Pest Megyi Hírlap, 1978. december (22. évfolyam, 283-307. szám)
1978-12-31 / 307. szám
•KoSií AGAZIN; Pillr ......1978. DECEMBER 31., VASÁRNAP JÜ|| A l akás ma és holnap F Beszélgetés Ábrahám Kálmán építésügyi és városfejlesztési miniszterrel Több mint egymillió lakás épült 1961. és 1975. között. Több mint egy millió! És a rá következő 15 évben, 1990-ig egymillió kétszázezret kell felépíteni, azaz átlagosan évi 80 ezret Hogy ez nem délibábos elképzelés, bizonyítják az 19,76—78. közötti évek, évi 90—90 ezer új lakástermésükkel. Ezért is motoz bennem egy meghatározás a Központi Bizottság határozatából: Arra kell törekedni, hogy az állam és a lakosság együttes erőfeszítésével 1990-ig a lakásigények nagy része fokozatosan kielégíthető legyen. — Első kérdésem tehát Abrahám Kálmán építésügyi és város fejle szté— Sokaknak feltűnt, milyen erősi miniszterhez: miért nagy része? teljesen beszél a Központi Bizottság Ilyen tekintélyes tények és tervek . határozata a fenntartás és a kormellett, miért e mértéktartó fogai. szerűsítés feladatairól. Mi következik mazás? ebből? — Az igények változnak, s hogy pontosan milyen mértékben, ma még nem tudhatjuk. Ezért nem lehet kimondani, hogy mindent ki fogunk elégíteni. De 130 településre elkészítettük a mindenre kiterjedő terület- fejlesztési tervet, beleértve a lakásépítéshez kapcsolódó legkülönbözőbb munkákat, tehát a közlekedés, vízellátás, fűtés, parkosítás, kereskedelem, szolgáltatások, az oktatás, művelődés, sport, egészségvédelem, közigazgatás építési feladatait. És ez, kimondani is sok, számításaink szerint ezer milliárd forintba kerül, első ízben többe, jóval többe, mint maga a lakásépítés! Dehát az emberek nemcsak a lakásban élnek, hanem a környezetben, s hogy mi minden tartozik ide...! Mondhatom, ennek sosincs vége. De meggyőződésünk is, hogy az építés ne csupán a lakás nyers funkcióját szolgálja, hanem fejezze ki a kor igényét és járuljon hozzá az ember mind kulturáltabb életéhez. Hogy aki ilyen környezetben lakik, maga is jobb, nemesebb emberré váljék. — Továbbá: olyan tartósan kell építkeznünk, hogy a szükségessé váló későbbi beavatkozás, javítás minimálisra csökkenjen, mert már ma sincs ehhez ember! Ami pedig a házgyári lakásokat illeti, amelyeknek továbbra is nő az aránya, ezeket egyebek mellett esztétikai tekintetben is meg kell újítani. Biztató, hogy számos vidéki városban nemcsak kellő szellemi erő, hanem a szükséges higgadtság, áttekintő képesség is rendelkezésre áll ehhez. ^ — Hadd kérdezzem akkor meg; önnek mely városok építkezése tet- szik különösen? pányofc Jellemzik, némelykor pedig egyenesen a Potemkin-vonások, a puszta látszatra törekvés. A régi lakónegyedek, házak működési zavarai is egyre gyakoribbak, gondolok itt a házfelügyelői teendők, a takarítás, a szemétgyűjtés, a liftkezelés, a víz-, gáz-, elektromos kar- bantartás zökkenőire vagy hiányára. Ráadásul, ma már nemcsak a régit kellene jobban óvnunk, és kezelnünk, hanem az idősödő, romló újat is ... — Ezen csak az építészeti kultúra térhódítása segíthet. Természetesen, olyan házkezelő szervezetre van szükség, amely ezeket a feladatokat megfelelően képes megoldani, persze ahogy mondtam, a kellő anyagi, erkölcsi elismerés ellenében. Ezzel kapcsolatban hamarosan intézkedési terveket készítünk, amelynek részleteibe most nem kívánok belemenni. Mindenesetre, a megvalósításhoz jó végzettségű szakemberekre, hozzáértő vezetőkre, megfelelő szellemi bázisra lesz szükség. — Nem lehet beszélni a lakáskérdésről a magánépítkezés érintése nél— Milyen lesz ■ akkor hat, mondja* 10 év múlva, egy átlagos új lakás? — Milyen? Remélem, azt az érzést sugallja majd a bennlakónak, hogy olyan lakásom van, amely nemcsak nagyságával, felszereltségével és minőségével, hanem kulturált környezetével, a környék közintézményeivel is teljes mértékben kielégíti a családom igényeit. Ehhez persze az egyéb iparágak, a vegyipar, a gépipar és a könnyűipar közreműködése, az általunk felhasznált anyagok, berendezések, felszerelések kifogástalan minősége is szükséges. hűl. Mimién idevágó program Jé rész- ben továbbra is ezen alapszik. A támogatás fontossága vitán felül áll, de vajon nem kellene-e Jobban, hatásosabban támogatni a magánépítkezőket, netán egy speciálisan őket szolgáló, rugalmas, ütőképes szervezettel? — Mi hosszú ideig az építés, az új fogalmát istenítettük. Ez a megítélés változóban van. A meglévő épületek nagy részét meg kell tartani! Az arra érdemes lakóházakat fel kell újítani,- a lakásokat korszerűsíteni és kényelmi berendezésekkel ellátni, hogy használati értékük megközelítse az új lakásokét. Az igazi város magába kell, hogy foglalja az újat, de a régit is, mégpedig okosan felhasználva, nemcsak műemlék formájában. Tehát élni, lakni kell benne! Ezt a meglevő, értékes épületva- gyont többszörösen is meg kell védeni. Mindenekelőtt a bérlő által, aki ma nemritkán ugyancsak igénytelenül használja, azután a házke- zelőségek, a helyi tanácsok, az egész társadalom által. Hiszen a jó állapotban, tisztán és rendben tartott régi lakónegyedek, házak eredetisége, hangulata, sajátos környezete nemcsak kárpótolhatja lakóit, de sok embernek több örömöt is nyújt, mint az új lakótelep. Csakhogy a házak megőrzésének — és ez igen fontos — előfeltétele: azokat, akik akár munkásként, akár bármilyen más minőségben dolgoznak, tevékenykednek e házak fenntartásán, éppen úgy el kell ismerni anyagilag és erkölcsileg, mint akik új lakásokat építenek. — A tatarozást manapság nem a gzoKd folyamatosság, hanem a kam— Az én elképzelésem, hogy az úgynevezett állami és a magánépítkezés mindjobban átfedik egymást. Mert az állami lakásban is mind több építési feladat jut — például a berendezések feljavítása, cseréje, pótlása — a lakónak, a magánépítkezésen pedig — kész, jól alkalmazható tervek, raktárról vásárolható, gyakorlatiasan alkalmazható elemek, födémek, szerkezetek stb. és ezeket mozgató, személyzettel is rendelkező gépek formájában — az állami szervezeteknek. Ne kelljen tehát az építkezőnek rossz tervvel, korszerűtlen anyaggal bajlódnia. Hogy könnyebb legyen jó, valóban mai házat, lakást építeni, mint rosz- szat, elavultat! — Az ón véleménye »»érint, most a fővárdstól eltekintve, hogyan halad országosan a lakásépítés? — Bár a számok is többnyire jó benyomást keltenek, mégsem döntők. Annál figyelemre méltóbb, hogy vidéken ritkábban adnak-vesznek át minőségileg hibás épületeket. Általában erősen kézben tartják a lakásépítést, eredményesen mozgósítják a legkülönbözőbb társadalmi erőforrásokat, átlátják és átfogják a feladatokat. — Végűi, mit tart «a építésügy mlnisztere lakásépítésünkről nemzetközi összehasonlításban? — Ha olyan országokra gondolok, amelyekkel a fejlettség, a lélekszám, a hagyományok, stb. alapján összevethetők vagyunk, akkor azt mondhatom: mind az ezer lakosra jutó lakások száma, mind az új lakások építési aránya tekintetében jó, és ami fontos, határozottan javuló a helyzetünk. BALOG JÁNOS Narancs óramű Pest megyei Ybl-díjas építész a falutervezésről Maros Tamás perbáli Ybl-díjas építész: — Nem tudok én jót mondani, a rosszat meg úgysem írja meg. Elmondom azért, aztán felejtse el. Vagy hazudjon végig egy cikket. Mert ahhoz, hogy erről a témáról szépet írjon, hazudni kell. — Hozzám aztán jó helyre jött Maga bizonyára rózsaszín-díszes karácsonyfa-hangulatot vár tőlem — maguk újságírók mindig inkább a szépért lelkendeznek —, de én nem vagyok jó alany ehhez. Ha csak meghallom a szót, hogy a jövő faluja, korszerű építkezés, meg hogy embert tervezni a kőrengetegbe —, ideges leszek. Lépcsőfok Biztosan tudja: rengeteget építettünk az elmúlt három évtizedben, itt, Pest megyében is. De elgondol- kodott-e azon, hogy mit építettünk? Sokemeletes paneleket — magamutogató családi házakat. Ügy tűnik, ez az a véglet, amiben gondolkodni tudunk. Mintha a kettő között nem is lenne átmenet. Szokás ilyenkor az életforma különbözőségére hivatkozni. De vajon tényleg olyan égető az ellentét a külvárosi panelházak, és a falusi mezőgazdasági dolgozó élete között? Nem látok különbséget. Mindkettő ugyanazt a tévét nézi; mindkettő egyformán olvas, vagy nem olvas; jár színházba, — vagy nem jár... A lakásuk is azonos. Az óriás tömbök és a mai családi házak nem oldják meg, újratermelik — igaz, anyagi értelemben magasabb szinten — a viszonyokat. Ami eltérés akad, az is eltűnőben van. A munkás mindjobban kötődik a természethez, a falusi meg jogosan kér részt az urbanizációból. Városiasodunk. Az emberek idegenkednek az óriás tömböktől, világjelenség, hogy elhagyják a lakótelepeket. A fogyasztói társadalom ebben is előttünk jár: az Egyesült Államokban ezerszám üresednek meg a lakások, és Svédországban is a rossz társadalmi közérzet szigeteivé váltak a lakótelepek. Nemrégiben a Műcsarnokban láttam egy kiállítást, A funkcionalizmus térhódítása és válsága Svédországban, ez volt a címe. Döbbenetes összeállítás volt: fényképek, adatok, vélemények. Egy tizenéves kislány azt írta: Nekünk ez az egész nem kell. Le kell rombolni, itt kell hagyni és el kell menni tehenésznek. És mindez egy olyan országban, amelynek építési lakáskultúráját csodálja a világ. Mi még az út elején vagyunk. Elkeserítő, ha ez lenne a jövőnk. De úgy tűnik, nem tudjuk átugrani a lépcsőfokokat. tervet, jó terv volt, egy kőművesnek, ráadásul barátnak. Első látásra, úgy tűnt, tetszett is a dolog, csak, amikor a munkán volt a sor, jöttek az igények: a feleségem így gondolja, az anyósom úgy jobban szeretné... Ma ott áll a faluban a ház. Megnézheti, olyan mint a többi. Az emberek dolgába beleszólni nem lehet, csak, ha fölülről jönne egy egységes szemlélet. Ami nincs meg a községekben. A településfejlesztési tervek nem megalapozottak, s ha akad is egy-egy jó elgondolás, könnyen fejére állíthatja az egyéni érdek. Múltkoriban országos hírű nagyközségünk kért tervet. Meg is terveztük a családi házakat meg középületeket úgy, hogy meghagyja az erdőt, a patakot is a maga szépségében. Idő múltán a helyszínen járva a község fő-főilletékese örömmel mutatott egy családi házat — olyan igazi, jól megadtuk a módját hivalkodó épületet — ott, ahová mi a középületeket terveztük ... Gondolkodás nélkül építkezünk és rombolunk. Könnyen dobjuk oda régi faluközpontjainkat és építkezünk akár mocsárban is, el sem gondolva, micsoda erő- és pénzpazarlás ez! Egyébként is az elvem az: o hagyományokat kell kihasználni. Megvan egy településmag? Oda kell vinni az életet. Kerítés kell a népnek? Ha nem tud meglenni nélküle, építsünk kerítést. Nem ezen dől el a dolog. Sokkalta iifkább azon, hogy rettenetes pénzekbe kerülnek a mai családi házak, s a befektetés nincs arányban az értékkel. Egyébként is túl sokat adunk mi a lakásra. Életünk egyetlen színtere, ahelyett, hogy csupán az egyik lenne... Igaz, ahhoz olyan közösségi helyek kellenének, ahová szívesen eljár az ember. De nálunk, itt a faluban, még cukrászda sincs. Alkotókészség Sátortető Tizenöt év alatt — 1960—1975 között — félmillió családi ház épült hazánkban. Valaki kiszámolta: óránként épül nálunk két ház. Dehát micsoda házak ezek ...? Építészeink egy évtizeden át harcoltak a sátortető ellen. Ma visszasírják. Még az is jobb lenne, mint a magyar falu mai palota-műremekei. Nem javult a helyzet. Ma már nem arról van szó, hogy esztétikusak-e ezek a házak, hanem, hogy nem vezet-e teljes lépték vesztéshez ez a gondolatnélküli építkezés...? Nehéz dolog, persze, beleszólni abba, ki milyen házat építsen — magának. Készítettem egyszer egy — Jó néhányat említhetnék, ahol kitűnőnek találom a környezeti beilleszkedést, a régi és az új szinte észrevétlen kapcsolódását, de hadd emeljem ki Zalaegerszeget, Kecskemétet, Salgótarjánt, a baranyai városokat, Kaposvárt... Egyszerű eszközökkel építkeznek, mindamellett dinamikusan, színesen, játékosan, a tömegekben is, a részletekben is változatosan.' — Ma 53 négyzetméter az épülő kölakások átlagos alapterülete. vetkező tervidőszak végén 56 négyzetméter lesz. A számokon túl mit jelent ez? — Hogy az átlagot tartva, a méretek differenciálásával közelítünk a valóságos szükségletekhez. És hogy két kisebb lakás későbbi összekapcsolásával, olykor egy nagyobb szétválasztásával is követni lehessen a családban végbemenő változásokat. Ehhez hozzátartozik persze a csere megkönnyítése is. Újtelepi délután Mohácsi Regős Ferenc tusrajza Marad a lakás, jobban mondva, a négy fal. Mert már arról is megfeledkeztünk, hogy egy ház nem a falaknál végződik. Éppúgy, hozzátartozik a kert, a melléképületek. Igazából minden lakásnak földdarabra kéne épülni... De még ha sikerülne is ezt elérni, mint ahogy faluhelyen erre lenne mód, megfeledkezünk arról, hogy a ház — gazdasági egység. Főképp most, hogy ismét megindult a háztáji munka, nem épülhetne vidéki ház gazdasági létesítmények nélkül. Igazi építészeti feladat az is, hogy beletervezzük az ember alkotókészségét az épületbe! Meghagyni néhány négyzetmétert arra, hogy azt mindenki saját kedvére alakítsa. Higgye el, rettenetes energiák feszülnek az emberekben! Ezek az energiák elsikkadnak, vagy az ember sa_ ját öröme helyett mellékesre, fusizásra fordítja. Az építész szerepe ennyi: lehetőséget, keretet adni az értelmes életre. Mi még ezt a lehetőséget sem adjuk meg. Kérdés, ha megadnánk, élne-e az ember vele? Láttam Angliában egy filmet. The clock-work orange, a Narancs óramű volt a címe. Azt mutatta be, hogy a legtökéletesebb építészeti környezetben is mivé lehet az emberi élet. Épületcsodák, harmincadik századi technika között, szemétdombokon éltek az emberek. Ez persze csak fantázia volt, s arra jó, hogy bizonyítsa: oz építészet eszköz. Aki formál, az az ember. Megújulás Most azt hiheti, megkeseredett ember vagyok. Nem vagyok az, sha időnként sötéten is látom a dolgokat, abból fakad, hogy sajnálom, milyen lehetőséget engedünk ki . a kezünkből. Tíz éve hajtogatjuk, hogy még mindig nem késő. Valójában mind jobban sürget az idő, hogy megtaláljuk a láncszemet a panelház és a családi ház között. Ehhez az eddigieknél több szellemi erőfeszítésre lenne szükség. Nem a modernet kell keresnünk:, nincs korszerű lakás. Jó lakás van, azt kell építenünk. Mi, itt a faluban, megépítettük a lakótelepet. Szép munka volt, Ybl- díjas munka, de ma már másképp csinálnám. Az építészetben lételem a megújulás. Olyan ez, mint a festészet. Egy festő sohasem festi lé kétszer ugyanazt a kénét. Vagy, ha igen, akkor nem jó festő. Az újságíró: — Ha ír, akkor már írjon őszintén az ember. Ha meg írom, vállalja, amit mondott? Maros Tamás: — Vállalom! M. A. I
