Pest Megyi Hírlap, 1978. július (22. évfolyam, 153-178. szám)

1978-07-11 / 161. szám

fin 1978. JÚLIUS 11., KEDD KIÁLLÍTÁSOK NAGYMAROSON ES SZENTENDRÉN Festői dokumentumok BARÁT ENDRE NYITOTTA MEG A NYÁRI TÁRLATOT Pest megyében immár rangos művészeti esemény­ként tartják számon a nagymarosi nyári tárlat megnyi­tóját, amelyre kilencedik alkalommal az idén került sor. Illefalvi László, a nagyközségi pártbizottság titkára köszöntötte a megjelent művészeket és a közönséget, majd a szobi zeneiskola tanárainak zenekara adott mű­sort. • Az ünnepi megnyitót Barát Endre, a járás ország- gyűlési képviselője, a megyei^ pártbizottság osztályveze­tője mondotta. — A művészeti élet hagyományainak Pest megyében évtizedekre visszanyúló gazdag tradíció­ja és erre épült pezsgő, eleven jelene van — mondotta Barát Endre, majd így folytatta: — A párt művészet­politikájának elveit a gyakorlatban valósítottuk meg, s mindez jól szolgálta a művészet és a tömegek közötti kapcsolat erősödését, sokoldalú ápolását. D. Fehér Zsuzsa dr. művészettörténész, a kiállított alkotásokat értékelve a tárlat munkabeszámoló jellegét emelte ki. — Akik itt dolgoznak Nagymaroson, műveik­kel hozzájárulnak ahhoz, amit majd festői dokumentá­cióként fogad el az utókor — mondotta D. Fehér Zsuzsa. Habár különböző stílusok és irányzatok találkoztak a megnyitó kiállításon, a bíráló bizottság mégsem lehe­tett nagy gondban, mert néhány alkotás kiemelkedett a többi közül. A Magyar Népköztársaság Művészeti Alap­jának díját Borbély Károly igazgatóhelyettes adta át Mustó János festőművésznek, Kárpáti Éva festőművész pedig a tárlat megnyitása után Ocze! Jánostól, a Duna­kanyar Intéző Bizottság elnökétől vehette át a DIB el­ismerését. A bíráló bizottság a Nagymaros nagyközségi tanács díját Vén Emil festőművésznek ítélte oda, ame­lyet Volentér Tibor tanácselnök adott. , F. Z. A monumentális táj művészete Megalapozott összefogással érkeztünk el a IX. nagymarosi nyári tárlatig. A festők ambí­cióit messzemenően pártolja a Dunakanyar Intéző Bizottsága, a Művészeti Alap és a nagy­községi tanács. Figyelemmel és mint láttuk, díjakkal is. Nyilvánvaló, hogy a nagy­marosi festők másképpen épí­tik távlatukat, mint a vásár­helyiek. Ott az egységesebb képi nyelvjárás szerencsés ha­gyomány, itt a stiláris változa­tosság egy más erény tartozé­ka. Nagymaros eleve nyitot­tabb, mert a monumentális táj vendégül látja azokat, akik Salgótarjánban, Miskolcon vagy Budapesten élnek. Nagymaros karaktere a határok közé nem szorított tágasság. Sós László grafikusművész, a nagymarosi tárlatok állandó rendezője, az emblematikus meghívók és plakátok alkotója ezúttal is si­kerrel érzékeltette az egységet a sokrétűségben. Ami a minőséget illeti: adó­dik jó mű és meglepetés is bő­ven, elég ha Mustó János, Vén Emil, Kárpáti Éva képeire uta­lok; minőség és díjazás itt és most valóban egybevág. Mel­lettük jól szerepelnek Károlyi András, Bojtor Károly, Szent- györgyi Kornél, Sugár Gyula, Papp Zoltán festményei, Kau- bek Péter és Pálffy Katalin plasztikái, Tavaszy Noémi gra­fikája. Korrekt vonalvezetés jellemzi Arató István zebegé- nyi összefoglalását, a mester­ség biztos gyakorlata olvasha­tó le Mácsui István pilisi tájá­ról is. Külön élmény Eigel Ist­ván, Tassy Klára töprengéssel tisztázott magas értékrendje, Király Sándor fegyelme, Rócz Gábor és Jakab Eszter gondos tűzzománcai. Van munkakedv és kísérletező erő, mindenki igyekszik saját tehetségének felső határát elérni, mely Uh- rig Zsigmond, Kováts Nagy lra, Gádor Emil, Dobrovits Fe­renc más-más előjelű törekvé­seit meghatározza. Mindezek előrebocsátásával, valami hiányzik is, illetve valaki és valami. A valaki címszón azo­számára nem kuriózum, tudo­mányosan gondozott lepkegyűj­teménye festészetének egyik háttere. Ilosvai Varga István nem szűnő hévvel kereste, ku­tatta a természet tanácsait. Számára a szentendrei kör­nyezet, az elmélyülés, a festői vizsgálódás lehetőségeit jelen­tette négy évtized óta. Itt ta­lált rá igazán arra a posztimp- resszionisztikus képi nyelvre, mely szemnek, érzelemnek és gondolatnak egyaránt örömet és távlatot biztosít. Vérbő és kulturált kolorizmusa olyan dús, hogy a szerkesztés fegyel­mét és szigorúságát sokszor ész­re sem vesszük, pedig ez min­den művének alapja és törvé­nye. A színek költője Ilosvai Varga István, aki a répasze- döt és a gesztenyefát egyaránt az élet központjának fedezi fel. Fölényes rajztudását elrejti tényleges szerénységből, pe­dig karikatúráinak mértéktar­tó iróniája az elegáns vonal- vezetés kiemelkedő példája. A görbe utcák színnel értelme­zett lejtős medreiben megérzi és kifejezi Szentendre egye­dülálló karakterét úgy, hogy abban természet és ember kö­zös alkotását villantja fel. Nap­raforgói, virágokat öntöző asz- szonya, téglahordója, beszél­getői vidámságot árasztanak. Ez az ő együttérzése. Régebben úgy volt szolidáris, hogy kér­lelhetetlenül bemutatta Derko- vits és Dési Huber társaként a 30-as évek munkanélküliéit, csavargóit, — ma úgy, hogy a virágokban sűrűsödő színek özönével számolja számunkra a derű óráit, önarcképei élet­útjának, állomásait rögzítik és a kort is, általános emberi je­gyeket hordoznak. Minden képe valamiben elő­relépést jelent. Volt szíve, sze­me megörökíteni az aszfaltön­tőket, vakokat, népmeséi szám­elosztással a három napszá­most. Párhuzammal érzékelte­ti a Sikátor sétálóit, a burgo­nyaszedőket és birsalmákat. Színekkel írt költemény va­lahány képe, a fény csöndesen felizzik pirosa, kát, zöldeket szürkéket ter­mő felületein. Ilosvai Varga István gyűjte­ményének meg­teremtése is ér­lelődik a szent­endrei állandó kiállítások so r'ában. Megnyi­tása dicséretes volna. Iloßvai Varga István: Utca rózsaszín ruhás nővel Losonci Miklós kát a festőket értjük, akik a nagymarosi tárlatok erősségei voltak, de ezúttal nem küldtek műveket. Ök is hiányoznak és valami más is. Nagymaros pa­norámája festőileg feltárt, de történelmi korfordulóit, a gó­tikát, a gyárkéményt, a vas­utat viszonylag elhanyagolta a nagymarosi festészet. Motívum a sok különös nö­vény, állat, a hegyoldalra fel- kapaszkodó utcasarok, a fák közül' elővillanó nyaralók, mind mind új képek előzmé­nyének ajánlkoznak, a hama­rosan épülő vízlépcső szintén, különösen akkor, ha a jövő­ben a díjakat nem általánosan tűzik ki, hanem bizonyos rész­letkutatásokra ösztönöznek. A TV-FIGYELO Érdekes szombat. Régen volt annyira hatalmas és szí­nes a szombati műsor, mint az elmúlt heten. Igényesen, öt­letesen kalauzoltaa az ifjú — és bizonnyal nemcsak a tizen­éves — nézőket a HANG-os- kodó „zenei állatkertjében” Balázs Árpád. Tetszett Äloldo- ván Domokos filmje a három évtizede Cegléden élő Benedek Péterről, akit — saját szavai­val — „az ösztön hajtott fes­tővé”. Az idős művész ízes beszéde remekül egészítette ki a műveit gazdagon sorjáztató képsorokat. Amelyek közül különösen szép volt a Móricz Zsigmond-portré és a pa­raszti munka néhány jelleg­zetes mozzanatának lényegre törő, cicomázatlan ábrázolása. Példás szerkezetéért s az e szerkezet által is segített szí- nészi-muzsikusi-operatőri tel­jesítményeiért dicséret illeti a Csanády János verseit bemu­tató „Otthonom múlásai” című műsort/is. Mindhárom adás is­mételten bizonyította, hogy a televízióművészetnek az egyik legfontosabb összetevője: a te­levíziós egyéniség (legyen az egyéniség műsorvezető, rende­ző, előadó vagy éppen a mű­sor alanya). Parádés előadással — és ki­vételes egyéniségekkel — bú­csúzott a nézőktől a Zenés tv- színház évadja. Donizetti Ri­tája teljes szépségében, ötle­tességében. vidámságában bon­takozott ki Kalmár Magda, Leblanc Győző és vMelis György előadásában. Mindhá­rom művész teljes fegyverze­tű reprezentánsa operakultú­ránknak, olyan alkotó, aki maradéktalanul meg tudta valósítani a rendező egységes elképzelését (s akinek Békés András meg is adta mindazt a segítséget, amivel egy rendező tartozik színészeinek... és a maga mesterségének). Hasznos vasárnap. Gyerekek nemigen kaphatnak többet a képernyőtől, mint ameny- nyit vasárnap délelőtt kap­tak tőle: a Formák-sorozat egyszerű, érdekes játékok ké­szítésére tanította őket, a Fo­cisuli ismétlése hozzájárulhat ügyesedésükhöz, egészségesebb életmódjukhoz, csakúgy, mint a Játsszunk együtt! sorozat első része, amelyik a régi ha- nyományű métával ismertette meg nézőit (ha valaki túlzot­tan egyszerűnek, talán még primitívnek is tartaná e lab­dajátékot, gondoljon rá, hogy a nagyhírű baseball voltakép­pen közeli rokonságban van vele!). Mindezekhez jött még a változatos, izgalmas Cimbo­ra és a Bátyám és a klarinét című gyermekdarab. A televí­zió megtette, amit tehetett. Az már a szülőkön múlik, hogy gyermekeik ne csali hasonlóan sikerült tévés vasárnap dél- elöttök után vágyakozzanak, hanem maguk is megpróbálják a métát s gyakrabban vegyék elő helyéről a métánál na­gyobb' futball-labdát... Tanulságos volt A Hét. A balatoni giccsdömpingről szóló riport nagyon határozott véle­ményt mondott: sok-sok be­széd és kibúvókeresés után végre tenni kellene a jelenlegi helyzet megváltoztatásáért. Aminthogy a tettek döntik majd el a Ráckevei-Duna-ág jövőjét is. Radnóti László szel­lemesen szerkesztett riportjá­ban jó — és általános érvényű — kérdéseket hallhattunk ... s szerencsére néhány jó vá­laszt is: a kiskunlacházi ta­nácselnök a természetet, mind­annyiunk kincsét védő okos cselekedetekről számolt be s még szebb tervekről szólt na­gyon rokonszenvesen. Talán egyszer természetvédelmi te­rület lesz a ma még bizony veszélyeztetett víziparadicsom (amihez csak annyit teszünk hozzá: talán egyszer terme szetvédelmi területnek tekint jük majd egész Magyarorszá­got!). Daniss Győző Váci fotóssiker a Szegedi Szalonban A nyári ünnepi hetek visz- szatérő eseményeként vasár­nap a szegedi Bartók Béla Művelődési Központban meg­nyílt a hazai fotóklubok 14. Szegedi Szalonja. A zsűri dön­tése alapján huszonkét ma­gyarországi fotóklub és fotó­kör százharminckét tagjának kétszázhúsz felvételét állítot­ták ki. A bemutatott kollekció alap­ján a Szegedi Szalon vándor­díját az idén a mecseki fotó­klub Fókusz csoportja nyerte el. Különféle társadalmi szer­vek és intézmények tisztelet- díjait kapta a kazincbarcikai Amera fotókör, a kaposvári fotó- és filmklub, a váci Du­nakanyar fotóklub, az eszter­gomi városi fotóklub és a debreceni fiatal fotósok stú­diója. Ezenkívül tíz fotós ka­pott egyéni díjat. Szakmunkástanulók segítése Az Országos Pályaválasztási Tanács ülése A Csepel Vas- és Fémmű­vekben sokat tesznek annak érdekében, hogy minél több fiatal váljon a gyáróriás mun­kásává. Jó módszereikről hét­főn hangzott el tájékoztatás az Országos PályaváLasztási Tanácsnak a KGM épületé­ben tartott ülésén. A csepeliek rendszeresen felkeresik az is­kolákat, beszélgetnek a fiata­lokkal, a különböző szakmá­kat népszerűsítő filmeket mu­tatnak be számukra. Tájé­koztatják őket arról is, hogy szakmunkástanulóikkal tanul­mányi ösztöndíjszerződést kötnek, a melegüzemekben dolgozóknak pedig nemcsak munka-, hanem utcai ruhát is biztosítanak. A szakmunkás­vizsga után helyben maradók több ezer forint — vissza nem térítendő — támogatást kap­nak, tanulóéveiket is beszá­mítják a törzsgárdaidőbe és így hamarabb juthatnak újabb kedvezményekhez. Rendszere­sen foglalkoznak a fiatalok szociális és lakáshelyzetének könnyítésével és utat nyitnak a továbbtanuláshoz is. A tanácskozás résztvevői megállapították, hogy a vál­lalatoknak az eddigieknél töb­bet kell tenniük annak érde­kében, hogy minden szakmá­ban elegendő munkáskéz áll­jon rendelkezésre. A hogyan­ra, hangsúlyozták, jó példa a csepelieké. A budapesti tizenkettő FILMMŰVÉSZETÜNK HÁROM ÉVTIZEDE Gödöllőn hangzott el a fen­ti meghatározás, még tavaly egy filmvitán. Az előadó ma­gától értetődő természetes­séggel említette, csak a jelen­levők csodálkozó mozgolódása ébresztette rá: sokan talán az aradi 13-ra asszociáltak szavai nyomán. A félreértés hamar tisztázódott. A Magyar Film­művészek Szövetségének • tag­jai 1963-ban, a filmipar álla­mosításának 20. évfordulóján titkos szavazással döntötték el, hogy az elmúlt két évti­zedben, melyik volt a 12 leg­jobb hazai filmalkotás. A vá­logatásba olyan, ma már klasz- szikusnak számító filmek ke­rültek, mint például a Talpa­latnyi föld, a Körhinta, a Sod­rásban, vagy a Hideg napok. Az. akkori gyors magyaráza­tot most olvashatjuk is. A forgalomban levő magyar já­tékfilmek ajánló jegyzéke (1948—1978) — száraz cím mö­gött hallatlanul izgalmas ol­nagymarosi festészet elérte azt a minőséget, amikor indokolt nemzetközi előrelépése. A Du­na három kiemelkedő és a lát­vány szempontjából rokon táj­egysége Wachau, a Dunaka­nyar és Vaskapu. A nyári tár­latok e három táj karakterét összegezzék meghívott jugo­szláv, osztrák és román festők részvételével. Alakuljon ki e három táj festői között az a szellemi körforgalom, nemes vetélkedés, mely a Dunaka­nyar Intéző Bizottság messze­menő támogatása révén gyor­síthatná a nagymarosi festők további fejlődését. A természet forrásából merítve Ilosvai Varga Istvánnak, a Magyar Népköztársaság Kiváló művészének vasárnap megnyílt kiállítása a szentendrei Mű­vésztelepi Galériában augusztus 21-ig tekinthető meg, hétfő ki­vételével, naponta 10-től 18 óráig. Ilosvai Varga István 1895- "ben született Kunhegyesen. A Képzőművészeti Főiskola el­végzése után 1924-ben Párizs­ba ment tanulmányútra, s 1935-ben költözött Szentend­rére, azóta ott él és alkot. Sze­mélyes találkozása Rippl-Ró­nai Józseffel meghatározta fes­tői indulását. Mindent számba vett, Nagybánya örökségét és a párizsi élményeket, ö az a festő, aki nem sietett gyors eredmények elérésére. Hiúság, hír, siker nem sarkallta, a lel­kűidében terjeszkedő varázs­latot érlelte. Mi volt ez? Mű­vészetének forrása a termé­szet. Innen inspirálódott. Kak­tuszok és pillangók lettek igaz barátai, tőlük kölcsönözte az új és új színárnyalatok kifogy­hatatlan ajánlatait. Mindez vasmány rejtőzik. A MOKÉP kiadásában megjelent, majd­nem 300 oldalas kötetet Ábel Péter szerkesztette, régi adós­ságot törlesztve. Mindeddig ugyanis hiányzott egy olyan átfogó kiadvány, amely — természetesen megfelelő válo­gatással — hazai filmművé­szetünk három évtizedét rend­szerezve mutatja be. Mi lehet izgalmas egy kata? lógusban? Az emlékek. Fölütöm a köny­vet, és emlékezem. Bálint Andrásra, ahogy a Szerelmes­filmben kirohan a pályaudvar­ról egy pillantást vetni Pá­rizsra. A röhögésre, amikor Sinkovits-Tizedes az Afrika- térkép előtt elemzi a hadi­helyzetet. A dühöngésre, ami­vel otthagytam a Szombattól hétfőiget még az is csoda, hogy emlékezem rá). Emlékezem, hogyan fedeztem fel önmagám­nak Jancsót a Szegénylegé­nyekben, Latinovitssal eszem a velőspirítóst, a Szindbádban, Garassal a zsíros kenyeret, a Régi idők focijában. És Lata- bár Kálmán a Mágnás Miská­ban, és Darvas Iván, mint Li- liomfi és Ruttkai Éva mosolya a Budapesti tavaszban. Túl az egyéni érzéseken, ér­zelmeken, a könyv izgalmas ol­vasmánya lehet, kell, hogy le­gyen a filmforgalmazó vállala­tokon kívül az oktatási és köz- művelődési intézmények, a társadalmi, tömegszervezetek vezetőinek, munkatársainak. Segítségével ugyanis az értékes magyar filmek az eddiginél in­tenzivebben szerepelhetnek a film- és művelődési progra­mokban. A kötet 18 fejezete 18 te­matikus sorozatot ajánl az ér­deklődőknek. Az egyik a már említett Budapesti 12. A sok­száz filmet többek közt feszti­váldíjas alkotásokhoz, rende­zői sorozatokhoz, népszerű szí­nészek szerint, magyar klasszi­kus írók filmadaptációira, gyer­mek- és ifjúsági filmekre osz­tották. Minden filmnél részle­tes filmográfia található, az író a rendező, az operatőr, a zene­szerző, a főszereplők nevével és a filmek rövid — de lényeg­re törő, ízlésesen tömörítő — tartalmi kivonatával. A. Gy. Szemerkélő esőben nyitották meg vasárnap a XI. zebegényi nyári képzőművészeti szabad­iskolát. A Szőnyi István Em­lékmúzeum parkjának szabad­téri színpadán megtartott ün­nepségen részt vett Barát End­re a váci járás országgyűlési képviselője, az MSZMP Pest megyei Bizottságának osztály- vezetője is. A vendégeket, va­lamint a szabadiskola tanárait és hallgatóit az egykori alapí­tó tag Dániel Kornél festőmű­vész, a Szőnyi István Emlék­múzeum igazgatója köszöntöt­te. Ezt követően Szentpál Mó­nika Vörösmarty Mihály Gon­dolatok a könyvtárban című költeményét adta elő. A nagy sikert aratott szava­lat után Tóth Albert, az MSZMP váci járási bizottsá­gának első titkára mondott megnyitó beszédet. Bevezető­ben arról szólt, hogy Z'ebe- gény egyre magasabb színvo­nalon. egyre nagyobb művészi érettséggel tölti be a járás, sőt a megye képzőművészeti neve­lésének egyik bázishelyét Méltóan Szőnyi István emlé­kéhez, megőrzi és átörökít művészetét, megtanít a művé­szet értésére és szeretetére. Beszélt a szabadiskola törté­netéről is, mely 1968-ban kez­dődött két szakkal, 67 hallga­tóval, s azóta évről évre fej­lődik és gyarapodik. A sátra­kat 1971-ben faházak váltot­ták fel. 1975-ben tovább gaz­dagodott az intézmény: iroda- helyiségekkel, klubszobával él fürdőépülettel. Jelenleg pe­dig a befejezéséhez közeledi! annak a nagy előadóteremnél az építése, mely műterem cél­jára is használható lesz. Tótt Albert beszéde végén köszön­tötte a szabadiskola vezetősé­gét, Dániel Kornél szervezés igazgatót, Bokor József művé­szeti igazgatót, valamint a ta­nári kart, Bakos Ildikó szob­rászművészt, Beke Györgyi keramikust, Korga György Mizser Pál, Petrilla István, Szüts Miklós, Vált Dezső fes­tőművészeket, valamint Ko­rusz József és Vertei Beatrix grafikusművészeket, megkö­szönve valamennyiüknek az elmúlt évek során végzett példamutató munkájukat. Végezetül Bokor József bel­sőépítész eredményes együtt­működést kívánt a tanároknak és a hallgatóknak, s kifejezte azt a reményét, hogy az itt eltöltött idő után a résztvevők tudásban, élményekben gyara­podva térjenek vissza ottho­nukba. E ezzel megkezdődött a munka a XI. zebegényi képző- művészeti szabadiskolában — melynek művészeti vezetője Hincz Gyula Kossuth-díjas, ki­váló művész. Egy hónapon keresztül a világ minden ré­széből érkezett 238 hallgatót a művészet szeretetére, korsze­rű vizuális műveltséggel ren­delkező alkotó szemléletre ne­velik. s megismertetik a mű­vészetben használatos techni­kák és eljárások legjellegze­tesebb ismeretanyagával. Ko. É. MEGNYÍLT A SZABADISKOLA ZEBEGENYBEN Egyre magasabb színvonalon

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom