Pest Megyi Hírlap, 1979. április (23. évfolyam, 77-100. szám)
1979-04-30 / 100. szám
1979. A PRIMS 30., HÉTFŐ Gyári ellenőrzés V A munkásérdek védelme Fénycsőgyár Vácott, az Egyesült Izzó fényforrás gyárában tavaly nyártól új üveggyárban készítik az eddig importált neon burákat. így sokkal gazdaságosabb a termék exportálása. A tavalyi 13 és fél millióval szemben idén már 16 és fél millió fénycsövet gyártanak Vácott, s a teljes termelés 40 százaléka jut el külföldre. Úton — jegyzetfüzettel Egy artista különös útja Éjfél. Egy vézna, szőke gyermeklány áll gömyedten a gépek mellett. Amint meglát bennünket, idegeneket, elhúzódik a gépek mellől. Úgy tesz, mintha vendég lenne. De hát nem lehet az, hiszen az Egyesült Izzó váci gyárának fényforrás üzemében vagyunk: dolgoznak az éjszakások. A kislányhoz lépünk, de zavarában alig érti kérdésünket. Nevét és életkorát tudakoljuk. — L. Ildikó. Tizenöt éves — suttogja. Az emberek reggel négyig dolgoztak, közöttük Ildikó is. Szülei Kisvárdán élnek, ő — paint mondta — albérletben Vácott, nővérénél. Mindez akkor történt, amikor a Szakszervezetek Pest megyei Tanácsa munkavédelmi felügyelőjét. Kiss Imrét elkísértük éjszakai ellenőrző kőrútjára. — A tizennyolc éven aluliakat nem szabad éjszakai műszakba osztani. A törvény tiltja. Gyakran előfordul, hogy az emberek önmagukat nem védik. Nekünk akkoir is kötelességünk megóvni őket. Csak a fele így volt ez Ikladon is az Ipart Műszergyárban, ahol az alumíniumforgácsolónál többszöri figyelmeztetésre sem volt hajlandó felvenni az egyik munkásnő a védőszemüveget. Az öntödében nem visellek védőkötényt, a köszörűgépnél pedig kikapcsolták az elszívót. A Könnyűipari Gépgyártó Vállalat váci gyárában az előző ellenőrzés több hiányosságot feltárt. Többek között az öntödében a szükséges létszám fele dolgozott. Baj volt a védőruhákkal és a munkaeszközökkel is. Ezen az éjszakán Kiss Imre munkavédelmi felügyelő különösen arra figyelt, hogy azóta történ t-e változás. Amint mondta, igen, mert kevesebb szabálytalanságot látott. A munkások közül néhányan nem egészen így gondolkoztak. — Tizenkét ember helyett ma is csak nyolcán dolgozunk. Száz köbméter hompkot kellene ellapátolni. Ez pedig fi- I zikailag képtelenség — mondja az egyikük. Volt itt egy markológép, s azt mondják, elrontottuk. Azóta nem adják ide, nehogy tönkre menjen. A Taurus Gumiipari Vállalat váci gyárában ezen az ^éjszakán is dolgoztak. A Butil üzemben a földön folyt a szappanos víz. Csúszós, balesetveszélyes. Az éjszakások között sok nő volt. — Nagyon jó lenne, ha a nőknek nem kellene éjszakázni szombatonként — mondja az egyik fiatal asszony. — Otthon a család, a gyerek. Reggelit készíteni, főzni kell. Az igazgató még januárban azt ígérte, hogy megoldják valahogy. De azóta kérésünkre még nem kaptunk választ. — Nagy a huzat, az ajtóval valamit csinálni kellene — szól közbe a mellette lévő idősebb asszony. Fegyelmi vizsgálat A munkavédelmi,felügyelők rendszeresen meglátogatják a gyárakat és üzemeket. Tapasztalataikat, észrevételeiket, javaslataikat jegyzőkönyvben rögzítik, melyet minden esetben az érintett vezetők is megkapnak. Most eltekintettünk a formaságoktól, s szóban tájékoztattuk a gyár vezetőit arról, ámít ellenőrző kőrútunkon láttunk. Véleményükre és válaszukra voltunk kíváncsiak. Kerényi László, az Egyesült Izzó váci gyárának igazgatója: — Már másnap tudtam az ellenőrzésről, s arról is, hogy egy tizenöt éves kislány dolgozott az éjszaka. Fegyelmi vizsgálatot rendeltem el az üzemvezető, a művezető és a csoportvezető ellen. A héten pedig középvezetőknek tartok értekezletet, nehogy ilyen eset újra előfordulhasson. Az igazgató gondosan jegyzi a munkavédelmi felügyelő észrevételeit. Az emeletiek öl- tözőgondját, a balesetveszélyes nyitott vászoncipőket, a nem működő porszívót, a szellőző berendezés hibáját, s a védőétel és védőital iránti igényeket is. — Azok a cipők valóban