Pest Megyi Hírlap, 1978. december (22. évfolyam, 283-307. szám)

1978-12-03 / 285. szám

Bürget Lajos; Kenyérsütők E ste van. A család már lefeküdt, özvegy Leskó Józsefné, szü­letett Molnár Mária, áhítattal mélyeszti kezét az új liszttel teli zsákba. Kenyérsütéshez készül. Á liszt rátapad, az ujjaira. Keze eres, barna. A liszt fehér fátyollal vonja be. Nagy szi­tán átengedi a hófehér életet a fateknőbe. Porszemei külön- külön vannak. Ráütöget a szita oldalára és a porszemek körüllengik az idős asszonyt. Aztán elülnek a teknőben, várva a legnagyobb átváltozásra. A kéz végigsimít a liszten. Olyan a mozdulat, amely csak évezred alatt alakulhatott ki. A munka mozdulata és a szereteté, a föld terem­tette áldott mag előtti legszentebb áhítaté. Ujjai közt leperget egy csi­petet. Aztán helyt csinál a kovásznak. Kovászfa kerül a teknőre, rá hófehér kendő. A liszt és az élesztő ' anyag megkezdi külön és új életét, az első lépést a vegyi átalakulás­hoz. Csak ennyi lenne? Egy szabályos kémiai folyamat ez? A ház népe még alszik, amikor Leskóné Molnár Mária már ott áll a dagasztóteknő mellett. Langyos, sós víz oldja a kovászt, és lassan keve­redni kezd a liszttel. Az asszony dagaszt. Egész teste dolgozik. „Amíg a padlás izzadni kezd” — mondják. Amíg megizzad a homlok. Mert a ke­nyér izzadság közben születik. Kemény munkával került a mag a földbe. Tűző nap és az erőfeszítés csalt verítéket a homlokra aratáskor. És most is küzd az ember, hogy a liszt, a kovász és a víz hólyagos tésztává legyen. Olyanná, hogy levál­jon a kézről. Csutkaizik kerül a kemencébe. Fellobban a tűz, és melegedni kezd téglafala, téglaalja. Mígnem hófehér lesz. A tűzvonó húzza arrébb és ar­rébb a pernyét. Szikrázik a kemence alja, millió csillagot szór, rákerül a szakajtóból kiborított, megkelt tészta. És a legcsodálatosabb tűztemplom- ban megkezdődik az átalakulás. A munka eredményéből a munka jutalma válik. Az anyag nagy mítosza ez. A megszelídített tűz ereje a meg­zabolázott természet adományát az ember keze áltál kenyérré teszi. Csak annak van kenyere, akinek hazája van. Csak azóta van kenyér, mióta van haza, ház, család, rend. Népünk történelmének sorsfordulóját jelzi a kemencében lángoló tűz, minden ott sülő kenyér. A Leskónék utódai azoknak, akik ezer évvel ezelőtt először gyújtottak be a kernen-, cébe és várták a nagy csodát. A két óra hosszat tartó kenyérsülés ke- mencetüzében ott látható a munkásmúlt, a parasztmúlt minden küzdel­me, annak minden eredménye. Régi házak régi kemencéiben ma is fellobbannak a tüzek. Anyáktól és ősanyáktól öröklött módon kenyeret sütnek parasztasszonyok. Maguk sem tudják talán: a legősibbet őrzik. Rohanó, modern, technicizált ko­runkban ők a tűzőrzők, a kenyeret kezükkel dagasztok, idézői a korok­nak, amikor az emberi erőfeszítést is belesütötték a mindennapiba. Gőzölgő, illatos kenyeret vesz ki a kemencéből Leskó Józsefné, szü­letett Molnár Mária. Ki tudja, hány századikat. Szeme most is köny- nyes. Mint minden sütéskor. Végigsimítja a forró kenyeret. A csoda valósággá lett. Az este még hulló lisztet kenyérré változtatta az ember. Vátkai Tivadar­Szerelem országa J-T téged kerestelek már a játszóterek libikókái között is matrózbluzos bálok teleizzadt tenyerű táncocskáiba vittelek jósoltalak magamnak álmoskönyvek lapjaiból fűtetlen mozik nyikorgó ülésein gubbasztottam veled hányszor teveled a lépcsőházak fordulóiban suta katona levelek gyöngy betűivel^ irtalak tele és jaj! jártam én a várótermek álmosai olcsó szerelmek árusai közt leszólítottalak gyárkapukon kiröppenő fecske-lányok seregéből érted ácsorogtam villámok idején is Szikszai Károly: December Számból kicsordul az éjszaka, fekszem feketében alig dobogva faggatom arcom ujjaim közt tőrrel: tél ellen ugató pálinkával, mert nem melegíti torkomat beszéd, mert nem akarok szólni, csak keményedek mint madárcsőr hajnalra befagyva havas bítröm mögött minden ablak fekete. érted az ereszek ijedt fészkei alatt téged kerestelek csak tégedet a cipó arcú falvak esti harangszavával melyet messzire visz a szél elvisz oly messzire nem várlak már hold-hallgatással szomorú esőkkel sem zengő havazással madaraimat a mezőkre mind elküldtem hogy dalolják NEM VOLT HIÁBA NEM az órák mutatóinak ollózása hogy egyetlen térképem lettél amelyen eltalálok a legutolsó állomásra Németh Miklós metszete Lankák Dániel Kornél festménye (pasztell) (A Pest megyei tárlat, 1978 anyagából.) Bólya Péter Műtét BEVEZETÉS — Lacika, hol mászkál? — ciká­zott a főműtősnő hangja a folyo­són. Kerteli, a műtőssegéd előrhászott' az autokláv mellől,'ahöl a hátát me­legítette és tejet iszogatott a más­naposság ellen. — Itt vagyok, Hédi nővér. — Fenje meg a borotvát, aztán Bányai, kettőharminckilenc — vezé­nyelt a főműtősnő, és Kertesi meg- adóan indult a műszerszekrény felé, elő a borotva, a fenőszíj, Kertesi fen, komoran, lendületesen, aztán előko­torja a borotvaszappant meg az alu­mínium lavórt, és indul, hogy altes­ti borbélymesterré változzon az uro­lógiai osztály 239-es szobájában. ELŐTÖRTÉNET Az érettségi után Kertesi összes tulajdona egy sikertelen egyetemi felvételiről szóló értesítés volt. Egy mj aivy Ottó, a Balhé Müvek raktámoka sok-sok évvel meg­előzve korát, telket vásá­rolt Balatonzörgén. Naivynak ugyanis az volt a rögeszméje, hogy saját nyaralót épít. Eleinte tár­sat keresett tervéhez, de miután rokonai, barátai és ismerősei kinevették, fele­ségével, első osztályos lá­nyával és óvodás fiával maga látott munkához. Kora tavasztól késő őszig minden vikendet, minden szabadságukat ott töltötték a telken. Naivy maga ta- licskázta a bontásból vásá­rolt téglát a szomszéd köz­ségből, a gyerekek bá­nyászták a homokot a par­ton és hordták kis vödrük­ben az építkezéshez, Naivy- né pedig egyik kezével a rántást, a másikkal a mal­tert keverte. Telt-múlt az idő, s mire a Naivy fiú leszerelt a ka­tonaságtól, a Naivy kislány pedig elvált asszonnyá ser­dült, elkészült a kétszobás nyaraló. Így az idén tavasszal végre nem dolgozni utaztak Naivyék Balatonzörgére, hanem pihenni. Május volt és szabad szombat, ők kint ültek a megérdemelt házuk megérdemelt teraszán és megérdemelt reggelijüket fogyasztották. Sólyom László: Saját nyaraló E gyszer csak autó féke­zett a kapujuk előtt, és Naivy félrenyelt a meghatottságtól, mert Bő- szics főosztályvezető köze­ledett felé. — Itt vagyok, ragyogok — mondta a tisztességben megőszült Bőszics, és egyé­ni humorral hozzátette: — de ön az oka, kedves kol­léga, mivel azt mondta, ha erre járok, nézzek be. A főosztályvezető ezután bemutatta a társaságában levő unokahúgát, Cuncilit, majd nem akarta megsérte­ni Naivynét, és leült reg­gelizni, aztán ebédelni, s végül hosszas rábeszélésre ott maradt éjszakára és másnap is. Közben szintén arra járt és benézett Zsudekné, a varrónő a férjével és a fiával. Szerencsére Bőszics megértő volt, unokahúgá­val meghúzódott az egyik szobában. A másikban a varrónőék aludtak, míg a Naivy család a szerszám­kamrában töltötte az éj­szakát. Hétfőn a Naivy csa­lád összetörtén és fáradtan indult munkába, de büsz­kék voltak vendégeikre, és alig várták a következő hét végét, hogy kipihenjék ma­gukat a saját nyaralójuk­ban. T eltek a hétköznapok, és lón újra víkend, és a feledés homályá­ból előkerültek a rokonok, a barátok és az ismerősök, és mind-mind arra jártak Balatonzörgére, és benéz­tek Naivyékhoz, sőt egy Kanadába szakadt heted­unokatestvér nyolctagú csa­ládjával is meglátogatta őket. Hoztak ajándékba egy felfújható madárijesz­tőt és ott maradtak egy hétig. Azután jött a bor­bély, a fodrász, a cipész, a cukrász, a búr, a búr a búrkalappal, a Málcsi néni a gyerekével és ... .. .és akkor éjszaka a szerszámoskamrából elő­mászott Naivy Ottó és kiro­hant az éjszakába, s meg sem áll a Csuhaj csárdáig. Leroskadt egy asztalhoz, rendelt egy üveg sört, oda­hívta a cigányt és azt hú- zatta, hogy Nincs cserepes tanyám ... Ekkor átjött a szomszéd asztaltól egy zilált férfi, a szeme közé nézett és több atmoszféra nyomással így szólt: — Maga beszél? Mit szóljak én? Kis családom­mal karöltve a legsajátke- zűle-le-le-gebb húsz ke­mény évig építettünk egy nyaralót, s miután készre csi-csináltuk, mindenki nyaral benne, csak én és a ki-ki-kis családkám nem, mert... — Álljon meg a menet! — pattant föl Naivy. — ön gúnyol engem, hiszen köz­tudomású, hogy az én nya­ralómból túrtak ki engem és a családkámat. Szó szót követett, nóta nótát, sóhaj sóhajt, átok átkot, majd hajnal felé, amikor a csárda előtt ültek, s a porba rajzolták a nya­ralójukat, egyszer csak föl- üvöltött Naivy, de olyan heurékával, mint a jó öreg Archimedes óta még senki a világtörténelemben. A másik férfi, név szerint Rezeg Jenő, csak nehezen tudta megérteni lávaként előtörő szavait. Végül azonban megértet­te. Akkor viszont megölel­te, megcsókolta, majd de­rékon kapta, s végig kerin­gőztek az alvó Balatonzör­gén. A következő víkenfdkor pedig és azóta is mindig, azokat, akik „arra jártak és benéztek” a Naivy-nyaralóba, Rezeg Je­nő fogadta és sajnálkozva közölte, hogy ő a ház új tulajdonosa. Hasonló szöveggel fogad­ta Naivy a Rezeg-nyaraló- ba betérőket. ideig fel-alá sétált a pesti utcákon, aztán egy ismerőse biztatására be­tegszállítónak jelentkezett a K. utcai kórházban. Pontos munkája és riadt eleganciája következtében hamaro­san „kiemelték”: műtőssegéd lett az urológián. Megismerkedett a sze­mélyzettel: Hédi nővérrel, a főmű­tősnővel, aki valamikor apáca volt, a haja ősz, de ezt alig-alig látta va­laki, hiszen Hédi nővér talán még álmában is viselte műtősnői fejken­dőjét; a többi három műtősnő jó­val fiatalabb, a műtétek szünetében otthoni történeteket és pikáns ügye­leti kalandokat meséltek egymásnak, amelyeknek nemegyszer Pali, az idő­sebbik műtős volt a főhőse. — Pali, aki mokány bajuszkájával, egybesza­bott alakjával és ehhez idomuló fe­hér műtősingével legalább olyan ked­velt volt az orvosnők körében, mint az ápolónők vagy a kevésbé rogy- gyant takarítónők között. Kertesi Pali útmutatása alapján dolgozott. Feladatai közé tartozott a műtétesek előkészítése és szállítása, a kötszermosás, sterilizálás, a műtő ta­karítása, valamint Ica nővér vigasz­talása, (a legfiatalabb műtősnőt csal­ta a férje, s ezért Ica riadt volt és ügyetlen, és már nemcsak a főorvos ordítására rezzent össze, hanem a be­teg nyögésére is. Így történhetett, hogy néha Kertesi vállán sírta ki magát, és azt bizonygatta, hogy előbb-utóbb elhagyja a szakmáját, ugyanígy a férjét is, és óvónő lesz egy hegyvidéki faluban). ELŐKÉSZÜLET Kertesi — a frissen megfent bo­rotvával és egyéb kellékekkel fel­szerelve — benyitott a 239-esbe. — Bányai — mondta halkan. Sovány arc fordult felé az ablak melletti ágyon. — Én vagyok. Kertesi az ágy mellé állt, szor­galmasan szappanozni kezdte Bá­nyait. — Mikor lesz? — kérdezte (illik beszélgetni a vendéggel, 6 is mindig a fociról cseveg, ha a fodrásznál bo- rotváltatja magát). — Tizenegykor — felelte Bányai. — Mi a baj? — folytatta Kertesi, gondosan forgatva a pamacsot. — Rák. Az ecset megállt Kertesi kezében, aztán újra megindult. — Maga mióta van itt? — kérdez­te Bányai. — Két hónapja. — Kertesi a bo­rotváért nyúlt, kipróbálta a körmén. — És ... megfelel? — Bányai hangja suttogó volt. — Igen. Azaz... Igen. Kertesi most nézett először Bányai arcába. Kerek szemek, negyven év körüli arc, ráncolt homlok, izzadtság- cseppek, vékony száj. — Egyetemre akar menni? — szó­lalt meg Bányai. — Igen. — Sejtettem. Sok sikert. — Még nem vettek fel. — Fel fogják venni. Csend. — Készen vagyunk — mondta re­kedten Kertesi. — Köszönöm. — A viszontlátásra. — Minden jót. Kertesi hóna alá vette a lavórt, benne a pamacsot, a borotvát, a szappanos vizet, és kiment a kórte­remből. KÖZJÁTÉK Pali jött le a műtő előterébe, ftí- työrészett, Kertesi a pamacsot mosta. — Mi van, Laci mester, kisokos? — Te ... Milyen műtétje lesz Bá­nyainak? — kérdezte Kertesi. — Finom. Elveszti a férfiasságát. Pali újra fütyörészni kezdett, az­tán hirtelen abbahagyta, Kertesire nézett, elkomorodott. OPERÁCIÓ Kertesi tolta be a műtőbe az el­kábított Bányait. A beteg cserepes ajkakkal feküdt a hordágyon. Aztán felnézett, megismerte Kertesit. — Hány éves maga? ... — nyöszö­rögte. — Tizenkilenc leszek — mondta Kertesi. Bányai a műtőasztalra került, Pali elhelyezte, lekötözte. — Minden oké lesz, Bányaikám. — Pali a beteg fölé tolta bajuszos, nő­bolond arcát. Kertesi félrehúzta Palit: — Te, ez tudja, hogy mi lesz vele? — Régen. Koczor doktornő volt a „fejnél” a műtőben: magas, fekete hajú nő, kék szemekkel. Ott állt Bányai fejénél, simogatta az arcát, néha megmérte a vérnyomását, a pulzusát. 1 — Indulhatunk? — kérdezte a fő­orvos. Kertesi Koczor doktornő mellett állt, Bányai arcát figyelte. — Apró szúrásokat fog érezni, az­tán semmit, esetleg húzást, nyomást — súgta Bányai fülébe a doktornő. — Szike! — horkantott a főorvos. Műszercsengés, utasítások, Kertesi felnéz a világos műtőablakra, „hogy van?”, hallatszik Koczor doktornő hangja, Bányai nyöszörög, aztán fel­emeli a szemét, az orvosnőre néz ... — Maga ... Maga nagyon szép nő ... — suttogja. — Nem ezt kértem! — süvölt a főorvos, csengve csapódik a padlóra a műszer, Kertesi indul, hogy fel­vegye.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom