Pest Megyi Hírlap, 1978. november (22. évfolyam, 258-282. szám)
1978-11-30 / 282. szám
"%Müap 1978. NOVEMBER 30., CSÜTÖRTÖK Tízmillió kötet Kiállítás a magyar—szovjet Közös könyvkiadás jubileumán Húsz éve jelentek meg az első magyar nyelvű kiadványok -•az uzsgorodi Kárpáti Könyvkiadó és a magyar könyvkiadók közös gondozásában. A jubileum alkalmából könyvkiállítás nyílt szerdán a Szovjet Kultúra és Tudomány Házában. Bernát György, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének elnöke megnyitójában hangsúlyozta: a gyümölcsöző együttműködés beszédes bizonyítéka az a mintegy 350 könyv, amely tízmillió példányban jelent meg az elmúlt két évtizedben. A közös munka eredmé_ nyeként rendszeresen eljutnak a magyar olvasókhoz a marxizmus—leninizmus klasz- szikusainak művei is. Közülük a legújabb, a tízmilliomodik kötet — Lenin Magyarországról szóló írásai — a kiállításon is látható. Vlagyimir Dankanics, a Kárpáti Kiadó főszerkesztője is rendkívül termékenynek, hasznosnak értékelte a két ország könyvkiadói között létrejött kapcsolatokat. JÖVŐ ŐSZTŐL A GIMNÁZIUMOKBAN HETI FILMJEGYZET Szabadon választható tárgyak A gimnázium a legrégibb iskolafajtánk, ám most itt készülnek napjaink pedagógiájának egyik jelentős változására: az új tantervekkel egyidejűleg szabadon választható tantárgyakat vezetnek be a jövő tanévben. Ezzel fokozatosan megszűnnek a szakosított tantervű, népszerű nevükön a tagozatos osztályok. Kétirányú feladatkör Mi az újítás lényege? A harmadikos-negyedikes gimnazisták maguk dönthetik majd el, hogy néhány tantárgyat akarnak-e tanulni, vagy sem. A gimnázium alapvető feladata kétirányú: egyrészt az egyetemi-főiskolai továbbtanulást választó növendékeit fel kell készítenie elméleti ismertekkel, másrészt gondoskodnia kell azokról a tanulókról is, akik közvetlenül az iskola befejezése után munkába állnak. A kettős igénynek csak akkor tud megfelelni, a gimnázium, ha az egységes álA csembaló reneszánsza LENGYEL VENDÉGMŰVÉSZ VÁCI HANGVERSENYE A FILHARMÓNIA a Váci Állami Zeneiskolában meghirdetett bérletsorozatának első hangversenyén lengyel vendég, Elzbieta Stefanska Luko- wicz mutatkozott be. A művésznő a varsói rádió és televízió szólistája, 1963-ban a genfi csembalóverseny első díját nyerte, több hanglemeze készült. Hangszerének tökéletes ura, ennek bizonyságát szolgáltatta ezen az estén is. A zavaró körülmények, a többszöri áramszünet és a pislákoló petróleumlámpa ellenére a hangzás tisztasága és briliáns technikája lenyűgözött. Adósunk maradt viszont a mélyebb érzelmekkel, a művészi átéléssel. A csembaló az utolsó 10—20 évben reneszánszát éli a barokk zenével együtt, amelynek korhű megszól a 1 tatása hoz a korabeli hangszer a legtökéletesebb. ISMERETLEN lengyel szerzők darabjaival kezdte a hangversenyt Elzbieta Stefanska Lukowicz. Az első, a valószínűleg Kosciusko Tádé által szerzett polonéz, majd az utána következő Bogdanovicz C-dúr polonéz keményebb, nyersebb hangzású, kevésbé díszített, mint a nyugat-európai korabeli csembalómuzsika. Bach Kromatikus fantáziája a színezés, a melodikus találékonyság nagyszerű példája. Itt és az utána következő öt Cou- perin-münél a leütések biztonsága, az előadás finomsága és bája volt megragadó. A szünet után Händel G-moll szvitjét és a Cha- conne-t játszotta Elzbieta Lukowivz. Ekkor aludt ki a 4erem világítása — szerencsére a művésznő nagy lélekjelenléttel folytatta műsorát. A következő áramszünet alatt is. Scarlatti három szonátájával fejeződött be a hangverseny. A barokkos túldíszített- ségű művek nagyszerűen illettek az előadó repertoárjába, ismét igazolva fölényes hangszertudását. AZ EST HALLGATÓI nagyrészt fiatalok voltak. Számukra nyújtott volna segítséget egy előzetes műsorlap és a művek külön-külön konfe- rálása, mert az együtt elhangzott címeket lehetetlen volt a zeneművekhez kötni, különösen a ritkábban hallott daraboknál. A közönség többsége így egyedül maradt a zenével, pedig lehetett volna könnyíteni a kapcsolat megteremtésében. Hajós Anna talános műveltség megalapozásán kívül differenciált ismereteket is nyújt tanítványainak. Ezt a célt szolgálja a szabad tantárgyválasztás, a fakultáció, aminek lényege: lesznek a gimnáziumban olyan elméleti-közismereti tantárgyak, tantárgycsoportok, amelyek elsősorban a továbbtanulásra készítik fel a tanulókat, illetve olyanok, amelyek a végzés utáni munkába állásukat segítik. Ilyenek például a közgazdasági és közigazatási ismeretek, a műszaki rajz, a gép- és gyorsírás, a környékbeli üzemek igényei alapján meghatározandó 1 speciális ismeretek, stb. Sokan attól tartanak, hogy a tantárgyválasztás valamiféle zűrzavarhoz vezet az iskolában, hiszen ki-ki azt tanul ezentúl, amit akar és a reform nem szolgálja majd a hátrányos helyzetű gyerekek műveltségbeli fölzárkóztatásának célját. A harmadik osztálytól Ezeken az aggodalmakon kívül jonéhány egyéb gond is jelentkezik a fakultatív tantárgyakkal kapcsolatban. Ámde a mintegy tiz éve folyó kísérleti tanítás tapasztalatai alapján ezeknek egy része nem általános jellegű, más részük pedig gondos szervezéssel elkerülhető, tehát nem akadályai a szabad tárgyak beiktatásának. A valóságban szó sincsen a tanulók ötletszerű választásáról, egyes tárgyak teljes elvetéséről. A választás ugyanis csak a harmadik osztályban lesz lehetséges és a minden tanulóra kötelező heti 33 órából a harmadikban hét, a negyedikben pedig kilenc óra jut a fakultatív keretbe. Ez két vagy három tárgy választását teszi lehetővé. Jogában áll a "diáknak heti óraszámát 33-ról 35-re növelnie egy heti kétórás szabadon választható tárgy tanulásával. A fakultatív tantárgyak többsége elméleti: egyrészt a gimnáziumban egyébként is tanult ismeretek elmélyítését, kiegészítését szolgálják, másrészt olyan stúdiumokra adnak lehetőséget, amelyek nem szerepelnek a kötelező anyagban, (pl. pszichológia, logika, ábrázoló geometria, néprajz, szociológia). Természetesen gyakorlati jellegű tárgyakat is választhatnak a tanulók. Ezek általánosan művelő szerepük mellett mindenekelőtt a munkába állást segítő tudnivalókhoz, felkészültséghez juttatják őket (idegenvezetés, gépjárművezetés, postaforgalmi intézés, kémiai anyagvizsgálat, számító- gépkezelés, államigazgatási ismeterek stb.). A pedagógiai pályára készülők nevelési alapismereteket is tanulhatnak. Az első kettőben? Ha csak a harmadikban kezdődik meg a fakultatív tárgyak tanítása, vajon milyen szerepet szánnak a gimnázium két alsó osztályának? — kérdezi sok szülő. A továbbhaladási esély-egyenlőségek megteremtése végett az első osztályban kiemelt feladat — persze később sem feledkeznek meg erről — a hátrányos helyzetű gyerekek fölzárkóztatása, amit szervesen összekapcsolnak a diákok pálya- választásának előkészítésével. A második osztályban ez utóbbi tevékenység válik a legfőbb nevelési feladattá. Azt kívánják előmozdítani, hogy minden gimnazistában kialakuljon a pályairány eldöntéséhez szükséges érettség. (Csak a pályairányról van szó — egészségügyi, mezőgazda- sági, műszaki, pedagógiai, stb. — mivel a konkrét pálya vagy szakma megválasztása később lesz időszerű.) Ezt heti egyórás foglalkozással külön is segíti az iskola. A kísérleti iskolák tapasztalatai egyértelműen azt mutatják, hogy a szabad tantárgyak jelentősen hozzájárulnak a nevelés erősítéséhez,. jól szolgálják a tanulók személyiségének sokoldalú fejlesztését. P. Kovács Imre Arany—ezüst pénzlelet _Aranypénzekre és ezüstérmékre bukkantak a pécsi belváros ódon pincéit, rejtett üregeit feltáró munkások. A. lelet történeti és numizmatikai szempontból egyaránt jelentős. Négyszáz éves aranypénzeket leltek, négy velencei du- kát, két Zápolya-arany és egy török arany került napvilágra. Az ezüstpénz-leletet egy föld alatti vízvezeték kerámia- cső-darabja őrizte. A régészek 240 ezüst érmét számoltak meg, súlyuk együttesen megközelíti az egy kilót. SZÍNHÁZI estek Légköbméter "D • c • i , í O a Festi színházban SZCHlbC Sétál velünk, nézőkkel az előadás utolsó mozzanataként Feri, a kis- katona a Pesti Színház színpadain. Mielőtt lebukfencezne a rivaldáról, megtorpan, s hosszasan szemügyre vesz bennünket. Vajon köztünk keresi kudarcának okozóit? Minket tart felelősnek azért, hogy eltávozásának mindössze tizenegy órája alatt nem sikerült önálló lakást szereznie a maga és a menyasz- szonya, Sípos Erika feje fölé? Mi lennénk az oka, hogy csak annyit ért el, hogy a már amúgy is egymás hegyén- hátán nyüzsgő Sipos család „légköbméterét” tovább zsúfolta? Vagy esetleg köztünk keresi az újabb lehetőségeket, a lakásukból éppen kiköltözőket, kihalókat, kiszekírozottakat, akiknek a helyére ő és „a kislány” besurranhatnának, mert ha lakásuk lenne, akkor végre hozzáláthatnának az önmegvalósításhoz? A színpadi gesztus szándékoltan talánvos. így akarja a rendező. Marton László — s az író. Bereményi Géza is — elgondolkoztatni a nézőt, a látottakról-hallottakról. ' Mondhatni: így, ezzel a kissé külsődleges megoldással, ahelyett, hogy a darabbal és az előadással tették volna ugyanezt. Bereményi darabja ugyanis — első önálló, szerzőtárs nélküli, egész estét betöltő színpadi műve — azzal a szándékkal indul, hogy valami igen fontosról beszól majd: egy ma a helyét kereső, a jelenlegi magyar társadalom körülményeibe hasznosan, értelmesen beilleszkedni akaró fiatal nemzedék gondjairól. Hőse, a kiskatona, Feri, ennek a nemzedéknek a képviselője. Leszerelése után szeretne emberi módon élni, s ehhez lakás kellene, vagy legalább egy önálló albérlet, hogy ne a 22-es busz végállomásán, egy alkalmatos kapualjban éljenek szerelmi életet Erikával. Rokonszenves célkitűzés, helyeselhető elképzelés, társadalmilag is jóváhagyott elgondolás. Hogy megvalósításához Feri nem a legszimpatikusabb eszközökkel és módszerekkel kezd hozzá, az más kérdés; Bereményinek van annyi kritikai rálátása erre a nemzedékre —melynél ő maga nem túl sokkal idősebb —, hogy azt az „adjad uramisten, de most azonnal és ingyen" szemléletet, mely Feriben is jócskán megvan, megfricskázza, helytelenítse. S megint más kérdés, hogy Feri megoldásaiban eleve abból a körből, sőt, annak a körnek egy kicsit „modernített" mentalitásából indul ki, amelyben Sipos Erika, s minden bizonnyal ő maga is éL Kcresztíü-kasul járkál ez a kiskatona a ház lakásainxs a lakók életén, de ke- resztül-kasul járnak egymáson és egymás életén maguk a lakók is. Fehér Miklós zilált labirintusdíszlete a maga rongyaival, megtépett sátrakra emlékeztető lepleivel kitűnően érzékeHeti ezt a folyton egymásba érő, egymáson nyüzsgő lakótenyészetet. Ebben a díszletben akár egy nagyon