Pest Megyi Hírlap, 1978. november (22. évfolyam, 258-282. szám)

1978-11-12 / 267. szám

1978. NOVEMBER 13., VASÁRNAP A KATONA ÁBRÁZOLÁSA AZ IRODALOMBAN Olvasni vágyó fiatalok között Az elmúlt napokban az egyik nagykátai járásbeli hon­védségi alakulat 15 ezer kö­tetes könyvtárában jártunk. Kísérőnk, Kárpáti János al­ezredes csendesen megje­gyezte: — Szeretnek olvasni kato­náink. Büszkék is vagyunk erre... A következő pillanatokban magunk is meggyőződhettünk az állítás igazáról: zsúfolt volt a könyvtár. Az egyik ol­vasósarokban például fiatal sorkatonák ültek az asztal kö­rül, a legújabb szépirodalmi műveket tanulmányozva. A másik olvasósarokban útiraj­zokat forgattak. S akinek a lemezhallgatásHoz támadt kedve, fülhallgatóval megte­hette, így nem zavarta tár­sait, E hétköznapi jelenet éke­sen bizonyítja a nagykátai já­rásban időközben befejező­dött honvédelmi könyvna­pok rendezvénysorozatának sikerét: csaknem 20 ezer fo­rintért vásároltak — a Zrínyi és a Kossuth Kiadó gondozá­sában megjelent — könyve­ket a sorkatonák, valamint a laktanyába érkező KISZ- fiatalok, ifjúgárdisták, úttö­rők. Kötetlen beszélgetés S mindezek után nyilván­való: olvasni vágyó, az irodal­mat nemcsak kedvelő, hanem értő fiatalokhoz érkezett a rendezvénysorozat utolsó előt­ti napján Fábián Zoltán, -a Magyar írók Szövetségének titkára. Az általa vezetett an­két témája — A katona áb­rázolása az irodalomban — érthető módon közérdeklő­désre tartott számot. S az ala­kulat társadalmi klubjában lezajlott találkozó merőben eltért az ilyenkor megszokot­tól. Az előadó ugyanis kötet­len beszélgetésre invitálta a hallgatóságot — sorkatonákat, tiszteket és a vendég KISZ- fiatalokat — s azonnyomban megfelelő kontaktust terem­tett a jelenlévőkkel. Nem egy- egy mű tartalmát ismertette Fábián Zoltán, hanem rövid áttekintésében bebizonyítot­ta, hogy a világirodalomban — Homérosztól Balassiig és Petőfitől Solohovig — kez­dettől fogva fellelhető a ka- , tona ábrázolása — de nem kiragadottan, öncélúan, ha­nem a szerzők egyenruhás hő­seik sorsán keresztül ábrázol­ják a társadalmi valóságot. S milyen helyet foglal el a XX. századi magyar iroda­lomban a II. világháború áb­rázolása? Dobozy Imre, Cse­res Tibor, Illés Béla, vagy Nemeskürty István alkotó­munkája bizonyítja: íróink őszintén szembenéznek a tör­ténelmi tényekkel, a hatal­mas méretű világégésben ha­zánknak jutott szereppel. Az írószövetség titkára be­számolt arról az immár ha­gyományos meghívásos pá­lyázatról is, amelyet éven­ként meghirdetnek a Honvé­delmi Minisztériummal kö­zösen. Az így született mű­vek a katonaéletet ábrázol­ják az irodalom eszközeivel. A Zrínyi Kiadó évről évre megjelenteti a legjobb írá­sokat tartalmazó antológiát: most állították össze a kilen­cedik kötetet, ez jövő ősszel kerül az üzletekbe. Megnőtt az érdeklődés Az ankéton szóba került a kétévenként megrendezendő egri tanácskozássorozat, amely a hazafias nevelést hivatott szolgálni. Az idei megbeszé­lésen például azt vitatták meg az érdekeltek, hogy nem­zeti történelmünk alakításá­ban miként van jelen a mun­kásmozgalom. S e környezetben Fábián Zoltán beszélt az Olvasó né­pért belül zajló Olvasó kato­náért