Pest Megyi Hírlap, 1978. augusztus (22. évfolyam, 179-205. szám)
1978-08-29 / 203. szám
A múlt héten még csali a tetőszerkezetet készítették, a jövő héten már kisdiákok tanulnak az Arany János iskola új épületében. Képünkön: a Városgazdálkodási Vállalat Lajter Sándor brigádja dolgozik a tetőn. Varga Irén felvétele A kisárutermelők igényeit kell kielégíteni Kertészek tanácskozása Közhasznú tudnivalók a műszaki fejlesztésről A szomszédos Kecskemét és környékének talaja és éghaj* lati adottságai, kertészeti kultúrái nagyjából azonosak a nagykőrösiekkel. Nem véletlen hát, hogy a nagykőrösi mező- gazdasági szakembereket érdeklik az ottani eredmények. Negyedszer tartották Kecskeméten az országos kertészeti napokat a hírős napok Kecskeméten rendezvénysorozat keretében a Magyar Agrártudományi Egyesület Kertészeti Társasága szervezésében. A tanácskozás több mint 600 résztvevőjét dr. Horváth István, az MSZMP KB tagja, az MSZMP Bács-Kiskun megyei Bizottságának első titkára köszöntötte. Történelmi visszatekintésében megemlékezett arról, hogy a «kertészkedő ősök kertté szelídítették a homokot, jelentős szőlő-, gyümölcs-, zöldségtermesztést fejlesztettek ki. Csökkenő termőterület A továbbiakban dr. Molnár Béla kutatóintézeti főigazgató a Magyar Agrártudományi Egyesület Kertészeti Társaságának elnöke tartott előadást a kertészeti termelés műszaki fejlesztéséről. Elmondotta, hogy a kertészetben az eszköz - és élőmunkaigény nagyobb, mint a mezőgazdaság más ágazataiban, s ez fékezőleg hat a kívánatos fejlesztésre. Az anyaghányad a kertészetben a jelenleg 10—12 százalékról rövidesen 16—18 százalékra nő. Az új találmányok elterjedésének ideje a korábbi 10— 15 évről 5—6 évre, egyes esetekben még rövidebb időre csökkent. Együttes fejlesztés 'ztikséges a termelés, betakaríts, forgalmazás, tárolás, feldolgozás terén. A műszaki fej- esztés elősegíti és ösztönzi a gazdasági növekedést. A gyümölcstermelés az egyik egeszközigényesebb ágazat, s bben még kedvezőtlen a gép- s eszközkihasználtság. A sző- itermelés eszközigénye is je- intős. Egyre csökkenő termő- 'rületről kell ki ' jgíteni az tyre növekvő igényeket. A 'iidségtermelés a legmunka- aényesebb kertészeti ágazat. Szakképzettség Elterjedőben vannak a szol-gyümölcs-, zöldségtermelésen a termelési rendszerek — ondotta a továbbiakban dr. dinár Béla. A termelés: ndszerek több szakterület áros együttműködését igény- a gépész, vegyész, kertész, emszervező összehangolt lankájára van szükség a jó eredmény érdekében. — A kertészek fő feladata p hozamok növelése és a hatékonyság fokozása. Űj, bőtermő fajták gyors elterjesztése kívánatos, fejleszteni szükséges az S'itözést, növényvédelmet, be- ikarítást, osztályozást. A mű- •zaki fejlesztéshez tartozik a? infrastruktúra fejlesztése is, az utak, a szállítás, a rakodás fejlesztése, a szociális ellátottság javítása is. A szakképzettség növelése is fontos termelési tényező. Végezetül a főigazgató arra figyelmeztetett, hogy a háztáji és kisegítő gazdaságok szerepe a kertészeti termelésben igen jelentős. Ezért e terület műszaki fejlesztésével is foglalkozni kell, jó fajtákat, szaporító anyagokat, növényvédőszert, kisgépeket kell hozzá biztosítani és az ÁFÉSZ-ek felvásárló tevékenységét is szükséges fejleszteni. Export A kisárutermeíők igényeit k:i kell elégíteni, mert jelentősen kiegészítik a nagyüzemi zöldség-, gyümölcs-, szőlőtermelést. A műszaki fejlesztés termelési költség csökkentő hatása a kertészetben az átlagosnál kisebb. Alacsonyabb, mint a mezőgazdaság egyéb ágazataiban, mégis szükséges a termelés fejlesztése, a lakosság ellátása és az export növelése érdekében. Dr. Kan rád Zoltán HAGYKÖBfiSI A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXII. ÉVFOLYAM, 203. SZÁM 1978. AUGUSZTUS 29., KEDD Tíz perc kiesés a munkából. Gyorsan kell kérdezni, a konzervgyárban most a pillanatok is drágák. A szussza- násnyi idő is soknak tűnik, amíg a szakszervezeti bizottság irodájában beszélgetünk. A téma egyébként több órát is megérdemelne: a Cifrakertről van szó... Még jobbat is — Nagyon jó volt régen a Cifrákért — emlékezik Gró- nai Ferenc a két alkalommal is arany fokozatot szerzett Petőfi Sándor szocialista brigád vezetője. Szerettünk odajárni. Középen emelvényen szólt a zene. Az emberek sétáltak, beszélgettek, söröztek. Ugyancsak ügyeskedni kellett, hogy helyet kapjunk. Pedig akkor belépti díjat is szedtek. Mégis mindenki ott volt a kertben. — Most üres ... Lustábbak lettünk? Vagy a televízió vonja el'az embereket? — Lehetséges. Kicsit mindenesetre megváltoztunk. Mégis azt hiszem, fel lehetne támasztani a régi Cifrakertet. Nem pontosan ugyanúgy, de vaLami hasonlót, talán még jobbat is lehetne csinálni. Az alapfeltétel, hogy hangulatosabbá tegyük a kertet. Elsősorban azzal, hogy rendbehozzuk. — Ezért írta a Petőfi brigád ezt a felhívást, amely itt fekszik előttünk az asztalon? — Igen, szeretnénk megoldani a Cifrakert körüli nehézségeket. Későn érett Dinnye a parlagföldön Régi igazság, hogy a piacon idejére minden megterem. Így vagyunk az idén a dinnyével. Ebben az esztendőben minden később termett, a dinnyét is alig győztük kivárni. És féltünk, hogy nem lesz elég belőle, mert tavasszal a helyi nagyüzemi gazdaságok közül csak a Mészáros János Tsz ültetett dinnyét. Egyszóval, nehezen indult meg a dinnyeszezon, a ZÖLDÉRT Törtei környékéről hozatott nagyobb tételeket, hogy elegendő legyen. Most is segítettek azonban a kistermelők és a kisker lesek. Vasárnap már öt körösi kocsiról árulták a dinnyét a piacon. Az egyik termelő, Tóth Ferenc is ott kínálta áruját. Szorgalmas, idős ember, akivel még az egykori Dózsa Tsz-ben találkoztam. — Olyan jó-e ez a csíkos görögdinnye, mint amilyen szép? — kérdeztem tőle. • — Finom, fehér húsú, már az apám is ezt a fajtát termesztette. — Hol termett a dinnyéje? — A Bánom külső részén, a homoktenger egy hajlatos részében. Azelőtt tsz-ben dolgoztam, s nemrégiben mentem nyugdíjba ... Nem tudok munka nélkül lenni. Bérbe vettem a tsz-től egy darab csücsökföldet, mely nem illett a nagyüzemi táblába, és megmunkálva bevetettem dinnyével... Elég jól sikerült. Már három hete hordom a boltokba a termést. Most már, hogy több érik, jut a piacra is. A kereskedők 7 forintért mérik a nagy dinnyét, én 5 forintért adom a kisebbeket, amely ízben vetekszik a nagyobbakkal. Tóth Ferenc éretlen, befőzni való dinnyét is árult, hasonló áron. A háziasszonyok szinte szétkapkodták. — A dinnyeföldtől nem messzire lakunk a Külső Bánomban. A munkában segített a család is — mondotta —, és a nyugdíjhoz jól jön egy kis bevétel. K. L. Anyakönyvi hírek Született: Apró László és Zsikla Veronika: Tibor; Kunos József és Rusvái Rózsa: József és Sándor; Katona Ambrus és Gulyás Judit: Judit; Balogh Balázs és Kökény Éva: Brigitta; Ézsiás István és Krajcsovics Zsuzsanna: István; Kenyeres Ambrus és Dómján Zsuzsanna: Zoltán: Járvás Miklós és Kecskemét: Rozália: Tamás; Mester János és Faragó Edit: Zsolt nevű gyermeke. Névadót tartott: Kalmár István és Csákó Mária: István; Illés István és Horváth Julianna: Renáta; Várszegi Árpád és Székely Zsuzsanna: Zsombor; Polákovics István és Gáspár Ilona: Henriett; Győrpál Attila és Szűcs Katalin: Katalin; Bálint Ferenc és Nagy-Gombai Edit: Edit; Kó- ródi István és Nagy-Gombai Éva: Edit nevű gyermekének. Házasságot kötött: Ádám Imre és Vikart.óczki Zsuzsanna; Varsányi Dénes és Nagy Mária; Tóth István és Kiss Julianna; Koroknai Albert és Király Mária; Pintér Dénes és Kartucs Anna. Meghalt: Sornodi Kálmánná Sáfár Borbála (Tusnád u. 1.); Csutár Antal (Eötvös K. u. 51.); Petrás Sándor (Bokros dűlő 34/a.); Péczeli Ferenc (Botond u. 2.); Fehér József- né Palotai Mária (Nyársapát, Domb dűlő 2.); Marsa István (Zsemberi Gy. u. 32.); Abonyi Lajos (Vági István lakótelep 11. ép.). — Nem kertészek, nem parképítők. Mégis dolgozni szeretnének? — Természetesen. Mi tizen- ketten lakatosok, bádogosok, egyszóval tm,k-s szakmunkások vagyunk. Dolgozni szeretnénk mert tudjuk, milyen érték a Cifrakert, s azt gondoltuk, hogy a mi szaktudásunkra is szükség lehet. Játszótéri eszközöket javítani, vízvezetéket építeni. Ám, ha erre netán nincs szükség, szívesen megtesszük azt is, hegy itt dolgozunk a gyárban egy szabad szombatot és a keresetünket ajánljuk fel. Mi nem dönthetjük el, hogy mire van szükség. Mi csak azt mondjuk: tenni szeretnénk valamit a Cifrakertért. A vállaláson felül — Olvassuk el a kézzel írt felhívást... „Pusztuló Cifrakert”. „A Gépüzem-tmk Petőfi Sándor szocialista brigádja felhívással fordul a vállalat valamennyi szocialista brigádjához, hogy a Pest megyei Hírlapban augusztus 16-án megjelent cikkre, melynek címe a »Pusztuló Cifrákért sorsa« volt, együttesen reagáljunk. Mi, a Petőfi Sándor szocialista brigád tagjai röpgyűlé- sen úgy határoztunk, hogy egy szabad szombatot dolgozunk a Cifrakertért. Mi úgy gondoljuk, hogy nemcsak Nagykőrösnek kell áldozni, hanem a Nagykőrösön lakóknak is. Továbbá szeretnénk megmenteni azt, ami még menthető. Elvtársi tisztelettel, a tmk Petőfi Sándor szocialista brigádja”. — A szakszervezeti bizottságnak még nem volt ideje legépelni és valamennyi brigádnak eljuttatni a felhívást. A visszhangjáról tehát még semmit sem tudunk. Mire számítanak? — Kár lenne tagadni — mondja Grónai Ferenc —, mi mindenképpen arra számítunk, hogy a vállalat, vagyis a konzervgyár szocialista brigádjai csatlakoznak a felhíváshoz. — Többre nem? — Nem volna megvetendő dolog, ha a város valamennyi szocialista brigádja is csatlakozna. Azt hiszem, ez sem elképzelhetetlen. — Az idén már mindenki megtette vállalását... — Persze, hogy megtette — ad igazat kissé méltatlankodva Grónai Ferenc. Mi is megtettük. Ha jól számolom, nekünk is kijön az év végére több mint negyven óra fejenként, de ez most nem számít. Ha a Cifrakertért kell dolgozni megtesszük vállaláson felül is. Mi legalábbis így gondoljuk. Megszervezni — Akkor fogalmazhatunk egy újabb felhívást? — Ha nincs semmi akadálya, meg kellene kísérelni... — Lássuk csak, mi legyen benne? „A konzervgyár Petőfi Sándor szocialista brigádja felhívja a város valamennyi szocialista brigádját, hogy segítsék a Cifrakert rendbehozatalát. Pénzzel, vagy konkrét munkával. A kollektíva kéri, hogy az illetékesek teremtsék meg a munkavégzés feltételeit, szervezzék meg a Jelentkező brigádok munkáját.” Jó lesz így? — Igen, ez nagyon fontos Ez az utolsó mondat. Arra nincs szükség, hogy odamen- jün'k és kapirgáljunk a kertben. Pontosan mindent meg kell szervezni. Ki mit, mikor és hogyan csináljon. Ez a legfontosabb. A munka aztán már megy magától is. Kellenek a szervezők. A gyárban is ezen múlik minden... Másra számítottak Grónai Ferencnek igazat kell adnunk, örülünk, hogy a Cifrákért megújulása érdekében elmondott gondolata ink, melyeket olvasóink is inspiráltak nem maradtak vissz- hangtalanul. Ám mi is azt mondjuk: a munkára jelentkezőket irányítani, kell. Elképzelhető, hogy ez a váratlan lelkesedés gondokat okoz mindazok munkájának ütemezésében, akik hivatottak volnának az, irányításra. Mást terveztek, másra számítottak. Esetleges ijedelmük érthető is lenne. Mégis azt mondjuk, ezen túl kell lépni. Ha másképp nem megy, hát egy külön Cifrakerti rekonstrukciós társadalmi szervezet létrehozásával. Persze, nem ez a leg jobb megoldás, de a vasat ad dig kell ütni, amíg meleg. Noha kertről van szó, jól ideillik ez a mondás is. Elvégre a felhívás megfogalma zása vasasoknak jutott az eszébe... Farkas Péter Nőtt a FŰSZERT forgalma Az ÁFÉSZ Kecskeméti utcai élelmiszer-áruházában Hanga Lászlóval, a FŰSZERT Vállalat ceglédi áruforgalmi tanácsadójával találkoztunk a napokban. Hanga László a környéken és Nagykőrösön is minden héten valamennyi fűszer- és élelmiszerboltot meglátogatja. A boltvezetőktől megkérdezi, hogy a vállalat áruiból mire van szükségük és elmondja, milyen új cikkek beszerzését ajánlja. Az áruforgalmi tanácsadó 43 éve dolgozik a kereskedelemben, melyből 18 évet a FŰSZERT Vállalatnál ■ Cegléden töltött el. Tapasztalataira hivatkozva megkérdeztük tőle, hogy milyennek ismer lie meg a nagykőrösi kereskedőket és a vásárlókat? —7 A körösi kereskedők legtöbbje igyekszik a lakosságnak megfelelő áruválasztékot kínálni. Erre szükség is van, mert a körösi közönség eléggé igényes. A körösi háziasszonyok lépést tartanak a korral, a város termelő jellege ellenére elég nagy a konzervfogyasztás is. A legtöbb üzletben igen sok húskonzerv, legalább 24 fajta halkonzerv, 12 féle tea, s 30 féle csokoládé és cukorka, és ,26 fajta díszdobozos sütemény és csemege sorakozik a polcokon. Nagy választék van kávéból is. — A húsárut a húsipartól, a dohányéi kkeket a Magyar Dohányipartól, az italárukat az ezeket termelő és értékesítő vállalatoktól kapják a boltok. A hiányos sörellátás miatt az importsörök beszerzésében néha segít a FÜSZÉRT is. A konzervgyár pedig Nagykőröst kiemelten látja el különböző konzervféleségekkel. A nagykőrösi ÁFÉSZ-boltok- nak 1977-ben a FÜSZÉRT 40 millió forint értékű élelmiszert és fűszerárut szállított, ami 20,5 százalékkal haladta meg az előző évinek az értékét. K. Moziműsor Fantozzi. Színes, olasz filmvígjáték. Kísérőműsor: Milyen a világ? Előadások kezdete: 4, 6 és 8 óra. Kiskörzeti mozi a Csongrádi úti iskolában A vőlegény 8-kor érkezik. Magyar film. Előadás kezdete: fél 7-kor. SPORT —SPORT —SPORT-SPORT —SPORT Labdarúgás Nagy csalódás - hazai pályán Albertirsa— * Nagykőrösi Kinizsi 3:1 Kinizsi: Tóth A. — Várko- nyi (Józsa 60. p.), Dénes, Orbán, Balogh, Kaszap, Szabó, Tóth L., (Szőke 55. p.), Horváth, Kovács I., Kovács II. Az első percben Kovács II hagyott ki jó helyzetet, majd Tóth A. védett szépen. Az 5. percben a partjelző lest intett, de a játékvezető továbbengedte a játékot és a vendégek megszerezték a vezetést. (1:0). A 20. percben Dénes szabadrúgásból egyenlített (1:1). A 33. percben nagy védelmi hibából potyagólt kapott a körösi csapat. (2:1). Az 53. percben Dénes rosszul adott haza és 3:1 lett az eredmény. A 75. percben szabályos gólt ért el a Kinizsi. de a bíró nem adta meg. Az eddigi mérkőzések alapján más játék és eredmény volt várható, az egész csapat rossz felfogásban játszott, de a játékvezető ténykedése is befolyásolta az eredmény alakulását. Csütörtökön Kecskeméten lesz edzőmérkőzés. Nagykőrösi Kinizsi ifi— Albertirsa ifi 3:1 (2:1). Kinizsi ifi: Gömöri — Gödény, Angyal, Pesti, Szabó P.. Zöldi. Dajka, Marsa (Szen- di), Farkas, Horváth (Torics- ka), Dér. Jó játékkal biztosan nyertek az ifik. Gömöri 11-est védett. Góllövő: Dajka 2 és Horváth. A futást a körösi csapatok nyerték. ; P. S. Jól szerepeltek tekézőink Kétnapos volt Cegléden a Honvéd Bem SE tekepályá- ; ján megrendezett hagyomá- í nyos Alkotmány Kupa viadal. Csak a megyei bajnokságban szereplők indulhattak a száz tarolásos dobásos vetélkedőn. A résztvevő hat együttes három párban mérkőzött és mindkét körösi csapat győzött. Nagykőrösi Mészáros Tsz SK—Tört éli Tsz SK 1295— 1111, Volánbusz (Nk.)—Ceglédi Üttröszt KÖZGÉP C 1141 —1108. A tekecsapatversenyben a Mészáros Tsz-beliék összesítésben a második, az autóbuszosok a negyedik helyen végeztek. A 36 egyéni versenyző között így végeztek a nagykőrösiek: ...2. Balogh Balázs (Volánbusz) 249; 3. Lóczí Mihály (Mészáros Tsz) 244; ...7. Kovács László (Mészáros Tsz) 232; ... 9. Papp §ándor (Mészáros Tsz) 231; ...15. Farkas Ferenc (Mészáros Tsz) 208; ...21. Habon István (Mészáros Tsz) 192; ... 23. Farkas József (Mészáros Tsz) 188; 24. Tóth Sámuel (Volánbusz) 187; ... 26. Váradi Dénes (Volánbusz) 185; ...28 Tajti György (Volánbusz) 177; 29. Halász Ernő (Volánbusz) 173; ...31. Ligeti Zoltán (Volánbusz) 170 fával. S. Z. MAI SPORTMŰSOR Sportlövészet Budapest és Szentendre: vidék-bajnokság. Természetjárás Zselicség: a Nagykőrösi Kinizsi túrája. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak. akik Kecskeméti György né Sz. Kaszat) Mária temetésén részvétükkel fájdalmunkban osztoztak^^g^ászol^salád^^^ A vasasoknak jutott eszébe Szabad szombaton — a Cifrakertért Felhívás a szocialista brigádokhoz Tető alá kerül az iskola