Pest Megyi Hírlap, 1978. augusztus (22. évfolyam, 179-205. szám)

1978-08-13 / 190. szám

fi Magazint ! $M 19*8. AUGUSZTUS 13., VASÁRNAP .®;^.**V^,, Dolgozókból munkások A kvalifikáció, az alkalmazás minősége szerint a munkásosz­tálynak három nagy csoportját különböztetjük meg: a szak-, a betanított és a segédmunkásokat. A kvalifikáció (képzett­ség szerinti csoportok között nincsenek merev határok, sőt, a termelőerők fejlődésével mind nehezebbé válik az elhatárolás. Napjainkban azonban az elkülönülésnek még nagyon is van ob­jektív alapja. Leghatározottabban a szakmunkáscsoporthoz tartozók különül­nek el a többiektől. Ez az egyik oka annak, hogy gyakran egy cso­portnak tekintik a betanított és segédmunkásokat, és a választó- vonalat e csoport és a szakmunkások között húzzák meg. Részben azért, mert lényegesen eltérő az életmódjuk, anyagi eszközeik és szabad idejük felhasználása, részben azért, mert mások a környe­zettel szembeni igényeik, mint a szakképzett munkásoké. I. Szakképzetten Az elmúlt 15 évben több mint fél­millió — túlnyomórészt fiatal — szakmunkás lépett be a termelésbe. Á népgazdaság fejlődésével kölcsön­hatásban erőteljesen megnövekedett a szakképzett munkaerő aránya. De az is a jelenlegi technikai színvonal következménye, hogy az ipar jelen­tős számú segédmunkást foglalkoz­tat, és pillanatnyilag a betanított munkások tömeges munkába állítá­sa a legsürgetőbb feladat. A munkások között a tudományos és műszaki haladás növeli a szak­képzettek számát és arányát, de ma még az egyes ágazatokban nagyon eltérő a szakmunkaerő aránya. Amíg a nehéziparban dolgozók 45 száza­léka, a gépiparban foglalkoztatottak 49 százaléka szakmunkás, addig ez az arány a könnyűiparban 30 száza­lékos, az élelmiszeriparban pedig csak 26 százalékos. A fontosabb szakmák munkásai­nak átlagos életkorát vizsgálva azonnal szembetűnnek a lényeges különbségek. A szakmunkások átla­gos életkora igen magas a nehéz fi­zikai munkát igénylő, alacsony tár­sadalmi presztízsű, lassan átalakuló szakmákban (pl. ácsok, állványozók, gáz- és kazángépészek, kovácsok, sütőipari munkások). Ezzel szemben a 30 évet alig haladja meg néhány divatos és vonzó, magas társadalmi presztízsű szakmában (gépjárműla­katos, rádió- és televízióműszerész, híradástechnikai műszerész stb.) A textiliparban dolgozó szakmunkások — a hagyományos női szakmák — átlagéletkora 30 évnél is alacso­nyabb, de ez nem egyértelműen ked­vező jelenség. A középiskolát végzett — na­gyobbrészt fiatal — szakképzett munkások aránya (az összes mun­kásokhoz viszonyítva) a magasabb általános műveltséget feltételező elektroműszerész (39 százalék), me­chanikai műszerész (21 százaiéit), nyomdász (18 százalék) szakmában a legmagasabb. Ugyanakkor az érettségizett szakmunkások aránya az alacsony társadalmi presztízsű szakmákban alig éri el az 1—2 szá­zalékot. Az új szakmunkások fokozott ér­deklődéssel fordulnak a fejlettebb ágazatok (elektronika, műszeripar, vegyipar stb.), a dinamikuson átala­kuló szakmák felé. Az egyes foglal­kozások létszámadatait figvelembe véve a szakmunkásoknak 70 száza­léka 18—20 szakmában dolgozik. Jó mulatság, férfi immka? A társadalmi munkaszervezetbe belépő nőknek sikerült a legkevésbé betörniük a szakmunkás-kategóriá­ba. A kereső férfiak 34, a nők 8 százaléka tartozik a szakmunkások csoportjába, vagyis a szakmunka minden más tevékenységnél nagyobb mértékben maradt férfimunka. A szakmunkásjelölt lányok je­lenlegi létszáma ugyan majdnem négyszerese az 1950—1956-os évek át­lagának, de ez a szakmunkásta­nulóknak alig több mint 29 százalé­kát teszi ki. Az elmúlt években a szakképzés más formáiban sem vál­tozott lényegesen a részt vevők ne­mek szerinti megoszlása. így például csekély a lányok részvétele az ipari szakközépiskolai oktatásban, és csak lassan emelkedik a szakmát választó érettségizett lányok aránya is. A munkásnők szakképzése előtt álló akadályok felszámolását több tényező indokolja. A dolgozó nőknek a társadalmi munkamegosztásban elfoglalt helyét és szerepét mindenekelőtt szakmai műveltségük határozhatja meg. A nők többségének elvárásaiban ugyanakkor — a gazdasági-kultu- ráíis fejlődés logikus következmé­nyeként — tükröződnek mindazok a változások, amelyek a szocialista építés több mint három évtizede alatt végbementek. Ezek kir1 égi tét­lensége nem kívánatos feszültségek forrása lehet. Bonyolítja a helyzetet, hogy a hagyományosan női szakmák ma már nem nyújtanak elegendő képzési és munkalehetőséget. . Sze­rencsére a tudományos-technikai fejlődés az ipar legtöbb ágában át­alakította, korszerűsítette a szakmai tevékenységet. Számos, hagyomá­nyosan nem ipari munkakör alkal­massá vált a nők számára. Természetesen a szakképzett mun­kások számának növelése nem azt jelenti, hogy válogatás nélkül, min­den szakmában emelkedjen az ará­nyuk, hanem csak ott, ahol erre le­li. Betanítva Az ipari munkásnők létszáma ha­zánkban megközelíti a nyolcszázki- lencvenezret. Az ipari munkásság egyharmadát kitevő munkásnőkröl lehetetlen anélkül szólni, hogy elöl­járóban ne beszélnénk a munkás- osztály egészének megváltozott, hely­zetéről, arról a történelmi jelentősé­gű és méretű átalakulásról, amely­nek részeként gyökeresen megvál­tozott a nők, s ezen belül a munkás- nők társadalmi-gazdasági és kultu­rális helyzete is. önmagunkat ámítanánk azonban, ha eredményeink mellett figyelmen kívül hagynánk azokat a ma is ható, mélyen meggyökeresedett társadal­mi előítéleteket és egyenlőtlensége­ket, amelyek fokozatos felszámolása további erőfeszítéseket és átgondolt intézkedéseket kíván. A legfontosabb erőforrás A nők gazdasági szerepének, ak­tivitásának átalakulása, bekapcsoló­dásuk a társadalmilag szervezett munkába, a szocializmus építésének egyik legnagyobb eredménye. A női munka térhódítása természete­sen nem csupán magyar jelenség, de hazánkban ez a folyamat rendkívül intenzív volt. 1949 és 1970 között 1,2 millióról több mint 2 millióra nőtt az aktív kereső nők száma, a növe­kedés 851 ezer fő. Ebben a két évti­zedben a nők adták az egész mun­kaerőállomány emelkedésének 94 százalékát, és ez gazdasági növeke­désünk egyik fontos forrása volt (tu­lajdonképpen legfontosabb extenzív forrása). Bár ez a folyamat a het­venes években valamelyest lelassult, de még napjainkban is a nők mun­kába állása a munkaerőforrás lénye­ges tényezője. De hogyan is ment végbe a nők térhódítása, mely területekre áram­lottak az újonnan belépők? Közismert, hogy nagymértékű volt a női dolgozók előretörése a szelle­mi és irodai munkaterületeken. Ez a tevékenység általában megfelel a nők adottságainak, érdeklődésének és pályaválasztásának. Az üzemek­ben az alkalmazás minősége szerinti csoportok közül a nődolgozók száma a legdinamikusabban a betanított munkás kategóriában emelkedett. A számbeli gyarapodásnak a szocialista iparosítás és a tudományos-technikai haladás teremtett lehetőséget. A termelőerők fejlődésével együtt módosul, változik a munkaerő kvali­fikáltsága, illetve szakképzése iráhti igény is. A fejlettebb ipari országok­ban a termelés technikai színvona­lának folyamatos növelését általá­ban több fokozatban valósították, illetve valósítják meg. Először az emberi munkaerő géppel való fel­váltása, a nehéz fizikai munkák gé­pesítése került napirendre. A fejlő­désnek ezen a fokán a termelés na­gyobbrészt szakmunkást kívánt, s emellett kb. fele-fele arányban beta­nított és segédmunkást igényelt. A következő fokozat a géprendsze­rek. a bonyolultabb technológiai el­járások, maid a félautomaták, auto­maták alkalmazása volt. A munka­helyek ekkor elsősorban betanított munkásokra tartottak számot, és csökkent a szakmunkások, valamint hetőség is és szükség Is van, ahol a teltételeket ehhez megteremtik. Mindenesetre még jó néhány munkakört fel lehetne szabadítani a .gyengébb nem” számára. Ahol a szakmunkás-bizonyítvány megszer­zése a munkakör ellátásának egyik kritériumaként szerepelne. Ennek azonban lényeges feltétele, hogy sok területen folytatódjék vagy megtör­ténjék a férfiaknak nőkkel való fel­váltása, hiszen a munkaerőhiány következtében az objektív szükség- szerűséggé válik. Üj szakmák keletkezése, a régiek tartalminak megváltozása új köve­telményeket támaszt a szakmunká­sokkal szemben-. Mind nagyobb sze­repet kapnak az alaposabb szakmai ismeretek, a rugalmasabb általános műveltség, s ezen belül is a korszerű természettudományos ismeretek. Nö­vekszik a személyiség jelentősége a termelési folyamatban, fontossá vá­lik a képesség, a gazdasági élet változó körülményeihez való alkal­mazkodási készség. A népgazdaság­nak egyre inkább olyan szakmunká­sokra van szüksége, akik — szakmá­juk és munkakörük általános ele­meit elsajátítva — képesek újabb készségeket is kifejleszteni önma­gukban. a segédmunkások iránti igény. A technikában bekövetkezett mai for­radalmi forduLaton rendszerint a termelési folyamatok automatizálá­sát értik, az automata gépsoroktól és üzem rés zek t ől az automata üze­mekig, az ágazatok automatizált irányításáig. A második szintre A hetvenes évek végén és a nyolcvanas évek első feléoen a ma­gyar gazdaság egészének fejlődését az első szakasztól a másodikra való ait-érés jellemzi. Az ipar mai gépe- sítettségi' foka a betanított munká­sok szántának és arányának nagyobb mértékű emelését igényli, mint a szakmunkásokét, a segédmunkások aránya pedig — elsősorban a mun­kaerőhiány következtében — csők-, ken. Az ötvenes évek végén a betaní­tott munkásoknak 45 százaléka volt nő, az elmúlt évtizedekben arányuk tovább emelkedett, és már 1968-ban a nők voltak többségben (51,6 szá­zalék). A betanított munkásoknak több alcsoportját különböztethetjük meg. Vannak nagy gyakorlattal rendelke­ző, szinte a szakmunkásokkal azonos szakmai szinten tevékenykedő mun­kásnők, mások viszont a minimális szakismeret elsajátításával, néhány heti betanulási idővel már szalagon dolgoznak, vagy alkalmasak külön­böző kiszolgáló funkciók (pL daru­kezelés) ellátására. A betanított munkát végzőket dif­ferenciálhatjuk úgy is, hogy milyen időtartamú betanítást kíván az adott tevékenység. Ebből a szempontból érdemes az összes gépipari munkás közül a betanított munkások arányát bemutatni. Legfeljebb hathavi beta­nulást igénylő munkakörben 20,2 százalék, ennél hosszabb, de egy év­nél kevesebb betanítást kívánó mun­katerületen 13 százalék, egy évnél hosszabb időt igénylő munkakörben 22,8 százalék az arányuk. A betanított munkával járó erő­sebb koncentráció a munkássá válás különböző szakaszában más-más problémákat, fiziológiai és pszichikus zavarokat okoz. A tapasztalatok szerint a nők többsége viszonylag hamar képes alkalmazkodni az egy­szerű gépi munka feltételeihez. A férfi betanított munkásoknak több adaptációs konflikust okoznak a mechanikus műveletek, mint a nők­nek, ezért nagyobb intenzitású munkahely-változtatásuk is. Az iskolázottság szerepe Az iskolázottság színvonalát te­kintve a dolgozó nők az elmúlt év­tizedekben jelentős részben behoz­ták a férfiakhoz viszonyított elma­radottságukat. A betanított munkás­nőknél azonban az alapiskolázottság és a szakmai képzettség csak lás­sák emelkedik. Az egyik legsürgetőbb feladat az általános iskola osztályait el nem végzettek továbbtanulásának bizto­sítása. Az alapiskolázottságnak rend­kívül nagy szerepe van a tovább­képzésben, és nem engedhető meg, hogy a tudományos-technikai forra­dalom előrehaladásával a megfelelő alapképzettség hiánya miatt a mun­kásosztálynak e csoportja hátrál­tassa társadalmunk továbbfejlődésé­nek lehetőségeit. /. Az általános műveltség gyarapítá­sa nemcsak társadalmi érdek, hanem közvetlen érdekük a betanított munkásnőknek is, mert ez nem csupán a szakmunkássá válásnak, hanem a munka jobb elvégzésének, a színvonalas kulturálódóinak is igen fontos feltétele. A vállalatok­nak, a különböző társadalmi szer­veknek, szervezeteknek és intézmé­nyeknek fokozottabb együttműkö­désére van szükség ahhoz, hogy erőteljesen csökkenjen az általános iskolai tanulmányaikat be nem fejé­ül. Képzeílenül Említettük, hogy a képzettségi . szintek alapján kialakuló rétegződés szerint — átfogó csoportosítással — szakmunkásokat, betanított és se­gédmunkásokat szokás megkülön­böztetni. Nem minden szocialista or-' szág gazdasági fejlettségére jellemző ez a három kategória: Magyaror­szág ipari fejlettségének azonban ez a három szakképzettségi csoport ma még megfelel. Nem szabad azonban eltekintenünk attól, hogy a szak­munkás, betanított munkás és se­gédmunkás szintek szerinti felosztás csak igen durva csoportosítást tesz lehetővé Annyi azonban bizonyos, hogy o segédmunkások különülnek el a' leg­szembetűnőbben a szakképzett mun­kásoktól. A segédmunka lényegében tanu­latlan munka. Más szavakkal: az át­lagmunkás képességei, szakértelme, műszaki hozzáértése alapján, külön­leges betanulás nélkül helyettesíthe­tő munka. Ebből az értelmezésből az is következik, hogy. a segédmun­ka tartalma változó. Minél művel­tebb az átlagmunkás, annál nagyobb mértékben alkalmas különleges beta­nulás nélkül a munkafeladatok ellá­tására, annál nagyobb az egysze­rűbb, tanulatlan munka helyettesít­hetősége. A segédmunkás-probléma a gaz­daságilag fejlett országokban világ­szerte megfigyelhető jelenség. Még a legfejlettebb országokban Sem tudták teljesen kiiktatni a segéd­munkát az! anyagi termelésből, külö­nösen nem a szolgáltatások körébőL A gazdaságilag legfejlettebb tőkés országok a tartós segédmunkás­hiányt elsősorban technológiai fej­lesztéssel, korszerűsítéssel töreksze­nek pótolni, de nem hanyagolják el a munkaerőimportot sem. Hazánkban reálisan kell látni, hogy ma még nincsenek meg az automatizált termelés tömeges elter­jesztésének anyagi feltételei (a munkaerőimport szóba sem jöhet), ugyanakkor az ifjúság soraiból mi­nimális a segédmunkás munkakör­ben elhelyezkedők száma. A hetvenes évek közepén az ipari munkások 16,5 százaléka volt se­gédmunkás. A segédmunkások ága­zati megoszlását vizsgálva kitűnik, hogy többségüket a viszonylag ala­csony technikai színvonalú, egysze- rűmunka-igényes ágazatok (építő­anyagipar, építőipar, élelmiszeripar, kohászat, fémtömegcikk-ipar . stb.) foglalkoztatják, de sokan dolgoznak még a dinamikusan fejlődő ipar­csoportokban is (pL vegyipar, villa­zettek száma, illetve megszűnjön e csoport időről időre megújuló újra­termelődése. Az előbbinél is sürgetőbb társa­dalmi feladat a betanított munkás­nak nagy létszámú csoportja számá­ra a szakmunkássá válás — mint felemelkedési lehetőség — biztosítá­í>S. A betanított munkásnők szakkép­zettségének növelése érdekében — az MSZMP Központi Bizottságán?k oktatáspolitikai határozata alapján — olyan átgondolt, tényekre épülő, az érdekeitek távlati érdekeit is szem előtt tartó koncepcióra (ter­vekre és intézkedésekre) van szük­ség, amely biztosítja az aránytalan­ság fokozatos felszámolását. mosenergia-ipar), szakképzettséget nem kívánó munkakörökben. A tervgazdálkodás kötöttebb idő­szakában korlátozva volt' a beruhá­zásokra fordítható eszközök volume­ne és elosztása, ezért általában elő­ször az alaptevékenységet gépesí­tették, és csak másodsorban a kise­gítő tevékenységeket. Az irányadó­nak tekinthető minisztériumi ipar­ban a munkásoknak mintegy 56 százaléka azonban a termelőfolya­matokban vesz részt, amelyeknek eredményeként a munka tárgyai az ágazat rendeltetésszerű termékeivé alakulnak át, 44 százalékuk pedig anyagmozgató, csomagoló vagy ra­kodó, tehát kisegítő tevékenységet folytat Nem egységes csoport Az Iskolázottság alapján is egyre kevésbé lehet egységesnek tekinteni a segédirfunkás-esoportot. Egy ré­szük még az általános iskola nyolc osztályát sem végezte el, sőt egy még kisebb hányaduk nem is szán­dékozik befejezni. Ugyanakkor 14 százaié kuknak van szakképzettsége, de segédmunkásként dolgozik, tehát jelenlegi munkaköréhez képest túl­képezték, ami jelentős anyagi és nem utolsósorban szellemi erőforrá­sok eLkaliódását mutatja. Az ilyen irányú társadalmi mobilitás különö­sen a pályakezdő szakmunkások kö­rében tapasztalható, akik a maga­sabb jövedelem reményében a meg­szerzett szakmákat., elhagyjak, és,ne­héz fizikái munkát vállalnak. A szakképzetlen munkaerő iránti szükséglet csökkentése mind sürge­tőbb feladat, a segédmunkás-állo­mányt fenntartani vagy stabilizálni aligha lehet már a közeli jövőben. Éppen ezért különleges figyelmet ér­demel az ipari munka alsó fokán álló, az átlagosnál kedvezőtlenebb munkakörülmények között dolgozó szakképzetlen ifjúmunkások helyze­tének elemzése. Kétségtelen, hogy a munkássá vá­lás folyamata, a munkahely, a mun­kakör elfogadása náluk tart a leg­hosszabb ideig. A perspektívátlan- ság e csoportban erősíti az átmeneti­séget. így a munkahely-változtatása az ő körükben a legintenzívebb. Számos ok miatt (informális kap­csolatok, magatartásnormák, politi­kai tudatosság, életmód, érdeklődési kör stb.) elkülönülnek a munkásság- munkásifjűság jobban szakképzett csoportjaitóL Számukra a felemel­kedést mindenekelőtt valamilyen szakma elsajátítása jelenti, erre vi­szonylag könnyen aktivizálhatók. GÄL RÓBERT Műhelyben A\ohácsi Regös Ferenc tollrajza i

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom