Pest Megyi Hírlap, 1978. augusztus (22. évfolyam, 179-205. szám)

1978-08-24 / 199. szám

1978. AUGUSZTUS 24., CSÜTÖRTÖK Végső búcsú Féja Gézától Kulturális és társadalmi életünk ismert személyiségei, pályatársak, a barátok, tiszte­lők sokasága, s a családtagok vettek végső búcsút Féja Gé­za József Attila-díjas írótól tegnap a Farkasréti temető­ben. A virágokkal, koszorúk­kal övezett ravatalnál a Ma­gyar írók Szövetsége, s író­társak nevében Csák Gyula, a Magyar Írószövetség titkára emlékezett irodalmunk nagy halottjáról. A barátok nevé­ben Csohány Kálmán Mun- káesy-díjas, érdemes művész­grafikus idézte a népe sor­sáért élete végéig felelősséget érző, a boldogabb életért te­vékenykedő Féja Géza alak­ját. Féja Gézát a Fővárosi Ta­nács által adományozott dísz­sírhelyeit helyezték örök nyu­galomra. A sírt elborították a kegyelet, a megemlékezés vi­rágai. BESZÉLGETÉS A VÁCI VONATON Amit a művelődési központ tehet Fut a vonat. összeköt bennünket az uta­zás, Különös kapcsolat ez. Meghitté teszi a piszkos kupé­kat, közlékennyé a bennülő- ket. Beszélünk és beszélnek hozzánk, sokszor őszintébben, mint a jó ismerősök, Többé úgysem találkozunk. Féltve őrzött gondolatok itt, ki­mondva, jelentéktelenné vál­hatnak. Legszívesebben idős emberek mellett keresek he­lyet. Hallgatom elejtett gon­dolataikat — rést nyitnak sor­sukra. Nézem ölben pihenő, eres kezüket, melyek olyan világot tapasztaltak, amit én csak könyvből ismerek Mit akarnak? Vác felé tartunk. A munkások művelődésé­Pest megyei alkotók bemutatkozása 5 Z. Gács György emlékkiál- 2 lítása a XI. kerületi, Bartók r Béla úti Galériában szeptember E 30-ig, Jávor Piroska és Asszo- E nyi Tamás közös tárlata = augusztus 31-ig a Csontváry- E teremben látható, hétfő kivé- E telével, naponta. Léderer Ta- = más szobrai a pilisborosjenői E klubházban augusztus 27-ig te- - kinthetők meg. Kinetikus szobrok Z. Gács György élete utolsó éveit Szentendrén töltötte, pá­ratlan leleménnyel kutatta az új technikai eljárásokat, nem volt még kész, új alkotásra készült; az életmű mégis tel­jes — minősége révén. Festő volt, most mégse annyira raj­zai, zománcképei tűnnek iga­zán rendkívülinek, hanem anyagtársuláson alapuló plasz­tikái, melyek színeket tükröz­nek. Olyan mobilok ezek, me­lyek nem önmagukat, hanem a környezetet alakítják át szüntelen újabb és újabb szín­csoportokra, állnak, miközben mozdítanak: színné költik át a valóságot. Olyan dialektikus szépséget teremtenek, mely a maga mozdulatlanságában vál­tozik. Schöffer Miklós motori­zált tónusait az üveg és a fém kombinációival éri el egészen más úton, ez nem időhöz kö­tött szerkezet, hanem elromol- hatatlan gép. Befogad minden mozgást, s azonnal visszatük­rözi. Formáját megtartva csak annyiban változik, mint körü­lötte a világ. Egyszerre sugá­rozza vissza önmaga lényegét és a környezet átmeneti kate­góriáit. E plasztikai színkonst­rukciók közül maradandóan tökéletes a Niké, s igazán kü­lönös hagyományos rajza, mely Shakespeare Prosperó álarcában már önmaga elmú­lását sejdítette meg. Tűzzománcok, érmek A Szentendrén élő művész­házaspár megbízható értékeket mutat be. Asszonyi Tamás a magyar éremművészet egyik irányadó mértéke. Minden öt­lete szellemes és tökéletesen kivitelezett. Győzi gondolattal is, új és új elemekkel serkenti önmagát, s ezzel magát a mű­fajt is. Tágítja határait a gro­teszk és alkalmi szentendrei pénzérmekkel, bronzlap