Pest Megyi Hírlap, 1978. december (22. évfolyam, 283-307. szám)

1978-12-24 / 303. szám

Gromiko—Vance Szombaton két tárgyalás volt Az előzetes feltételezések­kel ellentétben, a szombat délelőtti üléssel nem értek véget Andrej Gromiko szovjet és Cyrus Vance amerikai kül­ügyminiszter genfi megbeszé­lései, hanem délután folyta­tódtak. Vance szerint a délelőtti ülé­sen „kevés haladást” értek el, ezért volt szükség a délutáni tanácskozásra. Gromiko pedig kijelentette: a késedelem a rendkívül fontos tárgyalások jellegéből adódik. Sokszor ne­héz elkezdeni egy magas­szintű tanácskozást, sokszor pedig nehéz befejezni azokat — mondotta a szovjet külügy­miniszter, majd egy újságíró kérdésére válaszolva hozzá­tette, hogy az amerikai misz- szió épületében sorra kerülő délutáni ülésen befejezik a megbeszéléseket. Szovjet—amerikai tudományos együttműködés Dzsemen Gvisianyi, a Szov­jetunió Tudományos és Mű- s .aki Állami Bizottságának ed- nókhelyettese a TASZSZ tu- tiósíitójána'k adott nyilatkoza­tában kijelentette: „minden előfeltétel adott a Szovjetunió es az Egyesült Államok átfo­gó és kölcsönösen előnyös t ;yüttműködésének fejleszté­sihez, ezt azonban jelentős mértékben akadályozzák azok a korlátozások, amelyek az 1 gyesült Államokban hatály­ban vannak a Szovjetunióval folytatott kereskedelemre és a gyártási eljárások cseréjére”. Gvisianyi megcáfolta bizo­nyos körök koholmányait, amelyek szerint a tudomá­nyos-műszaki csere csupán a szovjet félnek kedvez. A Szov- j itunió óriási tudományos- műszaki és gazdasági poten­ciállal rendelkezik és képes arra, hogy bármilyen tudomá­nyos feladatot megoldjon, bár­ki segítsége nélkül — mondot­ta. — Mindazonáltal az olyan országoknak, mint a Szovjet­unió és az Egyesült Államok — amelyek lebonyolítják a világ tudományos-műszaki ku­tatásainak kétharmadát —, nehéz egyedül minden irány­ban teljes intenzivitással tevé­kenykedni. Ebből következik az erőfeszítések olyan egyesí­tésének szükségessége, amely elősegítené az eszmék gyümöl­csöző cseréjét, lehetővé tenné az erők és eszközök ésszerűt­len elíecsérelésének kiküszö­bölését. Éppen ebből kiindul­va értékelhető a szovjet— amerikai tudományos és mű­szaki együttműködés­A Szovjetunió és az Egye­sült Államok a tudomány és a technika számos területén működik együtt. Fejlődnek a kapcsolatok az energiaiparban, a világóceán kutatásában, a környezetvédelemben, a mező- gazdaságban, a szállításban. Gvisianyi elmondotta, hogy a szovjet és az amerikai tudó­sok együttes kutatómunkát folytatnak a szív- és vér- edény-megbetegedések, vala­mint az onkológia területén, összehangolták azt a progra­mot, amelynek értelmében együttesen tevékenykednek a műszív megteremtésén. VIETNAMI KÜLDÖTTSÉG tartózkodik hivatalos baráti látogatáson Afganisztánban. Rhodesiái támadás Zambia ellen A rhodesiai légi és száraz­földi haderő alakulatai pén­teken behatoltak Zambia te­rületére és a zambiai rádió híradása szerint katonai kikép­ződ borokat támadtak. Egy salisburyi katonai szó­vivő szerint a támadások a rhodésiai gerillák táborai el­len irányultak. Erre a forrás­ra hivatkozó hírügynökségi je­lentések szerint a rhodésiai tá­madók a táborokból kiszaba­dítottak 21 rhodésiait, köztük a hadsereg több tagját. November eleje óta ez volt az első jelentősebb rhodésiai támadás Zambia ellen. Harmincéves a KGST Megalakulásának 30. évfor­dulójához közeledik a Kölcsö­nös Gazdasági Segítség Taná­csa — a KGST. A három év­tized eredményeiről, a szerve­zethez tartozó országok gazda­sági fejlődéséről érdekes ösz- szefoglalót adott ki a KGST titkársága. Ebből megtudjuk, hogy a tagállamok területe mintegy 25 millió négyzetki­lométer — a földkerekség te­rületének IS,7 százalélca. A Föld lakosságának több mint 10 százaléka, 427 millió ember él itt. Fennállásának három évti­zede alatt a KGST-országokban az egy főre jutó ipari termelés nyolcszorosára nőtt. — A KGST-országokban állítják elő jelenleg a világ ipari ter­melésének csaknem egy har­madát. Mind gyakoribbak a tagor­szágot érintő közös beruházá­sok, mint az Orenburgi gázve­zeték, az uszty-ilimszki cellu­lóz- és papíripari kombinát, a kijembajevi ércdúsító, vágj' a Vinnyica—Albertinsa közötti 750 kilovoltos elektromos táv­vezeték, amelynek első szaka­szát — határidő előtt — épp a közelmúltban adták át. A KGST 30. éves évfordu­lóját számos rendezvényen ün­nepük meg. 1979. nyarán Moszkvában ünnepélyes ülés­szakot rendeznek. A napok­ban az ENSZ székhelyén, már­ciusban Genfben nyílik meg a KGST történetét bemutató kiállítás. Ötvenezren letartóztatásban Indiában pénteken hat ha­lálos áldozata volt annak a ha­talmas méretű tiltakozó meg­mozdulásnak, amely Indira Gandhi volt miniszterelnök szabadon bocsátását követeli. Gandhi asszony letartóztatá­sa óta eltelt négy nap alatt a rendőrség mintegy ötvenezer embert tartóztatott le. A dél-indiai Andhara Pra­desh állam Vempalli városá­ban a Gandhi asszony szaba­don bocsátását követelő tünte­tők összetűztek a volt minisz­terasszony letartóztatását he­lyeslő ellentüntetőkkel. Az összecsapó tömeg szétoszlatá- sára kivezényelt rendőrség sortüzének egy halálos áldo­zata volt A pénteki halálos áldoza­tokkal legkevesebb I8-ra emel­kedett azoknak a száma, akik a volt miniszterelnök letartóz­tatását követő tiltakozó meg­mozdulások következtében vesztették életüket Calcuttában és Bombayban, az ország két legnagyobb vá­rosában Gandhi asszony hívei sztrájkkal tiltakoznak a letar­tóztatás ellen. Calcuttában bombát dobtak Számár Guha parlamenti képviselő házára. Számár Guha annak a bizott­ságnak elnöke, amely Indira Gandhi ellen a vádat képvi­seli. Sebesülés nem történt Győzött a BBC sztrájkja A BBC televízió műszaki gárdájának szerdán elkezdő­dött sztrájkja a hét végére a BBC fennállásának legsúlyo­sabb konfüktusává nőtt. A szerdán elkezdődött tv-sztrájk mellé pénteken délután a BBC négy rádióműsorának adója is csatlakozott. A BBC-nél dolgozó műszakiak legnagyobb szakszervezete bérkövetelő sztrájkba lépett, mert az igazgatóság, a kormány nyo­mására, nem volt hajlandó változtatná nyolcszázalékos béremelési javaslatán. Már-már úgy látszott, tv­és rádióadás nélkül marad karácsonyra Anglia. A köz­ponti munkaügyi döntőbíró­ság közbelépésére a válság mégis kedvezően oldódott meg. A döntőbíróság ugyanis a BBC sztrájkoló műszaki sze­mélyzetének adott igazat a kormánnyal szemben, s ezzel lehetővé tette, hogy a BBC adásai szombat 0 órától hely- reálljanak. A döntés a kormány újabb megalázó veresége az ötszáza­lékos bérnorma fenntartásáéit folytatott utóvédharcban. A belügyminisztérium a BBC példátlan karácsonyi sztrájk­jára fittyet hányva pénteken az állami adó kléhezitetésével fenyegette az igazgatóságot, ha emeli bérajánlatát. A munkaügyi döntőbíróság vi­szont órák alatt elismerte a BBC dolgozói panaszának jo gosságát. Ezért nem is nyolc, hanem 12,5 százalékos eme­lést ítélt meg nekik, s ezt a jövő évben még további négy százalékkal egészítik ki. A kormány egyelőre nem nyilat­kozott. u hét három kérdése Rmegegyezési szándék irányában Eiziató üzenetváltás - Brüsszeli alkudozás - Tömegtüntetés - csak Gandhiért? HÉTFŐ: Az olajár emelés« nyomán esett az amerikai értékpapírok érfolyama, csökkent a dollár értéke. — A belga választások eredménye nem hozott változást az ország belpolitikai erőviszonyaiban. KEDD: Szovjet—osztrák külügyminiszteri találkozó Moszkvában, Willibald Fahrt fogadta Koszigin szovjet kormányfő i3. — Az indiai parlament alsóháza megfosztotta mandátumától Indira Gandhi asz- szonyt, a volt miniszterelnököt őrizetbe is vették. SZERDA: Izraeli légitámadás dél-libanoni palesztin táborok ellen. — Carter tévényilatkozata az amerikai-—kínai diplomáciai kapcsolatok felvételéről. CSÜTÖRTÖK: Gromiko és Vance megbeszéléseket kezdett Genf­ben a SALT—2-ről. — Tüntetések, sztrájkok Franciaországban a kor- mánv antiszociális politikába ellen. PÉNTEK: Szovjet közlés Brezsnyev és Carter üzenetváltásáról az amerikai—kínai diplomáciai kapcsolatfelvétel ügyében. — Az ENSZ- közgyűlést, elnapolták január 15-re. SZOMBAT: Musztafa Khalil egyiptomi miniszterelnök és Mose Dajan izraeli külügyminiszter Brüsszelben tartózkodik, hogy Cyrus Vance amerikai külgyminiszterrel újból tárgyaljon az egyiptomi—izraeli különbékéről. — Üjabb rokonszenvtüntetések Indiában Indira Gandhi kiszabadítására. Ki tudja hányadszor fogal- lazódik meg ismét az 1978-as sztendő utolsó hetében ko- unk legfontosabb kérdése „a ét kérdéseként”: hogj'an ala- ul a szovjet—amerikai vi- zony? A genfi Gromiko— ráncé eszmecserére csakúgy, nint az amerikai—kínai dip- amáciai kapcsolatfelvétel itán Brezsnyev és Carter izenetváltása indokolttá teszi :nnek a kérdésnek az elem­lésé t. A Közel-Kelet is úgy szól­altat ezen a héten egy idő- izerű kérdést, ahogy az már ;bben az évben szintén több ilkal ómmal felvetődhetett: mik az esélyei az egyiptomi— izraeli különbéke-tárgyalások- nak? A hét Indiában bizonyos fo­kig meglepetéssel szolgált. Indira Gandhit, a volt minisz­terelnököt, aki alig hat hete került vissza a parlamentbe, az alsóház megfosztotta man­dátumától és elrendelte letar­tóztatását. Ki tudják-e szaba­dítani Indira Gandhit a ro­konszenvtüntetések ? HOGYAN ALAKUL A SZOVJET—AMERIKAI VI­SZONY A BREZSNYEV— CARTER ÜZENETVÁLTÁS ÉS A GROMIKO—VANCE TÁRGYALÁSOK UTÄN? Kétségtelen, hogy ha az em­ber azzal veti össze a szov­jet—amerikai viszony mai ál­lását, ami — mondjuk — még fél éve jellemezte, akkor szembeszökő a változás. Egy­értelműen az enyhülés javá­ra. Természetesen hiba lenne azt hinni, hogy az amerikai imperializmus természete most már megváltozik, céljait már módosította. Csak az tör­ténik — persze, ez a „csak” óriási jelentőségű így is —, hogy az USA vezető köreiben felülkerekedni látszik a józa­nabb gondolkodás, a megegye­zési szándék. Természetesen igyekeznek a megállapodások révén is elsősorban a maguk érdekeit szolgálni, hol a fegy­verkezési iparuk érdekeit, hol általában üzleti világuk érde­keit. Utóbbival kapcsolatban megemlíthetjük, hogy az ameri­kai—kínai diplomáciai viszony helyreállításánál az amerikai monopoltőkét a piacszerzés is vezette: a holnap egymilüárd fogyasztót magában foglaló kínai piacot szeretnék jóelő- re maguknak biztosítani, még akkor is, ha a kínaiak sokáig nem tudnak fizetni... Carter a diplomáciai kap­csolatok rendezése előtt üze­netben tájékoztatta Leonyid Brezsnyevet és ebben hangsú­lyozta, hogy nincs más célja, mint az egyetemes béke elő­segítése. Brezsnyev válaszüze­netében tudomásul vette ezt a nyilatkozatot, s azt az ame­rikai kijelentést, hogy az USA-nak Kínával fenntartott kapcsolatai fejlesztése nem irányul a Szovjetunió ellen. Igen lényeges elem az üze­netváltásban, hogy Brezsnyev figyelmeztetett: az amerikai— kínai közös közlemény olyan kifejezéseket tartalmaz, ame­lyeknek célzatossága — is­merve a kínai vezetők szó- használatát — teljesen nyil­vánvaló. A Szovjetunió a ma­ga politikájának további ala­kításához szükséges következ­tetéseket levonja abból, hogy hová vezet az amerikai—kí­nai kapcsolatok fejlesztése. Carter elnök a hét közepén volt tévényilatkozatában azt hangoztatta, hogy a SALT—2. megállapodás megkötésére nem lehet kedvezőtlen hatás­sal az amerikai—kínai diplo­máciai kapcsolat felvétele. MIK AZ ESÉLYEI AZ EGYIPTOMI—IZRAELI KÜ- LÖNBÉKE-TARGYALASOK­NAK? _______________________ A Közel-Kelet problémáiról is eszmét cserélt Genfben Gromiko és Vance. Ezt köve­tően utazott Brüsszelbe az amerikai külügyminiszter, hogy ott újabb alkudozásra szólítsa fel az odarendelt Musztafa Khalil egyiptomi miniszterelnököt és Mose Da­jan izraeli külügyminisztert. 1978. DECEMBER *4., VASÄRNAP Január elején folytatódik az ENSZ-ülésszab munkája Az ENSZ-közgyűlés 33. ülés- 1 szaka csütörtökön New York­ban befejezte idei tevékeny­ségét. A világszervezet három­hónapos munkája során korunk legégetőbb nemzetközi kérdé­seivel foglalkozott. A leszereléssel kapcsolatban hozott határozatok bebizonyí­tották, hogy az ENSZ immár 151 tagállamának többsége ar­ra törekszik, történjenek dön­tő lépések a .fegyverkezési haj­sza megfékezése, az enyhülés elmélyítése és új térségekre való kiterjesztése, valamint a nemzetközi biztonság megszi­lárdítása érdekében. A Szovjetunió egész progra­mot dolgozott ki a fegyverke­zési verseny csökkentésére, s az erre irányuló javaslatok a tagállamok többségének támo­gatására találtak. Ilyen javas­lat volt az az indítvány, hogy az atomfegyverrel nem rendel­kező államokban ezután se he­lyezzenek el ilyen tömegpusz­tító eszközöket — továbbá a nukleáris fegyverrel nem ren­delkező országok biztonságá­nak szerződésben szavatolt vé­delmére, az erőszak alkalma­zásáról való lemondás szer­ződéses rögzítésére, új tömeg- pusztító fegyverfajták gyártá­sának betiltására, valamint le­szerelési világkonferencia ösz- szehívására tett javaslatok. A világbéke megszilárdítá­sának ügyét szolgálja a vegyi fegyverek kiküszöbölésére és a népeknek a béke szellemé­ben való nevelésére irányuló lengyel indítvány is. Hasonló célkitűzés jegyében tárgyalta meg a különleges politikai bi­zottság az ENSZ-közgyűlés rendkívüli leiszerelési üléssza­kának eredményeit A vitákban több felszólalás hangzott el az új világgazda­sági rend megteremtésének, valamint a fejlődő és fejlett országok kölcsönös előnyökön alapuló együttműködésének szükségességéről. Jelentős helyet foglaltak el a közgyűlés (napirendi pont­jai között azok a törekvések, amelyek a gyarmati rendszer maradványainak felszámolá­sát tűzték ki célul. A közel-keleti kérdés kap­csán a közgyűlés számos részt­vevője bírálta a Camp David-i arabellenes összeesküvést s több napos Palesztinái vitán taglalták a mielőbbi rendezés lehetőségeit. Az ezt követően hozott határozat síkraszállt a minden érdekelt fél bevoná­sával megrendezendő genfi konferencia keretében történő közel-keleti rendezésért Újabb kínai pártplónam Új logok a legfelsőbb vezetőségben Szombati pekingi jelentés szerint december 18. és 22. között megtartotta harmadik plenáris ülésszakát a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottsága. Az ülésszakon be­választották a központi bi-. zottság politikai bizottságába Csen Junt, aki egyszersmind a központi bizottság alelnö- ke, illetve a politikai bizott­ság állandó bizottságának tag­ja lett. Ugyancsak a kibőví­tett politikai bizottság tagja lett Teng Jing-csao asszony, Csou En-laj miniszterelnök özvegye, valamint Hu Jao- pang és Vang Csen. A köz­ponti bizottság ülésszakának résztvevői száztagú központi fegyelmi bizottságot válasz­tottak, s ennek elnöke Csen Jun lett. Az ülésszakon belpolitikai és nemzetközi kérdések vol­tak napirenden. Elhatározták, hogy az új évben a párt mun­kájában a hangsúlyt a veze­tés által meghirdetett „négy modernizálás” megvalósításá­ra helyezik. Megvitatták a mezőgazdasági termelés növe­lésének kérdéseit, valamint az elkövetkező két évre szóló gazdaságfejlesztési terveket és megfelelő dokumentumokat hagytak jóvá. Megállapították, hogy a kínai párt és kormány külpolitikája „helyes és ered­ményes”. Waldheim utazásai Kurt Waldheim ENSZ-főtit- kár január 1-én New Yorkból hivatalos látogatásra indul Mexikóba, Jamaicába és Ku­bába — jelentették be a vi­lágszervezetben. Január 15-re visszatér New Yorkba, az ENSZ-közgyűlés 33. ülésszaká­ra. Látható az az amerikai szándék, hogy a Carter-kor- mányzat külpolitikai, diplo­máciai sikersorozatának lát­szatát akarják kelteni: kará- csbnyra még a Közel-Keleten is közeledést szeretnének ki­mutatni Kairó és Tel Aviv között, ha már a december 17-i első határidőre ezt nem tudták elérni. A megállapodást megnehe­zíti, hogy Izrael a maga ke­mény magatartásának bizo­nyítására újabb és újabb fegyveres támadásokat inté­zett dél-libanoni települések ellen azon a címen, hogy on­nan palesztinok rakétákkal lőttek egy határmenti izraeli falut. A jelentések szerint számos polgári személy éle­tét vesztette. A Közel- és Közép-Kelet problémáinak összefüggése — mondjuk épp az olajellátás, az olaj ára stb miatt — nyil­vánvaló, így figyelemre mél­tó, hogy amerikai sugalmazás- ra Teheránban a sah és egy ellenzéki személyiség között tárgyalások indultak meg egy új kormány megalakításáról. A 73 éves Szadighi kísérletét azonban mind a síita vezetők, mind az ellenzéki Nemzeti Front politikusai kudarcra akarják kárhoztatni. KI TUDJAK-E szabadí­tani INDIRA GANDHIT a ROKONSZENVTÜNTETÉSEK? "“I India nem hiába a világ második legnépesebb országa: másutt elképzelhetetlen mére­tű rokonszenvtüntetések révén akarják megnyitni a börtön­ajtót Indira Gandhi asszony előtt. A hét végéig a rendőr­ség nem kevesebb, mint 35 000 személyt vett őrizetbe! Az előzmény: kedden a* indiai parlament alsóháza a miniszterelnök indítványára megfosztotta képviselői man­dátumától Indira Gandhi volt miniszterelnököt és elrendelte letartóztatását. A parlamenti erőviszonyokra jellemző, hogy a Dzsanata párt által támoga­tott indítványra 279 képviselő szavazott, 138 ellenszavazatot számláltak meg, 37 képviselő tartózkodott a szavazástól. Gandhi asszonyt — aki csak épp hat hete szerezte vissza képviselői helyét egy pótvá­lasztáson — azzal vádolták, hogy kormányfői tevékenysé­ge közben „zaklatta a kor­mány néhány tisztviselőjét”. A Gandhi asszony által annak idején elrendelt rendkívüli ál­lapotot arra használták fel — így a vád —, hogy a minisz­terelnök fiának törvénybe üt­köző cselekedeteit kivizsgáló kormánytisztviselőket meg­akadályozták feladatuk telje­sítésében. A parlament döntése szerint Gandhi asszonyt a parlament jelenlegi, téli ülésszakának idejére tartják börtönben. Meglehet, hogy az óriási tö­megtüntetések hatással lesz­nek Morardzsi Deszai kormá­nyára, de az valószínű, hogy a Gandhi-ellenes többségű parlament nem akarja a pad­sorokban látni a volt minisz­terelnököt. Pálfi József

Next

/
Oldalképek
Tartalom