veszélyesek az üvegtörmelékek között. Több baleset is előfordult miattuk. De jobbakat nem kapunk. Szeretném, ha a SZOT illetékeseivel ezt is közölnék — kéri Kerényi László igazgató. Soron kívül Az öntödei panaszosok igazgatója Kovács Ferenc. — Az öntödében éppen fizetési nap után jártak. S ahogy ez már sajnos előfordul, néhányan többet ittak a kelleténél, s nem jöttek be dolgozni. Egyébként alacsony a létszám. Az egyetlen mód, a gépesítés. Azt kell mielőbb megvalósítani. Most mi leszünk a soron. A beruházásit elvben mindenki támogatja. Mégis csak jövőre lesz belőle valami. Tudom, ez az ott dolgozóknak sovány vigasz. — Az a bizonyos markológép rövid használat után elromlott. A gép alkatrésze 18 ezer forintnál is többe kerülne, ha lehetne kapni. így azután, ha megjavítjuk, akkor sem tudjuk többet az éjsza— Ugyancsak megizzadt itt egyik-másik kombájnosunk a nyáron — mutat Pintér András, a galgamácsai összefogás Tsz elnöke a gépkocsiból a meredek dombon zöldellő vetésre. No nem azért, mintha az utazás unalmát kívánná elűzni vagy akár az aratás veszélyével riogatni, inkább magyarázattal akar szolgálni a városból jött embernek, mekkora a különbség a síkföldi és az efféle meredek kaptatókon való búzatermesztés között. — De a rossz terep még a kisebbik baj. Hitvány a föld minősége is, hektáronként alig 13 arany koronás — panaszkodik tovább az elnök, mint az olyan földműves ember, akinek ugyan rendjén megy a gazdálkodás, dehát minek irigykedjék a szomszéd, hogy ő a semmiből is teremteni tud. A gondok sorolása utunk első állomásán szakadt félbe: a burgonyaválogatókhoz érkeztünk. Modem holland gépsornál asszonyok sokasága serénykedett. A java gumót újra vetjük, a többit értékesítjük — világosít fel a csapat brigádvezetője, Zsiga József né. Hosszasabb eszmecserére azonban nincs idő, a fizetés itt is, mint a gazdaságban általában, a teljesítménytől függ. Ezért aztán újra kísérőm veszi át a ] kasoknak odaadni, mert nap- I pal is kell a gép. S ha rossz, veszélyezteti az egész gyár termelését. Ügy határoztam, hogy égy másik, hasonló gépet kell megjavítani az' öntö- déseknek. A Taurus Gumigyár váci gyáregységében Palotás László igazgató szerint igen nehéz időszak vár az emberekre. Egy iraki megrendelést kell soron kívül teljesíteni rövid határidőn belül. Amikor feltesszük az asz- szonyok szabad szombatra vonatkozó kérdését, szabódik, nem emlékszik, hogy ilyet megígért volna. A műhelyajtók gondja örök probléma, külföldön látott egy jó megoldást, kivitelező kellene. Amikor az első ellenőrzések elkezdődtek, legtöbb üzemben meghatódtak az emberek azon, hogy őket éjszaka is meglátogatják. Olyanok is voltak, akik „csodabogarat” látok az ellenőrben. Azóta már mind több helyen természetesnek tartják az ellenőrzést, s örömmel fogadják a munkavédelmi felügyelőt, mert tudják, hogy látogatása után panaszaik többnyire meghallgatásra találnak, orvosolják a bajokat. S a hasznos tanácsok hatására ha nem is szűnnek meg teljesen az éjszakai munka nehéz körülményei, mindenesetre sokat javulnak. Szálai Mária szót, aki az imént megkezdett gondolatát folytatja. — Szóval ebben a gyenge határban termett tavaly 214 mázsa burgonyánk hektáronként, kétszer annyi, mint 1977- ben. Természetesen segített az időjárás is, de a hozamnövekedésben nagyobb szerep jutott az agrotechnikának. Magas biológiai értékű fajtákat szereztünk be, s jelentősen megemeltük a műtrágyaadagokat is. Ami pedig a gépesítést illeti, szintén nagyot léptünk előre. Valamennyi munkafolyamatból kiiktattuk a kézi erőt — magyarázza Pintér András. Ipari háttér kis pénzből D« vajon jellemezheti-e egy növényi kultúra a gazdálkodás színvonalát? Nyilvánvalóan nem. A galgamácsaiaknak azonban nincs szégyenkezni valójuk búzájukat, kukoricájukat illetően sem. Tengeriből például 13 százalékkal termeltek többet; hektáronként, mint a megelőző három évben, búzából 17 mázsával haladták meg az 1977-es esztendő hozamait. A fejlődés tehát dinamikus. Azt mondják, ha az embernek pénze van könnyen okos. A galgamácsai tsz-ben irányító vezetőknek ezzel szemben először okosnak kellett Az újságíró életében néha van egy kevés romantika. Ez a vallomás értékű megállapítás jutott az eszembe, amikor egy megsárgult, régi, harmincas évekbeli újságlapon a témával találkoztam. „A Czája-cirkusz késdobáló artistája nem vétkes. Mint arról már beszámoltunk, a Cegléden vendégszereplő cirkusz Villám Joe nevű artistája, mutatvány közben megsebesítette pantnernőjét. A művésznő túljutott az életveszélyen ...” A hír — magam sem tudom, miért — megragadott. Kutatni kezdtem, noha nem volt sok reményem. Ügy véltem, legelőször a cirkuszt, az ahhoz kötődő személyeket kell, megtalálnom. Első pillanatban a szerencse kedvezett, mert Budapesten, a Mauthner Sándor utcában ráakadtam ifjabb Czája Jánosra, aki — fájdalom — nem emlékezett, de egyet elárult, testvére, Czája Mátyás szentendrei címét. Azonnal felkerestem, sajnos, hiába. — Nincsenek emlékeim — mondta lemondóan. Az ügynök emlékezik Minden apró kis bizonytalan emlékmorzsát összegyűjtöttem, aztán tovább keresgéltem, míg végre rábukkantam valakire, egy régi artistaügynökre. Már idős, 73 éves emberre. Hiányos emlékeiért, cserébe névtelenséget kért. Mit tehettem volna? — Halványan emlékszem — mondta —, a késdobálóra ... jelentéktelen, púpos ember volt. Vagy csak a válla volt lenni, csak ezután szaporodtak meg a közös gazdaság bankói. Az „összefogás” ugyanis 1974- ben mint az ország legkedvezőtlenebb közgazdasági és termőhelyi adottságaival rendelkező szövetkezetei egyikének helyzete korántsem volt rózsás. — Nem gondolhattuk komolyan, hogy valaki, vagyis az állam örökké fogja a kezünket, kisegít az anyagi nehézségekből, ha rászorulunk. Elhatároztuk ezért, olyan ipari műnkák végzésére vállalkozunk. amelyek bevezetéséhez csak a legszükségesebb szerszámokat, egyszerű gépe. két kell megvásárolni. Űj épület felhúzása, szintén nem olcsó mulatság, ha lehet ezt is kerüljük, így döntött öt esztendeje vezetőségünk. Bevált a számításunk. Ma a kiegészítő ágazatokban igen kis költséggel állítjuk elő terítékeinket. Ráadásul három falu asszonynépének is jól fizetett, biztos munkahelyet teremtettünk. De hallgassuk meg, mit mond erről Máté Istvánná, aki az exportcsomagoló üzemben dolgozik. A legkülönbek listáján — Még jól emlékszem arra az időszakra, amikor a téli hónapokban a trágyarakodásnak is örültünk, olyan kegörbe? Már nem tudom biztosan ... Kis idő múlva elővett egy kopott albumot, s az egyik képre bökött: — Ez lehetett 5... ha valóban ez az, akit keres. Cowboy ruhás figura volt a képen, széles karimájú sombrerója a vállára lökve. — Így lépett föl. A vállára vetett kalappal.- A púpját takarta. Rémlik valami... jó számot csináltam belőle. Talán a nevét is én találtam ki: Villám Joe. Azt megtartotta végig, engem felcserélt más, sikeresebb impresszárióval. Ügy éreztem, elegendő mozaikdarabka áll a rendelkezésemre, már csak össze kell raknom azokat. Megkísérlem. Villám Joe születése Indulása nem különös: szo- ba-konyhás lakás, az apja hol dolgozik, hol a köpködő padlóját koptatja. A fordulat — gondolom — az elemi iskolában következett be, mert nincs kegyetlenebb, mint az öntudatlan gyermekgúny. A kisfiú összeszorított fogakkal “ cipelhette terhét. Talán akkor gondolt arra, hogy a fegyver az, ami pótolhatja a hiányzó testi erőt. Ki tudja? Később egy lakatoshoz került inasnak, akkor fabrikálta az első kést. Aztán újabbakat gyártott: tizenkettőt. Sokat gyakorolt velük. Egyszer a téren bemutatta tudományát a vele egyívású legényeknek, valahogy így: előrement, hirtelen rántott kést, s perdültében visszafelé dobta a céltáblának kiszögezett papírdarab közepébe. Mindig a közepébe. A legévés munkaalkalom volt. S bizony eleget szidtuk a vezetőket, amikor gépet állítotok be a helyünkre. Azóta, hogy a tsz üzemi munkásai lettünk, nincsenek ilyen problémáink, szépen keresünk. Azt sem bánjuk, ha olykor-olykor meg kell fogni a kapa nyelét, hogy a szövetkezet időben végezhessen a sürgős kampány- munkákkal. A dicsérő szavak láthatóan zavarják Pintér Andrást, akinek 20 esztendős elnöksége alatt bizonyára kijutott a bíráló megjegyzésekből is és kevésbé szokott hozzá, hogy mások előtt érdemeiről beszéljenek. De hogy nem lehet egyedi az efféle elismerő megnyilvánulás. az abból is kiderült, bárhol is jártunk a közös gazdaságban, mindenütt közvetlen hangon szólították, afféle megbecsült családfőként fogadták. Pedig akkor még nem tudhatták, hogy története során első alkalommal lett kiváló szövetkezet a galgamácsai összefogás Tsz. A rangos kitüntetést — mint a hivatalos értékelőből megtudtuk — azzal érdemelték ki, hogy saját korábbi eredményeiket sokszorozták meg néhány év leforgása alatt. Az örökösen gongokkal küszködő, rossz adottságú tsz-t erős, pénzügyileg stabil mezőgazdasági üzemmé változtatták. Újra bizonyítva, amit a megye néhány gazdasága már korábban megtett: gyenge földeken is működhet életképes szövetkezet, mi több, a legkiválóbbak listájára is felkerülhet. Valkó Béla nyék csendben bólogatok. Megérezték a púpos erejét. Később az ügynök megteremtette Villám Joe-t. Sikeres lett a szám, de valami mégis hiányzott: a partner. Az emberek, a nézők szerettek borzongani. Később ezt is megoldotta egy másik ügynök. Attól kezdve Villám Joe csinos partnemőjét dobálta körül tűhegyes késeivel. Tüneményes gyorsasággal, halálos pontossággal. Európa-hírű szám akkor lett, amikor mutatványát bekötött szemmel végezte. A partnemője azt .mondta: háp! S ő dobott. Háp! S a kés szisszenve szelte a levegőt. A hangra nyilván azárt volt szüksége, hogy célozni tudjon... Egyelőre ennyi, amit a hiányos adatok alapján össze tudtam rakni. Vajon, ha élne, ha megtalálnám, ha beszélhetnék vele... Elképzelt párbeszéd — Fütyülök magára — mondaná. — Mit akar tőlem? — Megérteni magát. Az emberek semmibe sem nyugszanak bele könnyebben, mint mások boldogtalanságába ... Sejtem, nem lehetett könnyű az élete ... — Mit sejt maga? Semmit! — Bámult rám haragosan. Észrevettem, hogy azelőtt világoskék szeme most indigó kékre változott. — Akarja, hogy elmenjek? — Egy fenét. Maradjon, már mindegy... Tekintete végigsiklana a falakon, ahol sok fénykép lógna. Élete egyik fele. A nagyobbik fele, noha az mindössze hat évig tartott. De micsoda hat év! Becs, Párizs, Stockholm és Cegléd. Mert ott végeszakadt mindennek. De miért, hiszen a vizsgálat megállapította, hogy... — Mit ért maga ehhez — kérdené. — A púpos is ember, szeretne valakihez tartozni, s ha visszautasítják ... meg aztán a késdobásnál a másodperc törtrésze is számit. Szerencsére ... Igen, öt és fél éven keresztül sohasem vétett a dobásnál, csak akkor, ott... majdnem. Hiszen Cegléden annak a másodpercnek a végzetes törtrészében nem az indulatára, hanem a józan eszére hallgatott. De többet nem vett kést a kezébe. Pályájának végeszakadt. így halt meg A történet rabul ejtett. Tovább kerestem, kutatom, amikor egyszer ismét rábukkantam Villám Joe emlékére. Így mesélték el. Egy építkezésnél segített, lehetett annak már hat éve is, amikor egy lehulló fagerenda alá ugrott. Talán azért, hogy megmentsen valaki mást? — Baleset volt — mondták. — Ö volt a hibás! Kemény ítélet, s ki tudja. így történt-e? Lehet, hogy csak a képzeletünk játszott velünk? A cirkusz színes világa, amit olyan lázasan kutattam — szertefoszlott. És mint a vakszerencsében reménykedő aranyásó tálcáján, nekem is csak egy kis aranyporszem maradt: Villám Joe története. Aki csak halálával bizonyíthatta, élete értelmének lényegét. Karácsonyi István Mustárvetés A pátyi Zsámbéki-medence Tsz-ben az idén háromszázkilenc hektáron vetnek mustármagot. Vetés előtt gyomirtózzák a talajt. Először okosnak kelleti lenni \ 1/ Bankószaporítás Galgamácsán \ » t