meg­hívókkal. Az érem egyre in­kább valamilyen fontos évfor­duló, esemény megörökítő pillanata, egy eszme szobra - szi kifejezése, melyet a társa­dalom igényel. Arról van szó, hogy Asszonyi Tamás szellemi erőnléte állandó és magabiz­tos, műveltsége, általános és szobrászi kultúrája képessé te­Asszonyl Tamás érme Jávor Piroska tűzzománca szí szinte minden igaz és ko­moly feladat elvégzésére. Az egyenletesen jó átlagból is ki­emelkedik a Győzelem, mely minden kis mérete ellenére monumentális hatású. Igen szellemesek, ötletesek a Ligeti Erika, Csíkszentmihályi Ró­bert és Czinder Antal erényeit kísérő, abbba öltözködő érmek, melyek Karinthy Frigyes pa­ródiáit folytatják a plasztiká­ban úgy, ahogy Asszonyi Ta­más egyrészt megtiszteli kol­légáit e mosolyt és szépséget fakasztó értelmezéssel, más­részt bizonyítja: ő is képes lenne arra, amit a pályatársak hasonló közegben, megegyező értékrenddel teremtenek. Jávor Piroska tűzzománcai egyre izgalmasabbak. Régeb­ben megelégedett a felület na­gyon kellemes és színben érett hatásaival, ma többre tö­rekszik. Vizuális jegyet talál integrált sűrítésekkel az élet nosztalgikus megrendülésére és a derűre is. Szinte képi köz­mondás, ahogy aláírása színnel és formával szerkesztett össz­hatássá növekedik. Lepkesoro­zata mérsékeltebb — az igazi iráiny Zsuzsi virágai, hiszen bennük tömörül a kedvesség és á , tudás hiánytalansága; báj és' koncentráció. Plasztikák Pilisborosjenőn Alkotmányunk ünnepén nyílt meg nagy közönség előtt figyelemre méltó kiállítása. Itt él Pilisborosjenőn, s szép környezetben Léderer Tamás. Negyvenéves, ilyen életkorban kezdődik a szobrász; Meurier, Maillol példája bizonyítja. Benne is feszül a tehetség, új formák felé lendíti. Van ké­pessége arra, Rogy szobrászi jelben összegezze a táj, a múlt és az ember közös karakterét. Amikor plasztikai értelemben rekviemet mond egy fejszéért, fejtetőre állít egy boronát, fá­ban megsodorja a Sáska- királynőt, vagy üveggel, kő­vel, bronzzal a Virág általános szobrászi köznevét határozza meg; akkor lényeges ered­ményt ér el. Jár a természet­ben, megfigyel egy-egy növé­nyi, állati, emberi vagy szer­számformát, igazít rajta, és szinte kész a mű. ő így alkot — megtalálja a szobrot. Tár­gyakban, geológiai ritmusban néz ránk a szobrászat lénye­ge, csak nem látjuk. Léderer Tamás látja, mert megkeresi e lappangó plasztikai törvény várakozó szépségét, és a ter­mészet ajánlatait kellő igazí­tással. Losonci Miklós ről, vágyaikról és lehetőségei­ről keresem a gondolatokat és a gondokat. Most nem bízom véletlenre útitársaimat. Ke­vesen vannak, s talán, mert keresem a megfelelő beszélge­tő partnert, ezért nem sikerül találnom. Végre egy fiatalem­ber telepszik mellém. Beszél­getni kezdünk. — Én is Vácra megyek — mondja. — Melós vagyok. Említem neki utazásom cél­ját, A fiatalember dühös lesz. — Munkásművelődés? Mit akarnak vele? Aki akar, ol­vasson, járjon színházba, hangversenyre, aki meg nem akar. az menjen a kocsmába. Különben is, hagyjanak min­ket már békén. Vagy talán azt hiszi, hogy maguk többet tudnak az életről, mint mi? Én aztán igazán sok melóst ismerek. Okos és művelt munkásokat, de olyat is, aki nem vesz könyvet a kezébe. Tudja, mit csinálnak szabad­idejükben? Dolgoznak, fu­siznak, hogy több pénzük le­gyen, hogy a gyerekeik köny- nyebben éljenek. És isznak, sokan isznak. Maguk talán soha nem isznak? Maguk olyan nagyon műveltek? Próbálom megnyugtatni há­borgó útitársamat, hogy az értelmiségnek múmiájához tartozik az olvasás, míg a fi­zikai munkás nehéz napi el­foglaltsága után kellene, hogy keresse: mit olvasson, mivel ismerkedjen? Ehhez kaphat segítséget a könyvtártól, a művelődési háztóL — Tudom, hogy igaza van. — válaszolja. — Csak a kér­dés bosszantott fel. A megkü­lönböztetés, hogy munkás- művelődésről beszélünk. Higy- gye el, nem egy értelmiségit is­merek, aki nem olvas mást, csak szerelmes könyveket és kalandregényt. A váci műve­lődési központot, egyébként, ahova maga megy, jól isme­rem — vált témát. — Ilyen szép kultúrközpontot még nem láttam Magyarországon. Musica Humana Valóban impozáns épület. Kultúrpalota. Igazgatóhe­lyettese Kovács István, va­lamikor munkás volt. Komo­lyan is veszi, mert tudja, át- érzi, mit kell tennie a mun­kásművelődésért. Irodájában először arról beszélgetünk, hogy a közművelődési párt- határozat és a közművelődési törvény a munkásművelp- dést, főleg a szocialista bri­gádokra kívánja építeni. Tá­mogatásukban, segítésükben fontos szerepük van a műve­lődési házaknak és a könyv­táraknak, Feladatuk többek között, hogy megszervezzék a szabad idő értelmes eltölté­sét. — Szerintem a legfonto­sabb — mondja az igazgató- helyettes — a nyolc általános iskola elvégzése. Hiszen addig nem beszélhetünk műveltség­ről, művelődésről, amíg hiá­nyoznak az alapok. Mi, egyik legfontosabb feladatunknak tartjuk, hogy segítsük a fel­nőttoktatást. A munkásműve­lődést egyébként csak abban az esetben különböztetjük meg, ha direkt eljárásra van szükség. A ház teljes prog­ramja szervesen magában fog­lalja a munkásművelődést. — Mit ért direkt megoldá­sokon? — Például a Musica Hu­mana Kamarazenekar sze­replését a helyi üzemekben. A váci zeneiskola tanáraiból alakult együttes üzemekbe látogat, hangversenyeket ad. — Képzőművészeti tárlato­kat is rendezünk a munkahe­lyeken. Éppen most dolgo­zunk egy vándorkiállítás ösz- szeállításán, melyet a váci üzemekben akarunk bemutat­ni. Érdekes és figyelemre méltó kéréssel fordult hozzánk a közelmúltban a Dunamemti Regionális Vízmű: rendezzünk kéthavonta képzőművészeti kiállítást székházuk folyosó­ján. Baráti csoport — Kapcsolatban vannak a váci művészek a munkások­kal? — Alakulóban van egy ba­ráti csoport, Nagy B. István festőművész szervezi. Az len­ne a célja, hogy a munkások és a művészek között beszél­getés, vita kezdődjék a mű­termekben. További ter­vünk: a város határában áll egy üres iskola. Itt műterem helyiségeket rendeznénk be, s rendszeresen elhoznánk ide a munkásokat, hogy megis­merkedjenek a képzőművé­szeti technikákkal, a művek születésének folyamatával, az alkotás öntörvényeivel. — Nem kiforrott a mun­kásművelődési módszerünk. Körülbelül az a helyzet ná­lunk is, mint másutt az or­szágban. Talán kicsit köny- nyebb a helyzetünk, mert ez a szép művelődési központ jobban vonzza az embereket. A Madách Imre Művelő­dési Központ munkája termé­szetesen nem azonos egész Vác közművelődésével. De amit tesznek. céltudatos, eredményes. Ég ne feledjük: Vácott elsőként az országban minden jelentősebb munka­helyen van főfoglalkozású népművelő. Az eredmény: összehamgolt . (közművelődési munka folyik a városban, — Szervezeti formája? — Két lépésben intézzük a tennivalókat. A függetlenített népművelőkkel és közműve­lődési titkárokkal módszerta­ni kapcsolatot tartunk. In­tenzíven támogatjuk az üze­mi közönségszervezőket, akiknek ugyancsak fontos a szerepük a munkásművelő­désben. Nem fordulhat elő, ami úgy tudom, országos probléma, hogy minden je­gyet eladnak, s az előadásokat mégis félház előtt tartjálc. Nem elégedettek A Madách Imre Művelődési Központ évi fenntartása öt­millió 600 ezer forint. A vi­szonylag hatalmas összeget csak a közös fenntartással le­het előteremteni. A tanács mellett az üzemek is hozzá­járulnak a kiadásokhoz. Je­lentős a társadalmi munkából származó összeg. Ha aszta­losra, villanyszerelőre van szükség nem kell fizetnünk érte. Arra törekednek, hogy ezt a jó kapcsolatot minél inkább közművelődési tarta­lommal is kitöltsék. A felmérés szerint a Ma­dách Imre Művelődési Köz­pont amatőr művészeti cso­portjaiba és szakköreibe járók hét százaléka munkás. Az országos statisztikát tekintve nincs szégyellnivalójuk. A mű­velődési központ azonban nem elégedett ezzel és igaza van. Koffán Éva Munkásvélemény a képernyőn Hétköznapok és ünnepek, munka és pihenés, emlékek, tervek, konfliktusok — a mun­kások életéről, mindennapjai­ról készít dokumentumfilme­ket a televízió. Augusztus 31-én kezdődik a Kötekedő című ötrészes soro­zat, amely munka közben mu­tatja be az embereket, a jó közérzet, a munkafegyelem, a rendezett munkakörülmények kérdéseit érintve. Szálkái Sán­dor forgatócsoportja felkereste a Borsodi Hőerőművet, az Egyesült Vegyiműveket, s a film a munkások véleményét konfliktusait, gondjait beszéli el. Dokumentumfilmet tervez­nek arról, hogy az államosítás óta hogyan változott a munká­sok tudata, szemlélete. Film- összeállitás készül a budapesti metróról az első mélyvezetésű vonal építésének megkezdésé­től napjainkig. Balogh Mária ötlete alapján tévé-stáb vesz részt egy gyári brigád munká­jában, hogy belülről ábrázol­hassa a kollektíva mindennapi életét. HETI FILMJEGYZET Péter cár és a szerecsen Vlagyimir Viszockij és Aleksze] Petrenko, a Péter cár és a szerecsen című szovjet iilm főszereplői Viták kísérték a Szovjet­unióban Alekszandr Mittának ezt a filmjét. Az eszmecsere akörül bontakozott ki, vajon minek tekinthető a jeles ren­dező (a nálunk is emlékezetes sikert aratott Ragyogj, ra­gyogj, csillagom és a Szerel­mem, Moszkva című filmek alkotója) új műve: szatirikus­ironikus történelmi filmmek, mesének, vagy felnőtteknek szóló gyerekfilmnek? S ha történetesen történelmi film­ként nézzük, meddig fogadha­tó el a közismert történelmi események és személyek (fő­leg ez utóbbiak) a megszokot­tól eltérő ábrázolása? Hol a határ a hiteles valóság és a tényeket semmibe vevő „átér­telmezés” között? Hazai szemmel nézve a Péter cár és a szerecsen nem más, mint egy sajátos eszkö­zökkel (a csehszlovák Zeman Verne-filmjeiben látott „met­szettechnikához”, a korabeli rajzok, metszetek világát fel­idéző.. díszleteket, háttereket alkalmazó megoldáshoz ha­sonló .trükkökkel) dolgozó, ezeket az eszközöket az irónia, a csipkelődés szolgálatába állí­tó kosztümös film, melyben a Nagy Péter idejében játszódó történetnek több a mai fel­hangja, mint a történelmi hi­telű ábrázolás. Mitta a befe­jezetlen Puskin-elbeszélésböl (Nagy Péter szerecsene), mely­ben bizonyos családi vonatko­zások is találhatók (Ibrahim Hannibal, a szerecsen a költő őse volt) nem a „klasszikus” értéket szűrte ki és vitte át a filmre. A szerecsen alakja — min­den esendősége mellett is — a „pozitív hős” ebben a műben. Mellette Nagy Péter kissé másodlagos figura, és — mel­lesleg — egyáltalán nem az a már-már szoborrá merevített történeln^i személyiség, ami­lyennek a nagy cárt néha (erősen leegyszerűsítve tetteit és egyéniségét) ábrázolják. Mitta Péter alakjának megraj­zolásában mintha Alekszej Tolsztoj közismert történelmi regényének, a Nagy Péternek a látásmódját követte volna — azaz: sokkal szélsőségesebb­nek, szeszélyesebbnek, mond­hatni vadabbnak mutatja meg Minden Oroszok Cárját, mint azt néhány róla szóló vagy az ő alakját is megidéző történel­mi film tette. Sokan a múlt értékeinek kigúnyolását, sutbadobását ol- vasták-látták ki ebből a film­ből, holott Mitta ezt egyáltalán nem akarta. (Szokatlan stílu­sa még csak fokozta az ellen­érzéseket.) Mi aranyit mondha­tunk a filmről, hogy nagyon érdekes, helyenként roppant mulatságos, érezhetően valami újnak, kísérletinek szánt alko­tás, néhány igen élvezetes szí­nészi alakítással. Fuss utánam, hogy elkapjalak Kissé bonyolultan hangzó címe van ennek a francia filmvígjátéknak, melyet Nico­le de Búron forgatókönyvéből Robert Pouret rendezett. Maga a film sokkal egyszerűbb. Ar­ról van benne szó, hogy a las­sacskán vénkisasszony korba lépő kutyafodrásznő, Jacque­line (Annie Girardot játssza elbűvölő humorral) és a koro­sodó, elvált adótisztviselő, Paul (Jean Pierre Marielle kedves-mackós alakítása) egy házassági hirdetés segítségével ismerkednek meg, s az isme­retségből házasság kerekedne ha különböző kalamajkák köz­be nem jönnének. Végül per­sze, amint az lenni szokott, minden elrendeződik, és a film végén felcsillan a boldog révbeérés reménye. Talán ennyiből is kitetszik: nem nagy igényű alkotás ez a film. A közismert receptre ké­szült: „Vágy néhány jeles szí­nészt, helyezd őket humoros­nak mondható szituációkba, hagyd, hogy jól érezzék magu­kat a kamera előtt, aztán az egészet vágd meg viszonylag jól pergő tempójúra, és tálald — lehetőleg hűtött nézőtéren — nyári estéken.” Ennél sok­kal több jót nem is tudunk el­mondani a filmről —, talán még annyival megtoldva, hogy jó néhány fordulata, ötlete, poénja, gegje sok-sok hasonló filmből visszaköszönő régi is­merős. De legalább nem gyötri a nézőt az újdonság befogadá­sának fárasztó kényszerével. A Fuss utánam, hogy elkapja­lak nem igényel szellemi erő­feszítést a mozilátogatótól. A férfi A férfi — neve Franz Wer­ker — éppen a börtönből jön ebben az NDK-filmben, és ar­ra készül, hogy új életet kezd­jen. Csakhogy ez nem olyan egyszerű. Sem szülőfalujának lakói, sem annak az útépítő brigádnak — amelyben dol­gozni kezd — egyik-másik tag­ja, nem tudják elfelejteni, hogy Werker embert ölt. Hiá­ba igyekszik munkájával és magatartásával bizonyítani, hogy egy más ember került ki a börtön falai mögül, nem na­gyon hisznek neki, illetve aki hinne, és elfogadná — társául is —, a brigádtag Frida, egy kisszerű és aljas indokból el­követett gyilkosság áldozata lesz. Ráadásul ezt a gyilkossá­got is Werker nyakába akar­ják varrni. A tények aztán ki­derülnek, megtudjuk — amit egyébként a néző már rég ki­következtetett —, hogy egy másik brigádtag, Heiner a gyilkos. A láthatólag az úgynevezett rehabilitáció problémáival fog­lalkozó film témája érdekes, de a túlságosan szájbarágós, didaktikus megvalósítás, az előre kiszámítható fordulatok és sablonos figurák lerontják a helyes szándék értékét. Takács István

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom