Pest Megyi Hírlap, 1978. augusztus (22. évfolyam, 179-205. szám)

1978-08-13 / 190. szám

'kMiÍOP 1978. AUGUSZTUS 13., VASÁRNAP Árvíz hétfőtől szombatig Akár egy megrakott teherautót is képes vízen szállítani katonai jármű, a PTSZ Szemet szemért, fogat fogért? A ceglédi teff: halált okozó testi sértés Riasztásban a védosztag a tavaknál Aki már látta a töltés tete­jét nyaldosó hullámokat, aki pakolta elöntött családok mo- tyóját, aki csónakban himbá- lódzó gyerekágyra emlékezik, jajveszékelő asszonyokra, el­csigázott férfiakra, s kétségbe­esetten futkározó patkányokra: féli a vizet. Az utolsó nagy du­nai árvíz 1965-ben volt, a ti­szai 70-ben. Azt hihetnénk ki­húzhatjuk ellenségeink listá­járól a folyókat, hiszen mil­liókat, milliárdokat költöttünk partjaink védelmére. De van-e garancia a bizton­ságra? A kérdést Konkoly Já­nosnak, a Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság igazga­tóhelyettesének, ha úgy tet­szik helyettes védelemvezető­jének tettem fel, az idei ár­víz- és belvízvédelmi gya­korlaton. Biztonságos gátak — Árvíz éllen nincs bizto­síték. Igaz, a Bennünket köz­vetlenül érintő Dunán 13 éve nem volt Veszélyes árvíz. Erő­sebbek, biztonságosabbak a parti védelmi vonalak s az időjárás is kegyes volt hoz­zánk. De hiba lenne, azzal bíz­tatni magunkat, hogy ezek után nyugodtan ülhetünk ba­bérjainkon. hegyen intő jel, hogy a szokásos őszi és tava­szi áradások évröl-évre maga­sabban tetőznek. A folyó két partján ugyanis egyre bizton­ságosabbak a gátak, kisebb az ártér, nehezebben talál magá­nak helyet a víz. Ezért szük­séges nálunk is a védelmi vo­nalak állandó karbantartása, újak építése, s az erős, jól felszerelt» árvízvédelmi, szer­vezet. Arra tehát nincs ga­rancia — foglalta össze mon­dandóját az igazgatóhelyettes —, hogy nem lesznek árvizek. Arra azonban igen, hogy az embereket, s az anyagi java­kat meg tudjuk védeni. A védekezés mesterei Hétfőn volt a riadó. Gátőrök, csatornaőrök, mederőrök, a KÖVIZIG árvízvédelmi osz­tagának tagjai, a ráckevei já­rás önkéntes tűzoltói és köny- nyűbúvárai kaptak parancsot a haladéktalan bevonulásra. A Kiskunlacháza és Bugyi közöt­ti tavakhoz, a gyakorlat szín­helyére felvonultak az ár- és belvízvédelemben ugyancsak i jártas egyik honvéd egység parancsnokai és katonái. De miért is van szükség az ilyen sok energiát és pénzt felmésztő gyakorlatra? Az ár- vízvédelmi osztag tagjainak többsége mestere a védekezés­nek, az elmúlt 20—25 évben valamennyi árvízhez riasztot­ták őket. De nekik sem árt a tréning, ez a véleménye Kri- zsán Mártonnak, s Dunaegy- házáról több mint 20 éve ver- búválódott brigádjának. De ennél is fontosabb, hogy át­adják tapasztalataikat a fia­tal műszakiaknak és a KÖ­VIZIG különböző képzettségű szakembereinek. Ezért gyako­rolták ugyanolyan,^huzalom­mal a gátszakadás 'elzárását, a töltéscsúszás, a csurgás, a hul­lámverés és a buzgár elleni vé­dekezést, mintha valóban vészhelyzet lenne. A vízparti szolgálattevők, a gát. csatorna és mederőrök elsősorban azo­kat a mesterfogásokat sajátí­tották el, amelyekkel sürgős esetben az osztag megérkezé­séig néhányad magukkal véd­hetik a vizet, a partot. Mert az ősi módszerekkel, a szinte mindenütt megtalálható szal­mával, fűvel, rőzsével is meg­akadályozhatják ideig óráig az olajszennyeződés terjedését, gépek nélkül is megvédhetik az elöntéstől a partot. Szivattyú a tavon Eddig többnyire a ritkábban támadó, de kétségtelenül na­gyobb veszélyt jelentő, árvizek­ről esett szó. Pedig a belvi­zek talán még több kárt okoznának az országnak, ha nem tudnánk elbánni velük. Pest megyében évente álta­lában hat-hétezer hektárnyi termőterületet önt el a talaj­víz. Ha arra várnánk, hogy befogadja a föld, felszívja a Nap, ezeken a földeken sosem lenne termés. A KÖVIZIG- nek, illetve a ráckevei sza­kaszmérnökségüknek olyan szivattyúk állnak a rendelke­zésére, melyekkel ezt a 12— 16 millió köbméter vizet két- három hét alatt visszaszivatják folyók medrébe. Ezek közül is bemutatkozott néhány, s jó eredménnyel. Kezelőik pél­dául órák alatt felépítették az úszó szivattyúházat a kavics­bánya-tóra. Az igazi probléma A vendégnek izgalmas ki­rándulás, kiváló látványosság volt a szombaton zárult idei árvíz- és belvízvédelmi gya­korlat. A mérnököknek, mű­szakiaknak, s ahogy hivata­losan a többieket emlegetik, a közerőnek vizsga, s komoly próba volt ez a hat nap. S mert többségük jól tudja mi­lyen veszélyes a folyó, ha támad, ugyanolyan komolyan dolgozott, mintha a veszély most is valós lenne. Ki tudja, lehet, hogy az igazi vizsgára még az idén is sor kerül. Csulák András M. Ferenc véres fejjel, esz­méletlenül feküdt a hord­ágyon. A hórihorgas, szakál­las férfit néhány perccel ko­rábban ütötték le, majd alig­hogy feltápászkodott a földről, egy újabb ökölcsapástól csuk­lód össze. Ez a második ütés már knock out volt, végzetes knock out. A műtőasztalon még hosszú órákon át küz­döttek a szerencsétlen ember életéért, de a sorozatos kopo- nyalékelések sem segítettek. M. Ferenc fél nappal a ceglédi vendéglőben történt incidens után meghalt. A várost és az áldozat falu­ját, Abonyt megdöbbentette az eset. Az egyik szemtanú a ha­lálhír után új vallomást kí­vánt tenni, mert az éjszakai nyilatkozata nem volt teljesen valósághű. A közvélemény spontán ítélőszékei — mint a hasonló esetekben oly gyakran — most is szinte nyomban pálcát törtek a tettes fölött. Az utca büntetése annál szigo­rúbb volt, minél kevesebb részletet ismertek, minél távo­labb voltak az esettől az íté­szek. Legtöbben csak annyit hallottak, hogy egy bokszoló agyonvert a Kossuth-étterem- ben egy vasutast, de az erő­szakos halál fizikai közelsége különös iszonyattal fogta el a környékbelieket. A laikus bí­rák egy része nem sokat teke­tóriázott: — Én minden gyilkost kí­méletlenül felkötnék! — Szét kellene verni a fe­jét úgy, hogy belepusztuljon! A vallomás Halasi Sándort, a tettest bo­nyodalmak nélkül vette őri­zetbe a rendőrség. Nem taga­dott. A húszéves férfi a nyo­mozó, az ügyész, majd a bíró­ság előtt is ugyanazt vallotta. — Aznap este 7 órakor is­merősömmel discóra mentünk a Koksuth-étterémBe. Alig­hogy megittunk egy-egy fél deci pálinkát, két lánnyal megérkezett a másik barátom is. Űjabb kört rendeltünk, de akkor én csak egy üveg Már­kát kértem. A harmadik run­dó ismét cseresznye volt. Ügy fél 9 körül jött be a vasutas­ruhás férfi. A szomszéd asz­talnál ült le, elég ittas volt. Négy vagy öt üveg sört ren­delt, majd mászkálni kezdett az asztalok között. Néhány po­hárba beleivott és amikor rá­szóltak, úgy tett, mintha sü- ketnéma volna. Ezután több lányt felkért, de nem mentek vele, ezért egyedül kezdett táncolni. Én éppen a pálma­kertből jöttem vissza, amikor megláttam, hogy az asztalunk­nál issza a pálinkámat. Ahogy odaértem hozzá, egy szó nél­kül kivette a számból a ciga­rettát, mire olyan dühös let­tem, hogy szájon vágtam. Az ütésnél az egyik lába a dobo­gón volt, talán azért vesztette el olyan könnyen az egyensú­lyát. Ennyi történt. A pofon után kimentem az udvarra, s amikor visszajöttem, a férfi egy széken ült, a feje hátra- hanyatlott. Valaki odaszólt, hogy Halasi, véres a pulóve­red, tűnj el. Azt hittem, azért nem tér magához, mert ré­szeg. Nem gondoltam arra, hogy ez lesz a vége. Nagyon bánom. — Igaz, hogy maga ököl­vívó? — kérdezte még a bíró. — Nem bokszoltam hanem birkóztam, bíró úr, 1976-ig a Ceglédi Vasutasban. Szerencséden zuhanás A bizonyítékok igazolták Halasit. Az ütések számba vé­telénél ugyan két táborra sza­kadtak a tanúk: Halasi isme-, rősei egyetlen pofonról tud­tak, míg a szomszédos asztal- társaság három ökölcsapást állított, de a vitát végül az igazságügyi orvosszakértő zár­ta le, aki két ütést valószínű­sített a nyomok alapján. M. Ferenc kihívó magatar­tását és szerencsétlen zuhaná­sát az étterem kőpadlojára azonban szinte mindenki bizo­nyította. Az efféle kötekedé- sek végén az esti szórakozó­helyeken nem ritkán csattan­nak el hasonló pofonok. A megvert vendég ilyenkor ha­zamegy és eszébe sem jut fel­jelentést tenni, kivált, ha ő maga provokálta ki az ütést. A Halasi-ügy is ilyen min­dennapos összetűzésnek indult, de a váratlan tragikus végki­fejlet sokakban felszította a megtorlás szellemét. Az embe­rek egy része kegyetlen bün­tetéseket követelt — legalább­is szóban — a tettessel szem­ben. aki elvette egy ember életét. Az utca bírái az előz­ményeket, az áldozat magatar­tását. a tettes indulatait ugyanúgy figyelmen kívül hagyták, mint hajdan a primi­tív jogrendszerek. Mert az ősi jogban a szem kiszúrásáért valóban szemkiszúrás járt, s a csonttörésért csonttörés, a ha­lálért pedig ugyanolyan halál. Ez a szellem még I. István néhány törvényében is meg­nyilvánult ... Justida mérlege A sokakban felszítódó lincs- hangulat azonban csupán a bosszúvágyat elégíti ki, de nem az igazságos ítélkezést szolgálja. Hiszen, hogyan le­hetne például azonos súlyú­nak tekinteni a nemrégiben jogerősen elítélt Inges József bűnét, aki bestiális kegyetlen­séggel rugdosta halálra élet­társa 6 éves kislányát, és Ha­lasi Sándor tettét? Az igazságszolgáltatás — ma már talán egyre kevésbé ismert — szimbóluma, Jus­titia istenasszony kezében mérleget tart. Hajdan ez a mérleg akkor "olt egyensúly­ban, ha az ítélet pontosan azonos volt a bűnnel. Ma már — több évezredes jogfejlődés után — a büntetést a tettes bűnössége befolyásolja első­sorban, s így szélsőséges eset­ben egy emberölés akár fel­mentéssel is végződhet a bíró­ságon, ha bebizonyosodik, hogy a vádlott önvédelemből volt kénytelen ölni. Mert az emberölés gyűjtő­fogalom, s a valóságban szél­sőségesen . különböző egyedi esetek léteznek, amelyeket még a tragikus végeredmény azonossága sem moshat egybe. A büntetőkódex öt alapesete közül az előre kitervelt vagy több személyen elkövetett gyilkosság a legsúlyosabb ka­tegóriába tartozik, s legalább 10 évi szabadságvesztéssel büntetendő. Külön törvény­hely alapján ítéltetnek meg viszont (2—8 évig terjedő büntetési tétellel) azok, akik csak meg akarták verni áldo­zatukat, de szándékukon kívül a sértett az ütések következ­tében meghalt. „ Halasi Sándort ez utóbbi bűntettért, halált okozó testi sértésért mondta ki bűnös­nek a Pest megyei Bíróság. Dr. Korpássy Gyula tanácsa az ítélet kiszabásánál figye­lembe vette a vádlott büntet­len előéletét, beismerő vallo­mását és őszinte megbánását, valamint az áldozat kihívó magatartását —, s Halasi Sán­dort 2 évi börtönre ítélte. Az ügyész, a védő és a vádlott nem fellebbezett. Hammurabi szelleme... Az egykori nagy hatalmú babilóniái király, Hammurabi törvénykönyve a jogtörté­net egyik leghíresebb kódexe — szerint, ha egy építőmester készítette ház, összeomlott s a ledőlt fal agyonütötte a tu­lajdonost, akkor a szemet-sze- mért elvnek megfelelően kivé­gezték az építészt is. De az egykori törvényhozók az ősi szabályt ad absurdum tovább fejlesztették: s ha történetesen a romok a ház tulajdonosának fiát temették maguk alá, ak­kor — hogy az építésznek is hasonló fájdalmat okozzanak — meg kellett ölni az építő­mester fiát. Végletesen, már-már a kép­telenségig fokozva ezt jelenti a szemet-szemért sokszor még ma is követelt ősi elve. Csak­hogy Hammurabi törvényei óta csaknem négyezer eszten­dő telt eL Babus Endre amely a házasságtörési ügyben kiadott kegyelemlevél díjáról intézkedik. Úgy­szintén Erdélyben a székelyek törvényei szerint a paráznaságot már nem halál­lal, hanem pellengéren megveretéssel meg bírsággal büntették, ha szabad egyének egymást elvenni nem akarták, de: ha egymást elveszik, meg ne vezet­tessenek, hanem eklézsiát kövessenek, vagyis nyilvánosan vezekeljenek. A há­zasok paráznaságát, vagyis a házasság­törést azonban Erdély nagy részén ek­kor még halállal büntették. A pesti házasságtörési perek sorá­ban találjuk például 1733-ban Wein- mann Katalin különös ügyét. A 22 éves asszonyt a férje jelentette fel azért, mert megcsalta őt Préger Antal 18 éves kocsis legénnyel. A férj csak arra kér- ’te a bíróságot, hogy ne ítéljék a felesé­gét halálra. A döntés a joggyakorlat szempontjából érdekes és kissé fonák módon így szólt: jóllehet, halálra lehe­tett volna ítélni az asszonyt, a férj ké­relmére csupán 30 forint megfizetésére kötelezik! Ezúttal az ügy idillikus bün­tetéssel zárult, feltehető ugyanis, hogy végül is a megcsalt férj fizette ki fele­sége helyett a 30 forintot. A megszé­gyenítő büntetésre jó példa a pesti vá­rosbíróság krónikáiban szereplő 1768- ban feljegyzett ügy. A vétkes: Hell Ro­zina, férjes nő. Mihajlovics Gábor föld­művest a csepeli berekben levő forrás­hoz hívta, ahol is elkövették ezt a bújj cselekedetet. A férj hajlandó volt meg­bocsátani. A pesti városbíró — meg kell hagyni, nem részrehajlóan — a-, asszonyt 50 vesszőcsapásra. Mihajlovi- csot pedig 50 botütésre ítélte. Győri Margit Házasságtörésért f óvesztés A bűnözés történetéből tést, jóllehet a változás kezdeteivel Szatmár megye XVI. századbeli hatá­rozatai között már találkozni lehet. Itt jó néhány ítélet már elrendeli, hogy a házasságtörő férfiak és nők bármely mezővárosban, faluban és birtokon, bár­hol is fogassanak el, a házasságtörés miatt erősen vesszőztessenek meg, majd törvényes eljárás után fejvesztéssel bűnhődjenek. Ilyen esetekben viszont csak jobbágyok és jobbágynők megbün­tetéséről szól a krónika. Ez idő tájt pél­dául L osonczy István nádor leánya, Anna, Ungnád Kristófné közismert há­zasságtörő viszonyt folytatott a költő Balassi Bálinttal anélkül, hogy az bár­miféle eljárásra adott volna alkalmat. Szatmár megyén kívül is a XVII. szá­zad közepéig a sértett fél, tehát a há­zastárs indítványára tekintették a há­zasságtörést üldözendő bűncselekmény­nek. A XVII. század második felében már a földesúr hivatalból is emelt vá­dat a botrányos élete miatt elfogott és neki átadott házasságtörő asszony ellen. Ilyenkor, ha a férj megbocsátott fele­ségének, nem szabtak ki súlyosabb büntetést, de megszégyenítő kipellengé- rezésre, kiűzésre ítélték. Ez az enyhíté- si tendencia azonban már korábban, így Mátyás király törvényében megjelent, Napjainkban a házasságtörés leg­feljebb válóok. A régmúlt időkben vi­szont a jellegzetes női bűnök egyikének számított, s törvényeink véres megtor­lással sújtották. E cselekményekért szinte kizárólag a gyengébb nem tagjait vonták felelős­ségre. A paráznaság és a házasságtörés kérdésében először I. István rendelke­zett. Államalapítónk a férj belátására bízta, hogy mi módon oltja ki hűtlen­né vált asszonya életét és ezért Isten­nek adjon számot. László király I. törvénykönyvében a házasságtörő nő meggyilkolásáról szóló pontban már bizonyos korlátokat állít a férj önbíráskodása elé. A házasságtö­rő, illetve ilyen gyanúba került nőt megölő férj számíthatott arra, hogy utólag esetleg bíróság előtt is bizonyíta­nia kell igazát. Jóllehet, Magyarországon ez idő tájt szokásos volt, hogy a házas­ságtörő nők négyfelé szakasztassanak, a középkor későbbi századaiban Európa- szerte inkább a lenyakazás, a pallos ál­tali halál lett a hűtlen asszonyok bün­tetése. Természetesen a legtöbb ország­ban ez a kiváltság csak a nemességet megillető kivégzési mód volt. Tény az, hogy még Werbőczy Hármaskö.yve is felhatalmazta a férjet arra, hogy tet- tenkapás esetén házasságtörő nejét megölje. A férj házasságtörésének büntetésé- 1 ről e törvények egyike sem tesz emlí­MerQlésre készülődik a Hirchner Ferenc ráckevei kőnnyűbúvárklub tagja Nyúlgátat építenek a vízőrök Bozsán Péter felvételei

Next

/
Oldalképek
Tartalom