. Mindössze 45 éves volt. Társaival együtt életét adta a haladásért. Változott a falu. Sokat. Nyugodt, békés, kiegyensúlyozott lett az élete. Van azért itt is gond, a felvásárlással, ami bizony néha akadozik, a pénzszűkével, amely korlátok közé szorítja a fejlesztési álmokat. De innen a gátőrház ablakából nyomon lehetett követni a falu változó életét. Olyan volt az, mint egy regény, amelynek folytatása még következik. . Alkonyodik, hűvösödik.' Á falusiak bele-bele szagolnak a levegőbe. Kell-e az éjjel fűteni a fóliasátrakat? Vigyázó szemek A gátőr házának ablakából az öregek napközi otthonára is lehet egy pillantást vetni. Ott egyvalakit keresek, egy 77 éves idős embert, volt vörüs- kaitonát, Adámfi Dezsőt, a volt 26. nemzetközi gyalogezred harcosát. Megjárta az északi frontot, Nyitra alól parancsolták vissza az ezredet. Utána? Élete olyan volt, mint a többi veteráné. — Az a baj — sóhajt csendes mélabuval —, hogy egyre kevesebben leszünk. Aztán a jelenről ejtünk szót. — Amíg ez az otthon áll, itt szeretnék maradni. Jó itt nekünk, öregeknek. Ismét a múlt, megint a jelen. — És most? — kérdem. — Most? Most béke van, és nyugalom, ‘és csönd ... Esteledik. Visszaballagok a gátőrházba. Búcsúzni. A faluban sorra gyulladnak ki a fények. Az őrház ablakából a gátakra látni, s mögöttük a hunyorogva pislogó falura. Figyelő szemek innen is vigyázzák nyugalmát K. I. Pillanatkép a buszmegállóban A ceglédi szövetkezeiben elkészült az ötvenedik sterilizáló berendelés vezérlőszekrénye. Bulgáriába exportálják. A 40-es busz végállomása Budaörsön hasonlít "minden társára, valamennyi buszállomáshoz szerte az országban. Az olvadó nyári aszfaltban máig megdermedt keréknyomok. Olaj foltok. Benzinpára. Nyugodt, vagy izgatottabb, sietős utasok. Kora délután, áprilisvég. Az előbb még esett A tócsákon csillog a nap. Ismerősömmel beszélgetünk a sarkon. Nézelődünk. Kicsi a forgalom, messze még a csúcsidő, amikor a főváros vissza^ bocsátja munkásait Az üres téren, a büfé közelében idős férfi. Mi is jó ideje beszélgetünk, ő még régebben álldogál egyhelyben. Ruhája jellegtelen, keményen rovátkolt arca mozdulatlan, szinte szürke. Átmegyek hozzá a túloldalra: — Rosszul van? Néz rám, de nem hiszem, hogy látna. Lassan mozdul valami a szemében. Elfordul. — Bocsánat — indulok visz- sza. — Fiatalember! — ér utói a hangja. — Tessék. — Ne haragudjon, elméláztam. Semmi bajom. Miért gondolta, hogy rosszul vagyok? — Hát, ahogyan álldogált itt A benzinfüst, tudja. — Majd minden délután itt vagyok. Hol egy fél órát. hol többet. Kettőkor, vagy négykor, vagy hatkor. Tudja miért? — Miért? — Nem vagyok valami magányos különc, ne gondolja. Feleségem van, jó párom. A fiam Pesten lakik az unokákkal, gyakran kijönnek. A kicsik egész nyárra... — Idevalósi? — Innét jártam én is a Lángba évtizedekig. — És most? — Járőrözők — nevet. — Az mit jelent? — Nézem, hogy alakul a község. Figyelem, ahogy szinte minden nap .gyarapodunk valamivel. Lakótelep, szép, új kertes házak, óvoda, üzletek. Itt, a busznál, vonz ez a rengeteg ember. Sok új arc. Olyanok, akiket nemrég láttam beköltözni valamelyik nagy házba. Micsoda boldogság van olyankor! Én meg örülök, velük. ~\ — Megmondaná a nevét? Arca bezárkózik: — Minek? — Újságíró vagyok, érdekelne ... — Ne rólam írjon. Vannak ilyen hozzám hasonló öregek itt jópáran. És nem mi vagyunk a fontosak, hanem az, amit látunk. Ha az öcsém, aki még 35-ben a nyomor elől kivándorolt, most hazajönne Amerikából, nem találna el hozzánk, a régi házba. Meghívhatnám egy fröccsre? — Köszönöm, de kocsival vagyok. — Akkor minden jót. Indulok hazafelé. A. Gy. I
