Pest Megyi Hírlap, 1979. január (23. évfolyam, 1-25. szám)
1979-01-11 / 8. szám
1979. JANUÁR 11., CSÜTÖRTÖK Zn ^ * . v/flfffin Megbízható hírközlő berendezések Átalakult a termelés a Telefongyár bugyi üzemében Hol van már a Bell-féle telefon. Ma már közvetlenül hívhatunk Budapestről nem egy nagyvárost, amikor távközlési műholdak keringenek százszámra a Föld körül? Rohamléptekkel fejlődik a hírközlés, amelynek egy-egy pillanatnyilag mindentudó gépezete néhány év alatt elavul. Ma már egyetlen kábelrendszeren 300 vagy 960, sőt 2700, a még bonyolultabb vezetékeken akár több mint 9000 beszélgetés folytatható egy időben. Pest megyében Nagyká- tán és Bugyi községben működik a Telefongyárnak két üzeme. Mindkettőt a termelés fokozatos átalakulása jellemzi. Helikopterről A Telefongyár Bugyi községbeli gyáregységében a hagyományos alkatrészgyártó masinák mellett szemre is tetszetős gépek sorakoznak, tucatnyi színes nyomógombbal, kapcsolóval. — A 70-es évek kezdetén, mint ismeretes, üzemünkben befejeződött a teiefongyártás — magyarázza Nagyszegi János, a műszaki osztály vezetője. — A készülékek helyett a sok országon át kígyózó kőolaj- és gázvezetékek biztonsági rendszeréhez készítünk berendezéseket. A teiefongyártás is pontos munkát kívánt, a mostani termelésünk azonban még nagyobb precizitást, fegyelmet követel a dolgozóktól. — Gondoljon csak bele! A vezetékek ellenőrzése rövi- debb távolságokon sem köny- nyű. Végig kell járni a nyomvonalat, ha az ember meg akarja lelni a szivárgás, a hiba helyét. A Magyarországra érkező gázvezetékek a Szovjetunióból indulnak ki, ahol nagyobbak a távolságok. Ott helikopterről ellenőrzik a vezetéket, amelyen bizonyos távolságonként elhelyezett berendezés segítségével lehet értesíteni a legközelebbi várost. Ehhez a biztonsági rendszerhez készítünk tápegységeket, évente mintegy 2300— 2500 darabot. Nehéz betörni — Keresettek-e a megbízható hírközlési eszközök a kül- és belföldi piacon? — Feltétlenül. Hozzátenném azonban, hogy a legmodernebb termékek előállítása számos gondot vet fed. A tőkés piacra rendkívül nehéz betörni. A helyzet sok esetben az, hogy egyes alkatrészeket dollárért szerzünk be. Ugyanakkor nehezen, vagy nem tudjuk a tőkés piacon — valutáért — értékesíteni termékeinket. Csak kiváló alkatrészekből készíthetünk precíz berendezéseket. A szakemberek kiszámították: egy 300 kilométeres rendszerben, ha 72 óra alatt egyetlen hiba fordul elő, az annyit jelent, hogy a beépített nyomtatott áramkörű lapok közül száz év alatt mehet tönkre egy-egy. — Akad azonban jó példa is. A külhonban igencsak elismert svéd Ericson cég elektromechanikus szűrőket gyárt a Telefongyárnak, amelyeket beépítünk a készülékekbe. Cserébe kész termékeket adunk, amelyeknek nagyobb az értéke, s így több alkatrészt kaphatunk érte... 7 anfolyamon Szerteágazó kábelek, huzalok kígyóznak mindenfelé a műhelyekben. A dolgozók ügyes mozdulatokkal forrasztják egymáshoz az alkatrészeket. Jó szem és kézügyesség kell ehhez a munkához. Látszólag egyformák a mozdulatok. — Pedig nem így van — mondja a műszaki osztályvezető. — Forrasztás és forrasztás között is különbség van. Nem csoda, hiszen egy-egy közepes tápegységbe 1500 alkatrészt is beépítünk. A későbbi hibák jelentős része a felületes forrasztásból fakad. Elég egy apró kontakthiba, s máris használhatatlan a sok tízezer forintba kerülő berendezés. Ezért volt fontos a termelés szerkezetének megváltoztatásakor nemcsak az új munkafolyamiatok megismertetése, hanem egy egészen új szemlélet megteremtése a dolgozók között. Hatvanórás tanfolyamot szerveztünk, melynek során a dolgozóknak rajzismeretre, anyag- és alkat- részismeretekre kellett szert tenniük. A tápegységek gyártása a Telefongyár termelésének csupán egy részét alkotja. A dolgozók ezenkívül évente 500— 600 tartályrendszert, 9000 csa- tomafióköt, 1200 szint adó-vevőt és egyéb hírközlési terméket készítenek, amelyek nélkül működésképtelenek a városokat összekötő rendszerek. A Telefongyár dolgozóinak munkája felelősségteljes. Előfordulhat, hogy egy-egy kis alkatrész hibája később beláthatatlan károkat okoz. A műhelyek dolgozói, rendszeresen naplót vezetnek, amelybe a munkások, a művezetők beírják észrevételeiket. Számos hibaforrásra hívják fel így a figyelmet. Páljános Tibor csoportvezető éppen egy ilyen esetről beszél: Rossz ón ' — A vezetékekhez tartály- rendszereket is készítünk, amelyeket bizonyos távolságokra helyezünk éL Ebbe kerülnek a különféle tekercsek, erősífcőberendezések. Ezek a tartályok légmentesen vannak lezárva. Korábban az összeillesztésnél és egyben a szigetelésnél használt ónt Svédországból vásároltuk meg, valutáért. így énnek az anyagnak egy-egy kilója mintegy 160 forintba került. A Híradás- technikai Anyagok Gyárának váci üzeme azonban vállalta, hogy szállít nekünk hasonló minőségű ónt. Kezdetben nem is volt semmi probléma, költségeink a felére csökkentek. Múlt év őszén azonban észrevettük, hogy megromlott az anyagnak a minősége. A kábelfejek kiképezésekor megrepedezett az anyag. Ez pedig veszélyezteti, sőt tönkreteheti az egész rendszert. Egyik szerelőnk szólt a hibáról, s a vizsgálataink után kiderült: a váci üzemtől kapott ón huszonegyszer szennyezettebb az előírtnál. Természetesen azóta nem használjuk a rossz anyagot Az ötletek, a javaslatok segítik a termelést, amely az utóbbi években valóban kiegyensúlyozottan fejlődött. — A rekonstrukciónkat 1975-ben kezdtük meg, s 1980- ban fejezzük be — mondja búcsúzóul a műszaki osztály- vezető. — Ha csak a gépfej- feszítést tekintjük, elmondhatjuk: 80—100 olyan új berendezésit vásároltunk, amelyek értéke több millió forint. Mindez meglátszik az üzem fejlődésién is. Tavaly például 150 millió 78 ezer forintnyi készárut és 142 millió 433 ezer forintnyi egyéb terméket gyártottunk. A nálunk készült berendezéseket exportáljuk a Szovjetunióba, Csehszlovákiába, Lengyelországba és nem egy fejlődő országba. Virág Ferenc Már nem az ígéretek földié , Egybeépítik Kakucsot és Inárcsof Á tanácsnál csak hitegetnek bennünket — mondták a ka- kucsiak. És legyintettek. Nem hittek már se elnöknek, se tanácstagnak, mondhattak azok bármit parcellázásról, telekről, arról, hogy a fiatalok valamikor építkezhetnek. A tanácselnök, Szabó Pál, hitt-e benne? — Voltak nagyon rossz napjaink, amikor már én is azt mondtam: akkor hiszek, ha látok. Azért persze, hittem... Kell, de nem szabad lnárcsot, Kakucstól egy kilométernyi földdarab választja el. Egyéb semmi. Lassan hat éve lesz, hogy a két tanács egyesült, s a két község alvég-felvég viszonya is megváltozott az elmúlt évtizedekben. Jó barátok, együtt sportolnak, s nemcsak alvégi lányt vehet már el az, aki a szomszéd községbe házasodik. Hogy Inárcs és Kakucs egy község lesz valamikor, arra az 1975-ben jóváhagyott rendezési terv adott reményt. Ez a kötelező érvényű elképzelés úgy ábrázolta Kakucsot, mint amely Inárcs felé terjeszkedik, minthogy ha terjeszkedni akar, nincs is más választása. Üjhartyán felé a terület mocsaras, kelet és dél felé nem mehet, mert ebben meg a domborzati viszonyok akadályozzák meg. A tervkészítésnél mindezt figyelembe is vették. A bajok akkor kezdődtek, amikor kérték a földhivatalt, járuljon hozzá ahhoz, hogy a területet kivonják a mezőgazdasági művelés alól. A földhivatal — a szabályok értelmében — nem tehette, mondván, hogy jó minőségű földre ne építkezzenek. Hogyan lehet akkor végrehajtani a kötelező érvényű és minden illetékes által jóváhagyott rendezési tervet? Ezt kérdezte Szabó Pál is a, megyei tanácstól, áhonnah megerősítették: a rendezési tervet végre kell hajtani. A községi tanács mégsem láthatott munkához, mert mielőtt kézhez vette volna a megyei tanácsi megerősítő határozatot, megjelent az új jogszabály, amely kimondta, hogy lakóház építés céljára, nem lehet kisajátítani művelhető földet. Csak telepszerű házépítés céljára. Pedig a tanács akkor már — a rendezési terv birtokában — megígérte a telekre váró hatvan-hetven kakucsinak a parcellázást. A rendezési tervben pedig szó sem volt telepszerű. többszintes épületekről. Nem is lehetett, mert a községnek nem volt, és nem is lesz mostanában közművesítésre ennyi pénze. Sok házba még a villanyt is csak most vezetik be. Hol van még a víz, a csatorna, az út, a járda... Közérdekből Annak idején másodszor is visszatértünk lapunkban az inárcs—kakucsi problémára. A megyei tanács építési osztályán azt a felvilágosítást kaptuk, hogy a törvényerejű kisajátítási rendelet nem rossz; az alaprendelet szerint ugyanis város- és községrendezési célokra lehetséges a kisajátítás. De egy külön állásfoglalás ezt így módosítja: az egyedi családiház-építést célzó kisajátításnak nincs helye. Ez az állásfoglalás nehéz helyzetbe hozta nemcsak lnárcsot és Kakucsot, hanem a megye számos más települését is, mert a magánépítte- tők legnagyobb többsége családi ház építésére készült és készül még ma is. Az építési osztály a Pest megyei Népi Ellenőrzési Bizottsággal egyetértve bírálta is ezt az állás- foglalást. Az eredmény — bár sokáig váratott magára — nem maradt el. Mit tudnak erről az inárcsi tanácsnál? Csak aKasttt- hoof nw« már közérdekből lehetséges a kisajátítás. Kell-e kérdezni, mennyire közérdek az, hogy hetven családot ellássunk telekkel? Nem vész kárba A tanácselnök, amikor elcsüggedt, már maga is azt mondta: hiszem, ha látom. Nőst, mit lát? — Azt, hogy megkezdődött a kisajátítási eljárás, tehát az az egykilométeres darab már nem az ígéretek földje. Sokat köszönhetünk a járási vezetőknek. Elkészültek a kisajátítási vázlatok, a járási hivatal szakértője már fel is mérte az ingatlan értékét: hatszázezer forint. A földek tulajdonosaival, a tsz-ekkel is tárgyaltunk. Mondanom se kell talán, hogy nincs ennyi pénzünk, de az OTP meghitelezi, s az ingatlan értéke az OTP-n keresztül térül meg a tsz-ek- nek, a különbözet pedig a tanácsot illeti. — Hány telket alakítanak ki? — Hetvenkettőt. Erre több mint nyolcvan igénylő van. Ebből is látható, hogy menynyire szorított bennünket az idő. De legfeljebb csak hetvenet adhatunk el, mert kell a hely a pedagóguslakásnak és közületnek is. A bevételből marad némi pénzünk, abból közművesítünk. Már megrendeltük a villamosítási tervet, a villanyhálózat bővítésére lesz szükség. Tavasszal kezdik meg a telkek értékesítését. — Ml vész kárba a kisajátított földön? — Nem minden. Szőlő van rajta, ezt nem kell kiirtani, csak az épületek helyén, ötméteres előkertek lesznek a 270—300 négyszögölnyi telkeken épülő házak előtt. Remélem. hat-hét év múlva, mire nyugdíjba megyek, szép utcasorok állnak azon a földdarabon, amelyért annyit kellett harco3,oimk. Hatos Erzsébet \ szegedi meghívás váratlanul -í*p érte a főorvost. De egy percig sem töprengett, mert nagyon bízott előadása sikerében. Külföldi és szegedi kollégák előtt kell beszámolnia ötéves kísérletének eredményéről, amiről eddig csak legszűkebb baráti körében volt hajlandó beszélni. Az utolsó pillanatban jutott eszébe betege, Karácsonyi Ernő főmérnök, a balatoni nyaraló-villa szomszédja, a szerszámgépgyártás legtekintélyesebb szakembere és irányítója. Fiatal adjunktusát, Kertész Pétert hívatta be, akit pontos, gondos munkája miatt szeretett meg. — Magára bízom a főmérnök urat, néha menjen be hozzá beszélgetni, sakkozni. Érzékeny ember. — Értem, főorvos úr, kedélyes csevegés, semmi más. — A kezelésben nincs változás, három nap múlva itt vagyok — mondta a főorvos, aki ekkor még nem sejtette, hogy a három napból hatnál is több lesz. Kertész doktor, a főorvos kérésének megfelelően a nagyvizit és a csendes pihenő után mindig bement a különszobában fekvő főmérnökhöz. Beszélgetni, sakkozni. Karácsonyi megkedvelte a fiatal orvost, panaszkodni kezdett: a vezetés, az irányítás nehézségeiről beszélt neki, no, meg a gyár most kovácsolódó munkásgárdájáról. — A legnagyobb baj persze az, hogy a gyáregységek szét vannak szórva az országban, nehéz egy- szintre hozni a ... — Érdekes — jegyezte meg Kertész —, az apósom is sokat beszélt erről. — Az apósa? — Igen. Szerszámlakatos volt, de mint tmk-s ment nyugdíjba. Em■— Mi is javasoltuk neki, hogy járjon hobby-klubba, sakkozni. Hallani sem akar semmiről. Uarmadnap az adjunktus már kérdezés nélkül elkezdte: — Szegény apósommal baj van, milliomosnak képzeli magát, és olyan boldog. Az anyósom azt mondja, hogy talált valami papíro* kát és azzal szaladgál a városban. Mi baj vain főmérnök úr? Adok egy nyugtatót. Karácsonyi legyintett. — Nem, nincs semmi baj. Ezután már alig beszélgettek. Kertészt aggasztotta a beteg nyugtalansága, szótlansága. Alig várta, hogy a főorvos megérkezzen. Besietett hozzá. — Főorvos úr, a betege nyugtalan ... — Nem csodálkozom — vágott szavába a főorvos. — Biztosan olvasta az újságot. — Nem láttam nála újságot. — És maga olvasta? — Mit, főorvos úr? — Ezt a cikket — nyújtotta át a napilapot. Kertész átfutotta a címeket. Megdöbbent. Kié az újítás? Karácsonyi —Várszegi duó? A megtalált füzetlapok a bizonyítékok. .Várszegit visz- szamenőleg megilleti minden kifizetett fillér ötven százaléka. — Az apósom — mondta Kertész sápadtan. — Az apósa? Az a hogyishívják? — Várszegi. És a beteg tudja. — Kérem, akkor kerülje a beteget. Intézkedem, hogy vigyék át egy másik kórházba. Kerüljük a konfliktust — dobta fiókjába az újságot. Egy pillanatig tűnődve nézett adjunktusára, aztán így szólt: — Ki hitte volna... lítettem neki, hogy a főmérnök úr beteg. Jól ismeri a főmérnök urat. — Lehetséges — mosolygott a főmérnök. — A munkások emlékeznek rám, ismernek, de én képtelen vagyok több ezer arcot, nevet emlékezetemben tartani. Hogy hívják a kedves apósát? — Várszegi. Várszegi Géza. Karácsonyi szemöldöke összerándult. Szótlanul sakkoztak tovább. A főmérnök botladozó lépéseket tett, aztán feladta a partit. — Ügy látszik, fáradt vagyok. Párnájára dőlt, de nem tudott pihenésre gondolni. Nyugtalansága nőttön-nőtt. Mintha egy moziból sodorták volna ki az utcára, ahol nem lát, nem hall még semmit, mert újra meg újra a látott film képei peregnek le előtte. V árszegi! Tíz éve is van már ’ annak, hogy egy olajoskezű munkás, vastag iskolafüzetet tett elé. Az újításomat írtam le benne, mondta. Majd átnézem, két hét múlva érdeklődjön* Nem volt ideje, ismét két hetet kért, aztán meg egy hónapot. Nem, nem emlékszik rá pontosan, hogy mennyi idő telt el, de fél esztendőnél is több, amikor egy irat után kutatva, ráakadt a füzetre. Belelapozott. Érdekesnek találta. Hazavitte. A munkás nem jelentkezett nála többet, biztosan legyintett, hogy irka-firkája semmit sem ér. Az újításról előbb szóban tett említést a vezérnek. Hónapok múlva pedig egy feljegyzésben jelezte, hogy hozzá kezdett a kidolgozásához. Az irka-firkából csak az ötlet maradt meg. Esztergomban próbálták ki az újítást, amin még próba közben is változtattak. Csak ezután vezették be. Két hónappal a betegsége előtt a szakszervezeti titkár említette neki, hogy járt nála egy Várszegi nevű nyugdíjas, aki úgy hallotta, hogy az ötletét megvalósították a gyárban és részesedést kér. Csak nem tudja bizonyítani, mert a füzete, amibe lemásolta feljegyzését, elveszett. — Persze, nem adtunk hitelt a mende-mondájának — nevetett a titkár. — Már öt éve nyugdíjas, és most jön ezzel a mesével. De vajon megnyugodott-e Várszegi? — töprengett. Biztosan, hesse- gette el magától a tolakodó gondolatokat. Ám, amikor az adjunktus meglátogatta, megkérdezte: — Hogy érzi magát a kedves apósa nyugdíjban? — Kezd bogaras lenni — mosolygott az orvos. — Mostanában valami régi találmányának a feljegyzéseit keresi. Az igazság pedig az, hogy még újítása sem volt sohasem. — Valamivel el kellene foglalnia magát. ÁGYNEMŰGARNITÚRAK, LEPEDŐK, PÁRNAHUZATOK NAGY VÁLASZTÉKÁVAL VÁRJA KEDVES VÁSÁRLÓIT A PRV ÉRDI MÉTERÁRUBOLTJA: Érd, Lenin út 32. Néhány cikk a választékból: Színes lepedő, 140x198 cm Angin dunnahuzat, 4 szeles Fehér dunnahuzat, 4 szeles 110 Ft helyett 81,50 Ft 261 Ft helyett 183,- Ft 234 Ft helyett 154,— Ft HETE JANUÁR 101 4 i 4 1 BABA MIHÁLY: ^Ah íetecj, nyucftalan
