Pest Megyi Hírlap, 1978. június (22. évfolyam, 127-152. szám)
1978-06-20 / 143. szám
1978. JÚNIUS 20., KEDD "k^iÍccp Vasi lányok a szőlőben Megbecsülik a fiatalok munkáját Budakeszin A hivatalos nyitás előtt néhány órával hamisítatlan tábori hangulat fogadott a Kertészeti Egyetem Tangazdaságának budakeszi telepén. Hangos beatzene, vidám nevetés, tréfálkozás. S bár az időjárás korántsem nyárias, az elszán- tabbak fürdőruhára vetkőzve igyekeznek szert tenni az áhított barna bőrszínre. A száz. ötven szombathelyi középiskolás lányon, akik öt órát utaztak vasárnap, míg Budapestre értek, nem látszott a fáradtság. A brigádok már elfoglalták szállásaikat. A súlyos bőröndök tartalma — ki gondolná, mi mindenre van szüksége egy tizenévesnek — s a gazdaságtól kapott felszerelés a szekrények polcaira került. Fél ötkor ébresztő Egy hosszú hajú, harmadikos lány segítségével találunk rá Németh Zsuzsanna táborparancsnok főhadiszállására. Mint elmondta, kicsit lámpalázas. Először kapott ilyen felelősségteljes tisztséget. — A brigádvezetők szombaton érkeztek. Velük együtt dolgoztuk ki a programot, határoztuk meg a napirendet ■— magyarázna. — Eszerint reggel fél ötkor lesz az ébresztő. Hat órától fél egyig dolgozunk. A munkát szórakozás, pihenés követi. A programból kiemelkedik az Ex antiquis és a 100 Folk Celsius együttes szereplése. Kiemelkedő színvonalat ígér a KISZ Központi Bizottsága Művészegyüttesének műsora. Rendezünk tábori Ki mit tudót és sportversenyeket is, s kirándulunk Szentendrére. Természetesen a tánc sem marad el: a szomszédos biatorbá. gyi fiútábort hívtuk meg diszkóra. Kádas Károly, a gazdaság technikusa elmondta, hogy a fiatalok munkáját nagyra becsülik. A gimnazisták teljesítményét a felnőtt munkásokéval egyenértékűnek tekintik. Az első csoportra a szőlő zöldmunkáit bízzák majd. Magyarán a tőkék felesleges hajtásait kell majd kiválogatniuk és metszőollóval eltávolítaniok. A diákok segítsége nélkül ez a feladat szinte megoldhatatlan lenne. A brigádok teljesítményét 3—4 naponként értékeljük. Az első négy helyezett pénzjutalmat kap. A 14 nap során legjobbnak bizonyult közösség egyhetes Velence-tavi üdülésben részesül. Közelebb egymáshoz A Vas megyei lányok többsége városi. Mégsem félnek a mezőgazdasági munkától. Igaz, nehéz lesz az első napokban, amíg a vékony ujjak megszokják a metszőollót, de ígérik: helytállnak! Varga Andrea III. osztályos az idén másodszor táborozik: — Szívesen jöttem. Tavaly is szőlészetben dolgoztam. A helyzet az, hogy itt két hét alatt közelebb kerülünk egyAz első csoport megérkezett Zászlófelvonás máshoz, mint az iskolában egy év alatt. Bevallom, a jelentkezésben az is befolyásolt, hogy a tábor a főváros tőszomszédságában van. Tóth Rékát nemcsak vonzotta Budapest, de a várossal való ismerkedésre is volt ideje. Barátnőivel együtt megnézte a Goya-kiállítást. Kaposvári Krisztina, 15 éves: — Hozzám még nagyon közel áll az úttörőélet. Eddig minden évben voltam az iskolámmal úttörőtáborban. Most, hogy középiskolás és KISZ-tag lettem, választanom kellett az Express ifjúsági tábor és az építőtábor között. Nekem az utóbbi jobban tetszett. Itt a barátaimmal, iskolatársaimmal vagyok, s a munka értelmet ad az ittlétünknek. Nagyon kíváncsi vagyok az Ex antiquis együttesre, a program szerint fellépnek nálunk. Nem bánnám, ha több lenne a központi rendezvényekből. Dorner Brigitta, I. osztályos: — Talán hihetetlenül hangzik, de életemben először jártam Pesten. Szeretném megnézni a Nemzeti Múzeumot. Mikor hazamegy, bizonyára lesz mit mesélni az ismerősök-' nefc. Több kérdésre nem is marad idő. Brigittának fontosabb dolga akadt. Várja a röplabdacsapat. r írom a levelem A Hámán Kató ifjúsági építőtábor ünnepélyes megnyitó zászlófelvonására a diákok katonás rendben sorakoztak fel. délután hatkor. A DIVSZ-in- duló hangjai után a táborvezető kihirdette a napiparancsot, majd Kádas Károly ismertette a gazdaság eredményeit, fő munkafolyamatait, s a gazdaság vezetői és a dolgozók . nevében köszöntötte a fiatalokat. Búcsúzáskor a táborparancsnok 30-egynéhány levelet bízott ránk. Adjuk fel Budapesten. Megérkeztünk, írják a lányok az otthoniaknak. Valkó Béla Javítják a szolgáltatásokat M §&$iédé ^ssssakessi héftk&xzzespiaS A lakossági szolgáltatásról az MSZMP Központi Bizottsága 1978. április 19—20-i ülésének határozata megállapítja: A lakosság ellátásának javítása érdekében fejleszteni kell az állami, a szövetkezeti, a kisiparosi szolgáltató tevékenységet. Támogatni kell a dolgozók munkaidő után vállalt, mellékfoglalkozásként végzett tevékenységét, valamint a nyugdíjasok bevonását a munkába. A szolgáltatás maga is az életszínvonal fejlődését mutatja, s feltétlen politikai kérdésként kezelendő. Ezért elemezzük gyakran az ezzel kapcsolatos helyzetet, keressük a javítás lehetőségeinek útjait. Budapest közelsége, megközelíthetőségének egyszerűsége s az, hogy a Dunakeszin élő munkások nagy százaléka Budapest üzemeiben dolgozott és dolgozik, eddig is meghatározta a feladatokat. A statisztikák mögé tekintve A kereskedelmi és vendéglá- tóipari üzletek száma 1970-ben ötvenhét volt Dunakeszin, de a városiasodás során 1977. április 1-ig 27 egységgel bővült. A további fejlődés eredményeként ma már kilencvenhat kereskedelmi és vendéglátóipari boltja van a városnak. Hiba lenne azonban csak a számok tükrében vizsgálni a helyzetet. Tudvalevő, hogy az egységek jelentős része korszerűtlen, higiéni.ailag kifogásolható. Időnként az áruválasztékkal is gond van, főleg az az 1—2 személyes üzleteknél. Ismert, hogy a Pavilon éttermen kívül a vendéglátás nem a legjobb a városban, sőt időnként a Pavilon is inkább matrózcsárdára hasonlít. A gondok ismeretében igyekszünk javítani a helyzeten, de az igények gyorsabban, erőteljesebben jelentkeznek, mint a kielégítésük lehetősége. Javít majd a helyzeten az idén augusztusban a Szabadság téren átadásra kerülő 500 négyzetméteres ÁBC- áruház. A Duna-parti lakótelep 2500 négyzetméteres alap- területű áruházának megépítéséig a környék lakosságát — átmeneti megoldásként — faelemekből kialakított üzlettel segíti a Váci Kiskereskedelmi Vállalat. A nagyon hiányolt éttermi bővítés a lakótelepen egy szolgáltatókomplexummal nyer majd megoldást. Az egészségügyi ellátást a szakrendelő, kilenc felnőtt és három gyermekorvosi körzet biztosítja. Az idén tovább bővül a felnőtt- és gyermekkörzetek száma és a szakrendelő is. Üjabb gyógyszertár nyílik a lakótelepen. A Tanácsköztársaság úti gyógyszertár nyitvatartási idejét a környék lakossáPihenőben a Jóreménység foka brigád Barcza Zsolt felvételei gának kérése alapján hamarosan módosítják. Az üzemekkel összefogva Vízellátásunk a nyári hónapokban a jelentős beruházások ellenére sem kielégítő. A végleges megoldást a regionális vízműhöz való csatlakozás biztosítja. Ugyanakkor az ivóvíz biztosítása jelentős anyagi erőfeszítéseket igényel. Ezért takarékoskodnunk kell abban az időszakban, amikor csak minimális ellátást tudunk biztosítani az alacsony vízállás miatt. Több megértést, nagyobb fegyelmezettséget kérünk a lakosságtól e kincsünkkel, a vízzel való gazdálkodásban. Tanteremgondjainkon sokat segít az idén átadandó tizenkét tantermes új iskola és a 3. számú iskola öt tanteremmel történő bővítése. Mindez azonban még nem végleges megoldás. Egyrészt iskoláink elhelyezkedése, másrészt Dunakeszi gyors fejlődése további bővítéseket, iskolaépítést sürget. ' Két évvel ezelőtt úgy éreztük, megoldódtak problémáink, amikor atadtak az új százötven személyes óvodát. Településünk gyors fejlődését mulatja, hogy jelenleg csaknem háromszáz igényjogosult gyermek óvodai elhelyezése megoldatlan. Üzemeink összefogásával az ősszel újabb négy csoportos foglalkoztató átadását tervezzük, és elkezdődik a lakótelepen egy százhelyes óvoda építése. A bölcsődei ellátásban kisebb a feszültség, s tovább javítja a helyzetet a lakótelepen megépülő új intézmény. A kicsik mellett nem feledkezünk meg az idősebbekről sem, nagy népszerűségnek örvend az egyedülálló idős emberek számára fennlártótt öregek napközi otthona. Helyi megoldásokat keresve Sok gondot okoznak a postai szolgáltatások. A postai foglalkozás nem tartozik ma a legvonzóbb szakmák közé, bár az anyagi megbecsülésre nem lehet különösebb panasz. Mégis létszámgondokkal küzdenek. Ugyancsak érzékenyen éri a lakosokat, az intézményeket és az üzemeket a telefonprobléma is. Ezt bizonyítja, hogy még az orvosi rendelőknek sem tudunk minden esetben telefont biztosítani, Tárgyalásaink eredményeként az illetékes minisztérium ötven állomásos bővítésre tett ígéretet. Jogos igényként vetődött fel a városbeli közlekedés megoldása. A Volán Vállalat életbe léptette nyári menetrendjét, s a várost átfogó több járatot is indítottak. Dunakeszi dinamikusan fejlődik. Azon helytelen szemléleten, hogy Budapest közelsége megoldja a problémáinkat, messze túl vagyunk. A kérdéseket helyben kell megoldanunk. A személyi szftlgáltatások ellátásában tanácsi, szövetkezeti vállalatok és kisiparosok vesznek részt. A kisiparosok szolgáltatásai is igen jelentősek. Egyes szakmáknál — cipész, fodrász, gépkocsijavítás, női és férfiszabó — a részvételi arányuk 90—95 százalékos. A kisiparosok összlétszáma meghaladja ugyan a kétszáz főt, de hasonló településeken ez a szám magasabb. Az állami és a szövetkezeti szolgáltatás ehhez képest csak elenyésző. A váci Dunakanyar Vegyesipari Szolgáltató Szövetkezet négy fodrász- és egy kozmetikusegységet tart nyitva. A televízió és a rádió, valamint más háztartási kisgépek javítását a Gelka és a Rávisz 2—2 felvevőhellyel segíti. A textíliák tisztításában a Pest megyei Csomagoló és Szolgáltató Vállalat, sajnos, csak egy felvevőhely üzemben tartásával áll a lakosság rendelkezésére. Építést és a lakások karbantartását a Dunamenti Építőipari Szövetkezet és a Tanács Költségvetési Üzeme vállal. A szolgáltatásban dolgozó állami és szövetkezeti egységeink, valamint a magánkisiparosok többsége megfelelő minőségű munkát ad ki a kezéből. Még akkor is ezt mondhatjuk, ha egy-két esetben kifogásoljuk, hogy a műhelyek — még a fodrászat is — nem éppen a legmegfelelőbbek. Igaz az is, hogy a szakember- hiány lehetőséget ad a kontárkodásra. Ilyenkor természetszerűleg több a kifogás, a vita. A további fejlődés tervei Ez irányú munkánkban is szem előtt tartjuk az MSZMP irányelveit. Igyekszünk gyarapítani a kisiparosok számát városunkban. Az 1977—78-as évben öt hiányszakmában dolgozó kisiparos kapott adómentes működési, engedélyt!'Gyakran problémát jelent, felesleges bosszúságot okoz, hogy nem ismerjük a kisiparosok műhelyének, működésének címét. Egyszerű lenne pedig a megoldás, ha a KIOSZ helyi szervezete a város több pontján táblákat helyezne el, s azokon feltüntetné a kisiparosok címét. A szolgáltatások problémáinak megoldását segíti majd a lakótelepen megépítendő szolgáltató központ, amelyben női- férfi fodrászat, kozmetika, Gelka, Patolyat, fényképészrészleg, posta és OTP kap majd helyet. Ez az egy .szolgáltatóház azonban nem oldja meg minden gondunkat. A közelmúltban készítettük el a leendő városközpont tanulmányterveit, ahova újabb szolgáltatóházat építünk. Bővítjük a Gelka, a Rávisz, a Ramovill és a Pest megyei Csomagoló és Szolgáltató Vállalat felvevőhelyeinek számát. Készülünk a VI. ötéves terv elképzeléseinek — a szolgáltatások terén is — kialakítására. Gyarapítani akarjuk Pest megye legfiatalabb városának szolgáltatóhálózatát, s egyben javítani szeretnénk az ellátás színvonalát. RÓNAI ÄRPÄD, az MSZMP Dunakeszi városi bizottságának első titkára Munkában a növényvédelem Permet repülőről és helikopterről Az utóbbi évek egyik legnehezebb feladatát , kapta a természettől a hazai növény- védelem; a szélsőséges, esőspárás időjárás nyomán sok gyümölcsösben már tízszer kellett permetezni és• a gabonatáblákban is felütötte fejét a lisztharmat, úgyhogy összevont védekezésre került sor. A kereskedelem a vegyszer- készletek időszakos átcsoportosításával, esetenként pót- megrendelésekkel elégítette ki a növényvédő szerek iránt idén szokatlanul nagy igényeket. A tavalyi év azonos időszakához képest mintegy harmadával több készítmén; vásároltak meg a nagyüz mek. A lisztharmat eile gombaölő szereket helikopí , rekröl és repülőgépekről szó i ták ki a gabonatáblákra. M után a fertőzés nagyfokú v szélyt jelentett, az Ágrotrös vállalatai az eredeti megre: delésen felül további 880 to, na kéntartalmú készítmén biztosítottak a termelőkni tőkés importból. A kistermelők növényvéí szereiből az ellátás zavart lan, a tavalyinál mintegy 15 20 százalékkal több kis esi magolásé növényvédő szí kelt el az idei tavaszon.