Pest Megyi Hírlap, 1979. március (23. évfolyam, 50-76. szám)

1979-03-01 / 50. szám

2 kJŰrtav 1979. MÁRCIUS 1., CSÜTÖRTÖK Ülésezett o Legfelsőbb Tanács külügyi bizottsága R szovjet képviselők állásfoglalása a kind agresszióról Ratifikálták a szovjet-afgán szerződést Heves csaták dúlnak minden irontsza h A kínai csapatok támadása több körzetben fenyegeti a vietnami lakosságot. Képünkön: egy menekülő vietnami család összes ingó­ságaival Czinege Lajos Etiópiában Az Etiópiában tartózkodó Czinege Lajos hadseregtábor­nok, honvédelmi miniszter és a kíséretében lévő személyisé­gek látogatást tettek az Ad- disz Abeba közelében lévő Tatek katonai kiképzőtábor­ban, amelyet az Etiópia elleni külső agresszió idején a népi milicisták kiképzésére létesí­tettek. Addisz Abebában Taje Te- l'ihun etióp hadügyminiszter fogadást adott Czinege Lajos tiszteletére. Beszédében mind­két miniszter élesen elítélte Pekingnek a Vietnami Szocia­lista Köztársaság ellen folyó „Mérlegre került” a két űr­hajós, Vlagyimir Ljahov és Valeri j Rjumin, a Szál jut—6. űrállomáson: különleges be- . rendezések mérték meg testük tömegét. Általános tapasztalat, hogy íz űrhajósoknál útjuk elején viszonylag jelentős testsúly- veszteség lép fel, ez később megáll, bizonyos fokig ki- sgyenlítődik. A két űrhajós egyébként szerdától megkezdte a rendes munkanapok sorozatát: ezút­tal már reggel nyolckor volt számukra ébresztő, és a moszk­vai idő szerint este 11 órára rendelték el a takaródét ré­szükre. A munka alapja to­vábbra is a szállító űrhajó egyes berendezéseinek üzemen kívül helyezése, konzerválása és az űrállomás átvizsgálása. A Szaljut ellenőrzése még a hét hátralevő napjaira is ad munkát a két új űrhajósnak. A terhelést számukra csak fo­kozatosan növelik, de az orvo­sok-szerint az átállás mindket­tőjüknél a vártnak megfele­lően, minden különösebb probléma nélkül megy végbe. Az űrállomás berendezései hosszabb szünet után is kifo­gástalanul működnek. ★ A szocialista országok békés célú űrkutatási együttműkö­dési programja keretében feb­ruár 27-én a Szovjetunió terü­letéről felbocsátották az Inter- kozmosz—19 jelzésű mestersé­ges holdat, a Föld ionoszférá­Egyöntetűen támogatja a Szovjetunió kormányának, a Vietnam ellen indított kínai agresszióról kiadott nyilatko­zata a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa két házának külügyi bizottsága. Az egyöntetű ál­lásfoglalást azon az ülésen fo­gadták el, amelyen a két bi­zottság a tanács elnökségének elfogadásra ajánlotta a múlt jával kapcsolatos komplex ku­tatások folytatására. A szputnyik fedélzetén elhe­lyezett tudományos berende­zéseket és a tudományos in­formációk továbbítására szol­gáló telemetrikus rendszert Bulgária, Csehszlovákia, Len­gyelország, Magyarország és a Szovjetunió szakemberei dol­gozták ki. Ruhollah Khomeini, az iráni forradalom vezetője, szerdán a teheráni rádióban megtartot­ta „búcsúbeszédét”. Az ajatol- lah ugyanis csütörtökön a síiták szent városába, Gumba utazik, s ott kíván letelepedni. Közölte, hogy Teheránban szerepét Taleghani ajatollah veszi át, egyszersmind cáfol­ta, hogy nézeteltérések lenné­nek közte, illetve a másik prominens vallási vezető, Ta­leghani között. Beszédében Khomeini kö­szönetét mondott az iri ii nép­nek azért a támogatásért, amit a monarchia megdöntéséhez, a forradalom győzelméhez nyúj­tott. Különösen kiemelte Te­herán lakosságának szerepét ebben a harcban, majd ösz- szefogásra és éberségre szólí_ tóttá fel az ország lakosságát, mert — mint hangoztatta — „még jelentősek a forradalom­ra leselkedő veszélyek”. Az ajatollah síkraszállt az év decemberében Moszkvában aláírt szovjet—afgán barátsá­gi és együttműködési szerző­dést. Az ülés elején a nemzetisé­gi tanács külügyi bizottságá­nak elnöke, Borisz Ponomar- jov, az SZKB KB