Pest Megyi Hírlap, 1978. május (22. évfolyam, 102-126. szám)

1978-05-21 / 118. szám

1978. MÁJUS 21., VASÁRNAP Tanyákra tart a postaautó Sokan várják a ceglédi határban — Nem éppen keresett szakma a miénk — sóhajt Káló Gábor, a ceglédi posta- hivatal helyettes vezetője. — Manapság egyre kevesebben jönnek postásnak, s ha akad is vállalkozó, arra mérget ve­het, hogy az az első kikötése: tanyákra nem megy. A tanyai postás, ha esik, ha fúj, naponta 35—40 kilométe­res körzetet jár be. Mert Ceg­léd körül nagy a . tanyavilág. Még ma is hat-nyolc ezer em­ber él kint. S éppúgy elvárják a postát, az újságot, mint az országban bárki más. És hoz­zá kell tenni, hogy jogosan. Csak hát hogyan vigye el a posta, ha nincs rá vállalkozó. Nagy port veri fel Ez a gond kényszerítette ki a ceglédiekből a változást. Idestova már hét éve, hogy felvetődött a gondolat: mi len­ne, ha a tanyaiak maguk men­nének el a postájukért, hiszen szinte naponta kimozdulnak otthonukból. Akkor nagy port vert fel ez az ötlet. — Méghogy a lakos­ság járjon a posta helyébe?! Milyen szolgáltatás az ilyen? — kérdezték és bizony sokan úgy vélték (hivatalos helyeken is!), hogy kudarcba fullad a kezdeményezés. Káló Gábor azonban bízott az elképzelésében és nyakába vette a tanyákat Hetekig há­zalt, érdeklődött, minden ta­nyait megkérdezett: hová jár be leggyakrabban? Volt, aki a tsz-t, volt aki a boltot mondta, vagy csak annyit: nemigen jár sehová, legfeljebb, ha az út­kereszteződésig elmegy. — Mit szólnának ahhoz — hangzott a következő kérdés —, ha a boltnál, a tsz-nél, vagy épp az útkereszteződés­nél lenne a postaládájuk. Az emberek eleinte nem értették a kérdést. De aztán bele­egyeztek. A többi már gyorsan ment. Elkészültek a speciális postaládák és 1971 őszén út­nak indult az első tanyai pos­taautó. Azóta hét év telt el... A ceglédi postahivatal épü­lete előtt már útrakészen áll az öt tanyai autó. Szinte hoz­zájuk lehet igazítani az időt; mikor pontban nyolckor fel­berregnek a motorok és elin­dulnak a város környéki ta­nyák felé. Időre várnak... — Bennünket mindenütt időre várnak — gyújtja be a motort Tóth László, a terep­járó UAZ vezetője. — Fél ki­lencre a Kossuth Tsz-nél kell lennem. Amikor befordulunk a tsz- hez vezető útra, már messzi­ről kurjant egy hang: — Megjött a postás! — És mire odaérünk, már öten lesik várakozón az autót. A szövetkezet bejárata előtt hét egyforma postaláda, mind­egyikben öt-öt rekesz. Amíg Tóth László felnyitja a ládák tetejét és villámsebesen bete­szi a küldeményeket, a vára­kozók türelmetlenül figyelik, kerül-e valami a nevük alatti rekeszbe. Katona Sándor fejcsóválva veszi ,ki újságjait. A Füles még nem jelent meg — dör- mögi magában. — Miért várja annyira? — kérdem. — A képregények miatt. Katona Sándor itt lakik a kö­zelben. Házához régen is könnyen eljutott a postás, ak­koriban mégsem járatott újsá­got. — Mert nem akartam, hogy a postás naponta hóban, fagy­ban vagy térdig sárban oda­járjon hozzánk. Épp elég volt neki szétvinni a leveleket. Most azonban, b°Sy ide a lá­dáig naponta el kell jönnie, és nem is a vállán cipeli, hanem autóval hozza a küldeménye­ket, miért ne rendeljek újsá­got is? Nem igaz? Fél óráig időztünk a tsz-nél. Ezalatt többen is jöttek: lot­tóért, bélyegért, újságot vet­tek vagy éppen csak megkér­dezték, jött-e levél. A göröngyös-rázós bekötő úton nagyot zökken a terepjá­ró. Hogy gyorsabban teljen az idő, Tóth Lászlót önmagáró1 faggatom. — Lassan már húsz éve. hogy postás vagyok ... Ezt a hosszú időt tanyajárással töl­töttem. Először gyalog és ke­rékpárral, aztán két évig mo­torral. Amióta bevezették az autós szolgálatot, kocsival já­rom a határt A legnagyobb telepítés Végre kiérünk a betonúira. Most már kellemesebb. Körös­körül zöldülő vetés, virágzó fák., A reggeli esőt már fel­szívta a föld. — Ilyenkor gyalog is szíve­sen hordtam a leveleket. De bezzeg télen ... Néha akkora volt a hó, hogy a tsz adott kölcsön lovat, hogy boldogul­junk valahogy. De előfordult, hogy így sem jutottunk mesz- szire. Egy vegyesbolt előtt féke­zünk. Odabent a szatócsüzle­tek jellegzetes illatkeveréke fogad. A pulton kerek, három­kilós kenyerek arról árulkod­nak, hogy itt tanyaiak vásá­rolnak. Sokan választották a bolt melletti postaládát, mivel ide gyakorta el kell jönniük. Ez Cegléd legnagyobb tanyatele­pítése. Több mint száz család várja ide a postát. * A rekeszek fölötti kis táblán a tulajdonos neve mellett be­tűjelzés: milyen újságot kér. Van — nem is egy —, ahol a nevet alig látni a különféle újságcímektől. — Ide hordom a legtöbb la­pot. Csütörtökön és pénteken, amikor a színesek is jönnek, tele van újsággal az autó. Most egy órát kell várnunk. A környékbeliek tudják, 9-től 10-ig itt találják a mozgópos­tát. Jönnek is szép számmal, levelet feladni, újságot előfi­zetni, vagy éppen mert tegnap kis értesítő volt a rekeszben: Pénzküldemény érkezett! Ami­kor az emberek szétszélednek, Tóth László színes porrongy- gyal végigtörli a ládákat. — Nyugdíjfizetéskor kevés az egy óra, ilyenkor azonban erre is van időm — mondja. Nemcsak öregek A kappanhalmi iskolánál Matusz István kerékpárjára dőlve várja a postást. Már tudta, pénze érkezik. — Messze lakik innen? — kérdem, amíg a postás a re­keszekkel bajlódik. Az öreg kutatva végigmér, aztán las­san felel: — Másfél kilométerre. — Hangja visszautas! tóan dör­ren. Nem szívesen elegyedik beszédbe. — Csak nem azért harag­szik, mert ide kellett jönnie? Üjra végigmér, nem válaszol. — Volt úgy, hogy tengelyig süppedtem _ a sárba a tanyá­juk felé, csak traktorral tud­tak kihúzni. Igaz, Pista bá­tyám? — próbálja szóra bírni Tóth László az öreget. — Bizony most se járnál különbül, akkora a sár — aztán felveszi a pénzét, vár még egy kicsit, és elkarikázik. Ahogy imbolygó kerékpárja után nézek, felvillan bennem Lakatos Vince megható do­kumentumfilmje a tanyai öre­gekről. Vajon ők hogy jönnek el ide két-három kilométerről a postájukért? — Itt én mindenkit isme­rek. Akiről tudom, hogy ne­hezen mozog és nincs senkije, annak elviszem a házig a le­velét vagy a nyugdíját. De ne­hogy azt higgye, hogy itt csak öregek élnek — mondja Tóth László, s közben int, indulunk tovább. — Egyre több fiatal költözik ide. Még a fővárosból is. És ahogy zötyögve araszo­lunk a kátyús-latyakos dűlő- úton, itt is, ott is tv-antennás, takaros házakat mutat, a ház mellett fóliasátrak, a kapuk előtt Trabant. — így élnek ma errefelé az emberek. Öt ember helyett Fölöttünk elborul az ég, tá­volból mennydörgés hallatszik, és percek alatt nyakunkba zú­dul a zápor. — Ilyenkor tudom becsülni, igazán ezt az autót. Mert ez az eső se gyalog, se motoron nem esne jól — hunyorog fe­lém sapkája alól a postás. — Csak most kevesen jönnek majd elénk. A Lugosi lerakónál alig idő­zünk néhány percet, s mire a Lenin Tsz II. sz. telepére érünk, már az eső is eláll. Egy pirospozsgás, fejkendős asszony siet elénk. A postást hívja sürgősen a telefonhoz. Mint kiderült, az egyik tanyá­ra távirat érkezett. Irány visz- sza Kappanhalmára. Alig 10 kilométeres sebességgel me­gyünk, a kerekek alól elfo­gyott az út, még jó, hogy a terepjáró mindent kibír. Gyorsan átadtuk az üzene­tet és siettünk tovább, nehogy elkéssünk a többi lerakóhely­ről, hiszen mindenütt időre várják az autót. Délután kettőre kiürül a pos­taautó. Minden küldemény ládába került. Visszafordu­lunk Cegléd felé, 430 család kapta meg postáját az elmúlt hat órában. Régen ekkora te­rületet csak négy-öt postás járt be, s örültek, ha este hatra beértek a hivatalba. — Háromra már otthon is leszek. Rámfér a pihenés, hol­nap nehéz napom lesz. Kezdő­dik a nyugdíjfizetés — mond­ja Tóth László, aztán búcsú­zóul hozzáteszi: — Azért még^ sem lesz olyan nehéz, mint hét éve volt... Wanatka Gabriella Lélektani kísérletek majmokon A Magyar Tu­dományos Akadé­mia Pszichológiai Intézete az idén ünnepli fennállá­sának 75. évfor­dulóját. Az inté­zetben majmokon végeznek összeha­sonlító lélektani vizsgálatokat. Balaton József felvétele N. L, a faljáró betörő A tizenharmadik akciójánál bukott le — A bűnügyek háttere — mondta egyszer R., a bíró — sokszor legalább annyira ér­dekes, . mint maga a bűntény. Ráadásul az emberek egy ré­sze ma már meglehetősen tá­jékozott az alvilág módszerei­ben, a riglihúzástól a kassza­fúrásig, így ebben a témában nem könnyű újat mondani. De a dolog prózaibbnak tűnő ré­sze, a bűnöző által megérin­tett tisztes polgári körök rafi­nált stiklijei többnyire ho­mályban maradnak. Kialakult a profil — Itt vannak mindjárt ezek a közönséges áruházi betöré­sek — mutatott egy aktákkal teli polcra R. A vidéki kis üz­letekben manapság óriási lett az árubőség, ám sokszor egy szál csavarhúzó elég, hogy ki­fosszák a boltot. Aztán itt, a tárgyaláson némelyik boltve­zető leltárhiányát is a tolvaj nyakába próbálja varrni, bár ez elég reménytelen kísérlet. A nagy betörők ugyanis rit­kán tagadnak, sőt tételről té­telre felsorolják a szajrét, hi­szen az őszinte beismerés és megbánás enyhítő körülmény, A betörők tehát többnyire nem tagadnak, de roppant önérze­tesek, így a boltosok pár száz forintos kozmetikázása is ádáz összecsapásokhoz vezet, hát még, amikor a közelmúltban 20 ezer forint kár helyett 60 ezret akart megállapíttatni az egyik üzletvezető... De aztán belátta, hogy N. N., a betörő nem az ő messiása. 1975. október 27-én, amikor Monoron az ÁFÉSZ falatozó­ját mondhatni, szerényen meg­dézsmálta egy éjszakai tolvaj, még senki sem tudhatta, hogy az ezerforintos fosztogatás csupán az első könnyed ujj­gyakorlat egy viszonylag nagy­szabású betöréssorozat törté­netében. Ráadásul ezután a dörzsölt és nem túlságosan kapzsi srenkerek ravaszságá­Új'stások, találmányok Külföldi értékesítés elszámolása Szabadalma értékesítésére egy feltaláló írásbeli szerző­dést kötött az ilyen ügyletek­kel foglalkozó vállalattal. A szabadalmat több or­szágban bejelentették, két nemzetközi kiállításon pe­dig bemutatták. Az elszámo­láskor a vállalat közölte: a bel­földi értékesítésből — a kiadá­sai levonása után — befolyt összegből megbízójának 36 ezer 600 forint jár és ezt ki is fizette. A feltaláló az össze­get kevesellte és további 90 ezer forint megfizetésére pert indított. A vállalat azzal vé­dekezett, hogy értékesítési rá­fordítási, valamint külföldi ál­lamokban történt szabadalmi bejelentések díja címén felme­rült költségeit jogosult volt le­vonni, tehát a feltalálónak a kapott összegnél több nem jár. Végső fokon az ügyben a Leg­felsőbb Bíróság döntött, amely a vállalatot 46 ezer forint megfizetésére kötelezte. A döntés indoklása szerint vita esetén, a szerződési nyi­latkozatot úgy kell értelmez­ni, ahogy azt a másik félnek — a nyilatkozó akaratára és áz eset körülményeire tekin­tettel — értenie kellett. A val hosszú tétlenség követke­zett, s csak 1978. március első éjszakáján feszítettek fel Mo­noron egy újabb üzletet. A két bűncselekmény között azonban a laka,tfűrészel'éses technikán túl mindössze a tol­vaj édesszájúsága. mutatott azonosságot — mivel mindkét boltból több tábla csokoládé eltűnt — de ezek nem kifeje­zetten egyedi jelenségek. A kis próbálkozások után novemberben kezdődött el a nagy széria, amelynek első há­rom vállalkozása után már egyre határozottabb profilú tettes rajzolódott ki a nyomo­zók előtt. A betörések hely­színe (Pilis, Tápiószele, Monor, vagyis a megye déli zónájának áruházai) a betörő érdeklődési köre (panofix bundák, bőrka­bátok, órák és más kurrens cikkek), valamint a bűncse­lekmények nagyságrendje (13 + 27 +21 ezer forintnyi zsák­mány) már kifejezetten azt sugallta, hogy egyetlen menő dolgozik a vidéken. Csak nö­velte a feltűnést rendőrségi körökben az a tény, hogy Tá- piószelén és Monoron a tettes egy ritka és vakmerő mód­szerrel, falbontással jutott az üzletbe. A bűnügyi osztály hamarosan , megkezdte a me­gyei. falbontásos dossziék anyagának feldolgozását, hát­ha ezzel sikerül szűkíteni a kört... De ezután még hosz- szú hónapokig a sötétben ta- pogatódzás időszaka követke­zett. Út a villámhárítón Végül tavaly augusztus 28- án Albertirsán, az Iparcikk Áruházban a rendőrség tetten érte a 28 éves nagykőrösi Nagy Lászlót, aki azon az éj­szakán történetesen a villám­hárítón mászott be az üzletbe. A megyeszerte keresett betörő éppen a tizenharmadik bűn- cselekményénél bukott, le, amikor kontóján már 134 ezer 815 forint értékű lopott holmit tartottak nyilván. Letartóztatása után Nagytól, a grandiózus betöréssorozat­hoz képest feltűnően primitív szerszámkészletet, néhány vé­sőt, vasfűrészt és csákányt kobozott el a rendőrség. A té­nyek szeript ilyen profinak éppen nem mondható arzenál­lal is meg lehetett élni az al­földi éjszakában, sőt Kocséron a puszta kéz is elég volt az iparcikkboltba jutáshoz, ahon­nan később 35 karórával, va­lamint táskarádiókkal és magnókazettákkal távozott a tettes. A nyomozás adatai szerint a lopásért korábban többszö­rösen elítélt Nagynak két évig tartó fosztogatásai során soha senki sem falazott, és csak az áru értékesítésében működött közre felesége, aki állítólag örökösen próbálta lebeszélni férjét a kockázatos vállalko­zásról. Az asszony a lopott holmit alkalmi ismerősöknek és a Bizományinak adta el, de olyannyira értéken alul, hogy a bűncselekményekből a val­lomások szerint csupán 40—50 ezer forint folyt be a családi kasszába. A ceglédi, majd a megyei bíróság ennek ellenére termé­szetesen o teljes kár (135 ezer forint) megtérítésére, valamint négy év fegyházra ítélte Nagy Lászlót, akinek alighanem tel­jes rabkeresete is kevés lesz az összeg megtérítéséhez. A bűntárs, az orgazda feleség büntetése nyolchónapi,, de két év próbaidőre felfüggesztett börtön. Riasztó az ajtó felett — Szóval agyonbiztosítva éppenséggel nincsenek a bol­tok —■ jegyezte meg R., a bí­ró —, sót nem egy helyen egérfogón kívül semmilyen biztonsági berendezés nincs. Máskor meg pontosan a leg­feltűnőbb helyen, mondjuk, a bejárat fölött csillog hivalko­dóan a riasztócsengő, így az­tán a betörő első dolga, hogy hatástalanítja a berendezést. Képtelenségnek tűnhet, . de olykor már az az érzése az embernek, hogy egyesek szin­te várják a betörőt, és nyomá­ban természetesen az Állami Biztosítót. — Ehhez a közönynek titu­lált boltvezetői fifikához csak a bizományi áruházak sajátos szenvtelensége fogható. A bi­zományik megveszik a hol­mit, sokszor egy zsibárus job­ban utánanéz, mi honnan szár. mazik. Az előző Nagy-ügyben például legalább a becsüsnek feltűnhetett volna, hogy va­laki 20—30 vadonatúj órát hoz eladni. Persze tudom, hogy mindent értékesíthet az ál­lampolgár, de amíg ilyen szé­pen együtt van egy kollekció, gondolom, használható nyomon el lehetne indulni a felderítés­ben is. S ha ekkor lefülelnék az üzért, sokszor nem kéne végigcsinálni a hosszadalmas büntetőeljárást. Mert, ha egy­szer egy faluban megjelennek a nyomozók, akkor minden priuszost leellenőriznek, és ha belegondolok, éppenséggel ez sem olcsó mulatság — mor­fondírozott, szinte már csak magában R., a bíró. Babus Endre gyermeknapok Sokol zsebrádió Rosszija táskarádió Szonáta táskarádió Lyra táskarádió 590 Ft helyett 530 Ft 900 Ft helyett 650 Ft 1020 Ft helyett 800 Ft 2650 Ft helyett 1980 Ft Vidékre csomagküldő szolgálat: 1053 Budapest V., Kossuth Lajos u. 2. É NÁLUNK /.oiv5* v V'iFr t 4 Egyébként is, amennyiben a jogviszonyt írásbeli szerződés rendezi, az eltérő szóbeli nyi­latkozatnak nincs jogérvénye. Az egyik tanú vallomásából az is kiderült, hogy az írásbeli szerződés megkötése előtt a felek között huzavona volt. Ez is megerősíti, hogy csak az írásba foglalt szerződés tartalma és tény­leges értelme lehet irány­adó. A továbbiakban a Legfel­sőbb Bíróság rámutatott arra: nem lehet vitás, hogy a talál­mány terjesztése, hirdetése, a kiállításokon való részvétel költsége olyan kiadás, amit a vállalat felszámíthat. Ezután az elszámolás így alakul: a szabadalmi értékesítésből befolyt 185 ezer forint, a szer­ződés alapján levonható 67 ezer forint, tehát a felek kö­zött felosztandó maradvány 118 ezer forint. Ennek az ösz- szegnek 70 százaléka a szerző­dés értelmében a feltalálót il­leti, ami 82 ezer 600 forintot tesz ki. A vállalat 36 ezer 600 forintot kifizetett, tehát a két összeg közötti különbözeiét, vagyis 46 ezer forintot, megté­ríteni tartozik. szerződés a kiadások levonását lehetővé tette, de ebben a kül­földi szabadalmi bejelentések­ből származó költségek nem szerepelnek. Tehát a vállalat csak azokat a ki­adásokat vonhatta le, ame­lyekre megállapodást kö­tött. A külföldi szabadalmi beje­lentéseket saját nevében tet­te, ő határozta meg, mely ál­lamokban kér oltalmat. Mint szakvállalat, tudta, hogy ez hol célravezető, s ehhez a fel­találó hozzájárulása nem volt szükséges, tehát ezeket a költ­ségeket nem háríthatja át reá. Viszont a belföldi bejelentési és fenntartási költségeket — a szerződés értelmében — meg­bízója köteles viselni. A vállalat arra is hivatko­zott, hogy a szerződéstől elté­rő elszámolási módiról a fel­találót szóban tájékoztatta. Ez­zel kapcsolatban a Legfel­sőbb Bíróság kimondta: a ta­núként kihallgatott vállalati alkalmazottak vallomása nem alkalmas annak igazolására, hogy a felek között az írásbe­li szerződéstől eltérő szóbeli megállapodás jött volna létre.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom