Pest Megyi Hírlap, 1978. november (22. évfolyam, 258-282. szám)

1978-11-25 / 278. szám

ftrcrrr 1978. NOVEMBER 25., SZOMBAT Az Elnöki Tanács ülése Törvényerejű rendelet a szerzői jogról, az ipari minták oltalmáról és a takarékszövetkezetekről! A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa pénteken ülést 9 tartott. Módosította és kiegé­szítette a szerzői jogról szóló 1969. évi III. törvényt, figye­lemmel a szerzői jogi törvény hatálybalépése óta szerzett egyévtizedes tapasztalatokra és a módosított polgári tör­vénykönyv egyes rendelkezé­seire. A törvényerejű rendelet 1979. január 1-én lép hatály­ba. Törvényerejű rendeletet fo­gadott el az Elnöki Tanács az ipari minták oltalmáról. Az átfogó, korszerű szabályozás — amely összhangban van az iparjogvédelem más törvény­szintű szabályaival és a nem­zetközi együttműködésből fa­kadó kötelezettségeinkkel — 1979. március 1-én lép hatály­ba. Az Elnöki Tanács törvény- erejű rendeletet alkotott a ta­karékszövetkezetekről. A szö­vetkezeti formában működő pénzintézetek működésének előmozdítása érdekében a jogszabály — a szövetkezetek­ről szóló törvény keretei kö­zött — megállapítja a taka­rékszövetkezetek alakulására, szervezetére, működésére, to­vábbá a tagok jogaira és kö­telezettségeire vonatkozó sza­bályokat. A törvényerejű ren­delet 1979. január 1-én lép hatályba, Az Elnöki Tanács döntése értelmében a győri tanító­képző főiskola felveszi a ki­váló pedagógus, Apáczai Cse­re János nevét és a jövőben Apáczai Csere János Tanító­képző Főiskola néven folytat­ja működését. Az Elnöki Tanács bírákat választott meg és mentett fel, végül egyéb, folyamatban le­vő ügyeket tárgyalt. M Összhangban a gazdasági célokkal Brigádvállalások a Pest megyei vasasüzemekben Alapvető gazdasági cél­jainkkal összhangban fogal­mazták meg idei vállalásaikat a Pest megyei vasipari üze­mek szocialista brigádjai. A korábbinál nagyobb súlyt ka­pott az energia- és anyagtaka­rékosság, a termékek minősé­gének, exportképességének ja­vítása. Ez közösségi szemléle­tük, politikai tudatosságuk fejlődését tanúsítja — állapí­totta meg pénteki ülésén a Szakszervezetek Pest megyei Tanácsa. Ugyanakkor kedve­zőtlenül hatott törekvéseikre — hangoztatták —, sok he­lyütt csak két-három hónapos késéssel beszélték meg a fel­ajánlásaikat. Általában azt sem határozták meg, hogy a vállalati tervekből milyen feladat hárul az egyes közös­ségekre, ráadásul az is gondot okoz, hogy esetenként olyan munkaverseny-felajánlásokat is szorgalmaznak, amelyekkel a szervezetlenséget és a veze­tői mulasztásokat akarják el­lensúlyozni a vállalatoknál. A testillet részletesen meg­vitatta, hogyan érvényesül a megyei vasipari üzemekben a szocialista munkamozgalom és a szocialista brigádok közös­ségnevelő hatása. Ezeknél a vállalatoknál több mint 1400 szocialista brigád dolgozik, tagságuk létszáma meghaladja a 16 ezer 700-at. Győri Imre Győr-Sopronban Pénteken Győr-Sopron me­gyébe látogatott Győri Imre, az MSZMP Központi Bizott­ságának titkára. Győrött, a megyei pártbizottság székhá­zában tájékoztatták a megye helyzetéről, különös tekintettel az őszi munkákra, s az ipari üzemek termékszerkezetének korszerűsítésére. Győri Imre útja ezután Sop. ronba vezetett. Ott városnézé­sen vett részt, majd a szőnyeg­gyárat kereste fel. Meghall­gatta az üzem helyzetéről szó­ló tájékoztatót, majd ugyan­csak Sopronban, pártmunká­sokkal, gazdasági vezetőkkel folytatott eszmecserét gazda­ságpolitikai és politikai kér­désekről, s válaszolt a kérdé­seikre. Győri Imre Győr-Sopron megyei látogatása az esti órák­ban Győrött fejeződött be. Megtekintette a megyeszék­hely nemrégen átadott szín­házát és részt vett az ugyanott megrendezésre kerülő Radnóti Miklós előadóművészi feszti­vál megnyitásán. Új magyar-szovjet egyezmény A vízummentes utazásról A Magyar Népköztársaság és a Szovjet Szocialista Köztár­saságok Szövetsége kormányai közötti, az állampolgárok köl­csönös vízummentes utazásáról szóló új egyezményt írt alá pénteken dr. Gresznárik Pál, a Külügyminisztérium konzu­li főosztályának vezetője és Vlagyimir Juhin nagykövet, a Szovjetunió Külügyminiszté­riuma konzuli főosztályának vezetője a Külügyminiszté­rium Dísz téri vendégházában. fíornyeseffvétfefmi ankét Százhalombattán Egy hónapja tart a megyei környezetvédelmi hónap, ame­lyet a Hazafias Népfront Pest megyei bizottsága hirdetett meg. Azóta a megye számos községében kezdeményeztek a helyi népfrontbizottságok a környezet védelme érdekében tisztasági, szépítési, lomtalaní­tási akciókat. Kiemelkedik a rendezvé­nyek sorából a százhalombat­tai városi tanácsnál tartott környezetvédelmi ankét, ame­lyet a városi környezetvédel­mi bizottság rendezett, Százhalombatta a megye gyors fejlődéséről híres ipar­városa, de a környezetvédelmi feladatok megoldása még nem követi ezt az ütemet. Eredmé­nyek azonban már vannak. Sok millió forint és sok erő­feszítés van máris ezek mö­gött az eredmények mögött. Zöld négyzetméterek ' A Dunai Hőerőmű Vállalat osztályvezetője arról számolt be, hogy a műszeres mérések­kor húszkilométeres körzet­ben tűrhető légállapotokat észleltek; a kéndioxid-szeny- nyeződés mai mértéke nem káros az emberi szervezetre. Igazolja észlelésüket, hogy a vállalat nem fizet légszennye­zési bírságot, ellentétben a hasonló anyagokat kibocsátó üzemekkel. A városban tapasztalt meg­betegedések húsz százaléka neurotikus jellegű, jelentette be előadásában a városi Kö­jál orvosa. Az okok között a környezeti ártalmakat is számba kell venni. Az üzemek szennyvize a halállománynak is árt. A ha­lastóból évente háromezer tonna halat emelnek ki, 15— 20 vagonnyi hal esik áldozatul a vízszennyezésnek. Sokat jelent az, hogy Száz­halombattán nyolc négyzet­méter az egy főre jutó zöldte­rület, ez több az országos át­lagnál. Belépődíj — szemétre Kevés viszont a játszótér, a gyerekek alig tudnak mozog­ni egymástól. Kevés a város­ban a szemétgyűjtő edény is. Furcsa jelenség: a szemét­telep naponta 8 és 16 óra kö­zött tart nyitva. Az is vissza­tetszést kelt, hogy egy forint a belépődíj, aki ide szemetet visz, annak fizetnie kell. ★ Pest megye tizenkét tájvé­delmi körzetéből tizennégy környezet- és természetvédel­mi társadalmi őrcsapat mérte össze tudását tegnap a buda­örsi Jókai Mór Művelődési Házban rendezett vetélkedőn. A versenyt a Hazafias Nép­front szervezte. , A környezetvédelmi őrjára­tok fontos, aktuális feladato­kat oldanak meg a települé­seken, igyekeznek megóvni a parkok, pázsitok, erdők, me­zők, folyók tisztaságát — mondta el bevezetőként a já­tékvezető, Rétvári Sándor, a Hazafias Népfront Pest me­gyei Bizottságának főelőadója. Az általános, középiskolás és felnőtt csoportok már az elő­zetesen elkészített, megyénk veszélyeztetett pontjait feltün­tető kitűnő térképekkel is be­bizonyították, hogy alaposan felkészültek. A csapatok fej fej melletti izgalmas versenyt vívtak. Eredményhirdetéskor a zsű­ri tagjai, Pávó Árpád megyei természetvédelmi felügyelő, Orosz Ágnes, a KISZ Pest me­gyei bizottságának munkatár­sa, Dévényi László, a KÖVIZIG vegyészmérnöke el­mondták, hogy legszívesebben hat megosztott első díjat ad­tak volna ki. A győztesek sorrendje végül is így alakult: Dunakeszi I., Cegléd I., Monor, Dunakeszi II., Vác és Cegléd II-es számú csapata. Az első hat helyezett korábbi mun­kájával s a vetélkedőn elért jó eredményével egyaránt bi­zonyította szakértelmét, ter­mészetszeretetét. De jól szere­peltek a szentendrei, gödöllői, ráckevei, nagykátai, nagykő­rösi, érdi, börzsönyi, zsámbé- ki tájvédelmi körzet képvise­lői is. Így nemcsak az első hat helyezett kapott oklevelet és könyvjutalmat, hanem az ösz- szes résztvevő. Alkotó vitakedv — őszinte légkörben tfiúsági parlamentek Pest megyében Ezekben a napokban me- gyeszerte folytatódnak az if­júsági parlamentek. Legutóbb a gödöllői Agrártudományi Egyetem hallgatóinak, vala­mint a százhalombattai Dunai Kőolajipari Vállalat fiataljai­nak fórumán jártunk: mind­két helyszínen őszinte légkör­ben vitatták meg az ifjúsági törvény végrehajtásának hely­zetét, eredményeit. Létszámgondokkal is zavartalanul... Százhalombatta, Dunai Kő­olajipari Vállalat. A dolgozók létszámának negyvenöt száza­léka 30 éven aluli. A szám­adatok ismeretében nem kell különösebben bizonygatni: az ifjú korosztály mindennapi munkája, szakmai, politikai aktivitása meghatározó a ter­vek teljesítésében, a vállalat műszaki-gazdasági fejlődésé­ben. Az elmúlt hetekben — a vállalati szintű ifjúsági parla­mentet megelőzően — minden főosztály, illetve gyáregység fiataljai szűkebb körben is megvitatták aktuális tenni­valóikat, problémáikat. Feltét­lenül érdemes idézni — e fó­rumok hangulatát, tevékeny­ségét bizonyítandó — Kurucz Jánosnak, a maliensav-anhid- rid üzem kiszerelési csoport­vezetőjének véleményét a ter­melési főosztály dolgozóinak ifjúsági parlamentjéről: — Fiataljaink elsősorban a folyamatos, három műszak okozta gondokat,- a létszám- hiányból adódó problémákat vetettek fel. A felszólalások segítő szándékúak voltak, in­dokolatlan követelések nem hangzottak el. S tudja, mi volt a leginkább említésre méltó? Gazdasági vezetőink örülték a legjobban vitakedvünknek ... S az elhangzottakból egyér­telműen kiderült: az ifjúsági parlamentek eredményessége — legyen az bármilyen szin­tű is — elképzelhetetlen a fia­talok aktivitása nélkül. A vál­lalati fórumon — s ez már egyáltalán nem volt meglepő — ugyanezt tapasztaltuk. A DKV vezetőit Porgányi Géza műszaki igazgatóhelyettes képviselte a tanácskozáson. Az elmúlt időszakot elemez­ve megállapították: a növekvő termelési, fejlesztési, beruhá­zási, illetve karbantartási fel­adatokat a jövőben csökkenő létszámmal kell megoldaniuk, s ehhez szakmailag jól kép­zett, munkájukat pontosan, fegyelmezetten végző szakem­berekre van szükség. Ilyen körülmények között szinte lét- fontosságú a fiatalok szakmai tudásának növelése — külön­böző tanfolyamokat indítottak — s tovább kell javítani szo­ciális helyzetüket, kulturális és sportolási lehetőségeiket. Mindezeket a célkitűzéseket Találkozás után - összehegesztés megfogalmazták a következő évekre szóló intézkedési terv­ben is. A hozzászólásokból is meg­ítélhettük, hogy a DKV-nál nagy erőfeszítéseket tesznek a fluktuáció csökkentése érde­kében. A pályakezdők beil­leszkedésének megkönnyítésé­re patronálási rendszer kiala­kítását vállalta a KlSZ-szer- vezet. Ez a tevékenység azon­ban még nem kielégítő: a számadatok szerint ugyanis az idén — az első félévben — a kilépettek húsz százaléka egy évnél rövidebb ideig dolgo­zott a vállalatnál. A nehéz helyzetben sincs szükségünk vándormadarakra! — mondta határozottan, társai vélemé­nyét is tolmácsolva, Baranyai Mária, a munkaügyi és mun­kásellátási osztály fiatal dol­gozója, s javasolta, hogy a gyermekgondozási segélyen le­vő több mint kétszáz kisma­mának szervezzenek szakkört a művelődési házban: erre az időre a gyerekek felügyeletét megoldják a KISZ-esek. Szei- fert Antal műszakvezető a rá­termett, tehetséges dolgozókra hívta fel a figyelmet: a jövő­ben feltétlenül velük kell töb­bet törődni — a pályakezdők beilleszkedésének elősegítése mellett. Cseh Béla, a gépésze­ti és üzemfenntartási főosz­tály művezetője azokat az if­jú dolgozókat marasztalta el, akiket segédmunkásból he­gesztővé neveltek, s a tanfo- lyam elvégzése után elhagy­ták a l'KV-t. Tar Gábor, a beruh ízási főosztály mérnökei a pályakezdő műszakiak beil-1 leszkedésé-ől beszélt, kifej Ivei jó munkahelyi légkörben gyorsabban tudnak bizonyíta­ni. Póta Mária a péti gyár­egység fiataljainak nevében szakmai kép/ésük fontosságát hangsúlyozta — itt ugyanis az elkövetkezendő időszakban új, üzemet avatnak. S a pályr.kez- dő műszakiak megtartása ér­dekében javasolta, hog/ a pé-í tieket is vegyék ligyelembe a lakások elosztásánál. Kiss. László, a kutatási főosztály dolgozója bejelentette: KISZ- alapszervezetük védnökséget^ vállal a közeljövőben átadásra" kei ülő új izomerizáló üzem beindítása felett. Jogosan állapította meg Strasszcr Gáspár vállalati! munkaverscny-felelős: a szo­cialista 1-rigádrrozgalom ered­ményeiben jelentős szerep ju­tott a vállalat ifjúsági kollek^ tivájának. S a létszámgondok megoldásában a jövőben ií bízvást számíthatnak a har­minc éven aluliakra: példa­ként a DKV harmadik üteméi nek építése felett vállalt KISZ-védnökséget éppen úgy említhetnénk, mint azt a ke­vésbé látványos vállalást; amelynek során — az ifjúságii szervezet felhívása nyomán — huszonöt fiatal az íróasztali mellől a termelésbe ment dol­gozni. Kora estébe nyúlt a DKV] fiataljainak ifjúsági parlag mentje: tenniakaró, önzetlen,' az üzem gondjait magáénak érző kollektíva őszinte hangú,- önkritikus fórumának része­sei lehettünk. Cél: a hatékonyabb alkotó-nevelő munka Csurgó térségében, a magyar—jugoszláv határon — mint jelentettük — a két ország beruházó és kivitelező vállalatai képviselőinek jelenlétében a heten összekapcsolták az Adria kőolajvezeték jugoszláviai és magyarországi szakaszát. A sió­foki Gáz- és Olajszállító Vállalat beruházásaként létesülő száznyolcvankilenc kilométeres magyar szakasz építése tavaly augusztusban kezdődött, s most már rövidesen olaj érkezik Százhalombattára. A gödöllői Agrártudományi Egyetem hallgatóinak ifjúsági parlamentje a hatékonyság és minőség jelszavával tanácsko­zott. Dr. Husti István tanár­segéd, a KISZ KB tagja meg­nyitója után számolt be az 1976-os ifjúsági parlamentek határozatainak végrehajtásá­ról dr. Cselőtei László akadé­mikus, az egyetem rektora. Új nevelési terv készült az egyetemen, s a KISZ-fiatalok bevonásával felülvizsgálták a képzés céljait, az oktatás fej­lesztésének koncepcióit kidol­gozták, s módosították a tan­terveket. Sok hallgató kérése volt, s azóta részint megvaló­sult, a jobb jegyzetellátás, a gyorsabb jegyzetkészítés. Per­sze ez nem elsősorban az egyetemen, inkább az Egye­temi Nyomdán múlik .., Javultak az oktatás techni­kai feltételei, minden terem­ben többféle műszaki eszköz segíti a tananyag szemlélte­tését. A tudományos diákkö­rök résztvevőinek száma, s az országos helyezést elérő dolgozatoké is tovább nőtt, a gépészmérnöki kar oktatóinak pedagógiai felkészültségét pe­dig nevelési témájú előadás- sorozattal segítették. A fiatalok közművelődését szolgáló rendezvényeket hiá­nyolták korábban a hallgatók, most inkább az a gond, hogy ezek sokasága alkalmanként színvonaluk, látogatottságuk rovására megy. Javultak a tö­megsport, a testnevelés lehe­tőségei, bár a pályák állapo­tának megóvása sokszor gon­dot okoz — a nyitottság miatt. A rektor a feladatok között első helyen az egyetemi okta- tató-nevelő munka hatékony­ságának növelését, minőségé­nek javítását említette. Ezt a célt szolgálja a politikai, szakmai, kulturális és testi nevelés feladatait összegező egyetemi nevelési program. További teendők várnak még az oktatókra, a hallgatókra, a fiatalok jobb, alaposabb tá­jékoztatásában, az érdekkép­viseleti tevékenység kiterjesz­tésében, s a tanár—diák vi­szony alkotóbbá tételében. A vitában 22-en szólaltak fel, közöttük 1 Mezei Tibor, az egyetemi KISZ-bizottság tit­kára, aki az érdekvédelmi képviseletről szólva hangsú­lyozta: a fiatalok a tanszéki* képviseleti rendszer keretében alaposabb és felkészültebb módon szólhatnak hozzá az egyetem állami feladatainak megvalósításához. Adám György, a mezőgaz­daságtudományi kar KISZ-ve- zetőségének titkára arról szólt, hogy számos kérdésben nem született határozat a kar fórumán, mert a vita javarészt az egyetemi oktatás és neve­lés kérdéseire szorítkozott. Ezek a témák így az egye­tem ifjúsági parlamentje elé kerültek. A mezőgazdaságtu­dományi kar hallgatói közül többen — például Petrovics György másodéves, Szoboszlai Sándor, Jenes Barnabás, Böhm Mihály, Vas Éva és Szabó Zoltán harmadévesek — szóvá tették, hogy a vizs­gaidőszak tartama nem teszi lehetővé az alapos felkészü­lést: a 6 hét kevés a nyolc vizsgára, a jegymegajánlási rendszert, s az elővizsgázást pedig nem tették lehetővé. Az egyéni tanulást szolgálná az esetleges szabad szombat. Az egyetemi nevelés kérdé­seiről szólva Bősze András ötödéves üzemszervező hall­gató elmondotta, hogy a gya­korlati feladatokat illetően — a szakmai felkészültségen túl — nem eléggé tág ismereteik köre, így például a munka­szervezés, a végzősök munká­ba állása utáni adminisztratív teendők, a termelésirányítás kérdései nagyobb figyelmet érdemelnének oktatásukban. Alkotó légkörű volt a vita. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy az ifjúsági par­lament saját hatáskörében ol­dotta meg a vitás kérdéseket. Csak egyetlen példát: vála­szukban az egyetem vezetői arról tájékoztatták a diáko­kat: megoldják a szabad szombat, az elővizsga, a jegy- megajánlás problémáját, s már a mostani vizsgaidőszak­ban is könnyítik így a hallga­tók terheit. Falus—Vasvári Társadalmi őrségek vetélkednek

Next

/
Oldalképek
Tartalom