Pest Megyi Hírlap, 1978. szeptember (22. évfolyam, 206-231. szám)
1978-09-10 / 214. szám
Miért iszol? — kérdezte a kis herceg. — Hogy felejtsek — felelte az iszákos.-T Mit? — tudakolta a kis herceg. — Azt, hogy szégyellem magam — felelte az iszákos. — Miért szégyened magad? — Mert iszom.” (Antoine de Saint- Sxupéry: A kis herceg) P-n iszik a KISZ- titkár. Nem többet, mint mások, csak amit a szokás, meg a munka megkíván: reggel, este és napközben is; ilyenkor déltájt már piroslik kicsit a feje. Így mondja kaparó köhögések között az asszony, erőltetett hangon, mert a telepen dobhártyát tép- des a zaj, együtt nyeljük a téglagyár porát. Nem pletykának szánja, bennünket óv, s nem tudván úticélunk- ról, maga-maga kínálja föl a csattanót. — Mások is isznak? — Mindenki. Ott van átellenben a kocsma, nem is veszik a fáradságot, hogy körbekerüljenek, kitaposott út van itt hátra, oda járnak. Fölhajtják a féldecit, a sört, a fröccsöt, aztán csak jönnek vissza. Ha eszükbe jut visszajönni... — Büntetés...? — Mit gondolnak: ha elbocsátanánk mindenkit, aki iszik, akkor ki dolgozna? Ha napjában szondáznánk, állhatnának végig a szalagok. Amikor valaki már nagyon bizonytalan, leparancsoljuk a munkáról egy órára, kettőre. Mint a múltkor is az egyik targoncást. Targoncára nem ülhetett föl, fölült a motorra, össze is törte magát. — Ez a kocsma, itt a szomszédban szinte kínálja magát. — Ügy igaz, kértük is többször a tanácsot, zárnák be. Rajtuk nem múlott volna, de a vendéglátó hajthatatlan. Persze,' tudják, ha nem lenne a kocsma, akkor legföljebb annyi változna, hogy otthonról hoznák az italt. — Nem tudják megakadályozni, hogy .munkaidőben kijárjanak? — Nézzék: ha berber ornázlánt állítanának ide, egy nap aiatt megszelídítenék, aztán együtt Járnának inni. A titkár feje tényleg piroslik. Nem örül különösebben jöttünknek, de nem is bánja. Égykedvűen hallgatja a kérdéseket, egykedvűen válaszol- gat. — Munkaidő alatt nincs piálás. Nem mondom, előtte, meg utána megisszu]c a magunkét... — Mit isznak? — Mindent, ami a-val kezdődik. A bor, a sör, a pálinka. — Helyes az, hogy a munkások, még a fiatalok is isznak? — Helyes, nem helyes, isznak és kész! — fölcsattan. — A lakáshelyzettel foglalkozzanak inkább, ne a kocsmával. Adjanak az embereknek lakást, akkor majd nem isznak! — Maga hol lakik? Fejét balra veti, mutatja: a telepen. Ott épült néhány éve lakás a gyári fiataloknak.. Nem faggatjuk a KISZ-titkárt tovább, később — így is számoltunk — találkozunk. Mi éppen elmenőben vágyunk a kocsmából, ő odatart. Ész- revett-e bennünket vagy sem, egykedvű arca nem árulja el. Pultra könyökölve a szokásosat kéri; hogy mi a szokásos, már nem várjuk meg. (— Mit szólsz a fogáshoz? — Nem tudok eléggé boldog lenni. Gondold el, ez a titkár intézi itt mit- tudoménhány fiatal sorsát. Szép, mondhatom... — Ne általánosíts! Ettől még nem minden fiatal vezető ilyen, s nem is az a baj, hogy ő így gondolkodik, hanem, hogy ilyen gondolkodással vezető lehet. Miért hagyja a gyár vezetősége? — Látod, amióta eljöttünk a gyárból, ezen töröm a fejem én is.) SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS/A Hazánkban 1977-ben a 100 százalékos ' alkoholra átszámított szeszesital-fogyasztás személyenként 11,2 liter volt. Alkoholfogyasztásban a kilencedikek,, töményszesz-fogyasztás- ban a másodikak vagyunk a világon. A felnőtt lakosság többsége szociális ivó: rendszeresen fogyaszt alkoholt, de nem részegedik le. Az iszákosok száma 400 ezer, ebből alkoholista: 175 ezer. A múlt évben Pest megyében a bűnelkövetők 27 százaléka kapcsolatban volt az alkohollal; a közlekedési bűncselekmények 72,1 százalékát alkoholos befolyásolás alatt követték Vél. Háromszáz esetben az áldozat .'ittas állapota is szerepet játszott a bűncselekmény élkövetésében. TO7///////Ä'/////'////// (— Megdöbbentő adatok. — Azok, de méginkább, ami az adatok mögött van. Ami számmal ki se mutatható: iszik a fél ország. Iszik jóltedvében, bánatában; s főleg iszik minden ok nélkül, mert így szokta meg. A kevesek jutnak a statisztikába, s a nagy szám ellenére a kisebbség kerül elvonókúrára. — Mit tehet itt akkor egy rendelet, Ápáti-Tóth Sándor felvétele (A Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója kiállításáról) a kilenc órai korlátozás, s most az áremelkedés? — Ez az, amire keressük a választ.) rssssssssssssssssssssssj5 Napsütéses reggel, jó ilyenkor kiülni a lépcsőre, nekitámaszkodni a ház falának. Ül is ott két munkásforma ember (hátukat nekitámasztják a ház falának), jókat kortyolnak a sörből. Literesből persze, ez most a sláger. Nem zavarjuk mag őket, később — állapodunk meg —, itt találjuk még őket. Nem találtuk. A taxisofőr, jó játéknak véve próbálkozásainkat, kicsit már mellénk állt, figyelte; valaki jött, s egyszerre mintha sürgőssé vált volna a mehetnék a Két ráérőnek; úgy mentek el, bogy a sört is félbehagyták. Az üzletvezető készséges. — Nem, kérem, az áremelés nem jelent itt semmit. Két éve is úgy volt, most is; egy hétig, kettőig még csak- csak visszatartotta a vásárlást, abban legalábbis, hogy a drágább helyett az olcsóbbat vették. Aztán a végén minden úgy ment, mint addig. Nem is az a baj, kérem, hogy megveszik, hanem hát, hogy a tej vagy a vaj helyett veszik meg, a gyerekektől viszik el a pénzt. ' — Mi lehetne a megoldás? — Az, ami a sörrel: hoznak egyszer, aztán nincs több. Ha ezt csinálnák a pálinkával is, nem lenne ennyi részeges. — Maga a kereskedő, vállalná ezt a forgalomkiesést? — Vállalnám, nem vállalnám, megcsinálnám. Nem olyan borzasztó pénzkiesés ez: az egymilliós forgalomból nálam, ha ötvenezer az alkohol. Meg aztán, tudják, én nem iszom alkoholt, észre se venném, ha nem lenne. Ezt mondja a p-i bolt vezetője is: — Ha lenne egy rendelet, ami mindenütt tiltja, hát én is beállnék a sorba. De így, hogy én vagyok boltos a környéken, s nekem .nem lehet kettőig árulni, hát ez nem megy. — Miért pont kettőig?, .. -rry Ezt kérdezém én is: a gyár három műszakban' dolgozik, a. délutá- nosok már vásárolhatnak. Meg, tudják, hiába a tilalom. Elhozzák otthonról az italt. Hangos asszony bólint rá szavával, hangszálait alkohol érdesíthette meg. — Nem tudnak velünk kitolni: én is elhozom otthonról. Vagy megveszem a gyárba jövet reggeL Nem tudják megakadályozni, hogy igyunk. (— Szerinted sem? — Legalábbis nehezen, hosszú évek, mit évek! Évtizedek munkájával. — Rendeletekkel? — Azokkal is. Igaz, csöpp a tengerbe; kijátsszák, az is igaz. De hát higgyük, hogy a törvény mögölt társadalmi reménykedés van, s nem tagadhatjuk: van is némi foganatja. — Az, hogy reggelente kocsma helyett otthon isznak? Hogy féldeci helyett boltban veszik a féllitereket? — Ez is igaz, de nézd a számokat: igaz, hogy egészében nőtt a szeszfogyasztás, de a növekedés üteme az előző évihez Itépest csökkent. — Akkor én azt mondom: bögrecsárda ... — Nyertél.) rssssssssssrsxsss/'/Ssssj Nem kell sokat menni, ha az ember olyan házat keres; olyat, ahova be lehet menni, lehajtani egy-egy kupicát, elbeszélgetni életről, halálról, aztán venni egy üveggel, jusson otthonra is. L. nénit a városban ajánlják, hivatalos helyen. Most folyt ellene szabálysértési eljárás, éppen postázzák a büntetést. Ne aggódjunk, biztatnak, nem olyan sok az az ezer forint, hogy akadályozná a tiltott árusítást. — Jól ismerjük mi ezeket a bögrecsárdákat — mondja az osztályvezető —, kii is róhatnánk naponta a büntetést, de nincs annyi ember a tanácsban, ahányra ehhez szükség lenne. Hiába a büntetés, még ha a legmagasabb, tízezer forint is, kifizetik a pénzt, aztán csinálják tovább. Megéri nekik. Az öregasszony mindenesetre bizalmatlan. Föl-fölmár bennünket, sopánkodik: — Nem ismerem én magukat, hogy adnék egy kortyot is? — Annak a kerékpárosnak is adott. — Hát, jó ismerős, de maguk, ki tudja, nem a rendőrségre szaladnak- e. Múltkor is megtörtént. Mondta is a rendőr, drága pálinka ez. Révész Napsugár rajza — Följelentették? — Föl, valami haragos. Mit tudja az, mi munka van a gyümölccsel, mit dolgoztunk mi kation -az urammal.- Kicsi a nyugdíj, ugye, jól jön a kiegészítés. — Ha hivatalosan beadná? — Nem éri az meg. így kapok literéért százötvenet is, úgy a felét se. Na, kérnek vagy nem? Kérünk, de előbb — úgy járja az üzlet — kóstolunk: színre, szagra, ízre jófajta kisüsti. Félliter a kíváncsiság ára, az öregasszony félve adja oda. — A maguk lelkiismeretére bízom a sorsom — mondja a kapuban, úgy enged el. r///AWA7///// .///AW (— Tiszta a lelkiismereted? — Hát... — Nem az öregasszony, a pálinka miatt. Mit szólnál, ha ezért büntetést kéne fizetned? — Zokon venném. Egyszer már megfizettem az árát. — Na, látod, ez az, mindenki zokon venné. Pedig nemcsak ezt az öregasszonyt kell megbüntetni a kevés kis nyugdíjával, hanem azt is, aki vásárol tőle. — S mit érnél el? Kevesebb lenne a bögrecsárda? Dehogy. Kevesebb lenne a szabálysértési eljárás.) /■SSSSS/SSS/SS. SSSSS/SSJ Vélemények a témáról. Az orvos: — Mi, akik naponta tárgédiák közelében élünk, jobban érezzük a veszélyt. Keressük a megoldást, s az alkoholizmus, mint betegség kutatása, gyógyítása lépeget is előre. De talán nem is a betegről van szó, hanem azokról, akik a betegség felé tartanak: az ő megmentésük is a cél. De az orvos egymagában keveset tehet: az egész társadalomnak kell összefogni ahhoz, hogy megtörje az évszázados hagyományt, s az új nemzedékbe már új szokásokat neveljen. Az ügyész: — A jog eszközei korlátozottak, és későiek is. A baj már előbb jelentkezik, nem akkor, amikor valaki bűnöző lesz, hanem amikor elkezd inni. Ez az igazi feladat: a prevenció: megelőzni az italozás, mint létforma kialakulását, s közösen ránevelni az embereket arra, hogy ha személyiségi jognak tartják azt, hogy igyanak, akkor legalább annyira joguknak tartsák, hogy csak annyit igyanak, amennyi még nem ártalmas. (— Erről van szó, látod, a mértékből. Igyon, aki akar, de annyit, amennyi jólesik. S ha netántán nem kívánja, legyen joga, ereje nemet mondani. os*-; Ezt nevezem én úgy, hogy az ivókultúra kialakítása. Dehogy akarok én alkoholmentes világot, hanem csak olyan felnőtt társadalmat, ahol mindenki a maga akarata, s nem holmi — meglevő, nem meglevő — szokások miatt iszik azt és annyit, amit és amennyit iszik. — De hát akkor ez sokkal nehezebb, mintha holnaptól nem árulnánk szeszt az üzletekben! — Igaz. Ez lenne cikkünk legfőbb mondandója.) yzy////y//////////////> Az asszony szégyenlős. Látszik rajta, küszködik, lesütött szemmel, halkan pergetve a szavakat, mondja: — Alkoholista voltam, nagy beteg. Jó ideje nem iszom, mert tudom, mit jelent az elvonó, meg itt vannak a többiek, nem hagynák a poharat a kezemben. Tudják, a legnehezebb az, megállni az első poharat. Ellent mondani a tréfáknak, vállalni a sértődéseket, és hát nem mindig tudja az ember vállalni. Félrenéz. Férfi a balján, az segíti ki: — Azt kellene elérni, hogy ne legyen kötelező az ivás. Ne szesszel traktálják az embert, ha valahova megy. Mi, magunk között ezt már kipróbáltuk, s úgy is élet, az élet. Mi: egy alkoholellenes klub tagjai valahol a megyében. Egy héten kétszer találkoznak, együtt töltik az estét: beszélgetés, kártya, tévénézés. Hétvégeken kirándulnak, vagy társadalmi munkát vállalnak. Segítik a betegeket — elvonón voltak legtöbben —, örülnek egymás erejének, s maguk is bánják, ha mégis kevés az erő. — Az ivásra mindig valami nehézség viszi rá az embert — mondja egyikük. Rangidős lehet, úgy szólítják mindnyájan, apásan: Sándor bácsi. — Nekem is családi gondjaim voltak, elváltam. Nem akarok én visszakerülni a kórházba, mert, aki azt megismerte, nem kívánk02ik vissza. De a legnagyobb segítség ez a klub. Hogy esténként lehet hova jönni, hogy itt magunkon kívül lehet törődni mások örömével-gondjával... Szóval a közösség, hát az az igazi erő. A klub tagjai most jöttek meg a bulgáriai nyaralásból, jövő hétre elkészülnek a képek is, akkor majd lesz diavetítés. Az itthonmaradók hallgatnak, a világotjártak mesélnek. Vidáman, felszabadultan. Arcukra szép fényt borított a nyári nap. MAJOR ÁRVÁCSKA—SZENTE PÁL i 1 W.V.V.V.V.V.; BMagazinIIIIS Isiiig. 4/ Jt wmm ■imánwim Sí 7 Sií&S 19iö. SíLrlLMBLR 10., V AsAKÍNAr »í:$í::íííí?:: Oroszlánt a kapuba?
