Pest Megyi Hírlap, 1979. január (23. évfolyam, 1-25. szám)

1979-01-03 / 1. szám

ZxYfl W V/ClKOP 1979. JANUÁR 3., SZERDA Honthy Hanna emlékezete Életének 86. évében meghalt Honthy Hanna Kossuth-dí- fas, kiváló művész, a magyar operettszínjátszás nagy egyéni­sége, a Fővárosi Operettszínház tagja. Művészetével a közön­ség sok generációjának szerzett örömet hazánkban és hatá­rainkon túl is. Temetéséről később intézkednek. A Kulturális Minisztérium, a Fővárosi Tanács, a Magyar Színházművészeti Szövetség, a Fővárosi Operettszínliáz prózai színésznő mutatkozott be szép sikerrel. Művészi pá­lyájának több ehhez hasonló, emlékezetes sikerű kitérője volt, de közben újra meg újra a Fővárosi Operettszínház elő­adásain, parádés bemutatóin remekelt. A Fővárosi Operett­színházhoz 1940-ben végérvé­nyesen leszerződött. Mint primadonna az ope­rettrepertoár szinte minden főszerepét eljátszotta. Ismer­tebb szerepei: Sylvia, Ceci­lia a Csárdáskirálynőben, a nagyhercegnő Jacobi Sybilljé- ben és Offenbach: A gerols- teini nagyhercegnöjében. Fe­ledhetetlen alakításai voltak a Lili, a Víg özvegy, a Luxem­burg grófja, a Maya című ope­rettekben és a Nagymama címszerepében. Viszonylag ke­veset filmezett; 1951-ben a Déryné, 1955-ben pedig a Díszelőadás című filmben lát­hatta őt a közönség. Művészetét páratlan népsze­rűség övezte. A Kossuth-díj, a Kiváló művész és a Magyar Népköztársaság Zászlórendje kitüntetések — ez utóbbit 85. születésnapján vette át — voltak hivatalos elismerései alkotóművészi életének, mű­vészetének. A magyar színházművészet nagy alakjától, az operettmú- faj nemzetközi hírű prima­donnájától búcsúzik az or­szág. Nincs, aki ne ismerte volna; több évtizedes, párat­lan színházi pályafutásának egy-egy emlékezetes alakítása, több száz televízió-, film-, és hanglemezgyári felvétele min­denkihez eljuthatott és el is jutott. Nemcsak itthon volt ő az operettműfaj meghatározó egyénisége, külföldet is meg­nyerte sokszínű jellemábrázo­ló készsége, kifejező hangja, játékának utolérhetetlen bája és eleganciája. Színészi pá­lyájának egyik emlékezetes állomását a Szovjetunióban ünnepelte, és sok más ran­gos külföldi színpad közönsé­gét is meghódította személyes varázsával. Budapesten született 1893- ban. Az Operettszínház ba­lettintézetében, majd Rákosi Szidi színiiskolájában tanult. Az első jelentősebb szerepét 1907-ben Bayer Babatündéré­ben kapta. 1912-ben a Nép­opera színpadán szubrettként lépett a közönség elé. 1910- ban a Vígszínházhoz szerző­dött, majd vidéken játszott. 1925-ben került a Fővárosi Operettszinházhoz. 1927-ben a Belvárosi Színházban mint Tárlatokon a dicső napokról A Magyar Tanácsköztársa­ság kikiáltásának 60. évfordu­lóját köszöntik a Magyar Munkásmozgalmi Múzeum idei főbb rendezvényei. Három ki­állítás egy időben — március 2-től május 12-ig — emlékez­tet majd történelmünk dicső­séges 133 napjára. A Proletárok előre című tárlat megismerteti a látoga­tókkal a Magyar Tanácsköz­társaság idején kiadott plaká­tokat, köztük azokat, amelyek az utóbbi években jutottak a múzeum gyűjteményébe, s még nem kerültek a nagyközönség elé. A Kék pénz — fehér pénz című numizmatikai, és a Ma­gyar Tanácsköztársaság bélye­gei című tárlaton is sok új­donság látható majd. Első íz­ben kerülnek nyilvánosság elé többek között a szükségpénzek tervrajzai, a meg nem való­sult bélyegtervek. A történelmi esemény év­fordulója alkalmából külföl­dön mintegy 20 kiállítást ren­dez a múzeum. Moszkvában a Lenin Múzeumban Lenin és a Magyar fanácsköztársasijg kapcsolatait dokumentálják. Ausztriában, Bulgáriában, Csehszlovákiában, Franciaor­szágban, Jugoszláviában, a Ko­reai Népi Demokratikus Köz­társaságban, Kubában, Laosz- ban, Mongóliában, az NDK- ban, Olaszországban, a Szov­jetunióban, Vietnamban fotó­dokumentumokkal szemlélte­tik a Magyar Tanácsköztársa­ság történetét. A múzeum más reprezenta­tív kiállításai főleg nemzetkö­zi eseményekhez kapcsolód­nak. Szilveszter. Vasárnap már a reggeli órákban sokan dú- tíolgatták azt a bizonyos. Én elszabtam, te elszabtad stb. hangzású dalit, amelynek köz­zétételével Hofi Géza örven­deztette meg a nézőket a ma­ga szombat esti — a Mikrosz­kóp Színpad vendégjátékának keretében lezajlott — ritka jókedvű bohóckodása során. Mint az utcán járók meg a presszókban, vendéglőkben ül- dögélők tapasztalhatták, ez a szabósdi volt a téma a délutá­ni órákban is. Pedig akkor már régen a BUÉK — 1979! című adás ké­pei peregtek, s azok láttán kellett volna minden előfize­tőnek vidulni. Ez a tevékeny­ség azonban csak úgy feláben- harmadában sikeredett, lévén ez a két és fél órás staféta a gyöngébb kabarék közül való. Az est nyitányaként látott paródia-összeállítás — a Gú­nya együttes műsora — jobbá­ra még tetszhetett, mert volt benne annyi képes képtelenség, hogy a nézők figyelmét lekös­se. Ám ami ezután a fiatalos maszkváltogatás után követ­kezett, azon már erősen érző­dött a rutin. Sem a hagyomá­nyosan fölépített tréfák, sem a szintén ismerősnek tetsző pa­ródiák, sem az alkalmankint föltűnő táncbetétek nem val­lottak valami nagy-nagy szer­kesztői, szerződ igyekezetről, s TV-FIGYELŐ ha az összeállítás vége felé föl nem tűnik a kitűnő Németh Sándor a maga testes-terebé­lyes hölgyfogatával — hát az óévbúcsúztató minden külö­nösebb izgalom nélkül zajlik le. Bodrogi Gyula, mint a ber­regte tőkészülék kezelője, amúgy — a műsorújság szerint —, mint játékmester? Tisztének megfelelően megpróbált na­gyon jókedvű és nagyon sebes léptű házigazdának bizonyul­ni, de leginkább talán éppen az ő tüsténtkedése mutatta, hogy a soron levő tv-s szil- veszterezés hangulata mester­ségesen fölemelt, és nem» ma­gától emelkedett. így aztán csak a volt jobb- minősítéssel illethetjük a BUÉK — 1979 !-et, s ha tényleg derül­ni akarunk, hát dúdolni kezd­jük, hogy Én elszabtam, te el­szabtad stb. Mert az a magán­szám első hallásra is a fülünk­ben maradt, míg emebből az egy nappal később látott föl­lépéssorozatból sajnos — hi­ányzott az efféle kiszűrniva- ló... Érd. Mostanában többször látni a képernyőn Érdet, Pest megye új városát. Hol a hír­adó villant fel róla néhány kockát, hol valamely más mű­sorban tűnnek fel az egykori óriásfalu házai. Legutóbb a va­sárnap esti Hét foglalkozott vele, s amint ezt e rangos mű­sortól megszoktuk, egy teljes kép került elénk erről az előbb­re léptetett helységről. Mint a település vezetőinek más fórumokon elhangzott nyi­latkozatai — ez a híradás is a városiasodás igényét hangsú­lyozta, s arról értesített, hogy nem annyira az ipartelepítés­sel vélik jelezni a státusváltást, hanem az életkörülmények megjavításával. A képsor nézői megnyugodhattak: a kedves, kertes Érd nem fordul ki ön­magából, hanem — a rendel­kezésre álló anyagi eszközök nagyságától függően — még- inkább önmagává válik. Ahol eddig csak szép volt lakni, ott majd egyre jobb is lesz az ott­honra találás. Petőfi « i civil, a sok szórakoztató adás között majd’ eltűnt az a Szilveszter éjszakája cimű húsz perc, amelyben Rajhona Adám, ez a versmondónak is kitűnő színész mondott Petőfi Apostolából részleteket. Aki netalán megfigyelte ezt a hét­fő esti programot, jó leckét kaphatott a poézis értelmes átéléséből; abból, miként lehet a leírt sorokat szinte minden gesztus nélkül, szordinós hang­gal is drámává izzítani. Akácz László Szentendre klasszikus hagyománya FERENCZY NOÉMI ÉLETMŰVE A NEMZETI GALÉRIÁBAN Január végéig láthatja a kö­zönség Ferenczy Noémi emlék­kiállítását a Magyar Nemze­ti Galériában, hétfő kivételé­vel naponta 10 és 18 óra kö- zött. A műfaj forrásai A kézi szövéssel készült kár­pit, az 1440-ben Jean Gobelin által alapított párizsi műhely óta gobelin; évszázadok köz­kedvelt műfaja flamand, francia, német környezetben alakította ki idők során tö­kélyre jutott technikáját. Bár általános hivatása paloták fa­lainak díszítésére korlátozó­dott, időnként a kiemelkedő tehetségek a képzőművészet rangjára emelték. A rene­szánszban Raffaello, a barokk­ban Rubens, Spanyolországban Goya, századunkban J. Lurcat és Ferenczy Noémi. Az ő szel­lemiségük révén a gobelin nem ornamens, hanem mű, nemcsak a szemnek nyújt gyönyörködést, hanem gondo­latokat is ébreszt. A magyar gobelin A falikárpit fontosságára nálunk a szecesszió hívta fel a figyelmet, Kőrösfői Kriesh Ala­dár Gödöllőn dekoratív eszmé­nyeket vallott. Ferenczy Noé­mi 1913-as Teremtés kartonja is'ezen elv alapján született és vált az életmű nyitányává. Ké­sőbb minden módosult éppen elmélyülése nyomán. Ferenczy Noémi Ferenczy Béni ikertestvéreként 1890- ben született Szentendrén. Édesapja, Ferenczy Károly ré­vén művészete nagybányai ha­gyományokon alapult, de ez a hatás nem vált kizárólagossá. Elsősorban azért, mert módja nyílt körültekinteni 1908-tól az európai múzeumokban. Ala­posan felkészült, 1911-ben Pá­rizsban, a Gobelin Manufak­túrában tanulja meg a szövés törvényeit. Maradéktalanul, végérvényesen. Művei igazol­ják, hogy a kárpit avatott ke­zekben puszta dekorációból a kép, a mű magaslatára juthat el. A művész törvényei Sokkal lelkiismeretesebb volt annál Ferenczy Noémi, és jobban tisztelte a művészetet, meg nagyobb volt önbecsülése, hogy megelégedjen az ösztö- nössággel. Tanulságos a mű állandó értékéhez vezető útja. Meghódította a technikát, és tisztázta teendőit, szinte tudo­mányos világossággal és öko­nómiával. A felület megnyug­tatott vibrálása a pointilliz- mus alkotó folytatását jelen­tette, s a színkezelés megfon­toltsága, a tónusok halkítása, szelídítése Nagybánya és Piero della Francesca művészetének felismeréséből adódott. Nagy osztag járt ezen az úton; Der- kovits, Bernáth, Szőnyi, Be- rény Róbert és Ferenczy Noé­mi. Ök azok a mesterek, akik a kor minden zaját, görcsét, harmóniáját a szín érlelt pia- nójában fejezték ki, sokszor SZÍNHÁZI ESTÉK A sevillai borbély Rossini-feIÓPs J a Józsefvárosi Színházban Nem Öregszik, Beaumarchais vfgjáté­ka, Rossini muzsikája sem, azaz A sevillai borbély sem, sőt — és ez a legfőbb érdem: a hajdani Déryné Szín­ház produkciója sem. Igen, ez utóbbi megállapítás most a legnagyobb érté­kű, hiszen Beaumarchais darabjának, illetve a belőle készült vígoperának már nem kell bizonyítania. Jól tudjuk, hogy a színmű a Moliére és Gogol közötti időszak legnagyobb vígjátéka, s egyben a vígopera-irodalom gyöngy­szeme. Nem is erről akartunk tehát meggyőződni a Józsefvárosi Színházban az opera felújításán, hanem arról, hogy a négy és fél évvel ezelőtt ugyanitt bemutatott előadás megőrizte-e frisse­ségét, báját, avagy megfakult, el­szürkült, az országjáró körúton. Nos; a produkción nem fogott az idő, sőt! Érettebb, csiszoltabb, gördülékenyebb lett, zeneileg és színészi játékban egy­aránt. És ez bizonyítja a Népszínház operatársulatának erejét. Az előadás tiszteli Rossini célját; úgy szórakoztat, hogy a művészi színvonal sincs bajban. Helyesen vonta össze az előadás második és harmadik felvo­nását Weöres Sándor, aki kamara­színpadra alkalmazta Harsányi Frigyes fordítását. Kertész László rendező ötletei most is éppoly hatásosak, mint fél év­tizede. Hasznos a nyitány szcenírozása (ez a módszer azóta más operáknál is bevált). A színpadon óriási lakatot látunk, ez Sostarics Zsuzsa díszlettervező megol­dásában Bartolo háza. Zár a kapu, zár az erkély, jobbra-balra különféle kis lakatok függenek. A jelképrendszer világos: kifejezi, mennyire vigyáz Bar­tolo Rosinára, és a lány vagyonára. A nagy lakat előtti téren megjelennek a zenészek — a nézőtérről. Jól bevált fogás. A közönséget közelebb hozza a színpadhoz, a néző már-már személyes ügyének tekinti a játékot. Eleven kép, amint a muzsikusok a bőkezű fizet­ségért majd felverik a környéket. És ekkor megjelenik Figaro: híres belépő­je mindig sikert arat. Figaro találkozik Almavivával, immár eredményes szere- ' nád következik, hiszen a lány egy pil­lanatra feltűnik az ablakban. De jön Bartolo és nyilvánvalóvá lesz, hogy gyámleánya kezére és vagyonára pá­lyázik, méghozzá minél hamarább. De ne folytassuk — az előadás indításá­nak részletes ismertetése is elég ízelí­tőnek és kedvcsinálónak. A SZCrcplŐk közül különösen Kálny Zsuzsa (Rosina) énekkultúrája fejlő­dött sokat, Vajda Dezső (Bassilio) a tő­le megszokott .módon szerez sok mu­latságos percet, Bordás Dezső (Figaro) győzi énektechnikával, játékkal és szusszal, az agyafúrt borbély szerepét. Egyedül Bartolo figuráját — T. Nagy Miklós megoldásában — tekinthetjük szereposztási tévedésnek: az egyébként tehetséges énekes nem tud megbirkóz­ni az alkatától idegen öregúr megfor­málásával. Tetszettek Rimanóczy Yvon­ne jelmezei; ötletes Bartolo lakáskulcs­ként is működő sétapálcája és Bassilio violinkulcs-botja. Jó a zenekar, a szívvel-lélekkel dirigáló Dömötör Zsu­zsa irányításával. És lám: telhetetlenek vagyunk. Most, amikor a Népszínház operaegyüttesé­nek zenekara alaposan megnőtt, már egy csöppet szegényesnek érezzük a hangszerelést, hajlamosak vagyunk fe­lejteni a hősi korszakot, amikor a kí­séret egy zongora volt. Ám azt, hogy az igényeink nőnek, elsősorban magá­nak az operaegyüttesnek köszönhetjük, és ez így van rendjén. Dalos Gábor egymástól függet­lenül is; Szent­endrén, Újpesten, Zebegényben — a harmincas évek árnyakat sodró magyar valóságá­ban. Figurái nem személyek, hanem az élet általános alanyai; emberi­ség-emberek, mindegyikben a világ, a kor teste­sül meg. Alakjuk közös modell alap­ján épül. A háttér többnyire domb, irtás, mint a nagybányai ké­peknél, a fej és a láb esztétikusán ormótlan; ez Paul Gauguin öröksége. A személyek személytelensége — ez Ferenczy Noémi művésze­tének egyéni karaktere, az egy­szerűség pompája, méltósága. A mérték és a pontos mérle­gelés. Rokonit ja formáit A nők vaskosak, a munka fér­fiassá edzi őket, s a férfiak asszonyosan elégikusak. Fe­renczy Noémi emberi családja egységes — olvadó munkását nőnek, férfinak egyaránt fel­foghatjuk — magvetőjéből, pi­ros korsós szőlőmunkásnőjé- ből, rőzsehordójából,. kőműve­séből, fahordójából azonos szelídség, azonos csönd árad, függetlenül attól, hogy lány vagy férfi. Nem a különböző­séget, hanem az emberség szinte népmeséi tisztaságát csoportosítja bennük. Minden kárpitja szíriben és formában egyaránt olyan ma­gától értetődő, olyan termé­szetes, hogy azt érezzük; más­képpen nem is születhettek volna meg e művek a mára- dandóság tartozékaiként. Ke­mény út vezetett e teljesít­ményhez. Rajzok, akvarellek tömkelegé szelektálta képzele­tét a végső megoldáshoz, me­Ferenczy Noémi: Múzsa lyet addig érlelt, míg az ötlet­ből mű lett. Ezt a felvonulást, ezt az összpontosítást soha nem hagyta el — tudatosan alkal­mazta, olyan tudatosan, hogy nem a küzdelmet, hanem a végeredményt vesszük észre művészetében. Csak azt. A zsindelyezőt, a pádon ülő mú­zsát, a karók közül virággal tüzesedő tavaszt, a bárányos végtelen békéjét, a felvonulók eszmét hordozó egységét, élő erejét, a hazatérő lányok csön­des örömét, ahogy szinte le­gurulnak a melles hegyek ka­réjából. Technika és gondolat A gobelinről bizonyította, hogy a technika és a gondolat párhuzamos tökéletessége kép­zőművészetté avatja. Minden azzá válhatik a tudás és az összpontosítás révén. A tehet­ség nem minden, csupán az életmű kezdete, melyet a mun­ka és a lelkiismeretesség tes­tesíthet. Ferenczy Noémi mű­vészetében a lehetőségből ér­ték lett. Időszerű példa. Losonci Miklós RÁDIÓFIGYELŐ TIZENKILENC ’79. Már szilveszter délután szokás sze­rint trombitáktól harsogtak a metróállomások, műanyaggal, fémmel, ipari formákkal ki­képzett visszhangos csarnokai. De biztos nagyon kevés trom­bitáiénak jutott eszébe, hogy a nagy zajjal, a rossz szelleme­ket ijesztgető őseink szoká­sait folytatjuk. A lármázás per­sze kultikus funkciójától meg­fosztva is valami nagyság- és biztonságérzetet ad: én vagyok az, aki a saját természet ad­ta lehetőségeit túllépve a zaj­jal jelenlétemet, fontosságo­mat hangsúlyozom. A trom- bitázásról gondolkozva elju- I tunk Bán László és Erdei Grün- voald Mihály tudománytörténe­ti kultúrkabaréjának alaptör­ténetéhez. Ha a múlt és a je­len, a racionális és az éssze­rűtlen elemek szinte elvá­laszthatatlanul elkeverednek életünkben, szokásainkban, ak­kor a tudomány a köztudatban viszonylag töretlennek vélt fejlődése is tartogathat érde­kes fordulatokat. Az ember természet adta lehetőségeit feszegető tudomány történe­tének ugrásait és bakugrása­it követték elragadóan szelle­mes beszélgetésükben, közös já­tékukban a meghívott tudo­mánytörténészek, Gazda Ist­ván, Makkal László és Vekerdi László a közreműködő színé­szek segítségével. A műsorból egy-egy ’79-es évszámhoz kapcsolódva töb­bek között megtudhattuk, hogy Kolumbusz hajótöröttektől már felfedezése előtt biztosan tud­ta, nyugatra hajózva száraz­földet talál; hogy a Faustot író Goethe állammin’szter úr wei- mári huszárok börgatya ellátá­sával foglalkozó aktákat inté­zett naoközben; megismerhet­tük Héron automatáit, az első pálinkafőzés történetét. az aranycsinálás egyik receptjét. A furcsaságok önmagukban is szórakoztatónk voltak, de az a szellemesség, amivel a be­szélgetés résztvevői Héron szen­teltvíz-adagoló automatáját a mai szörpautomatákkal össze­hasonlították. ahogv ötletek­ről és csalásokról, fölfedezé­sekről és elfelejtésekről beszél­tek, azt sugallta, a tudomány és a játék nem külön dolog, a bölcsesség nem azonos a sze­mélytelen okoskodással. A de­rűs. jól sikerült műsor végén találóan kívántak a résztve­vők nemcsak boldog, de bölcs új évet is. AKIKNEK MA KEDVE NINCS. Minden korra, kultú­rára jellemző, hogy a test örö­meivel, evéssel, ivással, sze­relemmé! milyen viszonyban áll; mennyit enged, mennyit tart kívánatosnak, mi felett huny szívesen szemet a szo­kásjog. Az egészséges antik erotikától a vaskalapos prü- dérián át az iparszerűen sze­mélytelen pornográfiáig széles a skála. Furkó Zoltán a test örömeit kedélyesen dicsérő, vi­dám, pajzán irodalom legja­vából válogatta sikerült szil­veszteri összeállításának anya­gát. Egy nagy étvágyú pap több vendéglőben bonyolódó ebéd­jének krónikáját Krúdy Gyula íncsiklandozó leírásából ismer­hettük meg. Rabelais bőséges anatómiai utalásokkal tűzdelt házassági tanácsadója. Csoko­nai és Beethoven szerelmesle­velei, Anatol France egy há­zasságtörő szép asszonyról szó­ló novellája képviselte még a prózát; a pajkos költészetből pedig Weöres Sándor, Villon, Képes Géza versei és deák­dalok, népdalok — a Camerata Hungarica együttes stílszerű előadásában —, adtak ízelí­tőt. Anatol France novellájá­ban a szép asszony akkor szán­ja rá magát a tiltott szere­lemre, mikor egy bölcs barát tükör helyett egy koponyát nyújt át neki, mondván: te is ilyen leszel nemsokára. Az élet múlandó és erre a súlyos érv­re hivatkozva a legszigorúbb korok erkölcseit is áthágta az örömteli élniakarás. S a tes­tet mindenáron megzabolázni akarók szigorúsága nem is olyan következetes, mint ami­lyennek magát mutatni szeret­né — bizonyosodott be óira a korokon stílusokon merészen átívelő, színvonalasan szóra­koztató műsorban. Mező Ferenc l

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom