Pest Megyi Hírlap, 1979. január (23. évfolyam, 1-25. szám)
1979-01-23 / 18. szám
ESIrr "M K/imflP 1979. JANUÁR 23., KEDD Emlékezés Sárközi Györgyre 1 Sárközi György író, költő, a népi írók mozgalmának egyik vezető egyénisége születésének 80. évfordulója alkalmából koszorúzás! ünnepséget rendeztek hétfőn, a Mez» Imre úti temetőben lévő sírjánál. A Magyar írók Szövetsége nevében Garai Gábor és Illyés Gyula Kossuth-díj as költők koszorúztak. Elhelyezték a megemlékezés virágait a Kulturális Minisztérium, a Magyar Népköztársaság Művészeti Alapja irodalmi szakosztályának képviselői és a családtagok is. Sikeres hangverseny KITŰNŐEN SZEREPELTEK DUNAKESZIN A POSTÁS SZIMFONIKUSOK A Postás Szimfonikusok nagy sikerű hangversenyt adtak a dunakeszi járműjavító művelődési házában a múlt héten. Külföldi karmester, a harminckilenc éves svájci Jóst Meier, a biervne-i opera zenei vezetője, a zürichi opera karmesterének vendégszereplése tette még vonzóbbá az estet. A vendéig mester választása a német. romantika nagy mestereire, Weberre és Schumannra esett. Weber Oberon című operájának nyitánya adta meg az alaphangulatot. Oberon kürtje, amellyel a nyitány indul, egyúttal a romantika kezdetét is jelzi. Az opera gyengére sikerült szövegkönyve miatt TV-FIGYELO A Hét. Dicséretére a tv népszerű hangos-képes újságjának, a Hétnek, végre a közgazdasághoz mit sem konyító átlagnézők is megtudhatták, hogy mit értsünk azon a mostanában oly sokan emlegetett bűvös szón: hatékonyság. Nem mást — hallhattuk dr. Dreczin Józseftől, az Országos Tervhivatal elnökhelyettesétől —, mint a legkisebb ráfordítások egységét; vagyis azt, hogy mind a munkaidő, mind az anyag, mind az energia föl- használása egyaránt csökkenjen. Ezzel együtt pedig a munka kultúrája növekedjék minél magasabbra. S mint az okos tankönyvekben, amelyek előbb kimondanak egy tételt, majd tüstént hozzáfűzik a magyarázó példázatot — a szóban forgó riportműsorban is elénk tárult egy ilyen szentencia-értelmezés. Mondanunk sem kell: természetesen az építőiparban megvalósítható — és megvalósítandó — intézkedések garmadájával ismerkedhettünk meg, amely tennivalók rendre a gyorsabban, olcsóbban, jobban programját igyekeznek szolgálni. Egy vadonatúj — igaz, kissé furcsa elnevezésű — kezdeményezés, az ún. hálóterv lenne hivatott arra, hogy sebesebben nyúljanak föl a falak, s hogy keményebben szegüljenek szembe a csapadékos időjárásnak a gyakran beázó tetők. Igen, egy ilyen — hogy is mondjuk? — építőipari menetrendféle, amelyet éppen úgy be kell majd tartani, mint az igazi, a vonatokra, az autóbuszokra vonatkozó előírásokat. A megszabott határidőre kell tehát előkészíteni a beépítésre kiszemelt területet; ugyancsak a hálóban jelzett dátumra kell készen állniuk a házaknak, no meg minden olyan alkalmatosságnak, ami a megszokott hétköznapi élethez szükségeltetik. Mindez pedig talán arra is jó lesz majd, hogy az a négy év és kilenc hónap, ami egy lakás elkészültéhez eddig szükséges volt, a jövőben megkur- tuljon: sokkalta rövidebb időmennyiséggé csökkenjen. Bárha a sikernek ezt az aranyhalát is szoros szemei közé tudná keríteni az a bizonyos, számokból, grafikonokból összeszerkesztett — háló... A telefon. Mintha csak a Szabadság téri stúdió Zenés Tv-Színházának írta volna meg A telefon című kisoperáját Gian Carlo Menotti, olyannyira a képernyőre valónak tetszett, és az egyaránt szép hangú, s kellemes külsejű Pászthy Júlia meg Páka Balázs torkába, alakjára illett az a húszpercnyi ária, valamint dalos beszéd. Senkinek semmi oka, hogy másként vélekedjék, mert mű és megjelenési forma, mű és előadói páros ritkán találkozik össze ilyen szerencsésen! Mindez persze javarészt Mikó Andrásnak a távértekezésre alkalmas technikai eszközt meg annak használóit egyaránt kifigurázó operácska kiválasztója, s megrendezőjének köszönhető, aki — láthattuk — egy igazán jókedvű, s zeneileg is igényes játékká szervezte ezt a leánykérősdit. Egy olyan produkcióval ajándékozta meg a tisztelt előfizetőket, amelyet még a zeneileg kevéssé iskolázott — avagy a hagyományosabb dallam- kincsért rajongó — nézők is kedvükre élvezhettek. Ha már nincs alkalmunk abba a ruhakefe formájú kagylóba dúdolni, hát dörmögjük most akkor csak úgy magunk elé: kö-hö-szö-hö-ne-het!... SmOg. Nem kis borzongással figyelhettük végig a vasárnap esténket meglehetősen fölkavaró NSZK-filmet, a Smog- riadót. így bizony, borzongva, riadva, s inkább magunkra, mint a képernyőn fulladozókra gondolva, mert — ha kisebb sűrűségben is — a magyar fővárosra is borult már efféle korom- és gázkáláp. Néhány év előtti élményeinket most mintegy fölfokozva, ügyesen és hatásosan dramatizálva láthattuk viszont, s jó lenne hinni, hogy egy igazán nyomatékos figyelmeztetéssorozatként is: azzal a környezetszennyezéssel most már tényleg ne tovább! Akácz László napjainkban előadhatatlan, nyitánya azonban gyakran szerepel a hangversenyek műsorán. Kitűnő hangszerelés, a nagy, végletes érzelmek hű tükröződése a mű jellemzője. A zenekar a nem különösebben jó technikai körülmények között is kitűnően szerepelt, a fiatal karmester magával ragadta a muzsikusokat és a közönséget is. A műsor szólistája, ifjabb Fasang Árpád Schumann á- moll zongoraversenyét (Op. 54.) adta elő. A zeneszerző a háromtételes versenyművet jegyesének, későbbi feleségének, Klara Wiecknek írta, aki korának híres zongoraművésze volt, Fiatal pianistánk évekig Finnországban tanított, tavaly óta hangversenyezik ismét itthon, a Filharmónia szólistájaként. Egyéniségéhez, tehetségéhez, játékstílusához nagyszerűen illett a kiválasztott zenemű. Az álmodozást, a romantikus szerelmes vallomást, az epikus jelleget kitűnően tolmácsolta. Kiemelkedően jól sikerült a második tétel előadása, a zongora és zenekar párbeszéde, a gordonka és zongora felelgetése. Schumann IV. szimfóniájának (d-moll, Op. 120.) előadásával zárult a hangversenyest. A szerző ezt a szimfóniát 1841-ben kezdte el írni, de csak tíz évvel később, átírva ajánlja feleségének, majd sorolja művei közé, A darab alapkoncepciója az organikus egység, ezért megszakítás nélkül játsszák a négy tételt. A Postás Szimfonikusok előadásában a második tétel, az oboa és gordonka kettősével keretezett középrész, valamiint a diadalmas, d-dúrban felhangzó finálé aratta a legnagyobb sikert. Jost Meier hamar közös hullámhosszra jutott a zenekarral, és szinte összeszokot- tan játszottak, nagyon szép, igazi zenei élményekben gazdag estét nyújtva Dunakeszi zenekedvelő közönségének. Bár a vendég karmester azt mondta, nem az a fontos, hányán hallgatják, hanem, hogy befogadják azt, amit ő a zeneművekkel adni szeretne, mégis csodálkoztunk a félház láttán, tekintve a város nagy zenei hagyományait, zeneiskoláját, kórusát, pedagóguskarát. Hajós Anna AZ EGESZSEGES ELETERT Akik meg akarják újítani a testnevelést Amikor az elmúlt években sürgetően felvetődött ifjúságunk egészségi állapota, fizikai felkészültsége, az is világossá vált: a megoldás lehetősége az iskolai testnevelésben rejlik. Iskolai testnevelésünk és sportunk kulcskérdése pedig az alsó tagozatos oktatás helyzete. A testnevelés tanításának gondjai leginkább itt érződnek: az országban 800 tanár hiányzik, Pest megyében még ennél is rosszabb a helyzet. A három alsó osztályban általában nem szakképzett tanító oktatja a tantárgyat, sokhelyütt a felsőbb évfolyamokra sem jut szakképzett nevelő. Általános iskolai gondjaink megoldására 1975-ben bevezették tanítóképző intézeteinkben a testnevelés szakoktatását. E képzés helyzetéről, lehetőségeiről beszélgettünk Hargitai Károly főigazgatóval, tagozatvezetővel, Tamásdi Sán- dorné és Albert László testnevelővel az Esztergomi Tanítóképző Főiskola zsámbéki tagozatán. Az adottság kötelez Ritka dolog manapság, ha egy testnevelő nem panaszkodik: a megnövekedett feladatok, s e feladatok mögött elmaradó feltételek okot adhatnak a panaszra. Zsámbékon csak dicsérni lehet a körülményeket. „Ne is reklámozzon bennünket, mert elirigyelik tőlünk” — mondta Albert László testnevelő. Pedig nem tit- kolnivaló: szép környezetben, egyedülálló lehetőségei vannak a tagozatnak a testnevelés oktatására. Hatalmas tornacsarnok, jól felszerelt kondícióterem, uszoda az alagsor, ban, mindehhez korszerű kiszolgáló létesítmények. Az iskolaépület mögött szabadtéri sportlehetőségek ’’'kézilabdára, labdarúgásra, teniszre... — Nagyszerű adottságainkat mi magunk is naponta megcsodáljuk — mondta Hargitai Károly —, de csak gyönyörködni benne, ez kevés. Ez kötelez bennünket arra. hogy szemléletükben korszerű, szakmailag felkészült tanítókat neveljünk testnevelésre is. — Milyen helyet foglal el a testnevelés a főiskola képzésében? — Egységes egészként kell kezelni az oktatást. így nem emelhetjük egyik tantárgyat sem a másik fölé. A testnevelés — pontosabban az egészséges életre nevelés —> része a személyiség formáié, sának. Kettős szerepe van az iskolának: egyrészről gondoskodni kell a tanulók saját testi neveléséről, sportolásáról, másrészt pedig fel kell készíteni őket arra, hogy tudásukat tovább tudják adni, elméletben és gyakorlatban egyaránt. — Hogyan vált be a szakrendszer? — A szakosodás e formája hasznos, hiszen az általános iskolai oktatás is egyre inkább specializálódást követel. A szakos hallgatóink felkészültsége megfelelő. Nagyobb a gond a nem szakos hallgatóknál, akik az iskolába kikerülve ugyanúgy oktatják a testnevelést, mint a többi tárgyat. Náluk már előfordulhat, hogy alkatukból, érdeklődésükből, lelkesedésükből következően kevesebbet fordítanak a testi nevelésre. Ezért a legfőbb feladatunk, hogy őket közelebb hozzuk a testneveléshez és a sporthoz. Sokrétű munka A két testnevelő száznegyven hallgató sportolásáról, tanulásáról gondoskodik. Zsámbékon élnek a kömyezetadta lehetőséggel: o három év befejeztével valamennyi hallgató megtanul úszni, a szakosok úszásoktatói képzést is kapnak. Többségében leányokról lévén szó a kosárlabda és a tollaslabda lesz az iskola fő sportága, s egy tizenöt fős csoport januárban Zakopánéban a sízés alapjaival ismerkediheídk. — Sokrétű, szinte a tanárképző főiskolának megfelelő szintű oktatásban részesülnek hallgatóink — mondta Albert László. — Szakos tanulóinknál alapkövetelmény a sportág gyakorlata, elméleti ismerete, sportszervezői tájékozottság. — Hogyan hat vissza a főiskola a gimnáziumok munkájára? — Fiatal, induló intézmény lévén még nincsenek kialakult kapcsolataink, de terveink között szerepel a rendszeres tájékoztatás, vélemény- kérés, gondolatcsere. Az év elején összehívjuk a megye testnevelőit, tanácskozásunk már a jövő évi felvételit készíti elő. Szeretnénk, ha látnák, hova küldik a gyerekeiket, s közösen tudnánk kialakítani a hosszútávú közös munkát. Az első pillanatok Iskolai testnevelésünk és sportunk egészséges forrongásnak indult az eimúlt években. A három kötelező óra bevezetése, a készségek kialakításának helyet adó követelményeken alapuló új testnevelési tantervek; az edzett ifjúság mozgalom teljesítménylépcsői, tanórán kívüli iskolai sport új szervezeti formái, s mindennek nyomán megváltó- 1 zúban levő szemléleti átalakulás ifjúságunk egészségesebb életének lehetőségeit hordozza magában. Tamásdi Sán- domé néhány éven át az Oktatási Minisztérium főelőadójaként részese volt iskolai sportunk megújulásának. Most a gyakorlatban dolgozik a testneveléshez értő tanítók nevelésén. — Nincs annál szebb dolog, mint leendő pedagógusokat nevelni — mondta —, különösen, amikor ilyen megváltozott közhangulatban lehet dolgozni a testnevelés ügyén. Alapvetőnek tartom és ezt igyekszem átpalántálni hallgatóimba is: soha ne riasszanak el senkit a testneveléstől. Nem azokkal van az iskolának feladata, akik amúgy is szeretik a testedzést, a sportot, akik megtalálják iskolán kívül is a mozgás lehetőségét, hanem a tömeggel, amelyet nekünk kell ránevelnünk o sportra. Ezért a legtöbbet a pedagógus tehet, hangsúlyozottan az általános iskolai tanító, aki akár jó, akár rossz irányba irányíthatja a gyerekeket. A tanító legyen prófétája az egészséges életnek. Még, ha maga kevéssé is alkalmas a mozgásra, egész tanítási eszmevonala hirdetheti: a szellemi értékek is csak művelt egészségi alapokon vál-r hatnak közhasznú kinccsé. Major Árvácska KÉPZŐMŰVÉSZETI LAPOZGATÓ A múlt és a jelen értékei Lapozgatónk ezúttal is az ismerkedés jegyében íródott. Ajánlás a képzőművészetet kedvelő közönség számára azzal a mottóval, amit Csoóri Sándor így fogalmazott meg: aki kinyit egy könyvet, mindenekelőtt önmagát nyitja meg. Magyar festők Az alcím kölcsönzött: a Corvinának is van egy Magyar festők sorozata. A Képzőművészeti Alap Kiadóválla- táé később indult útjára. Az utóbbi viszont aligha csak a hazai festészet jeleseit mutatja be, hiszen az évenkénti egy-egy kötet beköszöntője- ként a keramikus Kovács Margit munkásságát reprezentálta a kiadó. A sikeres kezdést (Brestyánszky Ilona könyve több kiadást ért meg) Solymár István Nagy Istvánról szóló tanulmánya követte. S most harmadikként Va- szary János művészete teljesedik ki előttünk, Haulisch Lenke értő és igényes tolmácsolásában. A Magyar Nemzeti Galéria 1961-es emlékkiállítását követően alig esett szó Vaszary életművéről. Bár egyes képeit emlegették (leginkább az 1902-ben keletkezett Szolgalegényt, az 1923-as Színpadi jelenetet, az 1928-ban szignált Parkban cíirnű festményt), a felnövekvő generációk figyelmét valahogy elkerülte szellemessége, koloritgazdagsága, i a különböző stílusokon megedződött szemlélete. Haulisch Lenke könyve úgy pótol hiányt, hogy először ad Va- szaryról teljes értékű, gazdag kiállítású monográfiát az olvasók kezébe. Színes az a paletta, amit a tanulmány írója felrajzol, akárcsak Vaszary izmusokon átlépő festészete. Nem véletlenül, hiszen a festő pályája átível a XIX. és a XX. század látásmódja, mentalitása között. Életképekkel kezdi pályáját, majd hat rá a szecesszió (eredménye: plakátot készít, könyvet díszít, gobelint tervez), az impresszionizmus és az expresszionizmus; az első világháború rádöbbenti az emberiség nagy drámájára, végül a technikai civilizáció köti le a figyelmét. Haulisch Lenke korszakonként mutatja be a festő életművét. Beszámol a pedagógus Vaszary tevékenységéről és munkásságáról az alkalmazott művészetekben. Könyve egy művészettörténetileg Is jelentős kor ízlésvilágáról tudósít. Mondanivalóját 48 színes és 231 fekete-fehér reprodukció teszi még gazdagabbá. Azoknak a műveknek a reprodukciói, amelyek a hazai művészet egészében is meghatározzák Vaszary jelentőségét és rangját a század első felében. Zsebkönyvtár A közelmúltban számoltunk be a Képzőművészeti zsebkönyvtár két újdonságáról, Jacob Burckhardt A reneszánsz Itáliában és Mario de Micheli Az avantgardizmus című könyvéről. Azóta újabb mű is napvilágot látott a sorozatban, Katona Imre munkája: A magyar kerámia és porcelán. Visszatekintve a most éppen kétesztendős sorozatra, rögvest megállapíthatjuk, hogy a kiadó jól határozott, amikor útjára bocsátotta első kötetét. Azóta nemcsak elnevezése vált csalogatóvá, méghozzá abban a jelképes értelemben, hogy a sok egyéb mellett, amit a zsebünkben őrzünk, tárolunk, mindennap magunkkal cipelünk, egyúttal olyan képzőművészeti alapismeretek is helyet kapjanak, egységes formátumban, amelyek hasznosságukkal jártasságunkat segítik elő. A sorozat meggyőző is lett, méghozzá tartalmasságával, mivel az eddig közreadott könyvek (a már említettek mellett A képzőművészet iskolája I—II.; Lyka Károly: A művészetek története) fundamentumát képezik a művészetek iránt napjainkban megnyilvánuló érdeklődésnek. Olyan kulcsot és fogódzót ad, olyan elmélyülést jelent, amely a lehetőségek szerint átfogja és bemutatja a művészetelmélet és művészettörténet, valamint a vizuális kultúra alapvető kérdéseit. Katona Imre könyve sem csupán a hazai kerámia- és porcelánműhelyek bemutatása miatt érdekes számunkra. Még csak a hazai cégjelzések eddigi legteljesebb példatára sem mozgathatná meg fantáziánkat annyira, mint az a feltételezésünk, hogy milyen lehetett eleink közérzete, amikor a könyvben bemutatott edényekből ettek és ittak; egyáltalán szerepet játszott-e életükben ez a ma csöppet sem mellékes téma. Aki kíváncsi a feleletre, tudja meg a választ Katona Imre könyvéből, abból a kitűnő tanulmányból, amely fontos adalékokkal szolgál az érdeklődőknek a magyar gazdaság- és művelődéstörténet alaposabb tanulmányozásához. Mai hazai művészet Alig egy esztendeje állapítottuk meg, hogy egy-egy sorozat megújulása mindig örömteli esemény. Nem mintha a Képzőművészeti Alap Kiadóvállalatának Mai magyar művészet című zsebkönyvei a régi köntösben nem tarthatnának számot az érdeklődésre. A kötetek új címoldala és szerkezeti változása mégis a sorozat előnyére vált. Az elegánsabb külső — megtartva az eredeti formátumol — nemcsak figyelemfelkel- tőbb, hanem a célt is jobban szolgálja: már a kötetek kézbevételekor egyértelműbb képet villant fel a bemutatásra kerülő művészekről. A színes képtáblák mellől elmaradt műelemzések a tanulmányok terjedelmét növelték. A változtatás eredménye szembetűnő: nem kiragadott, többféleképpen értelmezhető magyarázatokat olvashat az érdeklődő, hanem egy-egy pályaszakasz munkásságába ágyazva kapcsolhatja egymás mellé a reprodukciókat. Egységesebbé vált a kötetek szerkezete, az olvasó könnyebben és áttekinthetőbben párosíthatja a leírtakat a művekkel. További érvelés helyett meggyőzőbb, ha a félszázadik kötet felé haladó sorozat két legújabb kötetét, Egri Mária Szabó Zoltánról szóló, illetve Szamosi Ferenc Schéner Mi- hályról írott könyvét szemügyre vesszük. Különösen szembetűnő mindkettő közvetlensége, az a szenvedélyes hang, amely elhitető erővel képes bevonni az olvasót a művészek áramkörébe. Vagyis nem elvont művészettörténeti fejtegetéseket kapunk, hanem nagyon is közeli, húsvér alkotókról szóló jellemzéseket, olyan műelemzésekkel, amelyek együttesen mutatják be gondolkodásuk, műhelyszemléletük eredetiségét. A hitelesség meg éppen ezért hitelt érdemlő, mert nem külső szemlélők adják át véleményüket, hanem olyan közeli Ismerősök, akiknek a véleményében, értékítéletében mindig is bízva bízhattunk. A külső megújulás tehát egyben tartalmi megújulással is járt. S ez egyaránt örömmel töltheti el a kiadó szakembereit és az olvasókat: olykor nem kell különösebb merészség ahhoz, hogy a jó szándék megteremje gyümölcsét. Az informálódás és az ismeret- terjesztés így csakugyan egyazon tőről fakad, s hasznát az is rögvest érezheti, aki először veszi kézbe a sorozat új köteteit. M. Zs.