Pest Megyi Hírlap, 1979. március (23. évfolyam, 50-76. szám)
1979-03-09 / 57. szám
ÜSést tartott a Minisztertanács Jelentés a VI. ötéves terv előkészítéséről, a szocialista országokkal kötött árucsere-forgalmi megállapodásokról A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: a Minisztertanács csütörtökön ülést tartott. A külkereskedelmi miniszter jelentést tett a szocialista országokkal 1979-re megkötött árucsere forgalmi megállapodásokról. A kormány a jelentést jóváhagyólag tudomásul vette. Az Országos Tervhivatal elnökének előterjesztésében a Minisztertanács áttekintette a VI. ötéves népgazdasági terv kidolgozásának előkészítő munkálatait. Az építésügyi és városfejlesztési miniszter beszámolt az építőipar számára biztosított fejlesztési források felhasználásának helyzetéről és az ezzel összefüggő további feladatokról. A kormány elfogadta a jelentést. A Minisztertanács ezután egyéb ügyeket tárgyalt. A GROBtR-MEIQGéP-mXT Együtt a világpiacon Komplett vágóhidak, az ezekhez szükséges segédüzemek, valamint baromfifeldolgozó rendszerek exportjának közös, lebonyolítására írt alá gazdasási társasági szerződést tegnap Kazareczki Kálmán, az Agrober vezérigazgatója, és dr. Sándorfi László, a monori Mezőgép igazgatója. A szerződés szerint a két vállalat élelmiszeripari létesítmények közös tervezésére, kivitelezésére és üzembehelye- zásére vállalkozik. Együttesen biztosítják a szakemberek betanítását, valamint a működő berendezések javítását, karbantartását, s szaktanácsokkal is ellátják az üzemeltetőket. Ez, a megrendelő számára rendkívül előnyös és biztonságot nyújtó lebonyolítási forma, a vállalkozókkal szemben fokozott követelményeket támaszt, hiszen az egyes létesítményeket kulcsrakészen, a szerződésben rögzített teljesítményre alkalmasan kell átadniuk. Ma már csak az ilyen garanciát nyújtó cégek képesek — különösen tőkés piacokon — versenyben maradni. Éppen ezért határozott úgy a két vállalat, hogy fővállalkozói együttműködés körében a rendelkezésükre álló anyagi és szellemi kapacitásokat hatékonyabban alkalmazzák. Ennek jó példája, hogy a Nigéria fővárosában, Lagos- ban létesítendő nagyvágóhíd- ra már közösen dolgozzák ki versenytárgyalási ajánlatukat, sőt, két — az együttműködés keretében létesítendő — iráni vágóhíd gépi berendezéseit már gyártják is. « Egy másik, ugyancsak ezen a héten kötött, s ez esetben a szocialista szerződés is azt bizonyítja, hogy a Mezőgép Tröszt vállalatai mindent megtesznek annak érdekében, hogy termékeik megállják a helyüket a külföldi piacokon. A Minőségellenőrző Részvénytársaság hivatásszerűen minden egyes új exportra kerülő terméket megvizsgál. A szerződés külön pontja szól arról, hogy tüzetesebb minőségi mustrának vetik alá a szovjet exportra készülő berendezéseket. Magyarázatra szorul még, mitől szocialista ez a szerző dés, s a gazdasági vezetőkön kívül, miért vállal végrehajtásáért garanciát a két cég párt- és szakszervezeti bizottsága is? A magyarázat egyik fele: az alaposabb együttműködés népgazdasági érdekeket is szolgál. Másrészt mindkét vállalat kötelességén felül is tenni kíván a minőség javításáért, az egyre több és gazdaságosabb exportért. W. B. PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! 'J? a AZ MSZMP PEST MEGYEI. BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XXIII. ÉVFOLYAM, 57. SZÁM Ára 1,20 forint 1979. MÁRCIUS 9., PÉNTEK Kádár János hazaérkezett szovjetunickeíi látogatásáról Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, aki az SZKP Központi Bizottsága meghívására tartózkodott a Szovjetunióban, csütörtökön hazaérkezett Budapestre. Fogadására a Keleti pályaudvaron megjelentek: Németh Károly és Övári Miklós, a Politikai Bizottság tágjai, Borbély Sándor, Gyenes András, Győri Imre, Havasi Ferenc és Korom Mihály, a Központi Bizottság titkárai, Brutyó János, a KEB elnöke, Benkei András belügy-, Púja Frigyes külügy- és Pullai Árpád közlekedés- és postaügyi miniszter, valamint Bereez János, a Központi Bizottság osztályvezetője. Ott volt Vlagyimir Pavlov, a Szovjetunió magyarországi nagykövete. A nőnapi virágok mellé KifiSnielések ® PszrU&menfben — E&cpesdások — Ssshl megyei vendégek — Etyereségkitizeiés — Bűáffiéíás&k Tegnap ország- és megyeszerte, a nemzetközi nőnap jegyében, a lányokat, asszonyokat köszöntötték. A Parlamentben a déli órákban került sor a kitüntetési ünnepségre, amelyen részt vett Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, Németh Károly, az MSZMP KB titkára, a Politikai Bizottság tagjai, Szekér Gyula, a Minisztertanács elnökhelyettese, Katona Imre, az Elnöki Tanács titkára és Erdei Lászlóné, a Magyar Nők Országos Tanácsának elnöke. Losonczi Pál köszöntő szavak kíséretében kitüntetéseket nyújtott át: a Munka Érdemrend arany fokozatát heten, ezüst fokozatát negyvennégyen, bronz fokozatát harminchármán, a Kiváló Szolgálatért Érdemrendet pedig heten kapták meg. Az ünnepség után az Elnöki Tanács fogadást adott a kitüntetettek tiszteletére. Hazánk szocialista társadalmi rendjének építésében, a dolgozó nők élet- és munka- körülményeinek javításában kifejtett kimagasló munkássága elismeréseként Pest megyéből Simon Lajosné, az Egyesült Izzó váci gyárának Átállás alig egy hét alatt Ötletemberek a péceSI ruhaiparban A megújhodás készsége ritka és "szerencsés tulajdonság a gazdasági életben. Ott, ahol mindig készek a váltásra, nincsenek híján a jó ötleteknek, ott természetes és magától értetődő ez a folyamat így van ez a Péceli Textilruházati Szövetkezetben is, ahol az átalakulás nehéz és várakozással teli időszakát élik át ezekben a hónapokban. — Felmértük lehetőségeinket és nyilvánvalóvá lett, hogy csák akkor maradunk versenyképesek, ha új fazonokkal, új cikkekkel jelentkezünk a hazai és a külföldi oiacokon — fejtegeti Mátyás Tiborné, a szövetkezet elnöke. A korábban is keresett termékeik, a női hálóingek és férfipizsamák mellett már tavaly megkezdték a női és lányka blúzok, szoknyák, felsőruházati cikkek gyártását. Mégpedig nem is akármilyen körülmények között. A többi szövetkezethez hasonlóan zömében a péceliek is a bedolgozók munkájára alapozzák a ermelést. A központi műhelyben egy kis szalagon a férfi- 'nizsamákat varrják az asszo- íyok. A szoknyák, blúzok, há- '.őingek gyártásának csupán az előkészítő és befejező műveleteit végzik a központi nűhslyben, a többi a bedolgozókra vár. — Az igényes tőkés partne- -ek is elégedettek munkánkkal. A változások a dolgozóknak is jobb feltételeket teremtenek, tudják is, hogy érdekeiket szolgálja a fejlesztés. Egy új fazonú blúz gyártására alig egy hét alatt át tudunk állni. S a minőség mellett a határidőket is teljesítjük — magyarázza az elnöknő. Az idei 40 milliós tervben a fő cél a tőkés export növelése. A Hilton céggel már megkötötték a szerződést csaknem 20 ezer férfipizsama szállítására. Japánba a gyűrt kelméhez hasonló alapanyagból készült tetszetős blúzokat visznek. S ötletekben, kezdeményezésben, új modellek tervezésében kifogyhatatlanok. A termékváltásnak természetesen egy sor feltétele van. Béres Andrásné főkönyvelő elsősorban a fejlesztés érdekében végzett beruházásról beszélt: — Korábbi szabászati épületünk összeomlott, ezért elég szűkösen és rossz körülmények között vannak az asszonyok. Kész csoda, hogy a minőség még nem szenvedett csorbát! Ezért építettünk egy 234 négyzetméteres üzemcsarnokot, ha minden jól megy, április végén megkezdhetjük itt a munkát. Újjáépítettük és kibővítettük egy másik épületünket is. Mintegy kétmillió forintért gépeket is vásárolunk az új műhelyekbe. Könnyebb lesz majd a rakodás, s összességében nagyot lendít a szövetkezeten ez a beruházás. G. M. betanított munkásnője a Munka Érdemrend ezüst, míg Bankó Károlyné zászlós, Borbély Mária, az MSZMP Ceglédi Járási Bizottságának munkatársa és Mátyus Tiborné, a péceli Ruházati Szövetkezet elnöke a Munka Érdemrend bronz fokozatát vehette át. A Magyar Nők Országos Tanácsának elnöksége — a nemzetközi nőnap alkalmából — a nőtanács székházéban baráti találkozón látta vendégül a Budapesten akkreditált diplomáciai képviseletek nőtagjait. A szaktanács székházában bensőséges ünnepséget rendeztek a szakszervezetek nőaktivistáinak tiszteletére. A vendégeket Földvári Aladár, a SZOT elnöke köszöntötte, majd Gáspár Sándor, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a SZOT főtitkára, a szakszervezeti mozgalomban kiemelkedően tevékenykedő 73 lánynak és asszonynak átadta a Szakszervezeti Munkáért kitüntetést. A nemzetközi nőnap során tegnap délelőtt 90 tagú nődelegáció érkezett egyhetes Pest megyei látogatásra NDK-beli testvérmegyénkből. A sokszínű, gazdag program nyitányaként a Pest megyei Idegenforgalmi Hivatal Budapesten, a Fészek klubban köszöntötte a Suhl megyei vendégeket. A hangulatos összejövetelen — amelyen ott volt Kovács Antalné, a Hazafias Népfront Pest megyei Bizottságának titkára és Gölöncsér Dánielné, a Szakszervezetek Pest megyei Tanácsának titkára is — virággal és ajándékokkal kedveskedtek az NDK-ból érkezett asszonyoknak. Kedves színfoltot jelentettek a nőnap alkalmából megrendezett kézimunka-kiállítások is. A dunakeszi József Attila Művelődési Központban 246 szebbnél szebb kézimunkában gyönyörködhettek a látogatók. Ugyancsak tarka szőttesek, hímzett párnák és térítők, szemet gyönyörködtető fali- szőnyegek, jó ízlésről árulkodó pulóverek borítják tegnap óta a dabasi járási hivatal dísztermének a falát Az egyben nőnapi köszöntőnek is szánt bemutatót Ihászi József, az MSZMP Dabasi Járási Bií- zottságának első titkára nyitotta meg. Az eseményre az alkotókon kívül a járásbeli falvak lakói közül is szép számmal eljöttek, hogy megnézzék a több, mint 300 kiállított művet és meghallgassák Tóthné Petrás Annának, a Népművelési Intézet munkatársának előadását a szabad idő hasznos és kulturált eltöltéséről. A legszebb 30 alkotás készítői díjakat és jutalmakat kaptak. A nyereségrészesedés kiosztásával kezdődött a nőnap az ország egyik legnagyobb kon fekcióipari vállalatánál, a Május 1. Ruhagyár üzemeiben. A délelőtti műszak dolgozói is a szalagoknál vették kézhez a borítékokat amelyek átlagosan 10,4 munkanap bérének megfelelő összeget tartalmaztak. t Kínának ne rakodjatok! A szá l lási szakszervezetek felhívása A Vietnam melletti szolidaritás erősítésére szólítja fel a világ közlekedési és szállítási dolgozóit, a dokkmunkásokat, a tengerészeket és a légiközlekedésieket a Közlekedési és Szállítási Szakszervezetek — budapesti székhelyű — Nemzetközi Szövetsége. A szövetség felhívása hang_ súlyozza, hogy tovább kell erősíteni a kínai agresszió elleni szolidaritási akciót. Ennek megfelelően teljes összefogásra, a Kínába induló fegyverek és hadianyagok szállításának bojkottjára szólítják fel a munkásokat és alkalmazottakat. Tagadjanak meg mindennemű segítséget a Kínába tartó és a Kínából jövő hadihajóknak és hadi repülőgépeknek, és bojkottálják az áru- szállítást is mindaddig, amíg a kínai hadsereg ki nem vonul Vietnamból, amíg helyre nem áll a béke és a helyzet nem normalizálódik! — hív fel cselekvő összefogásra a közzétett dekrétum. Koncentrált műszaki fejlesztés Meggyorsulnak a műszaki fejlesztési kutatások, s ennek eredményeit a korábbinál rö- videbb idő alatt kezdik alkalmazni az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt vállalatainál. A veszprémi akadémiai bizottság kőolaj- és gázipari munkabizottságának csütörtökön Gellénházán megtartott ülésén az OKGT vállalatainál folyó műszaki fejlesztés javulásának okait elemezve, többek között arra mutattak rá a résztvevők, hogy , új szervezeti egységben az anya- tji és szellemi erők koncent-\ rálásával valósítják meg ezt a feladatot. A koncentráció növelte a kutatómunka hatékonyságát, javította a gazdaságosságát. Az eredményesség szempontjából előnyösnek ítélték azt is, hogy számszerint kevesebb témával, de elmélyültebben foglalkoznak. Az OKGT vállalatainak idei ku_ tatási tervében 70 téma szerepel az előző évi 400-zal szemben, s ezek kimunkálására 300 000 000 forintot szánnak. ABC-k az agglomerációban Ütemesen fejlődik Pest megye kereskedelme Pest megye kiskereskedelme az V. ötéves terv eddig eltelt időszakában teljesítette legfontosabb céljait. Javult a kereskedelmi ellátás színvonala, bővült a választék és a hálózatfejlesztési, illetve a korszerűsítési tervek időarányos része megvalósult. A korábbinál kedvezőbben alakult a főváros agglomerációjában élő lakosság áruellátása, s ezzel a fővárosi kereskedelem terhei is csökkentek. E területen a megnövekedett — az idegenforgalmi időszakban kiemelkedő — forgalom leboKÖZÉLET Barcs Sándor, az Elnöki Tanács tagja vezeti az Elnöki Tanács küldöttségét, amely tegnap Caracas ha utazott. Jean Philippe Lecat francia kulturális és hírközlési, miniszter tegnap néhány napos látogatásra Budapestre érkezett, Pozsgay Imre kulturális miniszter meghívására. Sebastiao Marcos Mabote miniszterhelyettes, a Mozambiki Felszabadítási Front Állandó Politikai Bizottságának tagja, a népi felszabadító fegyveres erők vezérkari főnöke tegnap — Czinege Lajos hadseregtábornok, honvédelmi miniszter meghívására — a fővárosba érkezett. Udvardi Sándor külkereskedelmi miniszterhelyettes vezetésével csütörtökön delegáció utazott Líbiába a XVII. tripoli nemzetközi vásárra. nyolításához szükséges kereskedői létszám biztosítását a vállalatok kiemelt bérezéssel, a Belkereskedelmi Minisztérium pedig bérpreferenciával segítette. Ennek ellenére egyes körzetekben változatlanul gondokat okoz a munkaerőhiány. Pest megye kereskedelme az elmúlt esztendőben 9,7 százalékkal növelte forgalmát, ez 0,7 százalékkal magasabb az országos átlagnál. Különösen a megye idegenforgalma növekedett dinamikusan: míg országos átlagban 25,5 százalékkal, Pest megyében 67,3 százalékkal nőtt főidényben a külföldi vendégek száma. Pest megyében az elmúlt három esztendőben 29 500 négyzetméterrel kellett volna növelni a kereskedelmi és vendéglátóipari egységek együttes alapterületét, ehelyett 37 000 négyzetméter valósult meg. A további fejlesztéseket rangsorolni kell. Ennek megfelelően, néhány nagy településen — mint például Érden, Dunakeszin —, s elsősorban az agglomerációban építenek nagyobb területű ABC-áruháza- kat. 4