Pest Megyi Hírlap, 1978. augusztus (22. évfolyam, 179-205. szám)
1978-08-26 / 201. szám
ÚJ HÁZAK Építkező üllőiek Üllőn, a 4-es műút mentén épülő házak sora vonja magára az átutazó szemét. Szépül, fejlődik a nagyközség. A helyi tanács szakigazgatási szerve az első félévben összesen 50 új lakóház építésére adott ki engedélyt, közülük harmincra már a lakhatási, illetve a használatba vételre jogosító iratokat is megkapták a tulajdonosok. Gyömrő Játszóterek - gyerekeknek Jószágtartóknak Szalma a háztájiba Minden ötödik portán — Három pótkocsis vontató csaknem harminc vagon bálázott szalmát hordott már szét Üllőn a tsz-tagoknak — tájékoztatott Kiss Gábor, aki kíséri, adminisztrálja az átadott mennyiséget, amely körülbelül 15 százalékkal haladja meg az előző évi igényt. örvendetesen emelkedik a községben a jószágtartók száma: 550—600 udvaron tettek le 20—60 bálát, ami azt jelenti, hogy általában minden ötödik portán tartanak jószágot, leginkább malacokat. Sok azonban az anyadisznó is, a szaporulatból, a jó átvételi ár következtében, jövőre már hízók lesznek. A Tiszta, virágos községért akció keretében szép eredményeket értek el Gyomron is ebben az esztendőben. A nagyközségi tanács és a helyi népfrontbizottság felhívása nyomán a lakosság és az üzemek is virágokat ültettek az épületek elé. Jó példával járt elöl a Mo- nori Járási Szolgáltató Szövetkezet, amelynek valamennyi gyömrői egysége előtt virágok virulnak. A tanács pihenőpadokat helyezett el a Táncsics Mihály utcában. Tavaly, november 7- én avatták fel a volt csütörtöki piactéren a járás talán legszebb játszóterét, amelynek költségeihez a nagyközségi tanács 230 ezer forinttal járult hozzá. Ezekben a napokban folyik a faluban, a Kossuth téren a játszótér kialakítása, amelyhez segítséget nyújt a Rákosmezeje Tsz, a TÖV ÁL, a Járási Szolgáltató Szövetkezet, a Vasipari Szövetkezet. A játszótér átadására szeptember közepén kerül sor. Ugyancsak tavaly épült játszótér a vasútállomás melletti ABC-áruház mögött. Ennek felújítását, bővítését is szeretnék még ebben az évben elkészíteni. — Októberben fásítási hónapot szervez a községi tanács, a csemeték beszerzését a napokban kezdik meg. G. PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA Olvasóink tették szóvá Petróleum - literes palackban Sokan használnak még petróleumot, különösen a külső perifériákon, és a települések körüli tanyavilágban. Világítanának, főznének vele — ha lenne. De nem lehet kapni. Monoron, nemrégiben a vasműszaki bolt udvarán árusította a háztartási bolt, de miután az épületet lebontották, a bolt elköltözött, automatikusan megszűnt a petróleum árusítása is. Veszélyes trófea Felelőtlen, gondatlan emberek Ismét több veszett rókát találtak A féli hónapokban járásunk területén is elszaporodtak a veszett rókák, erről annak idején lapunkban is beszámoltunk. Az állattal való érintkezés veszélyes, s erre többször felhívtuk mi is a figyelmet. Ügy látszik azonban, hiába a figyelmeztető, intő szó, még mindig vannak felelőtlen emberek, akik mit sem törődnek az egészségügyi szabályokkal. Ebben a hónapban a járási székhely környékén tűntek fel ismét a rókák. Augusztus 7-én, B. P. mo- nori-erdei lakos Pilis és Káva között elütött egy rókát autójával. A tetemet hazavitte, s csak másnap jelentette az esetet az illetékes állatorvosnak. A rókát beküldték az Országos Állategészségügyi Intézetbe, ahol megállapították, hogy az állat szerencsére nem fertőző. Még ennél is furcsább eset történt Monori-erdőn augusztus elején. P. Gy., a monori Kossuth Tsz juhásza js ráakadt egy rókára, agyonütötte, majd egy fára akasztotta. Egy napig lógott a fán a tetem, bizonyára többen „megcsodálták” ez idő alatt. K. Z., a 14 éves monori-erdei fiú is arra járt, s egy darabot levágott a róka farkábóL A juhász csak 24 órával később jelentette az esetet az illetékeseknek. A rókáról megállapították, hogy veszett volt, ezért K. Z.-t azóta is rendszeres védőoltásban részesítik. A legutóbbi „rókaügy” augusztus 21-én Vasadon történt. K. A. vasadi lakos udvarába tévedt egy róka, s a baromfiakat dézsmálta. A ház tulajdonosa, amikor észrevette az állatot, egy vasvillával leszorította a fejét, dróttal összekötötte a lábait, s egy ismerőse, Cs. R. autójának csomagtartójába tették. Csak másnap jelentették, illetve vitték be a rókát a körzeti állatorvoshoz, aki a szükséges fertőtlenítést elvégezte, s a rókát beküldték az Országos Állategészségügyi Intézetbe, ahol megállapították, hogy a róka veszett volt. A KÖJÁL és az illetékes szakemberek ezúton is felhívják a lakosság figyelmét, hogy aki veszettséggyanús rókával találkozik, az kézzel ne érjen hozzá, igyekezzen agyonütni az állatot, s az esetről azonnal értesítse a körállat- orvost és a KÖJÁL-t. G. J. Orvosi ügyelet Gombán, Bényén és Káván: dr. Nagy Márta (Káva, tanácsháza), Gyomron és Péteriben: központi ügyelet (Gyömrő, Steinmetz kapitány u. 12., telefon: 26.), Monoron, Monori-erdőn, Csévharaszton és Vasadon: dr. Rados Mária (Monor, régi egészségház, védőnői szoba, Kossuth Lajos u. 97., telefon: 429.), Mendén: dr. Farkas Anna. Maglódon és Ecseren: dr. Pápes Tibor (Maglód), Pilisen és Nyáregyházán: központi ügyelet (Pilis, Rákóczi u. 40.), Sülysápon és Üriban: dr. Sass János (Űri), Üllőn: dr. Leyrer Lóránt, Vecsésen: dr. Fekete Károly tart ügyeletet. Ügyeletes gyógyszertár: Monoron a főtéri, Vecsésen a Ha lmy-telepi. ügyeletes állatorvos: dr. Bugár József, Vecsés, MA- VAD-telep, Sallai u. Beteg állatok bejelentése a járás területén: szombaton 12 órától 16-ig és vasárnap reggel 8-tól 16-ig (13-tól 15ig ebédidő), Monoron, a főtéri gyógyszertárban, egyéb időpontban az ügyeletes állatorvos címén. Vasárnapi labdarúgó mérkőzések MEGYEI BAJNOKSÁG: Pilis—Perbál, Pilis, 16 óra. JÁRÁSI BAJNOKSÁG, I. OSZTÁLY: Bem SE II—Kara- tetéfclen, 14 óra, vezeti Luká- csik, (partjelző: Varga), Nyáregyháza—Üllő, Bálint, (Sárkány), Monor—Törtei, Gavló, (Barkóczy), Gyömrő—Ecser, Sárosi, (Fejes), Vecsés—Dánszentmiklós, Janó, (Mészáros, Trencsényi), Abony—Maglód, Hörömpő János, (Lusták, Zsu- zsandor), Mende—Péteri, Szu- da, (Oláh). Valamennyi találkozó 16 órakor kezdődik, megelőzően az ifjúsági csapatok lépnek pályára, 14 óra 30 perckor. — Mikor és hol lehet majd petróleumot kapni? — tettük fel a kérdést a monori nagyközségi tanács igazgatási osztálya főelőadójának. — A kérdés aktuális — mondta Lehoczki Pál. — Foglalkozunk a témával, mert hozzánk is eljutott a panasz. Levélben felkerestük a Pest megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat áruforgalmi főosztályát és kértük a petróleum további árusítását. Ugyanis a régi, hagyományos módon árusított, kimért petróleumot tűz- és munkavédelmi szempontból csak kivételes engedéllyel, a biztonsági előírások szigorú betartásával lehet forgalomba hozni. Ez a módszer azonban ma már elavult. Ezért kértük a petróleum literes palackokban történő árusítását, amelyet már számos nagyobb városban, községben megvalósítottak. ígéretet kaptunk a vállalattól, foglalkoznak kérésünkkel és mindent megtesznek annak érdekében, hogy Monoron is árusítsák a palackozott petróleumot. H. J. XX. ÉVFOLYAM, 201. SZÁM 1978. AUGUSZTUS 26., SZOMBAT Jól dolgozó részlegek Nagyobb forgalom és nyereség Eredményesebb félév a Monori Járási Szolgáltató Szövetkezetben Nehéz évet hagyott maga mögött tavaly a Monori Járási Szolgáltató Szövetkezet. Főleg objektív okok miatt a vártnál rosszabbul sikerült számukra az esztendő, s ez a termelési értékre és a nyereségre is hatást gyakorolt. Az idén — érthetőén — azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy felülmúlják a tavalyi eredményeket. — Hogyan sikerült az első félév? — kérdeztük Fodor Mihálytól, a szövetkezet elnökétől és Farkas Pál műszaki vezetőtől. — Örömmel mondhatom, hogy sikeres hat hónapot hagytunk magunk mögött — mondta Fodor Mihály. Termelési tervünket 102,3 százalékra teljesítettük, s ez 14 millió 635 ezer forint árbevételt jelentett. Bár szerény mértékben, de emelkedett a nyereség is, amely meghaladta az egymillió 600 ezer forintot. Itt említem meg azt is, hogy ebben az évben 5 százalékos bérfejlesztést tervezünk végrehajtani, ennek időarányos részét megvalósítottuk. — Minek köszönhető a kedvező félévi mérleg? — Jobb munkaszervezéssel, ösztönzőbb, differenciáltabb bérezéssel, a munkafegyelem javításával sikerült célkitűzéseinket elérni. Szólni kell arról is, hogy a műszaki vezetői és a főkönyvelői állásokat jól képzett szakemberekkel töltöttük be, s ez is kedvezően segítette az eredményességet. — Melyik részlegek dolgoztak a legjobban az év első felében? — tettük fel a kérdést Farkas Pálnak. — Az árutermelő részlegek közül kiemelkedő munkát végzett a monori lakatos, az ecseri vasipari, a gyömrői asztalos- és írógépjavító részleg. A monori és a gyömrői vasipari és asztalosrészleg a KERIPAR-ral áll szerződéses kapcsolatban, részükre hűtőtesteket, pultedényeket és ételmelegítő pultokat gyártunk. A partner elégedett munkájukkal, minőségi kifogás nem érkezett a termékekre. A szolgáltatóipari részlegek közül elismerés illeti a monori és a sülysápi cipész, a vecsési 2. számú, a maglódi és a pilisi női fodrász-részlegeket, amelyek a legnagyobb forgalmat és ezzel együtt a legtöbb nyereséget produkálták. — Hallottunk exportpróbálkozásaikról is. Mi a helyzet ezen a téren? — Tavaly vettük fel a kapcsolatot egy nyugatnémet céggel, amelynek kődaraboló készülékeket gyártottunk. Sajnos, Jubiláló színjátszók Visszahódítják a közönséget Neves művészek műh elye Vecsésen a népművelés kezdetét a századforduló tájékán a helyi szervezett munkások és a Röder Imre kántortanító kezdeményezésére létrejött színjátszócsoport megalakulásától számítják a krónikások. Ök voltak azok, akik a felszabadulás előtt minden elnyomás és megfélemlítés ellenére mindig magasan tartották Vecsésen a kultúra zászlaját. Még ma is szívesen emlékeznek az Idősebbek a munkásotthonban rendezett előadásokra. A felszabadulás után A felszabadulást követően Kiss István, Fekete Károly és Hrachovina Lajos vezetésével ismét megalakult a színjátszócsoport. A meglehetősen bonyolult politikai légkörben is vállalták azt a nehéz feladatot, hogy pezsgő kulturális életet teremtsenek lakóhelyükön. A Jókai kultúrcsoport hivatalosan 1948. őszén alakult meg. Most, mikor a három évtizedes jubileumon beszélgetünk Kiss Istvánnal, az egyik alapítóval, aki ma is irányítja, lelkesen szervezi a csoport munkáiát, felelevenednek egy nagymúltú együttes sikeres és kevésbé sikeres napjai. — A bázist alkotó fiatalokkal már a szovjet katonáknak is adtunk rövidke műsort, de a műkedvelők összefogásából csak a negyvenes évek végére terebélyesedett ki igazán a SZÍT, majd a MADISZ égisze alatt működő csoport munkáia. Nem volt könnyű, hiszen a társadalmi fordulóponthoz érkezett Magyarország legkülönbözőbb részeiről indult meg a felvándorlók áradata a főváros felé. községünk lakossága is meglehetősen heterogén összetételű volt. Időt fáradságot nem kímélve, tudatosan próbáltuk a község népcsoportjait egymáshoz közelebb hozni, irodalmi élményben részesíteni. Olyan színvonalas előadásoknak tapsolt a népes közönség akkor, mint az Űri-muri, Szegény gazdagok, Néma levente, a Revizor, hogy csak a nevesebbeket említsük. 1953- tól a Földműves Szövetkezet patronálásával működött a csoport, s megkezdődött a közismert Jókai szabadtéri színpad elkészítése társadalmi munkában. Egy időben a csoport is készült az avató ünnepségre, melyen több férőhely hiányában ezer néző tekintette mega Csárdáskirálynő című nagyoperettet. Ez egyben fordulópont is volt az együttes életében, mert ettől kezdődően — kihasználva a csoport tagjainak kedvező adottságát, rátermettségét — a könnyebb zenés darabok szerepeltek többet a műsorban. A mindenki által ismert és kedvelt gyerekszínész, Endrei Marika, valamint Karai Mátyás és zenekara, H. Kovács Cica. Tamási Pál, Li- pá"c József, Horányi Laios, Kiss István és még sokan mások sok kedves emléket adtak a vecsési közönségnek. Közülük többen megkapták a Szocialista kultúráért kitüntetést. Magasabb színvonalon Ekkor már színházi mértékkel nézve is magas színvonalon folyt a színjátszóélet Vecsésen. A Marica grófnő. Bástya sétány 77, később a PÓZ utcai fiúk. Vitézek és hősök, a Budai Nagy Antal című darabok hoztak sikert a kulíúrcso- portnak. Ekkor már drámai P15adása;kkal az ország jelentős részében sikert arattak, fesztiválokat nvertek Kapuvárait, Szarvason, Visegrádon. Eredményesen vendégszerepeitek Szlovákia magyarlakta településén a galántai járás nézőközönsége előtt. A csoport munkájának elismerését jelentette, hogy Tömörkény István paraszttémájú novelláinak előadásával a Vígszínházban két és fél órás műsorra kaptak megbízást. Éveken keresztül a Magyarországi Németek Demokratikus Szövetsége megbízásából hazánk német nemzetiségű községeiben adtak műsorokat, prózai előadásokat. Érdemes megemlíteni, hogy ebből a csoportból indulva lett Szersény Gyula a Nemzeti Színház, Csiszár Nándor a miskolci Nemzeti Színház, Győrfi I-ászló a veszprémi Petőfi Színház, ifjú Kiss István a kaposvári Csíki Gergely Színház és Varsa Mátyás a szolnoki Szigligeti Színház állandó tagja, Somogyi Ilona pedig énekművész. Pezsgő élet 1968-tól átmenetileg visszaesett a közösségi élet a csoportban, a közönséget a rohamosan terjedő tévé elvonzotta, s kicserélődött a tagság is. 1973-tól új vezetője lett a csoportnak, de a belső ellentétek szétzilálták a sok sikert megért együttest. Egy-két sikeres előadás ugyan volt ebben az időben is, de 1976-ban már a vészharangot is meghúzták né- hányan a széteső csoport felett. 1977. novemberétől újból Kiss István vette át az irányítást. Vezetésével ismét pezsgő élet zajlik a félszáz tagot számláló csoportban, akik a jubileumon új darabok előadásával bizonyára visszahódítják a vecsési közönséget. Ehhez a Monor vidéki ÁFÉSZ-tól minden segítséget megkapnak. Orosz Károly menet közben derült ki, hogy a termék gyártása nem gazdaságos számunkra, ezért megszüntettük a gyártást. Ugyanekkor megkezdtük a csempevágó készülékek gyártását ugyanennek a cégnek. A második félévben másfél ezer darab készülék gyártására kaptunk megreng delést, mintegy egymillió forintos értékben. A következő évben még nagyobb megrendelésben bizakodunk. — A központi üzemcsarnok építése már öt éve húzódik) Mikorra várható az átadása? Fodor Mihály: — Valóban 1973-ban fogtunk hozzá Gyömrőn a 700 négyzetméter alapterületű központi üzemcsarnok kialakításához. A Budapesti Nemzetközi Vásár területéről vásároltunk egy pavilont, azt állítottuk fel. Ide kívánjuk helyezni az eddig szétszórt részlegeket. Az elektromos szerelést, a központi fűtés és a szellőző berendezések szerelését kellene még elvégezni. Az ehhez szükséges pénzösszeg — hárommillió forint — viszont nem áll a rendelkezésünkre. Kéréssel fordultunk az OKISZ-hoz és a KISZÖV-höza hiányzó pénz biztosításáért. Választ még nem kaptunk, de bízunk benne, hogy kérésünk megértésre talál, s megkapjuk a pénzt Akkor néhány hónapon belül átadhatjuk rendeltetésének a hatmillió forintba kerülő létesítményt. A csarnok átadásával jelentősen javulna a részlegek szociális ellátottsága, amelynek javítása szintén égetően sürgős feladat. Gér József Hajdúszoboszlón Nyári üdültetés A Monori Járási Szolgáltató Szövetkezet ezen a nyáron is gondoskodott dolgozóinak nyári üdültetéséről. Június 1-től szeptember l-ig 70 szövetkezeti dolgozó és családja nyaralhatott a hajdúszobosz- lói 3 szobás bérelt üdülőben, egyhetes turnusokban. A nap kulturális programja MOZIK.Gomba: Asszony a banditák ellen. Gyömrő: Klein úr. Maglód: Apám, az agglegény. Mende: Kihajolni veszélyes. Monor, délutáni előadáson: A nyugalmazott ezredes. Este: A kétfenekű dob. Éjszakai előadáson: Bankrablás. Monori- erdő: Kitörés. Pilis: Osceola. Éjszakai előadáson: Szöktetés. Sülysáp: Ki látott engem? Üllő: Bűvös kör. Éjszakai előadáson: De hov* tűnt a 7. század? Vecsés, délutáni előadáson: Galiba az állatkertben. Este: Száguldás, gyilkosságokkal. MŰVELŐDÉSI HÁZAK Maglódon, 18-tól: ifjúsági klubfoglalkozás. Nyáregyházán, 14-től 16-ig a gyermekek, 18-tól a fiatal olvasók klubjának összejövetele, 19-től: disco. Péteriben, 19-től 24-ig: az ifjúsági klub foglalkozása. Pilisen, 18-tól 22-ig: ifjúsági klubfoglalkozás, 19-től 21-ig: a galambászkör összejövetele. Üllőn, 16-tól 18-ig a lövészklub, 18-tól 22-ig a kertbarátkor összejövetele. Vecsésen, 18-tói: disco, 15-től 17-ig a karateklub foglalkozása.