Központi Bizottságának póttagja, a Központi Bizottság titkára, külön felhívta a képviselők figyelmét arra, hogy Peking barbár, agresszív háborút in­dított a Vietnami Szocialista Köztársaság ellen. A szovjet kormány a támadás megkez­dését követően kiadott nyilat­kozatában emlékeztetett arra, hogy Vietnamnak megbízható barátai vannak, s a Szovjet­unió teljesíti a két ország kö­zötti barátsági és együttmű­ködési szerződésben vállalt kötelezettségeit. A szovjet kormány figyel­meztetett arra, hogy azoknak, akik Peking politikáját meg­határozzák, addig kell meg­állniuk, amíg nem késő — mondotta Ponomarjov. — Ez iszlám köztársaság felépítése mellett, rámutatott: nem en­gedik meg egyetlen erőnek sem, hogy eltérítsék az orszá­got erről az útról, Khomeini felszólított „a minden oldalról fenyegető ve­szélyek elhárítására, a külföl­di hatások kiküszöbölésére”. Amit közelebbről nem hatá­rozott meg. Khomeini időpont említése nélkül megerősítette, hogy a közeljövőben népszavait tar­tanak az örszág jövőbeni ál­lamformájáról. Mindazonáltal — mint Teheránban vélik — aligha valószínű, hogy a refe­rendumra a korábban beje­lentett dátumig, március 21_ig, az iszlám újév kezdetéig sor kerül. (A szerdai teheráni la_ pok ezzel összefüggésben idéz­ték Bazargan miniszterelnököt, aki a referendummal kapcso­latosan súlyos szervezési prob­lémákat emlegetett.) a figyelmeztetés az egész szovjet nép nevében hangzott el, s azt földünk minden béke- szerető ereje lelkesen támo­gatja. ' A Legfelsőbb Tanács két házának külügyi bizottsága közös nyilatkozatában szoli­daritásáról biztosítja a test­véri vietnami népet abban az igazságos harcában, amelyet szocialista hazája szabadsá­gáért és függetlenségéért foly­tat. A két bizottság követel­te a kínai agresszió haladék­talan megszüntetését. A Szovjetunió és az Afga­nisztáni Demokratikus Köztár­saság múlt év decemberében Moszkvában kötött barátsági és együttműködési szerződését a kormány nevében Firjubin külügyminiszter-helyettes ter­jesztette az ülés elé. A javaslat megtárgyalása­kor Borisz Ponomarjov is fel­szólalt, s aláhúzta, hogy a szer­ződés megkötése mindkét or­szág népének érdekeit szol­gálja, s külön is aláhúzta: ma rendkívül nagy fontossá­gú feladat, hogy Ázsiában megszilárdítsák a békét és biztonságot. A két bizottság egyhangú­lag elfogadásra ajánlotta a szerződést a Legfelsőbb Ta­nács Elnökségének. Szerdán Moszkvában meg­kezdődtek a tárgyalások And­rej Gromiko, a Szovjetunió és Oskar Fischer, az NDK kül­ügyminisztere között. A tár­gyalások felölelik majd a két­oldalú kapcsolatok egyes kér­déseit, a két ország együtt­működését a különböző nem­zetközi szervezetekben, testü­letekben. Gromiko és Fischer ugyanakkor áttekinti az idő­szerű nemzetközi kérdéseket is. , A Vietnam hangja rádióállo­más szerdai közlés szerint az ország északi határtartomá­nyai közül Lang Sonban és Quang Ninhben folynak a leg­hevesebb harcok a kínai ag- ressziós csapatok ellen. A vi­etnami védelmi erők az invá- ziós csapatok egy ezredét és két zászlóalját verték szét Lang Son tartományban, több mint 1600 katonát tettek harc- képtelenné. Quang Ninh tarto­mányban a helyi erők ötszáz fős veszteséget okoztak a tá­madóknak. Cao Bang tartományban a tartomány azonos nevű szék­helyéért heves harcok foly­nak, a kínai agressziós csapá­tok azonban nem tudták el­foglalni a várost. A harcok­A szerdai megbeszélésen a nemzetközi kérdések közül a legnagyobb figyelmet a béke megszilárdítása és a nemzet­közi helyzet stabilitása prob­lémáinak szentelték. Szó volt a két ország külpolitikai te­vékenységének egyeztetéséről is. ban vietnami oldalon a helyi erők mellett részt vesznek a vietnami néphadsereg regu­láris erői is. Cao Bang tarto­mányi székhelyt egyébként már a harcok megindulásának első napjaiban kiürítették, az odavezető úton sok teherautó­val, szekéren vagy gyalogosan menekülő emberrel lehet ta­lálkozni. Az ENSZ biztonsági tanácsa kedden — magyar idő szerint késő este — újabb ülésen fog­lalkozott a délkelet-ázsiai helyzettel. Vietnam nem tárgyal mind­addig, amíg kínai csapatok vannak az ország területén — így foglalható össze a Nhan Dannak, a Vietnami Kommu­nista Párt központi lapjának kommentárja, amely a Bizton­sági Tanács ülését, s a kínai és nyugati propagandakampányt elemzi. „Az egyetlen probléma, ame­lyen a Biztonsági Tanácsnak szembe kell néznie, a reakciós pekingi hatóságok Vietnam el­leni, bűnös agressziója. A Biz­tonsági Tanácsnak nagy fele­lőssége van a béke és a nem­zetközi biztonság megőrzésé­ben, s ezért nem szabad kudar­cot vallania a kínai agresszió ■elítélésében, annak követelésé­ben, hogy Kína feltétel nél­kül, haladéktalanul vonja ki csapatait Vietnam területéről’' — írja a Nhan Dán. Újabb válsággóc ss Közel-Keleten Igresszioját. Súlymérés a súlytalanságban Ljahov és Rjumin szerdai munkanapja Khomeini a szent városban Az NDK-küIngyminiszter moszkvai tárgyalásai Lengyel testvérmegyénk életéből (2.) Szövetkezetek Varsó körül A Varsói Vajdaságban mint­egy 10 ezer hektárnyi terület tartozik a közös gazdaságok­hoz. A tsz-ek átlagos mérete körülbelül 200 hektár, majd­nem 20-szor kisebbek, mint a magyarországi szövetkezetek. Mégis nagy a jelentőségük a megyében. Bizonyítja ezt, hogy egy év alatt 700 millió zlotyt költöttek beruházásra. Külö­nösen a szarvasmarhaprog­ramban való részvétel előnyös a termelők számára. A telep elkészülte, illetve az állatok betelepítése után az állami kölcsönök nyolcvan százalékát elengedik, a hiteleket 25 év alatt kell törleszteni. Városból jött ember Külsőre parasztember be­nyomását kelti Jan Jazowiecki, a banioszei tsz elnöke. Fején kucsmát visel, arca pirospozs­gás,1 beszéde megfontolt. Pedig hét éve városból jött, mint pártmunkás. Az üzem élére került. Közben szűkebb hazá­ját, a hegyvidéket is fölcserél­te a lengyel alfölddel. Mon­dom, szűkszavú az elnök. Any- nyira azonban mégsem mo­gorva, hogy ne mutatná ki örömét, a magyar vendég ér- keztének hírére. A program­ban ugyan nem szerepel az új szarvasmarhatelep megtekin­tése, de amikor látia, hogy va­lóban kíváncsi vagyok rá. szí­vesen vállalja a bemutatót. Útközben megtudjuk tőle, hogv nyolcszáz hektáron gaz­dálkodnak és rövidesen újabb 200 hektárral gyarapszik bir­tokuk. Jelenleg 1200 marhát tartanak, ebből 640 a tehén. Az állomány tehát meglehető­sen nagy a földterülethez vi­szonyítva. r Épül a tejgyűrű Közben megérkezünk a be­fejezés előtt álló szakosított telepre, amely a legkorszerűbb szabadtartásos halszálkás fe­jőrendszerű létesítmény. Olyan, amilyet nálunk is szí­vesen vallana magáénak jó né­hány tsz. — Egy a harminchat közül — dicsekszik nem minden alap nélkül a területi szövet­ség elnöke a modern állattartó telep szemlélése közben. A többi harmincöttel együtt a Pest megyeihez hasonlóan a Vg^sói Vajdaságban is kiépül az úgynevezett tejgyűrű a fő­város körül. A banioszei istál­lórendszer 120 millió zlotyba kerül. Teljes termelési érté­kük 80 millió zloty, és a nye­reség sem haladja meg a 15 milliót. Soknak tűnhet ezért a beruházás. De ha megindul a fejés, az állam csak egyötödét kéri vissza a pénznek, így nem lesz elviselhetetlen tehertétel az adósság a gazdaságnak. Mint sok más Varsó kör­nyéki szövetkezetnek, állami gazdaságnak, nekik is a virág­termelés a legjövedelmezőbb ágazatuk. —■ Csendes, de erős konkur- renseink az egyéni gazdák, mégis álljuk a versenyt. Igyekszünk olcsóbban eladni és magasabb termésátlagokat elérni — mondja az elnök. — Két év múlva már nyolchek­tárnyi felületű üvegházban vi­rágzik majd a gerbera, a ró­zsa, érik a paradicsom. Meg­négyszereződik a kertészet ter­melése. Jövedelmező az ezüstróka Hogy a banioszei szövetkezet életképessége nem egyedi eset, igazolja a tarczyni tsz példája is. A 480 hektárnyi határú közös gazdaság 140 millió zloty értékű árut termel, évente 1 millió csirkét nevel­nek fel baromfitelepeiken. (Az épületeket északi szomszédaik szállították, a technológiát is a csehszlovákoktól kapták.) Mint Wieslaw Piotrowski, a tsz fiatal elnöke elmondta, nagy üzletet látnak a kék- és ezüstróka-, valamint a nyérc­tenyésztésben. Jelenleg ötezres az állományuk. Gondot okoz, hogy nincs megfelelő takar­mánykoncentrátumuk, s a töb­bi táp is egyre drágul. A két szövetkezet kevésbé látványos eredményekkel di­csekedhet, mint az országos hí­rű állami gazdaságok, rugal­masságuknál fogva mégis ez a gazdasági forma rendelkezik Lengyelországban talán a leg­nagyobb tartalékokkal. S jó úton haladnak a stabilizáció felé. Valkó Béla (Következik: Búzát terem a Mazuri föld.) Szaúd-Arábia szerdán ké­szültségbe helyezte fegyveres erőit. A rijadi rádióban is­mertetett hadügymknsztériu- mi közlemény elrendelte a szabadságolások felfüggeszté­sét és felszólította az egész személyi állományt arra, hogy „tekintettel a jelenlegi hely­zetre”, haladéktalanul térjen vissza a laktanyákba. A köz­lemény nem tesz említést a riadókészültség okáról, rijadi megfigyelők azonban bizonyo­sak abban, hogy az intézkedést a két Jemen határán kirobbant csatározások miatt hozták. Az Arab Ligához közelálló források szerdán közölték, hogy valószínűleg szombaton ül össze az Észak- és Dél-Je- men határán kirobbant fegy­veres viszály rendezését meg­kísérlő külügyminiszteri szin­tű értekezlet. Mahmud Riad. az Arab Liga főtitkára, aki HERBERT MIESNEK, a Né­met Kommunista Párt elnöké­nek, Erich Honecker, a NSZEP KB főtitkára, az NDK Állam­tanácsának elnöke, szerdán Berlinben átadta a Kari Marx érdemrendet, az NDK legma­gasabb- kitüntetését. A kitün­tetést a nyugatnémet komrau- mista vezető 50. születésnapja alkalmából adományozták. A MAGYAR TANÁCSKÖZ­TÁRSASÁG kikiáltásának kö­zelgő 60. évfordulója alkalmá­ból sajtókonferenciát rendez­tek szerdán hazánk moszkvai nagykövetségén, ahol dr. Szű­rös Mátyás nagykövet ismer­tette a 133 dicső nap esemé­nyeit, kiemelve: a Tanácsköz­társaság az első olyan állam jelenleg a szervezet gazdasá­gi tanácsának ülésén vesz részt a szaúd-arábiai Híjadban, szerdai nyilatkozatában kö­zölte, hogy már folynak a rendkívüli külügyminiszteri értekezlet előkészületei, meg­kezdésének időpontjáról azon­ban nem szólt. A moszkvai rádió szerda reggeli kommentárjában fog­lalkozott a jemeni határvillon­gásokkal és ezzel kapcsolatban leszögezte: az imperializmus már nem egy kísérletet tett arra, hogy Észak-Jemen fel- használásával megdöntse a haladó, a szocializmus felé tartó erőket az Arab-félsziget déli részén. A kommentátor a továbbiakban megállapította: a dél-jemeni demokratikus erők megvédik az ország füg. gellens égét, a nehezen meg­szerzett vívmányokat. volt, amely az orosz forrada­lom példáját követve megva­lósította a munkások, a dol­gozó nép hatalmát. VALÉRY GISCARD D’ES- TAING francia köztársasági el­nök és kísérete szerdán, kora délután négynapos b>vatal°s látogatásra Mexikóba utazott. 160 HALÁLOS ÁLDOZATA és 530 sebesült áldozata volt, angolai hivatalos közlés sze­rint, a rlél-rhodesiai fehértele­pes légierő hétfői barbár tá­madásának. GENFBEN újabb megbeszé­lést tartott szerdán a hadásza­ti támadó fegyverzetek kor­látozásával kapcsolatos tár­gyalásokon résztvevő szovjet és amerikai küldöttség. Rókafarai a Ratlom környéki Brominy-gazdaságban. A prémes állattenyésztés, amely egyre nagyobb ütemben fejlődik Lengyelország­ban, jelentős valutaforrása az északt országnak. A kék és sarki rókák prémje egész Európában keresett. CSAK RÖVIDEN...

Next

/
Oldalképek
Tartalom