éles szatíra is megélne. De nem azt látunk, hanem egy lazán — a főhős, Feri ki-be járkálásai segítségével — összefűzött jelenetsort, amelyben a különböző lakó- és családtípusok szemléltető példái sorakoznak fel, néhol igen mulatságosan, de tulajdonképpen szervetlenül. Siposék, Fáskerti vagy Doskocidék családja éppúgy egy jóízű humoreszk dramatizálása, mint a Szabad Európát hallgató Bíró Márton, vagy a családtag albérlő figurája. A részletek kellemesek és igazak, az egész tisztázatlan, s már többször hallottnak- lá tottnak tűnik. Az eredetiség hiányozna a Légköbméterből ? Talán egy kicsit az is. Bereményi, aligha tudatosan, némiképp azokat a kortárs magyar szerzőket követi, akik éppen ezen a színpadon prezentálták már nem egy művüket De még inkább az hiányzik, hogy a mű valami fontosat mondjon arról a nemzedékről, amelyről Bereményi, a prózaíró már tudott fontosat mondani. Életképek sorozata helyett az Igazi drámai mű hiányzik, melyben a nevetés nem jóízű, hanem megkeseríti a szánkat, s a mondanivalót nem a ránk meredő színész felelősségre vonó szemei pótolják. Hogy a darabbal nincs minden rendben, azt az is jelzi, hogy legjobb jelenete az a pár perces párbeszéd, melyet az est legiobb színésze, Tördy Géza (Fás- kerti) folytat fiával. Péterrel, a tizenhat éves kamasszal (Gálffi László kitűnő alakítása). Ezt a tónust, ezt a stílust, ezt a látásmódot kellett volna talán az egész darabra kiterjeszteni. Ehhez kénest a különben lendületes Kern András figurája, Feri. halvány és vértelen. a több!- ek pedig iól ismert sztereotípiákat töltenek me® — amennyire az lehe^fges — színpadi élettel. T. I. Nem élhetek muzsikaszó nélkül Oszter Sándor és Szirtes Ági a Nem élhetek muzsikaszó nélkül című filmben ,Déja vu — az az illúzió, [ hogy az éppen megpillantott | látványt valahol valamikor. már látta az ember” — így ] az Orvosi Lexikon I. (A—D) j kötete 783—4. oldalán a cím- ; Nem kötelessége e filmjegyzetek írójának, hogy orvosi lexikonokat böngésszen filmek nézése kapcsán. Mégis meg kellett tennie, mert a kitűnő színházi rendező, Sík Ferenc első játékfilm rendezésének megtekintése közben az a furcsa érzése támadt, hogy mindezt már látta „valahol valamikor”. Ez az érzése valószínűleg nem azért támadt, mert — mint a lexikon címszava a továbbiakban közli — „különösen fáradt”, netán ,pszichopata” lenne, illetve lett volna. Orvosi esetről, pszichológiai rejtvényről nincs szó: a Móricz Zsigmond 1916-ban megjelent regényéből Thurzó Gábor által írt film egyszerűen kísértetiesen emlékeztet ugyanennek a regénynek 1935-ben készült filmváltozatára, melyben — ki is lehetett volna más? — Jávor Pál játszotta a cigányozó- duhajkodó-nótázó nyírségi dzsentrit, Balázst; Pólikát, ódzkodó, ámde tűzről pattant feleségét pedig Somogyi Erzsi. (Mellesleg: a három öreg nagynéni Vaszary Piroska, Vízvári Mariska és Berky Lili volt.) Most már csak azt kell megmagyarázni, miért olyan ez az 1978-as változat, mint az 1935-ös? Mi okozza az „ezt már láttam”, a déja vu érzetét? Okozhatná mondjuk maga az alapanyag, Móricz nem túl jelentős regénye, ez a felduzzasztott anekdota, ez a kései Mikszáíii-más ólat, melyben alig található valamiféle keményebb hang a Móricz által egyébként egyáltalán nem kedvelt dzsentriről. Életkép ez, inkább az elnéző mosolygás, mintsem az elítélő kine- vettetés színeivel-szándékai- val. Nos, ebből a matériából végül is nem nagyon lehet erősebb kontúrú korportrét alakítani. Nem akarta ezt a régi filmváltozat sem, nem akarja ezt a mostani sem. Az 1935-ös, Deésy Alfréd rendezte munka a mulatós-könnyelmű, de épp ilyenként nagyon rokonszenves dzsentri felma- gasztalása, életformájának megirigyeltetése, megtetézve egy „vérbeli” „jávorpalis” alakítással. És az 1978-as változat főhőse is a mulatós-bor- issza-duhajkodó dzsentri, csak éppen egy Jávornál kevésbé szuggesztív — bár hasonlóan jóképű — színész, Oszter Sándor alakításában. S miként negyvenhárom éve Somogyi Erzsi ■ Pólikája kedves és cserfes, élénk és tűzrőlpattant volt, akként ked- ves-cserfes-tűzrőlpattant most Pólikaként Szirtes Ági is, csak éppen a figura olyan idegen az ő alig huszonéves életétől, hogy meg se kísérli emberileg hitelesíteni. No, de ha ez az újabb film- változat — azt kivéve, hogy most színes nyersanyagra vették fel — majdnem ugyanolyan andalító, cigányzene- romantikás, iszós-mulatós nosztalgiákat ébresztő, mint a régi volt (s mint a regény is, meg a belőle készült színpadi változat), akkor miért kellett újra megfilmesíteni? Mi az ebben a műben, ami ma nekünk kell, érdekes, fontos? Mi az a regényben, s mi az az új filmváltozatban? A dzsentri, a megyei-városi hivatalnoki réteg életformájának sóha- jos visszaálmodása? A nagy eszemiszomok, háromnapos névnapok, kocsmázások, netán az asszonyidomító házizsarnok férfiak irigylésre méltó idejének irigykedő felidézése, némi példaadási, „így kell ezt!” ízekkel? Egyáltalán: miért éppen ezt a Móricz művet választotta debütálásul Sík Ferenc, — s miért így csinálta meg? Színpadi rendezőként azt bizonyította már számtalanszor, hogy invenció- zus, önálló, gondolatokat ébresztő, gondolkozó, a drámákkal mindig izgalmas művészi mondandókat kifejezni-közöl- niképes művész. Erről a Sík Ferencről úgyszólván elképzelhetetlen, hogy azonos ennek a filmnek a rendezőjével. A déja vu érzete egyébként nem ritka a moziban; nincsenek régi filmek, régi filmötletek, régi filmgegek, csak régi filmnézők. Egy mai fiatal filmnézőnek még minden új. A baj viszont éppen ott van, hogy ez az új rettenetesen régi, s egyben rossz is, mint a Nem élhetek muzsikaszó esetében. S még nagyobb baj, hogy a nézők jó része cinkos mosollyal és nevetéssel druk- í kol a Pólikát megtörő-idomító Balázsnak, mert az asszony neve hallgass, ugye, még ma is, és felcsillanó szemmel figyeli a cigányok egzecírozta- tását, meg a szépasszonytapo- gató boros nekibuzdulásokat, s elandalodva dúdolja az „édesbús’: magyarnótákat. Es pontosan ez az a déja vu, amire itt és most az égvilágon semmi szükségünk nincsen. Sokat akar a szarka „Nincsen benne semmi, ámde / Az legalább érthető” — írja Karinthy Frigyes híres Szabolcska-paródiájában. Szó szerint ez a megállapítás illik erre a francia filmkomédiára is, melynek rendezője Yves Robert. Egy tétován megvalósított szerelmi háromszög története, melyben talán egyetlen olyan figura, szituáció, cselekményrészlet vagy poén sincsen, amit — akár az utóbbi öt év francia filmvígjáté- kaiban is — már ne láttunk volna. A magyar szinkron — és a magyar szinkronszöveg — sokat javít ezen a szórakoztatási futószalag termákejj, de csodát így sem várhatunk. Edd meg az almát! Bolgár bűnügyi film, amely a műfaj lélektani változatát óhajtja művelni. Nem sok sikerrel. Főként azért nem, mert a daliás nyomozók ellentétének szánt, erősen mélynövésű Urumov detektívről egyszerűen nem hiszi el a , néző, hogy ebben a fura, titokzatoskodó, ravaszkodó, okoskodó figurában valóban a Nagy Nyomozó lakik. Talán emiatt váltanak ki a legkomolyabbnak szánt jelentek is néha komikus hatást. Takács István
