Pest Megyi Hírlap, 1978. július (22. évfolyam, 153-178. szám)
1978-07-16 / 166. szám
jpr.r.rrt 1978. JÜLIUS 16., VASÁRNAP Révészek a Dunán Csnszénplcas — kesztyűs kézzel Révbe ér — mondjuk arra, aki a célba jut. S nem ok nélkül: átkelni a hömpölygő, gyorssordrású folyón soha sem volt könnyű feladat. A fazekasokéval, kovácsokéval egyidős, az ókor óta nagyra becsült szakma a révészeké... A matróz Visegrád, révállomás. A kocsifelhajtó végénél komp. Nincs neve. Csak a piros-fehér mentőövön olvasható a felirat: Komp XXI. Mellette a vonta tóhajó, a Horány 11. Heffenträger Vilmos matróz: — Tizenkét légkamrás a komp, hat és fél méter széles, harminckettő hosszú. Negyvenöt tonnányi teher, azaz 302 embert, vagy 55 lovat, szarvasmarhát szállít. Most félteherrel indul: néhány kiránduló, a helybeliek, s hét személykocsi... — A munkáink? Három matróz dolgozik egyszerre a kompon. Egyikünk a jegyeket kezeli, másikunk a beszálló, kiszálló utasakat, autókat igazítja helyükre, a harmadik a kötéllel bánik. A kocsikkal vigyázni kell. Megtörtént egyszer, hogy elfeledték behúzni a kéziféket, kiékelni a kereket, s a jármű a kompról a vízbe gurult... — Két hete, hogy az egyik légkamrát kicserélték. A gyerekek bedobálják a partról a nagyobb, éles köveket, s ha rájuk megy a 150 mázsás súly, bizony szakad. — Embert? Csak két éve dolgozom Visegrádon, korábban Vácott voltam. Ott két vízi úttörőt húztam ki, csónakkal borultak, vitte a folyó mindenüket. És tegnap a saját unokaöcsémet: tizenkét éves és még nem tud úszni. Nem a Dunából mentettem ki, csak a lepencei strand vízéből. Gyakoribb eset, hogy a szél és elővigyázatlanság miatt kalapot, kendőt, pöttyös labdát kell kihalásznunk. — Semmi pénzért sem mennék irodába. Dolgoztam én már pénztárosként is, de nem tetszett az egyhelyben ülés. Jobb a vízen, a napon, a friss levegőn. Szeretem a fizikai munkát. A kikötésnél Arnold Gyula matróz magyarázza: — Szálkás a drótkötél, kesztyűvel kell fogni. Csúszónyolcast teker az ember a bakra, így szabályozható a kötél hossza. A végére farkascsomó kerül, az rögzíti... Megeresztik a láncot, a zsámoly a kockakővel rakott autófeljáróra billen: kiszállhatnak az utasok. A hajóvezető Ismét vissza a másik partra. A hajóhíd bizony inkább emlékeztet egy telefonfülkére, mint hidra. A villamoson több hely jut a vezetőnek. A Horány Il-t Herédi István irányítja : Előre-hátramenet-kap csoló, gázkar, kormánykerék, slusszkulcs. Felbőg a 90 lóerős Csepel motor, tajtékot vet a Duna áradó zöldes vize. Egyenletes tempóban alig öt perc az út parttól partig. A kilométerórán a harmincas a legnagyobb szám, a mutató a nyolcasra irányul: — Komppal legfeljebb kilenc kilométert megy óránként a hajó, de szólóban, vögymenetben a kétszeresét is — mondja a hajóvezető. — Huszonnégy órás a szolgálat', utána negyvennyolc szabad. A hajó éjjel nappal ingázik, a komp csak reggeltől estig. Télen? Amíg az idő engedi: csak 55 százalékos jégnél megyünk a telelőbe. — Az utasokkal, evezősökkel nem sok a gond. Inkább a részegekkel. A múlt nyáron is egyikük letekerte a kikötőkötelet, a folyó meg sodorta a hajót, a kompot tele utassal, kocsikkal. Sokfélék vagyunk — teszi hozzá ironikus mosollyal. — Üszni? Persze, sőt evezni is. Nálunk kötelező a vizijár- tasság, betéve kell tudnunk a hajózási szabályzatot is. Negyedévente járunk továbbképzésre. Nem, kajakozni, azt már elfelejtettem, de úszni nagyon szeretek. Tudja, döm- södi vagyok, gyerekkoromban 12 perc alatt úsztam át a folyót. Ma már nem lehet, megtiltották, mert veszélyes a víz. . . A hajó orrán, egy rúdon műanyag baba feje. Ókori gályák oromdíszének kései utóda. — Valaki tréfából tette oda, de nem vesszük le — szól a hajóvezető. — Talán, mert az a kabalánk lett. — Nem, még nincs neve, legyen hát Kcszegszemű — teszi hozzá tréfás kedvében. Arnold Gyula. A pénztáros Gallai Ambrusné a visegrádi parti pénztárban dolgozik: — Tizenötféle a jegy, legdrágább a 10 tonnás kocsié, 150 forint. A legolcsóbb a gyerekeknek hatéves korukig: ingyen utazhatnak. Nagy ilyenkor a forgalom. Tegnap csak erről a partról 785 utasnak, 102 személyautónak, 11 teherkocsinak, három motorkerékpárnak és 13 lónak váltottak jegyet. Persze vasárnap kétszer ennyi fogyott. — Csak magyarul beszélek és sok a külföldi utas. A jegyet még németül is el tudom adni, de a többi nyelven csak mutogatva. Jól érzem itt magam. Kedvesek a kollégák, sok az ismerős utas, 1966. óta vagyok Visegrádon. — Hogy tudok-e úszni, A lakosság szolgálatában A PEST MEGYEI LAKÁSSZERVIZ SZÖVETKEZETI TÁRSASÁG PEST MEGYE TERÜLETÉN VÁLLAL lakáskarbaníartásl’, lakáskorszerűsítést, lakásfelújítást Felvilágosítás és megrendelés felvevőirodáinkban, illetve tagszövetkezeteinkben: Abony, Tószegi út 15. Budaörs, Budapesti út 62., Csata út 17. Cegléd, Achim András u. 16., Szabadság tér 5. Dunakeszi, Felszabadulás út 45. Érd, Budai út 8., Fehérvári út 63., , Balatoni út 37. Gödöllő, Dózsa György út 67. Isaszeg, Ady Endre út 47. Kemence, Felszabadulás út 83. Kiskunlacháza, Lenin út 31. Monor, Ipari út 2—4. Nagykáta, Perczel Mór u. 5 Nagykőrös, Örkényi út 9. Örkény, Fő út 58. Szentendre, Kőzúzó út 1. evezni? Hajjaj... — neveti el magát — voltam én csónakos révész is... 1934-től négy éven át. Révész volt az apám, a nagyapám. A három lány közül én folytattam a szakmát. Még a zajló Dunán, a ködben is átvittem a hatszemélyes evezőscsónakot. Most egy éve mentem nyugdíjba, de nem nyughatok: visszajöttem dolgozni. Minden ide köt... — Nem, soha sem borultam fel a csónakkal. Ismeri az ember a vizet, a hullámokat, a szél járását. Dömösön kezdtem a szakmát, három évtizedig voltam matróz, később persze már motoroson. Most is Dö- mösről járok munkába. Utód? Lányom van, irodában dolgozik kalkulátorként — mondja, s búcsúzóul az állomás pecsétjét még a jegyzetlapra nyomja. A négyszögletes keretben ez áll: Visegrád, 1978. júl. 12. Révállomás... Vasvári G. Pál H# fl ■ Z‘*l J" Pest megye gazdaságaiban, miként képünkön H* ISKOr ICÍlTO^Hi *S láthatÓ’ kultivátorozzák a kukoricát, Bozsán Péter felvétele arrnr.Tii Nagy nap ez az intézetben. Hetek óta készülnek rá. Űj ruhákat varrták az alkalomra, magyaros hímzésű fehér vászonblúzok, fehérpöttyös piros szoknyák. A fiúk is kicsípték magukat. Bemutató van az elmebetegeket gondozó pilisvö- rösvári szociális otthonban. Nekik tapsolunk A gyerekek felsorakoznak a rekkenő hőségben a birsalma- fa alá, s Horváth Jánosné, intézetvezető nővér sorban be- konferálja , a műsorszámokat. Mögötte és a mikrofon mögött vagy húsz fiú és lány áll lázas izgalomban, de nagyon fegyelmezetten. A közönség az intézet többi gondozottja, az ápoló személyzet, meghívott szülők és hozzátartozók, valamint az ünnepségre érkezett községi, járási, megyei tanácsok igazgatási és egészség- ügyi osztályainak vezetői, munkatársai. Az előadás kitűnő. A hangokat csak az első számnál érezzük különöseknek, de a produkció értéke megnő, amikor jóformán azt halljuk: amikor ezek a fiatalok ide kerültek, jóformán még beszélni se tudtak. Rozi bújik elő a csoportból, s felvillanyozottan rákezdi: „Harap utca 3. alatt megnyílott a kutyatár...” Misi, a kedvenc, vashangon énekel. Mondják nagyon szeret szerepelni. Állami gondozott volt, a szülei nincsenek itt. „Árvább vagyok a lehulló levélnél ...” — éneklik ketten a csoportból, majd Erzsiké áll elő, két verset mond. Erzsikéről azt suttogják, hogy a napokban meglépett... Vagy húsz műsorszám után körtánc következik, a gondozónők Zsuzsát mutatják, meghízott, magyarázzák, otthon nyugtalanabb volt, most a társak kedvet csinálnak neki az evéshez. A szereplők nagy taps közepette elvonulnak, a büszkeségtől alig férnek a bőrükbe. Horváth Jánosné is ragyog az örömtől. A taps a szereplőknek szól. És Horváthnénak. Gyógyító munka Az intézet vezetője Angeli Mártonná. Az otthon múltjáról, jelenéről és jövőjéről beszél: — Az intézet 1950. óta működik, egy év alatt 35-ről 86- ra nőtt a létszám. A beutaltak között mind több volt a fekvőbeteg, az 1965-ben itt lakó 103 idős ember közül 41 nem is igen kelt fel. Egyre több helyre volt szükség. A házhoz hozzáépítettünk, a régi épületrészeket átalakítottuk, korszerűsítettük, kicseréltük a bútorzatot, kiegészítettük a felszerelést, bővítettük a konyhát és sok egyéb átalakítás után az idén bevezettük a központi fűtést — Az intézethez csatoltuk a régi egészségházat is — folytatja Angeliné —, így most 120 gondozottat tudunk elhelyezni. Huszonöt lakószoba van, kettő-három_négy-öt-hat_ ágyasak, a betegszobában hét ágy van. Majdnem minden •szobához tartozik rádió, nyolcban van tévé. A gondozottak használhatják a magnót, a lemezjátszót; diavetítéseket tartunk; könyvtárunk is van; a házi presszóban kávét és üdítőitalt vásárolhatnak. Az otthon ma még vegyes rendeltetésű. A régóta itt lakó öregek közül sokan itt maradtak, de több idős embert Pilisvörösvárra már nem vesznek fel. Ez év elejétől hivatalosan is munkaterápiás intézet a pilis— vörösvári, de az előkészületek már tavaly megkezdődtek. Nem termelő munkát végeznek, a cél az, hogy ezek a szerencsétlen emberek ne legyenek tétlenségre kárhoztatva, amennyire lehet, örüljenek az életnek. Ezért adták át ezen a műsorral díszített napon az új foglalkoztatót, szalagátvágással és az ünnepélyesség minden formájával. Az alagsori helyiségeket újjávarázsolták, a padlóra piros műanyag, a falra nyersszínű lambéria került. Itt tanítják majd hímezni, horgolni, subaszőnyeget szőni, rajzolni, festeni a fiatalokat. A foglalkoztató harmadik helyisége, a gyógypedagógus szobája még üres. Könnyebben kapnának vállalkozót, ha lakást tudnának neki adni. Új foglalkoztató Most még inkább csak az öregek a mesterei annak a sok szép munkának, amelyekből kiállítást nyitottak ezen a napon az új foglalkoztatóban, de a fiatalok is megtanulhatják a mesterfogásokat. Akinek ehhez nincs kedve, az kertészkedik, takarít, segít a konyhán ... Mindenki találhat kedvére való elfoglaltságot. A munkaterápiát egyénre szabottan alkalmazzák. Harmincöt szülőt és hozzátartozót hívtak meg az ünnepségre, de alig több, mint tizen jöttek el. Erzsikéhez például nem jött senki, igaz, az anyja dolgozik. A huszonhárom éves lány ezt mégis zokon vette, éppúgy, mint a napokban, amikor kikéredzke- dett a faluba fagylaltozni, de este "hiába várták haza. Később visszahozta az anyja, egy távoli községből. Erzsiké izgatottan tépd esi magán a hímzett fehér blúzt, egyedül van, jól jön a társaság. Karon ragad és hosszú ideig nem ereszt el. — Én nem szeretek itt, nem szeretek... — mondogatja. — Hát nem volt jó szavalni, meg táncolni? Erre nem tud válaszolni. — Én odakint dolgoztam, munkakönyvem is van. Megmutassam? Elbisszük neki, eV azért előkeresi a munkakönyvét. Egy napot dolgozott, valóban, a kertészetben. —- Dehát itt is kertészkedhetsz. — Az nem olyan! Én azt akarom, hogy saját pénzem legyen, nemcsak ez a száz forint, amit itt adnak! — Itt mindened megvan. Mi hiányzik? Erzsiké megragadja a kezem elvonszol a saját szobájába, a gondosan megvetett, fehér ágya mellé. Izgatottan hebegi: Sok vőlegény — Nekem a Nyugati pályaudvaron sok vőlegényem van... — Minek az a sok vőlegény? A kérdésre nem figyel, csal? mondja a magáét: — Tudod, mit akarnak? Sejtem, de azért ő megmondja. Semmi kétséget nem hagy afelől, hogy a vőlegények mit akarnak. A fiúk szobáiban több helyen is ott vannak a mamák. Az épület előtt Rozika apjával találkozom, eljött megnézni a műsort egy távoli városból. A lány hét éve intézetben van, nem tud beszélni, de amit mondanak neki, megérti. Annyit tud mondani: apu, anyu. Anyu már meghalt, vele még csak megvolt valahogy a lány, de az apja dolgozni jár, mit kezdjen vele. Rozikának állandó felügyelet kelL Az apa havi 350 forintot fizet a tartásért, ha nyugdíjba megy, akkor sem viszi haza a lányt. „Itt tartom szegényt, végig” — mondja. Rozika meghízott az intézetben, az apja azt mondja: csak szépen szabad vele beszélni, máskülönben goromba. Itt szépen beszélnek vele. „Műanyagos” Feri az ágyon üldögél. A fiúnak a műanyag a mindene. Amikor behozták az intézetbe, az volt az első dolga, hogy nekiesett a műanyag szúnyoghálónak és letépte az ablakról. Beszélni nemigen tud. de akkor boldog, izgalmában kinyögte: s...s... sikerült... Feri most az ágyon ül és hihetetlen precizitással kötöz össze tízcentis műanyagszálakat. — Hét éve van itt a fiam — meséli egy asszony, aki tévét ajándékozott az intézetnek és hetente háromszor jön. — Ha elviszem szabadságra, mindig azt mondja: „Anyukám, nagyon szeretek itt lenni, de Pilisvörösváron vannak a testvéreim meg a barátok”. Hálás vagyok az intézetnek. Szülők, gyerekek Van még néhány ilyen szülő, de nincsenek elegen. Az intézetben szeretik, ha jönnek a szülők. Jót tesz a „gyerekeknek” — így mondják: gyerekek —, mert szeretik érezni, hogy tartoznak valakihez. Hatos Erzsébet Boltok, vendéglők a nyaralóknak A Ráckevei-Duna-ág zöldövezetében van a Taksonyi ÁFÉSZ községeinek többsége. Szombat-vasárnaponként mintegy 40 ezer kiránduló keresi fel a környéket. Becslés szerint a fele az üdülési főszezonban, állandó nyaraló. Az ÁFÉSZ öt melegKonyhás vendéglátóegységet működtet idényjelleggel: Délegyházán kettőt, Szigethalmon, Duna- varsányban és a taksonyi Forrás dűlőben egyet-egyet. Havi forgalmuk 130—800 ezer forint a településektől és az időjárástól függően. A napicikk-beszerzés megkönnyítésére két helység üdülőközpontjában, Dunavarsány Nyárfáson és a délegyházi ta- ‘ vaknál egy-egy kisegítő idényboltot is megnyitottak. Tulajdonképpen az idegenforgalmat is szolgálják, mivel a főútvonal mellett van a taxsonyi ABC és a gazdabolt. Csatlakozott hozzájuk az újjáalakított vas és műszaki szaküzlet is. Június közepe óta szinte áruházi komplex választékot nyújt az egész körzet lakosságának és a nyaralóknak. Az üdülőövezetben nyáridőben a megszokottnál több árura van szükség. A kenyérre és tejre nincs is panasz, de annál inxább a töltelékfélékre. A tavalyinál kevesebbet kapnak a központi keretből. Sörből és üdítő italból viszont van elegendő. A napok Itt lassan telnek...
