Pest Megyi Hírlap, 1978. augusztus (22. évfolyam, 179-205. szám)
1978-08-27 / 202. szám
REFLEKTORFÉNYBEN Egyre erősödő társadalmi presztízse van a népművelő munkának. Mindig érezték ezt azok, akik elhivatottsággal és áldozatkészen vállalták a nép szellemi gazdagításának feladatát. De évtizedünk állította igazán a figyelem középpontjába a közművelődés munkásait. A megbecsülés jele volt ebben az évben is, hogy alkotmányunk évfordulójára szerte az országban kitüntetést kaptak a népművelők. A kulturális miniszter Bihari Józsefnek, a Pest megyei Művelődési Központ és Könyvtár igazgatójának a Kiváló Népművelő kitüntetést, Pünkösd István énekes-táncosnak, a ceglédberceli német Nemzetiségi Hagyományőrző Együttes tagjának a Népművészet mestere címet adományozta. A Pest megyei Tanács által alapított Köz művelődési díjat augusztus lS-án, a megyei Népművelők Napján vette át Földes István, a TIT megyei szervezetének titkára, Bur sits Tibor né, a Csepel Autógyár művelődési központjának igazgatója, illetve a T ápiómente Szövetkezet Együttese. Negyvennégy népművelő részeszült a Szocialista Kultúráért Érdemérem kitüntetésben. További tizenhatan a Kiváló Munkáért elismerést vehették át. BIHARI JÓZSEF: „Népművelőnek lenni nyitottságot jelent’’ hogy képzőművészeti kultúránk a jelenleginél szerteágazóbb, minden kis faluban elérhető legyen. Egy héttel ezelőtt, alkotmányunk ünnepén kapta meg Bihari József a Kiváló Népművelő miniszteri kitüntetést. Ha indokolnia kellene: mivel BURSITS TIBORNÉ: érdemelte ki, hogyan határozná meg? — Nem hiszem, hogy bárki azt mondhatná: a megyei művelődési központ munkájának beindítása és eredményessége csupán egy ember tevékenységét dicséri. Értő, lelkes és áldozatkész kollégáimmal közösen jutottunk el ide, ahol vagyunk. A művelődési otthon közösségének szóló elismerést vettem át a kitüntetéssel. Bursits Tiborné, a Csepel Autógyár és a ráckevei járási művelődési központ vezetője Közművelődési dijat kapott. A cím keveset árul el sajátos munkájáról, amelyre a szi- getszentmiklósi művelődési ház speciális helyzete készteti. Intézménye egyszerre vállalati és járási művelődési ház. — A művelődési ház 1961-ben épült, de már 1952-től a Csepel Autógyár szakszervezeti bizottságánál dolgoztam, mint kulturális előadó. A huszonhatodik évet töltöm el ugyanazon a munkahelyen — mondja Bursits Tiborné. A munkásakadémiának tizenöt éves hagyománya van a Csepel Autógyár művelődési központban. Bursits Tiborné eredetileg a gyár dolgozói számára szervezett ismeretterjesztő előadássorozatot. A foglalkozások sikere az egész járásban visszhangot keltett, így még az első évben kibővült a munkásakadémia témaköre: mindenki aki a járás területén lakik, jelentkezhet hallgatónak. Az előadások és a szemináriumok témakörét persze elsősorban a Csepel Autógyár dolgozóinak érdeklődése határozza meg. Irodalmi, képzőművészeti, zenei. köz- gazdasági, történelmi, műszaki, mezőgazdasági órák között válogathatnak, akik látókörüket akarják szélesíteni. A műszaki előadásokat autógyári mérnökök tartják. A többi órára TIT-előadókat hívnak meg. — Nyáron a jelentkezést a szak- szervezeti bizalmik készítik elő — folytatja Bursits Tiborné. — Sokat segítenek a brigádok kultúrfelelő- sei. A mi dolgunk, az előadók kiválasztása. A foglalkozásokat, vitákat gyakran mi vezetjük. Ebben segítségünkre vannak a könyvtárosok. Nemcsak művészeti és tudományos előadások hangzanak el, hobbikertészetről. a mindennapi iletben előforduló gyakorlati problémákról is szó esik. A Csepel Autógyár művelődési háza egy éve járási módszertani közTÁPIÓMENTE EGYÜTTES: „A magunk öröméből Arcnélküli portrét kellene írni. Vagy inkább piciny arcokból mozaikképet: középen Kiskati járja, s „legelik alakját”; fölötte karikás ostor durrog, „hej, Kati, de szomorú kedvem van”. Lányok-legények egymást hevítő, rohanó táncában az ősi törvény szépsége öltött testet. A mozgás igazi, nagy varázsa mindig abban van, ha az érzelmek születését, életét mutatja, ha elfedi a műhelymunkát, a tanult lépésvariációkat. A fiúval két órán belül háromszor találkoztam: először a nagykátai művelődési ház színpadán láttam, mint szólótáncost. Később az étteremben lebegtetett fél karján egy tucatnyi tányért. Most egymással szemben ülünk a bisztróban. Ö a mozgás élményéről beszél, arról, hogy egy fergeteges pörgés után hirtelen megállva is biztos lehet abban: a partner adigra odaér, megfogják egymást és már ismét az adott pillanatot élik, amely mire megszületik, már odébb is áll. Nem fontos, hogy van függöny és vannak reflektorok, csak a zenét, egymást és a közönség jelenlétét érzik. Táncolnak. Immár tíz éve. És nem fontos, hogy a mozaikképen konkrét arc legyen, mert a Kiskatik Kati mamák lesznek, „kiöregednek”, és helyükre állnak az új Kiskatik és ugyanezt sorjázzák a legények. A Tápió mente újra és újra kitermeli a táncosokat, a dalosokat, a muzsikásokat. Nem profikat — amatőröket. Napi munkájuk után a mozgás örömét kereső fiatalokat, akik tudják, hogy mentik, megőrzik és továbbadják a hobbijukkal a népművészeti hagyományokat. Ahogy mondják: — Szándékunk a magunk öröméből adni a nézőknek, kiváltani a gyönyör élményét. A Tápiómente Szövetkezeti Együttes 1968-tól számolja éveit. Korábban Nagykátán külön működött az 4 Néptanító címmel olvastam róla először egy újságcikkben, úgy négy évvel ezelőtt. Bihari Józsefre elkötelezettsége, hivatástudata miatt emlegették e nemes címet. Általános iskolai igazgató volt akkor, az aprócska Tápiógyörgye községben. Nagy vargabetűt írt le azóta a sorsa. — Pedagógusnak lenni vagy népművelőnek — rokonhivatás. Nevezhetjük néptanítónak mind a kettőt. Pedagógus pályafutásom után a járásban a közművelést szerveztem, majd a nagykátai járási pártbizottság osztályvezetőjeként a propagandával, az ideológiai munkával, a közművelődéssel foglalkoztam. Aztán visszamentem Tápiógyörgyére tanítani. Soha egy percre sem szakadtam el a közművelődéstől. Büszke vagyok rá, hogy részese voltam a törvény- javaslat kidolgozásának. Az első változat még a 70-es évek elején készült. De hát így az emlékezetben összefolynak az események. Arra azonban határozottan emlékszem, hogy megijedtem a megbízatástól: vállaljam el a Pest megyei Művelődési Központ és Könyvtár vezetését. Az iskola zártabb világ. Népművelőnek lenni pedig már önmagában is nyitottságot, folyamatos közéleti- séget jelent. Bizony szorongó érzésekkel jöttem Szentendrére. Akkor, 1975 tavaszán a ma csodálatosnak nevezett művelődési központnak csak a falai álltak. Hátra volt még a belső kivitelezés, a berendezés, a felszerelések megvásárlása és elhelyezése, amikor Bihari Józsefet kinevezték. Mindössze öten láttak munkához. Ma hetvennél többen dolgoznak a házban. Próbálom belülről látni a világukat, hiszen hosszú évekig jómagámnak is a köz- művelődés adott kenyeret. Kíváncsiságom élteti a kérdést: Szentendrén alig ismerősen, s a közművelődési munka gyakorlatában vendégként, hogyan sikerült megkapaszkodnia az első, valószínűleg nehéz időszakban? — A bizalom segített. A megye politikai és állami vezetői részéről .csakúgy, mint a járási és községi népművelők' részéről. Éreztem a segítőszándékot és azt is: elvárják a jó eredményt. A többi talán nem is volt tudatos. Szeretem az embereket. Igyekszem mindenkivel megfelelő kapcsolatot teremteni. Valószínűleg ennek köszönhetem, hogy túljutottam az első feladatokon.. Legfontosabbnak éreztem, hogy a környezetemben élőket, közvetlen és távolabbi munkatársaimat meggyőzzem: jó ügyünket, jó szándékkal s együtt kell szolgálni a megyében. Ügy érzem, sikerült. Ennek köszönhetem, hogy kapcsolataimat a népművelőkkel és a megyében élő művészekkel a közművelődés érdekében kamatoztatni tudom. Bizonnyal nem lehetett könnyű feladat az új művelődési központ munkájának elindítása. A legnehezebbnek mégis az tűnik, hogy az intézménynek a mindennapok valóságában kellett és kell megyei centrummá válni. — Azon kevés művelődési intézmények közé sorolhatjuk magunkat, ahol szinte minden objektív feltétel adott a munkához. Éz megköny- nyítette a „megyeivé válást”, amelynek kettős az útja. A házon belüli rendezvényeinkkel, szakköreink, művelődési kisközösségeink működésével már eleve példát adunk. ígv hát mindarra, amit szavakban, módszertani útmutatásokban közzé teszünk: a gyakorlati példát nekünk kell megmutatnunk. Emellett a népművelőkkel kialakított személyes kapcsolat, a folyamatos információ, a módszertani seeítség révén a valóságban betöltjük megyei funkciónkat. Három év arasznyi időszak egy intézmény életében, de ennek szinte minden napját az áldozatos munka eredményei fűzték egybe. Jogos hát az elismerés, a megbecsülés, hiszen a megszolgált bizalom van mögötte. — Megvalósításra váró céljaim, természetesen vannak, bár ezekhez kevés egy-egv ember szándéka és munkája: jó lenne, ha megvalósulhatna a korszerű közművelődési hálózat a járásokra épülve, ha lenne modern művelődési központja Gödöllőnek, R áckevének, Dabasnak, Naqykátának. Ezzel aprópénzre válthatnánk a közművelődési párthatározatban és a közművelődési törvényben foglaltakat. Talán közelebbi álom egy grafikai műhely létrehozása és egy mütárpybank kialakítása. Ezek lehetővé tennék, „Szeretem körülöttem a nyüzsgést" pont lett. Havonta egyszer módszertani továbbképzést, negyedévenként igazgatói értekezletet tartanak a járásbeli tizenkilenc művelődési ház vezetője, illetve előadói számára. Bursits Tiborné a művelődési ház havi programfüzetét elméleti, módszertani összefoglaló céllal állítja össze. Egy év alatt sikerült elérnie, hogy a járás művelődési házai negyedévenként előre állítsák össze a programjukat. — Nem volt könnyű. Nem arról van szó, hogy mereven tartaniuk kell magukat a konkrét rendezvényekhez. A koncepció következetes megvalósítását azonban elvárjuk. Minden nagyobb rendezvényre jó előre elküldjük a meghívót az igazgatóknak. A nagyobb kiállításainkat igyekszünk elküldeni minél több kis művelődési házhoz. Lassan elértük, hogy a heti egy discón, vagy táncprogramon kívül havonta több nagy rendezvényt szerveznek, szakköri és klubfoglalkozásokat tartanak. a járás minden közművelődési intézményében. Ám, nemcsak ezért kapta a kitüntetést. A Csepel Autógyár művelődési központjának vezetősége nem elégszik meg azzal, hogy plakátokon reklámozzák, meghívókon hirdetik nagyobb rendezvényeiket. Személyesen beszélgetnek a brigádvezetőkkel, a kultúrfelelősökkel. Szinte minden brigádban van néhány olyan ember, aki sajátjának tekinti az író—olvasó találkozót, vagy irodalmi estet. Nagy az érdeklődés a művész-találkozók iránt is. A klubok, szakkörök is hetente tartanak foglalkozást a művelődési házban. Ezek közé tartozik például a balett-, a zene-, és a művészi torna tanfolyam. Bursits Tiborné nagy gondot fordit a mozgáskultúrára. — örültem a kitüntetésnek. De annak legalább annyira örülök, hogy sokan látogatják a programjaimat. Boldog vagyok, ha az a gondom, hogy a nagy nyüzsgésben, helyet kell találnom egyszerre több szakkörnek és rendezvénynek — mondja a művelődési ház igazgatója. » ' adunk a nézőknek" énekkar, a népizenekar és egy néhány tagot számláló kis tánccsoport, összefogásuk új híveket szerzett a népművészet ezen ágának. Létszámukat tekintve ma már vetekszenek a profi együttesekkel. Állandó repertoárjukon annyi műsorszám szerepel, hogy akár több estén át adhatnának műsort anélkül, hogy ismétlésre kényszerülnének. Meglepve hallottam: az együttes ruhatárának értéke megközelíti az egymillió forintot. Honnan ennyi pénz, csak jelmezekre? Közös vállalkozás tartja ma már fenn az együttest. A nagykátai járás termelőszövetkezetei, kiskereskedelmi vállalatai és ipari üzemei adják össze a pénzt a csoport működjéhez. Ahogy a Tápiómente Szövetkezeti Együttes évről évre bizonyította életképességét, sikert és hivatalos elismerést, hírnevet és rangot szerezve, úgy kapcsolódtak be a közös vállalkozásba újabb és újabb gazdasági szervezetek. így jutottak el Olaszországba, Spanyolországba és a Szovjetunióba, az NDK-ba és az NSZK-ba. Hazai turnéik során bejárták szinte az összes nagyvárost, s alig lehetne felsorolni a kis- és nagyközségeket. Évente átlag hatvan fellépésről számol be az együttes naplója. 1972- től fokozatosan jobb és jobb eredményeket értek el az amatőrök minősítő versenyein. A legutóbbi siker a legfényesebb: 1978-ban a Kecskeméten rendezett országos minősítésen arany fokozatot kapott a Tápiómente együttes. S most augusztus 20-a tiszteletére megkapták a Pest megyei Tanács által alapított Köz- művelődési Díjat: Az oldalt összeállította: I-offán Éva, Kriszt György, Pósa Zoltán, Virág Ferenc. ítmentjük a mába ” István. — Valamennyi német dalt, amelyet szüléinktől, a családtagoktól hallottunk, beírtuk e füzetbe. Nagy hasznát veszi azoknak az együttes, hiszen olyan dalokról van szó, amelyeket úgyszólván senki nem ismer. Az egyik ének 1340-ből származik, s állítólag ma már csak Svájc egyes területein éneklik. — Higgye el, a fiatalság ma is kedvét leli a néphagyomány megismerésében — fűzi tovább a szavakat. — Szeretik a fiatalok megtudni, „felfedezni”, hogyan ünnepeltek, szórakoztak elődjeik, milyen volt fél évszázaddal ezelőtt egy lakodalom vagy egy búcsú. Ezért nekünk, öregeknek a feladatunk, hogy átadjuk az ismereteinket, hiszen mi is úgy szereztük azokat a szüléinktől. Csak ily módon élhet tovább az egy-egy népcsoportot jellemző hagyomány. Pünkösd István nem a szavak embere. Bár hetvennyolc éves, és napi öt órát kertészként dolgozik a vízműveknél, mégis minden szerdán - együtt ropja a táncot a fiatalabbak- kal a művelődési házban. — Amit az ember kedvvel csinál, abban nem fárad el — mondja. — Nyolc magamkorabeli és tíz-tizenkét fiatalabb pár táncol az együttesünkben. de gyakran jönnek közénk iskolás gyerekek is, hogy tanuljanak. Most újabb fellépésre készülünk. Az ősszel Budapesten adjuk elő műsorunkat. A kitüntetéséről kérdezem, rövid gondolkodás után válaszol: — Váratlanul ért. Talán azért, mivel a gyűjtőmunkánk kezdetén, a népi együttes megalakításakor egyszer sem gondoltunk arra, hogy valamiféle jutalom járna érte. Örömöt leltünk benne, ha dalolhattunk vagy táncolhattunk. Öröm, ha látjuk: tetszik a közönségnek. És hagyományainkat át kell mentenünk a mába. , amit csinálunk" utak, a rendezvényeken való részvételek miatt, éppen eleget. Az ok egészen egyszerű: Földes István szereti amit csinál. Hisz abban, hogy a felnőttoktatás és a felnőttek ismeretének gyarapítása legalább olyan fontos, mint a gyerekeké. Kérdésem; hogy csökkent-e hite a munkábalépése óta? — mosolyra deríti. — Hiszek abban, hogy a kollégáimmal kialakult emberi kötődés elősegíti a munkakapcsolatokat. A kérdésre pedig csak azt tudom válaszolni, hinni kell abban, amit csinálunk. Voltak persze kudarcaim is, de kinek nem voltak? Ez év októberében emlékeznek meg a TIT Pest megyei Szervezete megalakulásának 25. évfordulójáról. Földes István sokat tett a közművelődés sikeréért és ezen belül is I a munkásművelődésért. Fontosnak tartja az ipari és a mezőgazdasági munkások politikai-világnézeti nevelését, a termeléssel összefüggő szakismeretek terjesztését, az általános műveltség növelését. Jól tudja, hogy gazdasági fejlődésünk jelenlegi szakaszában a termelékenység elengedhetetlen feltétele az általános műveltség gyarapítása. Sokat tett azért, hogy a megye gazdasági egységeiben, társadalmi és tömegszervezeteiben fellendüljön és a közművelődés szerves részévé váljon az ismeretterjesztés. Jelenleg a legfontosabbnak tartja a bejárók művelődési feltételeinek javítását. A bejárók érdekében tárgyalnak a budapesti TIT-esekkel. A másik fontos feladatnak a tudományos ismeretterjesztést tekinti a tanyákon és táj centrumokban. PÜNKÖSD ISTVÁN: „Hagyományainkat i Szerda délutánonként megélénkül a ceglédberceli Dózsa György Művelődési Központ élete. Szaxofon, dob, tangóharmonika zenéjére ’gyerekek, fiatalok, idősebbek ropják a táncot. Ekkor gyakorolnak a községbeli német hagyományőrző népi együttes zenészei és táncosai, akik már sok szép sikert arattak. Legutóbb a televízió Röpülj páva-versenyén a legjobbak közé jutottak. Ősszel, a döntők idején ismét láthatják őket, s az együttes tagjai között ott lesz Pünkösd István, aki a közelmúltban kapta meg a Népművészet mestere kitüntetést. A hagyomány tisztelete, a muzsika, a tánc szeretete, a szórakozás vágya vonzza ma is az együttesbe az idős embert. — A daloknak és a táncoknak a többségét még a szüleimtől tanultam. Ok kisgyermekként vittek magukkal a mulatságokba, a lakodalmakba — vág rögtön a dolgok közepébe Pünkösd István. — Mostani műsorunkban három olyan tánc szerepel, amelyet csak a mi családunk ismert. A kakastánc, a csoszogós és az ugrás. Az együttes 1972-ben alakult, először egy lakodalmas játékot akartunk előadni. Akkor még csekély sikerrel. Ma már ismernek bennünket szerte az országban. Vendégszerepeltünk Veszprémben, Siófokon, Kalocsán, Budapesten, Keszthelyen ... Miközben az idős férfi beszél, felesége, a kékre festett szekrény mélyéről féltve őrzött füzetet vesz elő. Kopott, lassanként évszázados irkát, amelybe sűrű, dőlt betűkkel jegyezték fel a német nótákat. Magyar Királyi Államvasutak, áll a borítón. Az első bejegyzés 1905-ből származik. — Negyvenhárom éven át dolgoztam a vasútnál, 1957-ben mentem nyugdíjba — magyarázza Pünkösd FÖLDES ISTVÁN: „Hinni kell abban, Keskeny lépcsőn vezet az út a régi bérház harmadik emeletére. Az ajtón tábla: TIT Pest megyei Szervezete. Az egymásba nyíló szobák egyikében dolgozik Földes István. a megyei szervezet titkára. Decemberben lesz 23 éve, hogy először tette meg a három emeletet, leült íróasztalához, s dolgozni kezdett. — A munkaköröm és a szobám azóta sem változott — mondja — csak a berendezés újabb. Földes István, latin- és történelemszakos középiskolai diplomával zsebében került 1954-ben a TIT-hez. Alapítótag. A TIT felszabadulás utáni újjáalakulása óta részt vesz a szervezet munkájában. Természetesen a megyei Közművelődési Díj hátteréről faggatom. — A TIT széleskörű bázisra épül — magyarázza. — Tevékenysége a társadalmi szervezetekkel való együttműködéssel vezethet eredményre. A TIT Pest megyei Szervezeténél jól mennek a dolgok. Ezt mi sem bizonyítja jobban; minthogy ritka a személyi változás. Közel száz olyan társulati tagunk van, akivel már húsz éve együtt dolgozunk. Ezt a munkát nem lehet csak kötelességből, hanem szívvel-lélekkel kell végezni. Többször elgondolkoztatott, mi késztethet egy embert arra, hogy évtizedeken keresztül ugyanabban a munkakörben megmaradjon? Az ok többféle lehet. A legrosszabb a ké- nve’em. Földes Istvánnál erről szó s5ics. Bár nem volt hajlandó elárulni. hogy munkaidején túl meny. műt dolgozik, de annyit azért sejteni lehet, hogy az állandó vidéki