Pest Megyi Hírlap, 1978. november (22. évfolyam, 258-282. szám)

1978-11-11 / 266. szám

PEST MEGYEI VnÁt PROLETÁRJAI EGYESÜLI ETEK! 2AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZQTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XXII. ÉVFOLYAM, 266. SZÁM Ált A 80 FILLÉR 1978. NOVEMBER 11., SZOMBAT Lázár György hazaérkezett A magyar miniszterelnököt fogadta Erich Honecker — a látogatásról közös közleményt adtak ki A Berlin-Niederschönhau- senben lezajlott, kétnapos ma­gyar—NDK kormányéinak! megbeszélések befejezéseként Lázár György és Willi Stoph közös közleményt fogadott el, majd — a magyar miniszter­elnök kísérete, az NDK tár­gyalóküldöttségének tagjai és a szakértők jelenlétében — em­lékeztetőt írt alá a gazdasági és műszaki-tudományos együtt­működés további fejlesztésé­ről. Lázár Györgyöt, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politi­kai Bizottságának tagját, a Magyar Népköztársaság Mi­nisztertanácsának elnökét pén­teken délelőtt az NSZEP KB székhazában baráti beszélgeté­sen fogaäta Erich Honecker, a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottságának főtit­kára, a Német Demokratikus Köztársaság Államtanácsának elnöke. Erich Honecker és Lázár György a találkozó során meg­elégedéssel állapította meg, hogy a két testvérnáp, az MSZMP és az NSZEP, a Ma­gyar Népköztársaság és az NDK kormányai közötti bará­ti kapcsolatok — teljes össz­hangban — az 1977. márciu­sában megkötött barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződéssel — sikeresen fejlődnek. Lázár György pénteken dél­ben látogatást tett a berlini magyar nagykövetségen. Lázár György péntek dél­után befejezte kétnapos NDK­.béli baráti látogatását. A ma­gyar, NDK és vörös lobogók­kal feldíszített berlin-schöne- feldi repülőtéren Willi Stoph és az NDK sok más párt- és állami vezetője búcsúztatta a magyar kormányfőt és kísé­retének tagjait A repülőtéri búcsúztatáson jelen voltak Werner Kroll- kowski és Alfred Neumann, az NSZEP Politikai Bizottságának tagjai, a kormány első elnök- helyettesei, Günther Kleiber és Gerhard Schürer, a politikai bizottság póttagjai, a kormány elnökhelyettesei. Hans-Joachim Heusinger, Wolfgang Rauch­fass, Rudolph Schulze, dr. Gerhard Weiss és dr. Herbert Weiz miniszterelnök-helyette­sek, az NDK kormányának más képviselői, valamint Gerhard Reinert, az NDK budapesti nagykövete. Részt vettek a bú­csúztatáson — Kádár József nagykövettel az élen — a ber­lini magyar nagykövetség ve­zető beosztású diplomatái is. A Lázár György vezette de­legáció pénteken hazaérke­zett A Minisztertanács elnökének és kíséretének fogadására a Ferihegyi repülőtéren megje­lent Aczél György, a Minisz­tertanács elnökhelyttese, Pul- lai Árpád közlekedés- és pos­taügyi miniszter, Varga Jó­zsef, a Minisztertanács titkár­ságának vezetője. Jelen volt Dieter Zibelius, a Német De­mokratikus Köztársaság bu­dapesti nagykövetségének ide­iglenes ügyvivője. (A közlemény a 2. oldalon.) ENSZ-határozat Ciprusról Az Egyesült Nemzetek Szer­vezetében befejeződött a cip­rusi kérdés vitája. Az ENSZ- közgyűlés csütörtökön 110 sza­vazattal 4 ellenében, 22 tar­tózkodással határozatot foga­dott el, amely követeli „min­den idegen katonai jelenlét” felszámolását Cipruson és felszólítja a török és a görög közösség képviselőit: újítsák fel a szigetország problémá­jának rendezésére irányuló tárgyalásaikat. A határozat felszólítja a Biztonsági Tanácsot; fogana­Pest megyei vállalatok, szövetkezetek képviselői A minőségről — Vácott Az ÉVIG Ceglédi Kisgép­gyárának egyik szocialista bri­gádja azt kérte a vállalat ve­zetőitől, hogy az általuk gyár­tott barkács-fúrógépek hiva­talos garancialevele mellé hadd helyezzék el névjegyüket is. Ezzel megerősítik a vevőt abban a meggyőződésében, hogy jó minőségű terméket vásárol, amelyért az ő közös­ségük is jótáll — jelentette be a gyár szakszervezeti bi­zottságának titkára mintegy harminc Pest megyei vállalat és ipari szövetkezet szakem­bereinek, párt- és szakszerve­zeti aktivistáinak pénteken Vácott megtartott minőségvé­delmi tanácskozásán. Az eszmecsere célja az volt, hogy elősegítse a minőség, s általában a minőség egész problémaköre egységes szem­léletének kialakulását, illetve azt, hogy az ezzel kapcsolatos követelmények azonosan érvé­nyesüljenek az összes üzemek­ben. Visszatérő probléma ugyanis, hogy — például a könnyűipari termékeknél — nem elég megbízhatók a gyári minősítések, mert a tapaszta­latok szerint a termékek mintegy 25 százalékánál már maga a minősítés helytelen, s ez végső soron a fogyasztók megkárosításához vezet. A KERMI által ezúttal meg­vizsgált néhány Pest megyei termék is igazolja, hogy a vál­lalatok általában törekednek korszerű termékek gyártására, gyakran azonban kisebb hibák lerontják a végeredményt. A többi között megemlítették az egyébként esztétikus, tartós váci tréningruhákat, amelyek­nél a varrócérna minőségét kell javítani, vagy a PEVDI A felszólaló szakemberek egyetértettek abban, hogy a vállalatok sokat tehetnek a minőség javításáért, de meg­jegyezték, hogy igénylik a korszerűséghez igazodó szab­ványokat is. Mint mondották, gyakori, hogy az igények vál­tozása nem a termék tartóssá­gára készteti a gyártókat, ha­nem inkább az újszerű külső­re és az alacsony árra. Ezeket a követelményeket azonban a szabványok alig követik, a termékek túlnyomó többségé­nél a minőséget a fizikai mu­tatók határozzák meg azok­ban. Általános a megyei vállala­toknál kialakult meggyőződés, hogy a termékek minőségé­nek javítását gyorsítani lehet, ehhez azonban a termelő- munka feltételeinek jobb meg­szervezésére, a jelenleginél folyamatosabb anyagellátásra, a rendelkezésre álló munka­eszközök jobb kihasználására van szükség. Ez feltételezi a vezetés minőségének javítá­sát is. Mint mondották: a minőséget a gyártási, tech­nológiai folyamatokba kell be­építeni, annak szerves részé­vé tenni. Sokat segíthetnek a vállalatok azzal is, hogy bére­zési rendszerüket az eddigi­nél jobban igazítják a minő­ségi munkához, s ezzel együtt elősegítik a munkások, a köz­vetlen termelésirányító között végzett tudatformálást. A szemléletváltozásra számos jó példát lehet találni a megye üzemeiben, nem ritka már az egyéni vagy a brigád önmeózás. A ceglédiek példája nem az egyetlen a minőség védelmére vállalt kezdeményezéseknek, ezekhez azonban feltétlenül egyik női öltözékét, amely ki- [ szükséges, hogy a vállalatok ­vitelét és méreteit tekintve kifogástalan, de anyagának „viselkedését” csak német nyelven fogalmazták meg, pe­dig hazai piacon is árusítják. nál a minőség paramétereit jól határozzák meg. Különö­sen akkor, amikor a munka­bér vagy prémium ennek függvénye. tosítson gyakorlati intézkedé­seket arra az esetre, ha a kül­földi csapatok a megadott időre nem hagynák el Cip­rus területét. Kádár János és Losonci! Pál fogadta a svájci külügyminisztert Kádár János, a Magyar Szo­cialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára pén­teken délelőtt a KB székhá­zában fogadta Pierre Aubert-t, a Svájci Államszövetség kül­ügyminiszterét. Losonczi Pál, az Elnöki Ta­nács elnöke szintén délelőtt az Országházban fogadta a sváj­ci külügyminisztert. A szívélyes hangulatú ta­lálkozókon jelen volt Púja Frigyes külügyminiszter és Zágor György hazánk berni nagykövete is. Pierre Aubert délben a Hil­ton Szállóban magyar és sváj­ci újságírókkal találkozott. A sajtókonferenciát Bányász Re­zső, a Külügyminisztérium fő­osztályvezetője nyitotta meg. A svájci külügyminiszter hangsúlyozta: a szívélyes, ba­ráti légkörben lezajlott tár­gyalásokon őszinte, nyílt esz­mecserét folytattak Magyar- ország és Svájc kapcsolatairól, a nemzetközi élet időszerű kér­déseiről. A két ország közötti együtt­működés jó, vitás kérdések nincsenek — mutatott rá Pierre Aubert, majd kiemelte: a meglévő kapcsolatok elmé­lyítésével egyidejűleg az együttműködés kiterjeszthető újabb területekre, a reális lehetőség megvan. Így a meg­beszéléseken szóba került a konzuli, illetve a jogsegély­egyezmények megkötése, a kit­tős adóztatás megszüntetése, a vízumgyakorlat egyszerűsí­tése, amelyek mind-mind elő­segíthetik egymás országának, népének jobb megismerését, hozzájárulhatnak az együtt­működés szorosabbra fűzésé­hez. Az új területeken létesíthe­tő, kölcsönösen előnyös kap­csolatokat mindkét ország ré­széről számba veszik, gya­Új ABC-áruház Kartalon ÁBC-áruházat avattak Kar­talon, ahol már nagy szükség volt az új üzletre, hiszen a Galgavidéke Áfész eddig hat kisebb boltban szolgálta ki a község lakóit. A forgalom pe­dig itt, Kartalon az utóbbi években az átlagnál is jobban emelkedett. Ezt Varga László­tól, az áfész elnökétől tudtuk meg, aki elmondta azt is, hogy a szövetkezet egyesülése óta, az utóbbi három évben ez a harmadik nagyobb üzletük, s emellett építettek négy kiseb­bet s vendéglátóipari létesít­ményből is hármat. A legújabb, a kartali kis­áruház 500 négyzetméter alapterületű, ez az áfész V. ötéves tervbeli legnagyobb beruházása. Ter­veit a miskolci szövetkezeti tervezők készítették, s az ala­pok kiásásához tavaly október végén kezdtek hozzá maguk az áfészesek, akik hiába ke­restek, nem találtak kivitele­zőt. Nagy bátorság kellett ah­hoz, hogy saját kis létszámú brigádjukra bízzák a több mint 6 és fél millió forintnyi munkát. Az összegből az áfész 2 és fél milliót vállalt magára s 600 ezer forint- bankhitelt is felvett. De a bátorság, a kockázat végül meghozta eredményét. A széles társadalmi összefogás a szerszámok mellé szólította a szövetkezet valamennyi dol­gozóját, de kivette részét a társadalmi munkából Kartal lakossága is. S most mindenki együtt örülhet a szép új létesít­ménynek, amelynek átadásán részt vett dr. Süpek Zoltán, a járási hi­vatal elnöke is. Dr. Szabó Gyula, a járási pártbizottság titkára avatóbe­szédében arról a lelkes mun­káról szólt, amely létrehozta a járás egyik legkorszerűbb községi kisáruházát. Az üzlet több mint 200 négyzetméter­nyi eladóterét esztétikusán rendezték be. A raktárhelyi­ségek tágasak, külön húsátve­vő és előkészítő segíti a tizen­három alkalmazott munkáját. Külön mélyhűtőben tárolhat­ják a csemegeárut és tőkehúst, a tejet és a mirelitárut. A hű­tők a környező községek üzle­teinek utánpótlását is bizto­sítják. Konténerekben szál­lítják az üzletbe a nehezebb élelmiszerrakományokat, a cukrot, a lisztet, a sót. A kon­ténereket csak be kell tolni az eladótérbe és levenni az oldallemezeiket, s máris ki­szolgálhatják magukat a vá­sárlók, akik egyébként már a nyitás első perceiben megtöl­tötték a kisáruházát. Az első vevők között volt a községi tanács elnöke, Ső- regi János is, aki elmondta, hogy a község lakóinak régi vágya teljesült az üzlettel, s most azt remélik, nemcsak az első napokban lesz bő a vá­laszték, hanem később is. A jelenleg mintegy más­fél millió forintnyi készle­tet minden bizonnyal már a jövő héten pótolni kell. hiszen Kartalon készülnek az Erzsébet-napi búcsúra, s ilyenkor nincs az az élelmi­szer, ami el ne fogyna a köz­ségben. A Mezőpanel szerkezetű üz­let, amelynek vezetője Hro- nyec Ervinné lett, az áfész ta­nulóinak is jó iskola lesz, itt oktatják majd a fiatal keres­kedőket. Azt is tervezik, hogy az áfész kisebb kartali bolt­jai közül hamarosan hármat átalakítanak, az egyikben ter­ményt, vetőmagot, tápot és növényvédő szereket árusíta­nak. Különválasztják a ruhá­zati üzleteket, s kibővítik a vegyescikkboltokat is. G. Z. korlati megvalósításukon a magyar—svájci vegyes bizott­ság munkálkodik majd. A tes­tület 1979-ben Budapesten ülé­sezik. A nemzetközi élet időszerű kérdéseiről i szólva Pierre Aubert hangsúlyozta, hogy a Svájci Államszövetség az or­szágok békés egymás mellett élésének híve, a helsinki - zá­róokmány szellemében foly­tatja külpolitikáját. Országa az enyhülési politika folyta­tására törekszik, amelynek kiteljesedéséhez — a társa­dalmi berendezkedéstől füg­getlenül — valamennyi állam erőfeszítésére, közös összefo­gására van szükség. Pierre Aubert végül hang­súlyozta: örömmel tett eleget a meghívásnak, mert a két or­szág kapcsolatának fejleszté­sét nyugtázva a magyar köz­életi vezetők részéről is teljes egyetértést tapasztalt az euró­pai béke és biztonság kérdésé­ben. G&tföllöi eszmecsere Fiatal agrárszakemberek közéletről, beilleszkedésről Tegnap az ország minden részéből, mintegy másfél száz fiatal — közöttük húsz Pest megyei — agrárszakember ér­kezett háromnapos tanácsko­zásra a Gödöllői Agrártudo­mányi Egyetemre. Mint hírül adtuk, a tapasztalatcsere cél­ja az ifjú mezőgazdasági szak­emberek pályakezdésének, munkahelyi beilleszkedésének és közéleti tevékenységének áttekintése, a tapasztalatok összegzése s a feladatok szám­bavétele. A tanácskozást tegnap 10 órakor az agráregyetem 1. sz. előadótermében dr. Cselőtei László rektor nyitotta meg. A délelőtt során az agrárpolitika időszerű feladatairól tartott előadást dr. Zsuffa Ervin, az MSZMP KB osztályvezető-he­lyettese, a KISZ gazdasági építőmunkájáról, az agrárér­telmiségi fiatalok körében ki­fejtett tevékenységéről pedig Gyenisei István, a KISZ KB osztályvezetője szólt. Délután elsőként dr. Csáki Csaba, a Magyar Agrártudo­mányi Egyesület ügyvezető titkára beszélt az egyesület cselekvési programjáról, s részletesen ismertette ifjúság- politikai célkitűzéseiket. A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat aktuális feladatairól dr. Jeney Jenő főtitkárhelyet­tes tartott előadást. Részt vettek a tanácskozá­son, s felszólaltak a meghívott, NDK-beli és lengyel testvér- szervezetek képviselői is. Ma öt szekcióban csoportos konzultációkat folytatnak a résztvevők. Az első szekcióban a mezőgazdasági és élelmi- szeripari üzemek fiataljai, a másodikban a MAE ifjúsági felelősei, a harmadikban a TIT ifjúsági bizottságának tagjai, a negyedikben az egye­temi és főiskolai oktató-, va­lamint diákcsoportok vehetői, míg az ötödikben a MAE fő­iskolai csoportjainak tagjai beszélik meg jövőbeli teendői­ket. Vasárnap a zárónapon foly­tatódnak a csoportos megbe­szélések, majd plenáris üléssel fejeződik be a tanácskozás. Hazánkba érkezik Szonoda Szunao Szonoda Szunao, Japán kül­ügyminisztere Púja Frigyes külügyminiszter meghívására szombaton hivatalos látoga- • tásra Magyarországra érke­zik. KÖZÉLET Maróthy László, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KISZ Központi Bizottságá­nak első titkára pénteken fo­Az ABC-áruház előtt betonozott kezőket. parkoló fogadja a gépkocsival ér- Barcza Zsolt felvételei gadta Jan Husakot, a Cseh­szlovák Szocialista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottsá­gának titkárát, aki a KISZ KB meghívására tartózkodik ha­zánkban. A megbeszélésen je­len volt Václav Moravec, a Csehszlovák Szocialista Köz­társaság budapesti nagyköve­te. Z. Csheidzének, Grúzia Kom­munista Pártja Központi Bi­zottsága titkárának vezetésé­vel pénteken szovjet pártmun­kás küldöttség érkezett ha­zánkba, az MSZMP Központi Bizottságának meghívására. Bíró József külkereskedelmi miniszter meghívására Abdul Gudus Ghorbandy kereskedel­mi miniszter vezetésével pén­teken afgán gazdasági kül­döttség érkezett Budapestre. A delegációt a Ferihegyi repülő­téren Udvardi Sándor külke­reskedelmi miniszterhelyettes fogadta.

Next

/
Oldalképek
Tartalom