Pest Megyi Hírlap, 1978. augusztus (22. évfolyam, 179-205. szám)

1978-08-24 / 199. szám

1978. AUGUSZTUS 24., CSÜTÖRTÖK

errr

«ur.art

(W

s

Elektromos teherelosztó

A Budai Várban már szerelik a Magyar Villamos Művek Tröszt új teherelosztóját. Elkészülte után a hazai villamos- energia-termelés és fogyasztás egyensúlyban tartása, a nemzetközi energiaforgalom szabályozása lesz a feladata. Képünk a vezérlőteremben készült.

Százmillió rubel

Magyar—szovjet

4

gyógyszerkereskedelem

A Medimpex magyar és a Medexport szovjet gyógyszerkülkereskedelmi vállalat képviselői tegnap magyar gyógyszerek 45 millió rubel értékű exportjáról szóló újabb szerződést írtak alá Budapesten. Ezzel a Medimpex jövő évi szovjet exportja 100 millió rubelre emelkedett.

A szerződés aláírása után Vitalij Vladimirovics Budanov, a Medexport igazgatója elmondta, hogy a legjelentősebb gyógyszer-külkereskedelmi partnerük a Medimpex. A magyar gyógyszerek hatásfoka kiváló és nemegyszer határidő előtt kapják meg a szerződésben megrendelt gyógyszereket.

Baromfifeldolgozó, növényház, sportkombinát

Beruházások az Óbuda Tsz-ben

Az év eleji egyesüléssel igazi nagyüzemmé vált az Óbuda Tsz. Bizonyítja ezt az is, hogy idén több mint 134 millió forintot költenek beruházásra. Ebből csaknem 116 millió jut építésre, s több mint 18 millió gépek vásárlására.

Az első félévben 76 millió

161 ezer forintot használtak fel.

A legtöbbe a budakalászi 6 hektáros növényház befejezése került. A telepet augusztus 5- én avatták. Erre a befejező szakaszra csaknem 63 millió forintot költöttek. Amint felépítettek egy-egy üvegházat, máris megjelentek a kertészek, s elkezdték a zöldségpalánták ültetését. Ennek köszönhető, hogy az első félévben terven felül 116 ezer darab primőr, majd 3510 kiló korai paprikát, valamint 21 ezer 200 kiló paradicsomot értékesítettek a fővárosi és 'Szentendrei járási piacokon.

Ez év tavaszán helyezték el a Magyar Televízióval közösen építendő sportkombinát alapkövét. Az alapozás 4 millió forintba került. Az épület vasbeton szerkezeti elemeit a 31- es ÁÉV berentei üzemében készítik, ősszel már össze is szerelik a Bojtár utcában.

Másfél millió forintot terveztek a szentendrei baromfifeldolgozó rekonstrukciójára.

Menet közben a terveket módosították, mert modernebb hűtési technológiát vezettek be, így a beruházás is többe került.

Az állattenyésztés technológiáját jelentősen megváltoztatják a következő években. Az év végére megszüntetik a juhászától, s a lótenyészetet is mindössze 50 sportló tartására korlátozzák. A pomázi Szente-tanyai 366 férőhelyes tehenészeti telepet ezer férőhelyesre bővítik. Két és fél éven belül felépítik Pomázon Pest megye legkorszerűbb tehenészeti telepét. /

Ez a beruházás 1979-ben kezdődik és 1981—82-ben fejeződik be. Már az idén megkezdték a szarvasmarha-állomány amerikai fiekete-tarka, holstein-frízzel való keresztezését.

Céljuk, hogy 1985-re elérjék a tehenenként 5 ezer literes évi fejési átlagot.

Agrokomplex rendszerű, takarékalmos, kötetlen tartásra alkalmas istállókat építenek, halszálkás fejőházzal, a jelenlegi legmodernebb Alfa Laval fejőberendezéssel.

Ennek megfelelően alakítják ki a mezőgazdasági termelés szerkezetét, s szerzik be az ehhez szükséges gépeket is.

Szentendrén és Pomázon 200 hektár szőlőt és 150 hektár gyümölcsöst telepít a tsz. A terület-előkészítő meliorációs munkákat még idén befejezik.

Évek óta gondot okoz az iparszerű dísznövény termesztési rendszernek a hűtőtároló és az elosztóraktár hiánya. Mint a rendszer gesztora, ezt a feladatot is az Óbuda Tsz oldja meg a Budakalász határában épülő. Omszki park" területén.

T. Ágoston László

Fontos gyümölcsfélék szerződésen felül

A Szovjetunióval 1973-ban Moszkvában megkötött vetőmag- és szaporítóanyag-csere szerződés keretében a magyar mezőgazdasági üzemek évente általában 2500—3000 tonnányi igen értékes hibridkukoricamagot exportálnak, továbbá takarmányborsót, takarmánybükkönyt és évente több millió szőlőoltványt, több százezer gyümölcsfacsemetét. A Szovjetunióból őszi búzavetőmag érkezik, háromféle étkezési borsó, a legújabb ne- mesítésű rizs. A napraforgóvetőmag döntő többségét szintén a Szovjetunióból szerezzük be.

A szerződésben a magyar és a szovjet szakemberek meghatározott növények és gyümölcsök termesztésére specializálódtak azért, hogy az anyagi-műszaki erőt minél jobban koncentrálhassák. Érdekes, hogy nemcsak a szerződésben meghatározott, „szakosított” növények terjedtek el gyorsan a két ország termesztői gyakorlatában, hanem más fajták is, amelyek átadásáról eredetileg nem volt szó a megállapodásokban. Magyarország egyebek között somkórót és vörösherét szállított a Szovjetunióba,' ahonnan a mélyhűtőipar számára fontos gyümölcsfélék érkeztek szerződésen felül.

PRÓBA PAKSON

320 tonnás „csomag” a

híddaru

Tegnap Pakson, az atomerőmű építkezését kiszolgáló dunai kikötőben sikerrel próbáltak ki egy 32 tonna súly mozgatására alkalmas, híddarut, ez jelenleg a legnagyobb teherdaru az országban.

A Dunából kiágazó hideg- vízcsatorna partján álló híddarut a magyar—bolgár Int- ranszmasz társaság tervei alapján a Ganz-MÁVAG készítette és szerelte fel. A több emelet magas darupálya teherpróbája különleges

előkészületeket kívánt, hiszen kellően súlyos tárgyat sehonnan nem lehetett kölcsön kapni. Külön, erre a célra két óriástartály készült. A hat méter hosszú, három és fél méter átmérőjű hengereket acélsöréttel töltötték. Az így kialakított 320 tonnás csomagra — acéllemezekből — még 25 tonna túlsúlyt is ráraktak, így összesen 355 tonnával „vizsgázott” a kikötő teher- daruja.

A Hoffertől a Rábáig

Visszatért a falujába

— Nincs itthon. — mondja ifjabbik Tóth Gyula.

— Estére megjön?

— Nem. Éjszaka is dolgozik, de, hogy hol azt csak a váltója tudja — válaszolja a fiatalember, akitől édesapja felől tudakozódom.

Késő délután van, bosszankodom, hogy hiába jöttem. Valaki csak tudja hol szánt, füstölgők magamban. Nem először tapasztalok hasonlót. A nagyranőtt gazdaságokban egyre nehezebb rátalálni vezetőre, beosztottra, Végül a mezőőr igazít útba, akivel véletlenül futok össze a falu közepén.

— A malomnál van, a folyó mellett — mondja készségesen.

Közel az erdő

A határba vivő út hosszú, de nem eseménytelen. Az egyik kanyarodénál vadkan emelkedik ki a kukoricásból, majd visszacsörtet. Távolabb, a már megmunkált földön nyúl hegyezi a fülét. Közel az erdő. Egy barnálló domb alján végre megpillantom a keresett traktor kékes színű füstjét, aztán a masinát is. Még egy patak, egy keskeny kukoricaszegély és megérkezem célomhoz. A gép vezetője észrevesz, mert leállítja a .motort. Hegyként tornyosul elém a Rába-Steiger traktor, melynek kerekei majd embermagasságúak. Gazdája magas lépcsőn ereszkedik le a földre. Barátságosan üdvözöl és miközben egy pokrócra telepszünk, megjegyzi: — Nem árt, néhány perc pihenő, ma még úgyis sokat dolgozom,

— Negyven éves vagyok. Mielőtt a tsz-be kerültem 11 évig voltam vájár a dorogi 9-es aknán. Hatvannyolc nyarán' amikor a nyári szabadságom idején rakodó voltam a tsz-ben, akkor határoztam el, hogy megválók a bányától és a mezőgazdaságban keresem meg a kenyerem — meséli a tíz évvel ezelőtt történteket a traktoros.

— Miért döntött így?

— Miért? Négy hét alatt 4 ezer 590 forintot kerestem a szövetkezetben, ugyanennyi idő alatt a bányában 3 ezer 500 forintot kaptam és ebben két vasárnapi műszak is benne volt. Ráadásul naponta buszoztam.

Becsületbeli ügy

Nem lehetett egyszerű dolog harminc éves korban új foglalkozásba kezdeni. A traktorhoz csak annyit értett, amennyit 1954-ben, rövid pár hónap alatt egy Hofferen megtanult. A gépek is rossz állapotban voltak. De Tóth Gyula már becsületbeli ügynek tekintette, hogy ne valljon kudarcot, Saját tévedéseiből okulva, többféle tanfolyamot elvégezve, egyre inkább elismerték tudását munkatársai és vezetői. Aztán jöttek az új gépek az 5611-es ZetoroJ. és az elsőt az ő keze alá adták. Ahogy teltek az évek helyet kapott a falu közéletében is. Az akkori tinnyei Üj Élet Tsz döntő- bizottsági elnöke, később pártvezetőségi tagja lett.

Az egyesülés idején azonban mintha megindult volna a talaj az emberek lába alatt. Tanácstalanok voltak, úgy tűnt, az eddig jó munkával kiharcolt megbecsülés, az új szövetkezetben már nem sokat ér.

— Heten a traktorosok közül íelmondtunk és meg sem álltunk a Pilishegyi Állami Gazdaságig. Ott azonban új emberként kezeltek. A régi.

bevált munkásról például tudják a vezetői, amit rábíztak, tisztességgel elvégzi. Körülményes volt a bejárás is, és amikor egy régi, ismerős brigádvezető hívott, eldöntöttem: visszamegyek a falumba.

Mennyit érünk

— Milyen emlékezetes ese* mény volt még az életemben? Sokféle. Egyre azonban különösen jól emlékszem. Egy szeszélyes őszön történt. A vetés decemberig elhúzódott és gyakran megesett, hogy csak éjjel tudtunk dolgozni. Az egyik estén már nagyon kimerültek voltak az emberek. Többen kifakadtak, hogy ezt nem csinálják tovább. Dühös lettem. — De a kutya hétszentségit! Nem a magunkéban vagyunk? Most kell megmutatni mennyit érünk. Azon az éjjelen hallgattak rám az emberek. Egyébként, amióta visszajöttem, annyi történt, hogy felépítettem a házamat, befejeztem a dolgozók esti iskoláját, és az idén a legkorszerűbb gépünkre a Rába Steigerre ülhettem.

Keze munkája

Simogató pillantást vet a gépcsodára. Hallgat egy ideig, nézi a határt, majd megszólal.

— Jó érzés elmenni tavasz- szal egy szépen bokrosodó búzatábla mellett és arra gondolni, ez az én kezem munkája. Most már nem fordul elő velem, hogy csíkos marad a vetés. Volt idő, amikor gereblyével dolgoztuk a magot a talajba, hoztuk helyre azt, amit elrontottunk.

Tóth Gyula elégedett ember. Két fia van, biztos a kenyere.

Valkó Béla

Bába Mihály:

líjéunap után

N

a, ez is megvolt — mondta Józsa, amikor az utolsó vendég után becsukta az ajtót. — És nem is olyan rosszul sikerült. — tette hozzá, amikor lehuppant felesége mellé a he- verőre.

Esztendők óta felesége névnapján nagy társaságot hívnak meg: közeli rokonokat, barátokat, jö ismerősöket, hajdani osztálytársakat. Húszán, harmincán összejönnek ilyenkor és kora délutántól késő éjszakáig tart a dí- nom-dánom.

Józsa rágyújtott, felesége felé fordult, aki kissé fáradtan, unottan bámult maga elé.

— Ugye, jó volt?

Az asszony szeme megcsillant, tekintete a nagy asztalra rebbent, ahol még a lakoma maradéka hevert.

— Ha arra gondolsz, hogy elpusztítottak mindent, akkor igen — mondta kissé szemrehányó hangon.

— Na. de kérlek, ez azt jelenti, hogy jól érezték magukat.

— Persze, mert volt mit vedelni, meg zabálni, meg hencegni. Mint a Márta, Hogy így Spanyolország, meg úgy Spanyolország, hogy minden cuccot, ami rajta volt, onnan hozta.

— Ejnye, de csípős kedvedben vagy. Mi értelme van ennek? Csak nem irigy led tőle azt a spanyol utat?

— Ugyan. De te is csípős kedvedben lennél, ha nemcsak az orrod hegyéig látnál, ha egv kicsit odafigyelsz a beszélgetésükre, ha az ártatlannak tetsző megjegyzésekből is le tudnád vonni a következtetéseket.

Jóxsa előredőlt, összevonta szemöldökét. Az asszony haragtól vörös arcát fürkészte.

— Nem értelek.

— Mert nem akarsz megérteni. Számodra ez a legkényelmesebb.

— Beszélj világosabban — csattant fel Józsa és mérgesen elnyomta cigarettáját.

— Világosabban? Rendben van. A drágalátos barátod. Kormos Vendel, már negyedszer van nálunk, de soha nem hozott semmit, még egy szelet

csokit se a gyerekeknek. És annyit zabái, hogy rossz nézni. De bánom is én, zabáljon. De mondd csak, hányszor hí- vcvtt meg benünket? Egyszer se! Mert ő nem hív meg akárkit. Ezt mondta, hallottad. Hát én neki egy AKÁRKI vagyok, akit nem kell meghívni, csak arra jó, hogy etetem, itatom. És még szemrehányást tett, hogy ritkán hívod. Mert ő itt jól érzi magát.

Józsa ismét rágyújtott. Lassan fújta ki a füstöt, felesége szavain töprengett

— Igazad van. — mondta.

— Nincs jelentősége. Vargáné meg azzal dicsekedett, hogy a múlt héten, a névnapján ott volt a főmérnök, meg az igazgató-helyettes is. Csak téged meg engem felejtettek el meghívni. Mi csak arra vagyunk jók, hogy zabáltassuk őket. És még van pofája azt mondani, hogy a legjobb barátaik vagyunk! Na, de azt várhatják, ők is, meg Kormosék is, amig én meghívom őket.

Józsáné egyre ingerültebb lett. Férje szeretett volna menekülni a barátait vádoló szavak elől, de ’’mozdulni sem mert.

— Kis Árpádék is megérik a pénzüket. Egy hónappal ezelőtt vasárnapra meghívtak bennünket a telkükre, bun- galó-avatóra. Még egy házaspár volt ott, valami távolabbi rokonuk. Szó se róla, pompásan elszórakoztunk, csakhogy most ez a lila tyúk azt mesélte Kormosnénak, hogy a nyaralójuk avatásán, szombaton, harmincán voltak, bográcsgulyást főztek, szalonnát sütöttek. Érted ezt? Mi nem voltunk elég reprezentatívek, hogy a nagy társaságba mechívianak bennünket, s mivel van bennük egy csepp tisztesség, meghívtak másnapra, a maradékra. Azért, mert én csak eey sima tanácsi előadó vagyok, te meg egv kis telep vezetője. És nincs kocsid, nincs bungalód. Ügy tettem, hogy nem hallom, amit mond, pedig szerettem volna neki beolvasni.

— Miért lovalod bele annyira magad — békítgette a férje. — így teljesen elrontod ennek az estének a hangulatát. Ilyenek és kész. Máskor jobban meggondoljuk, hogy kiket hívunk meg.

— Kiszúrták a szememet egy üveg kölnivel. Az asszony biztosan kapta, csak nem bírja a szagát és elpasszolta nekem — folytatta az asszony. — Én meg hímzett térítőt vettem neki, mellé meg egy üveg konyakot. Üvölteni szeretnék: milyen ostoba vagyok. De ha meghívod őket, és beteszik ide a lábukat, én elmegyek itthonról...

— így nem lehet. Emberek között kell élni. Évek óta a barátaink.

— Nincs szükségem ilyen barátokra, barátnőkre — mondta majdnem sírva. — akiknek én csak akkor vagyok jó, kedves, aranyos, ha zabáltatom, itatom őket. Utána meg úgy spórolok, hogy egy tortaszeletet, egv fagylaltot, is sajnálok magamtól. Mit vétettem én, hogy így bánnak velem?!

Józsa váratlanul felnevetett Az asszony döbbenten nézett rá.

— Megőrültél? Te is röhögsz rajtam?

— Ugyan már. Egy remek ötlet jutott eszembe.

— Most?

— Most.

— Akkor te nem is hallottad amit én mondtam? Akár a falnak beszéltem volna.

— Dehogynem! Te, legközelebb egy vendéglőben tartjuk a névnapi bulit. Jön, aki jön. De meglátod, mind ott lesz. Mi eszünk egy borjúszeletet, meg kérünk egy üveg bort és kész. Én ezt észrevétlenül kifizetem, és amikor tetőre hág a hangulat, amikor Kormos már malac vicceket kezd mesélni, a lila tyúk pedig, ahogy te nevezed, a díszvendégeiről áradozik, felállunk és eljövünk.

— Csak úgy?! — kétkedett az asz- szony.

— Csak úgy! Azt mondjuk, vidéki rokonok vannak nálunk. Te. hogy fognak hápogni, ha a pincér majd viszi

ik a számlát

Az asszony arca felderült.

— Úristen — csapta össze a kezét az asszony — megüti a guta ezeket a zsugoriakat.

— Üsse — mondta a férje. — De most gyere, feküdjünk le, majd holnap e’takarítunk.

Átölelte felesége vállát, s töprengve lépkedett be vele a mácik szobába. Jó lenne elfelejteni ezt a félórát, gondolta, hogy az este ió hangulata maradjon meg. De ez már lehetetlenség: mindörökre elröppent