mozgalomról: ennek megvalósulásáért rendkívül sokat tehetnek — s tesznek is — a néphadsereg alakula­tainál. A továbbiakban — Fábián Zoltán rendkívül tartalmas vitaindítója nyomán — a hall­gatóság egy sor figyelemre méltó kérdést fogalmazott meg. E kötetlen beszélgetésen szó esett egyebek közt arról, hogy örvendetes módon ma már kétszer annyi könyvet vásárolunk, mint tíz évvel ezelőtt. Különösen megnőtt az érdeklődés az utóbbi évek­ben egy-egy tudományos kér­déssel ismeretterjesztő for­mában foglalkozó kiadvá­nyok iránt. A mai kor ki­művelt ember-fők sokaságát igényli, hiszen megfelelő szak­értelem híján a legkorsze­rűbb technikai berendezés is használhatatlanná válik. Szün­telenül olvasni kell... Az egyik fiatal tisztet; pél­dául napjaink irodalmának reális katonaábrázolása ér­dekelte. Fábián Zoltántól az iránt érdeklődött, honnan szer­zi tapasztalatait? — Gyermekkorom élmény- forrása ezzel kapcsolatDan a családom volt: olyan környe­zetben nőttem fel, ahol so­kan teljesítettek katonai szol­gálatot — hangzott a válasz. Őszintén mondom, ezt az időszakot nem felejtettem el. Mindemellett Leányfalun élek, s jó kapcsolatban vagyok a szomszédos szentendrei Kos­suth Lajos Katonai Főiskola néhány tisztjével. Arról nem is beszélve, hogy a fiam is nemrégen még sorkatona vol t... A válasszal elégedett volt a kérdező, ám mindenki egyet­értett Fábián Zoltán érvelé­sével: az alkotó embertől ugyanakkor ne vonjuk el a beleélés jogát. Mert, ugye­bár, Dosztojevszkij nem volt gyilkos, mégis megálmodta Raszkolnyikov alakját, s La- tinovits Zoltán sem volt ka­tona, de Örkény István: Tó­ték című színművében nagy meggyőző erővel alakította az őrnagy alakját. A siker magyarázata Kora estig tartott az ankét. Beszélgettek az öntevékenv irodalmi színpadok hadse­regen belüli működéséről, egyes művek példányszámá­ról, a közművelődési törvény megvalósulásáról. Az olvasás hatásos propa­gandájának bizonyult ez a ta­lálkozó. Hosszú órákon át értékes gondolatok hangzot­tal; el a könyvről, az önmű­velés, az önképzés e nélkülöz­hetetlen eszközéről. S e sikeres ankét légköre végigkísérte a nagykátai já­rásban a honvédelmi könyv­napok rendezvénysorozatát: egyúttal ez a magyarázata a sikernek is. Dicséret érte a lelkes szer­vezőknek. F. G. TV-FIGYELO Játék. Szó se róla, hosszúra szabták azt az időt, amíg az élő adásban közvetített tár­sasjátékok hiányoztak a kép­ernyőről. Ha meggondoljuk, a híres-neves fekete-fehér ve­télkedősorozat óta nem is lát­hattunk olyan közvetítéseket, amelyekben az egész ország örömére folyt a pontszerzés. örömmel nyugtázhatjuk, hogy a Ti és mi című — amúgy a nők meg a férfiak csapatai között lezajló .— ver­sengés igen ügyes kitaláció. Mint a péntek este végig1 zgult és végigkacagott első nekiru­gaszkodásból láthattuk, van e programban sportverseny ép­pen úgy, mint dalolási gya­korlat — hogy arról a nehe­zen feledhető frizurakompo­nálásról ne is beszéljünk. Nem tévedünk tán, ha azt állítjuk, hogy ez a Ti és mi jórészt a fővárosból irányító Vitray Tamás tanárbácsis ke­délyének, no meg a Kecske­méten serénykedő Antal Imre diákos csipkelődéseinek kö­szönhető. Ök ketten teremtet­ték meg a jó játék nagyszerű hangulatát, s növesztették hahotává • a kezdetben még feszélyezett kuncogást. (Szilá­gyi János — a miskolci játék­vezető — láthatóan indiszpo­nált volt, s csak alig-alig tud­ta féken tartani a borsodi fiúk és férfiak indulatait.) Nyitott tön) V. Eddig egy-egy író új munkáját tárta a né­zők elé a Nyitott könyv soro­zata, pénteken késő éjjel azonban egy egész sorozatról ejtett szót Katkó István szer­kesztő: a Kozmosz-könyveket mutatta be. Talán azért, mert az imént körbehozsannázott társas játék olyannyira tet­szett, talán azért, mert ez az olvasócsalogató program va­lami magazinfélévé hígult — a szóban forgó fél óráról nem sok jót lehet mondani. Ha netán mégis emlékezni fogunk erre az elkapkodott — amúgy teljességgel rádiós, azaz nem a látványra, hanem a szóra komponált — szép- irodalmi harminc percre, akkor az egy vaskos tévedés miatt lesz. Iszlai Zoltán Csi- rip-történetének kislányszere­pét ugyanis egy már jócskán nem kislánysorban levő szí­nésznővel játszatták el; ma­gyarán: egy felnőtt hölgy igyekezett közvetíteni az ol­vasva oly szellemes gyermeki cserfelést. • Akácz László Az egyszerűség pompája BENEDEK PÉTER SZOBÁJA CEGLÉDEN HA MŰVÉSZETÉT a maga egyedi teljességében kívánjuk megragadni, akkor tisztáznunk szükséges a naív festő és az őstehetség fogalmát. Nem egé­szen vonatkozik rá, mert ő elsősorban és mindig Bene­dek Péter. Visszavonhatatlanul. Maradéktalanul. 1889-ben született Úszódon. Földműves volt, festő lett. „Hatodik oskolás korában” rajzolta meg Jókai Mór arc­képét úgy, hogy mindenki fel­ismerte. Bálint Jenő fedezte fel, aki megrendezte kiállítá­sát a Nemzeti Szalonban. Mű­veit bemutatták Bécsben, Hol­landiában, Svájcban, Kubában — elismeréssel írt munkássá­gáról Tamási Áron, Kassák Lajos, Szabó Pál. 1949 óta él Cegléden. Naív festő? Csak abban az értelemben, hogy nem isko­lázott, a maga egyetemét vé­gezte. Pontosabb a maghatá­rozás; ő Benedek Pete:, aki szemléletében Rudnayhoz, Nagy Istvánhoz, Tóth Meny­hérthez áll közel — Vaszary János szerint finomságban a japán és kínai festőkhöz; de mindig és kizárólagosan ön­magához. Idézem egyik képé­nek költői címét, mely Sinka István rokonává avatja 1923- ban: „Gyócsi Julis enni ád az éhes huszároknak”. Ez a mon­dat festészete természetes közvetlenségére utal és megha­tározza következetes és köz­vetlen, állandó emberségét. Gyermeki lelkűiét hatja át munkáit — ez a tisztaság ér­ték, mert az egyszerűség pom­pája jellemzi. Azt a világot festi, mely körülveszi, s en­nek láttatásában fáradhatat­lan. Bakák jelennek meg ké­pein és sulykoló asszonyok, moziban ülő katonák, kotlós, dunai hajó, hazatérő mezei munkások, sebesült katonák a gyárban, táncolok, lakodalma­sok. Jól érzékelte Focillon — ez is a magyar etnikum ré­sze, s hogy nemcsak néprajz­ban, hanem festészetben is fennmarad ez a kincs, azt Benedek Péternek is köszön­hetjük, aki valami meleg és gazdag jószándékkal örökítet­te meg ezt a kopó falusi Ma­gyarországot — a rétesnyújtó nőket, teknő mellett álló me­nyecskét, uszódi házakat, po­ros úton poroszkáló lovakat. NAIV FESTŐNÉL, TÖBB Ö s hibás az a besorolás is, mely a 30-as években Henry Nem félünk a farkastól FÖLDCSUSZAMLÁS egy homok­ládában— ez Albee színházi víziójá­nak lényege. Tudomásul veszi a tölgyfából ácsolt és eleve elrendelt- nek tűnő keretet — mint a táirsadal- mi lét korlátáit —, s ebben üldözteti figuráit, míg az ütközésektől eltor­zulnak, mert életüket képtelenek be­rendezni. A szerző haladó szellemű- sége körülbelül addig terjed, hogy felvesse az ember felelősségét „mert mesterséges értékeket képvisel, Va­lóságosak helyett”. Edward Albee korunk nyugati drámairodalmának szintézist terem­tő egyénisége. Kimért, pontos logikai szerkesztése Millerrel rokonítható, pszichológiája Tennessee Williams szellemi utódaként tünteti fel, s az abszurditásig fokozott jelenetei Sá­muel Bec'kettre emlékeztetnek. Al­bee mégis öntörvényű alkotó szemé­lyiség. Munkásságát leginkább — az egzisztencializmushoz közel álló — hiperrealizmus kategóriájába sorol­hatjuk: a teljességet, a valóság nagy összefüggéseit elmosva hagyja a hát­térben, de a kiválasztott mozaikfoltot a fénykép aprólékosságával és hite­lességével kidolgozza. A hőseinek szabott keretet oda- kintről a hatalom láthatatlan farka­sa őrzi, mozdulatlanul, de fenyegető­en. S bentről alkoholos mámorban üvöltik: Nem félünk a farkastól, az­tán egyre gyengül a hangjuk, _ mert természetesen félnek a farkastól, így már csak nehezen artikulált, nem és félünk szavak maradnak a nótázás- ból. Nem futja többre, minthogy egy­másba marjanak és önpusztítóan ki­tárulkozzanak. AZ ELŐADÁS rendezője Paál Ist­ván, szerencsés kézzel nyúlt a da­rabhoz. Az igazi nyertes a közönség, mert kitűnő a produkció. Paál István tovább tágította Albee mozaikfoltját: azokat a jeleneteket tette hangsúlyos­sá, amelyek a hősök kényszerpályára tett — társadalmilag determinált — életútjára utalnak. Amint a drámá­ban mind vadabbá, fékevesztettebbé válik a négy szereplő kitárulkozása, egyre magányosabbnak és egyre ki­szolgáltatottnak érezzük őket. A rendezés sem menti fél a figurákat az erkölcsi felelősség alól, csak mar­kánsabban érezteti a konkrét társa­dalmi közeget Kitűnően szolgálja a rendezői kon­cepciót a díszlet is. Szlávik István tervező minden oldalról beépített színpadképe egyrészt jól érzékelteti a bezártságot másrészt — az emelt és kihajló részekkel — megfelelően mozgalmas, így egyetlen díszletként is változatos játékteret ad. A rende­ző és a színészek által végletekig fel­fokozott tempó és dinamika, az utol­só jelenet kifulladásába zuhan, s a színpad bágyadt hideg, hajnali fé­nyei a csömör, a meghasomlás szug- gesztív érzését adják. A SZÍNÉSZEK — mint az Albee- drámákban általában — fokozottan nehéz feladatot kaptak, mind művé­szileg, mind technikailag. A cselek­mény ideje alig valamivel hosszabb, mint a valóságos színpadi idő, így hát mindent jelen időben kell meg- elm, minden átváltozás a nézők előtt zajlik. Végvári Tamás játssza George-ot r, hajdan tudományos és irodalmi ba­bérokra pályázó történelemprofesz- szort. Érdeme az alakításnak, hogy Végvári nem öregítette hagyomá­nyosra a figurát. Mindvégig elhitette: ha volna még ereje szembeszállni az apósával, aki a főnöke is, ha kölcsö­nözhetne legalább feleségétől — Marthától—egy szermenyi hitet, ak. kor még képes volna kitörni, meg­harcolni a már benne is búj káló far­kassal. Így csak arra képes, hogy fe­leségével a Kisded játékokat — az I. felvonás címe — emberi mértékkel játssza. Egyszerűen tudomásul veszi a múltat: felesége és apósa kiválasz­totta egy hivatali karrierre, amit ő nem akart elérni, de a saját céljai megvalósításában megakadályozták. Maradt hát a látszataiét hazugságok­kal, önámításokkal. S ezek a bűnök keserű láncokkal kötik a feleségé­hez. Végvári Tamás érett színészi já­tékkal kerülte a hatásvadászó eleme­ket, de minden pillanatban együtt élt a színpadi cselekménnyel. Játék­mesternek bizonyult, és nemcsak szerepe szerint, hanem „vitte is az előadást”. Margittay Ági egy szerencsétlen asszonysorsról vallott Mártha meg- elevenítésével. Határozatlanul kalló­dik az apja által kijelölt élettérben. Tulajdonképpen megérti és szereti férjét, George karrierjében elsősor­ban a menekülés útját látná. De nincs kiút. Érzéki és hisztérikus bosz- szúval támadja George-ot, sőt a Walpurgis-éjben — a II. felvonás cí­me — kiszolgáltatja férjét az éjsza­kai vendégeknek. A szerep sarkala­tos kérdését kiválóan oldja meg Mar­gittal/.* elfogadtatta a nézővel, hogy ennek a figurának is szüksége van egv tiszta emberi érzésre, ezért be­szél lelkesedéssel és áhítattal egy gyerekről, aki csak az övé és George-é. Margittay Ági nagyvonalú biztonsággal oldja meg a számtalan buktatót rejtő szerepet. Pogány György nem tudott azono­sulni Nick figurájával, bár igaz: az ő szerepe van legtávolabb az embe­rileg elfogadható kategóriától. Mint George fiatal, egyetemi tanártársa, a legszimplább farkaserkölccsel tör a tanszékvezetői katedra felé. Vendég­ként csöppen Mártháék lakásába —• feleségével együtt —, és ő idézi fel igazán az embertelenség ördögét, megrontva minden korábbi játékot. Pogány annyira távol marad ettől az alaktól, hogy szinte képtelen az ér­zelmek kiváltására. Szoboszlai Éva színészi teljesítmé­nye már sokkal elfogadhatóbb. Meg­fogalmazásában Honey — Nick fele­sége — egy megrontástól rettegő já­tékszer, engedelmesség és félelem. Ösztönösen nem akar .folytatója len­ni ennek a világnak, nem akar gye­reket, és nem akar semmit, önkénte­lenül lesz hamis tanúja az Ördög­űzésnek — a III. felvonás címe —, eszközzé válik George kezében, aki feleségén áll bosszút elrontott életé­ért, megaláztatásaiért, sőt még a sa­ját'gyengeségéért is: megöli nemlé­tező gyereküket, aki csak Mártháé volt és az övé, hiszen játékból talál­ták ki, s éltették tovább húsz évig. Szoboszlai nagyon szépen oldja meg azt a jelenetet, amikor rádöbben, hogy Honey félelmei semmik, az itt történt „gyilkossághoz” mérten. PESSZIMIZMUSBA fulladhatna könnyen az előadás, de az utolsó je­lenetnél — rendezői érdem — any- nyira szélsőséges a ritmus és a kép­váltás, hogy felháborítja a nézőt a semmi hangulata. A vendégek tá­voznak, Mártha a szobájába indul, George a szalonban marad, és azt várjuk, hogy elindul a könyvespolca felé. Ezt a mozdulatlanságot és csö­mörteljes beletörődést a közönség nem tudia a változtatni akaró láza­dás nélkül nézni. Az előadás Edward Albee-t idézi: „Az író kötelessége, hogy bemutassa a világot és benne az embereket. Tetszi'’? Ha nem tetszik, változtassák meg.” ★ A szolnoki Szigligeti Színház együt­tese pénteken este mutatta be Albee: Nem félünk a farkastól című drámá­ját a váci Madách Imre Művelődési Központ színháztermében. Kriszt György äsi ‘ : ' / -.-v. ' mm mk ■ • ■ VV ' • VT • ‘X.; ■:í x r ' gm »fi iß**­Benedek Péter festőművész — Tóth István felvétele Rousseau rokonává avatta. Benedek Péter más. Jelentő­sége abban áll, hogy jelenték­telennek látszó jeleneteket ment meg a feledésből azzal, hogy művekké lendíti. Jól látta azt Vaszary János, hogy sem Benedek Péternek, sem Tóth Menyhértnek nincs ta- nulnivalója senkitől, ezért óvta a közvéleményt attól, hogy Benedek Pétert felfedez­ze. Ez a féltés jogosan hang­zott el, ugyanis ez a fajta te­hetség porlad és pusztul a hatások közepette — csak ön­magában áll meg — nincs szükség gyarapításra. Ezt a rombolást Benedek Péter erős és hajthatatlan egyénisége ép­pen a maga hamvas érzékeny­ségével elkerülte. Művészeté­nek ereje nem fejlődése, ha­nem állandósága, tehetsége az a világ is, amit hordoz. Ez a szuverenitás nem jelenti azt, hogy nincsenek belső rokonai. Ennek tisztázása az őstehetség és naív festő fogalmát is ren­dezi. Ha Benedek Péter von" zóan kitartó önmegvalósulását szemléljük, akkor Tóth Meny. hért azonos forrást nyitó ka­rakteréhez is közelítünk amellett, hogy az iskolázott­ság más mértékét fedezhetjük fel művészetében. Ettől füg­getlenül azonban mindketten népünk általános tehetségének megvalósulásai. EZ A LÉNYEG bennük, s nem az, hogy Benedek Pé­tert hosszú ideig őstehetség­nek és naiv festőnek tartot­ták. Igazi művész, egyedi ér­ték, amit létrehozott, s késői műveivel még hatást gyako­rolt Vankóné Dudás Juli mun­kásságára is. Úszód találko­zott Miskével, Cegléddel és Galgamácsával, s Benedek Pé­ter ceglédi szobája kincs és üzenet képzőművészetünk számtalan elágazást összegező termő áramlásáról. Ebben a növekvő kincstárban az egyik élőnek maradó, induló epizód Benedek Péter festői termése, mely sziget volt és sziget ma­rad. Egyre nagyobb föld: je­len, jövő. Losonci Miklós Centenáriumi hangverseny Kultúránk kiemelkedő alak­jának, a zeneszerző, zenekri­tikus és művészetpolitikus Reinitz Béla születésének 100. évfordulóján a Magyar Ze­neművészek Szövetsége és az Országos Filharmónia szom­baton közös hangversenyt ren­dezett. A Zeneakadémia kis­termében Üjfalussy József ze­netudós emlékezett a Tanács- köztársaság idején a zenei ügyek kormánybiztosaként te­vékenykedő, majd emiatt bécsi és németországi száműzetésben élő Reinitz Bélára, maradan­dó és sok színű alkotói mun­kásságára. Ezt követően az Ady-versek első megzenésítőjének darab­jait — köztük a Léda- és Csinszka-dalokat —, Reményi József zongorakíséretével, Ne- ményi Lili adta elő. Ök szó­laltatták meg Reinitz Bélának az 1930-as években Arany Já­nosnak, József Attilának és Vajda Jánosnak a lírai alko­tásaira komponált műveit is. Az est további részében Bartók Béla, Kodály Zoltán, Dohná- nyi Ernő és Lajtha László ze­nei darabjait szólaltatták meg neves zongora-, hegedű- és gordonkaművészek. el szolnoki Szigligeti Színház vendégjátéka Vácott

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom