Pest Megyi Hírlap, 1979. január (23. évfolyam, 1-25. szám)

1979-01-11 / 8. szám

rtsT (UECYF.t 4 1979. JANUÁR 11., CSÜTÖRTÖK Tételek és leckekönyvek A SZÁMADÁS ÉVADJA ZSÁMBÉKON Balettsiker Óriási sikerrel mutatkozott be a kubai kulturális napok megnyitója alkalmából az Er­kel Színházban a nemzeti ba­lettegyüttes. Ismerjük meg Csehszlovákiát Az idén is Csehszlovákia politikai, társadalmi és kultu­rális életének bemutatása áll a Csehszlovák Kulturális Köz­pont tevékenységének közép­pontjában. A Csehszlovákia mai életé­ről szóló előadásokon kívül folytatódnak az immár hagyo­mányos magyar—csehszlovák barátsági estek, napok, hetek. Ha a konvenciók alól felsza­badítanánk magunkat, mi kö­vetkezne? A zűrzavar, amely béklyót vetne minden logiká­nak, olyan világ kerekedne, amelyben minden szabad, kö­vetkezésképpen semmit sem szabad. S az antikonvenciók el­len ilyen közegben megint- csak logikai-ideológiai sémák­kal lehetne szembeszállni. Hátborzongató ötlet, amely­nek parádéját Slawomir Mro- zek lengyel szerző „vezényli”. Az ifjú Arturka kiszenved az ebédlőasztalon egy tarkó- ütéstől, miután kimondta éle­tében az egyetlen emberséges szót arájának: szeretlek. Ol­dalt a löttyedt agyú nagybácsi, parancsra, tangót táncol a há­zibarátnak álcázott fasisztoid fenevaddal. Háttérben a nagy­mamát büntetésből, a tíz év óta (a nagypapa halála óta) ott felejtett ravatalra fektetik. Túloldalt az apa és az anya, Arturka húsz éve nem hasz­nált babakocsija , mellett áll. Hát mindössze ennyien és így élnek-halnak ebben a mester­ségesen létrehozott világban, s mire a tangónak vége, a nagy­mama is jobblétre szenderül a ravatalon. Közben a nézők kis­sé idegesen nevetnek, mert a túlhalmozott antikonvenciók ellen agyukban megteremtik a biztonságos közérzetet adó konvenciókat. De milyene­ket ...? Az író drámai szerkesztése csalásra és végletes logikai absztrakcióra épül. A valóság egy jelentős mozzanatából konstruál egy . egész kis vilá­got. A Tangó című komédiá­jában például egy átlag csalá­dot, amely rendelkezik társa­dalmi tünetekkel, és mégis teljesen elzárt, a környezetből kiszakított. Ezzel megteremti a konfliktust, amely az izolált­ság miatt szélsőséges helyze­tekhez vezet, mert ennek a művilágnak a törvényszerűsé­gei elől nincs menekvés. A ki­gondolt alaphelyzetre aztán az író a valóság logikáját alkal- mazzá és könyörtelenül le­mezteleníti hőseit. Eközben az Idézet az Esztergomi Taní­tóképző Főiskola tanulmányi rendjéből: A tanítóképző fő­iskola az általános iskola alsó négy osztálya számára ké­pez tanítókat A képzési idő három év (hat félév). A tan­év első féléve szeptember el­ső hetében kezdődik és ja­nuár 31-ig tart. Ezen idő­szakon belül általában de­cember 20-ig tartanak az elő­adások, foglalkozások. Ez­után a félévi vizsgaidőszak következik... A vallatószékben Jól megtermett íróasztal. Lapján hosszú, keskeny pa­pírcsíkok, mindegyiken egy- egy neveléselméleti vizsgakér­dés. Ezektől kicsit j óbbra egy fekete mappa, mellette leve­tett karóra. Ez utóbbi tárgyak a vizsgáztatóhoz, Király Já­nos docenshez tartoznak. Vele szemközt ül, s a tételvázlatot fogja kezében Ladányi Péter másodéves tanítójelölt. Még annyit: a színhely az Esz­tergomi Tanítóképző Főiskola zsámbéki tagozatának egyik terme, s épp neveléselméleti vizsga folyik. — Miben látja az általános iskola célját? — Az általános iskola fel­adata, hogy kialakítsa a kom­munista ember alapvonásait, az értelmi, erkölcsi, esztéti­kai és politechnikai és testi nevelés során. Tevékeny, a közösségért dolgozó személyi­séget kell megalapoznia. — Mit jelent a nevelésben a tanulói aktivitás alapelve? — Elsősorban azt, hogy a gyerek cselekvő részese le­gyen az ismeretek elsajátítá­sának, azaz minél több gya­korlati, érdeklődést felkeltő, igaz embert keresi, akiről két és fél ezer évvel ezelőtt So­phokles azt mondta: „Sokvan, mi csodálatos, de a legcsodála­tosabb az ember!”. A kísérleti regényre emlé­keztet a mrozeki módszer. Végy egy házaspárt, aki mi­után eltörölte a régi értékren­det és keresztülment egy sor szélsőséges változáson, már nem lepődik meg semmin. Adj hozzájuk egy ennél is többet látott és eltompult nagyma­mát, valamint egy nagybácsit, aki reakciósán nézett minden változást. Keverj közéjük egy vadállati erővel rendelkező házibarátot, no és egy kizáró­lag érzelmi síkon létező fiatal lányt. S mindezt koronázd egy kamasznál alig öregebb fiú­val, aki vágyik a rendre, aki etikai céljait csak a környeze­te tagadására építi. Az egészet dobd egy hermetikusan záró turmixgépbe, keverd meg, az­tán nézzük, mi jön ki belőle. Az eredmény Mrozeknél: Arturka fellázad a környezete ellen, csakhogy senki sem fi­gyel rá, s az általános rendet­lenségben a vadállat leüti, mint egy borjút, és pisztollyal a kezében bevezeti a diktatú­rát, majd saját könnyedségé­nek bizonyságára tangót tán­col. Ha az író módszerével a valóságra vetítjük az egész konstrukció következményét, akkor kegyetlen társadalmi tapasztalatokat ismerhetünk fel. A rendezés töretlenül végig­viszi a mrozeki gondolatot, s ez ebben az esetben több mint egyszerű elismerés. Ugyanis a darab rengeteg szimbólumra épül, nemegyszer túlzottan is sablonosak a hasonlatok, és a szituációk komikussága ezeket ráadásul még torzítja. Meg kellett hát találnia Paál István rendezőnek azt a formanyel­vet, jelzésrendszert, amellyel egyszerre tud kegyetlen őszin­teséget és nagyvonalú humort varázsolni a színpadra. S az aprólékosan kimért arányok­kal Paál István a történelem logikáját csillantotta fel. A jó tempójú előadás sikerét ront­cselekedtető feladatot kell kap­nia a tanítóktól... A kérdések, s a válaszok között lélegzetvételnyi gon­dolkodási szünetek. Az utol­só felelet után nem a vallató­székben ülő diák miatt ural­ja csend a szobát, a vizsgáz­tató veszi számba, mit tudott, s mit kevésbé a tanítójelölt. Beírja a jegyet az index­be: — Négyest kap Péter, a té­telét szépen tudta, de a ne­velés alapelveiről részleteseb­ben kellett volna szólnia... A folyosón — Hű, de megkönnyebbül­tem ... Nyolcán vártunk ma vizsgára, s én voltam a ha­todik — így Ladányi Péter. — Tulajdonképpen szerencsém volt, mert alig vettem kézbe a könyvet, vagy kétszáz oldal­nyi volt a tananyag, inkább az előadásjegyzeteket forgattam. Eddig a 'hét vizsgából' öttel végeztem: matek hármas, anyanyelv szintén, természet­ismeret, mint az előzők. Út­törőmozgalomból és nevelés- elméletből kaptam négyest. Nem ez a szigorlat volt a leg­nehezebb, hanem a természet- ismereti kollokvium. Vizsgázik a vizsgáztató Király János docens: — Ér­dekes, a lányok sokkal jobban izgulnak a szigorlat előtt, re­meg a papír a kezükben, de ugyanolyan talpraesettek, fel­készültek, mint a fiúk. A vizsgáztató is szorong kissé: I az egész hangulat leginkább arra hasonlít, mint amikor a színész debütál. 1 — Igyekszem nyugodt lóg­ja, hogy háromszor fejeződik be a produkció, s a három zárókép egyre didaktikusabb és fokozatosan hatástalanabb. Najmányi László díszlete és Vágó Nelly jelmezei jól szol­gálják a rendezői szándékot. A szereplők közül az „idő­sebb” korosztály kitűnő ala­kításokat nyújtott. Falvay Klári a nagymama és Pákozdy János a nagybácsi megformá­lásával maradandó élményt adott. Mindketten, korszerű színészi eszközökkel dolgoz­tak; drámai erejük mellett felmutatták a figurák kicsi­nyességét, torzultságát is. Ugyancsak elismerés illeti az apát játszó Fonyó Istvánt, a látszólag passzív helyzetekben is mindig együtt élt az elő­adással. Mint általában, most is figyelemre méltó Margittay Ági játéka az anya szerepé­ben, de mintha ezúttal kissé idegenként mozogna a színpa­don, mintha nem találná meg a Mrozek-dráma hangvételét. Kitűnő karaktert hozott létre viszont Újlaki Dénes, aki Edé­két, a házibarátot alakítja, a tangó jelenet előtt valóban fé­lelmetes diktatúra-legénnyé vált. Külön kell beszélni a két fiatalról. A kulcsszereplő Ar­turka gyönge, egyéniség nél­küli, tébláboló, igazán semmit sem akaró kamasz lett Pogány György alakításában. Már-már készségbeli problémákra kell gondolnunk, mert jóindulattal is: csak néhány sikerült pilla­nata van. A menyasszonyt színpadra állító Udvaros Do­rottya sem tud igazán sikert aratni. Annak ellenére, hogy kiválóan felépítette szerepét, s néhány jelenetben jól oldja meg feladatát. Elsősorban az okozza a problémát, hogy nem tudott beilleszkedni az elő­adás stílusába. s A szolnoki Szigligeti Színház = január 12-én vendégszerepei E Mrozek Tangó című komédiá- E jával a váci Madách Imre Mun- E kás és Ifjúsági Művelődési = Központban. Kriszt György kört teremteni. Mindig be­szélek néhány szót a vizsgá­zóval, míg tételt húz, s nem szakítom félbe, amíg össze­függően adja elő mondaniva­lóját. Csak utána teszek fel kérdéseket. Tizenöt-huszonöt percnél soha nem faggatom to­vább a diákokat. Persze ren­geteg figyelem, energia kell a vizsgáztatásihoz, fáradtabb is vagyok, mint előadás után. Es­te otthon feljegyzést készítek, mit nem tudtak a vizsgázók: legközelebb erre kell nagyobb figyelmet fordítanom az elő­adásokban. A vizsgán nem­csak a diák kap bizonyítványt, a tanár is ... — Idán neveléselméletből huszonheten estek át a szi­gorlaton, hárman jelessel, hár­man elégségessel, a többiek hármasra, négyesre vizsgáztak, senki sem bukott meg. Azért az igazsághoz tartozik, hogy a tanítójelöltek évközi mun­káját is f igyelembe veszem az osztályzáskor. És én is arra törekszem, hogy a szorgalmi időszakban legalább annyit ta­nuljon mindegyikük, hogy ne kelljen vizsgát ismételnie. Egy-egy sikeres szigorlatnak ugyanúgy örülök, mint a diák­jaim. Elvégre közös erőfeszí­tésünk, munkánk eredménye. Statisztika Börzsei István, a zsámbéki tagozat helyettes vezetője: — Idén december 22. és február 1. között nyolcvan első és hatvanhat másodéves hallga­tónk átlagosan hat vizsgát tesz. Az elsőévesek még csak a féléves tanulmányokról ad­nak számot a kisvizsgákon. — A másodéveseknek már nehezebb a dolguk. Nevelés­elméletből és lélektanból, az egy félévnél hosszabb ideig tanulmányozott tárgyakból szi­gorlatoznak, s csak a többi­ből vár rájuk kollokvium. A most zárult szemeszterben már tanították is a csoportjuk előtt, de még nem „jegyre”. Egymás munkáját értékelték, s a gyakorlatvezető pedagógu­sok mondtak véleményt arról, hogyan sikerültek a diákok ál­tal vezetett óráik. — Bár a félév még nem zárult le, a gyakorlati jegyek átlagai alapján • bátran mond­hatom, hogy jó munkát vé­geztek a tanítójelöltek. A legrosszabb gyakorlati tantár­gyi átlag 3,2, a legjobb 4,7. Ez utóbbira büszke vagyok, mert én vizsgáztattam a technikai szakkollégistákat, akik az anyagmegmunkáló gyakorla­tokon ezt az eredményt elér­ték. A kollégiumban Délidő, vége a vizsgáknak. A kollégium 94-es szobájában festői rendetlenség: sakktáb­la mellett folyik a játék, gi­tár peng, az ágyakon könyvek, jegyzetek, a sarokban síléc. tollasteniszütő. — És most? Hogyan folytat­ják a napot? Kerner András: — Anyagot gyűjtök. A következő vizsgá­hoz. Elkérem a többiek kidol­gozott tételeit, jegyzeteit, s átnézem a magam papírjait is. Gyorsabban lehet így ta­nulni, mint könyvből... Egyébként lógok, a tanulást holnapra hagyom. Tizenkilenc tétel vár majd rám, kipihen­ten akarok nekifogni. Ormándi Erzsébet — Elő­ször is kialszom magam, az­után pedig bizakodom. Ladá­nyi Péter a kabalám, és még három vizsgám hátra van. Szükség lesz az optimizmus­ra, mert a matek jön. Eset­leg olvasok, sétálok egyet a hóesésben... Drobinoha Mária: — Holnap­után természetismeretből kol­lokválok, ma már a ' könyvet kell bújnom. Ladányi Péter: — Ha Ker­ner Andris hajlandó letenni a gitárt, lecsalom focizni vagy úszni. Utána Jónás Lajos meg­hív minket egy sörre a büfé­be, mi persze majd ellenke­zünk ... Sörözés után ultipar­ti, este 9-től pedig tanulás a program. Jónás Lajos: — Most rende­zem a filmklub programját. A többit Péter már elmondta ... Vasvári G. Pál HOLNAP: VENDÉGJÁTÉK VÁCOTT Mrozek komédiája a szolnoki Szigligeti Színházban TANGO HETI FILMJEGYZET Detektív két tűz között John Wayne, a Detektív két tűz között című film főszereplője Nincs új a nap alatt, de ami nem új, azt is lehet jól csinálni. Itt van példának ez az új amerikai film, melyet a je­les John Sturges rendezett. (Az ő munkája Hemingway Az öreg halász és a tenger című kisregényének szép film- változata, s egy egészen más­fajta, már-már klasszikus film, A hét mesterlövész). Ha a sztorit nézzük, nem sok újdonságot látunk. Adva van egy öregedő rendőr hadnagy, akinek legjobb barátját és rendőrtársát valaki lelövi. Lon, a hadnagy, ki akarja nyomozni a tettest, és bosz- szút akar állni. Alig kezd hozzá a dologhoz, máris gya­nús tényekre bukkan, s ami­kor alaposabban körülnéz, még az állásából is felfüg­gesztik. Tovább keresgél, s közben mindenre rájön — ar­ra is, hogy a szédületes ötle- tű kábítószer lopás mögött a saját testületének, a rendőr­ségnek egy tisztje áll. Egy vé­letlen folytán egyszerre vé­gez a mundér becsületének árulójával, és azzal a bandá­val és bandafőnökkel, akik szintén kábítószerben dol­goztak, de a főrendőr alapo­san beleköpött a levesükbe. Lan ezek után persze visz- szalép a hekusok közé. Szóval ismerős történet: a megrögzötten becsületes he­kusnak egyszerre kell küzde­nie a nyíltan hivatásos bű­nözök és a rendőruniformis védelmében bűnöző „amatő­rök” ellen. Hogy honnan is­merős? Többi el öl — de leg­újabban a még most is javá­ban futó Serpico, című film­ből. Annyi baj; ami egyszer bevált, az bevált. Ami pedig a film megvaló­sítását — majdnem azt írtam: stílusát, de itt nem ez a leg­megfelelőbb szó — illeti, ab­ban is visszaköszön néhány korábbi sikeres film egy-egy részlete. Lón hadnagy két íz­ben üldözi ellenfeleit keresz- tül-kasul a városon, s több ízben üldözik őt. E jelenetek kísértetiesen emlékeztetnek például a hasonlóképp ká­bítószer témájú Francia kap­csolat lélegzetelállító autós hajszájára, vagy a nemrég látott Belmondo film, a Féle­lem a város felett megfelelő jeleneteire. Ami „egyedi” öt­let, az a filmet záró, való­ban bravúros kergetőzés a tengerparton, három, illetve négy kocsival. Harry Stradling operatőr itt határozottan meg tudja teremteni a feszültséget, izgalmat. Nos, vegyük tudomásul, h-'gy az ilyen típusú filmekbe:: c.-_ engedhetetlen egy c :á dolog; egy csomó megoldás va­lósággal kötelező. Ha úgy tetszik: a sablonok uralják ezeket a filmeket. Rangjukat az jelzi, ha a sablonokat úgy alkalmazzák, hogy azért tisz­tességes munka szülessen. Sturges ehhez igen jól ért. Ügy csinálja meg ezt a csu­pa közhely filmet, hogy a do­log mesterségbeli részét ille­tően nem lehet kifogásunk. De hát ez szakmai minimum; egy jó rendezőnek tudni kell „el­adni” egy forgatókönyvet, egy sztorit, egy témát. Jelen eset­ben is erről van szó. És még valamiről — pontosabban: va­lakiről. A Lón hadnagyot ját­szó John Wayne-ről. A het­venen jóval felüli Wayne — hasonló hekusszerepben lát­tuk az A Scotland Yard ven­dége című filmben — az a színész, aki egyéniségével súlyt tud adni ennek a köz­helyekből gyúrt figurának is. Sinkovits Imre magyar hang­ja pedig még karakterisztiku- I sabbá teszi ezt a lomha moz­gású, hintázó járású, kemény I öklű, tagbaszakadt f ickót. Casanova Nemcsak a könyveknek, a filmeknek is megvan a ma­guk sorsa. Fellini most bemu­tatott alkotásának elég külö­nös a sorsa: javarészt leforgat­ták már az óriási összegbe ke­rült díszletek között, a fan­tasztikus kosztümökben játszó színészekkel a filmet, amikor a megismételhetetlen felvéte­leket ellopták. Hónapok múl­va előkerültek a filmszalagok, s Fellini befejezte a filmet, melyről ő maga a forgatás ide­je alatt többször azt nyilat­kozta, hogy kifejezetten utál­ja. Nos, milyen hát ez a kalan­dos sorsú film? Néma híres­hírhedt XVIII. századi velen­cei születésű kalandor, Giaco­mo Casanova ismert emlék­iratainak megfilmesítése ter­mészetesen. Fellini, szokása szerint, az idegen anyagból csak azt és úgy használja fel, ami az ő egyéni ízlésével, mandandójával, fantáziájával egybevág, vagy hozzá formál­ható, alakítható. Ilyen érte­lemben a Casanova éppolyan fantasztikusan dekoratív, már- már hagymázas látomásokkal teli film, mint mondjuk a Satyricon volt. S ugyanúgy a rendező önportréja, mint ed­dig valamennyi filmje — persze a szónak nem konkrét értelmében. Fellini Casanová­ja egyáltalán nem olyan könnyed, ravasz, gáláns, ha­zudozó és becsületére kényes lovag, mint amilyen a va­lódi Casanova volt (vagy amilyennek láttatta magát). Ez a Casanova az érvényesülés­nek inkább megszállottja, mint a szexualitásnak. Gyakori — és hol ironikusan, hol vaskos humorral, hol egyenest ki­ábrándítónak, visszataszítónak ábrázolt — szeretkezéseiben több a hajszoltság, az aktuson kívüli cél, vagy a szomorú gé­piesség, mint a gyönyör, a kielégülés. Annyi kaland után talán ezért lesz Casanova iga­zi és valósággal megváltó sze­relmi társa egy tökéletesen szeretkező, de ijesztően szobor­szerű — bábu. Keserű és szomorú lezárása a filmnek, amikor a megöregedett Casa­nova úgy emlékszik vissza éle­te legboldogabb perceire, hogy azokban a gyönyörű babával táncolt a befagyott velencei Canale Grande jegén, valami bódult és tiszta szerelemben, a feloldódás, a megváltás eu­fóriájában. Frenetikus, túlburjánzó lá­tomásai és néhol ellenállha­tatlan humora dacára is: a Casanova roppant kiábrándult, keserű és kiúttalan film. Hogy Fellini nem szerette, az nem érződik ki belőle, de hogy a film alighanem lezárása a rendező egy alkotói periódu­sának, az nagyon valószínű. Takács István

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom