Pest Megyi Hírlap, 1978. szeptember (22. évfolyam, 206-231. szám)

1978-09-03 / 208. szám

1978. SZEPTEMBER 3., VASÁRNAP 'sj&űtm 3 Pilisvörösváron Költöznek tizenhat lakásba Koszorúzás a bányászemlékműnél Tegnap reggel a Pilisvörös- vár határában álló bányászem- lékműnél koszorúzása ünnep­séget rendeztek. Az 1928-ban hősiesen harcoló bányászok emlékére — vésték egykor a kőbe, és rájuk emlékezett Széplábi János, a nagyközség pártbizottságának titkára is. Az emlékmű talapzatánál el­helyezték koszorúikat Pilisvö- rösvár párt-, állami és gazda­sági vezetői, üzemeinek kép­viselői, a fiatalok és a veterá­nok. Köztük Vajda Pál, aki 50 évvel ezelőtt egyik szervezője volt itt a később országossá terebélyesedett bányász­sztrájknak. A fél évszázada történt ese­ményre emlékezve a jelenle­vők a bányásznapot is köszön­tötték. Ennek méltó megün­neplését talán semmi sem szolgálhatta volna szebben, mint az emlékműtől alig 100 méterre, az Ady Endre utcá­ban álló, összesen 16 lakást magában foglaló két épület átadása. Az új házak ugyanis a több mint öt ven esztendős vörösvári bányásztelep meg­szüntetésének kezdetét is je­lentik. A düledező, romos, egészségtelen, már-már életve­szélyes viskók helyett nemso­kára 186, a mostaniakhoz ha­sonló, korszerű, szép lakás készül majd. Erről beszólt Peller János, a nagyközség tanácselnöke a kulcsátadó ünnepségen, me­lyen részt vett Krasznai La­jos, az MSZMP budai járá­sának első titkára és dr. Köll- ner Ferenc, a járási hivatal elnöke is. A tanácselnök elmondta, hogy az építkezés 1977. szep­tember 5-én kezdődött. A he­lyi költségvetési üzem nem­csak gyors, hanem jó munkát is végzett. A félkomfortos la­kásokban 18 négyzetméteres szoba, valamint konyha, kam­ra, fürdőszoba van, mindegyik lakáshoz nagy pince tartozik. A beruházás 3,6 millió forint­ba került. Peller János hang­súlyozottan hívta fel a figyel­met arra a jelentős segítség­re, amit az építkezés megkez­déséhez a járás vezetői nyúj­tottak. Krasznai Lajos kiemel­te: — A budai járásban lakók életkörülményeinek állandó javulása közben külön örülünk annak, hogy az egyik legna­gyobb gondunkat okozó pilis- vörösvári régi bányásztelep végleges felszámolása ezzel a két új házzal megkezdődhetett. A tanácselnök 16 boldog családnak adta át új otthonuk kulcsait. Idősek, fiajtalok vet­ték birtokukba a lakásokat. Ablakaikból még láthatják a régi telep épületeit. Nem sokáig. Egy héten belül sem­mi sem marad belőlük, el­tüntetik őket, hogy helyet ad- jSfíffl? ák ' ŰJabb,~ 'kÖtsZéfű bá- nyászlákásoknak. A. Gy. A bányászemlékműnél elhelyezték a kegyelet virágait. Tizenhat lakás — a száznyolcvanhatból. Kalmágyi Péter felvételei Egykori bányászok Új munkahely, új életforma Az 1928-as pilisvörösvári bányászsztrájk résztvevői alig­ha voltak bizonyosak abban, hogy nem kell két évtized, és álmaik megvalósulnak. De azt sem sejthették, hogy újabb negyedszázad múlva bezárják a pilisvörösvári, pilisszentivá- ni határban működő kőszén- bányákat. Az 50 évvel ezelőtti éhségmenetben lépkedők azon­ban hitték, hogy egyszer em­berhez méltó munka- és élet- körülmények váltják fel az akkoriakat. Nehéz sors a bányászoké, nem hasonlíthatjuk más mun­kához, mondhatjuk bátran: hivatáshoz. De éppen a ne­hézségek legyőzésének élmé­nye, a közösségben végzett munka sikere adja a bányász­élet szépségét, s teszi, hogy a földhöz, a színén is, mélysé­geiben is kincseket adó föld­höz való hűség, az egymásra- utalság, a közösségi magatar­tás elkíséri a bányászt, amikor el kell szakadnia a tárnától, a vágat kanyarulatában eltűnő bányavasúttól. •k Járom Pilisvörösvárt. Olyan embereket keresek, akik a 8 évvel ezelőtt megszűnt kő­szénbányában dolgoztak. Az 1600-ból jó néhányat találnék a Metróépítő Vállalatnál', az óbudai üzemekben, a közeli ásványbányánál. A legtöbben talán, majd 400-an a Kőfara- ó és Épületszobrászat-ipari Halat pilisszentiváni üze- t választották új munkahe- 11. Azt az üzemet, amely a ijdani bánya területén mű- ídik. A völgyben-hegyoldalon ekvő hatalmas területet épü­letek, bokros, fás részek tagol­ják. Itt feldolgozásra váró márvány tömbök, amott dohog­va hatalmas követ fűrészel ketté a gép. A valamikori széntüzelésű kazánok a bá­nyaliftnek szolgáltattak ener­giát. Bent a két fűtő —Schel­ler Mátyás és Fábián László — éppen váltáshoz készülődik. Szavaikból egyszerre cseng ki a bánya utáni nosztalgia, s az elégedettség az új munkahely- lyel. Mindketten több mint 20 évig vettek részt a föld alatti kincs felszínre hozatalában. Fábián László mozdonyvezető volt a Jóremény ség-tárón. Scheller Mátyás, aki elkísér Pilisvörösvár központja felé, mindig a kazán mellett dolgo­zott. Lassan haladunk, s ha egy-egy élmény nagyobb erő­vel támad fel benne, megáll, leteszi az aktatáskáját s úgy magyaráz. A háborúnál, a bőr-, a harisanygyárról, a ház­ról, amit épített. S persze a bányáról. Munkája most köny- nyebb, tisztább, nem járt rosz- szul a fizetséggel sem, mégis akaratlanul is ki-kicsúszik a száján: „hej, pedig micsoda jó kis szenet szállítottunk...” ★ Ha a bányászok munkája egy a helytállással, a közös fi­zikai erőfeszítéssel, tudatunk­ban a bányászfogalom eggyé vált a munkásmozgalommal is. Ahogy elnézem a ház kö­rül szorgoskodó Pfeiffer Já­nost, a maga 58 évével, in­kább gyakorló erőművésznek nézném, mint mozgalmi em­bernek. Pedig nemcsak a fi­zikai munkából, hanem a szellemiből, a szervezésből, irányításból is bőven kivette a részét. Azok közé tartozik, akik a bánya bezárásakor kor­kedvezménnyel mentek nyug­díjba. A 300 ember közül ő a bányában, a néphadseregben, a községi pártbizottságon, s ismét a bányában végzett munka után. A történetet persze élőbbről kell kezdeni. Térdére támasztja könyökét — energiájából, robbanékony- ságából mintha semmit sem vesztett volna —, úgy beszél édesapjáról, akit vöröskatona- múltja miatt üldöztek el a bányából Tatabányára, később 1930-ban az országból is Franciaországba, Belgiumba. A gyermek-, majd az ifjúkor­ból a kiszolgáltatottság, a las­san hazatérő vagonok emléke maradt meg, a konspirációs okokból terjesztésre rájuk bí­zott folyóiratok. A cselédke­dés, az első bányászévek, s végül a hiány: a világnézete miatt elhurcolt, elpusztított édesapa emléke... Pfeiffer János soha sem hitte, hogy a dolgok könnyen változnak. Azt azonban igen, hogy változtathatók. Így gon­dolkodott a föld mélyén, majd községi párttitkárként, míg kerékpáron közlekedve szer­vezte, segítette a munkát, hogy a termelőszövetkezeti munka­egység 15 forintról 35-re emelkedjen, s így az 1956 után a bányában töltött újabb 14 esztendőben. Azt hihetnénk, nyugdíjas­ként pihen, kertészkedik. A munkát azonban kívánják a korábbi évek erőfeszítései, a nyugdíjkiegészítést pedig a havi 2000 forintos „pihenő­pénz”. De. nem ezt tartja a legfontosabbnak. Néhány jól ismert jelenségről beszél: az elkényelmesedésről, az egyéni érdekek káros előtérbe kerülé­séről, az „éljünk magunknak” 1 á munkásőr-alegység új bázisa Dr. Faragó Elek átnyújtja a Haza Szolgálatáért Érdeiaérem arany. fokozatát Bors László alegység- parancsnoknak. Balról: dr. Köllner Ferenc, mellette Krasznai Lajos. A háttérben az új bázis épülete. Huszonegy évvel ezelőtt — Pest megyében az elsők kö­zött — alakult meg a pilis­vörösvári mwnkásör-alegység, amelynek tagjai helyben, s a környékben élő bányászok közül kerültek ki döntő több­ségben. Ez a hagyomány a későbbiek során folytatódott, s így a bányásznap alkalmá­ból tegnap avatták fel Pilis- szentivánon a vörösváni al­egység új bázisát. Az esemé­nyen megjelent dr. Faragó Elek, a Pest megyei munkás­őrség parancsnoka. Ott volt Krasznai Lajos, az MSZMP budai