Pest Megyi Hírlap, 1978. december (22. évfolyam, 283-307. szám)

1978-12-31 / 307. szám

A korszakváltás kérdései

Ahogyan Simái Mihály akadémikus látja

i

Napjainkban a közgazdászok világgazdasági korszakváltásról beszélnek. A kölcsönös függőség az országok között tovább erősödik. De nem feltétlenül kell szakembernek lenni, a laikus is érzi az új helyzetet. Ugyan kivel nem fordul elő, hogy egyszer-egyszer ösztönösen beletemetkezik az emberiség gondjaiba, s a politikai és gazdasági jelenségek összevisszaságából a jövőt firtatja? Ezt tette idén megjelent könyvében Simái Mihály akadémikus is. A Kölcsönös függőség és konfliktusok a világgazdaságban, a közgazdász elemzésén túl humán szempontok alapján is méri az emberiség életrevalóságát, körvonalazza az oly sokszor misztifikált korszakváltás ránk háruló feladatait Ezekről a kérdésekről beszélgetett Simái Mihály akadémikussal Kocsi Margit,

— Bár az emberiség veszélyérzete ma már sokkal nagyobb, mint mondjuk, egy évszázada volt, szükségesnek éreztem az úgynevezett globális problémák vizsgálatát, amelyek a XX. század hátralevő részében és azután is megszaporítják gondjainkat. Természetesen könyvem elsősorban közgazdászszemmel készült, de nem kerülhettem el a választ arra a kérdésre sem: mennyire képes, illetve lesz képes az emberiség az új helyzethez igazodni, a belőle fakadó problémákon felülkerekedni ?

Í

#> Ennyire új lenne a helyzet, hogy már ez » kérdés Is felmerül?

— Minden túlzás, dramatizálás nélkül: számunkra szokatlanul új. Ha kinyitjuk a szemünket és higgadtan körülnézünk, látjuk: viszonylag számottevő, mélyreható változások zajlanak a nemzetközi politikai és gazdasági kapcsolatokban, azokban az országokban, illetve országcsoportokban, amelyek meghatározó szerepet játszanak a világban. A fejlett tőkésországok előrehaladása lassúbbá, ellentmondásosabbá vált. Szabadkereskedelmi politikájukat protekcionizmusra cserélik, az együttműködési törekvések helyett vagy azok mellett gyakoribbak a konfliktusok közöttük. Változások mennek végbe a szocialista országokban is. A szocialista világrend- szer sokkal heterogénebb, mint korábban, ráadásul a közepes fejlettségi szint legfelső lépcsőfokát is több állam már átlépte. A most kezdődött fejlődési szakasz hosszú és nehéz lesz, 20—25 évet is igénybe vehet, amíg magasan fejlett államokká válnak. Új helyzet alakult ki a fejlődő országok körében is. Az emberiség történetében még soha

nem fordult elő, hogy a létező államok többsége — a mintegy 160 országból legalább száz — a gazdasági elmaradottság felszámolását tűzte ki maga és a világ elé alapvető célként. De új a helyzet abból a szempontból is, hogy az emberiség történelme során először olyan problémákkal néz szembe, amelyek vagy az egész világot vagy annak egy részét átfogják, és megoldásuk csak nemzetközi együttműködés révén lehetséges.

1

0 Szóval, ez az a bizonyos krlti&us pont jövőnk szempontjából?

— így igaz. Olyan gondokról van szó, amelyeket egyedül már nem lehet, kellő felismerés híján közösen pedig még nem tudunk felszámolni. Legkézenfekvőbb probléma a környezetvédelem, amely a világ valamennyi országát ténylegesen érinti. Az államok e tekintetben egyáltalán nem szigetelhetők el a nemzeti határokkal egymástól. Más jellegű, de általános gond a fegyverkezési verseny is. Jelenleg az emberiség mintegy 400 milliárd dollárt fecsérel pusztító eszközökre — a föld 36 legszegényebb országának egyévi jövedelmét. Ez az összeg akkora, amit a világ ma már nem engedhetne meg magának! Globális probléma az éhség is, jóllehet, csak néhány országban okoz komoly nehézségeket és tragédiákat. Napjainkban mintegy ezermillió ember rosszul táplált vagy éhezik a világon.

1

0 A most felnövekvő nemzedék — legalábbis hazánkban — nem ismeri

az éhezés borzalmait, a fegyverek veszélyeit. A problémák megoldásából viszont — ha jól számolom —, ennek a nemzedéknek kell igazán kivennie a részét.

— Én bízom a fiatalokban. Szerencsére Magyarországon nem ismerik az éhezést, de sokan szenvednek tőle szerte a világon. A világ lakossága jelenleg 4,3 milliárd, ebből több mint két és fél milliárd ember elmaradott országban él, s közülük csaknem 1,7 milliárd fiatal. Vagyis világméretekben gondolkodva, a most felnövekvő netnzedék sajnos, ismeri az éhezés szörnyűségeit. Ami a leszerelésért vívott harcot illeti, az minket, magyarokat is közvetlenül érint, hiszen anyagi eszközeink egy részét honvédelemre kell fordítanunk. Mindenki tudja, ma már nincsenek sebezhetetlen pontok a világon. Az ENSZ-közgyű- lés rendkívüli leszerelési ülésszakán hallottam: a Szovjetunió és az Egyesült Államok a mai nukleáris feszültség szintjén képes arra, hogy az atomháború első húsz percében elpusztítsanak mintegy százmillió embert, lerombolják egymás területén a legnagyobb városokat. A veszélyt tehát ismerjük, meggyőződésem, hogy a történelemben az emberiség számára most először van meg a lehetőség mindenfajta háborús veszély elhárítására. Ez a lehetőség nagymértékben azon múlik, mennyire találnak követőkre a szocialista országok békekezdeményezései. A nemzetközi erőegyensúlyon alapuló béke helyébe egy szervezett biztonsági rendszer léphetne, amely nemzetközi megállapodások sorozatára épülne — az európai biztonsági és együttműködési értekezlet záróokmányához hasonlóan. Ez a béke- rendszer aztán idővel elvezethetne a fegyverek nélküli világ megteremtéséhez ...

I

© Az álom gyönyörű, ön szerint az

emberiség már képes ezt megtenni?

— Nehéz erre egyértelműen válaszolni. Alaptermészetemnél fogva, optimista vagyok. Az azonban tény, hogy az emberiség egésze társadalmi fejlettségét tekintve még nem jutott el erre a szintre, a leszereléshez, s általában a világproblémák megoldásához csupán a technikai feltételek biztosítottak. További jelentős változásokra van szükség. Azután hatékonyabb együttműködésre, összhangra, közös tenniakarásra az ember és ember, állam és állam között. És ez még nem az igazi. A világhelyzet változásai sokkal több erőfeszítést követelnek tőlünk, mint amennyit korábban hittünk — és tettünk. De ha mindez megvalósul, lesz gyógyír mindenre.

Madártávlatból is a miénk

Ülj be mögém, elviszlek röpülni.

Megmutatom neked a megyénket.

Láttad már sokszor; autó kormánya mellől, vonatablaknál állva, autóbusz üvegén át, vagy pőre-gyalo- gosan, út szélén taposva. Más ez a látás: kevesebb részletet mutat, de többet megértet. Mos ismertem meg a hazámat — hallottam egyszer egy férfitól. Ötvenéves volt, akkor röpült először.

Elnézem alattam a vidéket és Ilyenkor mindig Radnótival vitatkozom. Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj ... Nekünk nem térkép. Anyánk mosolya, apánk szigora, szénaillat a hátsóudvaron, a kert végében elfutó patak, disznóvisításos téli reggel... A gyerekkor, önmagunk.

Mi tudjuk, hol lakott Petőfi Sándor; Arany János tanár úr a körösi gimnáziumban mire oktatott; s kiket gyújtott föl szavával Cegléd piacterén Dózsa György?

Ülj be mögém, elviszlek röpülni.

Megmutatom neked a hegyeinket.

Ne mosolyogj! Nekünk ezek a hegyek: a Börzsöny vonulata, a pilisi emelkedések. Még a biai dombok is! Messzi vidékről hazafelé tartva Bia- torbágy fölött már megnyugszik a szem. Innen egy lépés csak Budaörs vagy Farkashegy. Itthon vagyunk.

Nem tudom, mikor szebb egy hegy. Tavasszal-e, amikor nyers illata van a földnek, s pattanásra feszülnek a rügyek. Vagy ősszel, amikor úgy tűnik, innen föntről az erdő, mint egy hatalmas vászon. Barnák, narancsok, vörösek, összefutottak az ecset alatt. Ilyenkor, télen kicsit meghal az erdő. Vadat riaszt, verebet röppent a motor zúgása. Sajnálom, hogy megzavarja a hely nyugalmát.

Különös optika ez a főn ti: színeiben láttatja a világot.

így látom falvaink életét is, a

'o'* M

**>*>'■ i N

2

%4

a- v

házak színéből. A tégla hússzíne azt mondatja velem: itt építkeznek. A falak friss fehérje, zöldje, kékje azt mutatja: itt is útjára indult az élet. Jő elnézni: sokszínűek nálunk a házak, frissek felénk a színek. Innen föntről látni igazán, mint szépülünk, gazdagodunk.

i

«»

\ í

gP»

[

...v * *

El

nézem sokszor a Dunát is. Dehogyis kék az! Piszkosszürke. Ha napsütésben kéket csillan a vize: olajos. Odalenn, a folyóban úszkálva nem is láthatja az ember. Föl kell jönni ahhoz, hogy a rosszat is meglássuk. Hogyan öli a szenny vizeinket, mint ül koszos búra városaink fölött. A felhők fölött, igaz, mindig kék az ég. De mi ide- 7"S lenn élünk. Elgondolom sokszor: élhetünk-e így?

*■ V V' $*$*}*■

Homo pubheus

Nem egészen magánbeszélgetés

I Leültünk politizálni. Mondtuk a magunkét Rábólintva, vagy ingerülten ütköztetve személyes tapasztalatokkal, szélesebb körben fellelhető nézetekkel, sőt, nem éppen szőrmentén feltett kérdésekkel is.

Horvát József, a Csepel Autógyár

szakmunkása egy távoli székre dobta a pufajkáját. Nem szorították a teljesítményre szabott percek. A pártiroda meleg volt. Odalent az autó- busz-gyárrészlegben állt a szalag. — Leltározunk — húzta maga alá a széket. Év végi hajrának nyoma sincs. — December 23-án befejeztük a tervet — s nincs hangjában dicsekvés, mert meg kell toldania: — Csak mi, nem az egész járműgyár. A kínai rendelésre készülő teherautók egy része bent nygadt, mert nem kaptuk meg a hátsi hidakat. (Csöndben vagyunk.) Elég mentség-e, ha egy társvállalat nem teljesíti szállítási kötelezettségét? Dehogy elég. A Csepel Autógyárnak, mint gazdasági egységnek talán igen, de a dolgozóknak aligha. Szabadulni igyekszik a csendtől:

— Sohasem tudtam elviselni, hogy valamit lehetetlen megoldani. Ha én, vagy mondjuk úgy: mi, falba ütközünk, akkor meg kell keresni azokat, akik képesek segíteni.

— Mintha tagadná az objektív nehézségek sokat emlegetett kategóriáját.

— Csak a tehetetlenséggel küszködöm. Higgye meg, az emberekben annyi tartalékenergia rejlik, hogy azzal bármire képesek lehetünk.

— A szavak nem tettek — szándékosan provokálom. — Maga gépszerelő szakmunkás, ott él, ahol általában nem nyomdafestékhez igazítva fogalmaznak. Érzi az akarást?

— Hát jó, bizonyítom. Amikor idejöttem a gyárba, hetven elején, bizony nehéz volt mozgósítani olyan feladatra, amit nem fizettek. Éstüd- ja miért? Mert rosszul kezdtünk hozzá. De ezen már túl vagyunk. Meg kell magyarázni a problémáink lényegét, ha nyílt szívvel beavatjuk gondjainkba az emberéltet, akkor egységesen képesek áldozatot is vállalná — két kézzej tiltakozik a félbeszakítás ellen. — Például a komegy pártirodán

munista műszakon: ha nem a munkaszervezés okozta lemaradásokat akarjuk pótolni, ha tisztességes célokat tűzünk ki, és mindezek mellett megszervezzük, hogy a társadalmi munkára szánt időben ne lézengjenek a dolgozók, akkor „hegyeket lehet megmozgatni velük”..

— ön alapszervezeti párttífkár, tagja az üzemi és a vállalati párt- bizottságnak, sőt, a megyei pártbizottságnak is. Munkásként és politikai vezetőként hol érzi a továbblépés lehetőségét?

— Nem kell meggyőzni a politikai felelősségről. A párt vezető szerepének biztosítása/ most elsősorban abban kell megnyilvánuljon, hogy gazdaságpolitikánk érvényesülésének segítése mellett az eddiginél szigorúbban ellenőrzi a végrehajtást.

— A megyei pártbizottság decern^ bér 18-i ülésén hangsúlyozta: a megye ipari és mezőgazdasági üzemei kiemelkedően teljesítették idei tervüket. De emellett is jelentkeztek mindazok a gondok és problémák, amelyeket a párt Központi Bizottsága a népgazdaság országos helyzetének elemzésével kapcsolatban megállapított Hol bújik meg az ellentmondás?

— Én is ezzel a kérdéssel kezdtem hozzászólásomat a megyei pártbizottság legutóbbi ülésén. Mert sok az elismerés, a dicséret, sok vállalat teljesíti a tervét és mégsem javul a népgazdaság egyensúlyi helyzete. Nemigen tettük fel a kérdést: Milyen áron teljesülnek a tervek, pontosabban, milyen hatékonyság mellett? Például előfordult, hogy egyik,'■''ej:- porttervét teljesítő vállalat 12Ö forintért termelt meg egyetlen dollárt A valóságban emögött ráfizetés rejlik.

— Térjünk vissza a továbblépés csatornájához.

— A megoldást elsősorban a vezetési színvonal javításában látom, s ebbe a vezetés legkülönbözőbb szintjeit belesorolom. Sokat beszélünk nép- gazdasági egyensúlyról és hatékonyságról, most már ideje volna hathatósan intézkedni.

ülj be mögém, elviszlek röpülni.

Megmutatom neked munkánkat.

Nézz le. Alattad favágó dolgozik, keze ritmust ver, hallani véled, hogy csattan a fejsze. Traktorok vonulnak a határban, barázdát rendez az eke. Ide érzik a frissen fordított föld illata. Gyár kéménye füstöt ereget. Odalenn kemence tüzel, párát lehel a friss tégla. Szalag mellett asszonyok állnak, kendőjük homlokukba esik. Fojtón köhögnek a portól. Dolgoznak és eszükbe sem jut, hogy mi nézzük őket. Látod, a repülés erre is megtanít.

Ügy dolgozz, hogy valakik mindig figyelik munkádat.

Ülj be mögém, elviszlek röpülni.

Megmutatom neked városainkat.

Ez itt, alattunk Cegléd, a legnagyobb. Dózsa, Kossuth, Bajcsy-Zsi- linszky emlékek. Előtted az átalakulás: balra a múlt, jobbra a jövő. Az a modern épület, a kórház. Tudtad-e, hogy a városnak 1927-ig nem volt kórháza? Az ott Nagykőrös: ipart teremtett a homokon. A város szélén a konzervgyár. Hihettek-e az alföldi parasztok ilyen világhíres gyárban? Már Dunakeszi fölött vagyunk: most próbálgatja magára városi ruháját. Mit gondolsz, hogy áll rajta? Alattunk Vác. Felejtsd el a füstöt, erőltesd meg a szemed. A kilencszáz éve őrzött szépség megérdemel egy pillantást. A távolban Százhalombatta fényei. Hálás vagyok a fényeknek: hazavezetnek.

Ez meg Érd, a legnagyobb falu volt. Már holnaptól város. Van időnk szétnézni, hosszan szállunk fölötte. Sápadt fények. Odalenn a házakban érzik-e vajon a változás szelét?

Látod, ez a mi megyénk. Olyan, mint a többi: gondokkal küzdő, élő, változó. Másoknak talán nem is rejt különlegességet. Titka, a mi titkunk: gondjai nekünk szólnak, öröme a mi örömünk: szépségéből nekünk jut igazán.

Hiszen a miénk.

MAJOR ÁRVÁCSKA

— Személyes tapasztalatom: ritka az a munkás, aki akkor is elmegy beszélgetni, dohányozni, vagy köny- nyen veszi a mulasztásokat, ha jó a gépe, a szerszáma, ha bőven van anyag, vagy alkatrész a folyamatos munkához.

— Erősíteni kell a központi irányítást is. Például évek óta mondjuk: rossz a beruházási fegyelem, s évek óta milliárdokkal lépjük túl a tervezett költségeket Ezt közvetlenül aligha tudják a munkások befolyásolni. Tudom, önmagamhoz is szól a kérdés: miért tűrtük hosszú évek óta a beruházása fegyelmezetlenséget? Miért nem cselekedtünk, mint ahogy a következő évben biztosan lesz erőnk a ’közbelépésre.

— Magam is végiggondoltam ezeket, de alig hiszem, hogy a magyarázat csak a szakmai hiányosságokban, vagy a jószándék szunnyadásában volna.

— Az én logikám szerint: túlzott lett az önbizalmunk. Nyugodt, biztonságos körülmények között építettük a szocializmust. A kisebb-na- gyobb problémák mellett is folyamatosan nőtt a dolgozók életszínvonala. így aztán az a képzetünk támadt, hogy változatlan színvonalon végzett munka mellett is biztosítható a fejlődés. Most pedig szembe kell nézni az irányítás és a végrehajtás jó néhány helyen mutatkozó elmaradottságával, még az életszínvonal növekedési ütemének lelassulása mellett is. A megoldás útja világos: olcsóbban és jobb termékeket kell előállítanunk. Ez most az objektív helyzet.

E rövidke politizálgatás közben ismerkedtünk meg személyesen, s amikor elbúcsúztunk, akkor jjit eszembe: alig tudok valami keveset róla, az életéről annyit, hogy 17 éve telt be politikai funkciót és alig van túl néhány évvel a harmincon. A mindennapjairól pedig azt a fontosat tudom, hogy ízig-vérig' közéleti ember; homo publicus, akinek minden szókimondó türelmetlensége mögött a kommunista elkötelezettség az aranyfedezet.

KRISZT GYÖRGY