Pest Megyi Hírlap, 1978. július (22. évfolyam, 153-178. szám)
1978-07-16 / 166. szám
PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK I AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA ' xxn. ÉVFOLYAM, 165. SZÁM ÁRAI FORINT »7*. JÜLIUS 16., VASÁRNAP Rangsor »> em a kivagyiság, sokjai kai inkább a kényszer készteti a címbén szereplő sorolást, rengeteg fejtörés közepette, s azzal a tudattal, a dolognak ezzel nincsen vége, sőt, holnap vagy holnapután kezdetét veszi ismét a mérlegelés, mert amire eddig támaszkodtak, azt át írta az élet, a vevők óhaja, igénye. A gyakorlott olvasó már tudja: a gyártmányok rangsorolásáról szólunk, aiTÓl a folyamatos tevékenységről, amiben nem nyílik lehetőség a pihenésre, a megállásra, mert aki ezt teszi, az búcsút mondhat a piacnak, s vele a megfelelő bevételnek. Ha valami, akkor a rangsor gyakorlati értéke igazán könnyen mérhető. A nagy nyereséggel dolgozó vállalatok bizonyára a gazdaságosságnak is zászlóvivői, azok meg, ahol szerény a haszon, nem fordítanak erre a feladatra kellő figyelmet. A jogosnak látszó vélekedés nélkülözi az általánosítható tényeket. Valójában ugyanis tekintélyes nyereséggel termelő vállalatoknál is lehetnek nagy bajok a gazdaságossággal — csak éppen ezt elfedi az állami támogatás, visszatérítések forintja —, . s ott, ahol szerénynek látszik a nyereség, a termék- kibocsátás valójában megfelel a hatékonyság követelményeinek. — Nyersebben fogalmazva: nagyon nehéz tiszta jellemzőket lelni arra, milyen terméket ítéljenek gazdaságosnak, s mi az, amit sorsára kell hagyni. A tiszta jellemzők alatt a biztonságos mércét, az egyértelmű végkövetkeztetést értjük, s kétségtelen, ezek ma még ritkán állnak rendelkezésre. Pontosan azért, mert az árviszonyok, a támogatások elhomályosítják a tényleges kiadások — ráfordítások — számadatait, szétválaszt- hatatlanul összegabalyítják a különféle költségtényezőket. A mérlegelés feltételeinek viszonylagossága miatt azután a termelőhelyek — ha komolyan veszik azt a feladatot, hogy társadalmi és csoport érdekeltségük egyaránt megkívánja a sorolást — nem érik be egyszeri elemzéssel, hanem ismételten sort kerítenek arra; biztosak akarnak lenni a dolgukban. zen a módon vizsgálta és vizsgálja termékei — helyesen, azaz tágan értelmezett — hasznát a Forte Fotokémiai Ipar. A különféle módszerrel végzett elemzések termékek bizonyos csoportját végül is gazdaságtalannak ítélték, csakhogy... A gyár a fotócikkek egyetlen hazai előállítója, azaz nagy súllyal nehezedik rá a fönnakadás nélküli ellátásért viselt felelősség, s bár forma szerint megtehették volna, hogy szó nélkül abbahagyják a nekik nem kifizetődő, de a felhasználásban nélkülözhetetlen termékek — például különböző egészségügyi filmek — készítését, félretolták ezt a lehetőséget. Mivel azonban — ahogy azt mondani szokás — ők sem a ráfizetésből élnek, következetes munkával föltárták a megoldás lehetőségeit, így a baráti országokkal kialakí. tandó feladatmegosztást, a termékcserét, illetve különböző félkész-áruk kölcsönös szállítását. A jól értelmezett, a felE: v használást figyelembe vevő szelektivitás, amit a Forte alkalmazott és alkalmaz, sajnos, nem általános jellemzője a rangsorolásnak, sem az iparban, sem másutt. Ennek tudható be. hogy ismételten zavarok támadnak a szükségletek kielégítésében, mivel a gyártók némelyike se szó, se beszéd, fölhagy bizonyos áru előállításával. Igaz, s ezt ne hallgassuk el, a váci üzemtől tekintélyes többletmunkát követelt ez az eljárás, hiszen a nemzetközi tárgyalások korántsem tartoznak a kellemes időtöltések közé... Mégis, ez az út a járható, ez a következő lépés a rangsor fölállítása után, s nem az, hogy a termelőhelyek úgy vélik, utánunk az özönvíz, majd csak lesz valahogy. R itka, mór-már egyedi eset, magatartás ez, vagy — fölismerve a tényleges népgazdasági érdekeket, amiben ott rejlik a vállalat hosszú távú érdekeltsége — lelni bizonyítékokat ma már másutt is? Szerencsére, lelni. A Közúti Gépellátó Vállalat ceglédi gyárában szintén mérlegre került a termékek gazdaságossága, s a kép nem volt valami lélekvidító. Mozdulhatott volna könnyedén a piros rostirón, kihúzva ezt is, azt is, ám útépítő gépekből rendkívül nagy az igény, a hazai gyártás ehhez mérten szerény, mi történne akkor, ha még ez a szerény meny. nyiség is apadna?! A ceglédiek becsületére válik, hogy megértették ezt a félemás helyzetet, s nem nyúltak a piros rostirón után, hanem ... hanem ők is vizsgálni kezdték, milyen irányokban kínálkozik megoldás. Bővítettéle nemzetközi kooperációs tevékenységüket, s ennek fejében a hazai útépítés olyan részegységekhez jut, amiket máskülönben csak valutáért lehetne megvásárolni. Bátran támaszkodnak a KGST szakosodási megállapodásában rejlő forrásokra, s ugyanakkor attól sem rettentek vissza, hogy föltegyék önmaguknak a kérdést: vajon elkerülhetetlen-e, hogy némely termékük veszteséggel készüljön? Magyarán: a gyártás körülményeit nagyító alá helyezik, minden egyes mozzanatot — az anyagszükséglettől az élőmunka ráfordításig — külön-külön megvizsgálnak, kutatják azokat a veszteségeket, melyek megszüntethetek, s akkor az előállítás esetleg kifizetődővé válik. Sokféle irány, sokféle . munka? Igen. Mégis, ez az egyetlen lehetséges útja annak, hogy a rangsor valóban rangsor legyen. a tényleges helyzet megmutatásán túl megoldás is kapcsolódjék hozzá. Ma ugyanis addig már úgy-ahogy eljutnak a termelők, hogy szemügyre vegyék áruikat, ám ezzel maga a feladat még nem sokat mozdult élőbbre. Az íróasztalokban pihenő gyártmány ran g-o- rokkal sem a gyár. sem a népgazdaság gyarapodását nem szolgálják a készítők, pusztán annyit érnek el, hogy kipipálhatnak egy feladatot, aminek formailag eleget tettek S ha tartalom híján a forma üres, a pénztár is aligha telik meg. Mészáros Ottó Szovjet vélemények a genii értekezletről „A Szovjetunió az Egyesült Államokhoz fűződő kapcsolatainak javításáért száll síkra — idézte Gromikónak a szovjet—amerikai külügyminiszte. ri találkozó után elhangzott kijelentését a szovjet tv genfi külön tudósítója. A Pravda szombati száma kiemeli: az elmúlt evekben állhatatos mun. kával nagy jelentőségű kétoldalú megállapodásokat sikerült tető alá hozni, köztük a SALT—I néven emlegetett megállapodást, a rakétaelhárító rendszerek korlátozásáról szóló szerződést. A genfi találkozó ismét igazolta, hogy a Szovjetunió kész mindent megtenni a még nyitott kérdések mielőbbi rendezésére, s az újabb megállapodás aláírása után rögtön folytatódhatnak a tárgyalások a hadászati támadó fegyver- rendszerek szintjének lényeges csökkentéséről. A világ népei most az USÁ-tól várnak gyakorlati lépéseket — mutat rá a Pravda. A Sznljnion Hét végi nagytakarítás Az űrhajósok tegnap alapos orvosi vizsgálaton estek át, ami megnyugtató eredménnyel zárult. A földi irányítóközpont mára lazított munkanapot engedélyezett, hétvégi nagytakarítással és kicsomagolással párhuzamosan végzett tudományos megfigyelések rögzítésével töltik a világűrben 30. napjukat. Aratás idején Startra készek a szervizkocsik Fenyegetnek a kártevők, permetezni kell Az idei aratás azon is múlik, mint működnek együtt a gabona,betakarításban érdekelt vállalatok a termelőgazdaságokkal. A Monori Mezőgép Vállalat aratási ügyeletesétől Vernyel Józseftől, arról kértünk tájékoztatást, felkészült-e a vállalat a géphibák gyors kijavítására, a gyakori géptörések során megrongálódott alkatrészek gyors pótlására. Megtudtuk, hogy az idén megnyugtatóbb az alkatrészellátás, gondot okozott azonban, hogy a felkészülés időszakában az NDK kombájnok felújítását hátráltatta az önindító hiánya. A ceglédi gyáregységben egyébként elegendő SZK—5 és SZK—6-os felújított kombájnmotor van. A vállalat 18 szervizkocsijából kettő állandó ügyeletet tart, hívásra azonnal indul a helyszínre. A központi rákoskeresztúri gyáregységen kívül az aszódi, az érdi, a ceglédi, a monori üzem is nyújt segítséget a körzetükben levő gazdaságoknak. Műszaki és raktári ügyeletét tartanak hétköznap reggel 7-től, este 7-ig, szombaton délután 5 óráig és vasárnap délután 1 óráig a 480— 342-es telefon, 118-as mellék- állomásán. A gyomosodás, a rossz talaj- viszonyok miatt a megnövekedett a kombájnok napi alapos ellenőrzésének jelentősége, a rendszeres karbantartással cső., leüthető a komolyabb hibák, rongálódások száma, javul a gépek kihasználása. Az időjárás nemcsak az aratási munkákat nehezíti, de kedvez a különböző növényi betegségek, állati kártevők elszaporodásának. A Pest megyei Növényvédelmi és Agrokémiai Állomás jelzése alapján a borsótáblák 90 százaléka fertőzött bagolypille hernyóktól. Ahol a hernyók száma négyzetméterenként több kettőnél, ott haladéktalanul meg kell kezdeni a rovarirtást. A szakemberek szerint erre legalkalmasabb a Phosdrin, amely a hernyókkal együtt elpusztítja a levéltetve- ket is. A párás időjárás hatására a szőlő peronoszpóra további terjedése várható a megyében. A lisztharmat tünetei helyenként a fürtökön is megjelentek. A védekezést az időjárástól füg- geílenül folyamatossá kell tenni. . A növényvédelmi . állomás felhívja még a burgonya- és paradicsomvész terjedésére is a gazdaságok figyelmét. ' V. B. Mechanikai Laboratórium Dunakeszin Térhódító DH, rugalmasabb irányítás Eredményes takarékossági akciók Legfiatalabb városunk, Dunakeszi ipari üzemei között az egyik legnagyobb exportőr a Mechanikai Laboratórium. Ri- portermagnóik, híradásipari termékeik a világ számos országában hirdetik a dunakeszi műszerészek magas szakmai jártasságát, ötletgazdagságát. Valet Gyula igazgató az eredményekről és az idei feladatokról szólva mondta: — Tavaly a Mechanikai Laboratóriumban a technológiai folyamat toKétműszakos nyitva tartás Tíz új ABC-áruház építi a megyében Karszerű kiszolgálás, jobb ellátás 5 Félidejéhez érkezett me- = gyénk ötéves ABC-bolt épí- | tési programja. Hol tarta- | nah a terv megvalósításá- = val? — Erre kértünk vá- ! laszí Barabás Gábornétól, a | Pest megyei Tanács keres- § kedelmi osztályának főelő- 1 adójától. Tíz helyen épül — Az V. ötéves tervidőszakban Pest megye kereskedelmi vállalatai, szövetkezetei összesen 39 ABC típusú boltot, illetve áruházat szeretnének felépíttetni. 1976-ban kilenc, 1977-ben pedig négy bolt készült el. Az idén aztán az építkezés nagy lendületet vett. Már Vecsésen, Dabason, Veresegyházon és Cegléden átadták, s jelenleg tíz helyen építik az új ÁBC-áruházat. Közülük leghamarabb, előreláthatóan még augusztusban a gödöllőit meg- nyitják. Nagy lemaradást kell pótolni, illetve számottevően csökkenteni. Közismert, hogy megyénk kereskedelmi, s ezen belül élelmiszer-bolthálózata s lakosság számához viszonyítva az országos szint alatt van. A gyors ütemű fejlesztést éppen azért határozták el. hogy a még meglevő hátrányt fokozatosan csökkentve belátható időn belül mindenki számára a lakóhelyén kielégítő legyen az ellátás. A cél: még a bejáró dolgozóknak is érdemesebb legyen otthon vásárolni, mint például a fővárosban, s onnét "hazacipelni a napi élelmiszert. Az előző, tehát a IV. ötéves tervidőszakban 24 ÁBC-áruházat, építettek fe!, s az 1976-os évet összesen 38 ÁBC-áruház- zal kezdtük el. összterületük 16 300 négyzetméter. Az V. ötéves tervciklusban ezt több mint a duplájára kívánják emelni. A már átadott, illetve felépítendő 39 új bolt területe 22 ezer négyzetméter, s így az ÁBC-áruházak száma 1980. december 31-ig 77, az alapterületűk pedig 38 300 négyzetméter lesz. Sokféle üzlet — Természetesen vállalataink és szövetkezeteink nemcsak ABC típusú üzleteket építenek — mondta Barabás Gá- borné. — Ezeken kívül a terv- ;dőszkban 95 élelmiszer-, illetve ilven jellegű boltot terveznék átadni a vásárlóknak. Ezek a boltok széles skálát ölelnek fel; a 6 négyzetmétertől az 500 négyzetméter nagyságúig, és egyebek között tej-, hús-, ke?! nyér-, kávé-tea, zöldség- és gyümölcsboltok találhatók közöttük. Kis boltok alkonya A boltok, áruházak kategóriába sorolását szigorú feltételek szabják meg. Az úgynevezett kis ÁBC például 300 és, 600 négyzetméter közötti, az ABC pedig 600 négyzetméter fölötti nagyságú. A teljes élelmiszer-választékot és a naoi iparcikkeket kell , árusítaniuk. Az 500 négyzetméteres élelmiszerboltban, ha nem kapható például tőkehús, akkor nem tartozhat az ÁBC-boltok rangos családjába. A közepes nagyságú ÁBC- áruházak építése me’lett szól többek között, hogy egy adott .körzetet teljesen el tud látni élelmiszerrel és a kelendő na- “1 iparcikkel. Tízn.él többen dolgoznak benne, s ezérí már megoldható á két műszakos nvitva tartása. Ráadásul a környékén levő elavult — egy műszakos — üzletek felszámolhatók. (Dunakeszin például az új ÁBC átadásával három kis boltot zárnak be.) Az ÁBC-áruházak viszont sokba kerülnek: nagyságtól függően 12—18 millió forintba. Sz. P. i vább korszerűsödött, szervezettebbé vált, de még így sem lehetünk elégedettek. Több esetben az előkészítő munkák készültségi foka nem érte el a szükséges mértéket, s ez a további szerelési folyamatokat is hátráltatta. Éppen a szervezettség és hatékonyabb munka előmozdítására vezettük be a Dolgozz hibátlanul munkarendszert. Tavaly csak néhány műhelyrészben alkalmaztuk az új kezdeményezést, de ebben az évben tovább szélesítjük üzemünkben a DH-munkarend- szert. A kísérleti stádiumban az irányított hiba.ielzési rendszeren keresztül alig több mint száz, a minőséget, és a folyamatos termelést akadályozó tényezőről kaptunk visszajelzést, pedig nyilván több is akadt. Ezért' az információs hálózatot az idén tovább kell javítanunk. A Mechanikai Laboratórium szocialista brigádjai által kezdeményezett akciók eredményességét bizonyítja, hogy az elmúlt évben az anyag- és energiatakarékosságból csaknem 6 millió forjnt kiadástól mentesült az üzem. A gazdasági vezetők vizsgálata alapján a fizikai dolgozóktól függő, tehát tovább csökkenthető veszteságidők elérik a 10 százalékot, míg az alkalmazotti .állománynál még ennél is rosszabb az arány. .Vap tehát javítanivaló a munkafegyelmen is. Számottevően javult viszont a táppénzes fegyelem, s csökkent a néhány napos betegállományt igénybevevők száma is. Az idén tovább kell mérsékelnünk a túlórázást. A nag-' teljesítményű, nem egyszer több milliós értékű gépi berendezések száz órát is kiesnek a termelésből műszaki hiba miatt. Tovább kell tehát javítanunk a termelésirányítást és munkaelőkészítő' tevékenységeket, nagyobb figyelmet kell fordítani az anyag- és munkaerő-gazd í Ikodásra. Orosz Károly .*