járási bizottságának el­ső titkára és dr. Köllner Fe­renc, a budai járási hivatal elnöke. Varró István, a munkásőr­ség budai járási parancsnoka elismeréssel szólít a pilisvö­rösvári munkásőrök dicsére­tes helytállásáról: az új bá­zist ugyanis csaknem kétmil­lió forintot érő társadalmi munkával hozták tető alá. A Pilisi Szénbányák egykori ro­zoga, ütött-kopott falú épüle­tét — amely időközben a Kő­faragó és Épületszobrászipari Vállalaté lett — teljes egészé­ben felújították: a terveket is saját maguk készítették el. Az eredet i há znak túl ajdo nkép - pen csak az oldalfalait hagy­ták meg — azt is újravakol­magatartásról. Azután inget húz, beszól a konyhába, hogy dolga van, s elindulunk a tá­gas udvaron át 'tanácstagi választókörzete, a Bányatelep felé. ★ A Pilisvölgye Magyar— Szovjet Barátság Termelőszö­vetkezet irodái magas hom­lokzatú, kastélyszerű épület­ben helyezkednek el. A tsz párttitkára az épület mögötti faházban dolgozik — illetve az ott levő helyiségbe tér vissza időről időre. Harnisch Vilmos alacsony termetű, in­kább inas, mint izmos ember, ha nem beszélnek róla, nem gondolnám, hogy egy negyed- századot töltött el a bányánál, s hogy 17 éven keresztül szállt le napról napra a tárna mé­lyére. A szakszervezeti bizottság­ban 1962-től titkárként dolgo­zott, 1970-ben a termelőszövet­kezet párttitkára lett. Felada­tai azóta se csökkentek, s nem lettek könnyebbek. — A szövetkezetben nem voltak olyan mozgalmi tradí­ciók, mint a bányában — ha­sonlítja össze régi és mai munkáját. — A tagság nem volt összeszokott, nemegyszer nem ismerte fel saját érdekeit, vagy éppen ezeket az össztár- sadalom érdekei elé helyezte. Az elmúlt évtizedben persze sokat változott a gondolkodás- mód, a termelőszövetkezet mai tagjai egyre tisztábban látják feladataikat. Ö fogalmazza meg azt a gondolatot is, amelynek igaz­ságát Pfeiffer János, Scheller Mátyás, Fábián László szavai is bizonyítják. A bánya 8 év­vel ezelőtti bezárása után másfél ezer ember új munka­helyet, új életformát, közössé­get talált, de nem felejtette el a föld mélyét, az emberséget napról napra próbára tevő feladatokat. S az emberség, a feladatvállalás igénye ma is jellemzi őket. Szabó Ernő ták —, a tetőszerkezetet, a belső helyiségeket átalakítot­ták, rendbehozták. Az alegy­ség tagjai ez év februárban láttak munkáihoz, s az átadás napjáig nem múlt el szabad szombat, vasárnap a tényke­désük nélkül: pantos üteme­zés szerint, jól szervezetten dolgoztak — nagyon sokszor hétköznap is, munkaidő után, késő estig. Az új bázis teljes mértékben megfelel a mai kor követelményeinek, a jövőben mód nyílik itt a rendszeres oktatásra, továbbképzésre. A munkásőrség budai járási pa­rancsnoka hangsúlyozta: fel­tétlenül elismerés Illeti az ér­dekelt gazdasági egységeket — mindenekelőtt az Országos Ere- és Ásványbánya Válla­lat Dunántúli Műveit, a Pest megyei Műanyagipari Vállala­tot, a Kőfaragó- és Epület- szobrászipari Vállalatot, vala­mint a pilisvörösvári Pilis­völgye és a Rozmaring Termelőszövetkezetet —, me­lyek építőanyagot, munkagé­Pest megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága Hetvennyolc éves volt, de már megtanultuk, hogy az évek, az évtizedek múlása nem jelent öregkort. S, mert Csata László élete utolsó pil­lanatáig tevékeny volt, meg­szoktuk, hogy közöttünk szer­vez, mozgósít. Mindenkit vá­ratlanul ért így a halála. Pest megyében, Cegléden született, s utolsó lehelletéig ezt a megyét szolgálta. Kispa­raszti családból származott, ő maga munkás tett, a felszaba­dulásig az építőiparban dolgo­zott. A Tanácsköztársaság ide­jén vörösőr volt, amiért ké­sőbb internálták. Ötvenkilenc évvel ezelőtt vált szervezett munkássá és a szakszervezet­ben különböző tisztségeket vállalt. 1922-ben ott volt a sal­gótarjáni bányászok között, egyik szervezőként. A felszabadulás első percé­től hasznos, nélkülözhetetlen tagja volt az új társadalom­nak. Az 1945-ös nemzetgyűlés­ben a szociáldemokraták je­löltjeként választották képvi­selőnek, 1947-től volt a Magyar Mihályfi Ernő neves publi­cista és politikus, a Magyar Nemzet volt főszerkesztője születésének 80. évfordulóján, szombaton, megemlékezést tartottak a fővárosiban. Az évforduló alkalmából róla nevezték el a Budapest II. kerületében levő Tövis ut­cát — annak a környéknek egyik utcáját, ahol életének egy részében élt, lakott. Az immár nevét viselő utcában elhelyezett emléktábla előtt Mátrai Betegh Béla, a Ma­gyar Nemzet rovatvezetője méltatta Miihályfi Ernő köz­életi, újságírói pályáját. A megemlékező szavak után a Magyar Nemzet szer­kesztősége és a Magyar Újság­írók Országos Szövetsége nevé- 1 ben Pethő Tibor, a Magyar pékét adtak a terv valóravál­táisához. Az új bázis kulcsát Tamás János, a Kőfaragó- és Épiilet- szohrászipari Vállalat igazga­tója nyújtotta át Bors László­nak, Ezt kővetően dr. Faragó Elek kitüntetéseket, jutalma­kat nyújtott át az új bázis létrehozásában kiemelkedő részt vállaló munkásőröknek, gazdasági vezetőknek. A Haza Szolgálatáért Érdemérem arany fokozatával tüntették ki Mező Barnát, az Országos Érc- és Ásványbánya Vállalat dunántúli műveinek igazgatóját és Bors László alegységparáncsnokot. A Haza Szolgálatáért ezüst fokozatát kapta Tamás János, valamint Ak­nai József muhkásőr. A Háza Szolgálatáért Érdemérem bronz fokozatát Szalad László és Hlavács Miklós munkásőrök vehették át. Munkásőr cmlékjelvénnyel jutal­mazták Murvai Lászlót, a Eozma- ring Termelőszövetkezet elnökét, Mannherz Mártont, a pilisvörösvári Pilisvölgye Termelőszövetkezet el­nökét, valamint Sámson Józsefet, a Kőfaragó- és Épületszobrászipari Vállalat pilisszentiváni üzemének vezetőjét. F. G. Hazafias Népfront Pest megyei elnöksége | Kommunista Párt, majd az I MSZMP tagja. Két évtizeden át képviselte Cegléd és Abony lakosságát az országgyűlésben. Pest megye egykori törvény­hatósági bizottságának és kis- gyűlésének tagjaként éppúgy, mint az időközben megalakult Pest megyei Tanács tagjaként évtizedekig aktívan dolgozott. 1948-ban a Nemzeti Bizottság megyei elnökévé választották. A Hazafias Népfront Pest me­gyei Bizottságának 1971-től el­nöke, 1976-tól tiszteletbeli el­nöke. Valamennyi tisztségében mindig híven szolgálta a kö­zösséget, a pártot, a népet. Megértette és jól képviselte az ügyet: feladatunkat, a szocia­lizmus építését csak széles né­pi összefogással valósíthatjuk meg. Ezért is volt kiemelkedő egyénisége a népfrontmozga­lomnak, s emberszeretetével, egyszerűségével jól tudott moz­gósítani a közös tennivalókra. A megye lakossága nemcsak tisztelte és szerette is; hasz­nos, tevékeny élete előtt sírjá­nál az egész megye tiszteleg. Nemzet főszerkesztője, Rajcsá- nyi Károly, a lap főszerkesztő­helyettese és Pásztor János, a MUOSZ főtitkárhelyettese helyezett el koszorút az egy­kori kollégára emlékeztető táblán. Az évforduló alkalmaiból koszorúzás volt Mihályfi Ernő Mező Imre úti temetőben le­vő síremlékénél is. .Sírján a Magyar Népköztársaság Elnö­ki Tanácsának koszorúját Bo- donyi Pálné, az Elnöki Ta­nács tagja helyezte el, s meg­koszorúzták a sírt a Hazafias Népfront Országos Tanácsá­nak, a MUOSZ-nak és a Ma­gyar Nemzet szerkesztőségé­nek, valamint a Magyar— Szovjet Baráti Társaság el­nökségének képviselői. Elhunyt Csata László Csala László, a Hazafias Népfront Pest megyei Bizottsá­gának tiszteletbeli elnöke 78 éves korában elhunyt. Hamvasz- tás utáni búcsúztatása szeptember 6-án, szerdán délelőtt fél 11 órakor lesz a Rákoskeresztúri köztemető (Kozma u. 8—10.) ravatalozó jábán. Utcát neveztek el Mihályfi Ernőről Koszorúzási ünnepség a Mező Imre úti temetőben

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom