Pest Megyi Hírlap, 1978. augusztus (22. évfolyam, 179-205. szám)

1978-08-19 / 195. szám

ELKÉSZÜLT A TORO NY HÁZ Nyolcvan új otthon Elkészült az első tízemeletes lakóház a Dózsa György úton. Csütörtök reggel Nagy Iván építésvezető, a Pest megyei Állami Építőipari Vállalat képviselője, Márton József, a városi tanács műszaki osz­tály vezető főmérnöke ésStol- mayer Mihály, az Egyesült Lakásfenntartó Szövetkezet elnöke bejárták az épületet, I majd Márton József átvette! az építőktől a kulcsokat, és I átadta^ az üzemeltetőnek, a lakásszövetkezet elnökének. Az elkészült 80 lakással 479- re emelkedett a városban a szövetkezeti lakások száma. Az alkotmányunk ünnepén átadott lakások tulajdonosai hamarosan beköltözhetnek otthonaikba, s a toronyház földszintjén könyvesbolt, üveg-porcelán és iparcikk ke-, reskedés kap helyet. Cs. J. h,M Az elkészült ház melletti épííőanyagdombok Is jelzik, a többi ház sem várat magára sokáig. Lakásszerviz a János utcában NAGY ÉRDEKLŐDÉS MÁR AZ ELSŐ NAPOKBAN A János utcában járók hóna­pok óta figyelhették egy új épület megszületésének mozza­natait, s találgathatták rendel­tetésének célját. Nos, nemrégi­ben megoldódott a rejtély. Az épületen megjelent a felirat, miszerint itt kapott otthont az építőipari szövetkezet lakás­karbantartó részlege. A szövet­kezetben új tevékenységi for­maként, a megyei lakásjavító társulás részeként, létreho­zott. szolgáltatás iránt máris nagy az igény. A lakásszerviz szakemberei minden olyan felújítást elvé. geznek, amely a gödöllői ott­honok széppé varázsolásához nélkülözhetetlen. Így üvege­sek, festők, tapétázók, kisebb víz- és villanyszerelési mun­kákhoz értő szakemberek, kő. művesek tartoznak majd a szervizhez. A jövő idő azért indokolt, mert a szövetkezetben most igyekeznek megszerezni az engedélyt, amelynek birto­kában a szakembereket felve­hetik. Addig a szövetkezet saját, valamint a vegyesipari szö­vetkezet szolgáltatórészlegének dolgozói végzik el, a felvevő­irodán elvállalt feladatokat. A lakásszerviz régi hiányt pótol a szolgáltatások hálóza­tában."' — 1 HÍJ Sí* ■ ■’ it'-í i&igA RLA P KÜLÖNKIADÁSA V. ÉVFOLYAM, 195. SZÁM 1978. AUGUSZTUS 19., SZOMBAT Dányi KISZ-esek Erősödött a fiatalok vitakészsége A politikai nevelő munka javításáért Napjaink ifjú forradalmárát arról ismerjük fel, hogy nem hátrál meg a kényes kérdések elől, nem tűri el környezeté­ben az önzést, a harácsolást, a közösség kárára való ügyes­kedést. Elveihez ragaszkodva, saját tetteivel, példájával igyekszik: hatni idősebbekre és társaira, a szocialista gondol­kodásra, életmódra, helytállás­ra nevel Közéleti tevékenység Ezekkel a goxidolatokkal zá­rul a KISZ Dány községi bi­zottságának az 1977—78-as mozgalmi évben végzett mun­kájáról szóló beszámolója, amelyben jelentős teret szen­teltek az eszmei, politikai nevelő munkának. A beszámo­lót legutóbbi ülésén a KISZ járási bizottsága is megtár­gyalta. A dányi KISZ-bizottság 1976-ban alakult. Három alap­szervezete --------községi, két te rmelőszövetkezeti — hatvan­nyolc fiatalt tömörít. A dányi fiatalok jól kihasználják azo- kai a lehetőségeket, amelye­ket a mozgalmi élet különböző formái nyújtanak tagjaik tuda­tának formálásához. Az aktív közösségi emberek nevelésé­ben jelentős szerep jut a kö­zösen végzétt társadalmi mun­káknak. Az ifjúsági klubokban folyó tevékenységből is részt kérnek a dányi KISZ-esek. A leendő KISZ-tagakat a nyol­cadikosok klubjában készítik fel az ifjúsági szervezetben végzendő közéleti tevékeny­ségre. Jutalmazás A KISZ-bizottság munkáját is befolyásoló személyi válto­zások is lezajlottak az elmúl* mozgalmi évben, de csaK ki sebb nehézségeket okoztak. A KiSZ-fiútálak szavának súiya \an a község életének alakí­tásában, ezt az is bizonyítja, hogy a fiatalokat érintő kérdé­sek megvitatására a tanács, a tsz, a művelődési ház rendsze­resen meghívja képviselőjü­ket, a termelőszövetkezetben megalakult az üzemi négyszög. Ha csak áttételesen is, de nagy szerep jut a fiatalok nevelésé- len a különböző, az Edzett if­júság jegyében zajló sport- programoknak. Nagy sikerű sportnapot tartottak tobo al­kalommal, ezeket kóveióen'po- li iikai, szellemi velé-Ked lkat rendeztek. A dolgozó fiatalok szokásos évi találkozóján a Ká- kosvölgye Termelőszövetkezet és a 21-es Építőipari Vállait t KISZ-esei is ott voltak. Az elmúlt év őszén a szemé­SPORT + SPORT SPORT + SPORT + SPORT + SPORT4- SPORT -+- SPORT Kezdődik a járási labdarúgó-bajnokság Két üveg szóda a vendégeknek Vége a nyári szünetnek, kezdődik a járási labdarúgó- bajnokság. A szövetségben el­készült a sorsolás, s kihirdet­ték a bajnokság legfontosabb szabálvait is. A járási I. osztályban 14, a II. osztályban 6 csapat ver­seng majd a bajnoki ponto­kért. Előbb azonban Valkó és Hévízgyörk együttese osztá- lyozón dönti el, hogy melyi­kük kerül az I., melyikük ma­rad a II. osztályban. Az osz­tályozó mérkőzésen azok a játékosok szerepelhetnek, akik egyesületük igazolt lab­darúgói, s a mérkőzés idején, augusztus 19-én, nem állnak eltiltás, vagy felfüggesztés hatálya alatt. Újdonság, hogy a kerepesi és kistarcsai együttesek ez- j után Kerepestarcsa néven szerepelnek a megyei, illet­ve a járási II. osztályú baj­nokságban. Az új idény elő­írásai közé tartozik, hogy baj­noki mérkőzést csak hitelesí­tett pályán lehet játszani. A pályákat a játékvezetők a mérkőzések előtt hitelesítik ■vasárnap, augusztus 20-án. A vendégcsapatok részére ezen­túl a vendéglátók minden mérkőzésre két üveg szódavi­zet kötelesek biztosítani. A mérkőzések zavartalanságát 10 karszalagos rendezővel kö­telesek szavatolni, a pályavá­lasztók. A rendezőknek a mérkőzések előtt a játékveze­tőnél kell jelentkezniük. Az is szabály, hogy a játékteret legalább egy szál dróttal el kell keríteni. A járási elnökség hozzájá­rult, hogy néhány mérkőzést az eredetitől eltérő időpont­ban játsszanak. így a GEAC j csapaté az első három fordu- I lóra kapott halasztást, hiszen * 1 II. III. az egyetemen csak szeptem­berben kezdődik az oktatás. Az elmaradt találkozókat az ellenfelekkel egyeztetett idő­pontban a hétközi fordulók­ban pótolják. A Túra—Szada ifjúsági és felnőtt találkozót augusztus 20-án, délután 1 és 3 órakor kezdik. A Bag— Isaszeg ifjúsági mérkőzés ba- gi kezdete: augusztus 20., dél­előtt. fél tíz. A Kartal II—Gö­döllő II összecsapást augusz­tus 20-án, Kartalon délelőtt tíztől, a Honvéd Malinovszkij SE—Szada mérkőzést szep­tember 3-án délelőtt tíztől Nagytarcsán rendezik. Az első három forduló sor­\ A KISZ-ESEK ÉPÍTETTÉK solása: (az X-szel jelölt he­lyen a Valkó—Hévízgyörk ta­lálkozó eredményétől függő­en szerepelnek a csapatok). I. osztály: I. forduló: augusztus 20., délután 4 óra. Bag—Isaszeg, Pécei—Mogyoród, Túra—Szada, Honvéd MSE—Galgahévíz, Zsám- bok—Dány, X—GEAC (későbbi időpontban), Veresegyház—Aszód. II. forduló: augusztus 27., dél­után 4 óra. Isaszeg—Aszód, GEAC —Veresegyház (későbbi időpont­ban), Galgahévíz—X, Dány— Honvéd MSE, Zsámbok—Szada, Bag—Pécei, « Mogyoród—Túra. III. forduló: szeptember 3., dél­után fél 4. Pécei—Isaszeg, Túra— Bag, Zsámbok—Mogyoród, Hon­véd MSE—Szada, X—Dány, Veres­egyház—Galgahévíz, Aszód—GEAC (későbbi időpontban). II. osztály: I. forduló: augusz­tus 20., délután 4 óra. Kartai II— Gödöllő II, X—Nagytarcsa, Do- mony—Kerepestarcsa. II. forduló: augusztus 27., dél­után 4 óra. Gödöllő—Kerepestar­csa, Nagytarcsa—Domony, Kartal —X. III. forduló: szeptember 3. dél­után fél 4. X—Gödöllő II., Do- moijy—Kartal II., Kerepestarcsa— Nagytarcsa. Csiba József Kispálya a tangazdaságban Az alkotmány napjának tisz­teletére szombaton délután 2 órakor avatják fel a Repülő­téri út mentén, a tangazda­ság gödöllői kerületében el­készült kispályát. A hír, akár­hogy is nézzük, nem sejtet szenzációt, Egy kispálya, ahol focizni, kézilabdázni, lehet, nem a Kolumbusz tojása.. Leg­alábbis a világrengető ese­ményekhez szokott olvasónak minden bizonnyal nem, de akik a pályát építették, s majdan használhatják, azok­nak igenis sokat jelent a pár négyzetméteres salaksziget. S nemcsak a sportolási lehető­ség miatt, hanem mert ön­erőből, társadalmi munkával, sok-sok izzadsággal építették. Winkler Ferenc, a tangaz­daság baromfitenyésztési ke­rületének párttitkára, aki majd az ünnepi beszédet mondja a megnyitón, az épí­tők lelkesedésével beszélt a tervezésről, a megvalósításról. Elmondta, hogy a kerület párt­vezetősége már tavaly az év elején elhatározta. hogy a koronauradalomtól örökölt piszkos istállók, fészerek he­lyén épüljön sportpálya a fiataloknak. A kerület KISZ- esei nagy örömmel fogadták a javaslatot,, s rögtön hozzáfog­tak a munkához, amire jellem­ző, hogy több mint 40 teher­autónyi szemetet, limlomot kellett elszállítani a környék­ről. Azt, hogy augusztus 20-ra átadják az új pályát csak az idén határozták el. S hogy a terv valóra váljék, nem­csak a fiatalok, az idősebbek is csatasorba álltak. A múlt szombaton például a párt­vezetőség tagjai serénykedtek a pályán, ők végezték el az utolsó simításokat. De segí­tett a gazdaság központja is: a pálya melletti, két helyiség­ből álló épületet a fiatalok rendelkezésére bocsátotta, eb­ből lett az öltöző. A hálót is a központ vette, a kapukat, az előírt szabványoknak meg­felelően maguk a fiatalok ké­szítették. Ezzel együtt a 30 KISZ-tag 3450 órányi társa­dalmi munkával rukkolt ki. Érthető hát az izgalom: au­gusztus 19-én, az avató után öt csapat méri majd össze erejét, köztük a szomszédos Középmagyarországi Közmű- és Mélyépítő Vállalat KISZ- eseinek gárdája. A KKMV-sek szereplése azt sejteti, hogy a pályán nem­csak a gazdaság fiataljai ker­gethetik majd a labdát: az építők úgy gondolják, hogy ők is bekapcsolódhatnak a város sportéletébe, a kispá­lyás labdarúgó-bajnokságba. A pályát minden bizonnyal ki- használjáir majd, hiszen gon­doltak mindenre: a szomszé­dos házak ablakaira rácsokat szereltek, hogy az örömbe még véletlenül se vegyülhes­sen üröm, abba az örömbe, amit a KISZ járási bizottsá­gán is osztanak, hiszen az évekkel ezelőtt meghirdetett kispályaépítési akció sikerek­kel eddig nem nagyon kényez­tette el őket. A jól végzett munkáért a jutalom a játéklehetőség lesz, de azárt említsük meg a leg­szorgalmasabb építők nevét: Megyeri István géplakatos, a KISZ-alapszervezet titkára. Bankó László műhelyvezető. KISZ-vezetőségi tag, ifjabb Garai Mihály erdész, a KISZ- alapszervezet sportfelelőse, ifjabb Jónás József villany- szerelő tanuló, a többiekkel együtt nagyon sokat tettek azért, hogy kellő időre elké­szüljön a pálya. Dicséretet érdemelnek az idősebbek is, például idősebb Garai Mihály ács, s rajta kívül is több ne­vet sorolhatnánk. Hangya Jó­zsef, a KKMV dolgozója, de a tangazdaságban KISZ-tag; az ő esete bizonyítja az össze­fogás, a segítőkészség ere­jét. G. Z. lyi változások következtében k^sé nehezen indult a poéti­kai képzés. A fiatalok politikai vitakörön és az aktivisták Kö­rében beszélhetik meg az idő­szerű társadalmi, politikai kér­déseket. Az ifjúsági vitakörök munkája rendben folyt. Gon- uot okozott viszont a megfele­lő előadók biztosítása. A túl magas szintű előadásokat nem mindegyik fiatal értette, a ke­vésbé tartalmasak pedig nem elégítették ki igényeiket. Ezen úgy igyekeznek segíteni, hogy a magasabb képzettségű fiata­lokat bevonják az aktivisták körének munkájába, de a köz­ségi. pártszervezet is támogat­ja őket a megfelelő előadók biztosításával. Követendő mód­szert vezettek be a tsz alap- szervezetének KISZ-esei. Az iíjúsági vitakörök után politi­kai totót töltenek ki a résztve­vők, a legjobbak teljesítmé­nyét könyvvel jutalmazták. Az aktivisták körének mun­káját nehezítette, hogy a kü­lönböző munkaterületeken.. és különböző időben dolgozó fia­talok idejét nem mindig tud­ták összeegyeztetni. A jó hagyományokat megőrzik Az elmúlt évi., munkát érté­kelve a jövő feladataival is foglalkozik a dányi KISZ-esek beszámolója. Legfőbb felada­tuknak az alapszervezetekben folyó politikai nevelő munka hatékonyságának növelését te­kintik. Azt szeretnék elérni, hogy a KISZ-tagok reális és önálló véleménnyel rendelkez­zenek a helyi és nemzetközi politikai eseményekről, s meg­felelő vitakészség birtokában másokat is meg tudjanak győzni igazukról. A vitakészség kibontakoztatására és fejlesz­tésére jó alkalom kínálkozik a politikai vitakörök és az akti­visták körének fog.alkozá?nin. A KISZ-vezetők szervezők ín­ségének növelése is hozzájárul a politikai munka sikeréhez. Az eddigi gyakorlatot fejleszt­ve a jövőben még nagyobb szerepet kap a szocialista tar­talmú társadalmi és családi, valamint ifjúsági ünnepek méltó köszöntése. A KISZ kommunista jellegének erősí­tésre azonban továbbra is a taggyűléseknek lesz alapvető feladatuk. Az 1978—79-es mozgalmi év kezdetén új vezetőség vette át a dányi KISZ-élet irányítását. A régi vezetők munkáját kri­tikusan Szemlélve, a ló hagyo­mányokat megőrizve és to­vábbfejlesztve végzik a rájuk háruló feladatokat. G. M. Társadalmi munka A KISZ járási bizottságá­nak legutóbbi ülését követően a bizottság tagjai társadalmi munkában rendbe tették i a KISZ-bizottság épületének környékét. Kertészeti bemutató Kertészeti bemutatót rendez az alkotmány napjának tiszte­letére augusztus 19-én és 20- án, délelőtt 9-től este 6 óráig, a Hazafias Népfront kerepesi községi bizottságának kertba­rát köre. A kiállítást, amelyen az érdeklődők a helyi kertek termésével, kertészeti kisgé­pekkel és szerszámokkal is­merkedhetnek meg, az új nap­közi otthonban rendezik. Szombati jegyzet Legszebb Ki, mi, melyik a leg­szebb? Eldöntéséhez elő­ször a szép fogalmát kel­lene tisztáznunk. Miért tartunk szépnek valamit? Évezredek számos gondol­kodója megtette előttünk, könyveiket fölütve, kivá­laszthatnánk azt, amelyik legközelebb áll hozzánk, de azokat is, amelyek ellent­mondanak egymásnak. Bár­hogy csoportosítanánk, könnyedén rájöhetnénk, a szépről alkotott felfogások majdnem olyan sokszínűek, mint maga a szépség. Ne törjük fejünket, ne szapo­rítsuk a meghatározásokat, hátha anélkül is boldogu­lunk. Jó két évtizede, mint szerte az országban, járá­sunk községeiben is sok új házat építenek. Kezdetben a régiekhez hasonlókat, többnyire a hagyományos építőanyagokkal. Teheiő- se'obé válván, mind többen eltérlek az ősi formáktól, a nyeregtetős parasztházat felváltotta a négyzet alap­rajzú, sátortetős épület. Ekkor döbbenhettünk rá, milyen törékeny az oly sokat dicsért és kicsit túl­értékelt népi ízlés. Bon­colgatása nem külön jegy­zetet, tanulmányokat érde­melne. Pontosítsunk: nem vet­tük eszre azonnal, éveknek keiiett etmuLiu, sok kocka­háznak felépülni, míg va­lakin megkongatták a vész­harangot. Éiég az ízieste- lensegoőL, le a kockaházak­kal, vissza nyeregtetőshöz. Mint minden első reagá­lás, ez is túlzott. Azóta el- meiyulteob eiemzesek szü­lettek, nekiveselkeuiek a tervezők is, a régi és niai ötvözeteként töboféle vál­tozatát készítették el a fa­lusi házaknak. Ajánljak az építtetőknek, akik nehezen kaphatók az újra, mert azt hiszik, vissza keil térniük a régire. Ezen a ponton válik fon­tossá a tudatformálás mun­kásainak szerepe. Népmű­velőké, pedagógusoké, köz­íróké, politikai és társadal­mi szervezeteké. Nekik kell a községek építészeté­ért felelős hatósági embe­rek tevékenységét felvilá­gosító, okos szóval támo­gatniuk, Noszogatni alig is szükséges őket, hiszen elhivatottságuknál fogva szívügyük az ilyesmi. No, meg kötelességük. ^ Ok sem csalhatatlanok, nekik sincs mindenre kész recepetjük. Próbálkozásai­kat oktalanul ne gátoljuk, hiszen nem a tegnapot, a a holnapot alakítják. A ma és a holnap tudatát, köz­tudatát. A megértés azon­ban nem fajulhat elnézés­sé, nem vezethet a véle­mény .nyilvánítástól való tartózkodássá. Gödöllőn és a járásban az idén két építészeti an- kétot tartottak, vándorol- tatják azt a kiállítást, amely a szörnyszülöttek társaságában a követhető példákat'is bemutatja. Ve­resegyházon, olvashattuk, a napokban, ezentúl kiadják a község, illetve az év leg­szebb háza címet Ezen érdemes, eze.n kell gondol­koznunk Vajon helyes-e? Szabad-e kimondani, ez a legszebb Meri, merheti-e bárki is vállalni az ítész szerepét? Ügy kezdtük, a szépség összetett, sokrétű, bonyo­lult valami De vannak kri­tériumai Ha nem volnának, meghatározása még igény­ként sem merülhetne fel, Ha van mérce, rangsorol­ható az alkotás. Hozzáte­endő azonban, az esztendő és a falu legszebb háza cím nem örök időkre szóló bizonyítvány. És még nyo- matékosabbeun, nem azért a legszebb, hogy utánozzák. Más környezetben, akár a harmadik, negyedig utcá­ban talán sokkal kevésbé mutatós. Ne tekintsük több­nek felhívásnál: építse­tek mást. a tálba harmoni­kusan illeszkedőt, a leg­szebbnél is szebbet, cél­szerűbbet. Az is csak idő­legesen lesz a legszebb. Miint tudjuk, a változa­tosság is gyönyörködtet. Kör Pál

Next

/
Oldalképek
Tartalom