Pest Megyi Hírlap, 1978. december (22. évfolyam, 283-307. szám)

1978-12-03 / 285. szám

Múzeummá születik az öreg malom

flcrraan Lipot-hagyaték Szigetszentmiklóson

1 Ä Magyar Nemzeti Galéria másfél évtizede segíti a ráckevei járás művelődési munkáját. Dunaharasz- tin szervezte első kiállítását a Galéria századiunk magyar festőinek műveiből, később Dömsödön, Kis- kunlacházán Munkácsy, Paál László. Mednyánszky munkásságáról tartott előadást Pogány ö. Gábor, a Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója eredeti művek szemléltetésével. A ráckevei gimnáziumban és a Csepel Autógyárban a Nemzeti Galéria művészettörténészei az elmúlt években kiáiHítássorozatot rendeztek a Szocialista Képzőművészek Csoportja tagjainak alkotásaiból. Rendszeres a kapcsolat a Csepel Autógyár szocialista brigádjai és a Nemzeti Galéria között. E kapcsolat keretében tartott rendszeres konzultációt a Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója a Dél-Pest megyei Nagy István-csoport tagjával, elemezve munkáikat, meghatározva további fejlődésük útját. Rendszeressé váltak a megbeszélések a Nemzeti Galéria és a ráckevei járási hivatal között. Ennek keretében ez év elején Pogány ö. Gábor főigazgató és Raffay Béla, a járási hivatal elnöke megállapodott abban, hogy a Herman Lipót-gyűjtemény gondozását Szigetszentmiklósra bízzák. Mindez akkor történik, amikor Vác, Szentendre, Zebegény elórelé- ipése után Pest megye déli része is egyre nagyobb részt vállal a képző- művészeti életben. Adottak is a lehetőségek, a nagyközség hamarosan Adám Jenő állandó gyűjteménnyel gyarapodik, sőt tervezik Bíró Lajos emlékmúzeumának létrehozását is. Ilyen tervek közepette érkezett a nagyközségi tanácshoz Herman Lípót özvegyének levele.

Az adományozó levél

Ez év nyarán a július 15-én keltezett levelében így ír:

„Arra az elhatározásra jutottam, hogy férjem szellemi és anyagi hagyatékából a Magyar Nemzeti Galéria által kiválasztott anyagot, mintegy nyolcvan festményt emlékmúzeum létesítése céljából felajánlom Szigetszent- miklósnak. E felajánlásomat kiegészítem azzal, hogy elhalálozásom után további lehetőséget kívánok biztosítani az emlékmúzeum gazdagítására. Végrendeleti- leg Herman Lipót szigetszentmik- lósi múzeumának fogom átadni a műteremben levő nagyméretű képeket, a grafikai és egyéb dokumentumanyagok, vázlatok, kisebb festmények elhelyezésére a nagyméretű barokk szekrényeket, néhai férjem személyes tárgyait”.

E Herman Lipót életművét és Szi- getszentmiklós kulturális előrehaladását is messzemenően szolgáló önzetlenség meghallgatásra talált Garat István, a nagyközségi tanács elnöke válaszlevélben köszönte meg e nemes gesztust, s mindent előkészített a nagyközségi tanács a művek fogadására. Az egykori Gere-maimot alakítják át múzeummá, a kertben pedig a Szinyei ■Társaság szobrásztagjainak plasztikáit kívánják elhelyezni.

A mestert idézve

Ki volt Herman Lipót tulajdonképpen? Volt-e valami kapcsolata Szigetszentmiklóssal? Csupán annyi, hogy nem Sziget-, hanem Nagyszent- miklóson született, mint Bartók. Csupán annyi, hogy Herman Lipót nagy- szentmiklósi utcarészlete emlékeztet Szigetszentmiklós egykori főterére, csupán annyi, hogy Szigetszentmikma olyan szárnyalássá nőtt benne, mely elűzte a nosztalgiát; élete, munkássága egészséges viharzás,

Műtcrememlékek

A MŰTEREMBEN. (A festőművész egyik utolsó felvétele)

lősnak is van híres muzsikusa Adám Jenő személyében. Ilyen paradox egyezések mutathatók csak ki. Az Igazság az, hogy Herman Lipót sohasem járt Szigetszentmiiklósón, bár festészete érintette a Pest megyei tájakat, a zsámbéki, szentendrei, nagymarosi, ceglédi témákat. Mindez csupán kuriózum, nem tartozik a lényeghez.

A lényeg az egészséges rubensi bőség, mely Nagybánya szellemében ragaszkodott a világ értéki megörökítésének öröméhez; ez Herman Lipót örökségének summázata. Szakadatlan, fáradhatatlan szorgalma, termőkedve sok ezer festményt és grafikát hozott létre. Remek portrékat Koszta Józsefről, Molnár Ferencről. Iványi-Grünwald Béláról, Pátzay Pálról és öregkori önmagáról. A pompát, az élet bőségét érzékelteti alföldi, római, poljánai, tengerparti tájain, keszthelyi fasorában. Művészetében a tájak hasonlók, mert az élet fenséges diadalát látja és láttatja Akkor is, amikor a falu tornyát pillantja meg a fák között, akkor is, amikor alvó nőt fest vagy szentendrei kerítést, napsütést a parasztudvarban. Minden képe kicsit jelenet, ebben Ferenczy Károly és Rudnay Gyula eszményeihez csatlakozik, de nincs benne semmi töprengés, aggodalom, rabelais-i nyíltsággal és jókedvvel jeleníti a világot. Egyszerűen nincs festői szava a fájdalomra, ö valóban csak a derű óráit számolja, és nemcsak Mozart hallgatása közben, mint Szabó Lőrinc, hanem életének nyárnak megőrzött és épített örök és ügyetlen évszakában. Erről van szó, hiszen fái, asszonyai, rétjei érettek, a beteljesedést hordozzák magukban.

Akkor vagyunk pontosak, ha felfedezzük, hogy Herman Lipót elsősorban jelenség. Az, hogy festett, az, hogy mesterműveket is szép számmal hagyott hátra maradandó örökségként, az derűs életvitelének gazdagságából adódott. Egy ember, akit elkerült az intrika, a sorvasztó irigység, aki szeretett élni, s annak örült, ha vele együtt örvendezett szűkebb, tágabb környezete. Művészete ebből a szemléletből születő ajándék lett Tudása, munkabírása életének ráadása volt csupán, nem kizárólagos célja. Emberséges ember volt ezért lett jó művész; ez Herman Lipót útja Nem ismerte a pihenést. Festett és írt; könyvet A művészasztal címen, amelyben kortársait ábrázolta Sok humoros rajzot is készített a század első felében, s ezek rendre megjelentek az újságokban; cikkei is. Kicsit a kor mindeneseként nagy részt vállalt abban, hogy 1920 nehéz idejében megalakult a Szinyei Társaság. Aranyérmet kapott Barcelonában 1929-ben, kormányzatunk Munkácsy-díjjal és az Érdemes Művész kitüntetéssel méltányolta munkásságát. Barokkos temperamentuSZENTENDREI KERÍTÉSEK (1929)

A SZÜLŐFALU. (Nagyszentmiklós, 1905)

Egykori festőotthonában csönd, rend és özvegye: Rozika fogad. Csak így nevezhetem, mert kedvessége, lendülete leolvasztja róla a nyolcvan esztendőt, a néni jelleget. Hamisítatlanul Herman Lipót és a magyar festészet Rozikája. Ez derül ki mély emberségéből, s abból, hogy páratlan lendülettel és tisztasággal beszél férjéről, Lipiröl, aki mindannyiunk Lipi bácsija lett, erről tanúskodik Somogyi József levele Is. aki a Magyar Képzőművészeti Főiskola rektoraként köszönte meg Herman Lipót özvegyének azt az alapítványt, melyet húszezer forint kamatából a főiskola arra erdemes növendéke kap — most először Rics Zsuzsa hatodéves hallgató, aki virággal kedveskedett viszonzásul Rozi néninek. Kérdezem is: honnan és miért ez a jószándékú adakozó kedv. Alig tudom rögzíteni gyors és átható válaszát: Míg élünk, addig adjunk, mert a halott ruhájának nincs zsebe. A kincs mindnyájunké. Miközben kávéval kínál, miközben terveit sorolja, miközben Kisfaludy Stróbl Zsigmond- nak a férjéről mintázott portréját és a műteremben várakozó számtalan festményt nézem, arra gondolok, hogy Rozika dinamikája Herman Lipót egyéniségét tükrözi — jelenség a jelenséget Herman Lipót az volt ténylegesen, hiszen megírta saját halotti beszédét évekkel végleges búcsúzása előtt, melyet dr. Scheiber Sándor olvasott föl a sírnál. Ez a szöveg.Is telített jóindulattal,, derűvel, különös és egyedi, megismetel- hetetlenül lipis önvallomás;

Nem akarom, Iwgy a koporsónál olyanokat mondjanak — dicséreteket és csodás jeUemrajz- részleteket —, hogy az elfogulatlan hallgató azt konstatálja: uraim, gyerünk innen, mi valami idegen temetésre jöttünk, mert akiről itt szó van, az nem a barátunk, Herman Lipót. Tehát azt kérem, olvassák fel ezeket a sorokat, melyeket — legalább remélem — még erőm teljében, sok évvel a halálom előtt jegyzek le.

Herman Lipót, azaz Hájim Je- hudó ben Daf jókedvű, a világot derűs szemmel néző festő volt. Nem kell őt zseninek kikiáltanunk — hiszen ebből már neki semmi

haszna nincs — de nem volt tehetségtelen ember. Egy egyszerű lélek, ösztönös tehetséggel, nem is ostoba, nem egészen műveletlen. Játékos kedély, ki elmulatott haszontalan dolgokkal is (például naplót írt 15 éves korától élete végéig) — ebbe ugyan némi hiúság is keveredett — az önhittség, hogy nem haszontalan ember. Jó indulatú volt, örült a mások örömének, s szívesen tett jót. Ez a

ritka tulajdonság jellemző volt ri.

Herman Lipót szerette a művészetet — melyet magasrangú megnyilvánulásnak tartott. Szerette csinálni és erejéhez, tehetségéhez képest próbálkozott vele.

Ilyen ember volt valóban Herma« Lípót, aki saját temetését is megszervezte úgy, hogy ott az emberek inkább mosolyogtak, mint sírtak, mert embersége akkor is a derűt lopta szívükbe.

Az életmű jó sáfára

SZAKÁLLAS ÖNARCKÉP (1908)

Életművét ügyének jó sáfára, hatvan esztendeig hű felesége, Rozika most Szigetszentmiklósra kormányozza, hogy ott legyen az országé, mindannyiunk közös kincsévé. A várossá születő nagyközség meghatot- tan fogadja ezt a nemzeti ajándékot, a több száz művet, naplót, Herman Lipót személyes tárgyait, s azt a négyszázezer forintot, mellyel özvegye Herman Lipót-alapítványt létesít szigetszentmiklósi nemzetközi művésztelep céljaira. A Magyar Nemzeti Galéria az özveggyel közösen azt is tervezi, hogy a Herman Lipót Múzeum Szigetszentmiklóson egybegyűjti a hajdani Szinyei Társaság képeit, szobrait, hagyatékát.

Örömünk és várakozásunk pillanatában csupán ismételjük Herman Lipót búcsúzó szavait: Büszke vagyok Rád, Rozi. Még annyit teszünk hozzá: mi is büszkék vagyunk a jószándék e megnyilvánulására, a kultúrépítő özvegy Herman Lipöt- néra.

LOSONCI MIKLÓS