Pest Megyi Hírlap, 1979. január (23. évfolyam, 1-25. szám)
1979-01-07 / 5. szám
AG AZIN:! 1979. JANUÁR 7., VASÁRNAP SSÍ „...röpültünk Váczra” A méltó hitves Nemrégiben emlékeztünk meg az évfordulóról: Petőfi Sándor hitvese Szendrey Júlia 150 esztendővel ezelőtt 1828. december 29-én született Keszthelyen. Születésének helye az úgynevezett régi Űjmajor, a mai Szendrey-major intézői lakása. (1969- ben e helyen Szendrey Júlia emlékszobát nyitottak.) Keszthelyről elkerülve leánykorának legnagyobb részét a vadregényes környezetű erdődi kastélyban töltötte. Édesapja ugyariis tekintélyes jószágigazgató volt Károlyi gróf uradalmában. Gondos nevelésben részesült. A pesti, egykor divatos Sejtey- féle nevelőintézetben sajátította el a múlt század eleji művelt lányoknak szánt ismeretanyagot: német, francia nyelvet, zenét. Petőfit 1846-ban szeptember 8-án ismerte meg Nagykárolyban. A barna hajú, barna szemű ábrándos lány nem csupán szépségével hódította meg a költőt, műveltségével, a forradalmi eszmék iránti lelkesedésével nagy hatást tett rá ismeretségük első percétől fogva. Júlia, mint Petőfi, rajongott Heinéért, s az altkor divatos, de még ma is olvasott francia regényírónőért, George Sandért. Ezt a kiváló asszony-írót Júlia még szokásaiban is követte; rövid frizurát hordott, s feltűnően öltözködött. Petőfi és Szendrey Júlia ismeretségük évfordulóján házasodtak össze. Júlia két esztendő múlva özveggyé lett: Petőfi 1849. július 31-én esett el a fehéregyházi síkon. A nemzeti elnyomatás első hónapjaiban megrendültek Júlia idegei, nem volt eléggé megfontolt, s az elnyomó tábornokok segítségét kérte férje felkutatására. Nemzeti felháborodás A közvélemény ellene fordult, nem látott más kiutat válságából, minthogy ismét férjhez menjen. Második férje Horváth Árpád, az oklevél- és címertan tudós egyetemi tanára. Tíz nappal a gyászév letelte előtt lépett ismét házasságra (1850. július 21-én). Nagyon is érthető, hogy ezt a cselekedetét általános felháborodás követte. Ennek a felháborodásnak legidőtállóbb dokumentuma Arany János drámai erejű költeménye: A honvéd özvegye. Ehhez azonban a történelmi igazság kedvéért hozzá kell fűznünk valamit: a költemény Júlia életében csak kéziratban terjedt el. Ha a felháborodás érthető volt is, sajnálatos, hogy még az időtálló és tudományos Petőfi-írások szerzői is, például Ferenczi Zoltán, és Hatvány Lajos, egyoldalúan ítélték meg ezt a nagy műveltségű, írói tehetséggel megáldott asszonyt. Kéziratos hagyatéka megjelenésekor, 1930-ban vált szélesebb körben ismertté, hogy második házassága boldogtalan volt. Az egyébként nagy tudású és jó hazafi, Horváth Árpád, lelki durvaságával pokollá tette felesége életét, s ezért egy idő után Júlia különváltan élt férjétől, Pesten, a Zerge utca 13. számú ház 14. lakásában. A Zerge utca (a mai Makarenko utca), régies hangulatú, belső józsefvárosi környezet. Házai legnagyobbrészt kétemeletesek. A 13. számú ház — Júlia ebben halt meg — ma már nincsen meg, helyén á 15. számú található. Kevesen látogatták Krúdy Gyula fiatal éveiben, jogász korában ebben a ma már lebontott Zerge utcai házban lakott, s idős lakásadónőjétől — akinek még Szendrey Júlia is lakója volt — sok mindenfélét hallott a kis ház szomorú asszonyáról. „Lakásadóm, az agg nő — írja Krúdy — a hosszasodó őszi estvéken megemlékezett róla, mint pontatlanul fizető lakójáról, aki mindig valamely szerkesztőségi szolgát várt, akinek bizonyos írói honoráriumot kell hoznia lepecsételt kuvertában, megemlékezett róla mint betegeskedő hölgyről, aki napjait részint ágyban fekve, részben a kanapén heve- részve töltötte, de néhanapján felöltözködött: rövid frizurájára nagy gondja volt. Levette a gitárt a falról, keze ügyébe helyezte, mintha énekelni készülne azoknak a vendégeknek a gyönyörködtetésére, akik meglátogatják, pedig jóformán senki se látogatta meg.” Látogatói literátus öreg hölgyek, voltak, fia, a fiatalon elhailit Zoltán, akiről Krúdy szintén elégikus hangulatú írásokban emlékezett meg, s egy különös csodadoktor, a szomszéd Bodzafa (ma Somogyi Béla) utca lakója. Ez a doktor Nadragulyái néven gyakorolta „hivatását”, valódi neve Szőllösy Ferenc volt. A kuruzsló az 1850-as években súlyosan kompro- mittáltatta magát, Bécset értesítette az Orsován elásott magyar korona rejtekhelyéről, de nem volt szerencséje: a színésznő, akit megbízott a titok közlésével, s az érte járó pénz felvételével, megugrott a nagy ösz- szeggel, s csak hazai útlevelet küldött a doktornak. Alti a sorok között tud olvasni, érti, hogy Krúdy Juliskák Juliskája című megemlékezése, több, mint hangulatos korrajz. Ez a Krúdy-írás vádirat az akkori, kiegyezéskori, megalkuvó társadalom ellen, melyben Szendrey Júlia belső számkivetésbe, hónapos szobába kényszerült, különcök társaságába. Ne részletezzük második házasságának gyötrelmeit, s a kortársak teL jesen alaptalan rágalmait, inkább hálás szívvel emlékezzünk a szépíró Krúdyn kívül többi rehabilitálóira is: emlékezzünk Szász Károlyra, a múlt század műfordítójára és a világirodalom első magyar népszerűsítőjére, Mikes Lajosra, az Ismeretlen napló kiadójára, s a nemrég elhunyt kiváló Petőfi-kutatóra, Dienes Andrásra. S a lelkekbe kell kiáltanunk, hogy Szendrey Júlia méltó hitvese volt Petőfinek, lelkesítette a költőt, a szabadságharc legválságosabb napjaiban, a modern Magyarországért, az emberi haladásért vívott harcában. A feledés ködében Számos írása méltó arra, hogy kiragadjuk a feledés ködéből. Felhívása jelent meg például a debreceni, Kossuth vezette kormány hivatalos lapjában, a Közlönyben 1849. április 8-án: Testvéri szózat Magyarország hölgyeihez. A magyar leányokat, asszonyokat buzdította a költő hitvese női társulatok alakítására: a háború által sújtottak minden néven nevezendő támogatására. Egyik remek novellájában, a ma is nagyra becsült, klasszikus, de nem mindenben csalhatatlan Gyulai Pállal, sógorával szemben bebizonyította, hogy a nők részvétele az irodalmi alkotásban hasznos cselekedet. A novella furcsa címe — A Pesti Napló 61., 62. és 65. száma — arra utal, hogy Gyulai már a maga idejében is ósdi írónőellenes nézeteit a novellacímben megjelölt számokban fejtette ki. Szendrey Júlia volt az elsők egyike, aki költői formába öntötte az anyai szeretet érzését. Három rózsabimbó című költeménye gyermekeiről szól, Zoltán fiáról, s a második Gyömrői látogatások Emlékek Meáévessyről Hegyi-Füstös István Gyömrőn él. Ö találta meg Kossuth hangját, most Adyét keresi, s ahogy nyáron említette; jó nyomon van. A jeles irodalomtörténész sokat foglalkozott Medgyessy Ferenc szobrászi életművével is. Még id. Pál Mihály Gyömrőn alkotó szobrászművész mutatta be Medgyessynek. Medgyessy felesége, a turkesztáni születésű Mária asszony Gyömrőn kereste fel Hegyi-Füstös Istvánt: „Akkor még a régi állomáson állt meg a vonat. Rekkenő nyári nap volt. Egy évvel férje halála után érkezett Gyömrőre Mária asszony. Bibliográfia megírására kért. Jó pár száz könyv, újság, folyóirat adatát összegyűjt töttem." Medgyessy Ferencné 1959-ben sok adatot szolgáltatott Hegyi- Füstös Istvánnak. Ebből megtudhatjuk, hogy Medgyessy Kislány- fej-ét Czellár Nellyről, a későbbi atomfizikusról mintázta, Kun Anna a Debreceni Vénusz modellje, s a debreceni Petőfi szobor Kispista István „petőfiesített” képmása alapján készült. Hegyi-Füstös István szerint Medgyessy felesége éppen emberi közvetlenségével, tisztaságával részes a nagy szobrok születésében: „Mária néni jól érezte magát falusi hajlékunkban. Megjelenése méltóságos magatartású volt, de egy-egy nyelvbotlásán, vagy jó történetén úgy derült, mint valami diáklány. Járt Kínában, Vietnamban, Egyiptomban, Londonban és Gyömrőn is. Kislányunknak egyiptomi, taskenti babát, kínai napernyőt ajándékozott. Jókora termete mellett Feri bácsi kicsinek mutatkozott. Ezt maga a művész is számon tartotta. A majdnem fonák helyzetet így oldotta fel: („Tudjátok, akit szeretünk, annál jobb, minél több van belőle.”) Végül Hegyi-Füstös István jóváhagyásával közreadom hagyatékából azon emlékezéseket, melyek Medgyessy Ferencné észrevételeit tartalmazzák szobrászatunk európai jelentőségű alakjáról. E közelről és hosszan figyelt lényegi megállapítások messzemenően árnyalják és pontosítják a Medgyessy-életmű nagyságát, — az alkotás iránti mélységes odaadását. LOSONCI MIKLÓS Akárhányszor megesett, hogy — ha munkája közben belépett valaki a műterembe — barátot, rokont, ismerőst ezzel fogadott: — Ejnye, de jó karod van, légy szíves állj egy kicsit modellt nekem!... Vagy: — De finom profilod van, hadd nézzem egy kicsit az arcodat, meg az álladat!... És ezt oly meleg kedvességgel mondta, hogy mindenki szívesen állt, vagy ült modellt neki. Egy-egy nagyobb aktszoborhoz 6—7 modellt is használt — mondván: — Mindenkiben van valami nagyon szép és ezt ki kell aknázni. Mert hát abszolút tökéletes alak egymagában az élő valóságban nincsen, s így többektől kell összeszedni a szép és érdekes vonásokat. Egyik-másik síremlékfigurán 3—4 hónapig is eldolgozgatott. Persze, hogy az alkotás nem adódott egészen ingyen: sok lelki töprengésbe került. Nem egy éjszakát töltött álmatlanul — amikor nagyon felizgatta fantáziáját egy-egy komoly művészeti probléma. De a végén mindig gyönyörű mű lett a zöldesszürke holt agyagból. A gipszmester megöntötte gipszbe a szobrot, s retusálás után: vagy bronzöntödébe került a mű, vagy kőbe faragtatta. A finomabb véső simításokat ő maga végezte sajátkezőleg. Az utolsó pillanatig talált javítani valót, hogy a jó még jobb legyen. Azt szokta mondani: — Egy mű agyagban születik, gipszben meghal, a kőben vagy bronzban — feltámad. A gipsz szobrot nem szerette élet- telensége és piszkos-fehér színe miatt. A fényes bronz, vagy márvány viszont erőteljesen kiadja a plasztikát — s a plasztika volt min-, dene. Még színes krétával festett képei és rajzai is erősen plasztikusak. Képeket rendszerint csak a nyári pihenés idején festett —, ez volt az üdülése. Az igazi életet, a szobrászat jelentette számára. Rendkívüli módon bírta a munkát. Nyáron reggel 6-kor már dolgozott. Kint a verandán kőbe faragott. Ebéd után körülbelül 20 percig pihent, utána este 8-dg megint csak szakadatlanul dolgozott. Művésztelepi szomszédai, kollégái csodálták fáradhatatlanságát, mondván, hogy ők még ha fiatalabbak is nála — de ezt a tempót nem bírnák el., így ment ez 1956-ig... akkor, abban az évben az első meleg tavaszi napon, március 31-én szívtrombózist kapott. Két évig viaskodott a betegségével. 1958. június 20-án aztán végleg kiesett kezéből a véső és a kalapács ... Örökre. 1931 ótó — amióta felesége lettem Medgyessy Ferencnek — figyeltem szobrainak születését. Némelyiket rögtön agyagban rakta fel. Volt, amelyikről előzetesen több rajzot készített, különböző változtatásokkal egy-egy modell után — avagy csak fejből. Körkörös plasztikához — például egy női akthoz — előbb kis vázlatot készített agyagból. Utána kellő nagyságú vasvázat állított fel, amely egy csontvázra emlékeztetett széttárt, aszott karokkal, iszonyúan sovány lábakkal. Erre a vasvázra apró fakereszteket aggatott — miként a karácsonyfára szokták a díszeket. Ezek fenntartották az agyag súlyát, hogy le ne potyogjon. A nyers agyagot már úgy rakta fel hogy máris felismerhetően az ember formáját adta. Közben hosz- szúnyelű nagy fakalapáccsal kalapálta, alakította a masszát. A finom arcrészletek kidolgozását — mint a száj, az orr, a szem — saját nagv- ujja hosszú körmével végezte. Élvezet volt nézni, hogyan lett óráró! órára az élettelen agyagból — az élő arc kifejezését sugárzó fej, vagy figura. Mindenki modell volt neki, lett-légyen az gyermek, vagy felnőtt, kutya, vagy macska, egér vagy oroszlán, mindenkinek hasznát tudta venni. Morelíi Edit tűzzománca házasságából született Attiláról és Árpádról. Zoltánról megragadó erővel vetette papírra e sorokat: „Kihűlt boldogságom, Egyetlen zöld ága: Az eltépett múltnak, Elő bizonysága, A lehullott csillag Fennmaradt sugáral” Gyönyörű utazás MEDGYESSY FERENC: KIS LOVAS S egyik legszebb írásának eredeti hangvétele, még a szakavatottak figyelmét is elkerülte. Naplójának 1847. december 18-án keltezett részletében váci utazását írja le. Petőfivel ugyanis Vácra utazott a költő szüleinek látogatására. Vasúton tette meg a fiatal házaspár ezt az utat: Magyarország 1846-ban épült első vasútvonalán. „Gyönyörű utat tettünk meg— emlékezik útjára Szendrey Júlia — múlt hétfőn, azaz 13-án. A vasúton mentünk, vagy igazság szerint inkább repültünk Váczra. Hideg, fagyos idő volt, s oly nehéz, sűrű köd borította indulásunkkor mindkét oldalról a kilátást, hogy lehetetlen volt megkülönböztetnünk a tárgyakat, melyek mellett úgy suhantunk el, mintha versenyt nyargaltunk volna a szél paripájával. De végre diadalmaskodtak a nap sugarai, világosodni kezdett, és a ködnek osztania kellett, de ez csak olyan lassan hátrált, hogy szinte látszott, mily vitézül harcol minden lépésnyi földért.” Vácott Júlia és Petőfi boldog órákat töltöttek Petőfi szüleivel, „az öreg atyussal”, aki „minden betegeskedése ellenére oly kedélyesen és annyi históriákat beszélt, hogy csak győztük hallgatni, a közbeszólásra gondolni se lehetett. Anyánk pedig, — írja tovább — avval kedveskedett, hogy Sándornak első párnáját, kis pici gyermekkori párnáját egy szalmaszék fölé vonta és e széket nekem készítette.” „Négykor indultunk vissza, mert a gőzkocsi négy és fél órakor indult. Ha menet el voltam ragadtatva — dicséri Júlia a vasutat —, hát még visszajövet. Egész magamon kívül voltam. . Egyenesen az égbe is repülhettünk volna, anélkül, hogy ezen csodálkoztam volna. A nehéz köd lecsapta a gőzt, a kocsi oldalaira, s ép oly sötét volt, mint a vészterhes zivatart rejtő felhők, s mi köztük futottunk fáradhatatlanul. A szikrák, mint megannyi fényes csillagok maradtak el mellettünk, és e bűjáték mindinkább valósulni látszott, amint sötétedett az éj. Valóban kábító az ilyen utazás, még most is néha úgy tetszik, mintha szállanák a sötét felhők között, és látnám a csillagokat, melyek egy-egy világot zárnak magukba, s én futok mindig sebesebben, mindig gyorsabban, míg följárom így a mindenségi.” RUBINYI GYÖRGY i 4