Pest Megyi Hírlap, 1979. január (23. évfolyam, 1-25. szám)

1979-01-30 / 24. szám

%Miűav 1979. JANUAR 30, KEDD KIÁLLÍTÁSOK szentendrei I Vajda Lajos emlékkiállítása a Szentendrei Képtárban ápri­lis elejéig, Aknay János tárla­ta február 6-tól március 3-ig, a Pest megyei Könyvtár Világ­fa Galériájában tekinthető meg. Holnapot teremtő művek. Vajda Lajos ma és holnap is időszerű: forrás. Bizonyos el- j ágazásainak felerősödését kö- I vethetjük nyomon Korniss De- j zső, Bálint Endre, Anna Mar- \ git, Szántó Piroska, Kondor j Béla művészetében. Művét ma A festészet mikroszkópján át tunk, ilyenné süly- lyedhet az idő, ha nem vigyázunk. Thomas Mann könyvvel, József Attila és Babits Mihály versekkel, Vajda Lajos rajz­zal figyelmeztetett. Komolyan, méltó­ságtelj esen: Euró­pa, vigyázz! Ak­kor nem vigyázott, ma méltóbb az in­sem tekinthetjük lezártnak, hiszen a szentendrei házak mértaniságát, feszült gondo­latritmusát a Vajda Lajos stú­dió tagjai, elsősorban Aknay János érlelik tovább a mai idő űj elemeivel. Vajda Lajos egyedi festői erénye ez a nyi­tottság, ez a vonzó és gazdag, befejezetlenség, mely újabb és újabb megközelítéseket sürget a ma és a holnap alkotóitól. Nemcsak műve, hanem mód­szere és lelkülete is fennma­radt kései rokonai munkássá­gában. Százfelé nézett, ezerfelé lá­tott. Festészetének elmélyülés­sel épített mikroszkópjával, nagyítólencséjével, horosz­kópjával mérte, vizsgálta, fel­derítette a jövő és az ember­ség határait. Időzött vízpar­ti házaknál, elemezte Sziget- monostor ornamentikáját, pléhkrisztusokat figyelt, a villanó szem feszültségét fe­dezte fel az indázó gyökerek között, növényi alakzatokról bi­zonyította rajzokkal, hogy szinte áltatok, olyan intenzí­vek. Ennek ellenkezőjét is igazolta 1940-ben készült Ma- dár-növény-ében. Vajda Lajos minden műve gondolkodásra ébreszt. Nem merő ötletből for­mál szörnyet, hanem azért, hogy fényiedben megriasszon; ilyenek vagyunk, ilyenek lehe­tősre. így és ezért is felette idősze­rűek Vajda láto­másai. A Nemzeti Ga­lériából érkeztek a művek a Szent­endrei Képtárba. Itt otthonosabban érzik magukat, s bár értékük ter­mészetesen nem módosul, köny- nyebb a látogató számára az, hogy maradandó kon­taktust építsen Vajda világa és saját teendői kö­zött. Ez a termő híd ebben a bensőséges környezetben fe­szesebben ível, és hiánytala­nabbal szeli át a végtelennek tűnő, mégis egyesíthető távol­ságot. A Világfa Galéria vendége Valamit nagyon tud, valamit nagyon megtalált, valamit na­gyon racionálisan birtokol Aknay János. Integrált szín­egyenleteiben, tisztázott orom­falaiban nemcsak az architek­túrát kottázza, hanem az épí­tészet’ formáiban elrejtőzött, és éppen ezen alakzatokban áttételesen látható embert. Nem az ember anatómiáját, Vajda Lajos: Két fej aktul Vallayiak az adatok Tudományos ismeretterjesztés Pest megyében Kimutatást böngészek. A TIT Pest megyei szervezeté­nek tavalyi munkájáról valla­nak az adatok. Álét és fél ezer előadás egy évben. Irdatlan szám. Napon­ta — ha jól számolok — a vasárnapokat, ünnepeket is beleértve, mintegy 20 előadás. Ezeket 243 ezren hallgatták meg. Negyedmillióan. A me­gye lakosainak száma, a het- vennyolcas Statisztikai Zseb­könyv szerint csaknem egy­millió. Tehát minden negye­dik ember volt TíT-előadáson. Ez nem kevés. Főleg akkor, ha sokan a fővárosban dolgoz­nak és ott is részt vehettek különböző rendezvényeken. (Ám tudjuk azt is, hogy volt, aki több előadást is meghall­gatott.) A TIT 500 egyéb ren­dezvényének, országjárásnak, tanulmányi sétának, szakkör­nek, -filmklubnak, vetélkedő­nek, kiállításnak, sorolhatnánk — 33 ezer résztvevője volt. Ez sem kevés, főleg akkor, ha tudjuk, ismerjük a televízió, a rádió, a mozi, a sportesemé­nyek tömegvonzó hatását. Ezek valóban konkurrensei a TIT-nek. De egyre többen észrevesz- nek valamit. Azt, hogy ezek­nek az előadásoknak, rendez­vényeknek semmi mással ösz- sze nem hasonlítható különle­gessége: a személyes jelenlét. Az, hogy az előadó nem ké­kesszürke képernyőn, vagy fekete hangszórón keresztül szól hozzánk, hanem előttünk áll, s ami a legfontosabb: kér­dezhetünk tőle. Hogy mit? Bármit, ami ér­dekel minket az elhangzottak­kal kapcsolatban. Legyen az filozófia, hadtudomány, iroda­lom, jog, közgazdaság, politi­ka, pedagógia, történelem, biológia, fizika, kémia, attól függően, hogy éppen milyen előadást hallgatunk. Mind­egyik tudományágnak külön Szakosztálya van a TIT Pest megyei szervezetében és mindegyik százával tartotta az előadásokat. Az érdekesség kedvéért: a legtöbbet, 914-et, a pedagógiai szakosztály, szü­lőknek, óvodai, iskolai neve­lőknek. A legtöbb, 1700 rendezvény­re a ráckevei járásban került sor. A városok közül Vác ve­zet, több mint hatszáz elő­adással. A negyven TIT-nyelvtanfo­lyamon angolul, németül, oro­szul és eszperantóul tanultak, csaknem ötszázan. Cegléden és Vácott 4 titkárnőképző elő­adássorozatot is rendeztek. Hajókirándulásra a Dunaka­nyarba vagy Mohácsra mint­egy ezren jelentkeztek. Hét­ezren pedig busszal keresték fel hazánk különböző, szép tá­jait. A. Gy. hanem környezetet, tárgyakat teremtő gondolatait. Aknay Já­nos figuralitása ez a nonfigu- ráció. Következetes műhely­munkával érte el ezt a festői rangot. A Vajda Lajos stúdió tagja volt, és művész lett, olyan alkotó, aki Örkényi, veszprémi, salgótarjáni és szentendrei egyéni tárlatain művekkel igazolta, hogy egy lépéssel mindig előrelépett. A lehetőség nagyobb A Pest megyei Művelődési Központ problémája a közön­ség. Az, hogy e komplex mű­vészeti, művelődési ajánlat elegendő állandó és ideiglenes vendéget tud-e hívni a köny­vek, képek és a színjátszás, zene ottnonába?! Megnyugtató, hogy Piattny György kiallíusau mar az első napodban több százan nézték meg; dabasi, abonyi, gödi, aszóai könyvtá­rosok, szentendrei általános is- •kolások, nyugdíjasok. Értekez­letre, sakkversenyre jöttek a művelődési központba, s köz­ben — tapintatos szervezés eredményeképpen — a kép­kiállítást is megtekintették. Vi szik a művészet és az intéz­mény jó hírét szerte a megyé­be. Nem hallgathatom el azon­ban aggodalmamat: kevés a szentendrei gimnazista a szent­endrei tárlatokon, a Pest me­gyei Könyvtárbai). Nagysze­rű képek, könyvek várják őket is. reméljük nemhiába. Losonci Miklós NEMZETISÉGEK IRODALMA (3.) Szivárvány a szülőföld felett BESZÉLGETÉS DÉKITY MÁRK HAZAI DÉLSZLÁV KÖLTŐVEL Néhány héttel ezelőtt került a könyvesboltokba a reform­kori pályatársak által nagyra becsült Vitkovics Mihály ma­gyar és szerb írásainak gyűj­teménye. Amikor tehát Marko Dékittyel — Dékity Márkkal — a mai hazai délszláv iroda­lomról, annas előzményeiről beszélgetünk, Vitkovicsról sem feledKezhetünk meg — s per­sze Szentendre jeles szülöttjé­ről, Jakob Ignatovityról sem. Természetesen meg kell emlé­keznünk a szerb, horvát és szlovén népköltészet gazdagsá­gáról is —, a Dráva menti horvátok között például ma is élnek az archaikus nyelvezetű tündérballadák. Folklorisztikus munkák — A két világháború között — mondja Marko Dékity — alkotott például Mirojub Ante Evetovics, Iván Petress költő. A gradiscsei horvátok közül származott Máté Mersich Mi- loradics háborúellenes költe­ményeit, vagy a szlovén Pavel Ágoston pedagógiai, irodalmi műveit is érdemes megemlí­teni. Az ebben az időszakban megjelent naptárak viszont — például a Danica naptár — egyházi jellegűek voltak, ke­vés haladó szellemű munkát közöltek. — Mikortól számíthatjuk a délszláv irodalmi élet meg­élénkülését, a publikációs te­hetségek megnövekedését? — A felszabadulás után, 1946-ban Pécsett kezdte meg munkáját tanítóképzőnk; a hazai délszláv értelmiségi ré­teg kialakításáért igen sokat tett. Az új tanítók egy része irt is, a meglehetősen egyenet­len színvonalú munkák a Slobodában (a közös szlovák— délszláv lapban) és a kalendá­riumokban jelentek meg. A fejlődés 1948 után néhány év­re lelassult; a délszláv szövet­ség és a Népművelési Minisz­térium ugyan megjelentetett különböző antológiákat, de ebben az időben sem a szer­kesztői, sem a kiadói gyakor­lat nem volt következetes. Az ötvenes években is jelentek meg persze komoly művek, mint Vujlcsics Tihamér Nase peszme című gyűjteménye, vagy Kacskovics Antal Ma­gyarországi délszláv néptán­cok című folklorisztikus mun­kája. Mikor jelent meg az első komolyabb szépirodalmi gyűj­temény? — 1970-ben, V kolo! tíz köl­tő — Stipan Blazetin, Branko Filakovié, Ljubinko Galic, Jo- sip Gujas-üzuretin, Katica Kováé, Mattja Sinkovié, Ange­la Sokac, Katica Varga, Maria Vargaj és jómagam — versei­vel. Ettől kezdve valóban egy­re több munka jelenik meg; Vujicsics Sztoján Rasztocsenye (Széthullás) című kötetét Belgrádban adták ki, itthon gondozták Josip Gujas-Déure- tin Visszatérés, a Dráva men­tére című versgyűjteményét. Szóval a harmincas évek közepén született nemzedék megjelenésével lett — leg­alábbis mennyiségileg — je­lentősebb hazai délszláv iro­dalmunk. Komoly elismerés­nek érezzük, hogy jugoszláviai folyóiratok is foglalkoznak velünk, válogatásokban mu­tatják be munkáinkat. S itt kell megemlítenünk Csuka Zoltán költő nevét is, aki igen sokat tett a délszláv— magyar irodalmi kapcsolatok erősödéséért. Mint népművelők is — önről hosszabb tanul- , mány is jelent meg nemrégi­ben; itthon az anyanyelvi kultúra ápolásáért kétszer is megkapta a Szocialista Kul­túráért kitüntetést, a délszláv szövetség kongresszusa alkal­mából pedig tavaly ősszel a Munka Érdemrend bronz fo­kozatát vehette át. A kitünte­tések egyszerre ismerik el a költő, a tanító, a népművelő munkáját... — Az akkor már a főváros­ban működő tanítóképzőben arra neveltek bennünket, hogy népművelők is legyünk. 195/-ben végeztem, ekkor két évre a Győr-Sopron megyei Horvátkimlére kerültem taní­tani, majd a délszláv szövet­ség munkatársa lettem, s ma­radtam két- évtizeden , kérész^ tül. Közben táncoltam a köz­ponti nemzetiségi táncegyüt­tesben. Január elsejétől a 1 Národne Novini szerkesztősé- 1 gében dolgozom. — A lapban már hosszú idő óta közöl verseket... — Igen, 1953 óta írok, hosz- szabb-rövidebb kihagyásokkal. Ebben az évben jutottam el odáig, hogy önálló versesköte­tem jelenik meg Szivárvány a szülőföld felett címmel. A kö­tetet Szurcsik János festőmű­vész — falumbeli — illusztrál­ja. Egyszerűen szólni az olvasókhoz — A cím nyilvánvalóan ér­deklődését is jellemzi. — Igen, a szivárvány igen sokat jelent számomra, her­cegszántói gyermekkoromra, ámulásainkra emlékeztet, a Százhalombatto. Leírni is sok — hát még megtermelni azt az ötvenmilliárd forint értékű energiát, amelyet ha­zánk ipara évente fölél. Igaz — hallhattuk a Hét című riportműsor vasárnap es- ,ti adásában —, kevesebb szén, gáz, villamos áram elpusztí­tásával is meg lehetne termel­ni ugyanannyi árut, működtet­ni lehetne ugyanannyi gépet,i ha a mostanában szokásosnál okosabban gazdálkodnának a szén-, gáz- és áramhasználók. Ha nem annyira a gyárudva­rokat fűtenék, hanem inkább az üzemek falain belül hasz­nosítanák a kalóriáikat meg a kilowattokat. Ugyanígy az is igencsak cél­szerű lenne, ha nem hagynák kárba veszni az ún. másodla­gos hőenergiát, amely — a lai­kus tv-néző értelmezése sze­rint — az energiahordozók el­sődleges fölhasználása után visszamarad, és újabb értéke­sítés nélkül tűnik el. Még szerencse, hogy azért akadtak olyan szakemberek, akik belátták: a közérdek el­len való vétek így pazarolni, és kiokoskodtak egy egészen újmódi eljárást, amely lehe­tővé teszi, hogy föléljük azt a drága maradékot. Őszinte örömmel vettük tu­domásul. hogy éppen Itt, Pest megyében, a csőrendszereiről híres Százhalombattán pattant ki a fent említett ötlet. Lénye­ge? Csunán annvi, hogy az ot­tani erőmű hol langyos — 10— TV-FIGYELÓ 15 Celsius fok melegségű —, hol meg hideg Uuna-vizet ad tovább az ugyancsak százha­lombattai haltenyészetnek; aszerint, hogyan kellemesebb a pikkelyesek számára. Ugyan­így a helybeli erőmű vállal fe­lelősséget a halszaporító te­lep áramellátásáért is: azon­nal segít, ha bármiféle baj van. Mindezt pedig — hallhattuk meglepve — minden haszon nélkül, mert az efféle szolgá­latnak egyelőre nincs kisza­bott jutalma. Ha tovább fo­lyik az a meleg avagy hideg víz, jó — ám azért sem kap senki fegyelmit, ha fuccsba megy az összes ráadásenergia. Nagyon nagy kár, hogy mindez így van — mondogat­ták a dr. Tóth Judit szerkesz­tette riport illetékes alanyai, akik rendre úgy nyilatkoztak, | hogy azt a bizonyos, haszon­talanná váló felesleget nem ártana szervezetten értékesí­teni. Magyarán: kellene né­hány paragrafus, amely e ka­lóriafölösleg továbbadásának értelmet — no és persze fo­rintban is megszabott értéket — ad. Manapság, amikor annyi jo­gos szó hangzik el mindenféle pazarlásaink dolgában, igazán megszívlelendőnek tetszett ez a fölvetés. Bárha mind a száz­halombattai példának, mind pedig a róla szóló tv-híradás- inak meglenne a várva várt fo­ganatja ! Félelem. Lévén a kevésnél is kevesebb olyan család, amely­ben nem cseperedik gyerek — bizonyára igen sok a nézője kedves képernyőnk Hogy ná­lam különb legyen című soro­zatának. Immár a hetedik adá­sán is túljutott ez a ritka ér­tékes, megannyi jótanáccsal szolgáló, közvetlen stílusával igazán mindenkihez szóló mű­sor. Legutóbbi jelentkezése — Félelem nélkül elnevezéssel sugározták ezt — a kicsik szo­rongásainak okait vette sorra, és arra intett, hogy csínján bánjunk az apróságok rioga­tásával Nyiladozó értelmük amúgyis annyi, de annyi féle­lemforrás jelzéseit fogja föl — minek hát még kacifántos ne­vű mumusokkal fegyelmezget- ni őket. Ám ugyanígy az is szem előtt tartandó, hogy alkalom- adtán nem árt egy kis félsz, mert ennek tudomásulvételé­vel alakulnak ki a mindenna­pi léthez szükséges óvatossági reflexek; a mit. hol, meddig jelzéseinek skálája. Ennek a beidegződését kell szeretettel, értelemmel segíteni, mert a cél: a karakter, nagyobb sérü­lések nélküli kiteljesedése. Akácz László folyóra, amelyet édesapám, aki halász volt, ismertetett meg velem. Első verseimet is a gyermekkor utáni nosztal­gia, a kamaszkori szerelmek ihlették. Később egy tanárom megnézte próbálkozásaim, biz­tatott, könyveket adott. Így ismertem meg Branko Radi- csevic (Petőfi kortársa volt) költeményeit, amelyek erősen hatottak rám. Verseimben azóta is gyakran bukkan fel a szülőföld, amit egyszer örökre el kellett hagyni, s ahová az ember visszamehet, de már nem mehet haza. Emlékezem azokra az embe­rekre is, akik részt vettek a partizánharcokban Jugoszlá­viában. A fasizmus elleni küz­delemben községünkből tizen- ketten áldozták fel életüket. Most egy előttük tisztelgő hosszabb költeményen dolgo­zom. Általában is azt vallom: olyan egyszerűen szeretnék ír­ni, hogy azok a — szintén egyszerű — emberek, akikhez szólni szeretnék, megérjenek. Különösen örülök annak, hogy több versemet megzenésítet­ték, mert a muzsika igen kö­zel áll hozzám, családomban szinte mindenki zenész volt. — ír gyermekmeséket, -ver­seket is, utóbbiakkal szerepel majd a nemzetközi gyermekév alkalmából megjelenő antoló­giában. — Igen, a Stipan Blazetin, Ljubimco Gálié és az én ver­seimből összeállított kötet már a nyomdában van. Emellett hamai-osan kiadnak egy Bla­zetin- és egy poszthumusz Matija Sinkovic-kötetet is. Jelentkeznek a fiatalok — Az őszi nemzetiségi kongresszus alkalmából meg­alakult az irodalmi szekció. Mit tehet ez a hazai délszláv irodalom további élénkülé­séért? — A szekción belül lehető­dé válik a szervezett munka; kiadványokkal népszerűsíthet­jük az anyanyelvi kultúra és öntudat fejlesztésében elért eredményeket. Pályázatok ki­írása, együttműködés az író— olvasó találkozók szervezésé­ben ... van tehát feladat. An­nál is inkább, mert eddig nem is beszéltünk a prózaírókról; a tervek között novella­antológia, regény (Sztevano- vity Máró alkotása) is szere­pel. Jelentkeznek a fiatalok is, például a novellákat író Szte- panovity Pedrág, Karagics Mihály, Francek Mukics, a káj fcájnyelvet ismerő Mihovics József, a műfordító, irodalom- történész Milosevics Péter... P. Szabó Ernő (Vége.) kompozíciók Bisztriczky Tibor és Szabó Katalin zongoramű­vésznő előadásában. A dara­bok felkutatásáért és mű­soron tartásáért az Europäer 1 Liszt Center Bisztriczky Ti- , bort egyetlen tiszteletbeli tag­jává választotta. Ezek a zene-1 művek romantikus ihletésűek, \ a lemondást, elmúlást sugall­ják. A Gyászgonüola lassú uta­zás a halál felé. a ll. Elégia, az Epithalam szelíd szomorú­ságot áraszt. A műsor utolsó számaként Lafont Le Marin című románcára írt nagy kon­certkettős hangzott c-1.. A hetvenéves Bisztriczky Ti­bor az utolsó, még hangverse­nyező Hubay növendék. Hubay iskolája lényegében a nagy romantikus iskolák hagyaté­kát fejlesztette, mind zeneileg, mind hege 'űtechnikailag. Nagy figyelmet fordított a jobbkéz- technika fejlesztésére, a hang­színképzésre, a dinamika ki­dolgozására. Mindez érezhető is Bisztriczky Tibor, valamint növendéke. Hantó Erika játé­kán. Hajós Anna A váci zeneiskola hangver- l senytermében az Osztrák Kul- I turális Intézet és a zeneiskola rendezésében tartották meg Bisztriczky Tibor és Hantó Erika hegedűestjét. A hangverseny első részé­ben Takács Jenő, az Ausztriá­ban élő, 75 éves magyar szár­mazású zeneszerző művei hangzottak el. A háromtéte­les Sonata Concertante után a két hegedűre írt Tiberika — amely tíz kis darab formai 1 modernségre törekvő laza fü- j zére, mélyebb tartalom nélkül —, majd a szerző korai ro­mantikus darabjai következ­tek. Hantó Erika előadásában az Arietta, a Paprikajancsi, a Rhapsodie (Ungarische Weisen), valamint a ráadás­ként elhangzó Siciliana ro­mantikája már közelebb állt érzelmi telítettsége, valamint a régi magyar táncok hangu­lata révén a közönséghez. A szünet után négy igen rit­kán hallható T iszt mű követ- j kezett, hegedű és zongora­Hegedűest Vácott Romantikus művek a műsoron

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom