Pest Megyi Hírlap, 1979. január (23. évfolyam, 1-25. szám)

1979-01-17 / 13. szám

kMíop 1979. JANUÄR 17., SZERDA Közművelődés és m ódszertan NAGYOBB HANGSÚLYT A GYAKORLATRA Nálunk még nincsenek ha­gyományai a közművelődési- módszertani munkának — ál­lapítja meg a Pest megyei művelődési központ egyik je­lentése. Nyugodtan mondhat­juk: e kijelentés az ország más területeire is vonatkoztat­ható. Legföljebb Pest megyé­ben egy kicsit nagyobb volt a lemaradás, hiszen mindössze másfél éves múltra tekinthet vissza a megyei módszertani csoport. Annak pedig nincs is egy esztendeje, hogy a köz­művelődés különböző terüle­teit megfelelően ismerő szak­előadók irányítják a módszer­tani munkát. A nehézségek illusztrálására talán elég egy adat: a megyében dolgozó fő­hivatású népművelőknek csak egynegyede rendelkezik szak­mai képesítéssel. Népművelők képzése Éppen ezért joggal arra a legbüszkébb Várady Géza, a megyei módszertani csoport vezetője, hogy tavaly nyáron — Pécelen — sikerült meg­szervezni a szakképzetlen nép­művelők intenzív tanfolyamát 60 résztvevővel. Sőt a Fővá­rosi Művelődési Házzal kötött szerződés alapján októbertől a rendszeres továbbképzésükre is lehetőség nyílik. De az elmúlt esztendő még egy jelentős eredményt hozott: valamennyi járási művelődési központban alkalmaztak módszertani elő­adót. Ezzel kialakult egy olyan megyei hálózat, amely a köz- művelődési munka gyakorlati kérdéseinek megoldásában se­gíthet. — Számunkra az 1978-as esztendő a megerősödés és az útkeresés időszaka volt — mondta Várady Géza. Vé­leményem szerint a személyi problémákat sikerül hosszú időre megnyugtatóan rendez­ni. De még most is keressük a segítségnyújtás leghatásosabb módszereit. Sikeresnek tekint­hetjük kiadványainkat. Ezek­ben a módszertani füzetekben statisztikai felmérések alapján elemzünk gyakorlati és elmé­leti kérdéseket, például a ci­gányság közművelődéséről, az amatőr művészeti mozgalom­ról, s már nyomdában van a tanyai közművelődés módszer­tani lehetőségeit felsorakozta­tó kiadványunk. Rendszeresen küldünk a művelődési házak­nak módszertani leveleket, amelyekben egy-egy rendez­vénytípus szervezéséhez, le­bonyolításához teszünk néhány segítőszándékú gondolatot. Na­gyon fontos volna, hogy elő­adóink ismerjék a megye va~ lamennyi közművelődési in­tézményét. Ennek érdekében rendszeresen felkeressük a művelődési házakat, könyvtá­rakat. klubokat. Rendszeresen, de elég ritkán, mert gépko­csink nincs és ezt a nagy te­rületet vonattal és gyalog­szerrel bizony sokáig tart be­járni. Módszertani bemutató Bizonnyal jól hasznosítják majd a következő évek mun­kájában, hogy a módszertani RADIOFIGYELO HÚSZAS STÚDIÓ. A gye­rek tökéletesen kiszolgáltatott. Szülei megfelelő érzelmi és anyagi gondoskodása nélkül képtelen testileg, lelkileg egészséges felnőtté válni, és az esetleg betegesen kegyet­len vagy alkoholista szülőkkel szemben sem védi senki. A törvény, a gyámhatóság vé­delme írott malaszt marad, ha a veszélyeztetett gyerek kör­nyezetében nem akad senki, aki értesítené a hatóságot. Martinkó Károly Enyhítő kö­rülmény nincs... című doku­mentumjátéka is nyomatéko­san felhívta a figyelmet a környezet: a szomszédok, a nagyszülők, az ismerősök fele­lősségére. Hisz már a gyilkos­ság előtt számos felnőtt látta, Péntek Julika körül valami nincsen rendben: a gyereken furcsa sebek vannak, szülei ki­zárják a színbe, rendszere­sen bántalmazzák, rendkívül durvák vele — megmenté­séért mégsem tettek egy lé­pést sem. Az ügy főszereplői természetesen a tettesek: a szülők. Péntek Sándor és Tót Piroska körmönfont módon próbálták egymásra hárítani a gyilkosságot. A megdöbben­tően brutális eseményeket úgy adták elő, hogy az asszony szerint a férfi, a férfi szerint pedig az asszony a hibás egye­dül. Vallomásaikból kiderült, mindkettőjük családjában volt alkoholista szülő. S bár ez a nevelőintézetből kihozott Ju­lika halálra kínzására, meg­gyilkolására nem magyarázat, a tettesek alapvetően torz sze­mélyiségének kialakulását elő­segíthette. Az ügy szálai azonban fel­tétlenül tovább vezetnek, mint ahogy a főleg az előzménye­ket és a végrehajtás körülmé­nyeit kutató műsor követte őket. Nyitva maradt a kérdés, hogy az anya, az apa vagy pedig közösen követték-e el a gyilkosságot Egyszerűen ért­hetetlen, hogy az alkoholista aoának, a rendezetlen életet élő házaspárnak miért adták ki az állami gondozásból Ju­likét, s ha már kiadták, a gyámügyi hatóság miért nem ellenőrzi a megbízhatatlan szü. lökhöz visszakerült gyerekek sorsát. Swjnos erről Martinkó Károly n«*m kérdezősködött. Félő. hogv az összeáll ''tás cí­me — Enyhítő körülmény nincs — a rinorter és a szer­kesztő Kovalik Márta magán­véleményét tükrözi. Bár a mű­sor szerkezete azt sugallta, hogy a tárgyalás előtt készült, az egvik beszélgetésből kide­rült, Péntek Sándor mindössze tizenkét évet kapott. Ha Va­lóban bűnös volt, ez az ítélet nyugtalanítóan enyhe. Mintha a társadalom rossz lelkiisme­retét is tükrözné ez a túlzott megértés. A társadalomét, melynek a veszélyeztetett gye­rekek védelmére helyes tör­vényei vannak, de nem tud nekik érvényt szerezni, amely a családra veszélyes alkoho­listák átnevelésére létrehozta Nagyfát, hogy aztán száz­számra álljanak benne az üres helyek, mert nincsen, aki az ügyintézéssel kapcsolatos felelősséget vállalná. Nem csoda, hogy a bíróság is vo­nakodik kimondani a súlyo­sabb ítéletet. GYERMEKSZERELEM. Sok­kal szívderítőbb témával fog­lalkozott Molnár Tamás ri­portműsora. Ki ne emlékez­nék általános iskolai szerel­meire? Amikor először kérte el egy lány táskáját és fogta meg a kezét, illetve amikor először kérték el a táskáját és fogták meg a kezét. Az első, sőt a második, harmadik ..sze­relem” és „csalódás” is olyan érzelmi megrázkódtatást okoz, a boldogság és a kétségbeesés viharait váltja ki a tizenkét- tizenhárom évesekben, ame­lyekre a tapasztalt felnőtt csak mélységes nosztalgiával tud visszagondolni. Milyen a mai gyerekszerelem? Ha a ripor­tokat másfél évtizeddel ez­előtt szerzett tapasztalataim­mal Összevetem, úgy tűnik, ma sokkal természetesebbek, őszintébbek ezek a kapcsola­tok, noha érzelmi intenzitá­sukból nem vesztettek. Szé­gyenkezés nélkül beszéltek ezek a tinédzserek az első sze­relmeikről. Hódítás, hódolás, titokzatoskodás és nagyzolás helyett o kölcsönösséget tar­tották legfontosabbnak, s ez jó alap rá, hogy felnőtt ko­rukban is megértsék és bol­doggá tegyék egymást. MAGYAR MÚZSA. Kölcsö­nösen előnyös, hogy a sorozat nyilvános felvételeit egy-egy vidéki művelődési házban ren­dezik. A művelődési ház szín­vonalas programot, a műsor pedig az élő adásokkal járó közvetlen hangulatot kap. T eg- utóbb Szentendréről, a Pest megyei Művelődési Központ­ból jelentkezett a Magvar Mú­zsa, mai költők verseiből vá­logatott összeállítással. Az élő költészet, s a közönség, a hallgatók élménvszerű talál­kozását Koczkás Sándor beve­zetője, s a közreműködő mű­vészek ihletett versmondása egyaránt segítette. Mező Ferenc csoport vizsgálta a megye összes művelődési intézményé­nek személyi ellátottságát és technikai felszereltségét, va­lamint az épületek korszerűsé­gének szintjét. Ugyanakkor számbavették, hogy a valóság­ban hol és hány amatőr együt­tes, valamint érdeklődési kör, illetve klub működik folya­matosan. Egy év után el­mondhatjuk, hogy a módszer­tani csoportnak sikerült át­fogó — egyben részletekre is kiterjedő — képet alkotni a megyei közművelődés helyzeté­ről. Ehhez természetesen nem­csak a már említett feladato­kat kellett megoldani, példa­ként kiemelhetjük a művelő­dési központok munkatervei­nek elemzését, több nagyüzem­ben a közművelődés módszer­tani vizsgálatát, a Zebegény- ben szervezett komplex köz- művelődési tábort, s nem utol­sósorban a művészeti cso­portok vezetőinek rendszeres továbbképzését, illetve a Gyertek játszani Visegrádra címmel nagy sikert aratott me­gyei módszertani bemutatót. Kettős feladat Ha a szentendrei művelő­dési központban dolgozó me­gyei módszertani csoport eddi­gi munkáját vesszük szemügy­re, akkor az kettős arculatú. Egyrészt elemzésekkel, vizsgá­latokkal, felmérésekkel igye­keztek megismerni a megyei közművelődés helyzetét, más­részt nemcsak elméleti, hanem operatív módon is akarnak se­gíteni. De csak az első lépé­seket tették meg. Jó volna a csoportnak választ keresnie arra, hogy mi rejlik a munkás­művelődéssel szinte mindig együtt emlegetett „érdektelen­ség” és „passzivitás” mögött. Legalább ennyire fontos len­ne a munkahelyi és a lakóte­rületi közművelődés párhuza­mos módszertani vizsgálata. S a meglévő és az új elemzések­ből kiindulva több — megol­dást ígérő, korszerű formákat kereső — kísérletet kellene kezdeményezni. Az idei esztendőben tehát már a gyakorlatban felhasz­nálható, a népművelőket köz­vetlenül segítő módszertani munkára kell helyezni a na­gyobb hangsúlyt. S természe­tesen nem kizárólag a nyolc tagú csoportnak, hanem a me­gyében működő teljes mód­szertani hálózatnak. Kriszt György A ZEBEGENYI MESTER JUBILEUMA jFiatalok sokatígérő ajánlatai Szebeni András fotói a Heli­kon Galériában február 4-ig, Kulinyi István grafikusművész kiállítása a Csók István Galé­riában január 25-ig, Hepp Edit festményei a Stúdió Galériá­ban január 20-ig, a kubai gra­fikusok tárlata a Munkásmoz­galmi Múzeumban szintén ja­nuár 20-ig tekinthető meg. Kubai fiatalok A kubai hét keretében mu­tatkoztak be a baráti ország fiatal grafikusai. ' Szenvedé­lyesek, indulatosak, őszinték, — lapjaik fogalmazása vilá­gos, forradalmi hevület és ra­jongás h?tja át munkásságu­kat. Érződik, hogy ezt az esz­mei határt maguk választot­ták szabad elhatározásból. Ezen belül a formai megoldá­sok kötetlenek, '— szeretik a fotó és a montázs felhaszná­lását. Leginkább Zaida del Rio, Osvaldo Garda és Josef Bedia tűnt ki. Utóbbi vegyes technika, fotó és írás ötvözé­sével tár fel képi adatokat a múltból. Carlos Jósé Alfonsó négy sorra tagolt rajzírása a jelen érdekes hieroglifája; megfejthető. Hepp Edit festményei Érzékeny, alapos, hagyo­mánytisztelő és újító Hepp Edit. Emellett lírai alkat. Kulturált. Ezen elemekből szerveződik sajátos tehetsége. Bizonyos elemeket ismétel; — a női figura intenzív térben válik fő motívummá. Nosztal­giái azért jelentősek, mert mérték és finomság kormá­nyozza. Drámák is telítődnek felületein, de a színárnyala­tok érzékeny halksága csitít- ja a magányt és az elmúlást; Hepp Edit vizsgálódási terü­letét. Nem a világával, hanem festői erejével azonosulunk, Szebeni András vallomásai Ez a vallomás -sikerült. Sze­beni András megrendezi mű­vészetét. Egy szép, fiatal nő­vel, zöld réttel, tavaszi virág­zással, finom selyemruhák­kal. Ez a keret elegendő szá­mára. Elegendő, mert tökéle­tes a technika és a költői hangvétel — az arányérzék. A Kulinyi István; Tangó természet ötleteiből válogat, s bátor kiemelései legyőzik az időt a fotó máskülönben elég­gé korlátozott határai között. Hasonló hangulatokat ér el, mint Krúdy egykor novellái­ban. Ez azonban nem novella, csak fotó. Csak? Költészet egyben. Ügy látszik, hogy aki a gépi eszközökkel jól gaz­dálkodik, nagyon szigorúan, annak számára már ez a fotó­mechanizmus is elég a gondo­latok kifejezésére. Szebeni András számára mindenkép­pen. Kulinyi István grafikái Az ofszettechnikával ké­szült ritmizációk, lüktető len­dületű ismétlések, portré­építkezések, elhalkulások, a homogén közegből kiemelkedő sikoly, riadalom, egybekul­csolt kezek, gömbfejek előtt villanó szemek menete, a vég­telen képzőművészeti sorig fokozott tangó hősies monotó­niája, a szarkasztikusán elem­zett, nő-férfi anatómiára hangszerelt Terepviszonyok figyelmet érdemelnek. Szerző­jük, Kulinyi István, aki 1945- ben született, és Baska József, Ernyei Sándor tanítványaként végzett 1973-ban az Iparmű­vészeti Főiskolán; joggal kel­tett vonzalmat teljesítménye iránt az 1978-as krakkói nemzetközi grafikai bien- nálén és a varsói nemzetközi plakátkiállításon. A képi hir­detmény fortissimója sugár­zik művészetéből. Meghalljuk, mert igazán látjuk. Ez rend­ben van. A salakkal hintett terem, a fekete drapériahát- tár azonban fölösleges. Nem a rendezésre, hanem a művek­re vagyunk kíváncsiak, me­lyek ezúttal szerencsére nem hiányoznak. Szőnyi István emléke Ma, szerdán, 85 évvel ez­előtt született a nagy zebe- gényi mester, Szőnyi István. Minden megadatott számára; mesterművek és művészeté­nek méltó és megérdemelt utóélete. Egykori műterme helyén ma látogatók százez­reit látja vendégül a zebegé- nyi Szőnyi István Múzeum, nyaranta nemzetközi szabad­iskola működik ott, ahol egy­kor a Zebegényi este, az El­adó a borjú és a Kerti pad született. Szerencsés mara- dandóság övezi, európai, sőt világfigyelem, s hogy ez így van, abban részes művelődés- politikánk s ezen belül Pest megye odaadása is. Külön öröm, hogy az évforduló em­lékező óráiban műveit nem­csak a Magyar Nemzeti Ga­léria és a zebegényi emlék­múzeum gyűjteményében láthatjuk ezúttal, hanem Szo- bon és Szegeden, ahová ván­dorkiállítás keretében érkez­tek meg most januárban Sző­nyi István festményei és gra­fikái. Kettős jóhírrel. Szőnyi értékeinek romláson felül­emelkedett derűjével és a képzőművészet új távlatai­val. Losonci Miklós Hatvan évtelt el, hogy Ma­gyarországon átmenetileg két forradalom is győzött, a pol­gári és a proletár forradalom. A feszítő ellentmondásokkal teli gazdasági társadalmi vi­szonyok tetőzve egy háború­val, amely teljesen kimerítet­te a társadalmat, csak forra­dalomhoz vezethetett. Az 1867-es kiegyezés nem nyitot­ta meg az utat Magyarorszá­gon, sem a kiteljesedő polgá­ri fejlődés, sem az ország füg­getlenné válása előtt, érthető tehát, ha a néptömegek gyö­keres fordulatot akartak, bé­kére, jobb életre vágyakoztak, s ezért támogatták a változá­sokat hozó forradalmunkat. Ezt az időszakot öleli fel a Kossuth Könyvkiadó Tanú­ságtevők sorozatának leg­újabb, harmadik kötete, amely 79 visszaemlékezést tartalmaz. Az egykori részt­vevők és szemtanúk emlékez­nek a polgári forradalomra és a Magyar Tanácsköztársa­ságra. Személyes élmények alapján elevenítik fel a fe­lejthetetlen napok esemé­nyeit, küzdelmeit, vívódásai­kat, örömeiket, emlékeznek a hősi időkre, amikor már-már úgy volt, hogy megvalósulnak a legszebb emberi álmok. Eddig is sokat olvastunk már ezekről a napokról, a történelem- és iskolásköny­vek bőven foglalkoznak az eseményekkel, most mégis teljesen új dolgokat tudunk meg ebből a könyvből. Ma­gyarországon csak kevesen ol­vashatták a két forradalom nemzedékének azt a gazdag élményanyagát, amely felsza­badulásunk előtt külföldön könyvekben, folyóiratokban és elvétve a hazai és illegális szocialista sajtóban megjelent. A Kossuth Kiadó most ezt a hiányt pótolta, amikor össze­gyűjtötte a progresszív moz­galmak kiemelkedő személyi­ségeitől származó és a róluk szóló írásokat és azokat a szé­les olvasó számára hozzáfér­hetővé tette. A gyűjtemény jelentős részét az MSZMP KB Párttörténeti Intézetének ar­chívumában őrzött visszaem­lékezésekből és az intézet munkatársainak újabb gyűjté­séből állították össze. A gyűj­tők és a szerkesztők arra tö­rekedtek, hogy sokoldalúan mutassák be a két forradalom legfontosabb eseményeit, sze­mélyiségeit, eltekintve egye­seknél attól, hogy akár a for­radalomban, vagy később a munkásmozgalomban pozitív vagy negatív szerepet játszot­tak. A magyar szerzők mellett szovjet, jugoszláv, lengyel és svájci szerzők visszaemléke­zéseit is közli a kötet. Kiviláglik a visszaemléke­zésekből, hogy a polgári for­radalom elkerülhetetlen volt, hiszen az első világháború ötödik évének őszén állandó­sult a politikai és a katonai krízis. Megérlelődtek a forra­dalom külső és belső feltéte­lei. A proletariátus szervezett erői is keresték az utat. A tömegek pedig már nem vol­tak hajlandók régi módon él­ni. A monarchia pedig nem tudott ellenállni azoknak a nemzeti és társadalmi erők­nek, amelyek végül is szétfe­szítették a régi kereteket. Ho­gyan történt mindez? Erre adnak választ az írások, ami­kor a szemtanú és résztvevő szenvedélyességgel leírják ezt a folyamatot, azt, hogy mi­ként alakult meg a polgári nemzeti kormány, miként ki­áltották ki Magyarország füg­getlenségét, s hogyan győzött a polgári forradalom hazánk­ban. A. forradalom híre futó­tűzként terjed el szerte az or­szágban és a frontokon. Vidé­ken is nagy tömegek csatla­koztak az új rendszerhez, el­kergették a régi államappa­rátus képviselőit, a gyűlölt jegyzőket, szétverték a csend­őrséget, paraszttanácsokat alakítottak. A visszaemlékezők között olyan neveket találunk, mint Lékai János, Jászi Oszkár, Magyar Lajos, Károlyi Mi­hály, Kun Béla, Hikádé Ala­dár, Vágó Béla, Szántó Re­zső, Lengyel József, Révész Géza, Lukács György, Szántó Béla, Kúnfi Zsigmond, Kelen József, Rabinovics József, Landler Jenő. A névsor ko­rántsem teljes, a felsorolt ne­vekkel csak jelezni akartuk, hogy ki mindenki tartozik a visszaemlékezők közé, és hogy ezt a korszakot milyen sokol­dalúan világítják meg, hiszen szocialisták, a polgárság ha­ladó elemei, a kommunisták és az agrárproletárság képvi­selői egyaránt szót kaptak eb­ben a kötetben. A Tanácsköztársaságról is sok újat tudunk meg: a visz- szaemlékezők részesei voltak ennek az időszaknak is, s sok­oldalúan mutatják meg, hogy a munkáshatalom életképes volt, ha nem követnek el el­lene intervenciót, ha a nem­zetközi imperializmus le nem veri, perspektívát adott volna az ország számára. A kötet a magyar történelem hősi korszakát idézi, olyan eleven múltat, amelynek ta­nulságai átnyúlnak a szocia­lista nemzet jelenébe és jövő­jébe. Ezért hasznos és tanul­ságos ez a könyv. Olvashatjuk a kötetben a visszaemlékezők rövid életraj­zát is, s korabeli fényképek színesítik az érdekes, olvas­mányos gyűjteményt. Gáli Sándor « nr* » ✓ - „j Visszaemlékezések az 1918—1919-cs 1 anusagtevok forradalmi napokra

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom