Pest Megyi Hírlap, 1978. június (22. évfolyam, 127-152. szám)

1978-06-29 / 151. szám

Nyaralás a határon túl Sokan utaznak külföldre Amit az útlevélről tudni kell Degeszre tömött kis és nagy táska, uzsonnacsomag bősége­sen, fényképezőgép a vállon, útlevél és előre váltott jegyek a zsebben: kezdődhet a nya­ralás! Téves hiedelmek Általában a nyár a hosszabb kirándulások,. turistautak idő­szaka. Ilyenkor indulnak leg­többen, hogy a szomszédos or­szágok vendégszeretetét élvez­ve, megismerkedhessenek a szép tájakkal, műemlékekkel, a felhőkbe búvó hegycsúcsokkal, a morajló és cirógató tenger­rel. A készülődés itt-ott már hónapokkal korábban megkez­dődik, mások pedig csak gon­dolnak egyet, s máris készek az indulásra. Néhányan az utazni szándékozók közül — nem ismervén az útlevélkiadás vagy érvényesítés módját — azt hiszik, hogy okmányukat rögvest kézbekapják, s akár azonnal indulhatnak. Pedig az útlevélkérésre is kellően fel kell készülni. Dátumok és ablakok A szükséges útlevélkérő la­pot a postán lehet beszerezni. Ilyen lapot annak is ki kell tölteni, akinek útlevele ugyan már van, de az érvényességi határidő lejárt. Ezt a határ­időt nem árt figyelemmel tar­tani. Megesett már, hogy va­laki, mivel piros útlevelében volt még kiutazásra jogosító szabad ablak, csomagolt és utazott. A határállomásról azonban, az útlevéleüenőrzés- kor udvariasan visszaküldték: mint kiderült, okmányának ér­vényessége lejárt, fel kellett volna frissítenie, hogy kiutaz­hasson. Ajánlatos olyan válaszborí­tékot is írni, amelyre felírják a pontos lakcímüket és egy 5 forintos bélyeget is ragaszta­nak. Ha a borítékot a kérőlap­pal beadják, könnyítik a ható­ság munkáját és két hét alatt meg is kapják, postai külde­ményként az útlevelet. Hely­ben csak szocialista országok­ba szóló útlevél készül. Azt, hogy k'k kaphatnak út­levelet, kormányrendelet ha­tározza meg. Nem utazhat kül­földre, aki rendőrhatósági kényszerintézkedés, vagy aki büntető ítélet hatálya alatt áll. A tranzit Mint a kérelmekből kitűnik, ezen a nyáron sokan keresik fel a bolgár és a jugoszláv ten­gerpartot. Vannak, akik Bul­gáriába, Jugoszlávián át sze­retnének utazni, tehát tranzit lehetőséget kérnek. Volt már rá eset, hogy szabályellenesen, a kért okmányokat csak jugo­szláviai időzésre használták fel. A szabálytalankodókat — jó, ha előre tudják — ki lehet zárni az utazásból, úgy, hogy legkö­zelebb elutasítják kérelmüket. Azoknak, akik világot látni indulnak, vigyázniuk kell ok­mányaikra. Ha valaki külföl­dön mégis elveszíti útlevelét, be kell jelentenie tartózkodási helyén, az ottani rendőrségen, hogy a szükséges intézkedése­ket megtehessék. Az elveszett útlevélről itthon is bejelentést kell tenni. Ha bizonyíthatóan felelőtlenség, hanyagság volt az elvesztés oka, az útlevél tulajdonosát megbüntethetik: két évre megvonhatják tőle a kiutazás jogát. Eszes Katalin A környezetvédelemről Tapasztalatok és félévi terv Június 30-án, pénteken dél­után 3 órakor soron követke­ző ülését tartja a Hazafias Népfront városi bizottsága az Arany János művelődési köz­pont emeleti kistermében. A tanácskozás napirendjén a környezetvédelmi törvény végrehajtásának,tapasztalatai.-, ról szóló tájékoztató, a Haza fias Népfront városi bizottság és elnökség idei, második fél­évi munkatervének megvita­tása szerepel. eüp HAGYKŰRÖSl líradó Ma A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXII. ÉVFOLYAM, 151. SZÁM 1978. JÚNIUS 29., CSÜTÖRTÖK Eredményes a fakultatív oktatás Érettségi után, felvételi előtt Az óvónők már munkába léphetnek Befejeződtek az Arany Já­nos Gimnázium és Óvónőkép­ző Szakközépiskola érettségi vizsgái. Ám korántsem kell arra gondolni, hogy az izgal­maknak is vége. Aki tovább kíván tanulni, még a követke­ző időszakban izgul csak iga­zán: a felvételi bizottság előtt. — Hogyan zajlott le az érettségi? — kérdeztük a gimnázium igazgatójától, Rózsás Lászlótól. — öt osztályban 120 tanuló érettségizett, három gimnáziu­mi, kettő pedig óvónőképzős tagozatú osztály volt. Ez utób­biakban 43 diák vizsgázott szakmai ismeretekből, 77-en pedig a nyelvi, a matematika­fizika és az általános tagozatú osztályokban. Érdekessége volt az érettségi vizsgának, hogy először adtak számot ebben a formában iskolánk történeté­ben azok, akik a fakultatív oktatásban vettek részt. Az évekkel ezelőtt bevezetett ta­gozati rendszer is bevált, de az a három tantárgy, amit vá­laszthattak a gyerekek, kevés­nek bizonyult. — Mivel bővítették? — A továbbtanulni szándé­kozók jöttek a fakultatív rendszerű osztályokba, így magyarral, történelemmel, ké­miával, biológiával bővítettük a választható tárgyak számát. A korábbi rendszer nem tud­ta kibontakoztatni a diákok tehetségét, tudását, nemcsak az orosz, angol nyelv, vagy a matematika, fizika érdekli az ide..jövő gimnazistákat. Ezért harmadik osztálytól minden diák szabadon választhat a neki megfelelő tantárgyak kö­zül, amit aztán majd emelt óraszámban tanul. — Eredményesek voltak a vizsgák? — Aki a fakultatív osztály­ban tanult, sokkal jobb ered­ményt ért el. A magyar, tör­ténelem vizsgák kapcsán érez­hető volt, hogy mennyit, s hogyan foglalkozott a tanuló a tantárgyával. — Az óvónők már mun­kába is léphetnek ... — Szép eredménnyel végez­tek ők is. A szakmai tárgyak­ból, pedagógiából, pszicholó­giából, óvodai foglalkozások módszertanából szinte min­denki jelesre vizsgázott. Sokan munkába állnak, hatan adták be jelentkezésüket főiskolára. De munkába állhatnak a gya­korlati oktatásban részt vett tanulóink is, akik gyors- és gépírásból, vagy testnevelés és sportszervezői ismeretekből tettek érettségi vizsgát. — Milyen eredményeket értek el a levelező tagoza­ton? — összesen 35-en kaptak érettségi bizonyítványt. — Az idei tanévben tehát a fakulta­tív oktatás eredményes volt. Jövőre indítják-e? — Igen, továbbra is marad Fiatalodik a faipari üzem A Nagykunsági Erdő- és Fa- feldolgozó Gazdaság egyik nagykőrösi üzemében, a pipa- gyár néven ismert Kecskeméti utcai- faárugyárban mind na­gyobb méretű a bútorgyártás. A gazdaság az év elején az üzem vezetésével, Ladás La­jos faipari mérnököt bízta meg, s az idei évet 20 mil­lió forintos tervvel kezdték. — Üzemünkben az idén fő­leg a közönség körében min­denfelé szívesen fogadott „Dóra” fantázianevű bútoro­kat gyártjuk. A tetszetős szek­rényekből és a fehérnemű szekrényekből ezret, gyártunk a Centrum áruházak, valamint több vidéki és helybeli ÁFÉSZ bútorbolt megrendelé­sére. Kooperációs kapcsolatba lép­tünk a kocséri Új Élet Tér- Hanni György az AC—2-es típusú szélezö körfűrészen melőszövetkezet bútoripari ládaelemcket készít. melléküzemével 12 ezer heve­rő bútorvázát és 3 ezer asztal­tetőt gyártunk. A budapesti BUBIV munkáját különböző bútoralkatrészek készítésével segítjük, a Szovjetunióba pe­dig laboratóriumi berendezé­seket szállítunk. Terveink idő­arányos részét a második ne­gyedév végére rendben telje­sítjük. — A gazdaság központja az idén kétmillió forintot fordít üzemünk fejlesztésére. Folya­matban van a műhelyekben régóta hiányolt, megfelelő egészségvédelmi porszívó be­rendezések építése. Több új gépet is üzembe helyezünk. Dolgozóink nagy része szocia­lista brigádtag és törzsgárda- tag. Igyekszünk a bérszínvo- Modern gépsor segíti az anyagmozgatást: szinte fizikai nalat javítani, s további ter­münk» nélkül jutnek el az egyes elemek a különböző meg- veket dolgozunk ki termelési munkáló egységekhez. Barcza Zsolt felvételei kapacitásunk növelésére. a fakultatív rendszerű oktatás Ez az a forma, amelyet 1979- től az ország többi gimnáziu­ma is alkalmazni fog. Tíz is­kola próbálta ki hasznosságát, köztük az Arany János gim­názium is. ősztől új tanköny­vekből oktatunk, ez is kísérleti tankönyv. — A továbbtanulók? — Iskolánkból 60-an jelent­keztek felsőoktatási intéz­ménybe. Az írásbeli vizsgák egyrészt már befejeződtek, mostanában zajlanak a szóbe­li vizsgáik. Diákjaink vonzód­tak a műszaki pálya iránt, sokan pedagógiai iskolába je­lentkeztek, egészségügyi vona­lon is tanulnak tovább, s fel­vételiznek a bölcsész- és jogi karokra. Jó a továbbtanulás aránya, a tanulók reálisan mérték fel képességeiket, te. hetségüket. — Új tanévet nyit a be­iratkozás. Mikor lesz? — Még be sem fejeződtek az érettségi vizsgák, mikor el­kezdtük a következő évre való beíratásokat. Tehát , már túl vagyunk rajta. — Kívánunk egy újabb eredményes tanévet! Borzák Tibor TÚL A PERMETEZÉSEN Serény munka a kertészetben DIÁKOK IS SEGÍTENEK Széles beton bekötő út ve­zet a kocséri Üj Élet Termelő­szövetkezet kertészetébe. Nap­fény villan a fóliasátrakon, üvegházakon, víz szökken az öntözőberendezésből. Szom­jasan issza a föld az életet adó nedvességet. A kertészet­ben szorgos kezű aszonyok, férfiak dolgoznak, munkájuk­ról a kertészeti ágazat veze­tőjével, Barabás Ferenccel be­szélgetünk. — Legfontosabb teendőnk jelenleg a paradicsomföldeken van, szedjük a termést, össze­sen 163 hektár szabadföldi és 3 hektár fólia alatt nevelt pa­radicsomunk van. A csapadé­kos időjárás nekünk sem volt kedvező, késett az érés. A kertészetben csak gépi feldol- gozású paradicsomot termesz­tünk, az ültetéstől a feldolgo­zásig gépesítve. — Hol dolgozzák fel a ter­mést? — A kecskeméti konzerv­gyárral 560 vagon paradicsom átadására kötöttünk szerző­dést, melyet fel is dolgozunk, s már lé kerül a konzerv­gyárba. — Megoldott-e az öntözés? — Mivel az utóbbi időben csak ritkán kapunk esőt, ak­kor is csak keveset, így min­dennap kell, hogy öntözzünk, öt berendezés üzemel jelen­leg is, eddig nem volt gond velük. — Kocséron sokan foglal­koznak dohánytermesztéssel. A kertészetben vajon van-e ilyen növény? — Nincs. Mi dohánypalán­tákat nevelünk, 17 hektáron, s a termelőszövetkezet adta őket a háztáji gazdaságokba. Szaktanácsadással viszont bármikor szívesen szolgálunk a kistermelőknek. — A növényvédelem? — Eddig öt ízben perme­teztünk vegyszereket ágaza­tunkban. A szőlészetben pedig négyszer helikopterről is per­meteztünk. Ezzel nincs gond, inkább az alkatrészellátásban akadnak hiányosságok. Akkor kapunk biztosan alkatrészt, ha személyesen megyünk fel a gyárhoz. S ezt bizony nem lehet mindig megoldani... — A virágkertészetben most mi ad munkát? — Szegfű 1500 négyzetméte­ren virul. Jelenlegi tenniva­lóink a telepítéssel kapcsola­tosak. Ott főként asszonyok dolgoznak. — Hányán dolgoznak össze­sen a kertészetben? — Félszázan vagyunk, most egy hónapig a nagykő­rösi Kossuth Iskola is segít a szőlő- és zöldségtermesztés­ben. B. T. Tanácsülés Ma, június 29-én, csütörtö­kön délután 3 órai kezdettel ülést tart a városi tanács tes­tületé az Arany János műve­lődési központ tanácstermé­ben. A résztvevők megvitat­ják egyebek között a pálya­kezdő fiatalok helyzetéről szóló előterjesztést, valamint a Közép-magyarországi Tej­ipari Vállalat helyi üzemének munkájáról szóló tájékozta­tót. A tanácsülés eseményei­ről lapunkban is beszámolunk. Kiállítás a szövetkezetben Szabadidő, alkotás A Gépjavító és Faipari Szö­vetkezet Veritás szocialista brigádja kiállítást rendezett a szövetkezet klubjában szocia­lista brigádoknak, melyet Do­bozi Mihályné, a Veritás bri­gád vezetője nyitott meg. Mint mondta, felhívásukra 24 dolgozó jelentkezett, az ő, szabad idejükben készült mun­káikat állították ki. Az volt a céljuk, hogy ötleteket ad­janak a szocialista brigádta- goknak, miként tölthetik hasz­nosan szabad idejüket, s olyan tárgyaltat készítsenek, me­lyek díszítik, szépítik, kelle­messé teszik az otthon han­gulatát. A szebbnél szebb munkák arról tanúskodnak, hogy bri­gádtágjaink zöme hasznosan tölti szabad idejét. Nehéz is volt a zsűri dolga: egy óra múlva hozta meg a döntését. Külön elismerést kapott fa- faragású domborműveiórt és szobraiért Csurgai Sándor nyugdíjas asztalos, ízléses bicska készletéért Papp Dé­nes lakatos. Szép. keresztsze­mes hímzett mimikájáért Né­met Erzsébet, hatásos szín­összeállítású kézimunkájáért Józan Kálmánné és Papp Lászlóné. Díjazták Botocska Ferenc modelljeit, Fancsali Tibor in­tarziáit és Pothonszki Dénes- né kézimunkáit is. Nagy gond­dal rendezett kiállítást lát­tunk, a látogatók is elismerés™ sei szóltak róla, jónak és kö­vetendőnek találták. T. Moziműsor ­Evans doktor titka. Színes magyarul beszélő szovjet tu­dományos-fantasztikus film. Kísérőműsor: Megismételhe­tő az élővilág... Előadás kezdete: 6 órakor. Hajtóvadászat. Színes ma­gyarul beszélő francia—olasz film. (18 éven felülieknek!) Kísérőműsor: Virágból szőtt élet. Előadás kezdete: 8 óra­kor. SPORT —SPORT —SPORT —SPORT —SPORT Továbbjutás a kézilabda MNK-ban Kéziiabdáisaink a tavaszi idény hajrájában tétmérkő­zéseiken idegenben szerepel­tek. Férfi Magyar Népköztársa­sági Kupa-mérkőzésen: Nagy­kőrösi Kinizsi—Honvéd Rad­nóti SE (Szabadszállás) 27—25 (13—11). Kinizsi: Kismaréi — Fülep (3), Bertalan (8), Dér (5), Szőke, Vikartócaki (5), Farsang (1); csere: Szecsei — Mészáros, Várkonyi (5). A Bács-Kiskun megyei bajnoki élmezőnybe tartozó, ügyes hon­védcsapat a BÁCSÉP-et ki­verte az MNK-ból. A körösi csapat végig vezetve, megér­demelten és a számszerűnél biztosabban győzött, sérülé­sek miatt tartalékosán kiáll­va. A legközelebbi forduló­ban Szolnok megye továbbjutó csapata lesz a kinizsisek ellen­fele. Az NB-s ifjúsági kézilabdá- sok megyei felmérő versenyét mintegy 60 fővel Vácott ren­dezték, 6 sportegyesület rész­vételével. A 40-es férfi me­zőnyben 10 játékos képvisel­te a Nk. Kinizsit. 2x60 mé­tert, 2x30 métert, 400 métert kellett a résztvevőknek fűt­őiek, majd 12 perces futás, magasságmérés, labdajáték­labdavezetés és technikai fel­adatok megoldása szerepelt a programban. Befejezésül 3x15 perces mérkőzés következett. A körösi fiatalok jól helytáll­tak. de az értékelés eredmé­nyéről még nem érkezett jel­zés. Az 1977/78_as tanévi úttörő bajnokság befejező fordulójá­ban idegenben kettős siker szü­letett: mindkét körösi csapat jobban játszott ellenfelénél és megérdemelten győzött. Fiúk: Nk. Kossuth isk.—Albertirsai isk. 13—12 (9—6); góldobók: Török (4), Medgyesi, Bács és Varga (3—3). Leányok: Nk. Pe­tőfi isk.—Albertirsai isk. 3—2 (1—0), gólok: Bársony (2) és Farsang (1). Leányfalun rendezték a VIT Kupa megyei kézilabda- döntőjét, ahová a bejutást kiharcoló toldis fiúk közbejött akadály miatt nem utaztak el. A férfi kézilabda NB II. középcsoportjának nem hiva­talos tabellája a tavaszi mér­kőzések után. X. Alföldi Olaj. II 6 3 2 235-184 15 2. Beloiannisz 11 6 1 4 228-205 13 3. Szentesi K. 11 8 1 4 198-181 13 4. Újkígyós 11 6 1 4 181-181 13 5. BACSEP SC 11 S 2 4 238-233 12 6. MTK-VM 11 6 — 5 200-200 12 7. Váci Forte 11 6 — 5 183-193 12 8. Szarvasi F. 13 5 1 7 242-256 11 9. HI. k. TTVE 11 4 2 5 211-225 10 10. Nk. Kinizsi 12 4 1 7 235-240 9 11. Tlszaföldvár 12 3 3 6 225-231 9 12. Honvéd H. 11 3 1 7 152-194 1 Női focisiker A Cegléden rendezett me­gyei mini VIT keretében kis­pályás labdarúgó vetélkedőre is sor került A 12 férfi csa­pat közül a Nagykőröst kép­viselő tormásiak és a 21-es Volán nem jutott a legjobbak közé. A nőknél a Nk. ÁFÉSZ nagyon ügyesen játszott és a harmadik helyen végzett. Sportműsor Természetjárás Fadd-Dombori: országjáró diákok országos találkozója.

Next

/
Oldalképek
Tartalom