Pest Megyi Hírlap, 1978. szeptember (22. évfolyam, 206-231. szám)
1978-09-07 / 211. szám
Ssg'rfeffek az iskolások Félidőben a paradicsomszüret Hűtőtárolásra készítik elő a főzeléktököt A nyár eleji esőzések utáni hűvösebb időjárás, majd a napsütés hatására, a mező- gazdasági termelőszövetkezetek kertészeteiben, a háztáji parcellákon egyszerre indult meg a konzerváruk érése, nagy terheket róva a Ferihegy Tsz zöldségtermelő ágazatának dolgozóira, munkagépeire. Várakozáson felül Bogyó István rökertésznek is azért fáj a feje, mert az úgynevezett fajtalépcsők ellenére, összetorlódtak a begyűjtési munkálatok. — Jelenleg a paradicsom- és főzeléktökszezon félidejénél tartunk. Főzeléktökből . a várakozáson felül jó az idei termés. Mivel a natúrtök értékesítési lehetőségei korlátozottak, a péteri és a vecsési telepeken dolgozó termelőszövetkezeti tagok és idénymunkások brigádjai hűtőházi tárolásra készítik elő a jó minőségű. húsos termést. Jelenleg minden korábbinál több, napi 300 mázsa főzeléktök is átmegy az ügyes asszonyok kezén — mondta a főkertész. A konzervgyárak az idén — úgy tűnik — jobban felkészültek a paradicsom fogadására, s az átvétel folyam,, os. A táblák széléről a gépkocsik megállás nélkül hordják a pirosra érett bogyókat a Budapesti Konzervgyárba. A szünidőben a gyerekek és idénymunkások is segítették a betakarítást. Paprika, uborka A paradicsomtermésről Bogyó István elmondta, hogy az előirányzottnál gyengébbek a kilátások. Megállapítása a paprikára és az uborkára is vonatkozik. A tervezett vetés- terület megvolt, de a jórészt melegigényes kertészeti növények a mostoha, szeszélyes nyári időben nem fejlődtek kellően. A betakarítani szándékozott 360 vagon paradicsom helyett, 100 vagonnal Jegyzet A cégtáblán téves a szöveg Délután öt órára járhat az idő, amikor belépek Monoron a Kossuth Lajos utcai Pikoló falatozóba. Cigarettafüst és borgőz terjeng a levegőben, köhögés fog el, gyorsan leülök a sarokban. Borostás, micisapkás, középkorú férfi szólít meg: — Mi van, cimbora? Az asztalon nyolc söröskrig- li áll üresen, három telistele. — Mit iszol? — kérdezi asztaltársam, de meg sem várja válaszom, elimbolyog a söntésig, s máris hozza a teli korsókat. — Protekciós vagyok, törzsvendég — mondja vigyorogva, miközben poharát az enyémhez koccintja. Koccintása akár egy kalapácsütós. Időközben benépesül az ivó, s önkéntelenül eszembe jut a/ névtelen levélíró — itt lakhat valahol a közelben, — aki így kesergett: „Ilkovics II” ez a vendéglő, s csak a környező lakók bosszúságára vendéglát itt egy népes törzsvendég-csapatot, amely különösen a délutáni órákban fejti ki áldatlan tevékenységét.” Nézzük csak meg fizetési napon a feleségeket, hozzátartozókat, — nem ritka a gyermek sem! —, mennyien állnak és várakoznak férjükre, apjukra. Nem ritka a verekedés sem. Most nem látóik hozzátartozókat, igaz, fizetési nap sincs, de látok kerékpárokat, huszonhármat. Hét kerékpáron van lámpa, dinamó, gondolom, világítanak is... De a többi? Gazdáik hazafelé tolják ugyan, vagy felülnek rájuk? Hamarosan választ kapok a magamban feltett kérdésre. Egy fiatalember dülöngél ki az ajtón. — Jössz, Marci? — kurjant vissza az ajtóból. Marci, ha nehezen is, de megy, botorkál a kerékpárig, aztán valahogy fölkászálódik, rá, és elindulnak, ketten. De hogy! Keresztül-kasul a széles úttesten, ahol igen nagy a balesetveszély. Nem érek rá meditálni, újabb vendég érkezik asztalunkhoz. Régi cimborája, ismerőse „vendéglátómnak”. Ö is nyomban rendel. Megszámolom, tizenkét teli korsó az asztalunkon. Elfog a félsz, ha arra gondolok, ebből nekem is ki kell vennem a részem. Alig látni a füsttől a helyiségben. Ivó ez, talponálló, nem falatozó. Itt egymás hangját sem hallani, csak árnyak imbolyognak. Nők, férfiak, túl már a 0,3—0,5 véralkohol-ezreléken. A szonda bizonyára sárgás, vagy fűzöld színt mutatna. Pedig, hogy szól az üzletszabályzat, a kereskedelmi főhatóságok rendelkezése? „Ittas embert nem szabad kiszolgálni Tilos a hangoskodás, a rendbontás”. Ebben az ivóban nem tartják meg a rendelkezést, csupán egy szempont érvényesül: növelni az üzlet forgalmát, mindenáron. — Igaza volt a levélírónak, aki tollat fogott, hogy figyelmeztessen: „Nézzenek már be egyszer ebbe a kocsmába, s vegyenek lélegzetet!” Benéztünk, és sajnálattal állapítottuk meg, hogy valaki eltévesztette a cégtáblán a szöveget. Nem falatozó ez a vendéglátó hely semmiképpen. Mihamarabb el kell oszlatni a sötétséget, s akkor tisztábbak lesznek a fejek is, kisebb lesz a balesetveszély az utakon, sok családban nagyobb a békesség. II. J. A nap kulturális programja MOZIK Gyömrő: Kakuk Marci. Maglód: Már ez is probléma? Mende: A Scotland Yard vendége. Monor: Fuss utánam, hogy elkapjalak! Monori-erdő: Miért ölnek meg egy bírót? Pilis: Kockázatos akció. Űri: Ulzana. Üllő: Hajtóvadászat. Vecsés, délutáni előadáson: Cséplő Gyuri. Este: Lucky Lady. MŰVELŐDÉSI HÁZAK Ecseren, 19 órakor: ifjúsági klubfoglalkozás (a könyvtárban). Gyomron, 18-tól: a népi tánccsoport próbája. Monoron, 15-től asztalitenisz-foglalkozás, 18-tól: a motorosklub összejövetele (a helyi népfrontbizottság székházában). Mendén, 18-tól: a népi tánccsoport próbája. Nyáregyházán, 19-től 23-ig: ifjúsági klubfoglalkozás. Pilisen, 18-tól: a fotó- és ifjúsági klub összejövetele, 16-tól: a csillagászszakkör foglalkozása. Sülysápon, 18-tól: a csillagászszakkör összejövetele. Vasadon, a nyitva tartási időben: játék és sportfoglalkozás. Vecsés, 18 órától: a szabás-varrás tanfolyam első foglalkozása, 19-től: a karateklub összejövetele (a Petőfi téri iskolában). Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett édesapánk, Prekler László temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, részvétükkel fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család. kevesebbre számítanak a három községet átfogó közös gazdaság szakemberei, ami azzal is magyarázható, hogy a Vetőmagtermeltető és Értékesítő Vállalattól vásárolt K— 815 jelzésű fajta vetőmag, véleményük szerint, hibás volt. A vetésterület egyharmadát érintő vetőmagprobléma tisztázására a vizgsálatok jelenleg is folynak. A kisebb paprikatermés miatt, a szerződött, savanyított termék előállításához a bugyi Tessedik Sámuel Termelőszövetkezetből folyamatosan érkeznek a pótszállítmányok, melyeket a péteri telepen dolgoznak fel. Az egyesült közös gazdaságból június közepétől folyamatosan szállítják a vevőknek a híres vecsési káposztát. Szeptember végéig további 70 vagon savanyított, kapros nyári káposztát kell az igénylőknek elszállítaniuk az üllői és vecsési telepről. Sokat tesznek az őszi káposzta védelme érdekében, mert most rajzanak ismét a leveleket károsító tetvek és hernyók. Becsületlel helytálltak — Gyökérzöldségből, az üllői termelési rendszer tapasztalatainak hasznosítása révén, várhatóan a tervezettnél valamivel nagyobb lesz a termés. Gondot jelent, hogy az úgynevezett koptatott félkész termékek értékesítési nehézségei miatt, a szokottnál tetemesebb mennyiséget kell tárolniuk, ami helyiséggondokkal, többletmunkával jár és költséges. Burgonyából még 70 hektár vár felszedésre, jóllehet kicsi a kereslet iránta. A szeptember első dekádjában betakarítandó termésből a termelőszövetkezeti tagság és a három község lakosságának igényeit fogjuk kielégíteni — mondta Bogyó István. — Feltétlenül meg kell említenünk, hogy az egyesülés révén megnövekedett feladatok végrehajtása során, az ágazat dolgozói becsülettel helytállnak, s bízunk benne, hogy a csaknem 1060 hektárnyi területről idejében begyűjtjük a zöldségféléket. Orosz Károly MOHOD'VIDttl :Á P E S T ME G VEI HÍR l A P K Ü t Ö-N.K I A D Á&.-Á XX. ÉVFOLYAM, 811, SZÁM 1978. SZEPTEMBER 7., CSÜTÖRTÖK Igények és lehetőségek Hogyan valósultak meg a választópolgárok javaslatai? Közösen, a lakosok támogatásával Elkészült az idei, év végi tanácstagi beszámolók ütemterve: novemberben, decemberben nyolcvan monori tanácstag áll majd választói elé, hogy tájékoztassa őket a nagyközség terveiről, eredményeiről, meghallgassa javaslataikat, bejelentéseiket. A lakosság választott képviselői a legutóbbi tanácsülésen is tájékozódhattak áriról, hogy interpellációik milyen visszhangra találtak, miként valósultak meg, illetve megrvaló- sultak-e egyáltalán az általuk tolmácsolt javaslatok, orvoslást nyertek-e a panaszok? A tavaly megtartott 70 tanácstagi . beszámolón, 425 hozzászólás közül, 102 bizonyult közérdekűnek. Huszonnégy bejelentés út-, híd-, járda- és csatornaépítéssel volt kapcsolatos, közülük tízet sikerült elintézni. Továbbra is gondot okoz a Liliom és a József Attila utca csapadékelvezetése, a belterületi utak rendszeres karbantartása, a szilárd burkolatú utak kátyútlanítása, az Ady Endre út csatornáinak tisztítása. — Ötvenmillió forintba kerülne, ha Monor valamennyi útját tisztességesen rendbe akarnánk tenni — mondta Kovács Béla községi mérnök a tanácsülésen, ahol az utak, járdák állapota ismét szóba került. De mikor áll rendelkezésre ennyi pénz csak út- és járdaépítésre, amikor oly sok a A teleltetés gondtalanabb Cukor a ntéheknek - olcsóbban »•Az ősziesre fordult időjárás miatt egyre kevesebb növény hoz már virágot, csaknem teljesen megszűntek a méhlege- lők. A gyenge nyár visszavetette a méhcsaládok szaporodását, s nem látszott elegendőnek a szorgalmas rovarok teleltetéséhez szükséges éie- lemkészlet sem. Az Országos Méhészeti Központ és a MÉM felhívására, a fogyasztási szövetkezetek kedvezményes cukorakciót szerveztek a méhcsaládok megsegítésére. A Monorvidéki ÁFÉSZ a vecsési méhész szakcsoport Üllőn és a főváros menti nagyközségben található 420 méhcsaládjának teleltetéséhez 37 mázsa cukorról gondoskodott. Azok, akik teljesítették a mézexport-szerződéseket, 10 forintos egységáron kapják a cukrot, míg a többi méhész 12 forint 60 fillérért vásárolhatja még a hasznos rovarok téli élelmét. O. K. Iskolások eszik majd a főztjét Üj, 600 étkezőt ellátó napközi otthonos konyha épületének műszaki átadására került sor Pilisen. E konyhában főznek majd a nagyközség, valamint Nyáregyháza napközi otthonba járó gyermekeinek. Képünkön az utolsó munkafázisok egyiket örökítettük meg: Blaiiut József (brigádvezető) és tlalgas Mihály (kőműves), a költségvetési üzem dolgozói, a mozaiklapok betonágyát készítették elő. Mutnéfalvy Zoltán felvétele még megoldatlan feladat? A fejlődés gyerek Lépései nagy ob bakká váltak ugyan, egyre több létesítménnyel, szebb eredményekkel büszkélkedhet a nagyközség, de a költségvetés határt szab annak, hogy minden jogos kérés egyszeriben teljesíthető legyen. A Dózsa György utcaiak okkal panaszkodnak járhatatlan, mocsaras útszakaszukra a Bem és Tompa Mihály utca környékén, s nem ok nélküli a Pósa Lajos utcaiak kérése sem: esős időben az elveze- tetlen belvíz a szobájuk padlórésein bukkan fel. A hátramaradt feladatok teljesítéséről az éves tervezések során, a lehetőségekhez mérten, gondoskodni kell, mondja a határozat, melyet a legutóbbi tanácsülés megszavazott. A lehetőségekhez mérten. Beosztva, differenciáltan. Sürgősségi sorrendben. S természetesen, közösen. Mert a költségvetési üzem gépei egy- magukban elégtelenek ahhoz, hogy a lakók összefogása nélkül, rendbe tegyenek egy-egy útszakaszt. A panaszok orvoslása a panaszosokon is múlik. A tavaly elhangzott 11 köz- tisztasági vonatkozású bejelentést az idén is követték, s bizonnyal követik még újabbak. A tanácsülésen a Marx- liget elhanyagoltságáról esett szó, arról, milyen remek szabadtéri szórakozási, művelődési központtá válhatna a liget, esetleg színpad építésével, s a jelenleg rosszul világított, felületesen takarított hely rövid idő alatt népszerűvé válhatna. — A régi monori strandról nem is szólva! — emelkedett szólásra egy másik tanácstag. — A közelében épült emeletes házak lakói csaknem mind kisgyerekes szülők. A strand, hatalmas fáival, parknak, játszótérnek is belllene, ha valaki rendbe tenné, gondozná. A monori-erdeiek tanácstagjának, aki a szemétszállítás ügyében kért változtatást, a választ a költségvetési üzem vezetője adta meg: megszüntetik az ottani hulladék-lerakóhelyet, s napokon belül zárt kocsi szállítja a monorira az ott keletkező hulladékot Szóltak a tanácstagok köz-, világítási hiányosságokról, megkérdezték, mi lesz a régi orvosi rendelőintézettel (valószínűleg óvodát létesítenek benne, tekintettel a helyhiányra), a Monont Monori- erdővel összekötő útról (melyre egyelőre nincs pénz), a vasútállomással szemben, a sínek túloldalán levő senki földiéről, ahol sok ezer bejáró munkás közlekedik sárban, sötétben. A tavaly elhangzott 103 közérdekű javaslatból 69 valósult meg. Viszonylag elfogadható arány. Feladat erre az évre is, jövőre is jut majd. Elmondják a lakók, tolmácsolják a tanácstagok, s ahol lehet, ahol kell, a lakosság segítségére támaszkodva oldják meg. Közösen. K. Zs. Kerékpárosok hete Megelőzni a gysím'xbaleseteket Vége a vakációnak. Reggelenként hátitáskás, tarisznyás diákok indulnak az iskolába, kicsik és nagyok. A legapróbbakat, az elsősöket eleinte a szülők kísérik, később már önállóan, egyedül vágnak neki az útnak. — Vigyáznunk kell rájuk — mondja Kovács György rendőr őrnagy, a járási rendőrkapitányság közlekedési osztályának vezetője. — A tanévkezdés, persze, nem azt jelenti, hogy csak most figyelünk jobban a gyerekekre, hiszen a vakáció is éppen elég közlekedési veszélyt rejthet magában. De az iskolaév az az időszak, amikor a pedagógusok, úttörő- csapatvezetők segítségére is számítva, oktathatjuk, nevelhetjük a gyerekeket közösen a helyes közlekedésre. Mintegy végszóra, cseng a telefon, Pintér Erzsébet járási úttörőelnök jelentkezik: egyeztetik a legközelebbi csapatvezetői értekezlet időpontját. Az értekezleten a kerékpárosok hete elnevezésű rendezvényről is szó esik majd. Szeptember 11-én kezdődik a hét, amely a kerékpáros gyerekek közlekedési ismereteit bővíti, játékos versenyekkel, szellemi vetélkedőkkel, s a járás valamennyi iskolájában megrendezésre kerül. — Mi költségvetésünk kétharmadát a gyerekekre költjük — folytatja Kovács György. — Évente megrendezzük minden iskolában a közlekedési versenyt, melyen értékes jutalmakat kapnak a legjobbak. Huszonkilenc közlekedési úttörőraj működik a járásban, felszereléssel is ellátva. Rendőreink és a járási közlekedésbiztonsági tanács aktivistái igyekeznek rendszeresen kapcsolatot tartani a pedagógusokkal, a tanulókkal, s mindig napirenden tartani a balesetmegelőzés témáját. Az idei első félévben 28 gyermekbaleset történt a megyében, a monori járásban három, a legutóbbi Sülysápon. — Hogy egyre kevesebb sérülés forduljon elő, azért ml, felnőttek tehetünk a legtöbbet. Az iskolák jó példákkal járnak elöl, havonta öt órában közlekedési témákról beszélgetnek a gyerekek és pedagógusok. Úgynevezett veszélytérképeket készíttettek a diákokkal, amelyeken a hazulról az iskoláig vezető út minden veszélypontját feltüntetik, hogy tudják, hol kell különösen vigyázniuk. Sok iskola veszélyes közlekedési központban fekszik, például a monori-erdei: a forgalmas 4-es műúton kell áthaladnia sok iskolásnak. Kis közlekedési rendőrök vigyáznak rájuk, megállítják a kocsikat, amíg társaik a zebrán áthaladnak. Minden gyerek élete, egészsége fontos. Vigyázzunk rájuk, s ne csak a közlekedési rendőrök, a pedagógusok, de a szülők, a járókelők is érezzék fontosnak védelmüket. Koblencz Zsuzsa