Pest Megyi Hírlap, 1979. március (23. évfolyam, 50-76. szám)
1979-03-07 / 55. szám
Tiszta udvar, rendes gyár Az Egyesült Izzó váci gyárának KISZ-szervezete az idei els'ő tavaszias vasárnapon társadalmi munkát szervezett. A fiatalok eltakarították a gyárudvaron felhalmozódott hulládé, kot és falevelet. . Simon Zoltán felvétele Kidolgozták a gyermekévi programot Városkörzeti tanácskozások Ülésezett a városi népfrontbizottság VAC I NAPLÓ XXIII. ÉVFOLYAM, 55. SZÁM 1979. MÄRCIUS 7., SZERDA Szemétbe dobott papírból — energia ? Fiolák helyett papírtasakok Csökken a tőkés import a Fortéban A Madách Imre Művelődési Központban tartotta idei első ülését a Hazafias Népfront Vác városi Bizottsága. Dr. Koncz Károly elnök köszöntötte a megjelenteket, majd István Kálmán titkár beterjesztette az idei munkatervet. A program első helyen említi a nemzetközi gyermekévvel kapcsolatos terveket. Megvalósításuk érdekében koordinációs bizottságot hoztak létre. Felhívást intéztek a város összes üzemei, intézményei társadalmi és gazdasági vezetőihez, amelyben kérték, hogy az idei társadalmi munkaakciók során törekedjenek a gyermekintézmények bővítésére, a játszóterek felújítására, újak létesítésére. A nemzetközi gyermeknapot kiemelt rendezvényekkel teszik Vácott emlékezetessé. Továbbra is szorgalmazzák a Tiszta, virágos Vác mozgalom kiszélesítését. Fokozzák az együttműködést a művelődési intézményekkel, a szakmaközi bizottsággal. Nagyobb támogatást kap a mindenki iskolája. A HNF nagyobb gondot fordít az egyházi személyek bevonására a papi békemozgalomba. Á bizottság munkájában fontos szerepet kap az 19®0-ban sorra kerülő tanácstagi választások előkészítése. Teleky L ászióné, a népfrontbizottság elnökségi tagja bejelentette, hogy a Hazafias Népfront Országos Tanácsának és a Minisztertanács Tanácsi Hivatalának állásfoglalása alapján — az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően — az idén is megszervezik a városkörzeti tanácskozásokat Pest megyében és városunkban is. Vácott három városrész lakóinak, valamint ' az egészségügyi dolgozók és a pedagógusok részére szerveznek ilyen tanácskozásokat február 27. és március 12. között. Az előző évek tanúsága szerint ezek a városkörzeti tanácskozások a lakóhelyi demokrácia fontos fórumaivá váltak. Hozzájárultak ahhoz, hogy a város lakossága megismerhesse az országos és a helyi célokat, és véleményét nyilváníthassa a várospolitikai kérdésekben. E tanácskozások segítették, hogy a lakosság közéleti tevékenysége és közreműködése a lakóhely fejlesztésében évről évre szélesedjék. Szabó Sándorvé, a népfrontbizottság politikai munkatársa elmondta, hogy az 1973-ban választott lakóbizottságok megbízatása lejárt, s városunkban február 10. és május 5. között megválasztják,a 3—5 tagú új lakóbizottságokat, s a póttagokat. A Választásokat héttagú bizottság készíti elő. A cél az, hogy olyanok kerüljenek a Ia- kőbizottságokba, akik szívükön viselik a hozzájuk tartozó 50—100 család sorsát, s a tanácstagokkal együttműködve, a következő öt évben elősegítik a várospolitikai célok megvalósulását. A városi népfrontbizottság tagjai tudomásul vették az elhangzott beszámolókat, és jóváhagyták az első félévi munka- és üléstervet. Papp Rezső Tastóesköztársasági emlékkiállítás A Tanácsköztársaság 60. évfordulója alkalmából kedden emlékkiállítás nyílt a Géza király téri gimnáziumban, ahol bemutatták az első magyar proletárdiktatúra sok helyi és országos vonatkozású plakátját, röplapját, fényképanyagát. Fiat esztendővel ezelőtt alakult meg Gödön a kertbarátkor a Hazafias Népfront községi bizottsága és a helyi termelőszövetkezet patronálásá- val. A kezdeti találkozókra még alig harminc tag járt csupán, napjainkban pedig már alapos fejtörést jelentene a József Attila Művelődési Ház vezetőinek, hová is helyezzék el mind a száz embert,' ha éppen valamennyien eljönnének a hétfői foglalkozásokra. — Elég nehéz volt az indulás — emlékezik vissza Kovács Jánosné, a kertbarátok vezetőségének tagja. — Agitálni kellett az embereket, hogy álljanak közénk. Aztán amikor megrendeztük első kiállításunkat, 1974.' augusztus 18-án, telt ház volt a megnyitón. Azóta folyamatosan emelkedik taglétszámunk, s most már a kör híre is sok embert vonz. Az alakuláskor célként a szakmai ismeretek megszerzését és a falu szépítését jelölték meg. Ezt szolgálja, hogy minden második hétfőn TIT- előadásokat hallgatnak. Gyakoriak a kölcsönös látogatások is: olyankor természetesen a beszélgetések egyetlen témája a kert. Kovács Jánosné egy történetet mond, el: az egyik tag szőlőjét betegség támadta meg, s egy délutáni találkozáson kapott jótanács segítségével végül sikerült megmenteni a termést. Tavaly meghirdették a min- lakertmozgálmát. A megadott határidőre összesen húsz nevezés érkezett, s a szigorú bíráló bizottság döntése alapján tizennégyen kapták meg az elismerő címet. Á titkár maga is jó példával járt elöl: kertmoz- gaimi tevékenységének elismeréséül az elmúlt évben kiváló kistermelő plakettet vehetett át. — Jó a kapcsolatunk a téesszel — folytatja Kovács Jánosné. — Minden esztendőben felvásárlási szerződést kötünk a gazdasággal, s ez egyfajta termelési biztonságot nyújt számunkra. Csak az átvételi árak ne lennének annyira alacsonyak! Nemrég öt százalékkal csökkentették, s jelenleg a napi ár 75 százalékáért veszik át tőlünk a gyümölcsöt, zöldséget... Ha kirándulni megyünk, a szövetA Fortéban évente csaknem 1 millió négyzetméternyi papírhulladék keletkezik gyártás közben. Az ezüst visz- szanyerésére ennek felét elégetik, a másik felét azonban egyszerűen a szemétbe dobják: a MÉH nem veszi át, mert a további feldolgozáshoz meg kellene tisztítani a bar- ritrátegtől. Jobb híján így mintegy 150 tonna papír veszendőbe megy. Az NDK-ból — Gyárunkban még nem derítettünk fel minden takarékossági lehetőséget, de a papír ügye sajnos nem rajtunk múlik — mondja Radó- Aurél műszaki igazgatóhelyettes. — Erőfeszítéseink azonban tavaly sok területen eredménnyel jártak, * következésképp az elmúlt esztendőben csaknem 8 millió forintot takarítottunk meg. A Fortéban nemrég értékelték az 1978-as esztendőt. A kezet ad buszt utazásunkhoz. Lehetőségünk van arra is, hogy szükség szerint permetezőszert és szervestrágyát vásároljunk a téesztől. A gazdaságon .túl a gödi kertbarátok szoros kapcsolatokat alakítottak ki az ország más klubjaival is. Különösen tartalmas stólák kötik okot a szomszédos dunakeszi tagokhoz, akikkel már közös kiállítást is • szerveztek. Kölcsönösen meghívják egymást a különböző rendezvényekre, s a gödiek Dunakesziről szerzik be a mészkénlevet, amit az ottani kertbarátok főznek. Emellett rendszeresen leveleznek és alkalmanként fel is keresik egymást a szentendrei, a po- mázi, a fóti és a balassagyarmati klubtagokkal. Ebben az esztendőben ismét több kirándulás szerepel a programban. Megrendezik a Katalin- és a bátyus bált is. Augusztusban a már hagyományos kiállításukra kerül sor. Kovács Jánosné elmondta: szeretnék tovább növelni a taglétszámot. Ennek egyik módja, hogy Göd-felsőről is toboroznak kertbarátokat. gazdasági vezetés örömmel állapította meg, hogy az előző évekhez hasonlóan ismét sikerült csökkenteni az import anyagok behozatalát, s mintegy 100 ezer dollárral kevesebbet költöttek tőkés piacokról származó árukra. Növekedett viszont a szocialista országokból beszerzett alapanyagok mennyisége. Radó Aurél példaként az úgynevezett alappapírok esetét említette. E termékeket korábban kizárólag nyugati országokból importálták, tavaly azonban sikerült bővíteni a kapcsolatot egy NDK- beli céggel, amely jelentős mennyiségű alappapírt szállít Vácra. Az eredmény: 1,8 millió forint megtakarítása. — Az elmúlt esztendőben vezettük be, és szélesebb körben az idén alkalmazzuk a filmek csomagolásánál a műanyag fiolák helyett a hegesztett, légmentesen záró papír- kiszerelést — folytatta a műszaki igazgatóhelyettes. — Ez sokkal termelékenyebb, mert amíg a fiolákba kézzel tettük be a filmeket, addig a papírba már jórészt géppel csomagoljuk a termékeinket Jobban sikerült A Fortéban, ha takarékosságról esik szó, mindig első helyen említik a gyártásközi vesztesrégek csökkentését. A színespapírok készítése közben igen sok volt a használhatatlan termék, ezért tavaly azt tervezték, hogy 1 százalékkal kevesebb lesz e területen a selejt. Ez a vártnál jobban sikerült: az elmúlt évben 4,5 százalékkal csökkent a színespapírok gyártása során keletkező veszteség. Ezzel 2,5 millió forintot takarítottak meg. Nem volt ennyire sikeres a színes, polietilén bevonatú papírok termelésében a selejt visszaszorítására irányuló munka: a cél az volt, hogy a használhatatlan termékek arányát 5 százalékkal csökkentik, de csak két százalékkal sikerült. Csak? Ez a „kevéske” megtakarítás mintegy félmillió forintot jelentett a gyár számára. — Hogy még a papíroknál maradjunk: a Forte nagyon sok levelezőlap méretű papírt készít — mondotta Radó Aurél. — A lapocskákat hatalmas tekercsekből vágjuk ki, így gyártás közben jelentős mennyiségű hulladék keletkezik. Ezt sikerült csökkenteni azzal, hogy előrelátóan tervezzük meg munkánkat: azokat a tekercseket, amelyekről tudjuk, hogy levelezőlap méretű papírok készítésére használjuk majd fel, eleve? keskenyebben vonjuk be emulzióval. A termelés így gazdaságosabb, hiszen kevesebb ezüst- tartalmú vegyszer vész kárba. Ez az egész dolog egyszerűnek, amolyan „kis apróságnak” tűnik. Aztán amikor kiszámítottuk, hogy mennyit takarítottunk meg e módszer segítségével, kiderült: csaknem félmillió forintról van szó. Kifizetődő Erre az esztendőre már elkészítették a takarékossági intézkedési tervet a Fortéban. Az elképzelések között szerepel egyebek között a polietilénes papír gyártási veszteségének további csökkentése. A váci szakemberek már keresik annak lehetőségét is, hogy fokozatosan megszüntetik a polietilén alapanyag tőkés piacokon való vásárlását. A bevezetőben említettük: a Fortéban évente mintegy Í50 tonna papírhulladék kerül a szemétre. A gyár vezetését foglalkoztatja a gondno- lat, hogy kemencében égetik el a felesleges, ma még szemétnek számító papírt, s ezzel jelentős energiát nyerné- nek. Ez hosszú távon mindenképpen kifizetődő. F. Z. — Az első osztályosok beíratása a korábbi hirdetményektől eltérően nem március 7-én és 8-án, hanem március 12-én és 13-án lesz Vác általános iskoláiba — közli a városi tanács művelődésügyi osztálya. — Moziműsor. A váci Lenin úti filmszínházban március 8- tól ll-ág délután A legszebb ló című szovjet ifjúsági filmet, este A nő illata című olasz filmvígjátékot vetítik. A vasárnapi matánéműsor: Lúdas Matyi (színes magyar film). Megkezdte szereplését Tatabányán a Forte felnőtt és ifjúsági csapata, a hagyományos téli teremkupán. Eredmények: Forte—Tatai AC 13:14 (7:7), Forte—TBSC SI I. 10:10 (4:5), Forte—Kisbér 19:14 (7:6). Forte: Rúzsai, Békési, Farkas E. (7), Farkas I. (5), Oláh- né (10), Lukács, Polacsek (8), Oláh (11), Brezovszki (4). Az erősen tartalékos, négy stabil játékosuk nélkül felálló váci lányok nehezen lendültek játékba. Az újonc NB lies tataiak gyorsan kihasználták a Forte kezdeti megingásait és — szoros mérkőzésen — nyerni tudtak. A TBSC Sí ellen sem ment jól a játék, de biztató, hogy kevés gólt kapott a csapat, amely a védőmunka javulását jelzi. A megyei I. osztályú Kisbér ellen is akadozott a gépezet, de a győzelem egy pillanatig sem forgott veszélyben. ★ Az ifjúsági csapat, amely korát tekintve még a serdülők közé tartozik, első mérkőzésén magabiztos, fölényes győzelmet aratott, de a második, a TBSC Sí hasonló korú csapata elleni mérkőzésen már szorosabb . küzdelmet vívtak, melyen végül hazai győzelem született. flagpbb eternitválaszték A minőség javításával és a választék bővítésével igazodnak a változó kereslethez a nyergesújfalui etemitgyár dolgozói. Idei tervükben 11,2 millió négyzetméter hullámpala előállítása szerepel, de ennél jóval többet tudnának értékesíteni. Ezért a teljesítmények fokozására átalakítják a gy>^'- tógépek meghajtását. Jelenleg ugyanis csak a berendezések leállításával tudnak változtatni a gépek sebességén. Az új meghajtóművek beépítése után viszont gyártás közben, módosíthatnak a sebességen. Így kevesebb lesz a kiesett munkaidő, nagyobb teljesítményt érhetnek el. Az üzem műszaki dolgozóinak kezdeményezésére valamennyi gyártósoron automatikus anyagszabályozót is felszerelnek és gépesítik a vezetést is. Így megbízhatóbbá, pontosabbá válik a nyersanyagok adagolása, s ennek hatására javul az eternittermékek minősége. Átmenetileg gondot okoz, hogy csökkent a kereslet a tetőfedő pala iránt; 5,8 millió négyzetméterre van igény, holott 7,2 millió négyzetmétert tudnának készíteni. Az így felszabaduló gépi kapacitást a termékválaszték szélesítésére kívánj sík felhasználni. Bővítik például a színes termékek és a faburkoló lemezek választékát. Az épületek külső falainak burkolására alkalmas eternitlapok felhasználását azért is szorgalmazzák, mert ezzel energiát lehet megtakarítani. 1700-an a réven Itt a tavasz!? Már kora reggel megindult az autófolyam a 2. számú főúton a Dunakanyar bal partjára és a Börzsönybe. Vácott a Lenin út és a Széchenyi utcai kereszteződésben a villanyrendőrnél hosszú kocsisor várakozott a szabad jelzésre. A kora reggeli vonatok sok turistát hoztak, akik a városból indultak pilisi, börzsönyi túrára. Ugrásszerűen megnőtt a révállomás forgalma is, mint az esti pénztárzárásnál kiderült, vasárnap szedték be idén a legnagyobb bevételt. Tizenháromezer forintot postáztak, mintegy 500 személyautót és 1700 utast szállítottak a két part közöt. Az első kora (tavaszi nap nem érte készületlenül a vendéglőket sem, az ellátásban nem volt fennakadás. Előfordult ugyan — mint a Duna-parti Halászkert vendéglőben —, hogy néhány percig várakoz_ niok kellett a megüresedő asztalokra a vendégeknek, ám a kiszolgálás gyors volt, az étlapokon is mindenütt bőséges volt a választék. Forte ifi—Kisbér 30:5 (13:3). Forte ifi—TBSC SI II. 14:16 (7:9). Góllövők: Aradi 14, Mogyoródi 9, Győri 8, Fochter 6, Kovács 5, Bagi 2. •k A serdülő csapat Újpesten két mérkőzést játszott. Forte— Bányagépgyár 16:14 (10:6). Góllövők: Győri 5, Aradi 4. Bagi—Bayer 3—3, Mogyoródi 1. Forte—PENOMAH 6:22 (3:11). Góllövők: Bayer 3, Győi1!—Mogyoródi—Bagi (1—1, illetve Szpistór—Csőkéné 7—7, Oroszkiné 4, Zöld—Dián—Rétiné—Kulcsa 1—1. Nem volt olyan nagy különbség a két csapat között, mint az az eredményből kitűnik, a Forte serdülői több gólhelyzetet és hatméterest hagytak kihasználatlanul. A PENOMAH jól használta ki a fizikai felépítésben látható nagy különbséget és biztosan nyert. ★ Forte ifi—Taurus ifi 9:18 (3:8), Forte ifi—Banyagépgyár ifi 17:10 (5:9). Góllövők: Miklián 9, Nábe- lek 8, Rácz 3, Bakos—Szabó E. 2—2, Madarász—Zagyi 1—1. F. Budapestről — Budapestre Már megszokott kép Vácott: pénteken délután hosszú kocsisorok haladnak a Börzsöny felé, vasárnap viszont megfordul a menet, s az autósok hazafelé, a fővárosba igyekeznek. Az első tavaszi hétvége is sok turistát csalogatott ki a Dunakanyarba. Képünkön: a vasárnapi hazautazok a Földvári téren. Iványi Károly felvétele A MEGMENTETT SZŐLŐTERMÉS TÖRTÉNETE Hat éve harmincán kezdték Kézilabda Győzelmek és vereségek i * i